ARCOK

Nyáry Krisztián

Molnár Ferenc szeretője: Bartha Vanda

2019.11.18

 

A New York-i Plaza Hotel hetedik emeletén élő 67 éves Molnár Ferenc minden éjjel 2 óra körül kopogásra ébredt. Tudta, hogy titkárnője, a 39 éves Bartha Vanda érkezett meg az apartmanjába. Felkelt az ágyból, és belépett a bejárat melletti gardróbszekrény ajtaján. Itt tartotta Vanda a Pestről hozott kávéfőzőt, amellyel korábban minden nap méregerős feketét főzött az írónak. Molnár Ferenc magára csukta az ajtót, és ettől automatikusan kialudt a szekrény belső világítása. Általában egy órát töltött a sötétben a titkárnőjével beszélgetve. Bartha Vanda, aki a gépírónője, menedzsere, szerkesztője, ápolónője és szeretője volt egy személyben, akkor már hetek óta halott volt.

1933-ban ismerkedtek össze Budapesten. Bartha Vanda jómódú jászberényi orvoscsaládban született, de korán árvaságra jutott, rokonok nevelték fel. Nevelőapja gazdag bankár volt, aki a legjobb nevelést biztosította számára, három nyelven beszélt tökéletesen, kiválóan teniszezett és síelt. Amikor nevelőapja is meghalt, elég pénzt hagyott rá ahhoz, hogy gondtalan polgári életet élhessen, csakhogy a fiatal lányt kisemmizték örökségéből a hatóságok. A rászakadó szegénységben 19 évesen hozzáment az első férfihez, aki megkérte a kezét. Házassága rosszul sikerült, 25 éves korában már válófélben voltak a férjével. Ekkor mutatták be egy étteremben a nála harminc évvel idősebb Molnár Ferencnek.

 

Molnár ekkor a gyönyörű és népszerű színésznő, Darvas Lili férje volt.

Darvas Lili V A R I E T A S . . .13 Adrienne LippayFavorite writers

 Házasságuk különös szabályok szerint zajlott: évente csak néhány hetet töltöttek együtt, ilyenkor valamilyen európai luxusnyaralóhelyre vonultak el kettesben. Az év többi részében még akkor sem éltek egy fedél alatt, ha a munkájuk éppen nem szólította őket a világ más-más pontjára. Ha Pesten voltak, kettesben megvacsoráztak kedvenc éttermükben, majd külön-külön hazatértek saját lakásukba. Darvas Lili éppen külföldön játszott, amikor Molnár megismerkedett a fiatal Bartha Vandával, aki munkát keresett, hogy válása után eltarthassa magát. Azonnal szimpatikus lett neki a fanyar humorú, temperamentumos, fiatal nő, és gépírónőnek alkalmazta. Hamar kiderült, hogy Vanda ennél sokkal több mindenhez ért. Előbb személyi titkára, majd egyfajta menedzsere és szerkesztője lett az írónak.

Molnár Ferenc addigra már túl volt itthoni népszerűsége csúcsán, darabjait többet játszották külföldön, mint Budapesten. Rossz hangulatban, csalódottan készült egy hosszabb nyugat-európai körútra. Vanda felajánlotta neki, hogy elkíséri. Molnár később így emlékezett: "Elhatározta, hogy elkísér a cél nélküli, kénytelen és állandó külföldi hontalanságba. Úgy éreztem, minden erejét megfeszíti, hogy elszakadjon a budapesti társaságtól, és hozzálásson új életéhez. Jól tudta, kivel vág neki a nagyvilágnak. Tudta, hogy olyan embernek lesz útitársa, akit a közép-európai gyűlöletáradat halálra sebzett, és aki ezért retteg az emberi kapcsolatoktól." Nem tudjuk, hogyan és mikor lett kapcsolatukból jóval bensőségesebb viszony. Annyi biztos, hogy amikor Molnár Ferenc 1939-ben eldöntötte, hogy emigrálni fog a zsidótörvények elől, titkárnője még nem tartott vele.

Molnár a Delila bemutatóján volt utoljára Pesten 1937-ben, aztán Bécs, Párizs, Svájc és 1939 szilveszterén Genoában hajóra szállt és 1940 január elején érkezett New Yorkba.

Fél évvel később azonban, amikor az író rövid svájci tartózkodás után Amerikában telepedett le, Vanda utána utazott.

Innentől kezdve egy fedél alatt éltek a New York-i Plaza Hotelben. Molnár Ferenc egy hetedik emeleti apartmanban, Bartha Vanda pedig egy szerényebb szobában a tizenötödiken. Tőlük néhány utcányira lakott Darvas Lili, aki ekkoriban szép sikereket ért el a Broadway-n. Az amerikai magyar emigránsok pletykái egy idő után a különös hármasról szóltak: férj, feleség és titkárnő együtt jártak ebédelni és szórakozni. Bár Vanda fizetést kapott a munkájáért – kiadókkal levelezett, kéziratokat gondozott, vagy éppen az író gyógykezelését szervezte – ebben az időben már Molnár szeretőjeként tartották számon. Emellett Darvas Lili legjobb barátnője is volt, viszonyukat Molnár egyenesen testvérinek jellemezte. "Lilivel, a feleségemmel sokat beszélgettünk arról, hogy halálom után miképpen mentesítsük Vandát (...) a gondoktól, mivel ő maga egyáltalán nem gondolt a jövőjére. Először örökbe akartuk fogadni, de erről az ötletről lemondtunk." Végül végrendeletet készítettek, amelyben a titkárnőt is megnevezték egyik örökösüknek. Amikor Bartha Vanda erről értesült, mosolyogva ennyit mondott Molnárnak: "Mi szükség van erre? Hiszen maga fog eltemetni engem."

Hét évig éltek így. Vanda csak jóval a háború után tudta meg, hogy otthon maradt családtagjai Auschwitzban végezték. Ez nagyon megviselte, de úgy tűnt, hamar összeszedte magát.

1947 augusztusában a szobalány talált rá Vanda holttestére a szobájában, altatóval vetett véget az életének. Búcsúlevelet, magyarázatot nem hagyott, így csak sejthetjük, hogy miért döntött az önkéntes halál mellett. Nem tudni, hogy az alázat és az önfeláldozás mennyire volt része Vanda személyiségének, és mennyire volt felvett szerep. Ha azt vesszük alapul, hogy milyen életet élt Molnárral való megismerkedése előtt, illetve hogy önkezével vetett véget az életének, sejthető, hogy inkább alkalmazkodott az író elvárásaihoz és feladta önmagát, ami komoly belső feszültséget okozhatott neki, és az együtt töltött tizenöt év alatt felőrölte.

Molnár Ferencet 1947. augusztus 28-án reggel arról értesítette a szállodai detektív, hogy Bartha Vandát a szobájában holtan találták. Később a vizsgálat megállapította, hogy jelentős mennyiségű gyógyszert vett be, és whiskyt ivott rá.

"Ott állt meghökkenve az előtérben. Rajta keresztül láttam a fogast, a kalapomat, a kabátot, és az előbb említett nevezetes sálat. Akár van értelme annak, amit mondok, akár nincs, Vanda nem állott ott, jól tudtam akkor is, most is, mégiscsak ott állott – meghökkenve. Tisztában voltam vele akkor, és ma is tisztában vagyok vele, hogy ott álltam, és talán nem láttam őt, de egészen biztosan néztem rá.
Szigorúan rászóltam:
Miért nem főzött kávét az utóbbi napokban?
Félénken válaszolt:
Mert meghaltam."

"Vanda meghalt – életem fénye kialudt." Így kezdődik az a különös emlékirat, amelyet az író Bartha Vanda halála után kezdett írni, és amely csak angol fordításban maradt ránk, mivel eredetije elveszett. Molnár Ferenc legfontosabb időskori műveként tartotta számon Útitárs a száműzetésben című könyvét. Egyfajta önterápia ez: Molnár néha felmenti önmagát, amiért nem bánt jól Vandával, néha kegyetlenül őszintén szembenéz önzőségével. Az író a temetés után teljesen összeomlott, a legváratlanabb helyzetekben sírva fakadt.

Ismerősük, Lengyel Menyhért írta, hogy Vanda olyan volt, mintha Molnár kreálta volna, mint egy szerep az Üvegcipőből. Szerinte Molnárt a lelkifurdalás kínozta, amiért nem figyelt oda eléggé Vandára. Ennek köszönhető, hogy Molnár Vanda halála után összetört öregemberré vált, Lengyel szerint húsz évet öregedett.

A nagy mennyiségben szedett nyugtatók mellé újra sok alkoholt ivott, akárcsak fiatal korában. Talán ennek köszönhetőek azok a víziók, amelyeket részletesen leír az emlékiratban: hosszú hónapokon át minden éjjel felkelt, és a halott Vandával beszélgetett a gardróbszekrény sötétjében. Nappal az asszony naplójegyzeteit olvasgatta, és megírta élete utolsó, töredékben maradt színdarabját. Az Éjféli ápolónő egy haldokló férfiról és egy ápolónőről szól, akit őrangyalként küldtek a mennyből a beteg mellé, és inkább meghal, csak ne kelljen végignéznie a szeretett férfi halálát.

 "Nem hiszek a spiritizmusban, nem hiszek a halottainkkal való találkozásban a másvilágon, sőt még azt sem hiszem, hogy a halottak figyelnek bennünket a másvilágról. Bárcsak – mint sokan – én is hinni tudnék ezekben a dolgokban.
Ennek megfelelően nem kutatom, milyen titokzatos kapcsolat fonódik a másvilág és eme világ között, vagy a halott Vanda és én köztem, noha az a mód, ahogyan ezekkel a kérdésekkel foglalkozom, éppen az ellenkezőjére enged következtetnem. Ismétlem, jól tudom, hogy az itt leírt események csupán az agyamban és az idegrendszeremben játszódtak le. (…) Nem szeretném, ha egy alkalmi megfigyelő, mondjuk, egy orvos ezt természetfeletti dolgokban való hitnek tartaná, vagy pedig az öntudatlan állapotban levő agy – talán patologikus – működésének egy tünetét látná benne.
Vanda állandóan figyeli, vajon gondolataim eleget foglalkoznak-e vele. Vajon eleget szenvedek-e miatta. Vajon eléggé hiányzik-e. Vajon eléggé tudatában vagyok-e annak, hogy nála nélkül egyre lehetetlenebbé válik az élet számomra. Ezeket aprócska jelekkel adja tudomásomra, szerény módon, egyéniségének megfelelően. Mostanában nem vagyok képes elvégezni olyan feladatokat, amelyeket – amíg élt – ő intézett, és amelyeknek elvégzése önzetlen örömet okozott neki. Egyszóval, nem szereti, ha helyettesítem. Nem akarja, hogy ezeknek a munkáknak az elvégzésében én legyek az utódja."

Ismerősük, Lengyel Menyhért írta, hogy Vanda olyan volt, mintha Molnár kreálta volna, mint egy szerep az Üvegcipőből. Szerinte Molnárt a lelkifurdalás kínozta, amiért nem figyelt oda eléggé Vandára. Ennek köszönhető, hogy Molnár Vanda halála után összetört öregemberré vált, Lengyel szerint húsz évet öregedett.

Azt már Molnár írja, hogy teljesen megszokta és magától értetődőnek vette Vanda törődését, miközben ő még a születésnapját is képtelen volt megjegyezni. Könyvét az utószót író Györgyey Klára "a megbánás hattyúdalának" nevezi.

1952. márciusában kórházba kerül, sikertelen műtétet hajtanak végre rajta. Az író, aki babonásan félt a haláltól – annyira, hogy még végrendeletet sem mert írni – végül 1952 áprilisában, gyomorrákban halt meg. Bartha Vanda mellé temették. Darvas Lili az írót saját sorával búcsúztatta:

"Te csak most aludjál Liliom"