Nagy Endre

SZERELMESEK KALAUZA

2021.12.16

I. könyv: A szerelem

1.

No jer ide kis hugocskám és mindenekelőtt is csókolj kezet szépen a bácsinak. Ez a szertartás ugyan megalázó (annak, aki kapja), de múlhatatlanul szükséges, hogy megbízható hidat verjen kettőnk között. Az ilyen kézcsókot könnyű adni, de hősiesség vállalni. Meglátod, ez a kézcsók téged egyszerre pihenőbe billent a nők örök vigyázz-állásából, engem pedig meg­szabadít azoktól az önáltató illúzióktól, amelyeknek - hajh! - mi férfiak fáradhatatlan hordozói vagyunk koporsónk bezártáig.

Úgy bizony, hugocskám, ilyenek vagyunk mi férfiak: a kor sohase tud bennünket mentesíteni férfi-voltunktól. El tudom képzelni, hogy az arisztokratahölgy közömbösen viseli el masszőrje érintését, mintha egy lelketlen műszer tapogatná végig; azt is el tudom képzelni, hogy a fehérhajú matróna a túlsó parton kikötve, a nem-nélküli arkangyalok elfogulatlanságával nézi embertársait. De nincs az a magas sorú és korú férfi, akiben a legalacsonyabb rendű nő köze­lé­ben is ne borzongana meg a hímtetszelgés. Ez az áram a társadalmi különbségek mér­hetetlen távolságain át is el tud hatolni a férfihoz és akkor is szikrát tud vetni, amikor már ez az élet utolsó föllobbanása benne. A büszke feudális földesúr és a porlepte aratólány között a történelmi intézmények és osztályharcok sűrű rétegeiben se szakad meg a fiziológiai össze­köttetés és a legroskadtabb aggastyánban is rejtőzik egy pici hím-csökevény, ami peckesen megberzenkedik a nő közelében.

Óvakodjál, hugocskám, a fehérhajú bácsiktól és mindenesetre, mielőtt még megszólalhat­nának, siess kezet csókolni nekik. Ez körülbelül egyenértékű azzal az operációval, amellyel a szultánok szokták volt háremük érinthetetlenségét biztosítani.

2.

Így. Most aztán beszélni kezdek neked a szerelemről.

Te ugyan nem ezt kérted tőlem. Egész pontosan, te azt a kérdést intézted hozzám, hogy „mi van azzal a szexuális problémával”. De később majd magad is rá fogsz jönni, hogy amikor a szexuális problémák helyett a szerelemről beszélek, nem térek ki a kérdésed elől, ellenkező­leg, többet adok, mint amit kértél: a kép helyett az egészet, tégla helyett az épületet.

Tudom, tudom... te modern, művelt kislány vagy. Jelesen érettségiztél a gimnáziumban, privát-szorgalomból részt vettél sok tanfolyamon, fölolvasásokra jártál és áttanulmányoztál olyan könyveket, amilyeneket a mamád még csak a háziorvosa könyvszekrényében látott. Ismered a zseniális Freud tudatalattiságait és Steckel álomfejtéseit, amelyek a legköznapibb tárgyakat is a szexuális élet barokk szimbólumaivá rajzolják át. Ismered a biológiai folyama­tot, amely a természet emberalakító műhelyében a két nemet elkülönítette egymástól. Tudod, hogy hányadik hónapban kezdi az embrió kitermelni magából a genitáliákat és a gyermekkor­ban mint kezdenek ezek lassú fokozatossággal eltérni egymástól a maguk meghatározott jelle­me szerint. Te ismered a pubertás zűrzavarát, amelyben dadogva és tapogatódzva pró­bálnak megszólalni a még meg nem formált nemi törekvések. Te tudod, hogy a nemi érettség korá­ban micsoda konfliktusok, gátlások nehezednek az ifjúság életére. Ismered a nemi élet fizioló­giá­ját és veszedelmeit nemcsak a lelki, hanem a testi vonatkozásaiban is. Komoly tudással vértezted föl magad a régi fajta balgaszűzek siralmas botlásaival szemben. Ismered a mirigyek működését, a szekréciókat és főként a titokzatos hormonokat, amelyek a mi modern korunk­ban olyan mágikus irányítói életünknek, mint valamikor a Zodiak csillagképei voltak. (Sőt - zárjelben megjegyezve - az a gyanúm, hogy ezek a csillagképek azóta se szűntek meg kifür­kész­hetetlen sugárzásukkal hatni reánk. Épp most olvastam egy francia orvos könyvét az új meteoro-terápiáról, amely a kozmikus sugárzások által előidézett megbetegedésekkel fog­lal­ko­zik. De a tudós tapasztalati tényeinél még fontosabbak számomra az író megsejtései; a kitűnő Rosny fantazmagóriájára gondolok, amelyben egy új üstökös fénye őrületbe dönti a föld lakos­ságát. Ezt csak azért mondom el itt, nehogy te is a hormonokban lásd életünk titkainak egye­temleges tolvajkulcsát. Sokkal több titok hat reánk, mint ahogy hinnők és minél messzebbre tágul a látásunk, annál több titok mered reánk. Valahol nyitva felejtettek egy abla­kot és a bedűlő fénycsóvában táncoló porszemecskék a mi égitesteink naprendszerestül, tejútastul.)

3.

De ha mindezt tudod is, van valami, amit nem tudsz: azt, hogy tizennyolc éves vagy. Tudat­lanságaid, álmaid, révületeid mélységeiből föl-föltörnek a konfliktusokon, gátlásokon, traumá­kon kívül őskori káprázatok is, amelyeknek nevét hiába keresed Freud analízisében és Steckel álomfejtéseiben. Szent csacsiságok ezek, amelyek ifjúságodnak épp olyan indokolat­lan díszei, mint a pillangónak a tarka hímpor. Ezek a káprázatok fölverik zajjal a csöndedet, benépesítik szellemalakjaikkal az egyedüllétedet. Vannak sóvárgásaid, amelyek hol a nyar­galó felhők felé repesnek szét, hol egy kis szál virágra csücsörödnek össze. Vannak pilla­na­taid, amikor lenyűgözött süketnéma vagy a legcsacskább társaságban is és amikor fáradhatat­lanul el tudsz csevegni a magánnyal. Rajongásod kifelé sugárzik, mint az éjszakai automobil reflektora és a fatuskók is fénylovagokká válnak ragyogásában. Emberekhez, tárgyakhoz, helyzetekhez lobogó érdeklődés láncol, amelynek se kiindulási pontját, se célját megjelölni nem tudnád. Tudsz feszült izgalommal végigélni történés nélküli történeteket, lelkendezve előretörni céltalan utakon, önfeledten játszani játékokat, amelyeknek nincsen tétje. Vannak könnyeid, amelyeknek csak az édességét érzed és vannak bánataid, amelyekben olyan boldo­gan sétálsz, mint egy virágos kertben... Megfoghatatlan, illanó, de felejthetetlen szépségek ezek, mint a napfény, amely a tenger hullámain táncol.

Káprázva, szédelegve, megzavarodva tapogatódzol a „Frühlingserwachen” ez orgiájában. A csuda-forrást keresed, amelyből ez édes szépségek kibuggyantak és jól megalapozott tudásod irányításával eljutsz a mirigyekhez, szekréciókhoz, hormonokhoz. Elfog az émelygés, mint a zenerajongót, aki a kilencedik szimfónia mennyei hangjaiban olvadozva hirtelen meglátja a trombitást vörös, izzadt arcával, kidülledt szemével, nyáladozó szájával. A virágokban, a csillagokban, a tárgytalan andalgásaidban mint a férgek, úgy motoszkálnak a szexuális szim­bólumok. Látod a szervek egyszerű mechanizmusát, ezt a kezdetleges vetítőlámpát, amely ifjúságodat káprázatos szépségekkel behintette és nem a szerveid hatalmán lelkendezel, hanem a csudáidból ábrándulsz ki keservesen, mint a szemfényvesztés durva fogásaiból. Újból kiűztek a paradicsomból, mert ettél a tudás fájának gyümölcséből. Itt állasz tizennyolc éveddel két halmazállapot között, mindkettőből kivetve, elődök megszámlálhatatlan sorának rajongásai sajognak faji emlékezetedben, csevegő csermelyek, csicsergő madarak, illatozó vi­rá­gok, ragyogó csillagok és a klasszikus szerelmi giccs egész kelléktára rokoni hangon hívo­gat és te nem birsz kilépni a mirigyek, szekréciók, hormonok szigorú rendszeréből... Ilyen­kor, lám, eszedbe jut a bácsikád, odalépsz hozzá és egy kis húzódozás után kinyögöd végre:

- Mi van azzal a szexuális problémával?

4.

Mindenekelőtt is kijelentem, hogy a szexuális problémával egyáltalán nem óhajtok fog­lal­kozni. Később éppen azt iparkodom bebizonyítani neked, hogy a szexuális élet a szerelemnek csak egyik építőanyaga. Éppoly kevéssé azonos vele, mint a nitrogén a tölgyfával. Még csak azt se tűröm el, hogy a szexualitást a központi kazánhoz hasonlítsák, amelynek erejét a hajtószíjak vitték szét a legdifferenciáltabb munkahelyekre. Node erről majd később.

Mondom, a szexualitással mint élettani és pszichopatológiai problémával nem foglalkozom. Az a gyanúm, hogy tizennyolcéves modern leány létedre ehhez te jobban értesz, mint én, akit ez irányban rettenetesen elhanyagolt annak idején a pedagógia. Ha szervek lemérhető, ponto­san megállapítható működéséről van szó, kontárkodás lenne a szakavatott orvosok dolgába beleszólnunk. Különben is, azt hiszem, hogy a szexualitásban éppúgy, mint az ember bármely más élettani működésében, lehetetlen egységes, általános érvényű utasításokat adni. Az em­ber­nek a szervei és ennek folytán a szükségletei is nagyon különbözőek. Épp most figyelmez­tetett egy orvos arra, hogy az aorta, az élet e legfontosabb csatornája egyik embernél ötszörte szélesebb is lehet, mint a másiknál. Ugyanaz a nikotinmennyiség, amely az egyik embernél az egész vérkeringést görcsbe ejtheti, a másik emberen semmiféle észrevehető elváltozást se hagy. Tehát csak az anatómiában járatlan ember követheti el azt a bambaságot, hogy egyetem­legesen állapítsa meg azt a napi dohányporciót, ami „még nem árt meg”.

Nono! Tudom én, hogy a szexualitás az ember egyik leghatalmasabb életösztöne. De nem hatalmasabb, mint az éhség és a szomjúság. És az a szexualitás, amit mi élünk, olyan távol esik ettől az ős ösztöntől, mint a forrásra járó gazella szomjúságától egy magaunt öreg angol viski-szódája. Az életet fönntartó és életet továbbadó ösztön szétaprózódott az idegek csin­talan kis játékává. Minél sűrűbben látogatjuk meg ezt az ösztönt, annál távolabb kerülünk el tőle. A mi szexuális életünkben már oly messziről és oly halkan liheg az ős nemiösztön, mint egy túlkultúrált inyenc ványadt kóstolgatásaiban a dúvadak éhsége. A modern élet már meg is találta erre a maga kifejező formuláját: „Az ingereket lereagálni.” Voilà tout. 

Folytatás a https://mek.oszk.hu/09100/09104/ címről nézhető.....