Bermann Adolf (Kóbor Tamás)

 

Az emancipáció esztendejében, 1867. augusztus 28-án született Pozsonyban, Moritz Berman és Regine Berman, geb. Schmelzer legkisebb gyermekeként. Ebben az időben a szülők lakása Pozsony, Therézienst. 150-ben volt található. A szülést levezető bába Josefine Schacherl volt, a körülmetélést szeptember 4-én Elias Weiss végezte el. A komaságot Leopold Schubert vállalta el.[1]

 

1870-ben jobb életkörülmények reményében Budapestre, Erzsébetvárosba, a régi pesti zsidónegyedbe[2] költözött a népes család. Gyermekkorát a Szerecsen utcai, — ma Paulay Ede utcai — pincelakásban kezdte. Ki a gettóból című könyvéből tudjuk, hogy kezdetben, — amíg a családfőnek, mint bádogos mesternek, volt munkája, — a család viszonylagos jólétben élt.

 

Alexander Bernát

 

1876-tól abban a főreáliskolában tanít Alexander Bernát[3] is, aki felkarolta a tehetséges fiút.

 

Alexander Bernát

Kóbor Tamás írja Alexander Bernátról Az Újságban[4] "Én talán csak abból élek, hogy ismerem. Kicsi fiú koromban kerültem a keze alá, követtem az egyetemre s elszakadtam tőle az újságírás terén. A mit tudok, tőle tudom. A mit tudok, egészen más, mint amit ő tanított.

Ebben látom a pedagógiai nagyságát. Nem utánzásra tanított, nem a maga tartalmát adta át nekem, mert a mi az első gondolónak rész a leikéből, az a másodiknak már csak nyers anyag. De megadta nekem a gondolat és gondolkodás titkát, s meghagyta nekem a szabadságot, hogy e titokkal azt az anyagot dolgozzam fel, melyre magam teszek szert, s úgy, ahogy az én látóképességem s lelki diszpozícióm megkívánja. Magamról beszélek, de csak példa gyanánt. Ezernyi tanítványa van, a kivel ugyanezt művelte."

 

A széles látókörű, művelt tanító (rabbi) egész életére kihatóan megalapozta és meghatározta élet- és világfelfogását. Alexander Bernát haláláig szoros kapcsolatban maradtak.

 

Kóbor Tamás szerkesztette Alexander Bernát 75. születésnapjára az Alexander albumot, amely 1925-ben jelent meg. A Royal fehértermében tartott születésnapi ünneplésen az elsőnek felköszöntő Kóbor Tamás ezt mondotta: "Mikor nyolcadik gimnazista volt s Alexander Bernátnak, az osztályfőnöknek névnapján elakadt az ünnepi beszédben. Azóta évek múltak el, évtizedek, de Alexander Bernát életfájáról egyetlen levél sem hullott le. Nincs különbség az akkori és mai Alexander Bernát között. Olyan az ma is. Törhetetlen a lelke, a derűje, él, dolgozik és ma már a publicisztikában a tanár és az egykori tanítvány kollégák lettek. És mégis — ezt az egyet nem tudta elérni Alexander Bernát — nem tudja, mint kollégát egyenrangúnak tekinteni, csak felnézhet reá."

 

Kóbor Tamás tanulmányai

 

1877/78-ban végzi el az I. osztályt a budapesti IX. kerületi polgári iskolában[5], majd a II-VIII. osztályt a budapesti V. ker. magyar kir. Állami Bólyai gimnáziumban[6] többnyire jeles osztályzattal. Így érettségi vizsgáját is jeles eredménnyel tette le, amely lehetővé tette, hogy őt a műegyetem, valamint a bányászati, erdészeti és gazdasági akadémiák és a tudományegyetem matematika-természettudományi tanulmányaira érettnek nyilvánítsák.

 

 

Még 1885 nyarán latinból is pótló érettségi bizonyítványt[7] szerez és beiratkozik a Budapesti Királyi Magyar Tudomány- Egyetem jogi fakultására[8].

 

Az egyetemen tanárai voltak:

1885/6 Primum

 

Dr. Hajnik Imre           Jogtörténelem

Dr Vécsey Tamás         Bevezetés a jogi tanulmányokba

Dr Vécsey Tamás        Római jog

Dr. Kármán Mór         Ethica

 

1885/6 II. félév          Sedundum

 

Dr. Vécsey Tamás       Római jog

Dr. Hajnik Imre          Egy eur. Jogtörténelem

Dr. Hajnik Imre          Magy. Alk.- és jogtört.

Dr. Pulszky Ágost       A jog elvei

 

Tévesen tudták, többek között Kozocsa Sándor szerk Irodalomtörténet, 1942. 31. évfolyam Figyelő G. P.: Elhunytak 161–168. p., hogy Kóbor Tamás nem végezte el a jogi egyetemet. Az első félév elvégzése után a második félévre még beiratkozott, de már nem tette le összes vizsgáját és kiiratkozott az egyetemről.

1886. március 28-tól munkát vállalt a Magyar Általános Hitelbank[9] tulajdonában lévő Gróf Tisza István[10] utcai épületében lévő Kőolajfinomítógyár Részvénytársaságánál[11], ahol tisztviselőként dolgozott 1893. október 15-éig.

 

A Kőolajfinomítógyár Részvénytársaság ekkor kelt levelében foglaltak szerint "Bizonyítvány: ezennel bizonyítjuk, hogy Pozsonyban 1867. évi szeptember 4-én született Berman Adolf úr budapesti központi irodánkban 1886. évi március 28-tól mai napig, mint tisztviselő szakadatlan alkalmazásban volt. Ezen idő alatt a reá bízott teendőket a legnagyobb pontossággal, lelkiismeretességgel és szakavatottsággal végezte, úgy, hogy működése által teljes megelégedéseinket kiérdemelte, miről jelen bizonyítványt annak megjegyzésével, hogy nálunk viselt hivatalát saját kérelmére hagyta el, neki kiszolgáltattuk."

A Részvénytársaság által kiállított bizonyítvány némileg ellentmond annak a kijelentésnek, amit Kóbor Tamás[12] széles körben terjesztett, hogy "… eszem ágában sem volt, hogy író legyek. A Magyar Általános Hitelbankban voltam tisztviselő, de nem nagy eredménnyel működtem ezen a pályán. A döntő lökést az irodalom múzsája felé a bankigazgatóm adta akkor, amikor határozottan kijelentette, hogy én vagyok a világ leghanyagabb tisztviselője. Ez a minősítés nem fájt nekem, sőt, hízelgett. Tudtam ugyanis, hogy az újságíró egyik kvalitása a hanyagság. Egy pillanatig sem kételkedtem tovább ezután, hogy a többi újságírói jó tulajdonság is meg van bennem." [13]

Kiss József írásaiban jelent meg először a zsidó, de Kóbor Tamás még a Nyugat első nemzedéke előtt hozta a magyar irodalmi közéletbe szélesebb értelemben a zsidó családot és a zsidók mindennapjainak élettörténetét.

Kóbor Tamás — mint az igazi próféták — nem ítéletet mond, hanem felhívja figyelmünket hibáinkra, színről színre lát minket. Konceptuálisan érzékeli a világot, mindennek egyszerre látja jó és rossz oldalát. Tévedhetetlenül formálja meg történeteit, amely nemcsak a kor zsidóságának életét tükrözte, hanem írásaiban rá lehet ismerni — kevés kivétellel — a nem zsidó társadalmi rétegekre is. Örök emberi tulajdonságokat, jellemeket formált írásaiban.

 

Budapest

Ő Budapest írója. Hőseinek útját nyomon követi az utcák, terek, városrészek megnevezésével, és leírja a városrészekkel kapcsolatos személyes benyomásait. Szerette ezt a várost erényeivel és hibáival együtt. Írásaiban Budapest és lakói szimbiózisban élnek, nem lehet külön választani őket, bár ugyanez a történet még számos ország fejlődő világvárosában, fővárosában játszódhatna.

Már 1873-ban eldöntött kérdés volt, hogy a Habsburg Birodalomban Bécs mellett Budapesten kerüljön sor a valódi nagyváros kialakítására. Ennek első lépése volt, hogy 1873. november 17-én egyesült Buda, Pest és Óbuda, Budapest elnevezéssel, amelyet a XXXVI. Törvénycikk léptetett hatályba. "Budapest közigazgatása 1873. november 17-én reggel 8 órakor kezdte meg működését, és a fővárosi közgyűlés ezt a napot Budapest hivatalos születésnapjává nyilvánította."[14] "A városegyesítéssel az új Budapest az 1867-ben megteremtett Osztrák-Magyar Monarchia egyenrangú államához méltó, európai fővárossá vált. A századfordulóra Budapest városképe látványosan változott. A báró Podmaniczky Frigyes által vezetett Közmunkatanács felügyelete alatt kidolgozták a főváros általános rendezési tervét, kiépültek Budapest kör- és sugárútjai és lezajlott a belváros rendezése is."[15] Kialakultak a társadalmi élet színterei is, "Délelőtt az akadémiától a régi pesti városházáig, valamint a Váci utcában korzóztak a pestiek, tavaszi és őszi estéken a Duna-parton levegőztek. A Városliget Andrássy út felüli része volt a magyar "Bois de Boulogne", a legfelsőbb rétegek lovas- és kocsi korzója. A Városliget másik oldalán, "a cselédkorzón" szabadnapos alkalmazottak, bakák, munkáslányok és ifjak randevúztak."[16] Felépültek, illetve átalakultak a kulturális felépítmények, színházak, kaszinók, cukrászdák, vendéglők, kávéházak, kocsmák, ezekkel párhuzamosan a díszes paloták és a bérházak. Megerősödött a bankszektor, az ipar és a kereskedelem. De a nyomor kitermelte a bűnözés és a prostitúció különböző formáit is, így vált a leánykereskedelem közép-európai központjává Budapest, ahol több mint félszáz nyilvánosház működött. Kiemelkedő szerepe volt a nyilvánosházak működtetésében a Király utcának, ahol 14 ház működött mintegy 130 "dolgozóval".

Budapesten történő "modernizációs" folyamatokról bőven volt mit írnia Kóbor Tamásnak. Eszköztelen egyszerűséggel, magától értetődő természetességgel és tárgyilagosan írja le a személyiség-lélektan mélységeit ábrázoló történeteit és az emberek mindennapi teendőit is.

 

Az olvasó együtt sodródik az írással, nem tekinti meg a legutolsó oldalt, mi lesz a történet vége. Érzi, hogy az eseménysor a lehető legjobb irányban folytatódik. Nyugodt, megfontolt hangja akkor sem változik, mikor a tragédia bekövetkezik. Hőseit és szereplőit egyformán szereti és figyeli óvón lépteiket, írásaiban érezni lehet a kollektív bűntudatot. Nem ítél el és nem ítél meg. Látszólag passzívan veszi tudomásul a cselekedeteket, mintha szereplői önálló tetteket hajthatnának végre, önálló életre kelnek.

Fiatalkori műveiben a kiábrándultság igen erőteljesen jelenik meg, idősebb korában viszont eléri, hogy könnyedén viseljük el a kiábrándultságot, tudjunk saját magunkon is nevetni.

 

Kóbor Tamás első írása 1874-ben a Vasárnapi Újságban jelent[17] meg 7 éves korában. Sógora[18] Kiss József,[19][20] A Hét[21] című folyóirat elindulásakor szerkesztőnek kérte fel. A Hét-ben megkezdett szerkesztői munkájáról később azt írja, hogy nem lett volna belőle író, ha az újság megfelelő szintű kéziratban bővelkedett volna. Kiss József ilyen alkalmakor kérte, hogy írja ő meg az elmaradt cikkeket és ő írt, írt egyre több cikket szinte minden témában.

 

Erdei Rózsa

Fliegelmann Sándor és Schegerin Julia Rózsa nevű leányuk 1873. február 5-én született. születési neve Fliegelmann[22] Rózsa.[23]

Kisk. Fliegelmann Rózsa vezetéknevének "Erdei"-re kért átváltoztatásra f. évi 7500/9. számú belügyminiszteri rendelettel megengedtetett. A m. kir. Belügyminisztériumi kiadóhivatala. Budapesten, 1890. évi október hó 20-án. Garba Gyula főigazgató (körpecsét Magyar Királyi Belügy Miniszter.) Rózsa édesapja ékszerkereskedő volt ebben az időben.

Öt leánytestvére Karola (Markovics Ferencné), Berta (Neumann Richárdné), Etel (Nemes Mórné), Rezsin (Czollner Béláné) és Sári (Kertész Lászlóné).

 

Székesfehérvár és Vidéke, 1891. január-június (19. évfolyam) 1891-03-03 / 27. szám

Meghívó a Fehérmegyei Társaskör segítő alapja és könyvtára javára Budapesten, 1891. évi márczius hó 11-én az Európa-szálló dísztermében tartandó zártkörű táncz-vigalomra. A rendező bizottság nevében: Dr. Berónyi Sándor elnök. Dr. Rozgonyi Sándoralelnök. Dr. Ehrenfeld Adolf alelnök. KeményGyula jegyző. Kircz Jenő pénztáros, Haász Bertalan ellenőr. A tánczot felolvasás előzi meg, melynek műsora a következő:

1. A fülről. Csevegés. Írta és felolvassa Dr. Szenes Zsigmond.

2. A 3 kakukkos óra. Humoroselbeszélés. Írta és felolvassa Gonda Dezső.
3. a) A méh románcza. Költemény Arany Jánostól,

b) Ha volnék kis madár. Költemény Bérangertől. Szavalja Erdei Rózsa kisasszony. …

 

Fővárosi Lapok, (28. évfolyam) 1891-03-06 / 64. szám

A fehérmegyei társaskör, segélyalapja és könyvtára javára március 11-én felolvasás és táncvigalom lesz az »Európa« szállóban. Dr. Szenes Zsigmond »A fülről« olvas csevegést, Gonda Dezső »A három-kakukkos óra« cimű humoros elbeszélését adja elő, Erdei Rózsa k. a. pedig Arany Jánostól és Bérangertől szaval.

 

Budapesti Hírlap, 1891. március (11. évfolyam) 1891-03-12 / 70. szám

A fehér megyei társaskör ma este sikerült táncmulatságot rendezett az Európa-szállóban. A táncot felolvasás előzte meg. Szenes Zsigmond dr. a fülről olvasott fel. Majd Gonda Dezső olvasta fel általános tetszés kíséretében A három kakukkos óra cimü kis elbeszélését. Végül Erdei Rózsa szavalt el három költeményt.

 

Pesti Hírlap, 1891. június (13. évfolyam) 1891-06-06 / 154. szám

Az akadémia első osztályának ma délelőtt volt vizsgája az intézeti szinpadteremben, nagyszámú közönség jelenlétében. Ott voltak Mihalovics igazgató, Nagy Imre, Náday Ferenc és Bercsényi Béla tanárok. Utóbbinak növendékein volt a sor, hogy bemutassák mit tudnak. Az elméleti tantárgyakon már túl voltak, és még csak a gyakorlati részen kellett túlesniük. … … Voltak azonban olyanok is, kik már észrevehető jeleit adták szép tehetségnek. Fried Sarolta ügyesen érvényesíti kellemes orgánumát; értelmesen adott elő egy magánjelenetet a "Szigetvári vértanukéból. Szilágyi Kornélia is nagyon kedvező benyomást tett a "Kevlári búcsú“ elszavalásával. Bajnóczy Valéria, Javolits Margit, Erdei Rózsa, Gréger Szeréna, Hart Minka és Szohner Irén is a jobbakhoz tartoznak.

 

A Hét, 1892. június (3. évfolyam)1892-06-19 / 25. szám

Az országos sziniiskola múlt héten tartotta meg nyilvánosévzáró vizsgálatait. Az idei növendékekre ugyan az áll, mint a tavalyiakra. Van köztük sok szép leány és kevés tehetség. Azelső évesek között kiválnak a leányok közül Tóvölgyi Margit, Salamon Katalin és Erdei Rózsika kisasszonyok, a férfiak közül Janovics Jenő árul el sok tehetséget.

 

Pesti Napló, 1893. január (44. évfolyam)1893-01-17 / 22. szám

Színészvizsgálat a várszínházban.

Drámai családi-piknik volt ma este a várszínházban nagyszámú rokonság és ama bizonyos "tisztelők“ jelenlétében, a kik egypár szép szem kedvéért hólyagosra tapsolják a tenyereiket s a kik szerelmes szemeikkel ugyanannyi jövendőbeli Duse-t látnak azokban az üde, nyájas arcú teremtésekben, akik mostanság az országos színésziskola padjait nyomják édes terhökkel, s a kik gyöngéd reményei a magyarszínpadi művészet jövőjének …

… A koldusnő című ötfelvonásos drámát halászták ki a szerencsétlen növendékek számára, melyben a régi romantikus rémdráma minden hajmeresztő borzalmassága össze van tömörítve: házasságtörés, párbaj, gyermekrablás, vak koldusnő, földrengés. …

… A rémdráma negyedik felolvasásának elején egy csoport jelenetét látunk és ebben egy egész sereg ifjú és szép leányt, (Kodrády Jolánt, Erdei Rózsit, Müller Rózsit, KürtiSaroltát, Greyer Szerénát, Kovák Irént,) a kik még sok üdeséget és természetes bájt tudnak kifejteni pár szónyi szerepeikben; a mit azonban, Isten segítségével ki fognak venni belőlük a negyedik év végéig.

 

A Hét, 1893. (4. évfolyam) 1893-05-14 / 20. szám

Zeneakadémia. A zeneakadémiában a rendes házi hangversenyeken kívül csütörtökön nagyszámú meghívott közönség előtt hangverseny volt, melyet az akadémiai olvasókör rendezett. Bevezetésképen Harrach József tanár tartott felolvasást a zenei stílusokról, mire Békéi Józsa, egy kis leány produkálta az ő hegedűjátékát, mely valóban méltó volt arra, hogy produkálja. Igen kedvesen szavalta el Lévay Margita méh románczát, Tombatz Izabella pedig Toldiból énekelt egy áriát. Az estélynek két vendége is volt, Erdei Rózsa és Székely Irén kisasszonyok, a sziniiskola növendékei. Erdei Rózsa Váraditól és Dóczitól szavalt, kedvesen és meghatóan, sok természetes naivsággal és erős tehetségnek adván tanújelét. Székely Irén szép dikczióját produkálta, egyébre nem engedett tért a Vár és kunyhó czimü melodráma. …

 

Fővárosi Lapok 1894. március (60-89. szám)1894-03-28 / 86. szám

Az országos színész-iskola mai utolsó vizsgálati matinéján a vezetés BercsényiBéla tanár avatott kezé­ben volt. E vezetés erős nyoma ott volt az összjátékon, ennek szabatosságán. Talentumokat ő sem tarthat raktáron. Belot Púposának címszerepében Janovics Jenő produkálta színpadi otthonosságát, beszédének kifejező- és moduláció-képességét. Mindenesetre óvakodnia kell, hogy gesztusban és egész tartásban ne essék a poseba, beszéde a deklamációs modorba. Mellette két fiatal másodéves növendék: Bakó László és BartosGyula keltett figyelmet. A hölgyek sorából Erdei Rózsa közelíti meg legjobban a természetességet.

 

Ország-Világ, 1894 (15. évfolyam, 1-26. szám)1894-04-08 / 15. szám

Az orsz. színművészeti akadémia utolsó matinéja múlt kedden volt. Ezúttal Bercsényi Béla tanár tanítványai vizsgáztak. Előadták Dumanoir Első betegjét és Belot Púposát. Az előbbiben kivált Tuboly Klementina, a ki rövid szerepében is sok jelét adta a képzettségnek és intelligenciájának. Greger Szeréna ügyes színésznőnek bizonyult, dicséret illeti Endreit és Kornist is. A másodikban Erdei Rózsa biztos, öntudatos tehetségnek adta jelét; jó volt Kürthy Sarolta, Kápolnay Juliska, Hadrik Anna is. Janovics Jenő a czímszerepben igen jó volt.

 

A Magyar Géniusz 1894. április 15-i számában, jelent meg Erdei Rózsika fényképe, mint a magyar ifjabb színész nemzedék egyik tagja

   

 

Erdei Rózsa fellépései

Czegléd és Vidéke, 1894 (4. évfolyam)1894-05-20 / 20. szám

A hangverseny a vakok javára

Erdei Rózsika k. a., a színiakadémia végzett növendéke, Gerő Vadonban czimü darabjának egy részletét szavalta, fényes sikerrel. A kisasszony kedves és megnyerő színpadi alak, s puszta megjelenése rokonszenvet kelt. Mikor a színpadra lépett, taps és éljen fogadta. Szavalatával, a mely előkelő tehetségről, nem mindennapi alakitó és jeles előadási képességről tett tanúbizonyságot, általános tetszést aratott. Ügyesen jellemezte a vadonban eltévedt leány lelki állapotát, majd találkozását a délczeg vadásszal és mindenkiben megerősítette azt a hitet, hogy a kisasszony előtt fényes pálya áll nyitva, a mely számára babérokat terem. Többször kitapsolták, mire Dóczi Csókjának egy poetikus részletét adta elő, s ezzel kimutatta azt is, hogy tehetsége mily sokoldalú. Gratulálunk fellépéséhez és sok szerencsét kívánunk pályája kezdetén.

 

Pesti Hírlap, 1894. augusztus (16. évfolyam, 213-243. szám)1894-08-12 / 224. szám

(Az orsz. megy. színészet! akadémiai végzett növendékei közül október 1-tól kezdve a kővetkezők szerződtek a vidékre: Erdei Rózsa (énekesnő) Komjáthy Jánoshoz (Győr — Sopron), …

 

Pesti Hírlap, 1894. december (16. évfolyam)1894-12-25 / 359. szám

(Új primadonna.) Aradon a múlt héten vendégképen lépett föl két este Erdei Rózsa, a színiakadémia tavaly végzett növendéke. A Próbaházasságban és Boszorkányvárban mutatta be képességeit, melyek nem mindennapiak. Szépen csengő, bárnem nagy terjedelmű hangja van, mellyel a fiatal leány annyi ízléssel és értelemmel tud bánni, hogy az Operett nem épen tartalmas áriái szinte megfinomodnak énekében. Játéka pedig magasan fölötte áll azoknak a várakozásoknak, melyeket kezdő színésznő fölléptéhez szoktak fűzni. Kedvesen mozog, élénk, gyermeki temperamentummal, de a kedves mozgásokat alá tudja rendelni a szerep szellemének. Birikét és Verust önálló fölfogással, finoman interpretálva játszotta meg s mindkét szerepében dikciójának meglepő természetességével a színpadi illúzión túlmenő valószerűség benyomását keltette. Ez a fiatal leány megérdemli, hogy a színházi körök figyelme állandóan kövesse pályáján, mert hiszen a sok színésznő között, a kik az iskolából kikerülnek, igen kevesen vannak, kikre a jövő számíthat.

 

Pesti Hírlap, 1895. május (17. évfolyam) 1895-05-19 / 136. szám

(Erdei Rózsa.) Nagyváradról sürgönyözik, hogy Erdei Rózsa, ez a fiatal nagy tehetségű soubrette énekesnő, kiről már volt alkalmunk megemlékezni, tegnap lépett föl először, mint szerződött tag, Leszkay András társulatánál. Egy francia vaudevilleben, az eltévedt báránykában lépett föl s a nagyváradi közönséget is elragadta rendkívül finom s amellett temperamentumos játékával. Leszkay társulata különben az idén is a legnagyobb elismeréssel találkozik a nagyváradi közönség részéről.

 

Pesti Hírlap, 1895. június (17. évfolyam) 1895-06-21 / 168. szám

(Nagyváradi színkör.) Nagyváradon Leszkay társulata a közönség teljes megelégedésére mű­ködik. A társulat a legváltozatosabb műsorról gondoskodik, előadásai pedig oly magas nívón állanak, hogy a legkényesebb igényt is kielégítik. E héten operett premiére volt, a Becsben nagy sikert aratott Malakoff herceget adták nagy tetszés mellett, melyből a legnagyobb rész

Rónaszéki Gusztávot és Hunyadi Józsefet illette. Nagy hatást keltettek Réthy Laura, Tolnainé és Erdei Rózsa is.

 

Kóbor Tamás és Erdei Rózsa megismerkedése

Kóbor Tamás A Hét-ben a Zeneakadémia és a Színművészeti Akadémia eseményeiről is gyakran beszámolt.

1893. május 14-én jelent meg A Hét-ben az alábbi jegyzet, amelynek alapján feltételezhetjük, hogy ekkor már ismerte, és szeretett Erdei Rózsába. Kóbor Tamás még mélyebben hatolhatott abba a színházi közegbe, amely alkalmassá tette A csillagok felé című kétkötetes regény megírására.

 

Zeneakadémia

A zeneakadémiában a rendes házi hangversenyeken kívül csütörtökön nagyszámú meghívott közönség előtt hangverseny volt, melyet az akadémiai olvasókör rendezett. …

Az estélynek két vendége is volt, Erdei Rózsa és Székely Irén kisasszonyok, a sziniiskola növendékei. Erdei Rózsa Váraditól és Dóczitól szavalt, kedvesen és meghatóan, sok természetes naivsággal és erős tehetségnek adván tanújelét. …

Ezt erősítheti meg A Hét-ben1894. április 1-én megjelent írás is:

 

Színi növendékek

Az országos színművészeti akadémia ez idén három matinét volt kénytelen rendezni, hogy minden végzett növendékének alkalmat adhasson a nyilvános fellépésre, oly bőséges az idei termés. A z első matinén tragédiában mutatták be magukat Jászai Mari asszony növendékei. A tragédia az, melyben a színi iskola legkevésbé áll feladata magaslatán s különösen ezidén nem felelhetett meg feladatának, mikor az iskolaév későn kezdődött, Jászai Mari még későbben kapta kinevezését s hosszas betegeskedése is gátolta a tanításban. Jászai Mari a várakozásnak, mellyel az ő tanári működése elé néztünk, majd csak a jövőben lesz képes megfelelni. A z ő tanítványai között tehetség dolgában csak egy válik ki: Salamon Katalin kisasszony, ki már a félévi vizsga alkalmával tűnt fel lendületes, érzelmes játékával. A vígjáték terén az iskola hatása már előnyösebb.

Újházi Ede tanítványai meg lehetnek elégedve mesterükkel s ami a szorgalmat és igyekezetet illeti, ő is tanítványaival. Precíz összjáték, melynél csak a gyorsabb tempó hiányzik, hogy élvezetes előadást nyújtson, jellemzi Újházi tanítványait. Kár, hogy egy primitív elavult vígjátékot, a Benedix-féle Gyöngéd rokonokat adatta velők elő, mely egyrészt nem ad alkalmat a növendéknek oly előnyök bemutatására, melyek a modern vígjátékhoz szükségesek, másrészt pedig a leánynövendékek nagyobb részének vén asszony és vén leány-szerepeket juttat, melyek éppenséggel nem felelnek meg annak a genre-nak, melyre a fiatal növendékek kvalifikálva vannak. Mind a mellett mindegyik megérdemelte a közönség buzdító tapsait s sok j ó tulajdonságot, némelyik sok tehetséget is visz magával a színészi pályára. A hölgyek között igen kedves volt Novák Irén és Nógrádi Jolán, kényelmetlen szerepeikben dicséretesen állták meg helyüket Markovits M., Tiroler Blanka és Alpári Irén. A férfiak között határozott tehetségük van Kalmár Gyulának és Janovics Jenőnek a jellemszinészetre; Endrei Ö. Zalán igen jó szalon - színész, Bartos Gyula pedig idővel kitűnő komikus lesz. — Bercsényi Béla törekedett leginkább arra, hogy a darabok megvilágításánál tekintettel legyen növendékei egyéniségére. Az egész előadáson látszott, hogy ő kollegái között a legszabadelvűbb, aki iparkodik a növendékekben rejlő eredetiségnek — amennyire megvan — lehetőleg tág tért nyújtani. Dumanoir Első beteg czimü egyfelvonásos vígjátékában alkalmat adott Kornis Gyulának egy komikus karakter-szerep alakítására, mellyel szép sikert aratott. Tuboly Klementine ebben a darabban mutathatta be játék béli avatottságát. Belot Púpos-ban Janovics Jenő nem helyes, de teljesen önálló felfogással és nagy hatással játszotta a címszerepet. A hölgyek között jók voltak Kürthy Sarolta, Kápolnay Juliska és Hadrik Anna.

Kellemesen kitűnt közülük Erdei Rózsa, aki eddig nyilvános vizsgán egyáltalán nem szerepelt, valószínűleg meglepetésnek tartogatta őt vissza Bercsényi. Bájos jelenség, kellemes hang, rendkívül finom és diszkrét játék, hangban és gesztusban valóságos művészi ökonómia s ami legkellemesebben hatott, oly egyszerű, természetes konverzáció emeli őt társai fölé, amilyet növendék - leánytól, de még gyakorlott színésznőtől is ritkán hallani

Kóbor Tamás és Erdei Rózsa házassága

Kóbor Tamás, kitűnő munkatársunk, a fiatal írói nemzedék egyik legzseniálisabb és legrokonszenvesebb tagja vasárnap tartotta esküvőjét a bájos Erdei Rózsika kisasszonnyal. Esküvő után a fiatal pár nászútra indult.[24] Az esküvő idején Budapesten, a VI. kerületi Szív utca 33. szám alatt laktak. Következő év augusztusában megszületett Noémi Lilly lányuk, akihez Kóbor Tamást nemcsak apa-gyermek kapcsolat fűzte, hanem szellemi és lelki társa is volt.1895. október 8-án kötöttek házasságot. Házassági szerződésről nincs adat.

      

Kóbor Tamás[25] és Kóbor Tamásné Erdei Rózsa[26]

Erdei Rózsa a házasság előtt gyakran lépett fel színházi előadásokon, különböző egyletek, egyesületek estélyén és szavalásával, éneklésével emelte az est fényét. Később, házasságkötése után is részt vett különböző jótékonysági bálokon, rendezvényeken, előadásokon.

 

Kóbor Tamás írása Erdei Rózsáról

Az Újság, 1927. szeptember (3. évfolyam) 1927-09-18 / 211. számában Kóbor Tamás reálisan elemzi Erdei Rózsa életének mozzanatait, helyzetét.

 

Ragyogó kislányom, huszonegyéves vagy és arcodon diadalt ül a boldog élet­kedv. Jómódban, finom ruhában, dédelgő szülői otthonból nyúlsz a kultúrélet minden virága és gyümölcse után. S eszembe jut, mikor az édesanyád huszonegyévesvolt, akkor te már éltél. Ismertem. Szakasztott ugyanaz az arc, de semmi más hasonlatosság. Kedves volt, de mosolyogni csak a gyerekére tudott. Okos volt, de beszélgetni csak a gyerekéről lehetett vele. Komoly volt, de csak a ház dolgai érdekelték s panasza kettős: a cselédek milyen rosszak és az urának mennyi a dolga. Szeretett szórakozni: vendéglőben vacsorálni, olyan ételt enni, melyet nem ő főzetett s a zsírját nem ő mérte ki. Szeretett szépen öltözködni, de utcára, társaságba csak egy-egy ruhája volt. Kalapja pedig szintén csak egy. Ellenben a haja is, a szoknyája is természetesen hosszú volt. A szervezete pedig makkegészséges. Éppen csak az idegei voltak zaklatottak s produkáltak szív- és gyomorbajokat, mintha valódiak volnának, izgalmakat, mikhez az okot utólag kellett találni. Nem evett, nem aludt s nagyon boldogan egyre csak megszeretett volna halni, de hát nem lehet. A gyerek ...Te pedig kislányom? Hideg fürdő, torna, tenisz, vívás, úszás... Makk-egészséges vagy és az idegzeted válogatott udvari szállítója a rafinált érzéseknek. Amellett minden érdekel, még a konyha is. S jársz zeneórára és eredetiben olvasod az angol, francia és olasz írókat. Tudsz mindenről. Nincs az az énekes, mozisztár, akit nem ismernél. Nincs nevezetes ember a világon, akinek legalább a nevét nem tudnád. S kapod a rózsacsokrokat, kínozod a fiukat, akiket — talán egy-egy csókkal is? — boldogítasz. Bájos virága és boldog lakója vagy éden kertjének, melyet az emberiség elveszített, de te otthon vagy benne.
Ámde olykor árnyék borul virágéletedre. Nem vészteljes, csak természetes árnyéka a természetes verőfénynek. Két kacagás között egy futó kis elborulás — olykor tudod is, hogy micsoda. Oly szép az élet és oly bódító az ifjúság. Meddig tart? Jaj, nemsokára férjhez mégy és kollegája leszel édesanyádnak. Már környékeznek, már ostromolnak, már megkérnek. Már érzed a hajlandóságot — istenem, férjhez menni is oly szép, de aztán asszonynak megmaradni — az élet ifjúságának lezáródása.

Igaz ez? — kérded tőlem s én nem tudom, mit feleljek. Csak azt, hogy igaz. De hiábavaló igazság. Minden virágnak tanácsolnám, ne váljék gyümölccsé. Tanács, melyet nem lehet megfogadni. De néked, ritka kedveltje a sorsnak, ajánlom: amig lehet, térj ki az igazi boldogság elől. Ez a legnagyobb boldogság a legrövidebb ideig tartó és körülbelül az utolsó — a ma hu­szonegyéves lánynak. Kérdezd meg édesanyádat —- azaz ne kérdezd meg, hiszen éppen az a sajátságos, hogy az ő lánysága egészen más volt, minta tied, ahogy a te asszonyiságod is való­színűleg egészen más lesz, mint az övé. De kérdés nélkül is tudod, milyen nehezen barátkozik meg a te férjhez meneteled gondolatával, holott az ő Édesanyjának ez volt szünetlen álma, vágyakozása. Férjhez menni, férjhez adni. Tizennyolcéves koráig gyermek volt, akit neveltek s vigyáztak, nehogy a nagyok dolgairól többet tudjon, mint a gyermekmesékből megtudhatott. Aztán egy, legfeljebb két farsang, mert harmadszorra lányképp farsangolni már restellni való volt. Azt jelentette, nemsikerült férjet találni.

A te édesanyád nem volt leány. Volt bevezető ifjúsága, volt átmeneti állapotban eladó lány, de lány nem volt. Az a fiatal teremtés, aki befejezett teljes állapotnak érezte volna, hogy lány és az

is maradhat akár ítélet napjáig. Értékét abban kereste és találta meg, milyen hamar lehet belőle asszony, nem abban, hogy mennyire sikerül neki leánynak lenni.

Ne kérdezd anyádat, ha olykor legboldogabb csacsogásod közben arca elborul és fáradt szeme a távolba mered. Féltett szent titka, hogy ilyenkor keresi az ő boldog leány ifjúságát és nem találja. S átvizsgálja az ő boldog asszonyiságát s nem tudja, miért mégis ürességet és eltévesztettséget érez egész életében. Fel nem cserélné mással — az ura, a gyermeke a mindenséget jelenti neki ma, amihez nem kell tenni mást. És mégis — az az ürességi érzés gyógyíthatatlanul megvan — hiányzik belőle a múlt. Az a boldog leánykor, melyneki nem adatott s csak most, a gyermekénél látja, hogy neki nem volt. Az át nemélt ifjúság kísért idegzetében s teszi ok nélkül beteggé. Hisztéria — milyen buta szóorvosi értelmében. Emberi értelme: az át nem élt élet követeli a nőtől a létét s nem kaphatja meg.

Mért is mondom ezeket? Mert terólad van szó. Mert már közeleg a veszedelem, melyet boldogságnak és végső célnak neveznek s még sajnálod otthagyni leányéletedet, de már búcsúzol tőle. Milliók irígyltjévé tehet ez a te állapotod, mert ami nálad igaz, annak éppen ellenkezője áll a nagy sokaságra. Akiknek nincs olyan puhafészkük és biztos holnapjuk, mint neked, akiknek az élet, a házasság és a szerelem nem kettő, azaz három fogalom, hanem egyetlen egy. S akik már huszonhat és még több évesek és rettegve gondolják —még mindig nem? Akik aztán a reménytelenség könnyelműségével egyet rántanak a vállukon: mindegy! és fejest ugornak a szerelembe, vágyakkal és szerelem nélkül.

Ha sejtelmed volna, milyen boldogság az, lánynak lehetni boldogan. Aggodalom és számítás nélkül élni a percnek és készülni, készülni a látóhatáron fel sem merülő jövőnek, mely oly biztos, mint a halál, de nem gondolsz reá, ahogy a halálra sem gondolsz. Rettenetes világban élsz és sejtelmed sincs, hogy rettenetes. Mert neked legalább hozott valamit, amiből a boldog tegnap nőinek nem volt része, leányéletet. Hallottál gazdaságról és szociális átalakulásról, hogy kevés a férfi és soká tart, míg házasságra gondolhat s ezért nem számít oly hamar vén leánynak a leány, mint azelőtt. Ez a gyászos fordulat boldogságot jelent azoknak, akiknek mindenük megvan. Gondold meg: e fordulat nélkül most neked is már volna gyermeked. Nézz a tükörbe: anyának való arc rémüldözik feléd? Nézz ki az utcára, ott lebzsel egy szerelmes fiú ... Ha most férjed volna, vagy rossz volnál te, vagy rossz a fiú. Gondold el, hogy mindaz, ami még vár reád, már mögötted van. Nem borzasztó?

Igen. És azt mondják, hogy tizennyolcéven túl a lány már érett a szerelemre és ha soká nélküle kell ellennie, belesorvad. Ezért kell sietnie annak, aki nem kénytelen várni. Gyere ide, kislányom és súgd a fülembe, igaz-e? Viszont én súgom a te füledbe, hogy nem igaz. Tudom, mintha magam is lány lettem volna, milyen dicsőséges érzés erősen állni meg az ostromban s azután azt mondani magadnak: milyen jó be nem hódolni! És tudom, hogy este és éjszaka körül rajzanak a napközben megtagadott csókok és mindegyik fáj és mindegyikre szomjazol. És könny gyűl szemedbe és sóhaj fakad a szívedből s reggelre frissen, boldogan ébredsz a tudatra: álom volt, dőreség volt, hála istennek, az vagy, aki voltál!

Az is milyen gyötrő, a vágy, melynek nincs teljesülése, mert nem lehet. De van és lehet és mégsem kell! Előtted a teli habzó serleg és csak ránevetsz. Nevess rá soká, nyúlj utána oly későn, ahogy csak lehet. Mert nagy a szerelem gyönyörűsége, de földöntúlian több a teljesületlen vágyak boldogsága.

 

Az Ő akarta c. kötetében a Bimini és a Gyöngyöm című írása a házasságukból merít.

 

Ezért nem sokáig élvezhették házasságukat, Erdei Rózsa hamarosan megbetegedett és többször volt szanatóriumban.

De Erdei Rózsa 1909-ben még résztvett különböző jótékonysági és társasági bálokon, és 1915-ben önkéntes ápolóként vett részt a sérültek gondozásában. Édesanyja betegségéről is ír leányuk Kóbor Noémi a naplójába.

 

Kóbor Noémi naplója[27]

 

1910-ben kezdődik Kóbor Noémi naplója, amely szerint édesanyja, Erdei Rózsa már 1910. előtt szanatóriumba került idegbajjal. 1910. jún. 26. a 4. oldalon az első dátum, mely szerint 1910. június 26-a előtt, mindössze 14 évesen írta az alábbiakat

 

"Reneének megmondtam, hogy mit tartok anyám meggyógyulása felől és ő minduntalan (talán vigasztalni akart) kijavított, hogy anyám idegbajos és nem őrült. Édes istenem tudom, mit tartsak az ilyen idegbaj felől. … … Nohát, higgyen az ember felgyógyulásnak, mikor tisztára ideges embert nem tudnak az orvosok gyógyítani. Én belenyugodtam ebbe a dologba és sem pesszimista, sem Istentagadó nem lett belőlem. Nem voltak sem a múltban, sem most heves fájdalom kitöréseim. Csak az egyedüllét, habár szeretek egyedül lenni, gondolkozni, megrémít.

Mert egészséges akarok maradni. Édes apámnak szüksége van rám, érzem, hát az ő kedvéért is sokszor zajosabb mulatságba is belemegyek, mint azt szeretném. Szegény apám, ő azt hiszi, hogy igazán boldog vagyok. És az ő emberismerő el tudja hinni, hogy az arcom és a gondolataim mindig vidámak, hiszi, hogy gyermek vagyok, hiszi, hogy az én lelkemben nem hagy még nagy nyomot, a mi közös nagy szerencsétlenségünk és elhiszi, hogy a gondolataim csak olyan felületesek, mint a szavaim, ha vele beszélek. Hiszi, hogy nem ismerem az életet. Hiszen múltkor azt mondta, hogy "Te azt hiszed, csak hogy érted, ismered az életet és én azt akarom, hogy csakugyan ismerd úgy, mint én. De nem fogok neked most elmondani mindent, hanem lassanként. Addig is ne kutass, kérdezz másoktól, hanem várj, mert azok nem tudnak semmit és csak bepiszkolják a lelkedet. Nem akarom, hogy egy disszonáns akkor megzavarja lelkedben a harmóniát. Mert tudd meg, hogy az élet szép és szép mindaz, ami az élethez tartozik. Ezt én mondom neked, aki ismeri az életet és embereket."

 

1910. augusztus 24. (14. lap.)

Apám valóban elhatározta, hogy Drezdába megyek. És miért? Mert anyám csakugyan hazajön.[28] Talán már ebben a hónapban. Minthogy nagy kényelemre, nyugalomra van szüksége, hát házat akar venni. Ez mind nagyon szép dolog. Hiszen az én javamat akarják azzal, hogy eltávolítanak. De nagymama szítja a tüzet. Ő anyámról beszél mindig. Hogy milyen jó, milyen szép, józan. Meg kell őrülni otthon. Nem, nem maradnék otthon! Hiszen őrületbe hajtja az embert a sok szemrehányó tekintet. Nagyanyám mindig példálódzik. Én sem tudnék elmenni anélkül, hogy ne lássam. De hát az Istenért, nincs bennük lélek? Mit akarnak apámtól és tőlem? Tudom mit akarnak. Azt akarják, hogy apám föláldozzon engem az anyám érdekében. Mért olyan önzők ezek az emberek? Mért kínoznak engem? Hiszen jól tudhatják, hogy az utolsó csepp véremet odaadnám, ha anyám egészsége függne attól. De ők, akik tudják, mint én, hogy anyámon sem

Isten, sem ember nem segíthet többé, ők többet akarnak. A leányt akarják az anyja sorsára juttatni. Hiszen talán igazuk is van. A világ el fog ítélni engem, el fogja ítélni apámat, mert kiragadott engem ebből a környezetből. Apám beszélt velem komolyan az ügyeinkről: Noémi, mondta, ne komédiázzunk egymás előtt. Talán sejted már, hogy mama nem fog meggyógyulni soha. Haza akarom hozatni, mert haza kívánkozik. Jó lesz így. Legalább a régi bútorok közt fogja leélni az életét."

Tartottam magam erősen. Nyers, katonás volt a beszélgetés. Nem mertünk egymásra nézni. Féltünk attól, hogy ellágyulunk. Pedig nekünk szükségünk van az erőnkre. Tökélyre kell vinnünk az érzelmeink visszafojtását

Tegnap1910. aug. 25-én 16. lap

Nem tudom, hogy voltaképpen mi van velem. Forr a vérem. Átolvastam néhány részletet apám regényeiből. Micsoda tűz, láng van minden szóban. Szinte perzsel. És minden igaz, amit ír. A költők elbeszéléseit az életből meríti. Az ő alakjaiban mintha magamat látnám. Szeretnék olyan jól írni, mint ő. Egy a vágyam. Szeretném folytatni azt, amit apám olyan sikerrel kezdett.

 

1912. augusztus 12-én Orenburgban(?)

Beszélgettem az édes anyámmal. Jobban vagyok.

1920. január 20.

A célt, amit kilenc éve kitűztem elértem. Író lettem és megtisztultam.

Erősödni akarok, hogy elkészüljek a kötelességemnek, melynek nem tudok megfelelni. Nagyanyám azt mondta: "Megver bennünket az Isten."

Bosszúálló Isten, a szívem tiszta, de gyáva és gyönge vagyok."[29]

 

Szanatóriumok, gondnokság

Legtöbbször a Liget szanatóriumban, későbbiek során a Ráth György utcai Siesta szanatóriumban gyógykezelték.

 

Szanatóriumok és vízgyógyintézetek sorakoztak egykor a Ligetbe vezető fasor és az Aréna (később Dózsa György) út találkozásánál. Jó levegő és vasas vízerek – ez volt a siker titka. A Benczúr utca végén állt a híres

Liget szanatórium, mellette az Aréna úton a Park szanatórium.

Az 1909-ben épült Liget tervezői Komor Marcell és Jakab Dezső. A Liget szanatórium elfogadott gyógyítóhelye volt a fővárosi polgárságnak. Itt volt 1913-ban (eredménytelen) morfium elvonókúrán Csáth Géza, itt kezelték 1927-ben a súlyos beteg Krúdyt, itt halt meg 1919-ben Ady.

Liget-szanatórium részvénytársaság.

(VI, nagy János-u. 47. Tel. 106—00.) Igazgatóság: dr. Hódosi Lajos, dr. Jakab László vezérigazgató, Jakabffy Dezső, Komor Marczell, dr. Rácz Jenő.

Felügyelő-bizottság: dr. Ambrozovits Lajos, Takácsy Ignácz, dr. Hoffer L., dr. Marberger S., dr. Salamon Vilmos, Kóbor Tamás, dr. Bajor Ármin, dr. Stocke Á., Breuer Albert.

 

Az idő múlásával egyre gyakrabban kellett gondnokság alá helyezni, amelyet egészségnek javulása után megszüntettek.

 

Gondnokságmegszüntetés. 1. P. 31814/13. 1935. szám. A budapesti kir. törvényszék közhírré teszi, hogy Kóbor Tamásné Erdei Róza budapesti (V., Fáik Miksa-utca 14.) lakos gondnokság alá helyezését az 1935. évi augusztus hó 8. napján jogerőre emelkedett 1. P. 31814/12. 1935. számú ítélettel megszüntette. Budapest, 1935. évi szeptember hó 10. napján. A budapesti kir. törvényszék.

Gondnokság. 1. P. 35.146/8. 1941. szám. A budapesti kir. törvényszék közhírré teszi, hogy Budapesten, 1873. évi február hó 5. napján Fliegelmann Sándor és Schegerin Julia szülőktől származó Kóbor Tamásné született Erdei Rózsa, magyarosítás előtt Fliegelmann Rózsa, budapesti (XII., Ráth György u. 5.) lakost az 1941. évi október hó 30. napján jogerőre emelkedett 1. P. 35.146/1941/7. számú Ítélettel az 1877. évi XX. t.-'c. 28. §-ának a) pontja alapján gondnokság alá helyezte. Budapest, 1941. évi november hó 3. napján. A budapesti királyi törvényszék.

 

A Budai Magán Elme- és Ideggyógyintézet, korát megelőzve a szelíd és céltudatos gyógyítást alkalmazta.

1921-ben a református egyház kezelésében megalakult a Siesta szanatórium, ahol többek között Babits Mihályt és József Attilát is kezelték.

 

 

Erdei Rózsa édesapjának halála

 

Gyilkosság a fővárosban.

Budapest, júl. 2. Tegnap a késő este Budapesten a Sziget utcában egy bestiális módon meggyilkolt férfi holttestét találták meg, mely fel volt darabolva. A környékbeli lakók közül egy Nagyné nevű asszony csakhamar felismerte, hogy a meggyilkolt Erdei Sándor ékszerész, ki a külvárosi munkásoknak részletre adott el ékszereket és most a hónap elsején a részleteket szedte be. Az előhívott rendőrség megindítván a nyomozást, több gyári munkás jelentkezett, kik este 9 óra tájt egy magas, sovány, barna nőt láttak, ki gyerekkocsit tolt maga elé, mely vörös abrosszal volt betakarva.

Minthogy a holttest részletei, melyeket az utca porában találtak, ilyen abrosszal voltak betakarva, kétségtelennek látszott, hogy a gyermekkocsiban a holttestet vitte. A rendőrség erélyesen nyomoz s ma délelőtt mar nyomában van a gyilkosoknak, kik minden valószínűség szerint Erdei ékszerész vevői közt vannak. A szerencsétlen áldozat Kóbor Tamás író apósa volt.[30]

 

Legelőbb a hirtelen özveggyé lett asszonyt s két leányát hallgatták ki. Erdeiné elmondta, hogy férje, aki zálogházakból árverés útján vett ékszerek­kel s egyéb olcsó arany- és ezüstneművel kereske­dik, kedden reggel ment el hazulról. Erdei — aki­nek vevői szegény munkásemberek — áruit rend­szerint hitelbe adja el és szombatonként és minden hó elsején szokta összeszedni kinnlevő pénzeit és ilyenkor szép summa szokott nála össze - gyűlni. Miközben a régibb tartozásokat behajtotta, rendszerint újra el is ad ékszereket s ezért ilyenkor sok aranynemű is volt nála. Mikor kedden reggel utolsó útjára elindult, 900 forint volt nála százasokban és tízesekben. Az arany gyűrűk tömege nézete szerint lehetett vagy egy kiló. Az ezüst órákat és árukat rendszerint a zsebében vitte magával, míg a drágább ékszereket veres szarvasbőr táskában helyezte el. Mikor Erdei elindult a vevőihez, akkor felesége nála hagyta a lakás kulcsát és arra kérte, hogy jöjjön korán haza. Mikor ő este nyolc órakor haza ért, aggódni kezdett, hogy 60 éves agg férje még nem volt otthon. A lakásába se tudott bejutni, mert a kulcs férjénél volt. Mikor már nyugtalansága tetőfokra hágott, jött hozzá Kosztolányié a rém es hírrel.

 

Haláleset felvétel[31]

Erdei Sándor (Sámuel) ékszerkereskedő nős, 59 éves izr. Szül: Kavarkut, l. Bp. Felsőerősor 39.  30922 sz/1902

Gyermekei: Karolin férj. Markovics Ferenczné Retek u. 48. Etel férj. Nemes Mórné Temesvár, Rózsa férj. Kóbor Tamásné Váczi körút 78., Berta férj. Neumann Richárdné Kárpát u. 3/7---- Kiskorúak: Regina, szül Bp 1879, Sarolta /Sára szül Budapest 1881 v. 1884. anyjuknál vannak.

Vagyoni viszonyok: Ruhanemű, ékszeráru és kint lévő követelésekben kb. 2000 korona. Az Orbánhegyen Angyalföld Sz. László úton 94. sz. a és Rákoskeresztúron egy-egy telek fele együttes értéke 2400 korona. Biztosítás: a Laigle bizt. Társulatnál 850 frt erejéig a törvényes örökösök javára, a kötvény az özvegynél

 

Erdei Sándor ékszerész holttestét tegnap délben boncolták fel. A boncolás jegyzőkönyve, amelyet dr. Gyulai Elemér orvos irt alá, megerősíti a vizsgálat azon adatait, hogy Erdei halálát fulladás okozta. A halált a nyakon kézzel való fojtogatás, valamint a száj és orr betömése következtében beállott fulladás okozta. Az orrtőtől a szemtájékig ütések nyomai látszanak. Ez azt bizonyítja, hogy a megfojtás előtt ütésekkel elkábították a szerencsétlent úgy, hogy tehetetlenné vált. A boncjegyzőkönyv kimutatja, hogy a holttest feldarabolása csak a halál beállta után történt késsel és bárdfélével, mely utóbbi a csontok repesztésére volt szükséges. Orvosi vélemény szerint a sérülések és a feldarabolás olyan természetű, melyeket egy nő ténykedése előidézhet más egyén segítsége nélkül. A szerencsétlen áldozatnak. Erdei Sándor ékszerésznek ma délelőtt volt a temetése a kőbányai izraelita temetőből.

A temetésre néhány száz résztvevő ember, férfi, nő ment el. Ott volt a gyászba borult család is, Erdei felesége, akit nagyon megtört a csapás, gyermekei, vejei. Weisz Mór rabbi mondott búcsúztatót a halott felett.[32]

 

A gyilkos Petróné védelme.

Gyilkosság és rablás miatt emelt vádat a kir. ügyészség Petró Gyuláné, Erdei Sándor ékszerész gyilkosa ellen. Petróné bűne a vád szerint a btkv. 279 és 344 §§ szerint minősül.

Nessi Pál dr Petróné védője e minősítés ellen kifogással él, melyet be is adott már a törvényszékhez. Azt vitatja a védő, hogy Petróné bűne nem minősíthető rablógyilkosságnak, mert előre megfontolt szándék nélkül követte el tettét, Bizonyítja ezt azon körülmény. hogy mialatt folyt az élet-halál harc Petróné és Erdei Sándor közt, a szoba ablakai félig nyitva voltak. Délelőtt fél 10 órakor történhetett, amikor a bérkaszárnya udvarán jártak és keltek az emberek. Lehetetlen tehát, hogy Petróné abban az esetben, ha előre elkészült volna a gyilkosságra, azt a lakásán délelőtt félig nyitott ablaknál követte volna el.

 

Ítélet Petróné fölött. (Hat évi fegyház.)

Erdei Sándor ékszerész kegyetlen gyilkosának, Petró Gyulánénak bűnpörében a héten volt a budapesti kir. törvényszéken az esküdtszéki tárgyalás, a bíróság a tárgyalás megnyitása előtt, az esküdtekhez intézendő kérdőpontok megszövegezése végett magában tanácskozott. A vádhatóság és a védelem 2—2 kérdőpont megszövegezését kérte s a bíróság tizenkét pontot állított össze, több oly kérdést is, amelyet egyik fél sem kért. Emiatt az ügyész semmiségi panaszt jelentett be. A kérdőpontok felolvasása után síri csöndben felállt dr. Pataky Gyula kir. ügyész, hogy elmondja vádbeszédét. Nessi Pál dr. országgyűlési képviselő, Petróné védője állott fel ezután, hogy védelmével megmentse azt, ami még megmenthető, vagy legalább enyhítést szerezzen a büntető igazságszigorában. Védelmének álláspontja az, hogy tagadja a gyilkosság és a rablás szándékát. Véletlenségből okozott emberölésnek mondta Petróné bűnét. A válasz és viszonválasz után az esküdtszék déli fél 1 órakor ítélethozatalra vonult vissza. Az esküdtek Petrónét erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés és lopás bűntettében mondták ki bűnösnek, a mire a bíróság Petrónét hat évi fegyházra ítélte.[33]

 

Kóbor Tamás és a vívás

Kóbor Tamás Fodor Károly vívótermében edzett, és ott vívott párbajozott ellenfeleivel is, mint ekkortájt annyian.

 

 

Kóbor Tamás Fodor Károlyról

"Minden rendű és rangú férfiak ezrei, sőt hölgyek és gyerekek százai fognak körül egy zömök emberkét, akitől a kardforgatás művészeiét tanulták. Akinek jellemük edzését és bőrük folytonosságát köszönhetik, aki egyenes hátat és energikus lelket nevelt beléjük, vagy legalább is megmentette őket az elhízástól. Fodor Károly, a vívómester, jubileumot ül: húsz esztendőt töltött be karddal a kezében.

Tanítványa vagyok magam is, tehát szakszerűen szólhatok róla. Ez az ember a laikus szeme szerint és első pillantásra kardra alkalmatlan. Rövid láb, rövid kar, vastag nyak, már húsz év előtt is olyan volt, mint ma : egy kicsit pohos. Rossz lélegzőnek is látszik, ami pedig vívóembernél főbenjáró baj. De jó, hogy Fodor Károlyt eleve nem asszentálta valamelyik tudós bizottság, — sohasem tanultam volna tőle se tercet, se kvartot.

És a merőben alkalmatlan emberke pediglen kardja forgatásával valóságos gyönyörűséget okoz a nézőnek. A rövid láb rövid lépéseket csinál, a rövid kar apró mozdulatokat. De ez a rövidség villám és plasztika. Káprázatos gyorsaság és biztosság, s amellett merő lovagiasság. Fodor Károly a teste hajtásával előre bejelenti, hogy hová fog vágni. Ám a szegény ellenfélnek mit sem használ ez a bejelentés, mert mire tudomásul vette, a vágás már ül. Merőben más, mint a többi mestere a kardnak. Ezek hajlékonyak, fürgék, jó ugrók, nagy taktikusok, de Fodor sem nem hajlik, sem nem ugrik, nem is csinál csalafintaságot, csak vág és véd és egyetlen fogása a gyorsaság és nyugalom. Ezért lehet tőle vívni tudás mellett bátorságot és becsületességet is tanulni.

Mert nemcsak kardforgatás a vívás, hanem valóságos mikrokozmosz. Jól vagy rosszul: de úgy vívsz, amilyen vagy. Ahogy kereskedői, ahogy házat építesz, ahogy politizálsz, ahogy verset költesz: úgy vívsz. Stílusodban benne van az egész ember. A temperamentumod, az erkölcsi felfogásod, a szereteted vagy érzéketlenséged, az önzetlenséged vagy önzésed, az őszinteséged vagy képmutatásod. Karddal a kezedben nem tudsz hazudni. A gonosz hosszú beszédet mondhat jóságról, szeretetről, de ha kard karddal kerül össze, meglátszik rajta, hogy gonosz. S ha becsületes, bátor és jó ember tanít kardot forgatni, a kard becsületes, bátor és jóságos stílusával egyszersmind becsületességre, bátorságra és jóságra is tanít. Ezért több a vívómester a tornatanítónál. Ezért jelentős a Fodor Károly működése negyven esztendőn keresztül, mely idő alatt Magyarországnak majdnem minden jelentős embere keresztülment az ő nevelő hatásán. Ezt érzi az a tömérdek ember, amikor körülveszi a soha nem változó mestert. Annyi tanító van, akitől sok életbevágó dolgot tanultunk és nem törődünk velük. A vívómesterünkhöz ellenben ragaszkodunk, mert érezzük, ha nem tudjuk is, hogy a kardok keresztezésével a lelkéből költözött át valami a mi lelkünkbe. Nem tudom a Fodor Károly jubileumán képviselteti-e magát a párbajellenes liga. Ha nem, akkor irigységből marad távol. Mert tudnia illenék, hogy Fodor Károly a párbajmánia ellen egymagában többet tett, mint az egész liga, Egyszerűen azzal, hogy terjesztette a vívás ügyességét. Minél több ember ért a kardhoz, annál gyöngébb lesz a kard fenyegető és veszedelmes voltának képzete. A vívás, mihelyt sport lett belőle, megszűnt harcias készség lenni. S minél bátrabbak az emberek, annál kevésbé vágynak a bátorság próbájára. Azelőtt néhány tucat vívó volt csak s ezek természetesen krakélerek voltak. Ez a típus abban a mértékben pusztult, amily mértékben szaporodtak a képzett vívók. Ahogy a vadász megbecsüli a puskát s minél jobban bánik vele, annál elővigyázatosabb a töltött fegyverrel, azonképpen minél jobb és több a vívó, annál kínosabban tartózkodik a könnyelmű verekedéstől.

Fodor Károly azonban nemcsak ez indirekt módon apasztotta a párbajmániát, hanem pozitíve is törekedett rá. Az ő bandage-ai valósággal megszégyenítik a hányaveti becsülethősöket. A nyakkötő leér a hasig, a lias-bandage fölér az orrig, A bátorság próbájából valóságos karikatúrát csinál. A kötekedő embernek el kell szégyellnie magát, mikor a Fodor öltözőjében vetkőzés ürügye alatt áthatatlan selyempáncélba öltöztetik. Aki egyszer nála párbajozott, az többé könnyelmű afférokba nem fog keveredni, mert nem akarja magát a gyanúnak kitenni, hogy a Fodor Károly bandázsába menekül, nehogy valami kár essék benne.

Ez az igazi emberszeretet s az igazi bátorság munkálkodása. Milyen szelídítő hatást tud adni ez az ember annak a sportnak, mely a harciasság erényeit fejleszti! Ezt érezzük mindannyian, akik tanítványai voltunk és maradtunk. A karcsú penge a barátság és szeretet acél-kapcsa közte és Magyarország minden közéleti szereplője között. Az ő jubileumát nem kellett csinálni, csinálódott az magától. S az ünnepléstől ő meg nem menekülhetett, ha akart volna is. De nem akart. Bátor és becsületes ember, talpig férfi. Az ilyen pedig be meri vallani, hogy egy ország intelligenciájának hódolata jól esik neki.“

 

A Vészi-Kóbor-párbaj[34]

Vészi József[35] orsz. képviselő tegnap Hentaller Lajos orsz. képviselő és Márkus József által provokáltatta Pályi Ede dr-t, a Magyar Szó szerkesztőjét és Kóbor Tamást, ennek főmunkatársát. Pályi és Kóbor Kenedy Géza szerkesztőt és Kézdi-Kováts Lászlót nevezték meg segédként. A segédek tegnap este találkoztak és két, teljes bandázzsal, harcképtelenségig vívandó kardpárbajban állapodtak meg. A Fodor-Rákossy- féle vívóteremben ma délelőtt 10 órakor volt az első párbaj Vészi József és Kóbor Tamás között. A felek négyszer csaptak össze. Az első háromban mindkettőt több lapos vágás és karcolás érte. A negyedik összecsapásnál Kóbor Tamás a jobb homlokára kapott egy 3 cm-es éles vágást, Vészi József pedig egy ugyancsak 3 cm. hosszú vágást kapott, a jobb homlokára és egy bőrsebet az orrára. Erre a segédek a párbajt beszüntették. A párbaj után Vészi József megölelte és megcsókolta Kóbor Tamást. Vészi József sebesülése következtében Pályi dr-ral való küzdést elhalasztották.

 

Ragyogó lapok egy elmúlt lovagi korszakról[36]

… Fodor Károly is rengeteg nehéz véres párbajt vívott. A legemlékezetesebb nyilván az, amelyet mesterével, Sztankayval folytatott le. Az öreg rossz szemmel nézte, hogy tanítványa vívótermet nyit és személyeskedő nyilatkozatokat helyezett el ellene a lapokban. Fodor egy ideig nem reagált rájuk, de amikor tudását is kétségbe vonja, provokáltatta. Másnap Izsecseskunak, a Balaton-kávéház felett levő vívótermében folyt le a párbaj, amely Sztankay vereségével végződött.

 

Ez volt Fodor Károlynak az utolsó párbaja, ettől kezdve már nem állott ki többé. Vívótermét áthelyezte a Koronaherceg-utcába és ez lett a politikusok, közéleti férfiak mindennapi találkozóhelye. Vendégei közé tartoztak: Tisza István gróf, Gajáry Ödön, Kóbor Tamás,

Dániel Gábor, Ágai Béla, Késztet József és még sokan, akik, mint bázisra menekültek Fodor termébe, ahol pompás villásreggeliket rendeztek, óraszámra vívták egymással. Rengeteg politikai párbaj zajlott le a Fodor-vívóteremben, Gajáry Ödön vagy egy tucat párbaját vívta itt meg. Ott verekedett Tisza István Károlyi Mihállyal, Sándor Pál néhány ellenfelével, Baracs Marcell az olimpiai kardvívó bajnokkal, Fuchs Jenővel...

 

Kóbor Tamás szüleinek halála

1908. április 27-én meghal Kóbor Tamás édesanyja 82 évesen, aggaszályban.[37] A halotti bizonyítványban olvasható: "Beermann Mórné: szül: Schmelczer Regina izraelita, 82 éves háztartásbeli, lakhelye Gödöllő 1908. április 27-én 9 órakor halt meg."

 

1891-ben már aggódik beteg édesanyjáért, aki ezután még 17 évet élt. A következőket írta:

Beteg-ágynál[38]

Ott fekszik dagadó párnákon, szenvedve, panasztalanul. Az édes anya, ki ölében altatott el, meséivel, jóságával táplálta a lelkemet. Ahogy én nőttem és erősödtem, ő összezsugorodott, elgyengült. Évek óta szenved oly bajban, mely ellen a tudomány nem tud orvosságot. Az öregség baja az, kínos, hosszadalmas, de nem gyilkos. Agyba fekteti áldozatát egy hétre, aztán elhagyja két hónapra, s ismét meglátogatja. A szegény szenvedő asszony megszokta gyötrelmeit és viseli türelmesen. Tesz, vesz, mosolyog, mint rendesen és rejtegeti, tagadja szenvedéseit.

Éjszaka van. Szomorúan, fogyatékosan világit az éjjeli lámpa. A hálófülke sötét zugából nézem, mint esik fénye az aszott arcra, melynek vonásait egy hosszú élet szenvedései szentté avattak. Fekszik nyugodtan, mozdulatlanul, azt hinném, hogy mélyen aluszik. De egyszer csak nyílnak a szemei és egy hosszú, szomorú tekintet vetődik az ajtóra, mely az én szobámba vezet. És lelkem mélyen megrendül ettől a tekintettől, kiolvasom belőle, hogy a beteg ugyanazzal a gondolattal foglalkozik, mint én: a halál gondolatával.

Szegény, szenvedő édes anyám! Az egész élete csupa tűrés, csupa búbánat és lemondás volt. Sokszor szenvedte az anyaság mártíriumát és élete szép évei gyermekeinek fölnevelésében tölték el. Most, hogy derült az ég, hogy enyhe nyugalom, szerető boldogság környékezi, midőn látja nagynak és reményteljesnek azokat, a kiket karjain ringatott, — midőn jutalmát élvezhetné ifjúsága áldozatának, akkor záródjanak le örökre szempillái, épen akkor ragadja ki szerettei köréből a hajthatatlan, a kegyetlen természet rendje.

Az élet éjszakáján, szemben a csontvázas halállal fölébred benne a levívhatatlan életszeretet. Édes neki a nyugalom, a boldogság öntudata és remeg a válás pillanatától. És én, lelkemben egy hosszú jövő reményével, kénytelen vagyok megbékülni a gondolattal, hogy útjaink nemsokára elválnak. Ő a biztos kietlenségbe, én a bizonytalan jövőbe.

És természetesnek kell találnom a gondolatot, hogy én napfényben fürödjem majd, nevessek, szeressek és boldog legyek, míg valahol a városon kívül hideg földben, hideg kő alatt porlad ez a most előttem fekvő drága alak. Leküzdőm a gondolatokat a jótékony könnyelmű ösztön segítségével, melyet a természet a halál gondolata ellen belénk oltott. Hiszen még nincs itt az ideje, még soká lehetünk együtt és aztán ne gondoljunk erre.

A beteg föllábad. Tesz, vesz, mint rendesen, aztán ismét ágyba dől. És okvetetlenül bekövetkezik az az eset, amikor az ágyat nem hagyja többé el. Mikor gyászfátyolt kell a kalapomra tűznöm s követnem a fekete temetési menetet ki, a holtak városába. Iszonyú a halál gondolata, de annál is iszonyúbb a temetésé. Ott kell állnom a tátongó sír szélén, engednem kell, hogy belesüllyesszék azt, aki legjobban szeretett, a kit legjobban szerettem s magamnak is utána kell nyúlnom a rög után és rávetnem a kopogó, dübörgő koporsóra. Aztán visszatérek az elhagyott otthonba, melyet védőangyala, melege, költészete elhagyott.

Uram — ne múljék el tőlem e pohár! Ha úgy van beírva a sors könyvébe, hogy előttem még csak rövid út van, rövidítse meg az övét is! A szülés kínja, szenvedése az anyáé, de a temetés végtelen szomorúsága, marczangoló búja a gyermeké! A fiúban meg van a hálátlanság, hogy el tudja feledni szüleit, de az anya sohasem felejti holt gyermekét. És irtózom százszorosan a gondolattól, hogy az a szegény törődött teremtés az én hamvaimon keseregjen egykor, egész élete munkájának romjait sirassa bennem. El sem képzelhetem e fájdalom szertelenségét, s hogy ebben a törékeny testben volna annyi erő, hogy össze ne roskadjon alatta.

Férfi vagyok, gondolkodó vagyok, szembe tudok nézni az enyészettel. De amig édes anyám él, nekem nincs jussom a halálhoz. Görcsösen kapaszkodom az élet foszlányaiba, gyáván kitérek minden veszély elől és óvakodom a széltől is. S midőn örvendve látom újra járni-kelni anyámat, megremegteti lelkemet a gondolat: hátha úgy van megírva, hogy holnap már imádkoznom" kell e szent asszony haláláért?

 

Apám meghal[39]

Egy év óta majdnem minden nap álmodom vele és ez rossz. Ha hinnék az álomban, jó lenne, de nem hiszek és igy rossz. Valamelyik agysejtemben az emléke rosszul van elraktározva, ezért buggyan ki oly gyakran éjjeli álmomban.

S a minap a zsidó kórházban jártam, s a belgyógyászati pavilon lépcsőjén éber állapotban buggyant ki az álom. Világosan látom, három lépésnyire magamtól magamat, ahogy átfogom a derekát, hogy fölsegítsem a lépcsőkön, s őt, amint hirtelen impulzussal elhárítja a karomat, s kiegyenesedve, emelt fővel és szilárd lépéssel szedegeti maga alatt a lépcsőket. Ahogy Danton ment a vérpadra, ahogy ő ment abba az ágyba, melyről én tudtam, hogy a halálos ágya lesz, s a minek a sejtését is czáfolgatni akarta ösztönös büszkeséggel: nem tartok még ott, hogy engem valaki támogasson!

Félakkora volt már, mint régebben, az én büszke apám. A háta gömbölyű lett, a térde beroskadt. Az arcza is sokkal kisebb volt, s világító kék szeme szürke és homályos volt. Nyolczvannégy éves korában. Aztán befeküdt az ágyba, s én elébe ültem, rám nézett, s aztán a karját mutogatta nekem és:

— Vékony, mint a gyereké. Nem, lehet-e még ember, akinek a karja ilyen vékony?

— Hogyne — mondom én, — a kinek a gyomra beteg, nem tud eleget enni, s a ki nem eszik eleget, az soványodik.

Apám mutogatta a fogát. — Látsz-e itt híjat, csorbulást, vagy csak egy sárga szemet is? Szamárság, fiam, a leinek ilyen fogai vannak, mint nekem, az nem azért soványodik, mert nem eszik, hanem azért nem eszik, mert már nem tud. S nem tud, mert már nem életre való. Köszönöm, fiam, hogy áltatsz, de magad is tudod: azért hoztatok ide, hogy innen a halottasházba vigyetek.

Nem szóltam. Tudtam, hogy hiábavaló, a szegény öreg kitűnően tudott disputálni. Ha ellentmondásra nem talál, akkor önmaga ellen fordul a disputájával.

— Bosszantó — folytatta csakugyan kis vártatva. — Nyolczvannégy esztendő. Az én nagyapám hetvennyolcz éves korában megházasodott s a lánya, a ki született, harmincz éves volt, mikor az temette. S én nyolczvannégy éves koromban már elkoptam volna? Mondok neked valamit, fiam, de ne bántson. Mindennek te vagy az oka. Mért hívtál orvost? Mért akartad, hogy mediczinákat nyeljek? Az ember akkor kezd meghalni, mikor először hívat orvost.

Most nem szóltam. Rám nézett, aztán folytatta:

— Azt mondják, hogy ez szép kor és igazad lesz fiam, ha a halálomat már természetesnek fogod találni. De mit csináljak én? Nézd, én olyan élőnek tudom magamat, annyira nem fáradtam még el az életben. Én a haláltól sohasem féltem, most sem félek. Nézd ezt a sovány kezet. De olyan világosan érzem, hogy ezzel a kézzel, ha baltát fogok, le tudnám sújtani azt, a ki megtámad. Az életbéli eszem oly erős, mint ifjú koromban. Ez nem hiszi a testem gyöngülését. Ezért is hiszem, hogy Isten rendelése szerint az én időm még nem érkezett el. Csak az orvosok rendelése szerint.

— De apám, — szóltam én — nem gondolod, hogy orvosi tudatlanság mellett van orvosi tudomány is? Hogy ha a rossz orvos ágynak fektetett, a jó orvos ismét föltámaszthat, éppen azért, mert az életbeli eszed még nincs megtámadva?

— Gondolod? — szólt s a szemében láttam most a szomjúságot a saját gondolata czáfolata után, hogy fölszabadulhasson az életben való Hite.

— Tudom — mondom én egyszerűen. — Leszedtek rólad egy pár kiló húst, azt, amint leszedték, vissza is lehet rakni.

— Én akár igy is elélhetnék — mondotta büszkén. — A nagyapám száznyolcz éves volt, az apám is elérte a százat, hát… Hát én is el akarom érni a kilenczvenet — vágtam a szavába.

— Azaz, — szólt fáradtan — a mi fajtánk hosszú életű. Egy szemhunyorgatás és már aludt. Másnap elmentem hozzá. Benyitok a szobájába, — eltévesztettem az ajtót. Nem, a II -es számú szobában vagyok, de egy idegen ember fekszik ott s egy kisirt szemű lány ül az ágynál. Visszahőkölők, de ekkor már elért a főorvos és visszahúz. — Elment — szólt desperátusan. — Nem lehetett tartani. Azt mondta, nem való ő kórházba, ágyba fekvőnek, ha meg kell halni, hát tud ő talpon állva is meghalni. Gyalog ment, iszonyúan megsértődött, mikor kocsit; akartam hozatni. Azt mondta, mindig is gyalog járt, hát mért ne most is?

Megrémültem, de titkon büszkeség töltött el. Ebből a fajtából vagyok én. Megérem a kilenczven esztendőt. S annyira meg voltam győződve, hogy vigasztaltam az orvost:

— Nézze, doktor, a ki igy tud járni, az bizonyára bírja is. A doktor vállat vont.

— ősenergia, — mondotta — nem adja meg magát a halálnak, de hát... különben reméljük a legjobbat. Elcsüggedtem. Ez az ember nem disputál. Neki van igaza. S mentem vissza a városba, az öreg lakásba, a honnan szétrebbentünk az életbe mi fiatalok, a honnan kivittük az édes anyánkat, s a hol egyedül maradt az apám, szívósan védelmezve függetlenségét és apai méltóságát, melyet meg ne törjön semmi gyermeki gondoskodás. Feküdt az ágyában a saját arczképe alatt, melyet megföstetett hét példányban, minden gyerek számára egyet. Az, a melyik a falon függött, nekem volt szánva, ha majd neki nem kell többé. S rám nézett büszkén, dicsekedve, ugyanazzal a tekintettel, mint a képe s elémbe nyújtotta sovány karját:

— Köszönöm, édes fiam, hogy jót akartál velem, s amig azt véltem, hogy beteg vagyok, addig örültem is neki. De minek gyógyítani, a ki meghal! S mért haljak meg kórházban, megfizetett emberek között, mikor úr lehetek a magam házában

— De apám, így egyedül, ápolás nélkül?

— így is lehet meghalni. Aztán eljöttök majd, a fiuk, a lányok, az unokák és az unokák férjei- és feleségei. Egy egész képet gyűjthetnek magam köré s mutathatom a világnak: látjátok? Ez mind én vagyok. És mutathatom Istennek: nem éltem ingyen le az életet, a mit nekem adtál, megsokszorozva adom által neked! S hangjában a régi érez és gesztusában a régi energia. Minél határozottabban beszélt a halálról, annál erősebb lett a hitem: nem hal meg. Mit tudnak az orvosok? A gyomor és különösen a bél? Igazuk lehet, hogy az rossz, de az életerő töretlen, az élethez legesleginkább mégis csak egy kell: az életbeli én. Ö már régen elfelejtette ezt a kifejezést, bennem most kapott fanatikus értelmet. Éjszakára nem tűrt el maga mellett senkit. A szomszéd szobába bújtattam egy ápolónőt, ha mégis hívna valakit. — Holnap jertek el valamennyien, éjszaka aludjatok mindnyájan -— mondotta keményen. Mikor búcsúra, a kezemet nyújtottam neki, magához vont és megcsókolt.

— A legkisebb, — suttogta lágyan — tudod, hogy mit jelent, hogy a legkisebb volt most nálam?

Nem felelt a kérdésére. Visszahanyatlott és nyögött. Ha kérdem, mije fáj, bizonyára kidob. Nem kérdeztem. Másnap ott voltunk nála valamennyien. Már halott volt. Az ápolónő rémülten mesélte, hogy egész éjszaka hangosan jajgatott s a feleségét hívta. Ha bement hozzá, elkergette: nem a felesége. Mikor a közelébe ért, egyet ütött rajta. Aztán lecsöndesedett és imádkozott. Aztán a hátára feküdt s összekulcsolta a kezét. Szépen, nyugodtan aludt. S igy érte reggel, szépen, nyugodtan meghalva.

Miért kellett ezt megírnom? Egészen személyes ügy. Nem irodalom. S még egyszer látom, amint gőgös önállósággal fölhalad a kórház lépcsőjén s megnyugvás száll meg. Érzem, hogy ezzel az írással jól elzártam agysejtemben az emlékét. Nem fogok többé vele álmodni.

 

1910. augusztus 16-án elhunyt Kóbor Tamás édesapja is, Bermann Mór, 86 éves korában.

"Bermann Mór Bádogos, Gödöllő, Erzsébet királyné út 15. 86 éves izr. A halál napja: 1910 augusztus 16 du 12 óra."[40]

 

 

Bermann Mór nyolcvanötéves korában a napokban Gödöllőn elhunyt. A szabadságharcban honvédtüzér volt, ki több csatában vett részt s mindhalálig a 48-as eszmék lelkes híve maradt.[41]

 

Kóbor Tamást baleset érte. Kóbor Tamás, a kitűnő iró, az Újság főszerkesztője, szombaton dél­után hazafelé menet, a Lenke-téren egy autóbuszról rosszul lépett le, megcsúszott és balkarjára esett. Autótaxin bement a Budai Szentegylet Maros-utcai kórházába, ahol megállapították, hogy bal felső karja eltörött. Karját összeillesztették, majd gipszbe tet­ték. Néhány napig a kórházban maradnia. Pesti Hírlap, 1937. január 10.

Kóbor Tamás nyugdíjkérelme

 

 

AZ ÚJSÁG részvénytársaság válasza nyugdíjazási kérelmére:

Nagyságos Kóbor Tamás főszerkesztő úrnak, Budapest

Az Újság Rt 1940. május 9-én tartotta XXXVI. Rendes közgyűlését, amely foglalkozott igen tisztelt Főszerkesztő úrnak azzal az elhatározásával, hogy nyugalomba vonulni kíván. Közgyűlésünk őszinte sajnálattal vette tudomásul ezt az elhatározást és háláját és köszönetét fejezte ki igen tisztelt Főszerkesztő úrnak, azért a több évtizedes nagyértékű és hatásos munkáért, amelyet vállalatunk érdekében kifejtett.

Közgyűlésünk jegyzőkönyvének azt a részét, amely erről a határozatról szól ide csatoltan tisztelettel megküldjük.                                     Kelt: Budapest, 1940. október hó 9-én."[42]

Elek Artúr levele – Fülep Lajosnak

Bp. 1941. VII. 29.

 

Most elsején Török Sándornak mondtak föl (ő már azután került hozzánk, hogy zsidót fölvenni nem lehetett volna) … … Mint a kopó, úgy leselkedik a szerkesztőségben ….

Ágai igazán szépen viselkedik és áldozatot is szívesen vállalna, de a kormánybiztosság ebbe is beleszól. Megtiltotta legutóbb, hogy Zsolt Bélának (akit a kamara föl nem vett) kegydíjat folyósítson.

Ugyanakkor Kóbor Tamás nyugdíját — Kóbor már vagy másfél éve visszavonult, mert valami szörnyű öregségi baj - agyérelmeszesedésről beszélnek - munkára képtelenné tette — 1000 pengőre szállította le. Holott Kóbor társtulajdonosa volna a lapnak, mert övé volt a részvények többsége, amíg végzetes módon ki nem csavarták a kezéből. Kóbor eddig a leányának adott havonként 1000 pengőt.

… Ha a törvényt kérlelhetetlenül végig viszik, akkor 1943. január l-jén ahhoz, hogy három zsidó, vagy szerkesztőségi viszonylatban annak minősülő tagja lehessen a szerkesztőségnek, 47 nem zsidó munkatársat kell szerződtetnie. A Kamara első osztályába sorozott újságíró havi fizetése 300 pengőnél nem lehet kevesebb. …

 

Téves megítélés, amit Sánta Gábor A kiábrándult urbanitás prófétája[43] című írásában kifejt: "Kiábrándultságát, tanácstalanságát és kétségbeesését érzékletesen mutatja be Bóka László visszaemlékezése.

 

Bóka az első zsidótörvény életbelépése idején találkozott Kóbor Tamással, aki dühösen panaszolta neki:

"Én egy életen át azt hittem, hogy magyar író vagyok, én belenyugodtam, hogy egy divatja múlt író lettem, de ahhoz öreg vagyok, hogy megint én legyek a Bermann gyerek... ehhh... velem, kérem, Tisza tárgyalt... velem Mikszáth tárgyalt... én karoltam fel, kérem, Móricz Zsigmondot, bár nem ízlésem szerint való író, noha nagy talentum... nekem elhitték a zsidók, hogy egy Bermann lehet Kóbor... - Fáradtan elhallgatott. Aztán nagy sokára azt mondta: - A szabadkőművesek sem érnek semmit... senki se tud segíteni".

 

Ugyanennek a történetnek szintén csak az elejét idézi Ungvári Tamás[44] [45], és nem idézték tovább Bóka László visszaemlékezésének további részét, amely így folytatódik:

 

"Néhány nap múlva véletlenül találkoztam vele az utcán. Vidáman köszönt. — Felejtse el, rossz napom volt. Felbosszantottak. Zsémbes öregember vagyok. Egy gyönyörű könyvet olvasok. Riedl Frigyes, Magyarok Rómában, biztosan ismeri… Gyönyörű könyvecske! Soha többé nem láttam. Barátai sem ilyen ingerültnek, sem ilyen rajongónak nem látták soha. Én a határon találkoztam vele."[46]

 

Kóbor Tamás halála

Kóbor Tamás leányával és annak férjével együtt lakott Budapesten, XI. Ulászló u. 61.[47] szám alatti házban, betegségében ők ápolták élete végéig.

Kóbor Tamás 1942. május 26-án hosszantartó szívizom elfajulásban halt meg. A temetésén Hevesi Simon vezető főrabbi és Makay-Petrovics György, az Újság főszerkesztője mondott gyászbeszédet.

 

Mikor a magunkfajta meghal[48]

 

Belépek az Otthon kártyaszobájába. Már tudom, hogy mi történt s körülnézek a sakkpartnerem után. Ez messziről üdvözli ellenfelét két karja harczias fölemelésével s noha mosolyog, tudom, hogy ő is tudja. S belefogunk a játékba, mintha mit sem tudnánk.… … Nem tudod ? Bródy Sándor mellbe lőtte magát. … … Ha iró meghal, csak az iró temetheti. Feltámadást is csak a maga fajtája körében várhat. S ha ón meghalok a magam módja szerint, azt áhítom, vajha az én halálom hírére se szakadna meg a kártya-parti az Otthonban. Üdvözöllek előre, közömbös arczok, mesterember megbeszélések, jó barátok, a kik tüntetőleg nem mondtok le semmi megszokott kedvtelésről. Ez a közömbösség, mely elhalkítja a klub zaját, ez a borongás, a »mintha nem történt volna semmi« szcenárióban, ez a pikoló mellett való számítgatás, vájjon hány sort ád neki a szerkesztő, — mennyivel bensőbb, mennyivel siratóbb, mennyivel emberekhez illőbb, mint a kiröppenő gyászlobogók az utcza során, miket buta házmesterek tűznek ki illemtudó, vagy ablakaikat féltő háziurak parancsára! Valahányszor a czigánytábort igy látom, keresztülgázolva a pajtás tetemén, mondhatatlanul megszeretem valamennyiüket: jó fiuk vagytok, mert befelé sirtok s ebben a komisz világban el tudtok lenni pose és illem nélkül.

 

Feleségével együtt fekszik a Kozma utcai zsidó temetőben, az 5B parcella 10. sor. 5. sírjában. Nem messze tőle tanára és egy életen át barátja Alexander Bernát, az 5B[49] parcella 11. sor 10. sírjában nyugszik.

Kóbor Adolf Tamás és felesége sírja
Schreiter Lászlóné Kövesdi Zsuzsánna felvétele 2013. július 2.

 

Kecskeméti Mária:[50] Kóbor Tamás halálára

Halnak a jók, hullnak az igazak,
Isten magához hívja nagyjait,
Isten tudni akarja – mi van itt.
Magához idéz sok igaz tanút:
mi van a földön, hittel valljanak,
és a kínok tanúi vallanak...

Mint bölcs bíró az ítélet előtt,
újabb tanúkat kíván hallani
és újabb tanúk járnak vallani...
Ezért halnak most sokan, igazak,
kiknek szavában az Úr megbízik,
ők fájdalmaink hírét felviszik...

Ne sirassuk távozó nagyjaink,
az ő haláluk nekünk remény:
ők vallanak és dönt a tiszta Fény!"