Bártfai Gergely

Aki eladta Lenint

Izrail Lazarevics Gelfand

NÉPSZAVA 2019.11.06

A régi, piros betűs november hetedikéken nem láttuk a képét a faliújságon. Utcát, élüzemet, úttörőcsapatot sem neveztek el róla, hiába tett felbecsülhetetlen szolgálatot a pártnak. Még aki ismerte is a felejtésre ítélt hős nevét, ha jót akart, inkább nem vette a szájára.

Ezt a talányos figurát, milliomos kommunistát, titkosszolgálatokkal üzletelő fegyverkereskedőt kiretusálták a „vörös október” történetéből

Pedig kevesen gyakoroltak akkora hatást a világ alakulására a múlt században, mint Alexander Parvus (1867–1924).

Egy gettóban született a minszki kormányzóságban, Izrail Lazarevics Gelfand néven. Odesszában nőtt fel, Svájcban közgazdaságtant tanult, Németországban marxista lett.

Az elsők között csatlakozott a szocialistákhoz, és akárcsak elvtársai, ő is mozgalmi nevet vett fel. A nála három évvel fiatalabb Uljanovval (Lenin) közösen alapította az Iszkra folyóiratot, az ideológiai vitákban Bronstejn (Trockij) oldalán állt, és a permanens forradalom elvét vallotta.

Az 1905-ös felkelés hírére hamis papírokkal Szentpétervárra sietett. A bukás után bebörtönözték, majd Szibériába száműzték, de megszökött.

Németországban kizárták a szociáldemokrata pártból, mert gyanúba keveredett, hogy az emigráció pénztárnokaként elsikkasztotta Gorkij Éjjeli menedékhelyének jogdíját, amit a mozgalomnak ajánlott fel az író. Isztambulban telepedett le, ahol fegyverkereskedésből meggazdagodott a Balkán-háború alatt (1912–13).

A világháború kitörésekor befolyásos barátai közvetítésével javasolta Berlinnek, titkos akciókkal destabilizálják az orosz hátországot. Parvus bizalmasa, a koppenhágai követ táviratban sürgette a külügyminisztériumot, „keltsék a lehető legnagyobb zűrzavart” az időközben Petrográdra átkeresztelt fővárosban.

Sikerült eladniuk az ötletet. A cár bukása után a németek olyan helyzetet akartak teremteni az ellenség hátában, hogy az új orosz kormányzat kénytelen legyen különbékét kötni a keleti fronton.

Ezzel a szándékkal segítettek hazajutni a svájci emigrációból Leninnek – lepecsételt vagonban, hogy formailag ne lépjen német földre. A parányi bolsevik frakció a zavarkeltésre szánt birodalmi márkákból szervezte meg magát, és kitört az elszigeteltségből. Százezres példányszámban nyomták, ingyen osztogatták a Pravdát.

Békét ígértek a nélkülöző, demoralizált népnek, amely torkig volt a háborúval. Így készítették elő a jeles őszi napot, amikor eldördült az Auróra cirkáló vaktölténnyel leadott ágyúlövése, és vöröskatonák holtrészegre itták magukat a Téli palota borospincéjében.

A német császárságot nem mentette meg a diverzáns akció sikere, Oroszország sorsát azonban évtizedekre meghatározta.

Az utólag Nagy Októberi Szocialista Forradalomként magasztalt államcsíny következményei ismertek.

Ám Parvust nem csábította haza a szovjethatalom. Hátralévő éveiben a weimari köztársaságban élt, visszavonultan.

Ott is halt meg, ugyanabban az évben, amikor protezsáltja, Vlagyimir Iljics. (1924. december 12.,Berlin, Németország)

A sors megkímélte attól, hogy lássa Sztálin és Hitler felemelkedését.

Hihette, jót tett az emberiséggel.