Vad homlokodnak fölhős sziklái alá
Vagy eltemetve és véresre tört már
Az asszonyoknak puha tenyere.

Harmadnapot így vársz te.
Sziklagörgető Angyalt,
sóhajtó kínnal így vársz,
Emberkiásót minden gondolat alól.

Hanem én látom a te szívedet.
Volna az kunyhó kerttel és lugassal.
Ám úgy tetszett a halhatatlanoknak
Múlatni hozzád, hogy betérjenek.

Szelíd jobbágy vagy és alázatossan
Terítesz asztalt hangos uraságnak.
Isten-étvágynak kevés életed,
Töltőd halk véred csengő kelyheikbe.

Glóriák fénye riasztja az éjjelt.
Kürtődből lángja az örök szavaknak.
S te szégyeled siratni kertedet,
Legázolt kertedet s a feldúlt lugast.

Nem vagy te hős, harcos vezér te nem vagy.
Árnyékká haltál Isten sugarában.
Napóránk vézna, bús árnyéka vagy,
Hogy mutassad a népeknek időit.

Agyad virrasztó máglyáival egyszer
Uj emberhajnalt imádkozva vártál,
lm pirkad és te, fáradt templomszolga,
Oltárod lángját csendesen eloltod.

Vad homlokodnak fölhős sziklái alá
Vagy eltemetve és véresre tört már
Az asszonyoknak puha tenyere.

Harmadnapot így vársz te. Sziklagörgető
Angyalt sóhajtó kínnal így vársz,
Emberkiásót minden gondolat alól.