Szegő Ágnes
Zsidó családtörténet kutatás és genetika
A családfakutatás egy olyan komoly szenvedély, amely beszippantja és fogva tartja
a rá vállalkozókat. Általában kétféle hozzáállás jellemző a zsidó emberekre, az
egyik, hogy azért nem szeretnék a családjuk múltját kutatni, mert félnek a sok,
még nem is ismert mártír adatainak megtalálásáról. Másik részük viszont éppen a
megölt és meg nem született rokonok és a szüleik által sokszor elhallgatott múlt
miatt kutatja családja történetét. Találkoztam mindkét hozzáállással. A
hagyományos források egyre inkább kibővülnek az online kutathatókkal, a legújabb
pedig a már bárki számára elérhető DNS vizsgálat. Mindkettő révén találhatunk
sok élő rokont.
A
populációgenetika újabb tudományág, a rokoni kapcsolatok megállapításában, az
egyes népek közötti rokonság megállapításában is alapvető eszköz. Fontos
megérteni a különbséget a hagyományos családfa alapján felállított rokonság és a
genetikai rokonság között. Génjeinket a szüleinktől örököljük kb. fele-fele
arányban, ez így megy generációkon keresztül, az osztódás úgy történik, hogy a
kromoszómák kisebb nagyobb darabokra szakadnak, és újra összeforrnak. Ameddig
egy kromoszóma szakasz hosszan egyben marad, addig a külső és belső
tulajdonságaink nagyon hasonlóak az elődeinkéhez, azonban a távolsággal együtt
ez rohamosan csökken. A 3-4.-ik unokatestvérekben már csak 3-4 százalék olyan,
egyben maradt hosszú, összefüggő kromoszóma szakasz marad, ami a közös ős
tulajdonságait őrzi, a többi, szétaprózódott szakaszkból egy új egyéniség áll
össze, ami már nem azonos az ősök adottságaival, egy más személyiséget,
egyéniséget jelent, ami nagyon sok ős tulajdonságait hordozza.
A genetikai tesztek a rokonságot az egyben maradt,
elegendően hosszú szakaszokat vizsgálják, határértékeket szabnak, és
statisztikai módszerekkel számolnak. Ezzel biztosítható, hogy minden genetikai
rokon valós rokon legyen, a rokonsági fok azonban 2-4.
generációval távolabbi lehet a valóságostól. A határértékek úgy vannak
megállapítva, hogy a teszt a 6-7. generáción
belüli rokonokat találja meg. Konzervatívnak mondják viszont azért ezt a
tesztet, mert sok valódi rokon egy része nem kerül kimutatásra, mivel a sors
szeszélye folytán egyetlen közös elegendő hosszúságú génszakasz sem maradt az
unokatestvérekben, ez természetesen csak 4-5. vagy távolabbi unokatestvérek
esetén fordul elő. A hagyományos és a genetikai rokonság között tehát az a
különbség, hogy ameddig papíron egy rokon ténylegesen rokon, addig a genetikai
teszt csak azokat veszi figyelembe, akik elegendő mennyiségű közöst gént őriznek
a közös őstől, ami azt jelenti, hogy ténylegesen közös külső és belső
adottságokkal is rendelkeznek.
Az előbbiek miatt van az, hogy az askenázi zsidó
rabbi családok leszármazottai közt sok a genetikai rokon, ők valódi rokonok és
időben lehetnek távoliak, de genetikailag ténylegesen közeliek. Hasonló jelenség
van máshol is, például elzárt szigeteken, ahol évszázadok óta egymással
házasodnak az ott élők.
Fontos azt is tudni, hogy zsidó gének nincsenek,
nagyjából azonos génkészlete van mindenkinek, kicsik a különbségek, az askenázi
zsidó származást a genetikai laborok úgy állapítják meg, hogy összevetik azzal a
génszerkezettel, amit igazoltan évszázadokon egymás között házasodó, többnyire
askenázi zsidó rabbi családok leszármazottjai mutatnak. Ez tehát egy szerkezeti
egyediség, genetikai mintázat, de az építőkövek 99 százalékban ugyanazok
mindenkinél. Az askenázi zsidó származás és annak mértéke ilyen módon minden ma
élő személynél egyértelműen meghatározható, akárcsak a kelet európai, vagy
ázsiai, stb.,
nagyon részletesen és pontosan.
Úgy gondolom, hogy a genetikai rokoni kapcsolatok
megértése a hagyományos családfa kutatással a leghatékonyabb. A
későbbiekben ez már könnyebb lesz, mert az indulás nehéz, a nulláról kell
indulni és a múltban kell
kutatni. Annak ellenére, hogy a genetika tudománya már
az 1870-es évektől kialakult és a DNS láncolatot is felfedezték, nagyon
gyerekcipőben jár a géntudomány. 1985-ben kezdték igazságügyi vonalon használni
a DNS vizsgálatot, majd az apasági teszteken, rokonsági vizsgálatokban is. 1990
és 2001 között több ország és tudományos intézet összefogásából született meg az
emberi genom feltárása.
Az
USA-ban 2009 óta végeznek DNS teszteket szolgáltatásként, erről magyar nyelvű
ismeretek alig érhetőek el. Magyarországon még mindig csak pár ezer ember van,
aki ismeri, hallott róla és még kevesebben, akik meg is
csináltatták a vizsgálatokat. Az utóbbi néhány évben a
DNS teszt jóval olcsóbb lett, elérhető az átlagemberek számára is. A
legnépszerűbb az autoszomális teszt, bár legfőképpen az amerikaiak között. A
teszteket többek között a 23and me, Ancestry, FamilyTreeDNA, MyHeritage Gene by
Gene cégek végzik, amerikai laboratóriumokban.
A
genetika ugyanakkor a jövő tudománya, beláthatatlan lehetőségekkel. Genetikai
ismereteink napról napra nőnek - tudásunk a fejlődéssel nem megváltozik, hanem
tisztul, a részleteket ismerjük meg egyre pontosabban. Mindannyian tanultunk a
biológia tantárgy keretében némi genetikát, de azért pár alapfogalmat érdemes
tisztázni ennek a tudásnak a felújítására.
A gyermek genetikai
állományát a szüleitől örököli – ezért hasonlítunk mindannyian mindkét
szülőnkre. A legtöbb génből két darab van bennünk: egy anyai és egy apai
eredetű. Vannak azonban olyan szakaszai a DNS-nek, amit csak egyik szülőnktől
kapunk. Az Y-kromoszómát – mely a hím nemi kromoszóma, és csak férfiakban
lelhető fel – az apák adják át fiaiknak. Ez a nőkből hiányzik. Ezek a
DNS-szakaszok tehát nem keverednek, szinte változatlanul öröklődnek tovább;
csupán a spontán génmódosulás, azaz a mutáció változtatja meg őket.
Ez a mutáció azonban tovább öröklődik ha két személynél azonosak, akkor
az azt jelenti, hogy kettejüknek van egy közös ősapjuk. Ha egy új mutáció
következik be az Y-kromoszómán – és az adott férfinak lesznek leszármazottai –
akkor ez a mutáció a gyermekekben tovább él. Az ilyen, csak apánktól vagy csak
anyánktól örökölt, jellemzően változatlanul továbbörökített génváltozatok
együttesét haplotípusnak nevezzük.
A jellemzően együtt
öröklődő haplotípusok együttesét haplocsoportnak nevezik. Sőt, azokat az
embercsoportokat is haplocsoportnak hívják, akiknek a génállományában ez a
jellemző csoport fellelhető. Egy-egy haplocsoport tehát
tulajdonképpen egy nagy „család”: olyan emberek összessége, akiknek
valaha közös ősanyja vagy közös ősapja volt. Ennek az ősanyának vagy ősapának a
szervezetében ment végbe az a génmódosulás, aminek nyoma minden egyes
leszármazottjukban fellelhető.
Minden ma élő ember
apai ágon visszavezethető egy körülbelül 235.900 évvel ezelőtt élt közös ősre,
őt a genetika „Y kromoszómás Ádám”-nak nevezi a Bibliai Ádám után. Az
Y-kromoszóma által meghatározott haplocsoportokat az ábécé betűivel jelölik,
A-tól T-ig. Az egyes csoportokon belül alcsoportokat is megkülönböztetnek,
melyeket számokkal, ezek alcsoportjait pedig kisbetűkkel jelölik. Az R1b kód
tehát az R csoport 1-es alcsoportjának b alosztályát jelöli.
A mitokondriális
kromoszóma (mtDNA). A mitokondriumok az eukarióta sejtekben találhatók,
feladatuk az energia előállítása. Ezek a mitokondriumok is tartalmaznak saját,
kör alakú DNS-t. Családfakutatásban azért használható eredményesen, mert csak
női ágon öröklődik. Férfiak is kapnak anyjuktól mitokondriális kromoszómát, de
ezt nem adják tovább. Hasonlóan az Y kromoszómás Ádámhoz, itt is találunk egy
közös őst, a „mitokondriális Évát”, és ugyancsak Afrikában élt, de nem
ugyanabban az időben.[1]
A mai európaiak anyai ágon mintegy
40%-a a H haplocsoportba, 22%-uk az U haplocsoportba tartozik, ezzel
meglepően egységes képet mutatnak az anyai leszármazás tekintetében.
A zsidóság genetikájának kutatása része a
populációs genetikai kutatásoknak, rajta keresztül jobban megérthetjük a
zsidóság migrációját, kiegészíti a régészeti, történeti, nyelvtudományi és
paleontológiai kutatásokat, egyúttal a genetikai betegségek tanulmányozására és
kezelésére szolgálnak. Segít kideríteni, hogy a ma élő zsidó populációnak
vannak-e közös genetikai gyökerei. Az autoszomális (testi) kromoszómák eddigi
kutatásai azt mutatják, hogy miként a vallási és történeti hagyományaink is
tartják, hogy a Közel-Kelet a közös őshaza. A különböző, történetileg kialakult
zsidó csoportok, az askenázik, a szefárdok és a keleti zsidók is közös
gyökerekkel rendelkeznek. Az anyai vonalak már vegyesek, közelebbi rokonságot
mutatnak az egyes befogadó népességgel, főleg az észak-afrikai, az itáliai és az
ibériai zsidóság anyai vonala mutat nagyobb rokonságot egyrészt a dél-európai,
másrészt a helyi nem zsidó népességgel.
Az askenázi zsidók különösen szoros rokonságban vannak a mai
itáliaiakkal, különösen a toszkánokkal, mivel a Közel-Keletről elűzött zsidóság
egyik vándorlási útvonala Itálián keresztül vezetett.
Genetikai tesztelő
cégek, mint az Ancestry.com, a Gene by Gene és a 23andMe olyan nagyra törő
kutatási projekteket is elindítottak, amelyek célja a zsidók genetikai
történetének megvilágítása, így: a zsidó HapMap projekt, melyet Harry Ostrer és
Gil Atzmon kezdeményezett, a zsidó diaszpóra-populációk genetikai térképének
megteremtése a világ minden táján.
A kohaniták
vizsgálata, a Cohen Modal Haplotype (CMH) felfedezése
Az egyik legkorábbi
és leghíresebb ilyen tanulmány a kohanita, vagyis azoknak a zsidó férfiaknak az
azonosításával foglalkozik, akik a zsidóság papi klánjának tagjai. A rabbinikus
törvények szerint a zsidó közösségben való tagság az anyai származáson alapul,
anyától a gyermekéig, de a papi származást apáról fiúra öröklődik. A Tóra Mózes
testvérének, Áron leszármazottainak tartja a kohanitákat.
Nem tudjuk, hogy Áron
valóban létezett-e, de Josephus Flaviustól és rabbinikus forrásokból szerint is
bizonyíték van arra, hogy a papi státusz apáról fiúra szállt a második templom
és a következő évszázadok idején. Ahhoz, hogy ez az elmélet beigazolódjon, a
kohanitáknál az Y kromoszómás genetikai vizsgálatok alapján egy közös genetikai
mutációra van szükség, ami apai ágon öröklődik.
1997-ben genetikusok,
Michael Hammer, Karl Skorecki és kollégáik az Izraelben, az Egyesült Államokban
és Nagy-Britanniában élő, családi hagyományaik szerint kohanitákat teszteltek
annak megállapítása érdekében, hogy van-e közös genetikai készletük. Vizsgálatuk
középpontjában az apai Y kromoszómán alapuló haplotípus állt. Felfedezték, hogy
a megkülönböztető haplotípus, amelyet Cohen Modal Haplotype-nak (CMH) neveztek,
a vizsgált kohanitáknak körülbelül a felében volt jelen, ez azt mutatta, hogy
volt egy közös apai ősük.
Nem lehetett
azonosítani, ki volt ez az ős, de mivel az érintett genetikus egyezés egyaránt
megtalálható az askenázi és a szefárd kohanitákban, a tanulmány szerzői azt a
következtetést vonták le, hogy a két populáció közös őseinek egy helyen kellett
élniük, valamikor az első évezredben.[2]
Egy későbbi
tanulmány, amely megpróbálta megbecsülni, hogy a Cohen Modal Haplotype
megkülönböztető mutációja mikor történt, a közös őst 2100 és 3250 évvel ezelőtti
időszakba helyezte. Az újabb kutatások kimutatták, hogy a kohaniták származása
sokkal összetettebb, mint ahogy a legkorábbi tanulmányok bemutatták.
A zsidók a
Közel-Keletről származnak, az askenázik közel-keleti és európai ősök
leszármazottai
Az egyik
legambiciózusabb tanulmány a tizennégy különböző zsidó közösségből származó
teljes genom minták elemzésével foglalkozott, amelyek a világ zsidó lakosságának
mintegy 90% -át képviselik. A kutatás 2010-ben jelent meg, szerzői Doron Behar
izraeli genetikus, és húsz kutató társa. A felhasznált mintákat hatvankilenc
szomszédos, nem zsidó populáció genetikai mintájával hasonlították össze. Így a
kutatás a mai világban élő zsidó lakosság legátfogóbb és pontosabb genetikai
profilját eredményezte.[3]
A tanulmány
megállapította, hogy genetikailag a legtöbb mintavétel három különálló
alcsoportba esett, amelyek megkülönböztethetőek egymástól, mivel mindegyik
csoport keveredett a helyi lakossággal is. Ugyanakkor azt is megállapította,
hogy szinte mindegyik, a környező területeken élő népcsoport keveredett a
közel-keleti népességgel. Ez azt sugallja, hogy a világon elszórtan élő zsidók
valóban közel-keleti származásúak, ahogyan maguk a zsidók már régóta hiszik.
Ez a kutatás azt is
megmutatja, hogy egy élő populáció genetikai profilját használhatjuk az ősök
távoli helyre és időre történő nyomon követésére. De e bizonyítékok ellenére sem
mindenki fogadja el, hogy a kortárs zsidók valóban közel-keleti származásúak.
Harry Ostrer 2012-ben
megjelent könyvében összegezte az utóbbi évtizedek ez irányú kutatásait.[4] Szerinte az
összes fő zsidó csoport közös közel-keleti génekkel rendelkezik. Művében Ostrer
megcáfolta az askenáziak kazár eredetét. A két nagyobb csoport, a közel-keleti
és az európai zsidók mintegy 2500 éve váltak el egymástól. A dél-európai
populációk az askenázi, a szefárd és az olasz
zsidókhoz állnak a legközelebb. Ez a genetikai rokonság tükrözi azt a 2000 éve
lejátszódott nagymértékű dél-európai átalakulást és keveredést, ami az európai
zsidóság kialakulása folyamán bekövetkezett. Egy kétségtelen észak-afrikai
leszármazási összetevőt is megfigyeltek a szefárd csoportoknál. Ez valószínűleg
a Spanyolországban 711 és 1492 között lezajlott, a móroktól a zsidó népesség
irányába való génáramlást tükrözi. Az európai emberekkel való keveredés azt is
megmagyarázza, miért kék szemű és szőke hajú oly sok európai és szír zsidó.
Martin Richards és
társai szerint az askenázi zsidók anyai ősei 2000 évvel ezelőtt tértek be az
Észak- Mediterránumban, majd később Nyugat- és Közép-Európában. Richards és
kollégái összehasonlították a ma élő zsidók mitokondriális genomját és a
Közel-Kelet, Európa és Kaukázus populációk anyai vonalát, és úgy találták, hogy
ellentétben az askenázi férfiak alapvetően Közel-Keleti származásával, az
askenázi nők dominánsan európai eredetűek, és nincs közük a kazárokhoz.
[5]
Az Ashkenazi Genome
Consortium 2011-ben alakult, melyben vezető genetikusok és 11 New Yorki -és
Izraeli laboratórium részvételével. 2014-ben jelent meg az kutatási jelentésük,[6] amelynek
keretében 128 zsidó személy genomjának mélyreható elemzését végezték el.
Adataik, a korábbi
tanulmányokkal összhangban azt mutatták, hogy szoros hasonlóság áll fenn a
kimutatott rokonságban nem álló askenázi egyének között. Valójában genetikai
szinten az askenázi genom sokkal heterogénebb, mint egy tipikus európai genom.
Ugyanakkor az egyéneknek van egy majdnem teljesen azonos genetikai anyaga, amely
rendkívül hosszú távolságra terjed (több mint három millió bázispár). Az európai
származású populációkban a genetikai hasonlóság ilyen foka megegyezik a negyedik
generációs rokonokkal. Az askenázi népességben ezek az azonos szekvencia
szakaszok a közelmúlt történetében rendkívül kicsi népességszámnak tudhatók be,
amelyet a genetika „alapítói eseményként” ismer. Tehát két, az elmúlt néhány
generációban ismert közös ősök nélküli askenázi egyén ugyanazon ősöktől
származhat. A matematikai modellezés kimutatta, hogy az eredeti népesség valóban
kicsi volt, mintegy 300-400 személy (ez az ún. "tényleges népességméret", amely
kisebb lehet, mint az alapítók tényleges száma), akik mintegy 25-30 generációval
ezelőtt, nagyjából 700 évvel ezelőtt éltek. Az askenázi zsidók 50% -a európai
származású.
Az askenázi és az
európai genomok mutációs frekvenciájának elemzése megerősítette, hogy az
askenázi lakosság közel-keleti és európai populációk keveréke. Ez fontos
eredmény, hiszen az askenázi zsidók európai származásának foka ellentmondásos
volt, a korábbi becslések 20-80% között mozogtak.
„A közel-keleti
apáktól jött maga a vallás és az identitás, a germán nyelvű anyák ajándéka a
jiddis nyelv, melyet az askenázi zsidók beszéltek innen fogva. A mai askenázi
populáció ettől a 330 alapítótól ered, ez tökéletesen választ is ad az askenázi
autoszomális genetikában tapasztalt endogámiára. Köln, Worms, Mainz városai
lettek a virágzó szellemi élet központjai, de üldöztetés és pogromok hatására
nagy tömegek vándoroltak Kelet-Európa felé.”[7]
2017 végéig az
Ashkenazi Genome Consortium kutatásaiban, már több száz askenázi genomot
elemeztek, a továbbfejlesztett technológia mintegy egymillióra növelte az
elérhető markerek számát. Az eredmények azt mutatják, hogy az askenázi zsidók
genetikailag sokkal közelebb állnak a zsidóság többi csoportjához, mint az
európaiakhoz vagy a közép-kelet-európaiakhoz. Az elemzés azt is megerősítette,
hogy az askenázi népesség mérete rendkívül kicsi volt a késő középkorban,
összhangban az egyedi genetikai rendellenességek magas előfordulásával.[8]
Zsidók és a
kazárelmélet
Néhány évvel Behar
tanulmányának közzététele után Eran Elhaik molekuláris biológus ettől eltérően
azt állította, hogy vizsgálatai szerint az askenázi zsidók a Kaukázus-hegységből
származnak, a korábban felkapott kazárelméletnek megfelelően. (A kazárnak Európa
és Ázsia között laktak a térségben, és tömegesen áttértek a zsidó vallásba a
kora középkorban.)[9]
Az elmélet a XIX.
századra nyúlik vissza, de az Egyesült Államokban Arthur Koestler tette
népszerűvé az 1976-ban publikált, a Tizenharmadik törzs (The Thirteenth Tribe)
című könyvében. A mai napig vannak az elméletnek hívei. A szöveges forrásokra
támaszkodó történészek a kazárelméletben számos gyengeséget tártak fel, de
Elhaik kutatása szerint úgy tűnt, hogy új tudományos alapot talált, és az
askenázi zsidók mégsem a közel-keleti ősatyáktól származnak.
Doron Behar és
munkatársai cáfolták Elhaik teóriáját. Behar rámutatott egy módszertani
problémára Elhaik elemzésében: „Ma már nincsenek élő kazárok, nem ismertek
utódaik, és nincsenek ismert csontváz maradványok, amelyekből DNS bizonyítékokat
lehetne kinyerni. Ezért nincs mód arra, hogy genetikai kapcsolatot találjanak az
askenázi zsidók és a kazár népesség között.”
Elhaik örmények és a
grúzok mintái alapján, akiknek a területeit tévesen kazár tartománynak tartotta
- megállapította, hogy az európai zsidók 70 százaléka és szinte az összes
kelet-európai zsidó ezekkel a populációkkal van rokonságban.
Behar és munkatársai
szerint a ma élő örményeket és grúzokat a kazárok genetikai leszármazottainak
tartani hiba volt, mivel ezek a népek a Kaukázus déli részén élnek, míg a kazár
királyság északon helyezkedett el. Összehasonlították a zsidó minták nagy
gyűjteményét a nem-zsidó népesség legnagyobb rendelkezésre álló mintáival
azokból a régiókból, ahonnan az askenázi zsidók éltek, köztük Nyugat-Európából,
a Közel-Keletről és azon személyekkel, akik a (tényleges) kazár régióban élnek,
északra, nem ott, ahonnan Elhaik vette a mintáit.
Megközelítésük nagyon
eltérő eredményhez vezetett, és Elhaik következtetéseit megkérdőjelezte azzal,
hogy megmutatta, az askenázi zsidók nem a Kaukázusból, hanem az Európából és a
Közel-Keletből származó emberekkel vannak a legnagyobb genetikai rokonságban.
[10]
Maguk a genetikusok
elsőként ismerik el, hogy az általuk kimutatott adatok, bár lenyűgözőek,
önmagukért nem beszélnek. Nincs belső jelentésük, hanem értelmezni kell, és
beilleszteni a többi tudományág kutatásai sorába. Amint az a bibliai
magyarázatokra is igaz, a genetikai kutatások elemzése a bizonyítékok nagyon
eltérő értelmezését eredményezhetik.
Néhány érdekes példa
A DNS teszt eredményeként érheti az embert meglepetés származásával
kapcsolatban. (2014-ben a 23and me cégnél mintegy hétezer emberről derült ki,
hogy más volt az apja, mint akiről tudott, illetve hogy vannak testvérei, akiket
nem ismert.)
Hat évvel ezelőtt Alice Collins Plebuch nyugdíjas programozó elhatározta,
hogy elkészítteti a DNS tesztjét. Tudomása szerint a családja ír amerikai,
édesapja Jim Collins volt. Amikor megkapta az eredményt, nagyon elcsodálkozott,
mivel az szerint ő félig askenázi zsidó. Először arra gyanakodott, hogy már
elhunyt édesanyja lépett félre. Megkérte a testvéreit, hogy ők is készíttessék
el a DNS tesztjüket – az eredmény viszont ugyanaz lett. Bátyja DNS tesztjéből
kiderült, hogy az apai ág lehet zsidó. Ezután az apai és anyai első
unokatestvéreket kérték meg a teszt elvégzésére.
Az apai unokatestvérről, Pete Nolan-ról
derült ki, hogy nem vérrokon, aki azért biztosította őket, hogy számára mégis
marad az unokatestvérség. Számos teóriát felállítottak, de egyiket sem tudták
bizonyítani. Nemrég azonban Pete Nolan a tesztelő cégtől egy nagyon közeli
rokonról, Jessica Bensonról kapott értesítést – aki - milyen meglepő - zsidó
családba született. Felvette vele a kapcsolatot és hamarosan kiderült, amit
Alice családja már sejtett, hogy Alice apja és az új rokon nagyapja, Philiph
Benson ugyanazon a napon és ugyanabban a kórházban született. Ezek szerint
valóban elcserélték őket. 1913-ban még kevés gyerek született kórházban és nem
volt szokás az azonosító karpánt. A két rokon család összejött és barátságosan
megvitatták a helyzetet, fényképeket cseréltek. Az már korábban is feltűnt, hogy
mindkét gyerek kilógott a sorból, mivel az ír család tagjai magas termetűek, a
zsidó család tagjai viszont alacsony termetűek voltak.
Alice apja a fotók szerint nagyon hasonlított a biológiai apjára.
Alice és családja elfogadta a fél-zsidó származást, viszont annak Alice
örült, hogy az édesapja már nem érte meg ezt, mivel ő nagyon büszke volt ír
származására.[11]
A Katzenellenbogen rabbi család
A zsidó származáshoz a legjobb
összehasonlítási alap a híres és nagy rabbi családok írott leszármazási táblái,
és az élő leszármazottak DNS-ével való összehasonlítás. Az egyik leghíresebb és
legnagyobb ilyen családot, Meir Katzenelnbogen rabbi, a Maharam of Padua
leszármazottai jelentik. Neil Rosenstein, az
Unbrocken Chain – A megszakadt lánc című könyvében írta meg a család
történetét.[12] A család tagjai
között sok híres rabbi volt, és számos családtag más neves zsidó családokkal
házasodott. Különlegesség volt, hogy a család nőtagjait elvevő férjek sokszor
felvették feleségük nevét. Meir rabbi egészen Rásiig vezette vissza a felmenőit.
A Katzenellenbogen családban élő legenda szerint a Maharam of Padua unokája, a
Litvániában élő Saul Wahl egy éjszakára Lengyelország királya volt.
A holokauszt után nagyon kevés bizonyítható leszármazott maradt. Apai
ágon Dr. Richard Ellenbogen (1943), Brian Keith Selwyn (1960) és David Kellen
(1953), akiket a FamilyTreeDNA cég Y-DNS teszt vizsgálatát végeztették el,
illetve két, csak a szóbeli hagyomány szerint leszármazottét; Graham De Vahl
Davis (1931), és Viktor Katsenelenbogen (1936) tesztjét. (Ez csak úgy működik,
hogy az Y kromoszóma apáról fiúra száll, nem lehet közben egy-két anyai ős sem).
A vizsgálat a három bizonyítható leszármazott között szoros genetikai
egyezést mutatott, 64-67 STR markerük egyezett, míg Viktor Katsenelenbogennel
60. Ezenkívül még találtak négy, eddig nem ismert leszármazottat, köztük volt
Bennett Greenspan, a FamilyTreeDNA cég alapítója és tulajdonosa. A meglepetést
az okozta, hogy az adatbázis szerint még 9 közeli, ibériai férfi is volt a
rokonok között, akik konverzó családból származtak. Öten közülük vállalták, hogy
részt vesznek ebben a projektben, Gilbert Marquez, Xico Garcia, Manuel Tenorio,
Rdolfo Echeverria Dominguez és Eddy Romero, mindannyian 62-67 markerrel egyeztek
egymással és az ismert leszármazottakkal. Valamennyien a J-M267 haplocsoporthoz
tartoznak. Ez arra mutat, hogy a család eredetileg szefárd volt. A Garcia,
Marquez, és Romero konverzó személynevekként ismertek.[13]
***
Remélem, hogy a közeljövőben egyre többen
készíttetik el a saját DNS-tesztjüket - én erre biztatok mindenkit. Mivel
egyre bővül a teszteket végző laboratóriumok adatbázisa, ezért egyre nagyobb az
összehasonlítás lehetősége. Az áraik már nem túl magasak, találhatunk sok-sok
genetikai rokont – nekem 2016 ősze óta 17 ezer rokonom, „match”-em lett – a
különböző térképeken megnézhető, hogy közelebbi és távolabbi őseink mely részein
éltek Földünknek. A régészeti csontleletekből kinyert mitokondriális DNS alapján
még érdekesebb összefüggéseket láthatunk, rokonságunkat akár Ötzivel, vagy a
gyenyiszovói barlangban talált hölggyel. A cégek többféle matematikai
algoritmussal dolgoznak, amelyek nem teljesen azonos eredményt adnak. A
különböző cégeknél elvégeztetett tesztek eredményét a gedmatch.com-ra feltöltve
találhatunk új rokonokat, és nagyon érdekes új eredményeket kaphatunk.
Irodalomjegyzék:
1.
BALOGH Gábor:
Az
óperencián innen és túl. Történelem, helytörténet/Genealógia, családtörténet.
2017. Magyar Elektronikus Könyvtár: http://mek.oszk.hu/17700/17772/index.phtml
2.
BEHAR, Doron, et al.
The Genome-wide Structure of the Jewish People.
Nature. 466. 2010. 238-242 l.
3.
BEHAR, Doron M. és társai:
Multiple origins of Ashkenazi Levites:
Y chromosome evidence for both Near Eastern and European ancestries
In The American
Journal of Human Genetics. 78. vol. 4. sz. 768-779.
4.
CARMI, Shai et al.
Sequencing an Ashkenazi reference panel supports population-targeted personal
genomics and illuminates Jewish and European origins.
Nature Communications. 2014. szeptember 9.
5.
CARMI, Shai
https://scarmilab.org/tagc/
6.
COPELAND, Libby
Who was she? A DNA test only opened new mysteries.
The Washington Post. 2017. július 27.
7.
ELHAIK, Eran
Missing Link of Jewish European Ancestry: Contrasting
the Rhineland and Khazarian Hypotheses.
Genome
Biology and Evolution 5 (2013): 61-74.
8.
HAMMER, Michael et al,
Y Chromosomes of Jewish Priests.
Nature. 385. 1997.
9.
OSTRER, Harry, at all:
Legacy: A Genetic History of the Jewish
People. New York : Oxford University Press
2012.
10.
OSTRER,
Harry; SKORECKI, Karl
The population genetics of the
Jewish people. Human
Genetics. 2012. 132 (2):
119–127
11.
PAULL, Jeffrey
Mark-ROSENSTEIN, Neil – BRISKMAN, Jeffrey
The Y-DNA Genetic
Signature and Ethnic Origin of the Katzenellenbogen Rabbinical Lineage [AB-033]
2016.
https://www.avotaynuonline.com/2016/03/y-dna-genetic-signature-ethnic-origin-katzenellenbogen-rabbinical-lineage/
12.
RICHARDS, Martin:
A substantial prehistoric European ancestry amongst Ashkenazi maternal lineages
Nature Commons. 2013. 10.08
13.
ROSENSTEIN, Neil
Biographical sketches and the geneaology
of illustrious Jewish families from the 15th - 20th century. New Yrok:
Shengold (1976). XII, 716 S.
14.
WEITZMAN, Steven J.
DNA and the origin of Jews.
TheTorah.com. 2017.10.01.
http://thetorah.com/dna-and-the-origin-of-the-jews/
|