moholy-nagy

A fény művésze: Moholy-Nagy László

2020.02.19

Moholy-Nagy László (eredetileg: Weisz László) (Bácsborsód, 1895. július 20. – Chicago, 1946. november 24.) magyar fotográfus, konstruktivista festő, ipari formatervező, a Bauhaus iskola kiemelkedő tanára, a kísérleti filmek egyik magyar úttörője. Vezetéknevének ejtése: [moholi-nagy].^[1]

forrás: Színházi Élet, 1930. október, Arcanum

Fiatalkora

1895. július 20. körül születhetett egy Bajától nem messze fekvő kis alföldi faluban, Bácsborsódon: a pontos dátum azért nem ismert, mert akkor még élt az a szokás, hogy csak a biztosan megmaradó gyermekeket anyakönyveztették.

Moholy-Nagy unokatestvére volt a később világhírnévre szert tevő karmester, Sir George Solti, azaz Solti György.

Moholy-Nagy édesapja Weisz Lipót a fiú születése idején súlyos anyagi gondokkal küzdött, ezért Amerikába emigrált "szerencsét próbálni", és az itthon maradt család soha többé nem hallott felőle. Az egyedül maradt édesanya, Stern Karolina a kis László két fivérével együtt a több lehetőséggel kecsegtető, magyar-szerb lakosságú Moholra költözött, ahol nagy segítséget jelentett a családnak a szintén itt élő nagybácsi, Dr. Nagy Gusztáv ügyvéd, aki apjuk helyett apjukként nevelte a három fiút, és iskoláztatásukat is ő fedezte.Ő és testvérei is Moholra, majd 1905-ben Szegedre költöztek, ahol az Állami Főgimnáziumba íratták, (melyben Babits Mihály is tanította).

Vezetéknevét bár megörökölte, 1910-ben nagybátyja tiszteletére, ő és testvérei vezetéknevüket Nagy-ra változtatták.

Első művészi próbálkozásai sikeresnek bizonyulnak, 1913-ban a Szegedi Napló néhány költeményét leközölte. Az érettségi után Budapestre költözött, ahol jogot kezdett tanulni, de a világháború közbeszólt,

1916-ban tüzérségi megfigyelőnek sorozták be a Magyar Királyi Hadseregbe. A keleti frontra vezényelték, ahol több száz rajzot készített a frontélet mindennapjairól, kitépett lapokra, tábori levelezőlapokra, melyeket kezdetben a frontról, majd miután 1917-ben megsebesült, az ogyesszai katonai kórházból küldözgetett haza. Csatlakozott Ady Endre köréhez, majd egy rajziskolába járt. Először 1918-ban a Nemzeti Szalonban állított ki, Nemes-Lampérth, Uitz és Tihanyi festészete hatott rá, s aláírta a magyar aktivisták kiáltványát.

Miután 1918-ban leszerelt, hazatért Budapestre folytatni jogi tanulmányait, de záróvizsgáit már nem tette le, a félév végén otthagyta az egyetemet. Csatlakozott Ady Endre köréhez, majd egy rajziskolába járt. Először 1918-ban a Nemzeti Szalonban állított ki, Nemes-Lampérth, Uitz és Tihanyi festészete hatott rá, s aláírta a magyar aktivisták kiáltványát. Még ebben az évben mutatkozott be először a nagyközönség előtt, műveit a Hadviselt Művészek című kiállítás keretében állították ki.

Ebben az időben a festészet mellett a Jelenkor című újságba is írogatott.

Emigrációban Európában

1919 márciusában ő is aláírta a magyar aktivisták közös forradalmi nyilatkozatát, de a Tanácsköztársaság eseményeiben nem vett részt. Időközben ismét nevet változtatott, vezetékneve elé odabiggyesztette szeretett nagybátyja lakóhelyének, Moholnak a nevét is, így innentől kezdve rajzait, festményeit és egyéb műveit már a "Moholy-Nagy" (ejtsd:moholi) szignóval látta el. A forradalom bukása után a retorzióktól tartva Bécsbe menekült, ahol hamarosan csatlakozott Kassákhoz és a többi emigráns magyar művészhez, íróhoz, velük együtt utazott tovább Berlinbe 1920 elején.

1920 áprilisában Berlinben ismerkedett meg Lucia Schultz-cal, későbbi feleségével, ő vezette be a fotográfia művészi világába. 1921-ben házasodtak össze.

1922 februárjában a Der Sturm galériában Péri Lászlóval közösen rendezett kiállítása zajos sikert aratott, neve hamar ismertté vált szerte a városban és az országban. Szintén ebben az évben jelent meg Kassákkal közösen szerkesztett írása, az Új művészek könyve. Moholy-Nagy művészeti illusztrációs anyaggal látta el Kassák Lajost és Kállai Ernőt. (Ma, Tett, Die Aktion, Der Sturm folyóirat). 1922-ben Kassákkal szerkesztette a magyar és német nyelvű Új művészek könyvét. Malevics és El Liszickij hatására különböző anyagú absztrakt konstrukcióit 1922-ben a berlini Sturm galéria mutatta be.

AM 2., 1925. Fotó: Sailko/Wikimedia Commons

Fotogram 1926-ból. Fotó: Metropolitan Museum of Art

A sikernek tudható be, hogy Walter Gropius őt kérte fel 1923-ban a távozó Johannes Itten helyére a Bauhaus oktatói közé. Olyan nevek közé csöppent, mint Paul Klee, Vaszilij Kandinszkij, Oskar Schlemmer, és bár mellettük ő ismeretlennek számított, mégis a Bauhaus eszmeiségének egyik védjegyévé vált. 1921 és 1928 között két könyvet is írt, Festészet, fényképészet, film (1925) valamint Az anyagtól az építészetig (1927) címmel, illetve a Bauhaus színháza című kötet társszerzője is volt.

1928 mozgalmas év volt az életében, Walter Gropius-szal együtt otthagyta a Bauhaust, elvált feleségétől, Luciától, visszaköltözött Berlinbe, ahol fotográfiai, tipográfiai és reklámgrafikai munkákat vállalt, miközben színházi díszleteket is tervezett (Hoffmann meséi, Berlini kalmár, Pillangókisasszony), szabadidejében pedig fény-alakítási problémákkal foglalkozott.

féltékenység

1929-ben belekóstol a filmezésbe, leforgatja élete első nagyobb lélegzetű filmjét Marseille, régi kikötő címen. 1931-ben a fény-alakítási problémák mintegy megoldásaként alkotja meg a fény-tér-modulátort (Lichtrequisit), mely egy kinetikus plasztika, fém és műanyag szobor – a rá vetülő fény pedig a környező falakon színes fényjátékot teremtett. Ez ihlette Fekete-fehér-szürke (1932) és a Nagyvárosi cigányok (1932) című filmjeit is.

1931 végén ismerte meg Sybille Pietzscht, akivel 1933-ban házasodtak össze, első lányuk, Hattula is ebben az évben született. A nácizmus előretörése miatt 1934-ben Amszterdamba költöztek, ahol Moholy-Nagy egy helyi nyomda tipográfiai tanácsadójaként helyezkedett el. A munkahelyén foglalkozott életében először színes fotográfiával. Második lánya, Claudia (1934) itt született.

Mivel nem érezték túlzottan jól magukat, 1935 májusában Londonba költöztek tovább, ahol már egy sokkal izgalmasabb élet várta. A design szinte minden területén kipróbálta magát, a kirakattervezéstől egészen a filmdíszlet-tervezésig (a szintén magyar származású Korda Sándor Eljövendő dolgok c. filmjéhez) mindenbe belekóstolt, miközben három fotóalbuma is megjelent.

1936-ban az egyik aláírója Tamkó Sirató Károly Dimenzionista manifesztumának.

New Bauhaus

1937 nyarán Walter Gropius javaslatára felkérték az időközben a tengerentúlra áttelepült Bauhaus iskola, új nevén a New Bauhaus irányítására. Júliusban költöztek át Amerikába, a főiskola 1937 októberében nyitotta meg kapuit Chicagóban.

Korábbi aggodalmai 1938-ban beigazolódtak, mikor alkotásait "elfajzott művészetnek" minősítették és az összes német galériából és múzeumból eltávolították.

1939-ben Moholy-Nagy néhány munkatársával, komoly tőke nélkül alapította meg a School of Design intézetet szintén Chicagóban, mely Institute of Design néven 1944-ben főiskolai rangra emelkedett. Az intézménynek egészen két évvel később bekövetkezett haláláig vezetője volt.

Több rosszullét után 1945-ben került először kórházba, ahol az orvosok leukémiát diagnosztizáltak nála. Mivel a kor még nem ismert semmiféle gyógymódot a betegség leküzdésére, alig több, mint egy évvel a szintén leukémiában megbetegedett Bartók Béla halála után, 1946. november 24-én ő is elhunyt. Hamvait Chicagóban temették el, sírja felett Walter Gropius mondott gyászbeszédet.

1947-ben Vision in Motion címmel jelent meg Moholy-Nagy László posztumusz munkája, mely pedagógiai programjának, művészeti célkitűzéseinek összességét foglalja magában.

Moholy-Nagy már életében a legismertebb magyar művészek egyikévé vált, a halála óta eltelt hét évtizedben pedig ez csak tovább erősödött. Ennek köszönhető, hogy az ő EM 2 (Telephone Picture), azaz Telefonkép című, 1922-1923-ban egy weimari zománcgyárban született munkája ma a világ legértékesebb, magyar alkotó által készített képe, hiszen a Sotheby’s 2016 végi New York-i árverésén 6 milliárd dollár, azaz 1,8 milliárd forint ellenében vándorolt a Museum of Modern Art gyűjteményébe, csatlakozva a száztíznél is több, már ott lévő társához.

A nagy hatású, sokoldalú művész, több alkotása megtekinthető a washingtoni Nemzeti Galériában. 1998-ban Chicago "díszpolgárává" választották, mely elismerésben eddig 80-an részesültek.

A 2006-ban 125 éves Magyar Iparművészeti Egyetem fölvette Moholy-Nagy László nevét és Moholy-Nagy Művészeti Egyetemként működik tovább.

2012-ben egy ideig Moholy-Nagy László 1925-ben készült fotogramja volt a világ 10. legdrágább képe.

Az Arcanum adatbázisában kutatva több olyan Moholy-Nagy Lászlót említő, érdekes cikket találtunk, melyekről csak ritkán vagy éppen egyáltalán nem esett még szó.

forrás: Színházi Élet, 1930. október, Arcanum

A világ hat legjobb fotográfusa között van Professor "Nadzsi"

A Színházi Élet 1930 októberében írt az akkor 35 éves Moholyról. A cikk a Magyarok Világhíradója rovatban jelent meg, ahol azt írták, hogy a " A legkomolyabb és egyúttal legjelentősebb magyar karrierek egyike Moholy Nagy Lászlóé. Berlinben egyszerűen Herr Professornak nevezik, de emögött a megszólítás mögött sokféle elfoglaltság lappang. Tanára a Bauhaus-nak, — a modern művészetek dessaui egyetemének, — tanára egyúttal a berlini Piscator-iskolának és nagyon gyakran lehet látni és hallani őt nemcsak a német nagyvárosok, de Párizs és London előadó-pódiumain is. Ezenkívül fest és fényképez. Amikor az egyik német magazin a világ hat legnagyobb fotográfusáról írt, róla is beszámolt. A "Professzor" berlini műtermét gyakran keresik fel a német művészeti és tudományos világ előkelőségei. A nevét azonban nem nagyon tudják kiejteni. Pedig gyakran kell kimondaniok a "Nadzsi" nevet. (Színházi Élet, 1930. október)

Zavaros volt Moholy-Nagy előadása az Ernst Múzeumban

Ugyanebben a hónapban Moholy-Nagy Budapesten az Ernst Múzeumban tartott előadást. Az eseményt egyszer meg nem indokolt okok miatt elhalasztották, ám végül október második felében megrendezték az előadást, melyről Az Est október 22. számában így számoltak be: "Moholy Nagy László nevét Németországban jobban ismerik, mint nálunk. Tíz év óta működik ott és egyik vezető tagja a Gropius vezérsége alatt működő dessaui iskolának, mely a Sachlickeit, a tárgyilagosság rideg követését tűzte ki feladatául. Moholy Nagy László festő, de a szónak abban az értelmében, hogy művészetét nem korlátozza a természet ábrázolására, hanem teljesen szabadon, a különböző mértani, ornamentális, vagy ábrázolási elemek felhasználásával szerkeszti kompozícióit. Egy ilyen intarziás jellegű, geometrikus alkotása a berlini modern képtár tulajdona. Jó neve miatt nem csoda, hogy keddi előadásán az Ernszt-múzeum nagytermét a közönség, különösen a legmodernebb irányok hívei szorongásig megtöltötték.
Sajnos, az előadás nem elégítette ki a várakozást. Moholy Nagy már nem beszél olyan jól magyarul, hogy nyelvünkön szabatosan tudná magát kifejezni. Előadása ezért zavaros volt, gondolatmenete nem bontakozott ki világosan. Az új látásról beszélt és ennek megvilágítása céljából a fényképezés és az új festészet fejlődését magyarázta. Volt sok érdekes megjegyzése, de az egész előadás nem szolgált arra, hogy a szélsőséges művészeti irányoknak meggyőződéses barátokat szerezzen. Talán németül nagyobb sikerrel beszélt volna — különösen németeknek, akik sokszor a művészet magyarázatát jobban élvezik, mint magát a művészetet." (Az Est, 1930. október 22.)

Moholy-Nagy tervezi a berlini opera előadásának díszletét

Szintén Az Est-ben jelent meg 1931. február 20-án egy rövidhír arról, hogy a berlini operában Moholy-Nagy tervezi az előadások díszleteit. Ebből a cikkből az kimaradt, de tudjuk, hogy Moholy munkáját Kepes György segítette és a megbízatás a Hoffmann meséi és a Figaró házassága díszleteire is kiterjedt. A Berlini Staatsoperben magyar festő tervezi a díszleteket. A berlini Staatsoper még a szezon befejezése előtt több opera reprizét tervezi. Ezeket teljesen új szereposztással és díszletekkel készíti elő. Ilyen lesz többek között a Pillangókisasszony új előadása is, melynek magyar szempontból külön érdekessége, hogy díszleteit magyar ember, a Budapesten is ismert modern festő, Moholy-Nagy László tervezi. (Az Est, 1931. február 20.)

Bombának nézték az angol vámtisztek Moholy-Nagy műalkotásait

A London Galleryben 1936. december 31-én Walter Gropius nyitotta meg Moholy-Nagy László Paintings, Drawings, Constructions című kiállítását, ahol többek között üvegből, fémlemezekből és egyéb anyagból készült szobrokat állítottak ki Londonban. A szobrok szállításával kisebb kalandja volt az angol határon, mert az angol vámtisztek gyanúsnak találták a szobrokat.
Erről így írt a Magyarország 1937. január 5-i száma: Egy magyar művész gyanús szobrai. Londonból jelentik: Moholy-Nagy László, a világszerte ismert magyar művész, aki műveiben egészen új törekvéseket akar megvalósítani, kiállítást rendezett Londonban. Drótból, üvegből, fémlemezekből és egyéb szokatlan anyagokból megkonstruált szoborműveket szállított a kiállításra. Az angol fináncok úgylátszik nem egészen tájékozottak az új képzőművészeti irányok tekintetében, mert – mint az angol lapok írják – Moholy-Nagy műveit gyanusnak találták., egyidőre lefoglalták s átvizsgálták, hogy – nem robannak-e. Aziránt is érdeklődtek, hogy vajjon Moholy-Nagy megbízható ember-e. A kiállításnak különben nagy sikere van, az ujságok bőven írnak róla. A művész nevének kiejtése azonban talán még nehezebb az angolok számára, mint műveinek megértése. A Daily Express azt ajánlja, hogy ejtsék csak ki úgy, ahogy le van írva, mert a helyes magyar kiejtés úgyis ’teljesen reménytelen ügy’. (Magyarország, 1937. január 5.)

Különszámot kapott Moholy-Nagy művészete

1937-ben a Korunk 2. számában jelent meg, hogy: A csehszlovákiai Telehor, ez a ,kitűnő kiállítású, négynyelvű szaklap, mely önmeghatározása szerint "a vizuális kultúra folyóirata“, legelső számát nem is alaptalanul Moholy Nagy László művészetének szentelte. Senki sem kísérelte még meg eredményesebben a fény legkülönbözőbb megjelenési és kifejezésformáinak művészi realizálását, mint éppen Moholy Nagy.
A Telehor folyóirat utószavában így írt Frantisek Kalivoda: " A folyóirat e számával az volt a célom, hogy felvázoljuk a képzőművészetek haladását és jövőbeni fejlődésének perspektíváit. E folyóirat alapvető programja ugyanis az, hogy megtárgyalja a modern művészet problémáit és kimutassa azokat a pontos összefüggéseket, amelyek különféle kategóriái között, de különösen a festészet, a fényképészet és a film területén fennállnak. Minthogy az összes képzőművészetek alapvető egységét akartam demonstrálni, nem tehettem jobbat, mint hogy kiválasztottam Moholy-Nagy László gazdag és sokoldalú munkásságát. Az ő széles érdeklődésével nem vetekszik egyetlen mai művésztársa sem. (Korunk, 1937/2; Passuth Krisztina: Moholy-Nagy, Corvina kiadó, Budapest, 1982)

"Nem vagyok építész, hanem festő."

1937. november 15-én a Time hetilapra hivatkozva számolt be a Magyarország lap arról a hírről, hogy az építész Moholy-Nagy László megalapította az új Bauhaus iskolát Chicagóban. A cikk Moholy-Nagyhoz is eljutott, és észrevételét egy olvasói levél formájában a lap 1938. január 25-i keddi számában közölték:
"Megírta a Magyarország, hogy »Új Bauhaus« néven Csikágóban iparművészeti iskola alakult, amely vezetőjéül Moholy-Nagy Lászlót, a dessaui Bauhaus egyik vezéralakját hívta meg. Most a következő levelet kaptuk Csikágóból Moholy-Nagy Lászlótól: "Egy barátom elküldte nekem a Magyarország 1937 november 15-i számát, amelyben beszámol az Új Bauhaus megalapításáról Csikágóban. Felhasználom ezt az alkalmat, hogy közöljem, nem vagyok építész, hanem festő. Azt is szeretném kiemelni, hogy az amerikai high school, felsőbb iskola, fokozatban megfelel a mi középiskolánknak, gimnaziális oktatásunknak. Ezt azért írom meg, mert bár nem remélhetem, hogy nagyon sok magyarnak lesz módjában beiratkozni az Új Bauhaus tanfolyamaira, nem szeretném, ha tehetséges fiatalokat elriasztana az a hit, hogy csak egyetemi fokozatokkal rendelkező növendékeket veszünk föl. Köszönöm érdeklődésüket vállalkozásunk iránt, amely nagyon szépen fejlődik s már igen sok, a világ minden tájáról összegyűlt növendéket foglalkoztatunk. Tisztelő hívük: Moholy-Nagy László" (Magyarország, 1938. január 25.)

Egy északamerikai magyar festőművész "el tudja rejteni" a városokat a repülők elől?

Milliós város helyébe tavat "varázsol" – ezzel a címmel jelent meg 1942. július 4-én a Délamerikai Magyarság lapjában az alábbi cikk:
A hadviselő államokat s különösen a mögöttes országrészeket, amelyek a nagyhatókörű repülők támadásainak vannak kitéve, nagyon közelről érdekli az álcázás (camouflage) művészete. A frontszakaszokon rendkívül fontos, hogy az állásokat ne fedezhesse fel az ellenség, a frontok mögött pedig talán még fontosabb, hogy a gyártelepek és forgalmi gócpontok fekvése tekintetében megtéveszthessék az ellenséges repülőket.
Most egy Északamerikában élő ismert magyar festőművész Moholy-Nagy László, aki egy csikágói iparművészeti iskola igazgatója, azt állítja, hogy tükrök és reszkető fények segítségével el tud takarni egész városokat, és eddigi kísérletei alapján azt reméli, hogy sikerülne a repülőket ugy megtévesztenie, hogy például Chicago város helyén a Michigan tavat látnák. Moholy-Nagy László ‘'találmány"-ának hirére megrohanták a festőművészt a lapok tudósítói, akiknek azonban kijelentette, hogy kísérleteit eddig főként zárt helyiségben, a szabadban pedig csak egészen kis területek felett folytatta, eredményei tehát egyelőre csupán “elméletiek", azonban azt hiszi, hogy ha megfelelő eszközöket bocsájtanának rendelkezésére, be tudná bizonyítani, hogy feltevései tudományos alapon nyugszanak s azok a gyakorlatban is megvalósíthatók.
Az érdekes kísérletek iránt különösen a repülőtámadásoknak legjobban kitett partmenti városok érdeklődnek s valószínű, hogy lehetővé teszik azoknak nagy térségek felett való kipróbálását. (Délamerikai Magyarság, 1942. július 4.)