Borsányi-Schmidt Ferenc z'cl
Debrecenből az újhéber költészet Parnasszusára
C'vi Jáir - életút és életmű
2019.11.01
Scheiber Sándor professzor 1980-ban a
Nagyvilág című folyóirat lapjain (10.sz. 1561-1563. l.) hívta fel a figyelmet a
modern héber költészet egyik legnagyobb alakjára, C'vi Jáirra, a Magyarországon
született, és az Egyesült Államokban alkotó költőre. A héber irodalom
magyarországi ismerői és barátai valójában már harmincnyolc évvel korábban
felfigyeltek rá, - igaz, hogy akkoriban, 1942-ben, amikor első verseskötete Debrecenben
megjelent, még Ben S'lomo névvel jegyezte költeményeit.
Első kötetének, a "G'sárim"-nak (Hidak) ismertetői - méltatói a zsidó
kultúrával foglalkozó magyarországi lapokban, s a Budapesten 1943 telén megjelent
"Josef Klausner: A modern héber irodalom története" kiegészítő
függelékében lelkesen köszöntötték az ifjú költőt.
"Olvassuk a verseket és elbámulunk nyelvének gazdagságán. Ami csiszoltságot,
színt kitermelt az új héber irodalom, bőségben megtaláljuk nála." (Róth Emil,
Múlt és Jövő 1942. 124. l.)
Ebben a kötetben találjuk az akkor mindössze huszonhét esztendős költő talán
napjainkig leghatásosabb versét, "A nemirovi gyűlés"-t. A terjedelmes,
balladaszerű költeményben a háromszáz esztendővel korábban Ukrajnában és
Galiciában több tízezer életet elpusztító Chmelnyickij-féle vérengzés egyik
legszörnyűbb helyszínének, Nemirov városkának mártírjait gyászolja a költő, de
ugyanakkor félreérthetetlen utalás és megemlékezés is a néhány hónapja (1941.
augusztusában) történt Kamenyec-Podolszk környéki tömeggyilkosságokra, a
magyarországi zsidóság elhurcolásának, az 1944 nyarán végrehajtott
"Endlösung"-nak bevezető aktusára. A vers Kardos László magyar
fordításában megjelent a budapesti Új Élet című újságban (1994. október 15. 3.
l.), és a tel-avivi "Remény" című lapban (1987. december 10. 38-39. l.) a
szerkesztő, Naftali Kraus, értékes megjegyzéseivel. A halálát közlő híradás
kíséretében, 2005. novemberében is teljes terjedelmében volt olvasható a nem rövid
vers a budapesti Új Élet hasábjain.
Három költeményét (Naponta, Mi lesz?, Idegen szöllő[sic!]) a Kardos László
szerkesztette, és saját fordításait tartalmazó "Héber költők
antológiája" 2. kiadása (Bp. 1947. 131-132. l.) közli.
Widder Salamon írta róla: "Költészete híd akar lenni a romlás világa
felett..." (Libanon 1942/43. 126-127.l.)
Munkássága a Kataklizma után, az Amerikában töltött évtizedek folyamán teljesedett
ki; ott vált kiforrott, a lélek mélységei felett hidat építő költővé.
Költészetében a meg nem ismétlődő múltat igyekezett egy szintre hozni a mindenkori
jelennel és a jövővel. Neveltetése és ifjúsága meghatározó emlékei-élményei a
zsinagógához, az évezredes Tanításhoz kötötték, költői érzelem- és
gondolatvilágában azonban a tegnap a mával és a holnappal ölelkezik. Verseit a
mindenütt megmutatkozó humanizmus és a rendíthetetlen optimista látásmód, a
nyelvben rejlő varázs sajátosan sziporkázó megelevenítése, és a mély líraiság
jellemzi. Az élet múlandó, átmeneti jellegét nem feledve, az átlagember
mélabújával szemben a vallásos hitből táplálkozó szilárd lelki és filozófiai
alapon állva nem a múlandóságot, hanem a mindenben ott lévő szépet látta.
Gondolatvilágát nem a fanatikus vallásosság, hanem a logikus töprengés és a lelki
tapasztalás vallásos élményei jellemzik; versein végigvonul a nemcsak a lélekből
fakadó, hanem az ésszel is megformált Istenszeretet. Filozófikus költő volt.
Mélységes hitével a "nem"-ben is felfedezte az "igen"-t, de
elgondolkoztatta az "igen" gyökerénél rejlő "nem" lehetősége is.
Gondolkodása észrevétlenül siklik át az elmélyült meditációba, ahol a hitből
sarjadt Istenszeretet átlép a megértésbe.
Valójában nem volt modern költő, hiszen az idő felett állt, - témái nem kötődtek
az időhöz: az ember örök kérdései foglalkoztatták, de mindig sajátosan zsidó
látásmóddal.
Áháron Mirsky professzor, a héber irodalom tudós kutatója írta róla: "750 éve
nem született ilyen héber költő." "Költeményei Dávid király
zsoltárainak, Ibn Gábirolnak, a klasszikusoknak, és a chászid irodalomnak
folytatásai." (1980.)
A költő 1995-ben töltötte be életének nyolcvanadik esztendejét. Az elmaradt
születésnapi köszöntés helyett tekintsük át életútját (aminek ismerete
nélkülözhetetlen költészetének alapos megértéséhez), és ismerjük meg verseinek
magyarul olvasható legjavát.
Steinmetz Hermann (költőként Ben S'lomo, C'vi Meir, C'vi Jáir) Budapesten született
1915. március 20-án, szombaton. Szülei az I. világháború előtt a kárpátaljai
Bruszturán /jiddisül Brister/ laktak, ahol az anya családja legalább öt generáción
keresztül élt. Az apa, S'lomo Dov /Beer/ először Bruszturán, majd Petrivén és a
híres szigeti j'sivában tanult. Zsidó vallási tanulmányaival egy időben német
kereskedelmi levelező tanfolyamot végzett. Tanulmányai befejeztével gazdasági-
kereskedelmi pályára lépett; fakitermelő lett, - saját erdőrészében, és az
államtól bérelt területen gazdálkodott.
Anyja több nyelven beszélő /magyar, német, ukrán és anyanyelvként a jiddis/,
intelligens asszony volt, aki a II. világháborúig jól menő fűszer-, illetve
vegyeskereskedést tartott fenn.
A szülők az I. világháború kitörése után, az orosz csapatok közeledésének
hírére Budapestre menekültek, ahol megszületett harmadik gyermekük, Hermann, akit
rövid egymásutánban hét lány követett. A háború befejezésekor a család
visszatért Bruszturára.
Hét éves koráig apja tanította vallási ismeretekre és Talmudra. Ekkor fogadta fel a
gyermek tanítójául Josef Wilnert, akit a költő egész hosszú élete során
legjelentősebb mesterének tartott. Wilner az I. világháború kezdetén menekült
Galiciából Magyarországra, az ottani lakóhelyét állandóan fenyegető orosz
támadások, a kozák csapatok gyakori portyázásai elől. Bruszturán telepedett le,
ahol hamarosan megnősült; egy jómódú helybeli kereskedő lányát vette el.
Házasságával nagyobb összegű hozományhoz jutott; tehetős ember lett. Vagyonát
azonban rövidesen elveszítette és, hogy megélhetéshez jusson, házitanítói állást
vállalt, - így került a Steinmetz házba. A gyermeket tizenkét éves koráig oktatta
héber nyelvre, Bibliára és Talmudra. Ben S'lomo mindig hangoztatta, hogy magas szintű
Talmud-tudását a Wilnerrel töltött esztendők alapozták meg.
Wilner, aki jártas volt a világi ismeretekben is, foglalkozott a klasszikus irodalmakkal
(Ben S'lomo emlékezete szerint latinul is olvasott), német nyelvre is tanította a
gyermeket és tizenegy éves kora után bevezette a világi tudás alapjaiba. A Talmudot
nemcsak hagyományos módon, hanem a korszerű filológia módszereivel is tanította. A
tanítás nyelve, minthogy a gyermek és tanítója nem tudott magyarul, jiddis és héber
volt.
Nyolc évesen írta első irodalmi kísérletét, egy a Niszán hónapnak, születése
idejének jelentőségéről szóló esszét, amelyet egy kis szürkekötésű
könyvecskébe jegyzett. Anyai nagyapja, miután elolvasta, a kályha lobogó tüzébe
dobatta.
Apja, minthogy Hermann a hét leánygyermek mellett az egyetlen fiú volt, nem akarta
nélkülözni, ezért későn, csak 1935-36-ban, húsz évesen küldte j'sivába.
A húsz éves ifjú a csehszlovák hadsereg behívója elöl városról városra,
községből községbe vándorolt (mondhatnánk: menekült), de időleges menedékét
mindig úgy választotta meg, hogy ott j'sivát találjon. Fél esztendő alatt három
j'sivában tanult: Halmiban, Galántán és Aknaszlatinán (jiddis nevén: Szlatfina); az
utóbbi helyen a hírneves Chájjim Jichák Eizik Halberstam volt a tanítója. Halmiban a
nem kevésbé nagyhírű Já'ákov Sálom Klein rabbi tanította. 1935 telét ott
töltötte. A j'sivákban az a szokás dívott, hogy a távozó bocherek (tanulók)
dicsérő levelet kaptak, amit további tanulmányaik során, vagy rabbi-oklevelük
(sz'michá) elnyerésekor, mintegy bizonyítványként bemutattak. Rabbi Klein ilyen
okiratot csak öt esztendei tanulás után szokott adni a kiemelkedő teljesítményt
felmutató növendékeinek. Ben S'lomo (akkor még Steinmetz Hermann) ezt egyetlen téli
"szemeszter" után már elnyerte, s ebben a nagy rabbi "tanítók
tanítójának" nevezte. Innen Galántára ment, ahol nyolc-kilenc hónapot töltött
az ottani j'sivában. Itt J'hosuá Buxbaum tanította, aki nagyon megszerette. Galántán
kezdett írogatni.
A Wilner irányítása mellett eltelt tíz esztendő komoly Talmud-studiuma után
szükségét érezte, hogy a világi középiskola tananyagát is megismerje: 1937-ben
Pozsonyba ment, ahol magánnövendékként tanulmányokat folytatott egy német tannyelvű
gimnáziumban. Apja tanárokat fogadott az ifjú mellé, hogy felkészítsék az
érettségire. Pozsonyban, bár nem tanult az ottani világhírű j(sivában, közeli
ismeretségbe került rabbi Ákibá Szoférrel. Érettségire készülvén, a kevésbé
kedvelt tárgyak, a francia, geometria, matematika helyett inkább a "Frankfurti
iskola" mestereinek (Samson Raphael Hirsch, Isaac Breuer stb.) írásait
tanulmányozta. Marienbadban Breuerrel személyesen is találkozott. Pozsonyban egy évet
töltött. Több cikkét, tanulmányát közölte az akkori Csehszlovákiához tartozó
Munkácson megjelenő, jó nevű "Di jidise blatt" , amelyet Israel Schönfeld
és Rosenberg szerkesztett.
Kárpátalja visszatérte után, 1939-ben Budapestre költözött, ahol üzleti
tevékenységből tartotta fenn magát, s szabadidejében német nyelvű verseket és
vallásos témájú jiddis cikkeket írt. Sokat olvasott, főleg filozófiai műveket.
Bölcseleti érdeklődése már a j'sivákban töltött hónapok alatt jelentkezett, és a
pozsonyi gimnáziumba is azért ment, hogy világi ismereteket szerezzen. Tanítani és
írni akart; úgy gondolta, hogy a modern szemlélet és a világi tudás birtokában
könnyebben megtalálja a kevésbé vallásos zsidók gondolatvilágához vezető utat;
eredményesebben tud majd hatni rájuk. Ragaszkodott a zsidó hagyományokhoz, a vallásos
chászid életmódhoz. Chászid öltözékben járt, nemcsak a borotválkozást
utasította el, de szakállát sem nyírta. Arra törekedett, hogy a mélyen vallásos
chászid életformát alkotóan egyeztesse a világi tudományokkal, mert kora
ifjúságától teljes életet akart élni, s ezt csak a vallás és a széles körű
ismeretek birtokában tudta elképzelni. Gyermeksége idején elsajátított német
nyelvtudását Pozsonyban tökéletesítette; jiddis és irodalmi német nyelven egyaránt
szépen beszélt, magas színvonalon írt.
Budapesten történt, hogy egy híres tálmid háchám (Talmud-tudós), reb Lipschitz, aki
szokásos szombat délutáni "d'vor Tajró"-i (héb. d'vár Torá, vagyis
Tóramagyarázatai) során felfigyelt a szigorúan vallásos, tehetséges, és cikkei
alapján az ortodox körökben már ismert ifjúra, és sorsát egyengetendő, felhívta
figyelmét - (debreceni származású lévén) - Debrecen egyik legtekintélyesebb ortodox
személyiségének férjhez menendő leányára, Eisenberg Dórára, akit a környék
legszebb hajadonjai között emlegettek ( tíz évesen gyermekszépségverseny győztese
volt). Ben S'lomo mindig hálával emlékezett reb Lipschitzre, hiszen a révén
létrejött ismeretségből szerelem sarjadt, s 1940. sziván hónap 22-én (június 28.)
chászene, vagyis esküvő lett. A boldog házasságból három leánygyermek született.
A családalapítás egyéb módon is gazdagította az ifjú költő és vallásos
gondolkodó további sorsát. A Debrecenben kötött házasságot követően az új pár a
"kálvinista Rómában" telepedett le, s Ben S'lomo itt tanult meg magyarul;
ihletője és tanítómestere a felesége volt. A 90. évében még jó egészségnek
örvendő és alkotó ereje teljében lévő költő, aki akkor már fél évszázada
Amerikában, nem magyar nyelvi környezetben élt, feleségével élete végéig magyarul
is beszélt.
Debrecenben megélhetésként egy ruházati gyár irányításában tevékenykedett, de
irodalmi alkotó munkáját is folytatta. Verseit 1938 és 1940 között németül írta.
Debreceni tartózkodása e téren is változást hozott; 1940-től csak héber nyelven
írt.
A több mint 10.000 zsidó polgárnak otthont adó Hajdú megyei városban élénk és
magas színvonalú zsidó kulturális életet talált. Az országos jelentőségű
helybeli zsidó gimnázium tanárai és növendékei pezsgő irodalmi légkört hoztak
létre. Az alkotó műhelyek között előkelő helyet vívott ki magának a kis
lélekszámú, de annál jelentékenyebb eredményeket felmutató "héber kör".
A hebraisztika terén magas színvonalon tevékenykedő baráti kör legkiemelkedőbb
egyénisége, a héber nyelv és irodalom népszerűsítésének lelkes irányítója
Grósz Ernő (később, Izraelben: Ezrá Grosz) gimnáziumi tanár és dr. Weisz Pál
(Izraelben: Méir Weisz), a status-quo hitközség főrabbija volt. A háború után
mindketten egyetemi tanárok lettek Izraelben. Az ő törekvéseiket támogatta az
ugyancsak a gimnáziumban tanító Kardos László műfordítói munkássága. Kardos a
harmincas évektől a különféle európai irodalmakból készült műfordításai
révén, amelyek közül több a Nyugatban jelent meg, országos hírnévre tett szert.
Sok műfordítást készített a héber klasszikusokból és a modern héber költőktől
is. Héber műfordításaihoz a nyersfordításokat a zsidó gimnázium héber körében
igen tevékeny Kandel Miklós (aki többek között Goethét is fordított héberre)
készítette. Vele együtt kell említeni az ugyancsak kitűnő hebraista Stauber Ernőt
(Petőfi héber tolmácsolóját) és Neuwirth Miklóst (héber novellák szerzőjét.)
Ilyen légkörben - szándékosan nem használjuk a "környezet" szót, hiszen a
szigorúan ortodox, chászid életmódot folytató költő, Ben S'lomo, nem került, nem
is kerülhetett közeli kapcsolatba az ortodoxia által a neológokkal egy kalap alá vont
status-quo iskola "vallástalan" tanáraival, diákjaival - született és
jelent meg 1942-ben első, s Magyarországon mindidáig egyetlen verseskötete, a
"G'sárim" (Hídak).
Kardos László a "Javne"-sorozatban 1943-ban közreadta héber lírai
műfordításainak gyűjteményét "Héber költők antológiája" címmel,
aminek második, bővített kiadása már a kataklizma után, 1947-ben jelent meg. Ebben
Ben S'lomo három versének fordítását is közli. Az előszóban köszönetet mond a
költőnek a kötet összeállításában nyújtott segítségéért. Az antológia
jegyzetei között tévesen Bruszturát jelöli meg Ben S'lomo születési helyéül.
Kardos László nevelői és műfordítói munkássága is hozzájárult ahhoz, hogy
számos tehetséges diák ösztönözve érezze magát héber versek fordítására,
illetve magyar költők héberül való megszólaltatására. A legjobbak közül Balázs
Miksa, Békési Pál és Ullmann Ervin eltűnt a Holocaust poklában, Stauber Ernő
Izraelben lelt igazi hazára.
Ben S'lomo a Debrecenben töltött esztendők alatt sikeresen valósította meg az ősi
földjétől majd két évezrede távol került zsidóság hagyományos, mondhatnánk
eszményített férfitípusának életútját: az ősi tanításban búvárkodni,
állandóan tanulni; a valláshoz, annak tradícióihoz töretlenül ragaszkodni, - s
mindezek mellett teljes, boldog családi életet élni, és hasznos, eredményt hozó
világi munkálkodást folytatni. Az ifjú költő Debrecen társadalmának, az ottani
zsidó közösségnek, és a határokon túl is hírnevet szerzett debreceni héber
kultúrának elismert és nagyra becsült személyisége lett. Három leánygyermeke is
ott született. Magyarország háborúba sodródása és az ennek nyomán bekövetkezett
Holocaust Ben S'lomo életében is radikális fordulatot hozott, - bár neki és
családjának sikerült elkerülnie a közvetlen életveszélyt. A munkaszolgálatra való
behívás közelgő fenyegetettségében a költő és szerettei Budapesten találtak
menedéket. Ben S'lomo "Pásztor Lajos villanyszerelő" nevére kiállított
okmányokkal családjával együtt a fővárosban élte túl a borzalmakat. A várva várt
béke esztendeiben megkísérelte korábbi életútjának folytatását, de be kellett
látnia, hogy Európának ezen a felén a hagyományaihoz ragaszkodó zsidó élet
lehetősége végzetesen és véglegesen lezárult.
Költői munkássága - a kulturális életben megindult szovjetizálódás ellenére -
látványos és őszinte elismerésben részesült: a Magyar PEN Club 1947. március
28-án, a budapesti Fészek Klubban tartott ülésén "egyhangú lelkesedéssel"
tagjai sorába választotta. A közgyűlés elnöke Heltai Jenő, főtitkára Passuth
László volt. Vele együtt szavazták meg Bihari Klára, Gáldi László, Tiszai Andor
és Zsirai Miklós felvételét.
Ben S'lomo azonban, akinek eszmélése óta vallott, és életútja, munkássága által
igazolt célja volt a zsidóság hagyományainak, eszményeinek, és vallási
előírásainak töretlen megőrzése és gyakorlásat és mindezeknek a modern európai
műveltség légkörében, azzal együtt történő megélése, 1948-ban, családjával
együtt Ausztriába távozott. Bécsben újságot szerkesztett, a "Stimme Israels -
Kol Jiszráél"-t, amelynek csaknem minden cikkét ő írta.
1952-ben az Egyesült Államokban telepedett le, ahol sikeres üzletemberként élt, és
írta verseit.
Izraelben és az Egyesült Államokban több verseskötete jelent meg. Az izraeli
iskolákban költészete, versei, a kötelező tananyag részét alkotják.
2005. szeptember 16-án, szombat beköszöntésekor hunyt el, ugyanakkor, amely nap
születését, 90 évvel korábban, 1915. március 20-án köszöntötte.
Talán a pályakezdés valóban meghatározó debreceni éveinek a családban ma is élő
nosztalgiája is motiválta, továbbá a szerettei között megélt légkör, az ott
látottak-hallottak is hozzájárultak ahhoz, hogy a költő unokája, Bátsevá
Oberlander, Oberlander Báruch rabbi felesége, a nagyszülők távozása után negyvenegy
évvel "haza tért", s férjével és gyermekeivel együtt Magyarországon
rendezte be első (és érzésük szerint végső) otthonát.
Önálló verseskötetei:
1. G'sárim. (Hidak.) Debrecen, 1942.
2. Mul há-thom. (A mélységgel szemben.) Bécs, 1951.
3. N'tiv. (Ösvény.) Bécs, 1952.
4. Ál há-hof. (A parton.) Rámát-Gán (Izrael), 1968.
5. Mé-ros curim. (A sziklák csúcsáról.) Tel-Aviv, 1973.
6. Mi-k'náf há-árec. (A föld széléről.) Tel-Aviv, 1975.
7. Mé-sirá C'vi Jáir. (C'vi Jáir költeményeiből.) /Válogatott versek./
Jeruzsálem, 1980.
Magyar fordításban megjelent versei:
1. Az eltávozott. Ford.: Gréda József.
=Nagyvilág 1980, 10. sz. 1563. l., Új Kelet (Tel-Aviv) 1973.
2. Idegen szöllő. Ford.: Kardos László.
=Héber költők antológiája. Összeáll., ford.: Kardos László. 2. kiad. Bp. 1947,
Farkas L. kiad. 132. l.
3. Ki is vagyok? Ford.: Gréda József.
=Nagyvilág 1980. 10. sz. 1562-l563. l., Új Kelet (Tel-Aviv) 1973.
4. Mi lesz? Ford.: Kardos László.
=Héber költők antológiája. 131. l.
5. Miért? Ford.: Gréda József.
=Nagyvilág ibid. 1563. l., Új Kelet ibid.
6. A nemirovi gyűlés. Nyersford.: Weisz Pál. Műford.: Kardos László.
= Remény (Tel-Aviv) 1987, 3. sz. (XII. 10.) 38-39. l.
= Új Élet (Bp.) 1994. sz. (X. 15.) 3. l.
7. Naponta. Ford.: Kardos László.
= Héber költők antológiája. 131. l.
8. Az öröm zsoltára. Ford.: Gréda József.
= Új Kelet ibid.
Nem publikált, kéziratban lévő
magyar fordítások:
1. Dallam. Ford.: Kardos László.
2. Éjfél. Ford.: Kardos László.
3. Ki? Ford.: Kardos László.
4. Őszi nap falun. Ford.: Kardos László.
5. A papnő. Ford.: Kardos László.
6. Rabbi Jehiel nemirovi levele. Ford.: Kardos László.
7. Sok mindent láttam. Ford.: Kardos László.
8. A szó. Ford.: Kardos László.
9. A szegedi zsinagóga előcsarnokában a mártírok márvány emlékoszlopán lévő
vers. Ford.: Gáspár Endre és Kardos László. (Nyomtatásban az avató
emlékünnnepség meghívóján.)
A költőről írott és publikált
magyar nyelvű cikkek, tanulmányok, recenziók:
1. Berkovics József: Ben Sölomo: Gősarim. Héber versek.
= Képes családi lapok 63, (1942), 26. sz. 20. l.
2. Gréda József: Cvi Jáir: Sziklák ormairól. /A verseskötet és a szerző
bemutatása , valamint négy vers (Ki is vagyok?, Az eltávozott, Miért?, Az öröm
zsoltára) fordítása.
= Remény (Tel-Aviv), 1973.
3. Róth Emil: Új héber költő Magyarországon.
= Múlt és Jövő 1942, 124. l.
4. Scheiber Sándor: Egy Magyarországról indult héber költő. /A költő bemutatása,
részlet "A nemirovi gyűlés" c. versből Kardos László fordításában,
valamint a "Ki is vagyok?", "Az eltávozott", és a "Miért"
c. versek Gréda József fordításában./
= Nagyvilág 1980, 10. sz. 1561-1563. l.
5. Wachsberger Mózes: Új héber költő Magyarországon.
= Múlt és Jövő 1942, 124. l.
6. Widder Salamon: Ben S'lomo: G'sarim. (Versek. Debrecen, 5702.)
= Libanon 1942, 43. sz. 126-127. l.Blimi