Róbert Péter

33 éve nincs köztünk
Tabi László író, humorista

2022.05.14.

1910. október 7-én született Tabi László író, újságíró, humorista, több évtizeden át a szórakoztatás nagymestere, az ország kedvence.
Zsidó kispolgári családból született, apja vászonnal ügynökölt, anyja kávézóval próbálkozott. Fiúk érettségi után drogista, majd biztosítási ügynök volt, felsőfokú tanulmányok anyagi okok és a numerus clausus miatt szóba se jöhettek.

 

Így lett hírlapíró, pályáját a Nemzeti Sport rejtvényrovatának vezetőjeként kezdte, első humoros írásai is itt jelentek meg a második világháborúig. Közben sok önálló kötete jelent meg, amelyeket a kor irodalmi élete ponyvaregényként tartott nyilván. Pedig ezek zömmel egy színvonalas lektűr sorozatban, a Világvárosi regényekben jelentek meg.

 

 

A zsidótörvények után kénytelen "négerként" más íróknak dolgozni, illetve álnéven írni, Follinus János és Simon Zoltán néven publikált. Az ukrajnai és szerbiai munkaszolgálatból nagy szerencsével megmenekült és hazatérve 1945-ben a baloldali Ludas Matyi újságírógárdájához csatlakozott. Tizenegy évig volt a vicclap szerkesztője, majd 1957–1976 között főszerkesztője, ekkor ment – saját kérésére – nyugdíjba.

Vannak érdemei a példányszám 650.000-re emelkedésében! Kénytelen volt a megadott politikai irányvonalat követni, de sokat tanult Gábor Andortól és Királyhegyi Páltól. Nem volt könnyű dolga: ezekben az időkben sok nevetséges dolog történet, de ezeket nem volt szabad kifigurázni, viszont elvárták az "osztályellenség" és az "imperialisták" kifigurázását. Talán legjellemzőbb a helyzetre az 1956-os forradalom után újra megjelenő vicclap címoldalán a megdorgált Ludas-gyerek beismerése: "nekem súgtak"!

Tabi tulajdonképpen nem szerette a harsány vicceket, inkább a pesti zsidó humor hagyományait folytatta. Erre nem annyira lapjában, mint irodalmi tevékenysége során volt módja. Erről így vall utolsó versében:

"Ami rossz volt, azt én bátran
(Hogyha hagyták) megbíráltam.
Jól is tettem egyszer s másszor.
Meghálálta más és máskor."

Évtizedeken át az ország egyik legnépszerűbb szerzője volt, neve a biztos siker garanciájává vált.

Mottója: "Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek vannak. Egy újszülöttnek minden vicc új."

Színdarabokat, regényeket, kabaréjeleneteket írt, rádió- és tévéműsorokat szerkesztett. Közkedvelt írásaiban a nagymúltu magyar kabaré gazdag hagyományaira építve lépett fel a visszásságok ellen, a mindenkinél feltalálható kis jellemhibák, önzés, megalkuvások ellen. Ő színpadi munkásságára volt a legbüszkébb. Kártyavár című színművéért 1954-ben kapta első József Attila-díját, vígjátékaiért és szatirikus írásaiért 1962-ben a másodikat. A Különleges világnapot, a Szegény jó Mártont, a Most majd elválik-ot, A piros sapkás lányt külföldön is előadták, s több művét is lefordították bolgár, cseh, német és orosz nyelvre.

Különleges-világnap - Budapest, 1961. november 2. Szemere Vera Elli, Dr. Baranyai Burger Antal felesége és Kiss Manyi (b-j) Annus, Zsenda felesége szerepében

Szegény jó Márton - Budapest, 1958. január 18. Hacser Józsa (Rózsi), Mezei Mária (Mária), Gordon Zsuzsa (Molnár Lili) (b-j) és Kozák László (A frakkos úr, hátul)

Most majd elválik - Budapest, 1964. február 18. Horváth Ferenc Berza bácsi (b), Pécsi Sándor Várady Péter drámaíró és Tolnay Klári Márta, a felesége szerepében játszik

A piros sapkás lány - Budapest, 1952. május 13. Greguss Zoltán Solt, műszaki igazgató, Bánki Zsuzsa (k) Kerekes Ilona és Kátay Vanda Koller Manci szerepében

 

Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején Fehér Klárával ketten ők uralták a magyar színpadokat. Kritikájuk néha fanyalgott, kaptak rosszalló véleményeket a közönség azonban kedvelte őket,  műveik  táblás házakkal mentek évekig az ország valamennyi színházában.

Zsidó identitásának tudatában volt, de érthető okokból nem nagyon hangoztatta. Viszonylag gyakran idézte fel munkaszolgálatos emlékeit, meglepően derűs hangvétellel. Viszont amikor 1967-ben a hatnapos háború kapcsán felmerült, hogy a Ludas Matyi szovjet mintára közölhetne Izraelről karikatúrákat, erre nem volt hajlandó. Itt kell megjegyeznünk, hogy első felesége révén sógora volt Szilágyi Dénes újságíró, a magyar cionista mozgalom jobboldalának és apósa Géza is zsidótárgyú verseket írt.

 

Magánéletéről - amely nem volt túl boldog - a külvilág csak keveset tudhatott. Unokaöccse, Pelle János, A humorista című nagyon jól olvasható könyvében levelek, dokumentumok alapján érzékelteti, hogy "otthon" is sok megpróbáltatásban volt része. Ez - szerencsénkre – nem gátolta tehetségének kibontakoztatásában. Tabi gyorsan és sokat írt, nagyon szerette a szigligeti alkotóházat, ahol vígjátékok tucatjai születtek a kéthetes beutalók alatt.

 

Összesen huszonhét kötete jelent meg, s fogyott el az utolsó darabig. A huszonnyolcadikra kötött szerződést felbontotta a kiadó, arra hivatkozva, miszerint nincs rá igény. A Népszabadság vasárnapi számát hosszú éveken át majd mindenki az utolsó oldalon kezdte olvasni, a sportrovatban kapott ugyanis helyet Tabi László népszerű írása, a Pardon, egy percre. A rovat megszűnése után is, szinte az utolsó percig rendszeresen írt a lapba. 1982-ben, már nyugdíjasan Karinthy – gyűrűt kapott.

 

Amikor 1986-ban barátja Kellér Dezső meghalt, abbahagyta az írást. Már idézett – általa írt - sírversében így búcsúzik:

"Az  unalmat nem ismertem,
Mást untatni nem is mertem.
Nem voltam a bölcsek bölcse.
Szorgalmamnak jó gyümölcse
Nem volt más mint nevetés:
Nem kevés." 

Budapesten hunyt el 1989. április 27-én.

Egy harmad évszázada, de ma már kevesen emlékeznek rá és mintha kedvelt műfaja, a humoreszk is háttérbe szorult volna!