ARCOK

 

Diner- Dénes József (1857-1937)

szociáldemokrata politikus, művészettörténész, író, újságíró, lapszerkesztő

2020.02.03

Diner-Dénes József, író és hírlapíró (írói nevei: Csereklye Bálint, Domokos Illés, Impresszionista, Paul Mernie, Idem), Liptószentmiklóson született 1857 jún. 27-én. Középiskoláit Zólyomban, Bécsben és Drezdában, mérnöki tanulmányait a Drezdai Műegyetemen, Párizsban, a brüsszeli École Libre-ben és Bécsben végezte. Drezdában és Münchenben fizikával és kémiával, Bécsben pedig archaeológiával, művészettörténeti és filozófiai tanulmányokkal foglalkozott.

1881-ben Budapesten a Nemzeti Múzeum tisztviselője lett. Már ekkor jelentek meg értekezései a bécsi Zeitschrift für Epigraphikban és a budapesti Archaeológiai Értesítőben.

1889-ben Pulszky Ferenc ajánlatára Párizsba ment és az ötvös műkiállítás és a Kárász-féle gyűjtemény összeállításán dolgozott, mely utóbbinak katalógusát is elkészítette. Majd Berlinben élt, ahol a Freie Bühne c. folyóirat munkatársaként Nietzschéről írt bővebb tanulmányt.

Rövid idő múlva visszatérve Budapestre, 1891-ben megindította az Élet c. modern irányú hetilapot. 1892-ben a Pester Lloyd, 1896. a Neues Pester Journal munkatársa, majd a Magyar Újság színi kritikusa volt. 1906-1910 között a Munka Szemléje c. szociálpolitikai folyóirat szerkesztője. Azután az Irodalmi Szalont, Budapest első modern kölcsönkönyvtárát alapította meg.

A Károlyi-kormány alatt, mint külügyi államtitkár működött, a proletárdiktatúra kikiáltásakor külföldre távozott, attól kezdve Párizsban élt.

Művészeti és irodalmi cikkei a hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg. Önálló munkái: Sammlung Géza v. Kárász (1890, franciául is); Katalog der Sammlung Spitzer (Budapest 1890); Ungarische Fayencen und Töpferwaren (1890); Vergangenheit und Zukunft (Berlin 1906); A XIX. század magyar festészetének története (1901. a párisi kiállításról szóló hivatalos díszmunkában); Az elefántcsont-faragás története (1905); Lionardo da Vinci és a renaissance kialakulása {1906, Művészeti könyvtár), mely legutóbbi munkájában a történelmi materializmus álláspontját juttatja kifejezésre.[1]

Gyermekkorát félig német, félig szlovák környezetben töltötte, talán ennek is köszönhető, hogy a magyar nacionalizmustól mentes maradt és a nemzetiségeknek egyenlő jogokat követelt.

A Monarchia helyett olyan államszövetséget képzelt el, amelyben a nemzetek egyenlő demokratikus jogokat kapnak. 1903-tól kötelezte el magát a marxizmus mellett, de elutasította a bernsteini revizionizmust és a bolsevizmust. Magyarországon a feudalizmus megdöntését, a polgári forradalom kivívását tartotta létfontosságúnak, 1905-től a magyar oligarchia hatalmának letöréséért, a német szövetségből való kilépésért, illetve a nyugati orientációért küzdött minden lehetséges módon és fórumon.[2]

"Elmúlt 61 éves, mikor a minisztertanács 1918. november 12-én kinevezte államtitkárrá, hogy a létesítendő magyar külügyminisztérium politikai osztályát vezesse. Megválasztása után azonnal hozzákezdett a magyar külügyminisztérium felállításának előkészítéséhez. Már másnap este Bécsbe utazott a frissen kinevezett bécsi magyar követtel, Harrer Ferenccel, hogy tárgyaljon a közös külügyminisztérium megszüntetéséről annak vezetőivel. Megkezdte az új diplomáciai kar és a külföldi követségek szervezését. A követek kiválasztásánál igyekezett Magyarország gazdasági és kereskedelmi érdekeit figyelembe venni, nem pedig a régi diplomáciai szempontokat. A személyét ért támadások ellenére szakértelmét nagyra becsülték, így két hónap múlva, 1919. március 8-án a minisztertanács beválasztotta a frissen megalakított Külügyi Tanács tagjai közé, melynek feladata a külügyminisztériumon belül az volt, hogy elvi jelentőségű kérdésekben szakvéleményt adjon a kormány számára. Akkoriban a legfontosabb és legsürgetőbb teendő a béketárgyalások teljes anyagának előkészítése volt. A Tanácsköztársaság idején Párizsba küldték, s ott teljesített szolgálatot. Később Amerikába emigrált, majd visszament Párizsba, ahonnan többé nem tért haza."[3]

 

1927-ben a frankhamisítási botrány kapcsán írja meg a La Hongrie[4] című művét. Célja a nyugati közvélemény felvilágosítása arról, hogy Magyarország az oligarchák országa, idegen test a demokratikus Európa közepén, melynek ebben a formájában el kell tűnnie.

A könyvhöz barátja, Leon Blum francia miniszterelnök, szocialista aktivista írt előszót. (mellékletként közöljük)

Ezért a könyvért 1929-ben vádiratot ad ki Sztrache Gusztáv királyi főügyész, viszont Károlyi Mihály melegen üdvözölte az írást.

1933-ban Marx - monográfiát ad ki[5], melyben megírja Marx életrajzát és a Tőke első kötetének kivonatos ismertetését.

 

Idézetek Jászi Oszkár, Diner- Dénes József temetésére írt nekrológjából:

“Diner-Dénes József a legkorszerűtlenebb ember volt otthon, 'elvtársai' számára tehertétel, viszont minden egyéb körben is gyökértelen maradt. A német kultúra jegyében indult és tökéletesen sosem tanult meg magyarul, bár határozott nyelvtehetség volt. Nem habozom elismerni, hogy még annak számára is, aki nem hitt az ő elveiben és kételkedett információiban, volt valami példát adó élete utolsó két évtizedében. Kevés embert ismertem, akiben az Eszme úgy uralkodott a Test felett, a képzelet a környezet felett, mint ebben a hithű materialistában. Személye egy nagy regényírónak, egy Balzacnak tollára volt méltó. Annak a nemzedéknek, amely Októbert megcsinálta és elbukott, nem lehet megfesteni a képét Diner-Dénes profilja nélkül.”



[1] Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 201322

[2] Komlós A. , Diner-Dénes József in: Jöjj el, szabadság! 1967.

[3] Részlet. TORMA GALINA 1918. december 24-30. 1918 utolsó hetében c. írásából https://filmarchiv.hu/hu/aktualis/filmhiradok-100-eve/a-borze-egy-izgalmas-napja (elérhető: 2019.11.25.)

[4] Bracke fordításában, Leon Blum előszavával, Paris 1927

[5] Diner-Dénes József: Karl Marx, Lhomme et son genie 1933


Diner - Dénes József:

La Hongrie
1927

 

Előszó ( írta: Léon Blum)

Az oly változékony és forrongó Magyarország hirtelen a francia közvélemény kiemelkedő helyére került. Eddig nem tulajdonítottunk jelentőséget neki, nem foglalkoztunk vele. És hirtelen a bankjegyhamisítási ügy, ez a megdöbbentő történet, amely mind a politikai érdeklődést, mind pedig a rendőrség kíváncsiságát felkeltette, megtöltötte az újságokat, a beszélgetéseket és a parlamenti vitákat. Mily rendkívüli történet! Egy pénzhamisító kormány! Egy kormány, amely a saját épületeiben, a saját eszközeivel, saját alkalmazottaival hamisíttatja, többé-kevésbé közeli szomszédainak bankjegyeit, és ezt saját tanúvallomásai is igazolják! Egy kormány, mely a hamis inflációt, mint háborús fegyvert alkalmazza másokkal szemben, és a bankjegyhamisítást, e becstelen ügyet, rejtett államkincstári eszközként hasznosítja!

Azóta nem lehetett hallani ilyen regénybeillő történetet, mióta a terror idején angol cirkálók[1] bálákban dobáltak hamis bankjegyeket partjainkra! Milyen tehát ez az ország, ahol ez a rémtörténet napjainkban megeshetett, az erkölcsi fejlődés jelenlegi szintjén?

Tudomást szereztünk Magyarországról, de továbbra is távoli és titokzatos maradt számunkra. Budapest ugyancsak oly távolinak tűnik! Ha csupán a távolságot vagy az utazási időt tekintjük, ez a város nem sokkal van távolabb Párizstól, mint Róma vagy Berlin. És mégis, mint ott minden, idegen, tőlünk különböző, a titokzatosság távoli ködébe vész! Azt kell hinnünk, hogy a távolságon kívül más dolgok választanak el minket. Ez kétségtelen, de akkor mik is azok?

Diner- Dénes barátunk könyvének összehasonlíthatatlanul nagy érdeme pontosan ennek a rejtélynek a megfejtése. Megérteti Magyarországot a francia olvasóval, Magyarországot, mint államot, mint politikai entitást. Vagy még inkább megérteti, hogy miért is nem értjük. A Bajazet előszavában Racine bocsánatot kért egy ilyen modern, szinte kortárs téma tárgyalásáért, mely mégis méltó arra, mivel a cselekmény helye egy távoli vidék, és a távolság izgalmassá teszi a mindennapos témát is, hiszen az embereknek a távoli olybá tűnik, mintha régmúlt lenne.[2] Ez magyarázat megfordítása a magyar misztérium kulcsát adja kezünkbe. Hogy történhetett meg, hogy Magyarország- melyet mindig államnak és politikai egységnek tekintettek - szemmel láthatólag belesüpped a politikai horizont ködös messzeségébe? Ezért érezzük úgy, hogy jóllehet térben közel van hozzánk, időben mégis végtelenül távol. A mai Magyarország a legmegdöbbentőbb jelensége, a régmúlt, az elavult rendszer kitartó fennmaradásának, túlélésének, mivel felfigyeltünk arra, ami ott történt. Diner- Dénes egész könyve nem más, és nem is akar más lenni, mint egy nagyszabású demonstráció, bizonyítása ennek az alapvető igazságnak. Magyarország történelmét a középkor óta az oligarchia, a föld, a valódi hatalom birtokosainak akarata alakította, akiknek a brutalitás, a ravasz trükkök, a terveikhez való makacs ragaszkodás és a mindenkori körülményekhez való kritikátlanul cinikus alkalmazkodás meglepő keverékével sikerült megőrizniük ősi és szuverén kiváltságaikat a rég-múlttól egészen a mi korunkig.

Ahogy a középkorban volt, úgy van manapság is, a magyar oligarchák még a föld tulajdonosai. Olyanok még ma is, mint a középkorban voltak; kiváltságosok, és övék minden hatalom. Érintetlenül maradtak négy évszázadon át, hiszen a mágnások makacsul elválasztják Magyarországot a nyugati élettől, hogy a Habsburgok látszólagos uralmával fedezzék magukat, akik később a Hohenzollernek felé fordultak. Ugyanazon alapvető indíték alapján fejtik ki politikájukat ma is ugyanazon változatlan irányba: « ma ugyanaz, történik, mondja Diner-Dénes, a Nagy Háború leckéje után. Ez nem Nyugat-Európa, ez nem azonos az új németországi eseményekkel, a magyar oligarchák kapcsolatot és támogatást keresnek. »

Évszázadokon át szakadatlanul a Habsburg- vagy akár a Hohenzollern- (ki tudja?) restaurációra irányulnak makacs erőfeszítéseik. Nem a monarchiához való hűség miatt, hanem mert a Birodalom helyreállítása maradt számukra az eszköz legfőbb aggodalmaik eloszlatására, «aggódnak, hogy elveszítik nemesi privilégiumaikat, illetve megszűnik az oligarchák uralma…», s hogy milyen állhatatossággal, milyen merészséggel, milyen szívóssággal gyakorolták a történelem során ezt az uralkodási mintát, a bankjegyhamisítási üggyel mérhető fel.

Térjünk vissza az eset eredetéhez. Ki tudta volna elképzelni, hogy a magyar kormány támogat egy ilyen botrányt? Ki feltételezte volna, hogy azokat az embereket, akikre rábizonyították - legalábbis - a bűnrészességet és a cinkosságot ebben a hallatlan merényletben, az európai közösség továbbra is megtűri, mint államfőt, vagy mint kormányfőt, hogy nem lettek kizárva, kitaszítva a lelkiismeret ellenállhatatlan követelése által? És a bűnösök még mindig ott, a helyükön vannak.

Horthy még mindig Magyarország kormányzója. Bethlen gróf még mindig a magyar miniszterelnök. Bethlen gróf leülhetett tárgyalni Genfben az állami küldöttekkel, pedig tisztviselői és barátai pénzt hamisítottak. Mindez a képviselők szívóssága, merészsége, és kitartása miatt történt, amely ennek az oligarchiának a mai napig tartó erejét okozta, «Nyugat- Európa» és a nyugati vélemény által még mindig elfogadott közerkölcs ezen értelmezése miatt. A közelmúlt ezen tapasztalata nagyon közel áll hozzánk, csodálatosan igazolja annak a témának a hitelességét, amelyre Diner-Dénes építette a könyvét. Teljes bizalommal olvashatjuk tehát, és hozzáteszem, hogy a francia olvasó speciális hozzáértéssel is olvassa. Az írói hangnem nagyon is méltó a dicséretre. A könyvben bosszúvágynak vagy haragnak a legcsekélyebb nyoma sincs, nem használ szónoki vagy teátrális hatásokat. Nyugodt hangvétel, éles kritika, szenvedélyes irónia jellemzi. Diner-Dénes nyilvánvalóan arra törekedett, hogy könyve minden bizonyító erejét a tiszta tények pontosságára, azok önmagukban lévő igazságára alapozza. Habár az ügy bemutatása kifejezetten higgadt és precíz, mindennek ellenére az író fel van háborodva, és izgalomtól reszkető érzelmei érzékelhetővé válnak a sorok között. Ez azért van így, mert ez a történelmi műalkotás nem közömbös történész munkája. Egy, a hazáját szerető és attól távol élő magyar ember írta, aki szenved a szülőföldjéért.

A történet mögött érezzük Diner-Dénes szeretetét a magyar nép iránt, de érezzük a szándékot ezen embereknek Csipkerózsika-álmukból való felébresztésére is. Végül is, ha Magyarország politikai történelme teljesen meg is magyarázható a földbirtokos oligarchák működésével, ez mégsem jelenti az egész magyarságot. Van ott egy népréteg, akik korábban jobbágyok voltak, manapság pedig rabszolgák: munkások, kispolgárok, parasztok. Az egyetlen probléma az, hogy nem tudni, mennyi ideig tart még a szolgaság, mennyi ideig tartható vissza a nép szabadság iránti heves vágya, mennyi ideig lesz elszigetelve Magyarország a nemzetek és a munkásszervezetek nemzetközi felszabadító mozgalmától. Egyelőre nem a kapitalizmus elpusztításáról van szó. A kapitalizmus egy speciális formájának a megszüntetéséről beszélünk, amely az 1914-es háború vége óta csak ilyen nyilvánvalóan felháborító formában létezik: ez az, amit Diner- Dénes autokrata kapitalizmusnak, feudális kapitalizmusnak nevez.

…«mielőtt a szociáldemokrácia megalapozásáról ábrándozhatnánk, szükséges - mondja Diner- Dénes -, mindenhol előkészíteni a demokratikus kapitalizmus útját… Arra van szükség, hogy Európában mindenütt szabad intézmények védelmében, a nemzetközi kapcsolatok - legalábbis a minimálisan szükséges szinten -, biztonsággal garantálják az egyéni jogokat. A jelenlegi magyar kormány továbbra is tántoríthatatlanul áll ki a feudális kiváltságok és a zsarnoki tőke mellett. Nem remélhető, hogy ez a kormány változásokat kezdeményezzen: ebben nem bízhatunk!» Egy lehetséges megoldás van csak. Szükséges, hogy ez a kormány elbukjon, s hogy a magyar nép felkelhessen, hogy Magyarország felhagyjon Európa szabadság és béke felé való lassú haladásának brutális akadályozásával.

 

***

 

Leon Blum (1872-1950)

 

Jómódú, asszimilált zsidó családban látta meg a napvilágot. Az École Normal Superieure és a párizsi Egyetem elvégzése után irodalomkritikus és ügyvéd lett. Háromszor volt francia miniszterelnök, szocialista aktivista és a náci párti Vichy rezsim bátor ellenfele. Alapjaiban változtatta meg a francia társadalmat.

“Az I. világháború után a Szocialista Párt azon frakciójának vezetője volt, amely megtagadta a csatlakozást a III. Internacionáléhoz az 1920-as Tours Congress-en.”[3] A szocialista parlament egyik legfontosabb képviselője. 1936-ban a Népfront kormányát vezette. Olyan intézkedéseket vezetett be Franciaországban, mint a negyven órás munkahét és a fizetett szabadság. Emellett láthatóan büszke volt zsidó, cionista gyökereire. A buchenwaldi koncentrációs tábor túlélője volt. Összesen három alkalommal volt Franciaország miniszterelnöke, legutoljára 1946 és 1947 fordulóján.

Közleményünkbe azért került be, mert előszót írt barátjának, Diner- Dénes Józsefnek 1927-ben a magyarországi frankhamisítási botrány nyomán franciául írt La Hongrie című könyvéhz.



[1] A francia forradalom idején alkalmazott brit frankhamisítási ügyre utal (a Ford.)

[2] BAJAZET: TRAGÉDIE, M. DCC. LXXII. AVEC PRIVILEGE DU ROI. Par Mr RACINE  Seconde préface (édition 1675 et suivantes) “Quelques lecteurs pourront s'étonner qu'on ait osé mettre sur la scène une histoire si récente, mais je n'ai rien vu dans les règles du poème dramatique qui dut me détourner de mon entreprise. À la vérité, je ne conseillerais pas à un auteur de prendre pour sujet d'une tragédie une action aussi moderne que celle-ci, si elle s'était passée dans le pays ou il veut faire représenter sa tragédie, ni de mettre des héros sur le théâtre qui auraient été connus de la plupart des spectateurs. Les personnages tragiques doivent ętre regardés d'un autre oeil que nous ne regardons d'ordinaire les personnages que nous avons vus de si près. On peut dire que le respect que l'on a pour les héros augmente à mesure qu'ils s'éloignent de nous : major e longinquo reverentia. L'éloignement des pays répare en quelque sorte la trop grande proximité des temps, car le peuple ne met guère de différence entre ce qui est, si j'ose ainsi parler, à mille ans de lui, et ce qui en est à mille lieues. C'est ce qui fait, par exemple, que les personnages turcs, quelque modernes qu'ils soient, ont de la dignité sur notre théâtre. On les regarde de bonne heure comme anciens. Ce sont des moeurs et des coutumes toutes différentes. Nous avons si peu de commerce avec les princes et les autres personnes qui vivent dans le sérail, que nous les considérons, pour ainsi dire, comme des gens qui vivent dans un autre siècle que le nôtre.” http://www.theatre-classique.fr/pages/programmes/edition.php?t=../documents/RACINE_BAJAZET.xml (elérhető: 2019.12.01.)(a Ford.)

Az előszót fordította és az életrajzokat összeállította: Szabó Cipora Jáel