Uhrmann Iván

Kazárok, magyarok, zsidók

Uhrmann Iván az OR-ZSE történelem tanszékének vezetője nehéz területet választott amikor a magyar zsidóság történetének legkoraibb szakaszát kutatja. Munkái zöme a 9-11. századdal foglalkozik. Nem a tapsos témák, a politikával kapcsolatos utolsó évszázadi események történetéből meríti témáját Kazárok, magyarok, zsidók című, az Attraktor kiadónál, a Scripta Judaica sorozatban napvilágot látott könyve.

Előszavában a szerző szimpatikus szerénységgel nem tartja magát a leírt korszak legjobb szakértőjének, de előre bocsátja, hogy eddigi kutatásainak mérlegét bocsátja olvasói elé. A kiadvány kétharmada a Kazár Kaganátus és a korai magyarság kapcsolataiból válogat.

Először az ún. "kazár hitvitát" elemzi, a 9.századnak ezt a Európa peremén zajlott polémiáját, amely már azzal is kivétel a korban oly gyakori hasonló rendezvények közül, hogy a hatalom a zsidók oldalán állt. Rendhagyó az is, hogy nem két, hanem háromoldalú szellemi összecsapás volt: keresztény, moszlim és zsidó mérte össze érveit. Mindhárman forrásokban számolnak be róla, ezek annyira ellent mondanak egymásnak, hogy a szerzőben kérdéseket támasztanak hitelességük felől.

Ezeket a kétségeket ezért külön fejezetekben sok adattal és névvel próbálja meg tisztázni. Régi vitában foglal állást, amikor Chászdáj ibn Saprút leveléről idézi Komoróczy Géza álláspontját, amely azt "irodalmilag hagyományozott, de hitelességében kétségbe nem vonható" dokumentumnak ismeri el. Házigazdák kapcsán szót ejt a kettős királyság nomádoknál szokásos intézményéről, amely óhatatlanul magyar párhuzamok gondolatát ébreszti. Van magyar vonatkozás a kazár kagán héber nevével foglalkozó részben is: Dunaj nevű "magyar főnök" idejét említik. Gyakran hivatkoznak Szent István intelmeíre, amelyek óvtak az egynyelvű ország erőltetésétől.

Szekfű Gyula és Mályusz Elemér vitájával kezdődik ezek bemutatása, de másokat is megszólaltat az ügyben. Legfontosabb kérdése: "…A kabarokat tekintette István olyan "vendégeknek" akiknek irányában utódját is feltétlen jóakaratra kell intenie? És mi az oka, hogy a honfoglaló magyarság e "nyolcadik törzsét" ennyire pártfogásába vegye?" Alaposan utánajár, kik is voltak a kabarok? Sokféle elképzelés van róluk a szakirodalomban és Uhrmann Iván a reá jellemző filológiai pontossággal kalauzolja az olvasót közöttük.

Hóman Bálint a kazárok "zsidó uralkodó osztályával elégedetlen lázongóknak" nevezi őket, mások a magyarok segédnépének. Gyakran emlegetett elsőségük rangban vagy csak a csatasorban értendő? Mindez nagyon összefügg a kazár birodalom zsidó államvallásával és fel kell tenni a kérdést, hogy a honfoglaló magyaroknak mi volt a kapcsolatuk ezzel az állammal és hitével?

Venetianer, Kohn Sámuel és mások lándzsát törnek amellett, hogy jelentős számban voltak közöttük zsidó vallásúak, más szerzők mereven elutasítják a feltevést. Meggondolásra int, hogy 860-ra teszik a kazár birodalom judaizálásának dátumát, amikor a magyarok már nem tartoztak hozzájuk, továbbá a harcias pásztornép "pogány eredetű vallási érdektelensége" nehezen fogadhatta be a szigorú zsidó vallási előírásokat. Mindennek a hátterében a magyar zsidóság kazár eredetének a kérdése áll, amelynek a XIX. században az asszimiláció, a XX.-ban pedig a támadó fajelmélet elleni védekezés adott aktualitást. (Legalább is így remélték!) Persze nehéz ma megmagyarázni, hogy miért előkelőbb egy pusztai pásztornéptől származni mint a Szentírás alkotóitól, de az asszimilálódás vágya nagyon erős volt bizonyos időszakban.

Tovább fejtegeti a problémakört a következő Scheiber Sándor és az úgynevezett kabar-zsidó elmélet című fejezet is. A tudós professzor egy – többször módosított – közleményéből kiindulva a zsidó vallású kabarok legendáját több oldalról is bemutatja a szerző, felidézve az egykor oly heves vitát a kérdésről. Még a cionizmus jelentkezése is motiválta a zsidó publicisztikát, u.i. annak igazolása, hogy a jelenkori zsidóság egy több népből összetevődött vallásfelekezet hatásos érv lehetett volna a nemzeti állam helyreállítása ellen.

Kohn Sámuel és Nagy Gyula vitája sok szemelvénnyel érzékelteti az indulatok hevességét. Állást foglalt Hóman, Pauler Gyula és a kor szinte minden jelentős történésze is, de Büchler Sándor talán az egyetlen aki nélkülözte a politikai elfogultságot. Az összegzés némileg áttekinti a terjedelmes anyagot, kiemelve olyan jelentős tényeket, mint pl. a kabar katonaság muszlim voltát. Ősi személyneveket hasonlít össze a Zombor, Zsombor, Szabriél fejezet. Megtudjuk, hogy nagy tekintélyek mint Marczali Henrik hogyan vélekedtek ezek eredetéről. Nem hallgatja el Györffy, Kristó Gyula és mások –egymással vitatkozó – álláspontját sem.

Zsidó kapcsolat ugyan nincs a nevek viselőinél, de zsidó vonatkozásokat találhatunk. Nem annyit, mint Szent István legendakörében a következő rövid fejezetben (A két Szent István és a középkori zsidó misztika). Azt is megtudjuk belőle hogy a lévitáknak mi köze volt a az ősmagyar "gyula" méltósághoz. Jövőre az ezredik évforduló némi aktualitást ad az Aranybulla zsidókra vonatkozó pontjait elemző fejezetnek.

Áttekintve az évszázadok során kiadott szövegváltozatokat pontokba szedi ezek különbségeit, eltéréseit. Kohn Sámuel és Hóman Bálint másként látja a zsidók szerepét a kor Magyarországán – de ezen nem kell csodálkoznunk. Szerzőnk a fejezet végén felteszi a kérdést: lehet, hogy ez a szerep nagyobb volt mint a későbbi kutatók írják? A végkövetkeztetést ránk bízza.

A mű zárófejezete párbajozó zsidókról szól, no nem az egyenjogúvá lett XIX-XX. sz-i zsidó polgárok lovagias ügyeit elemzi hanem a zsidó párbajképességét vizsgálja a középkori Magyarországon. Ezidőben az istenítélet és a bajvívók összecsapása fontos része volt az igazságszolgáltatásnak. Ha felek nem értettek a fegyverforgatáshoz maguk helyett felfogadhattak valakit. Zsidók gyakran éltek ezzel a lehetőséggel – de nem mindig. Ezek szerint Magyarországon nem volt részükre fegyverviselési tilalom – ellentétben más európai államokkal. Maga a tény, hogy fegyverrel a kézben állhattak nemzsidóval szemben jobb helyzetük bizonyítéka. Érdekesség –nem lehetett gyakori - hogy zsidók egymás közötti perét is néha így döntötték el.

Uhrmann Iván könyve komoly tudományos munka. Felkészültségét, tudományos értékét bizonyítja a fejezetek végén található jegyzetek, hivatkozások bősége. A könyv elolvasása azonban meggyőzi az olvasót hogy a tudományos jelleg nem feltétlenül megy az élvezhetőség rovására!

Róbert Péter