Csepeli György

Változó horizontok

A 2019 végén indult, s 2020-ban kibontakozó koronavirus járvány nyomán várhatóan új fejezet kezdődik az emberiség életében. Akárhol élt az ember a Földön, a járvány viharos terjedése, politikai, vallási, etnikai, kulturális határokat nem ismerő globális hatóköre alól senki nem tudta magát kivonni, nem volt hova menekülnie. Időszerűvé vált Hankiss Elemér évekkel korábban adott előre jelzése arról, hogy a 21. században az emberiség a káosz és a rend viharos együttélésének korába érkezett, melyet a változékonyság, bizonytalanság, kompexitás és kétértelműség jellemez.

A járvány elmúlik, de következményei velünk maradnak. A mindenütt jelenlévő fenyegetés mint lehetőség mérgezni fogja mindennapjainkat. Mint József Attila versében a kisgyermek, azt hittük, hogy a távolságot mint üveggolyót megkapjuk, s utána már lehunyhatjuk a szemünket, és nyugodtan elaludhatunk. Az üveggolyó egyszer s mindenkorra darabokra tört, s nem lesz erő, mely újra össze tudja majd illeszteni szilánkjait.

A hegyről lejövet Jézust megkérdezte egy írástudó, hogy követheti-e? Mire Jézus igy válaszolt neki: "A rókáknak van barlangjuk, a madaraknak van fészkük, de az Emberfiának nincs hol lehajtania a fejét." (Mt.8:20) Az ember nomádként lépett a Földre, s hosszú időbe telt, mire a vándorló hordák letelepedtek, megtalálták a helyet, ahol ők és utódaik élhettek, ha a többiek élni hagyták őket. A vírusjárvány mindenkit arra kényszerít, hogy keressen magának helyet, legyen fészke, mint a madárnak, barlangja, mint a rókának, mert csak ott érezheti magát biztonságban, ott vannak szerettei, barátai, ismerősei, akikkel osztozhat a bajban, mely ki tudja, meddig fog tartani, s ha elmúlik, könnyen követheti a másik baj. A hely nemcsak a találkozás, hanem a termelés és a fogyasztás fókusza is lesz, mint volt a múltban. A globális horizont eltűnt, s helyette visszatért a lokális, mely az egyetlen fogódzó a bizonytalanságban.

A vírusjárvány kitörését megelőzően nem lehetett nem látni, hogy a letelepedés kényszere miatt elfojtott nomád vágyak a globálissá tágult közlekedési térben, a levegőben, a földön, a vizen megállíthatatlanul helyváltoztatásra indították az embereket. Turista hordák lepték el a világ jeles helyeit, migránsok milliói kerestek maguknak új tereket a jobb élet reményében, tudósok repkedtek ezrével konferenciáról konferenciára, a repülőgépen írva paper-jeiket. Az új korszakban visszatér az immobilitás, és az utazás a szépek, gazdagok, okosak kiváltsága lesz, mint volt rég.

A virusjárvány utáni korszak kétségen kívül legnagyobb nyertese a digitális szféra, melyről bebizonyosodott, hogy a munka, a szervezés és adminisztráció, a szórakozás, a magánélet szféráiban kiválthatatja a hagyományos, fizikai érintkezésen alapuló eljárásokat. Az új korszakban a mesterséges intelligencia, a virtuális realitás, a 4.0 ipar előretörése várható az élet minden területén, ami jelentős következményekkel fog járni a munkavállalókra, a gazdaság egészére, a piacra.

A virusjárvány különönössége, hogy pánikot váltott ugyan ki, de mivel nem volt hova menekülni a koronavírus mindenütt jelenlévő fenyegetése elöl, az emberek visszahúzódtak, vállalván a legmagányosabb magányt, melynek falain csak a digitális technológia üt rést. A járvány után mindenkiben megmarad a másikkal szemben érzett félelem és gyanakvás. Az általánossá váló paranoia felégeti a bizalom és a megértés hidjait, melyek a posztmodern önimádó társadalomban recsegtek, ropogtak.

A koronavírusjárvány pozitív következménye lehet a befelé fordulás, felismerése annak, hogy az én a külső és a belső végtelen találkozási pontján van, ahonan mindkét irányban vezetnek utak melyek a végtelenségben hirtelen véget érnek. Ezeket az utakat nevezi Heidegger rejtekutaknak. Mindegyik út külön fut, de ugyanabban a végtelen térben.

Ha a hatalmasok elolvassák és megértik a palotáik falán megjelent írást, akkor az emberiség letérhet az útról, melyet mohóság és az önzés által hajtva eltévesztett. A koronavírusjárvány figyelmeztetés arra, hogy mit jelent a planetáris idiotizmus útján lenni, mely a végtelenbe hirtelen beleveszve megszűnik, folytathatatlanná válik. A fenntatható fejlődés útjait kell keresni, melyek közül egyesek a lokális, mások a globális irányában futnak, de mindig ugyanabban a rengetegben. Régen, mint Heidegger mondja, a favágók és az erdőkerülők ismerték ezeket az utakat. Ideje, hogy kövessük őket.