Kárpáti Judit 

A henna éjszakája

A jemeni zsidó esküvőt megelőző henna-rituálé jelentősége Jemenben és Izraelben

2024.08.14.

Alkonyzóna, Hajnalhasadás… a harmadik évezred beköszöntétől kezdve ilyen és ehhez hasonló filmcímekkel futhatunk össze úton és útfélen, moziplakátokon, tv reklámokban. Mintha rohanó jelenünk valóságában ösztönösen is valamiféle átmenet (passage) jelenlétét éreznénk, olyat, melyet talán szavakba sem tudunk önteni, pedig virtuális világunkat át- meg átszövi ez a megfoghatatlanul kísérteties sejtés. Úgy tűnik, a kibertérben lebegő emberiség nem tud mit kezdeni sérülékeny életünk átmeneti fázisaival, holott már eleink jól tudták, hogy ezeket az életszakaszokat megfelelő módon ’kezelni’ kell.

Arnold van Gennep

Mióta a 20. század elején a meglévő etnográfiai kutatási eredményeket áttekintve Arnold van Gennep[1] korszakalkotó módon feltárta az egyetemes emberiség átmeneti rítusainak általános jellemzőit, pontos tudomásunk is van arról, hogy egyes népek, népcsoportok hogyan és miképpen küzdöttek meg az emberi létezés átmeneteinek kihívásaival, sőt azt is tudhatjuk, hogy ezek a rítusok három szakaszra oszthatók, melyből a középső szakasz, az ún. limimális (küszöb-) állapot, a sem ide – sem oda nem tartozás állapota, az „alkonyzóna”, az emberi psziché számára a legnehezebben feldolgozható, a legtöbb veszélyt hordozó fázist jelenti. Ennek megfelelően a liminális állapothoz kötődő ceremóniák kiemelkedő jelentőséget foglalnak el az életátmeneti (passage) rítusok között, melyek célja az ártó és gonosz erők távoltartása, a túloldalra való eredményes átjutás (integráció fázisa) megkönnyítése.

Az átmeneti rítusok világában nagyon izgalmas és érdekes helyet foglalnak el a házasságkötéshez kapcsolódó rituálék, szertartások a világ minden etnikumához hasonlóan a különféle zsidó közösségekben is. Amikor egy alkalommal jemeni zsidó származású barátainkat megkértük, hogy a Magyar Zsidó Múzeum nyilvánossága előtt mutassák be a jemeni zsidó esküvőt, nem várt választ kaptunk: a jemeni zsidó esküvő egyáltalán nem különleges, éppen olyan, mint más zsidó esküvő. Ami mégis különössé és egyedivé teszi a jemeni zsidó esküvői szertartásrendet nem más, mint az esküvőt megelőző henna-rituálé, vagy judeo-arab nyelven: leilat hinne.

Rachel Sharaby

A henna éjszakáját, pontosabban a Menyasszony henna éjszakáját Rachel Sharaby határozta meg először a liminális (küszöb) állapot rítusaként 2006-ban közölt cikkében.[2]

Miben is áll ennek a jemeni zsidók számára oly fontos hagyománynak a liminális jellege? A zsidó házasságkötés a menyegzői (chátuná) szertartás két része mára már egy folyamattá vált, - az eljegyzés, az (éruszin), melynek szerves része a menyasszony megszentelése a férj által ajándékozott gyűrűvel, azaz a férj számára való elkülönítés (kiddusin), valamint a niszuin, az esküvő maga, azaz a jegyespár „összeadása” a huppa alatt az. ún. Hét áldás recitálásával, valamint a nász elhálása, - talmudi időkben és későbbi korokban is olyan hagyományőrző közösségekben, mint a jemeni zsidó közösség, két, időben (kb. tizenkét hónap) és térben elkülönült rítusként zajlott le.[3]

Az éruszint követően, - melynek jelentősége bár megközelítette a házasságkötését, hiszen az eljegyzett nőt csak válólevéllel (get) lehetett elbocsátani, - a menyasszony még nem tartozott hivatalosan a férfihez, a férfi családjához. A nő az eljegyzési ceremónia után tehát egy sehova sem tartozás állapotába, a se kívül – se belül fázisba került, azaz a szülői háztól már elszakadó félben volt, élete már nem csupán a saját vér szerinti családja férfi tagjainak döntéseitől függött, ugyanakkor a másik családba még nem lépett be. A leilat hinne szertartás lényegét tekintve nem volt egyéb mint ebben a küszöbállapotban lévő nő ártó erőktől való védelmének biztosítása. A modern korban az esküvő előtti héten lezajló, a menyasszony henna éjszakájának nevezett rituálé minden történése ezt a védelmi funkciót töltötte be a jemeni zsidó közösségben évszázadokon át, ezt erősítette meg, ugyanakkor lelkileg előkészítette az általában igen fiatal leányt[4] életének nagy változására.

Az alábbiakban áttekintjük melyek is ezek a liminális állapothoz köthető szertartáselemek a lejlát hinne során. A rituálé pontos ismertetése előtt azonban fontos megjegyezni, hogy a szertartás során végig jelen van egy, a menyasszony mellé rendelt személy, aki meghatározó védő-őrző funkciót tölt be, s aki mintegy lelki vezetőként kíséri át a fiatal lányt új életébe.[5]

Általában egy idősebb, sokszor a családhoz tartozó asszony kapja ezt a szerepet, aki járatos a menyasszony szépítése és öltöztetése mellett a henna-festésben is. Egyes közösségekben és persze a modern világban hivatásos öltöztető asszonyokat kérnek fel a rituálé pontos lebonyolítása érdekében.

Mivel ez a fontos esemény a hennáról kapta a nevét, érdemes közelebbről is szemügyre venni, miért éppen ez a meleg égövi növény, növénytani nevén a Lawsonia inermis lesz a menyasszony éjszakájának a főszereplője.

Ez a gyógynövényként is számon tartott, magas, szerteágazó, illatos cserje, mondhatni kisebb fa, mely akár a hét métert is elérheti, őshonos növénynek számít mind a félsivatagos, mind a trópusi vidékeken, Észak-Afrikától Nyugat- és Dél-Ázsián keresztül Észak-Ausztráliáig. Leginkább a 35-40 ^oC fokos hőséget kedveli, és már 5 ^oC alatt elpusztul. Megszárított lándzsa alakú leveleinek őrölt porát évezredek óta használják kozmetikai célokra, leginkább haj- és körömfestésre.

Minthogy a magas lawsone (kémiai nevén 2-hidroxi-1,4-naphtokinon) tartalmú levélőrlemény színváltó, azaz szárazon zöld színű, a bőrben található keratinnal kapcsolatba lépve azonban átvált vörösbe, ezért már ősidők óta alkalmasnak találták mágikus, leginkább a megtévesztést szolgáló célokra. Ugyanakkor ez a különleges, maradandó színváltás az átmenet szimbólumaként is szolgál. A mágikus célú hennafestés évezredes hagyományokkal bír a szubtrópusi övben élő népek között, s igen régi gyakorlat a menyasszony hennával való, sokszor magas művészi színvonalon megvalósított díszítése Afrikától kezdve Ázsiáig. Ennek alapján talán vitatható Rachel Sharaby azon megállapítása, miszerint a jemeni zsidók a muszlim környezettől vették át a henna-festés szokását.[6]

Minthogy régészeti feltárások[7] és késő bronzkori szövegek[8] alapján kijelenthető, hogy az ún. Termékeny félhold térségében már az ókorban is ismert volt az eljárás, meg merjük kockáztatni azt a feltevést, miszerint valószínűleg már az ókori izraeliták is ismerték és vélhetően gyakorolták ezt a kánaáni-egyiptomi szokást, melyet a jemeni zsidók és hozzá hasonlóan a szubtrópusi övben szétszóródott zsidóság a mai napig megőrzött.

Hogyan lehetséges, hogy a Tóra tanításaihoz oly hűségesen ragaszkodó jemeni zsidók ezt az eredendően pogány szertartást a mai napig is megtartják új hazájukban is, azaz a modern kori Izraelben? A Tórában testfestéssel kapcsolatos tilalmat, a közhiedelemmel ellentétben, nem találunk. A tetoválás, azaz a maradandó festés tilalma a bőr bevagdosásának pogány szokásával áll kapcsolatban.[9] A Tóra a bőr ideiglenes festését nem tiltja. Így a mindössze pár hétig megmaradó hennával történő ábrázolások nem esnek halakhikus tilalom alá.

A jemeni zsidó menyasszony henna-éjszakáján a hennával történő festés a legutolsó aktusok egyike, az éjszaka megkoronázása. A menyasszonynak, és részben a vőlegénynek is, az ide való eljutáshoz számos más, majdnem hasonló szimbolikus fontossággal bíró rituálén kell átesnie.

A kevésbé fontos részletek elhagyása mellett vegyük sorra, melyek is ezek az események.[10] A menyasszony díszítése erre a célra elkülönített helyen, kizárólag nők jelenlétében történik, melyet a korábban említett, a henna-éjszakájának rítusaiban, szokásrendjében jártas idősebb hölgy irányít. Ő az, aki saját kezűleg sminkeli és öltözteti a menyasszonyt.

Az első, a legfontosabb díszöltözék felöltését megelőzően, a szemhéjak kékre festése történik meg. A kék festék a gonosz erőkkel szembeni védelem célját szolgálja.[11] A kéz és a lábujjak körmeit már korábban vörösre festik hennával. A vörös szín a termékenységet jelképezi.

A Sanaa-beli családból származó izraeli adatközlőm henna rituáléja során a tradicionális sanaa-i ünnepi viseltet öltötte magára, párjával együtt. Az aranyszálakkal átszőtt, selyemből készült, két részes menyasszonyi ruha hasonlít a vőlegény díszöltözékéhez.[12] A jemeni muszlim nőkhöz hasonlóan a szoknya rész alatt a nőknek azonos anyagból készült, a lábszárakat eltakaró nadrágszerű ruhadarabot kell viselniük. Emellett érdekes módon a lábfejet szabadon hagyják[13] és a papucsban vagy a nyitott szandálban[14] láthatóak a vörös színűre festett lábkörmök. A ruhafelvételt követi az ünnepi öltözék legfontosabb darabjának, a jemeni zsidó menyasszonyok jellegzetes fejdíszének és nyakékeinek nagy szakértelmet igénylő felhelyezése.[15]

Először is a fejet fehér gyolccsal borítják, melyre egy vörös színű selyemkendőt kötnek. A nyakékeket még a fejdísz elhelyezése előtt teszik fel. Az egyenként akár fél kilogrammot is elérő, arany, ezüst, fehér gyöngyökből és korall-gömbökből, dombordíszítéseket, függőket tartalmazó ezüst korongokból álló nyakláncok száma elérheti az öt-hat darabot is. Régebbi időkben, ebben a fázisban kapta meg a fiatal hölgy a vőlegény és családjának ajándékait: arany- és ezüst karkötőit és számos, a kéz összes ujját ékesítő, a jemeni zsidó ötvösművészek remekműveinek számító gyűrűit. Ma már ezeket az értékes ékszereket legtöbbször kölcsönbe kapja a menyasszony. Ezt követően két öltöztető asszony igazítja a menyasszonyra az elől színes hímzésekkel díszített, hátul vörös posztóval bevont süveget, melyből két oldalt zöld színű rutaágak csüngenek. Szintén ehhez rögzítik a nagy rituális jelentőséggel bíró áll-láncot is, melyen szinte megszámlálhatatlan mennyiségű aranybúzaszem függ termékenységi szimbólumként. A süveg hátsó részéhez rögzítik a menyasszonyi ruhával megegyező anyagú derékig érő kendőt, mely mintegy köpenyként illeszkedik a vállakra, valamint az öltöztető asszony ekkor helyezi el a süveg megkoronázásaképp a váltakozóan piros és fehér virágokat tartalmazó szalagot is, amely a süveg csúcsától kétoldalt ereszkedik le a menyasszony mellkasáig.

Végezetül felkerül a fejdíszre a süveg felső harmadán, jobb- és baloldalon található termékenységi szimbólumhoz, egy-egy egyenlő oldalú arany-piros háromszöghöz rögzített, két oldalt leomló, vállig érő, túlnyomórészt fehér gyöngyszemekből álló, piros gyöngyökkel tarkított ékszerzuhatag. Az így felékesített menyasszony ekkor félrevonul és az öltöztetők a vőlegényre feladják a menyasszonyi ruhával megegyező anyagú és szín-összeállítású – esetünkben arany-fekete csíkos – köntöst, melyben a laikus szemlélő is felfedezni vélheti József pátriárka híres bibliai tarka köntösét. Erre kerül rá az arannyal, ezüsttel átszőtt fekete selyembrokát palást. Aranyláncon függő nyakéket a vőlegény is visel, mégpedig a menyasszony süvegén található termékenységi háromszöggel megegyező háromszöget, melynek alapjából jelképes arany tallérok függenek.

Végül a vőlegény fejére kerül az aranyszínű kippa vagy más esetekben a jemeni férfiak által viselt turbán.[16] A teljes pompájában díszelgő jegyespárt[17] ezután az anyák viszik kézen fogva az ünneplő tömeg elé, akik hennával, virágokkal, gonoszűző fűszernövényekkel[18] és gyertyákkal gazdagon megrakott tálakkal a fejükön vagy díszes gyertyatartókban égő gyertyákkal a kézben kísérik őket a díszterembe, örömujjongás és éneklés közepette.[19]

Időközben azonban a menyasszony eltűnik. Azon túlmenően, hogy a ruhaváltás a megtévesztési mágia része, s így a henna éjszakája során a menyasszony legalább három alkalommal öltözéket vált, a jelentős súllyal bíró fejdísz és az akár több kilogrammot is elérő nyakékek nagy fizikai megterhelést rónak az arára, azaz az átöltözés gyakorlati célokat is szolgál. Amikor a menyasszony előkerül a fején már a jemeni asszonyok jellegzetes, a szintén gazdagon díszített, arannyal átszőtt csúcsos kendőjét viseli.

Az ünneplés tovább folytatódik, miközben a menyasszony azt a ruháját ölti magára, melyben a hennafestési szertartáson fog részt venni. Általában ez az öltözék tájegységenként eltér a jemeni zsidóknál, de abban mindenképp megegyezik, hogy ez egy, a helyi sajátosságokat hordozó, hétköznapibb, kényelmesebb viselet. Rachel Sharaby kutatásai azt mutatják,[20] hogy az Izraelben élő jemenieknél már elvesztek a hajdani lokális kötődésre jellemző sajátosságok és az izraeli jemeni menyasszonyok általában a sanaa-i zsidók öltözékét viselik ezen ünnepi alkalommal. Interjúalanyom családja a fővárosból, Sanaa-ból vándorolt ki Izraelbe, így öltözéke családi szempontból autentikus maradt.

A mellrészen és a karöltőnél drapp színű alapon piros-világosbarna hímzésű csíkokkal díszített fekete köntös alatt fekete nadrágot ölt magára a menyasszony, térdig érő világosbarna – fekete – fehér szín-összeállítású, szögletes mintával hímzett, vastag anyagú térdharisnyával, ún. legging-gel. Fejét a sanaa-i zsidó nők által viselt, fejre simuló, azaz nem csúcsos, vastagabb anyagból készült, világosbarna – fekete – fehér harántcsíkos, a homlokrészen ezüst csüngőkkel, kétoldalt pedig ezüstláncokba foglalt ezüst háromszög lapokkal ékesített fejfedő kerül. A vállakra omló nagykendő a fekete köntöst mintegy keretbe foglalja.

A vőlegény továbbra is ünnepélyes, de inkább polgári viseletben[21] ül arája mellé a hennaport tartalmazó tálat is tartalmazó, gazdagon megterített, hennával és más gyógy- és fűszernövényekkel is díszített asztalhoz, ahol a menyasszony édesanyja keveri majd össze a hennaport vízzel, melyhez sok esetben gránátalmát is adnak a sötétebb vörös szín elérése céljából, így elkészítve a festékanyagot a rituáléhoz.

A főasztalánál a menyasszony és vőlegény hozzátartozói foglalnak még helyet, a festék elkészülte után elkezdődik a szó szerinti henna-szertartás: a jegyespár kezét befestik hennával, sokszor művészi ábrázolások formájában. A hozzátartozók is kaphatnak festést, persze nem olyan díszeset, mint amilyen az ünnepelteké. Egyes helyeken, valamint a muszlimoknál az a szokás,[22] hogy a test henna-festését már napokkal a henna-éjszakája előtt elkezdik, ti. a szép mintázathoz kellő idő kell, hogy el ne mosódjon. Ez a díszítés természetesen már inkább szépészeti, mint mágikus célból történik.

Az ünneplés záróakkordjaként általában a rokonsághoz tartozó asszonyok olyan hagyományos énekeket adnak elő hangszeres kísérettel, mely a szülői háztól búcsúzó fiatal lány megvigasztalására szolgál, de egyúttal az új életbe való örömteli remények, biztatások is kifejeződnek bennük.

Természetesen a henna éjszakájának itt ismertetett szertartásrendje a kivándorlás előtt, a sokszínű jemeni zsidó közösségben a helyi szokásoknak megfelelően jelentősen különbözhetett egymástól, azonban a lényege mindenhol ugyanaz, azaz a liminális állapotban lebegő fiatal nő védelme volt. Nem szabad elfeledkeznünk arról, a nem elhanyagolható tényről, hogy egészen az 1980-as évekig a jemeni zsidó közösségben az egyébként is a társadalmi élet perifériájára szorított nők történelmi okok és a muszlim környezet befolyása miatt egészen fiatalon, tizenéves korban mentek férjhez, amely egyúttal a felnőtté válást is jelentette számukra. A henna éjszakája ilyen módon életük meghatározó eseménye volt, olyan alkalom, melynek során életükben először és utoljára ők álltak az események fókuszpontjában.

Az Izraelben élő, emancipálódott jemeni zsidó származású hölgyek már nem néznek ilyen pszichés kihívás elé, hiszen az esküvőre a legtöbb esetben a kötelező katonai szolgálat után kerül sor. Ha azonban a lányok nem is lennének katonaviseltek, mint pl. egy brit vagy amerikai jemeni közösségben, a felnőtté válás nehéz átmenetén már bizonyára korábban túl vannak. A modern, a világban szétszóródott, hagyományőrző zsidó közösségek azonban olyannyira ragaszkodnak a henna éjszakájához, hogy még akkor is megtartják, ha a vőlegény adott esetben askenáz, azaz a henna-szertartást nem ismerő, európai zsidó családból származik, mint ahogyan az interjú alanyaim esetében is történt. A modern korban a henna éjszakájának középpontjában már nem a menyasszony, hanem sokkal inkább a jegyespár áll.

A modern kor kihívása már nem az eljegyzési szakasz mint liminális fázis pszichés terhelése. Sokkal inkább szembe kell nézni a jemeni zsidó közösségeknek a beolvadás, a hagyományok elvesztésének fenyegetésével. A henna-rituáléhoz való ilyen mértékű ragaszkodás az identitás megőrzésének fontos eleme. Az ősi, a jemeni zsidók esetében mondhatni évezredes hagyományok ápolása és továbbvitele egy gyakorlatilag eltűnőben lévő értékes és gazdag kultúra továbbélési kísérlete a megváltozott világ uniformizáló sodrásával szemben.

Irodalom

van GENNEP, Arnold

1960 The Rites of Passage (transl.: Vizedom, M.B. & Caffee, G.L.), The University of Chicago Press

KLEIN, Isaac 

1979 A Guide to Jewish Religious Practice, The Jewish Theological Seminary, New York

de Moor, Johannes C.

1971 The seasonal pattern in the Ugaritic myth of Balu, according to the version of Ilimilku, (Alter Orient und Altes Testament). Kevelaer: Butzon & Bercker,

TURNER, Victor W.

2008 (1969) The Ritual Process. Structure and Anti-Structure, Aldine Transaction, New Brunswick (U.S.A.)  & London (U.K.)

SHARABY, Rachel

2006 The Bride’s Henna Ritual: Symbols, Meaning and Changes. In.: Nashim: A Journal of Jewish Women’s Studies & Gender Issues, No 11, Yemenite Jewish Women 11-42.

SMITH, Elliott G.

2000 The Royal Mummies, Duckworth Publishing

Internetes források:

Henna Traditions from Around the World on Arabia Weddings, Amman, Jordan website

url: http://www.arabiaweddings.com/tips/wedding-planning/henna-traditions-around-world

Egy henna-éjszakáról készült fotó összeállítás: