Szabó Cipora Jáel  

Diner- Dénes József (1857-1937)
szociáldemokrata politikus, művészettörténész, író, újságíró, lapszerkesztő

2023.02.21.

Diner-Dénes József, író és hírlapíró (írói nevei: Csereklye Bálint, Domokos Illés, Impresszionista, Paul Mernie, Idem), Liptószentmiklóson született 1857 jún. 27-én. Középiskoláit Zólyomban, Bécsben és Drezdában, mérnöki tanulmányait a Drezdai Műegyetemen, Párizsban, a brüsszeli École Libre-ben és Bécsben végezte. Drezdában és Münchenben fizikával és kémiával, Bécsben pedig archaeológiával, művészettörténeti és filozófiai tanulmányokkal foglalkozott.

1881-ben Budapesten a Nemzeti Múzeum tisztviselője lett. Már ekkor jelentek meg értekezései a bécsi Zeitschrift für Epigraphikban és a budapesti Archaeológiai Értesítőben.

1889-ben Pulszky Ferenc ajánlatára Párizsba ment és az ötvös műkiállítás és a Kárász-féle gyűjtemény összeállításán dolgozott, mely utóbbinak katalógusát is elkészítette. Majd Berlinben élt, ahol a Freie Bühne c. folyóirat munkatársaként Nietzschéről írt bővebb tanulmányt.

Rövid idő múlva visszatérve Budapestre, 1891-ben megindította az Élet c. modern irányú hetilapot. 1892-ben a Pester Lloyd, 1896. a Neues Pester Journal munkatársa, majd a Magyar Újság színi kritikusa volt. 1906-1910 között a Munka Szemléje c. szociálpolitikai folyóirat szerkesztője. Azután az Irodalmi Szalont, Budapest első modern kölcsönkönyvtárát alapította meg.

A Károlyi-kormány alatt, mint külügyi államtitkár működött, a proletárdiktatúra kikiáltásakor külföldre távozott, attól kezdve Párizsban élt.

Művészeti és irodalmi cikkei a hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg. Önálló munkái: Sammlung Géza v. Kárász (1890, franciául is); Katalog der Sammlung Spitzer (Budapest 1890); Ungarische Fayencen und Töpferwaren (1890); Vergangenheit und Zukunft (Berlin 1906); A XIX. század magyar festészetének története (1901. a párisi kiállításról szóló hivatalos díszmunkában); Az elefántcsont-faragás története (1905); Lionardo da Vinci és a renaissance kialakulása {1906, Művészeti könyvtár), mely legutóbbi munkájában a történelmi materializmus álláspontját juttatja kifejezésre.^[1]

Gyermekkorát félig német, félig szlovák környezetben töltötte, talán ennek is köszönhető, hogy a magyar nacionalizmustól mentes maradt és a nemzetiségeknek egyenlő jogokat követelt.

A Monarchia helyett olyan államszövetséget képzelt el, amelyben a nemzetek egyenlő demokratikus jogokat kapnak. 1903-tól kötelezte el magát a marxizmus mellett, de elutasította a bernsteini revizionizmust és a bolsevizmust. Magyarországon a feudalizmus megdöntését, a polgári forradalom kivívását tartotta létfontosságúnak, 1905-től a magyar oligarchia hatalmának letöréséért, a német szövetségből való kilépésért, illetve a nyugati orientációért küzdött minden lehetséges módon és fórumon.^[2]

"Elmúlt 61 éves, mikor a minisztertanács 1918. november 12-én kinevezte államtitkárrá, hogy a létesítendő magyar külügyminisztérium politikai osztályát vezesse. Megválasztása után azonnal hozzákezdett a magyar külügyminisztérium felállításának előkészítéséhez. Már másnap este Bécsbe utazott a frissen kinevezett bécsi magyar követtel, Harrer Ferenccel, hogy tárgyaljon a közös külügyminisztérium megszüntetéséről annak vezetőivel. Megkezdte az új diplomáciai kar és a külföldi követségek szervezését. A követek kiválasztásánál igyekezett Magyarország gazdasági és kereskedelmi érdekeit figyelembe venni, nem pedig a régi diplomáciai szempontokat. A személyét ért támadások ellenére szakértelmét nagyra becsülték, így két hónap múlva, 1919. március 8-án a minisztertanács beválasztotta a frissen megalakított Külügyi Tanács tagjai közé, melynek feladata a külügyminisztériumon belül az volt, hogy elvi jelentőségű kérdésekben szakvéleményt adjon a kormány számára. Akkoriban a legfontosabb és legsürgetőbb teendő a béketárgyalások teljes anyagának előkészítése volt. A Tanácsköztársaság idején Párizsba küldték, s ott teljesített szolgálatot. Később Amerikába emigrált, majd visszament Párizsba, ahonnan többé nem tért haza."^[3]

1927-ben a frankhamisítási botrány kapcsán írja meg a La Hongrie ^[4] című művét. Célja a nyugati közvélemény felvilágosítása arról, hogy Magyarország az oligarchák országa, idegen test a demokratikus Európa közepén, melynek ebben a formájában el kell tűnnie.

A könyvhöz barátja, Leon Blum francia miniszterelnök, szocialista aktivista írt előszót. ( itt közöljük)

Ezért a könyvért 1929-ben vádiratot ad ki Sztrache Gusztáv királyi főügyész, viszont Károlyi Mihály melegen üdvözölte az írást.

1933-ban Marx - monográfiát ad ki ^[5], melyben megírja Marx életrajzát és a Tőke első kötetének kivonatos ismertetését.

Idézetek Jászi Oszkár, Diner- Dénes József temetésére írt nekrológjából:

“Diner-Dénes József a legkorszerűtlenebb ember volt otthon, 'elvtársai' számára tehertétel, viszont minden egyéb körben is gyökértelen maradt. A német kultúra jegyében indult és tökéletesen sosem tanult meg magyarul, bár határozott nyelvtehetség volt. Nem habozom elismerni, hogy még annak számára is, aki nem hitt az ő elveiben és kételkedett információiban, volt valami példát adó élete utolsó két évtizedében. Kevés embert ismertem, akiben az Eszme úgy uralkodott a Test felett, a képzelet a környezet felett, mint ebben a hithű materialistában. Személye egy nagy regényírónak, egy Balzacnak tollára volt méltó. Annak a nemzedéknek, amely Októbert megcsinálta és elbukott, nem lehet megfesteni a képét Diner-Dénes profilja nélkül.”