ARCOK

MTVA Archivum

Az ember, aki nemcsak beszélni, hanem viselkedni is tanította az országot

2020.06.30.

Magyarországon négy, Angliában egy általános iskola viseli a nevét, amely összeforrt a beszédpedagógia és beszédtechnika fogalmával. Elképesztő népszerűségét mindig kifogástalan emberi és szakmai példamutatásának, alázatának köszönhette. Július 29-én ünnepelné 85. születésnapját Montágh Imre.

 

Zsidó családba született: dédapja, Montágh Lipót, a nagytekintélyű jogász érdemeinek köszönhetően kapott-nemesi címet-a család. Lipót édesapja, Montágh Mór Jellasics ellen halt hősi halált a szabadságharcban. Nevét az eszéki temető emlékműve őrzi.

   

 

A családnak több településen-voltak uradalmai, a kis Imre kilencéves koráig a nagybánhegyesi birtok tizenkét szobás kúriájában élt, Békés megyében. Biztonságban, szeretetben és jólétben. 1944-ben, zsidó család lévén, előbb az orosházi gettóba vitték őket, majd útnak indították Auschwitz felé.

A szövetségesek bombái azonban megrongálták a síneket, így a "szállítmány" nem érhetett célba. Bécsújhelynél vesztegeltek egy darabig, és bár át akarták irányítani őket Bergen-Belsenbe, a bécsi polgármester ott tartotta őket, hogy segítsenek a bombázás után eltakarítani a romokat, elszállítani az áldozatokat. A kisfiú ugyanúgy talicskán tolta a holttesteket, mint a felnőttek.

Amikor újra vonatra tették őket, egy nyugalmazott osztrák katona segített a németül tökéletesen beszélő családon. Megmondta, hová álljanak a sorba, hogyan szökjenek meg, sőt a címét is megadta nekik, és elbújtatta őket.

Az apa, Montágh István mindezek után nem akart visszajönni Magyarországra, magas szintű lótenyésztési ismereteivel bárhol el tudott volna helyezkedni.

De mivel az anyai nagyszülőkről nem tudtak semmit, hazatértek. A kúriába nem mehettek, az Andrássy úti házat is lebombázták, ezért a nagyszülők Hollán utcai lakásában húzták meg magukat. A fiú, aki odahaza magántanuló volt, és osztrák nevelőnő gondozta, a fővárosban a bencés gimnázium diákja lett. A fiatal Imrének a gimnázium utolsó évfolyamait esti tagozaton kellett elvégeznie, mellette építőanyaggyárban dolgozott.

Aki azt hiszi, ennyi jutott Montághéknak a történelem forgószeléből, az téved. Merthogy 1951-ben kitelepítették őket Tarnazsadányba. A tizenhat éves Imre iskolába nem járhatott, helyette fakitermelésben és aratásnál dolgozott. Öt évvel később bátyja katonai munkaszolgálaton volt, semmit nem tudtak felőle. Sztálin halála után visszatérhettek ugyan, de csak a főváros közelébe. Budaörsön laktak, onnan járt a kamasz fiú egy építőanyaggyárba dolgozni, mellette esti gimnáziumba. Édesapja az Ügetőn, édesanyja a Goldberger gyárban kapott munkát.

 

Montágh színészi pályára készült. Básti Lajos a felvételi vizsgán látta ugyan az ifjúban a tehetséget, de inkább dramaturgnak tudta elképzelni. Ezek után iratkozott be a gyógypedagógiai főiskolára, ott érte az 1956-os forradalom. Október 23-án az első sorban vonult fel, ő vitte a főiskola zászlaját. Ez talán még nem lett volna végzetes, csakhogy 1957. január elsején elkapták, miközben a Vérmezőn röpcédulákat szállított.

Elfogták, bevitték, alaposan és többször megverték.

Kistarcsára került, ahol nagy szerencséjére a táborparancsnok megbízta értelmi sérült kislányának a fejlesztésével. Így némileg kedvezőbb lett a helyzete, mégsem emiatt engedték ki, hanem a nagybátyja kiváló kapcsolatainak köszönhetően. Az orvos nagybácsi néhány évvel korábban sikeresen gyógyított ki nemi betegségből egy magas rangú elvtársat, aki ezzel viszonozta a szívességet.

A főiskolán a legendás gyógypedagógus, Kanizsai Dezső tanítványa volt, nemcsak szakmai ismereteket, de hozzáállást, szellemiséget is kapott tőle. Montágh Imre a tanítványait, később a színészeket vagy a műsorában szereplőket sem "esetnek" tekintette, hanem olyan embereknek, akiknek nemcsak nyelvét, ajkát, hangképző izmait, de egész személyiségét kell a tiszta beszéd szolgálatába állítani. Mestere is, ő is azt vallotta, hogy ehhez megértés, szeretet, bátorító légkör szükséges, ezek a legfontosabbak.

A főiskoláról Vácra került, siketnéma gyerekeket tanított, és itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Nellivel. Előbb kollégák, majd egy pár lettek, de házasságot csak 1963-ban köthettek. Addig egyszerűen nem volt mire.

A színházhoz, színjátszáshoz azonban közel maradt: úgy hozta a sors, hogy színészek százait tanította a helyes és szép beszédre. Siketeket és a Logopédiai Intézetben is oktatott, emellett kezdetben amatőr színjátszó csoportoknak segített,.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán először arra kérték, tehermentesítse a főiskola legendás beszédtanárát, Fischer Sándort. 1962-től pedig már a Főiskola beszédtanára, majd 1973-ban ennek docense lett, kötetlen, inspiratív szellemiségű beszédóráit művészek sokasága idézi hálásan. Ahogy múltak az évek, figyelme a hangok, szavak jó kiejtéséről, a helyes hangsúlyozásről a kommunikáció egészére irányult. Erről szóltak tévéműsorai, amelyek révén az ország egyik legismertebb ismeretterjesztőjévé vált.

Eleinte a színészjelöltek beszédhibáinak kijavításával foglalkozott, majd művészi beszédet tanított. Sok ismert színművész pályájának elindításában játszott fontos szerepet (pl. Esztergályos Cecília, Eperjes Károly). Így vallott munkájáról:

"Először nagyon féltem – bár jókor jött, mert kezdtem unni a technikát – tudtam, hogy megvannak a képességeim a személyiség kibontásához, a szövegek elemzéséhez (…),de nagyon zavart, hogy nincs művészi diplomám, nem vagyok gyakorló művész. (…) Ma ott tartok, hogy látom, művészféle vagyok én, csak nem az alkotás, hanem a bábáskodás területén."

“Az előadó kiáll a hallgatóság elé, s még meg sem szólalt, máris közöl. Közöl megjelenésével, a testtartásával, arckifejezésével."-írta 

A Randevú című műsorban saját és kisfia beszédhibájáról is mesélt

Fiatalon fakitermelésen és aratáson is dolgozott. Később ezekről meghatározó élményként mesélt. Sokféle emberrel találkozott, egyszerűen megtanult mindenkivel szót érteni, ami hozzájárult későbbi magabiztos kommunikációjához. Menet közben pedig arra is rájött, hogy beszéd önmagában nem tanítható, csak személyiségfejlesztés és kommunikáció a maga komplexitásában. Így figyelme egyre jobban kiterjedt a nonverbális kommunikációra és a viselkedésre is.

Gyermeki örömmel élvezte munkáját, és ugyanígy az életet. Szeretett futni, lovagolni, evezni, színházba járni, Nellivel táncolni is. Felesége több könyvéhez végzett kutatómunkát, gépelte a kéziratokat, szerzőtárs volt, szakmai életük is összekapcsolódott.

1967-ben született meg fiuk, Balázs, már nagyon várták. Mivel a gyerek hároméves koráig nem beszélt, logopédusi feladatot is adott a szüleinek. Amikor édesanyja próbálta javítani a beszédét, tiltakozott: "Majd az édeszapa...!" Montágh Imre úszott, futott, célbadobott a fiával, nem győzött ámulni, honnan a gyerek kivételes érzéke a matematikához. Szülei ugyanis mindketten hadilábon álltak e tudománnyal.

Balázs a Fazekas Gimnáziumban végzett, szikrázóan tehetséges volt. Amerikában doktorált, majd tanított Londonban. Tizenkilenc éves volt, amikor az apja meghalt, és ő maga is fájdalmasan fiatalon, negyvenhat évesen hunyt el infarktusban.

Montágh Imre abban hitt, hogy a beszéd és személyiség nem választható el egymástól: a szóbeli megnyilvánulás, a viselkedés maga az ember.

Előadásokat tartott, cikkeket írt, könyveket is kiadott, ám az elmélet helyett elsősorban a gyakorlatra koncentrált. Nagyobb ismertségre a rádió segítségével tett szert az 1980-as években. Itt és a televízióban rengeteg műsor résztvevője volt, amelyek hamar országos népszerűséget hoztak neki.

Néhány könyve:

     

  

Kamaszokhoz és felnőttekhez egyaránt szólt: kommunikáció, a gesztusok erejére igyekezett fölhívni a figyelmet. Távol állt tőle a tekintélyelvű oktatás: egymást tanítva, együttműködve léteztek a tanítványokkal, munka közben oldva a személyes görcsöket, feszültséget. Éppen ez a páratlan humanizmus, az emberi odafordulás tette annyira kedveltté tanítványai és a nézők körében.

Montágh Imre tanítványaival egy amatőr művészeti táborban (1986)

"Mondjuk meg őszintén, én színész akartam lenni. Az orvosi pálya érdekelt még némileg, de tanárságra nem is gondoltam, sőt egy kicsit undorított is ez a foglalkozás. Ma csak tanárnak tudom magam elképzelni, és boldog vagyok a pályán. Hozzáteszem, hogy nem olyan tanár vagyok, akiktől gyermekkoromban undorodtam, hanem afféle játékmester, cinkostárs. Igazában húsz éve nem akarok mást, csak magam megtanulni beszélni, s ha valaki ebben társamul szegődik, hát szintén tanulhat."

Ezt a mentalitást az egész ország érezte és szerette, s végzettségtől, származástól függetlenül milliók szegődtek társául a képernyőn keresztül is, többek között az Útravaló című műsor nézőjeként. Látni és gyönyörű beszédét hallgatni egyaránt élmény volt.

*****

Montágh Imre furcsa körülmények között halt meg. A pletykák rendszerellenességet, összeesküvést és titokzatos balesetet emlegettek.

A valóság azonban - bár megdöbbentő -, egyszerűen csak banális.

Montágh Imre 1986 nyarán hathetes nyugat-európai útra készülődött a családdal. Előző nyáron már volt egy rémes autóbalesetük a Vág völgyében, azt csodával határos módon élték túl. Nelli lába eltört, de ahhoz képest, hogy lezuhantak az útról, és az autójuk teljesen összetört, ez még szerencsés kimenetelnek számított.

Mielőtt elindultak volna, kimentek Kismarosra, elbúcsúzni Nelli édesanyjától, és némi élelmet vinni neki, ha már hetekig nem tudják látogatni. Montágh Imre megállította az autót a ház előtt, a forgalmas út szélén, felesége szatyrokkal a kezében a kapukulcsot próbálta elfordítani. Utolsó képe az, ahogyan a férje az autóban ülve tömi a pipáját, majd kiszáll az autóból. A zárral való babrálás közben nem látta, mi történt, csak azt vette észre, hogy az autó eltűnt.

A Lada belecsúszott az árokba, és valószínűleg a férfi próbálta megfogni, megállítani a meglóduló járművet, de az maga alá gyűrte.

Montágh Imre medencecsontja szétroncsolódott, az orvosok azonnal megmondták: járni nem fog többé. Aztán napról napra fogyott az életben maradás esélye is. Két héttel a baleset, két nappal ötvenegyedik születésnapja után halt meg.

Urnáját a családi sírboltban helyezték el a Fiumei úti temetőben.

Megdöbbentő korai halálával nagy űrt hagyott maga után a rokonszenves stílusú, kedves humorú szakember.

Budapest, 1986. június 7. Montágh Imre logopédus, beszédtechnika tanár és Déri János műsorvezető a júliusi Rádiókabaré felvételén. MTI Fotó: Hámor Szabolcs, tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum, azonosító: MTI-FOTO-897166


 

Montágh Imre kiváló szakember és kiváló pedagógus, showman, humanista és legfőképp ember volt. Ugyanazt az emberséget tapasztalták tanítványok, kollégák, barátok.Több televíziós műsorban szerepelt szakértőként, illetve műsorvezetőként és ezzel országos ismertséget szerzett.

(Forrás:nyest.hu)

Montágh Imre ezt írja erről: "Ne azért beszéljünk, hogy tudásunkat fitogtassuk, de azért se, hogy kitöltsük a rendelkezésünkre álló időt; szereplésünket csakis a hallgatóság érdeke vezérelheti."

Főbb művei:

Beszédtechnikai ismeretek (Népművelési Intézet, 1962.)

Figyelem vagy fegyelem?! Az előadói magatartás (Kossuth Kiadó, 1986.)

Mondd ki szépen! (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1987.)

Tiszta beszéd (Calibra Kiadó, 1998.)

 

 

 

 

FEL