Róbert Péter

Salamon Pál író

2021.10.21.

Az idén kellett elbúcsúznunk Salamon Pál írótól.

Pesti zsidó családba született, itt élt és írt, de mint annyian, ő is Izraelbe vándorolt, azonban utolsó éveit ismét szülővárosában töltve és alkotva. Gyermekkora szegénységben telt, így szól róla: "Apám kereskedősegéd volt egy festék - és tűzifa üzletben, anyám háztartásbeli volt az Elemér utcai lakásunkban. Apám dolgozott Párizsban, a második világháború végén beszélt a svéd királlyal franciául a Svédországban lábra állított, ott ápolt magyar deportáltak, ő maga is az volt, hazaszállításáról, ezt meg is írtam a Sorel-ház című művemben. Akkoriban sokat bírálták a svédeket a náciknak tett engedményeik miatt, volt miről beszélgetniük ebben a valószínűtlen jelenetben. Mindenesetre fogadta apámat a svéd király, derék dolog, biztos sokat tanult belőle."

Salamon Pál ragaszkodott szüleihez, később, amikor el kellett hagynia Magyarországot, ki is vitette őket halálukig együtt volt velük.

Gyermekként találkozott az üldöztetéssel, egy házmester család rejtegette az egyedül maradt gyermeket. Sokoldalú érdeklődéssel rendelkezett, a kultúrán kívül a sport is vonzotta, sikerei voltak a boksz terén, edzője Adler Zsigmond látott benne tehetséget.

Újságíróként kezdte pályáját, s kezdetben irodalmi riportjaival keltett figyelmet. 1960-ban az Alföldben megjelent novellája óta (A pisztoly) rendszeresen publikált. Első novelláskötete, az Útban magunk felé (1963) volt, de első regényében, A tábornok lányában (1964) morális kérdéseket vetett fel. Címszereplőjét gyermekként ismerjük meg de lelki-erkölcsi teherbírása kisebbnek bizonyul, mint amennyire szükség volna.

Történelem és emberi sorsok kölcsönhatásának vizsgálatából született az 1966-ban megjelent kötete, a Sasok és denevérek is, amely három kisregényt tartalmaz. A vak kapitány, azaz Nedelkovics Ferenc tragédiájának oka is kettős: az egyik a háború, a másik magában a főhősben rejlik. Ebben az írásában is az emberi gyengeség és a lelki-fizikai megsemmisülés ok-okozati összefüggéseit tárja fel: az ellenállásra való képtelenség főhőse életének szükségszerű tragikumát eredményezi. A kötet másik kisregényében, Az erdőn át-ban szintén tragédiába torkolló emberi sorsokat követhetünk végig, de itt az író érzékelteti,hogy az erkölcsi-fizikai bukás nem szükségszerű. A Temetés után hőse kamaszfiú, aki apja halála után nem hajlandó elfogadni többé a számára eddig kötelező erkölcsi normákat, tartalmatlan emberi kapcsolatokat. Ellenállási formái még kamaszosak, de már magukban hordozzák egy emberibb élet biztató jövőjének lehetőségét.

 

Ennek az írói optimizmusnak már nyoma sincs Salamon 1970-ben megjelent Provincia című regényében. Hőse Szilveszter László gimnázumi történelemtanár: elvált, magányos ember. Még nem tudta elfelejteni a háborúban elszenvedett gyötrelmeket, de szereti hivatását, diákjait, és határozott nevelési elvei nem engedik kompromisszumokba keveredni. A látszólagosan békés hétköznapok során azonban az észrevétlenül sűrűsödő konfliktusok hatására egyre jobban elszigetelődik.

A Szerelő című írása kényes helyzetet mutat be, amikor lakásába hazatérve lehallgató készüléket behelyező emberrel találkozik: "Le is ültünk és megbeszéltük az úrral, nem kell ebből cirkuszt csinálni, neki ez a feladata az Államvédelmi Hatóság megbízásából. Aztán megelégeltem a dumáját, és mondtam neki, hogy én elmegyek otthonról, fejezze be nyugodtan" – meséli Salamon, aki az abszurd kis jelenetből aztán forgatókönyvet írt, amiből Fehér György és Edelényi János forgatott vizsgafilmet a Színművészetin. A szerelőt érdemes megnézni, a mai napig fent van a YouTube-on is, az írót Gábor Miklós, az ÁVH-s szerelőt pedig a fiatal Haumann Péter alakítja.

Fehérrel és Edelényivel nagyon jóba lettek, velük együtt utazhatott még külföldre is forgatókönyv-szakértőként. Genfben még interjút kért tőle a Neue Züricher Zeitung újságírója, ebben a cikkben jelent meg az a mondat, ami megpecsételte a sorsát. Valahogy így hangzott: "Nagyon bíztam a szocializmusban, de abból, ami eddig megvalósult belőle, azt a következtetést vontam le, hogy ezért a rendszerért nemhogy meghalni, de élni sem érdemes".

 

Legismertebb műve a Sorel ház című családregény, a "könyv amelynek lelke van", ahogy a kritikák mondják. Bár főhőse keresztény, de nagyon hiteles a zsidó figurák és a környezet ábrázolása. A zsidóság különben is meghatározó Salamon Pál életében. Végül ez viszi Izraelbe, ahová egyébként maga az államelnök is hívja.

 

 

Saját szavai szerint: "– Igen, mindez összefügg azzal, hogyan kerültem Izraelbe, és hogyan lettem azzá az íróvá, akivé lettem. Tel-Avivban éltünk együtt aztán a legtöbbet, szerettem volna ott lakást venni, de közelítőleg sem volt soha annyi pénzem. Azért kellett odamennem, mert egy kovács barátom annakidején nem jegyzett békekölcsönt, így kezdődött, és emiatt csúnyán megszégyenítették, táblát tettek a nyakába, amelyen az állt, hogy én, Belicki József, nem jegyeztem békekölcsönt. Engem ez mélységesen felháborított, sőt megrendített, a Motor nevű üzemi újságban megírtam, hogy az önkéntes békekölcsön nem önkéntes, ha azokat, akik nem hajlandóak részt venni benne, nyilvánosan megalázzák, pellengérre állítsák, azt írtam, erre nincs szavam. Újságíró voltam, később dolgoztam a Népszabadságnál, onnan is eljöttem és 1970-ben ki is léptem a pártból. Amikor kiléptem, a párttitkár feloszlatta a gyűlést, aznap még sokan elhűlve kérdezték, mit műveltem, akkortájt nem volt szokás és nem is volt ajánlatos a pártból kilépni. Makk Károly is azt mondta, jó barátok voltunk, hogy Pali, te nem vagy normális, Neked két gyereked van, erre csak hallgattam. Naivitásnak tűnik, de nem akartam botrányt kelteni a kilépésemmel, csak kiléptem, mert nem értettem egyet. Pár évvel később el is mentem innen, akkor kerültem Izraelbe, először fizikai munkát végezni, aztán később már jobb munkáim is akadtak, csináltunk egy filmet például az EL-AL-nak, nehéz erről beszélni, a múltról, annyi mindenki meghalt, bár számomra apám, anyám, a volt szerelmeim mind jelen vannak, csak éppen nem közvetlenül megszólíthatóan, nincsenek itt, nincsenek mellettem, ahogy mondtam. Ezt a filmet Fehér Gyurival, Fehér György filmrendezővel csináltuk, ő is régen halott, kiváló, nagyon tehetséges ember volt, nagyon szerettem, még az utolsó években is naponta együtt dolgoztunk".

Utolsó éveit az Újlipótvárosban töltötte, nagy segítségére volt Edit barátnője, aki a magyar zsidó szociális munka és az OR-ZSE oktatójaként is jól ismert sokak számára.