Molnár Andrea
Az "Armée Juive" (h)arcairól dióhéjban
2025.09.01.
"Mert az Úr, a ti Istenetek veletek
megy,
hogy harcoljon érettetek a ti ellenségeitekkel…."
Mózes V. könyve 20:4
"Jobb kezemet a kék-fehér zászlóra helyezve,
hűséget esküszöm a zsidó hadseregnek,
és engedelmességet vezetőinek.
Éljen újra népem, szülessen újjá
Erec Jiszraél.
Szabadság vagy halál."
az "Armée Juive" eskü-szövege
A franciaországi gólesz létküzdelmeinek egyik emblematikus képződménye, a "Zsidó Hadsereg", mely nevét – tagjainak etnikai hovatartozása mellett – alighanem a zélotákat idéző, meghunyászkodást nem ismerő elszántsága okán nyerhette. Létrejöttéhez a politikai-ideológiai löketet mindenesetre franciahon második világháborús német megszállása, majd az egyre lelkesebb, egyszersmind kegyetlenebb "zsidó-begyűjtő razziák" ténye adta, mégpedig ironikus módon éppen a kollaboráns Vichy kormányzat uralta országrészben. 1942 januárjában Toulouse-ban Abraham Polonski1és felesége Eugenie, a szocialista hátterű Lucien Lublin2, az orosz származású költő-zseni David Knout3 és annak felesége Ariadna Szkrjabina, Alekszandr Szkrjabin zeneszerző lánya közös döntést hoztak a szerveződés életre hívásáról. E kényszerszülte világra jövetel azonban nem volt minden előzmény nélküli.
 Abraham Polonski |
 Lucien Lublin |
 David Knout |
 Ariadna Szkrjabina |
-----
 Paul Roitman |
1940-ben egy lengyelországi születésű, Nancy-ban orvostudományokat hallgató, fiatal haszid diák, Paul Roitman4 – a numerus claususból adódóan – kénytelen volt felfüggeszteni egyetemi tanulmányait, majd Toulouse-ba települt át, ahol menekült státusza birtokában munkát vállalhatott. Még ebben az évben létrehozott egy Tóra-tanulmányozó kört, melynek tagjai az Írásokban való kutakodás mellett a cionizmus eszméjének szolgálatára is odaszánták magukat. A francia hadseregre mért döbbenetes német vereség után Abraham Polonski, a lengyel származású villamosmérnök, akit "Monsieur Pol"-ként is ismertek, David Knout-tal és Paul Roitman-nal létrehozta a "La Main Forte" (Erős Kéz) nevű szerveződést.
Az immár "vegytisztán" cionista csoport fő célkitűzéseként a régió internálótáboraiban fogvatartottak megsegítését fogalmazták meg. Ebből a kicsiny kezdetből nőtt ki azután a "Mouvement des Jeunesses Sionistes" (MJS) (Cionista Ifjúsági Mozgalom)), az "Armée Juive" tulajdonképpeni jogelődje, mégpedig olyan tagokkal a soraiban, mint Arnold Mandel5, Claude Strauss,6 a háború után Claude Vigée néven ismertté vált író, valamint Maurice Hausner7.
 Arnold Mandel |
 Claude Vigée |
 Maurice Hausner |
A különítmény tevékenységének anyagi hátterét Marc Jarblum a Svájcban működő, kevéssé ismert "Organisation Cioniste de France" (OCF) (Franciaországi Cionista Szövetség) szocialista elnöke igyekezett biztosítani. Az MJS alapvető célja a fenyegetett zsidók védelme, valamint az erecre való eljuttatása volt, miközben igyekeztek a szükséges harcképességet fokozatosan növelni mind a humán erőforrások, mind pedig a fegyverzet tekintetében, mégpedig a zsidó állam létrehozásának végső célját szem előtt tartva. A szerveződésnek tevékenysége tetőpontján több mint 2000 tagja volt, s kezdetben meghatározó módon az üldözött zsidó személyek Spanyolországba menekítésével foglalkozott, mégpedig a Pireneusokon keresztül. 1943 első felétől több mint 300 zsidó férfit sikerült átjuttatni spanyol földre, köztük 80 holland zsidót, akik Franciaországban csatlakoztak a szövetséges erőkhöz, majd később az erecen formálódó Hagana mellett kötelezték el magukat.
Az ifjúcionista mozgalmat és az "Éclereuses et Éclereures Israelites de France" (Franciaországi Zsidó Cserkészek) nevű csoportosulást is magába olvasztva az "Armée Juive" 1943-ban felvette az "Organisation Juive de Combat" (OJC) (Zsidó Harci Szervezet) elnevezést.
 Jacques Lazarus |
Ugyanebben az évben egy kiválóan képzett – a hadseregből származása miatt elbocsátott – katonatiszt, Jacques Lazarus vette át az újoncok kiképzését, mely minőségi ugrást hozott a harcászati képességek tekintetében. A harcosok toborzása, akik egyébként a Biblia és egy kék-fehér zászló előtt tettek esküt a csoport küldetése mellett, szájhagyomány útján terjedt, egyfajta "barát ajánl barátot" elv alapján. Ez a módszer elviekben ugyan minimalizálta a lebukás veszélyét, más okokból azonban – elsősorban a kollaboráns réteg buzgalmából eredően – később sajnos többen áldozatul estek a Gestapo eszelős precizitással folytatott felderítő tevékenységének. A katonai szakértelem és a tagság létszámának viszonylag gyors növekedése nyomán – az üldözöttek menekítése mellett – a "fajsúlyosabb" katonai akciók száma is gyarapodásnak indult.
A harci hálózat egyik tagja, Maurice Loebenberg, foglalkozását tekintve rézmetsző, Cachoud mozgalmi néven Marseille-ben és Nice-ben tevékenykedett, s 1943-ban mintegy az "Armé Juive" háttér szervezeteként különleges "hírszerző szolgálatot" hozott létre a bujkáló zsidó személyek elleni feljelentések kivédése érdekében.
A vezetése alá tartozó maroknyi ember sorra likvidálta a Gestaponak vagy a Vichy-rendőrségnek jelentő ügynököket, így azok száma rövid időn belül alaposan megcsappant. Cachoud nevéhez fűződik annak az elit alakulatnak a megalkotása is, mely hivatalos dokumentumok hamisítására szakosodott, s amely ellenállókat és menekült zsidókat egyaránt ellátott a szabad mozgásukhoz szükséges okmányokkal.
 Raoul Leons |
Egy csoport fiatal holland zsidó – többségükben a Hechalutz és a Groupe Westerweel ellenállási hálózat tagjai – 1944 elején csatlakozott az OJC-hez, ami további komoly létszámbeli gyarapodást, egyúttal komoly stratégiaváltást is hozott mind az akciók jellegét, mind pedig a csoport struktúráját tekintve: előtérbe került a német megszállókkal szembeni fegyveres fellépés szükségessége, egyúttal a Maquis-ba történő betagozódás realitása. Ennek nyomán 1943 októberében Raoul Leons8 létrehozta az "Armée Juive" első maquisard csoportját a Tam közelében lévő Biques-farmon, majd később egy másik egységet a Labastide-Rouairoux melletti Espinassier tanyán.
E divíziók mérete időről-időre változott, hiszen közülük sokan hagyták el Franciaországot, hogy csatlakozzanak az (újjá)születő zsidó állam formálódó nemzeti haderejéhez, minden esetre 1944 júliusában közel 900 fő volt az összlétszámuk. A zsidó maquis csoportok szorosan együttműködtek a de Gaulle vezette "Armée Secrete" alakulataival, 1944. május 21-én a "Comité de Liberation Nationale de France" (Francia Nemzeti Felszabadítási Szervezet) toulouse-i tagszervezete hivatalosan is elismerte az Abraham Polonski vezette "Combat Juif" csoportokat a francia nemzeti ellenállási mozgalom szerves részeként. A zsidó maquisard-ok fegyverrel való ellátását és akcióik anyagi hátterének biztosítását Lucien Lublin szervezte, miközben az "Armée Juive" egészének finanszírozásában a Joint vállalt komoly szerepet.
 Joseph Bass |
A zsidó "bozótharcosok" nevéhez több jelentős fegyveres attak köthető, melynek során komoly veszteségeket sikerült okozni a megszálló náci haderő különböző egységeinek, ugyanakkor veszteséglistájuk is figyelemre méltó. Az ún. "kék-fehér szakaszt", ahogy az "Armée Juive" egyik ellenállási egységét nevezték, a németek 1944. július 20-án tankokkal és repülőgépekkel támadták meg, ami súlyos emberveszteségeket okozott. A megmaradt harcosok kicsiny osztagát hamarjában átcsoportosították, hogy azután a háború végéig az "Armée Libre" (Szabad Hadtest) részeként vegyenek részt számos francia város felszabadításában. A Chambon-sur-Lignon régióban lévő, Joseph Bass vezette ún. André-hálózat tagjai például részesei voltak Le Puy-en-Velay ostromának melynek során 4000 német katona adta meg magát a zsidó szabadcsapatoknak.
 Maurice Cachoud |
1944 májusában szomorú veszteség érte a zsidó csoportosulás és a Maquis egészét: Maurice Cachoud-t a MLN vezetősége Párizsba kérette, hogy a hamisított okmányokkal kapcsolatos tevékenység központosításáról egyeztessenek. Párizsi tartózkodása alatt a zsidó ellenállási vezetők kapcsolatba léptek egy férfival, aki az MI 6 képviselőjének vallotta magát, s aki ténylegesen egy Karl Rehbein nevű német ügynök volt. A kém egy szervezett akció eredményeként felfedte a régóta keresett ellenállási vezető tartózkodási helyét, mely annak letartóztatásához vezetett. Maurice Cachoud 1944 júliusában belehalt az elszenvedett tortúrába, melyet a rue de la Pompe 180. szám alatti házban felállított náci akciócsoport hajtott végre. Holttestét hónapokkal később találták meg egy bokorban a Párizs közelében található Bois de Verrieres-ben. 1945. április 10-én katonai tiszteletadás mellett helyezték végső nyugalomba a Montparnasse temetőben
 Floreal Barbera |
1944 májusában a Gestapo minden addiginál szervezettebb és szélesebb körben zajló hajtóvadászatot indított a francia ellenállási mozgalom tagjai, így a "Combat Juif" csoportjai ellen, de közülük hatvan személynek sikerült megszöknie és átkelnie a Pireneusokon. Útjukat egy spanyol militáns csoport meghatározó vezetője, Floreal Barbera és a Francisco Ponzán Vidal vezette spanyol menekülőhálózat tagjai segítették. A zsidó cionista csoport 25 tagját – a méltán hírhedt Alois Brunner utolsó áldozataiként – 1944. augusztus 17-én Drancy tranzittáborból "az utolsó vonat" utasaiként Auschwitz felé indították útnak. A transzportból 27 fogolynak, köztük Jacques Lazarusnak, sikerül megszöknie a vonatról leugorva, a többi zsidó maquisard további sorsáról egyelőre nincsenek ismeretek. |
 Francisco Ponzan Vidal |
A majd’elfeledett sereg, az "Armée Juive" emlékezetét ma leginkább a franciaországi diaszpóra egyik online kegyhelye az "Archives de l’Organisation Juive de Combat", illetve a párizsi székhelyű "Mémorial de la Shoah" holokauszt dokumentációs központban fellelhető relikviák őrzik.
Felhasznált irodalom:
Fineltin,Marc: Paul Roitman. in: Mémoires et Espoirs de la Résistance. 2010 juillet
Fineltin, Marc: Maurice Loenberger. in: Mémoire et espoirs de la Résistance. 2007 aout
Richet, Catherine Richet: Organisation juive de combat. Editions Autrement. Paris, 2006.
Wiener, Maurice: Anciens de la Résistence Juive de France. in: Mémoire et Espoirs de la Résistance. 2017 septembre
Chaigneau, Jean-François: Le Dernier Wagon, Éditions Julliard. Paris, 1981
Jegyzetek:
1. Abraham Polonski lengyel származású, az 1940-es évek elejétől Toulouse-ban élő villamosmérnök, a franciaországi ellenállási mozgalom zsidó tagozatának életre hívója. A háború után az általa addig irányított "Armée" emberállományát és fegyverarzenálját az ún. "Európai Hagana" rendelkezésére bocsátotta. A csoport 1945-1948 között kulcsszerepet játszott több ezer bevándorló erec Jiszraélbe való eljuttatásában. 1946. április 6-án Polonsky megállapodást írt alá Nahum Shadmival, az európai Hagana vezetőjével, amellyel őt nevezte ki a franciaországi és észak-afrikai Hagana parancsnokává. Mivel Izrael állam megalakulása küszöbön állt, Polonsky fontos feladatot töltött be a Moszad által Marseille közelében létrehozott katonai kiképzőtáborok logisztikájának biztosításában. A gyorsított kiképzést követően az itt felkészített önkéntesek részt vettek az izraeli függetlenségi háborúban. 1949-ben Ben Gurion, a modern Izrael első miniszterelnöke oszlatta fel a Haganah francia hadosztályát .
2.
Lucien Loublin Aron Lublin
néven, Lengyelországban született szocialista és cionista, eredeti
foglalkozására nézve szintén villamosmérnök, aki a 30-es évek közepén
egyetemi tanulmányai végett telepedett le francia földön. 1939
szeptemberében önkéntesként belépett a francia hadseregbe, később dezertált,
majd társalapítója lett az "Armée Juive" csoportnak. A legfelsőbb
parancsnokság tagjaként összekötő szerepet játszott saját egysége, a Jisuv
vezetése és a Hagana parancsnoksága között A cionista munkásmozgalom
vezetőinek segítségével forrásokat szerzett az "Armée" számára, s a francia
cionista ifjúsági mozgalmak legjobbjaival, valamint Hollandiából
Franciaországba csempészett cionista fiatalokkal látta el annak állományát.
1943-1944 telén a "Zsidó Hadsereg" menekülőhálózata mintegy 300 tagjának
segített sikeresen átjutni Spanyolországba, ahonnan a legtöbben az erecre
emigráltak. A háború után létrehozta a "Zsidó
Gyermekek Védelméért Társaság" nevű intézményt, amely a holokausztot túlélő
gyermekek számára nyújtott sokféle támogatást, illetve segítette Izrael
földjére történő eljutásukat.
3. David Knout, eredeti nevén David Meierovics Fixman, moldovai születésű, orosz anyanyelvű zsidó költő, író, újságíró, a francia ellenállási mozgalom tagja. Családjával 1920-ban emigrált Párizsba, amikor Besszarábia a Román Királyság tartománya lett. Költészetét Hodaszevics nagyra értékelte, számos orosz emigráns folyóiratban jelentek meg publikációi. 1925-ben csatlakozott a "Fiatal Költők Szövetségéhez", s részese volt az "Új Ház" című folyóirat életre hívásának 1926–ban. Többekkel közösen létrehozta a francia ellenállási mozgalom zsidó tagozataként elhíresült "La Main Forte-ot", az "Armée" elődszervezetét. Utóbbi vezetői eredetileg egy Anglia elleni háborúra is készültek azzal a céllal, hogy felszabadítsák Izraelt és ott egy zsidó államot hozzanak létre. Feleségét 1944 júniusában saját lakásukban ölték meg a francia rendőrség tagjai egy általuk állított csapdát kihasználva, mindössze egy hónappal a város felszabadítása előtt. Knout Svájcban talált menedéket, majd a háború után visszatért francia földre, ahol a "Le Monde Juif" , majd a "Bulletin du Centre de Documentation Juive Contamporaine" című újság szerkesztője lett. 1949-ben alijázott, további életéről csupán hiányos és kevéssé releváns információk állnak rendelkezésre.
4. Paul Roitman, a galíciai születésű, de Metzben nevelkedett haszid hátterű, sokoldalú tevékenységet folytató cionista vezető, aki életrajzi adatai szerint már 15 évesen közéleti szerepet vállalt azzal, hogy a Strasbourgban tevékenykedő Moche Scheinbach támogatásával létrehozta a "Brith Hanoar haMizrahi" nevű szervezetet, mely az ifjúcionista mozgalom vallásos ágának tekinthető.
1938-ban Nancyban megkezdett orvosi képzését félbehagyva Touluse-ban az "Armée Juive" társalapítója, majd a Maquis zsidó tagozatának meghatározó szereplője.
1942 decemberében egy bevetés során a németek letartóztatták és előbb a Bordeaux közelében található Fort de Ha-ban helyezték őrizet alá, majd a mérignac-i internálótáborba szállították. Csodával határos módon – éppen egy nappal Purim előtt – öccse, Léon Roitman, a zsidó ellenállás egyik hőse rendkívüli közbelépésének köszönhetően sikerült kiszabadulnia. A második világháború lezáródását követően érdemeire való tekintettel elnyerte az "Croix de Combattant Volontaire de la Résistance" (az Ellenállás Önkéntes Harcosainak Keresztje) nevű kitüntetést, illetve a Becsületrend Tiszti Keresztjét is. A háború után Párizsban telepedett le és alapított családot, s véglegesen feladva orvosi tanulmányainak tervét úgy döntött, hogy életét a zsidó népnek szenteli, s bekapcsolódott a párizsi Rabbiképzőbe oktatási rendszerébe.
1947 végén elhagyta a hivatalos rabbinátust, hogy teljesen az oktatásnak szentelje magát. 1940-1970 között francia földről az erecre irányuló illegális bevándorlás egyik legfőbb támogatója, melynek köszönhetően elnyerte az izraeli kormányzat az "ot halo'hem banatzim" ("Aleh") (Názik Elleni Harcosok Érem)nevű kitüntetését. 1948 októberétől a francia "Bnei Akiva" vezetője, 1950-1970 között a Zsidó Ügynökség Ifjúsági Osztályának vallási részlegén belül az európai- és észak-afrikai szekció igazgatója. Ez időtájt vált "utazó rabbivá" is, ily módon nyújtva sokoldalú támogatást a helyi zsidó közösségek számára. 1965-ben létrehozott egy független ifjúsági mozgalmat, a "Tikvaténu"-t, amely mind a vidéki, mind a párizsi külvárosokban tevékenykedett a zsidó ifjúság soraiban. 1965-1967 között rendszeres zsidó tanulmányi tanfolyamot szervezett a közösségek vezetői számára. 1970-ben erec Jiszraélbe alijázott, ahol először a "Mizrahi" központjában tevékenykedett, majd kinevezték a franciaországi konzisztóriumok jeruzsálemi delegáltjává. Néhány diákönkéntessel megalapította a "Torah Vetzion" izraeli megfelelőjét, egy cionista és vallási jellegű oktatási és társadalmi mozgalmat, amely a hátrányos helyzetű környékek fiataljaira összpontosított.
Fanny Kaplan, a későbbi francia főrabbi feleségének védnöksége alatt három éven át felügyelte a Fanny Kaplan központ létrehozását, amely oktatási, vallási és közösségi missziók támogatását tűzte ki célul. Ezek a központok Jeruzsálemben 1973), Haifában (1977) és Beersevában (1979) nyíltak meg, és a "Tora Vetzion" mozgalom tevékenységeinek adtak otthont. 1985-1989 között egy idősek támogatásért felelős szervezet, az "Agoudat Ezra Lakachich al chem Zekharaia ve Léah Frankforter" elnöke. 1985-ben megalapította a "Tzedek" ifjúsági mozgalmat, a "Tora Vetzion" ifjúsági ágát, mely az évek során több mint 20.000 gyermeket, köztük etióp és orosz emigránsok beilleszkedését segítette Izrael földjén. 87 éves korában 2007 augusztusában hunyt el Jeruzsálemben. 2016 óta a Jeruzsálemi Színház közelében egy tér viseli a nevét.
5. Arnold Mandel, francia író, meghatározó módon az orthodox judaizus és a haszidizmus témájában alkotott, a Maquis francia csoportjának kiemelkedő alakja volt.
6. Claude Strauss, francia költő, aki francia nyelvű írásai mellett elzászi dialektusban is publikált, "zsidónak és elzászinak, tehát kétszeresen elzászinak és kétszeresen zsidónak" nevezve magát.
7. Maurice Hausner, eredetileg Avraham-Moshe Hausner, (az ellenállási mozgalomban használt nevén Jourdan, Charleau, illetve Pacot) lengyelországi születésű cionista, a franciaföldi zsidó ellenállás egyik vezető alakja, a "Cionista Ifjúsági Mozgalom" (ZYM) és az "Armée Juive" közötti kapcsolattartás fő felelőse.
8. Raoul Leons, eredeti nevén Isaac Leons, belgiumi születésű zsidó ellenálló, a mozgalomban hadnagyként működött 1942-től kezdődően. Nevéhez köthető két majorság elfoglalása Rec-ben és Courbes-ban, ahol a Maquis számára különleges zsidó egységeket hozott létre, majd összekötőként szolgált Le Floch parancsnok oldalán. 1943-ban kinevezték a Spanyolországba való átkelések támogatását végző csoport élére, melynek során önkéntesek százai csatlakoztak a szövetséges hadseregekhez. 1944 áprilisától június 10-ig a "kék-fehér szakasz" parancsnokaként szolgált Montagne Noire-ban. 1944. július 22-én súlyosan megsebesült a Vichy milícia által a toulouse-i rue de la Pomme-on lévő titkos találkozóhelyen végrehajtott akció során, ahol társai Ariane Knout és Thomas Bauer életüket vesztették, neki azonban sikerült elmenekülnie. Sérülései ellenére részt vett a Toulouse felszabadításáért vívott harcokban. Későbbi életére vonatkozóan eddig nem keletkeztek érdemi információk.
FEL