Faludy György
Pokolbeli napjaim után
Zsuzsa emlékének
2024.10.28.
I.
1953 nyarának elején, kinevezése napján a Parlamentben Nagy Imre miniszterelnök megígérte a jogtalanul bebörtönzött politikai foglyok szabadon bocsátását. Júliusban elkezdődött a három évvel korábban titkon létesített recski tábor felszámolása.
Pontos létszámunkat sohasem tudtuk meg. Körülbelül ezerháromszázan lehettünk, de ekkorra mintegy százötvennel voltunk kevesebben, bár a fogdán egy ideig talán száz vasutast tartottak, akiket sohasem láttunk, és akik sorsáról nem tudtunk. 1951-ben harminckilenc rabot engedtek szabadon. Aláíratták velük, hogy a rendőrség besúgói lesznek. Ezt a negyvenediktől, Benkő Zoltántól tudtuk meg, aki még aznap visszakerült a táborba, mert megtagadta az aláírást. A maradék száztízből néhányan öngyilkosságot követtek el. Egy napon tőlem féljobbra és magasabban Mezőffy Károly fejtette a bánya falát. Mintegy 15 méterre volt tőlem. Egy soktonnás sziklatömb megmozdult felette és csúszni kezdett. Mezőffynek lett volna ideje félreugrani. Ehelyett kihúzta magát és mozdulatlanul várta be a sziklát, amelyik agyonnyomta. Janke József villanyszerelőt egy távíró póznára mászatta fel az őrmester javítómunkát végezni és szemünk láttára lőtte agyon. Néhány foglyot a politikai tiszt kínzott halálra. Nyolcan megszöktek. Hetet elfogtak és más börtönbe kerültek, míg Michnay Gyula kijutott Frankfurtba, ahol az FBI a németekkel börtönöztette be, mint kommunista kémet. Ketten (vagy hárman?) rákban pusztultak el, egy lues cerebrisben, míg a többség éhenhalt.
Hosszú és teljesen fölösleges kihallgatások után – hiszen az ellenünk emelt vádakat az ávósok is nevetségesnek tartották – a rabok húszas, néha kétszer húszas csoportokban hagyták el a tábort és gyalogoltak le öt és fél kilométerre a recski vasúti állomáshoz. Szeptember tizedikére húszan maradtunk, illetve a borbéllyal huszonegyen. Őt az ÁVH egyedül azért tartotta, mert nem akart bennünket szakállal kiengedni, viszont borotvát sem mert a kezünkbe adni. A következő héten senki sem szabadult. Mivel a húszból tizenöten a büntetőbrigád tagjai voltunk és az ávósok bennünket gyűlöltek leginkább, azt vártuk, hogy átszállítanak egy másik fegyintézetbe. Lehet, hogy ez volt a szándékuk, de valamilyen okból le kellett mondaniuk róla.
Szeptember tizenhetedikén – negyvenharmadik születésnapom előtt valamivel – reggel az egyik őrmester ócska ruhákat és letaposott cipőket hozatott a raktárból. Felszólított, hogy öltözzünk át. Alighanem a raktáros már évekkel ezelőtt eladta holminkat és szükségletét most az egri vagy miskolci ócskapiacon szerezte be. Egyedül én kaptam vissza a Karlovy Vary filmfesztiválra csomagolt bőröndömet, talán azért, mert az ÁVH pecsétje díszlett rajta és a raktáros nem mert hozzányúlni. Tekintettel társaimra, aligha mertem volna felvenni galambszürke burberymet, ha mellén nem díszlik hatalmas, zöldesszürke penészfolt, bár még így is úgy tűnt, mintha rongyos, tönkrevert csürhe testőrkapitánya lennék.
Az ávós felvezette a törzsbe Magyaritsot meg Bókát, kik nem mutattak hajlandóságot az átöltözésre. Magyarits János német állampolgár volt és tiszt egy nyugatnémet dunai teherhajón. Négy éve a csepeli szabad kikötőben a nemzetközi jog megsértésével ávósok szálltak fel a hajóra és elvitték Magyaritsot. Nem emeltek vádat ellene, ki sem hallgatták. "Sem ők, sem én nem tudom, mit akarnak tőlem", szokta mondani. A szabadulás idején jelentette a tisztnek: ő német állampolgár. Nem kíván Magyarországon élni. Utasítsák ki az országból. Ha nem, úgy inkább börtönben akar maradni.
Bóka Menyhért Barankovits-párti képviselő volt. A szabadulás hírére cementes-zacskón levelet írt Rákosi Mátyásnak. Levelében elmondta, hogy a magyar nép hamarosan fellázad Rákosi és cimborái ellen és agyoncsapja valamennyit. Mint hívő keresztény, ezt nem tudja helyeselni. Adja át Rákosi a hatalmat a Barankovits-pártnak és akkor ő, mint igazságügy-miniszter gondoskodik róla, hogy ne kerüljenek törvényszék elé, hanem beutalja mindüket egy menhelyre a vidéken, hol békén élhetik le maradék éveiket. Bóka átadta levelét a politikai tisztnek és felszólította: juttassa el Rákosihoz. A politikai tiszt úgy érezte: a levél eljuttatása kötelessége, de ugyanekkor félt ezt megtenni. Kérlelni kezdte Bókát: vonja vissza a levelét és azonnal kiengedi. Bóka, mint mondta, "csak röhögtem a szeme közé."
Csakhamar bennünket is felkísértek a törzsbe. A virágoskertben, egy napos padon ott ült szakadt katonaruhában Magyarits meg Bóka, köztük egy ávós alezredes, és hatalmas gesztusokkal vitatkoztak. A törzs főépülete előtt az ösvényen ávós őrnagy állt, az ügyészség paragráfus-jelvényével inge gallérján. Meglepetésemre vigyázzba vágta magát, amikor elértem. "A Magyar Népköztársaság nevében," szólalt meg, "bocsánatot kérek öntől az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet ártatlanul elszenvedett." Ezzel biccentett egyet. Régebben, mint hallottam, kezét nyújtotta, de azt nem viszonozták, úgyhogy már csak biccentett.
A törzsben egymás mellé tolt asztalok sora fogadott. Először a politikai tiszt gyűjtött bennünket maga elé. A törvény – jelentette ki, bár elfelejtette megmondani, melyik törvény – hattól tíz esztendei fegyházbüntetést ír elő azok számára, akik rabságuk okairól, helyéről és körülményeiről bármit is elárulnak. Ezért irántunk érzett jóindulatával azt tanácsolja, hogy szemtelen érdeklődőket jelentsünk fel haladéktalanul. Szüleinknek, feleségünknek pedig mondjuk, hogy több esztendős tanulmányutat tettünk a Szovjetunióban, de levélírásra nem volt alkalmunk.
Ezután, az egy borbély kivételével végzéseket nyomott kezünkbe. Hat vagy hét szabadulónak kényszer-tartózkodási helyeket jelölt ki. A budapestieket Pécsre küldte, a pécsieket Miskolcra, egy zalaegerszegit pedig Berettyóújfalura. A többit, így engem is, rendőri felügyelet alá helyezett. Ez azt jelentette, hogy hetenként egyszer jelentkeznem kell a rendőrségen, vasutat, villamost, autóbuszt, autót, kocsit, lovat nem használhatok, színházba, moziba, hangversenyre nem járhatok és két embernél többet lakásomon nem fogadhatok. Mindez, az ügyészi bocsánatkérés után érthetetlennek és esztelennek látszott.
Tóth Gyula alezredes, táborparancsnok, kit arca, termete, bajsza és hasa után Viktor Emánuelnek neveztünk, ezután "na fogja, fiam" jelzéssel kezembe nyomta a szabadságlevelet. Utána a számadó őrmesterhez kerültem. Derűsen és nagyon lassan végezte munkáját. Szőke, pacsuliszagú magas fiatalember volt. Szeme villanásával üdvözölt. "Munkáját inkább szabotázsnak nevezhetem", mondta végül barátságosan, miután kiderítette, hogy egyetlen fillér se jár nekem. "Élelemért, szállásért, világításért és őrzésért viszont huszonnyolcezer forinttal adósa a Magyar Népköztársaságnak. Itt írja alá!", utasított. Szomszédjához fordult, egy szikár és savanyú tiszthelyetteshez: "Fizesd ki néki a Budapestig szóló vasúti jegyet, és" tette hozzá mosolyogva, "adj hozzá még száz forintot nőkre meg dohányra." Odakint még csak öten várakoztak tizennégyünkre. Ávós már nem ügyelt reánk. Évek óta először szabadok voltunk. Odébb mentem és leültem a fűbe. Sejtettem, hogy örömömet és rettegésemet nem tudom összeegyeztetni. Számadást készítetni még korán van. Talán csak annyit, hogy becsületből többet tanultam fogságom óta, mint addig egész életemben. Ha – nagyon ritkán, mert nem hittem benne – szabadulásról álmodoztam, szabad országot képzeltem magam köré. Most pedig az ügyész bocsánatot kért tőlem, aztán rendőri felügyelet alá helyeznek, mint feltételes szabadlábra helyezett betörőt. Miféle államhatalom ez, melynek markába kerülök?
Három esztendeje csak rabot meg fegyőrt láttam. Szabad emberrel egyetlen egyszer kerültem szemközt. Egy téli éjszakán szenet lapátoltam tehervagonban a recski állomáson. Előttem háromlábú széken ávós káplár ült és cigarettázott, majd félig elszívott cigarettáját kegyesen elém dobta. Nem vettem fel, mert ilyen ajándékokra nem tartottunk igényt, bár csikket a földről felszedtünk. Hirtelen kucsmás parasztember tűnt fel a sínek mellett a havas esőben. Megpillantott az ívlámpa alatt és öklét rázta felém: "Ugye, most szenvedsz, büdös kulák?"
A folytatás: https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/FALUDY/faludy00758_kv.html
