VISSZA 

Szegő Ágnes

Zsidó családtörténet kutatás és genetika

 

A családfakutatás egy olyan komoly szenvedély, amely beszippantja és fogva tartja a rá vállalkozókat. Általában kétféle hozzáállás jellemző a zsidó emberekre, az egyik, hogy azért nem szeretnék a családjuk múltját kutatni, mert félnek a sok, még nem is ismert mártír adatainak megtalálásáról. Másik részük viszont éppen a megölt és meg nem született rokonok és a szüleik által sokszor elhallgatott múlt miatt kutatja családja történetét. Találkoztam mindkét hozzáállással. A hagyományos források egyre inkább kibővülnek az online kutathatókkal, a legújabb pedig a már bárki számára elérhető DNS vizsgálat. Mindkettő révén találhatunk sok élő rokont.

A populációgenetika újabb tudományág, a rokoni kapcsolatok megállapításában, az egyes népek közötti rokonság megállapításában is alapvető eszköz. Fontos megérteni a különbséget a hagyományos családfa alapján felállított rokonság és a genetikai rokonság között. Génjeinket a szüleinktől örököljük kb. fele-fele arányban, ez így megy generációkon keresztül, az osztódás úgy történik, hogy a kromoszómák kisebb nagyobb darabokra szakadnak, és újra összeforrnak. Ameddig egy kromoszóma szakasz hosszan egyben marad, addig a külső és belső tulajdonságaink nagyon hasonlóak az elődeinkéhez, azonban a távolsággal együtt ez rohamosan csökken. A 3-4.-ik unokatestvérekben már csak 3-4 százalék olyan, egyben maradt hosszú, összefüggő kromoszóma szakasz marad, ami a közös ős tulajdonságait őrzi, a többi, szétaprózódott szakaszkból egy új egyéniség áll össze, ami már nem azonos az ősök adottságaival, egy más személyiséget, egyéniséget jelent, ami nagyon sok ős tulajdonságait hordozza.

A genetikai tesztek a rokonságot az egyben maradt, elegendően hosszú szakaszokat vizsgálják, határértékeket szabnak, és statisztikai módszerekkel számolnak. Ezzel biztosítható, hogy minden genetikai rokon valós rokon legyen, a rokonsági fok azonban 2-4. generációval távolabbi lehet a valóságostól. A határértékek úgy vannak megállapítva, hogy a teszt a 6-7. generáción belüli rokonokat találja meg. Konzervatívnak mondják viszont azért ezt a tesztet, mert sok valódi rokon egy része nem kerül kimutatásra, mivel a sors szeszélye folytán egyetlen közös elegendő hosszúságú génszakasz sem maradt az unokatestvérekben, ez természetesen csak 4-5. vagy távolabbi unokatestvérek esetén fordul elő. A hagyományos és a genetikai rokonság között tehát az a különbség, hogy ameddig papíron egy rokon ténylegesen rokon, addig a genetikai teszt csak azokat veszi figyelembe, akik elegendő mennyiségű közöst gént őriznek a közös őstől, ami azt jelenti, hogy ténylegesen közös külső és belső adottságokkal is rendelkeznek.

Az előbbiek miatt van az, hogy az askenázi zsidó rabbi családok leszármazottai közt sok a genetikai rokon, ők valódi rokonok és időben lehetnek távoliak, de genetikailag ténylegesen közeliek. Hasonló jelenség van máshol is, például elzárt szigeteken, ahol évszázadok óta egymással házasodnak az ott élők.

Fontos azt is tudni, hogy zsidó gének nincsenek, nagyjából azonos génkészlete van mindenkinek, kicsik a különbségek, az askenázi zsidó származást a genetikai laborok úgy állapítják meg, hogy összevetik azzal a génszerkezettel, amit igazoltan évszázadokon egymás között házasodó, többnyire askenázi zsidó rabbi családok leszármazottjai mutatnak. Ez tehát egy szerkezeti egyediség, genetikai mintázat, de az építőkövek 99 százalékban ugyanazok mindenkinél. Az askenázi zsidó származás és annak mértéke ilyen módon minden ma élő személynél egyértelműen meghatározható, akárcsak a kelet európai, vagy ázsiai, stb., nagyon részletesen és pontosan.

Úgy gondolom, hogy a genetikai rokoni kapcsolatok megértése  a hagyományos családfa kutatással a leghatékonyabb. A későbbiekben ez már könnyebb lesz, mert az indulás nehéz, a nulláról kell indulni és a múltban kell kutatni. Annak ellenére, hogy a genetika tudománya már az 1870-es évektől kialakult és a DNS láncolatot is felfedezték, nagyon gyerekcipőben jár a géntudomány. 1985-ben kezdték igazságügyi vonalon használni a DNS vizsgálatot, majd az apasági teszteken, rokonsági vizsgálatokban is. 1990 és 2001 között több ország és tudományos intézet összefogásából született meg az emberi genom feltárása.

Az USA-ban 2009 óta végeznek DNS teszteket szolgáltatásként, erről magyar nyelvű ismeretek alig érhetőek el. Magyarországon még mindig csak pár ezer ember van, aki ismeri, hallott róla és még kevesebben, akik meg is csináltatták a vizsgálatokat. Az utóbbi néhány évben a DNS teszt jóval olcsóbb lett, elérhető az átlagemberek számára is. A legnépszerűbb az autoszomális teszt, bár legfőképpen az amerikaiak között. A teszteket többek között a 23and me, Ancestry, FamilyTreeDNA, MyHeritage Gene by Gene cégek végzik, amerikai laboratóriumokban.

A genetika ugyanakkor a jövő tudománya, beláthatatlan lehetőségekkel. Genetikai ismereteink napról napra nőnek - tudásunk a fejlődéssel nem megváltozik, hanem tisztul, a részleteket ismerjük meg egyre pontosabban. Mindannyian tanultunk a biológia tantárgy keretében némi genetikát, de azért pár alapfogalmat érdemes tisztázni ennek a tudásnak a felújítására.

A gyermek genetikai állományát a szüleitől örököli – ezért hasonlítunk mindannyian mindkét szülőnkre. A legtöbb génből két darab van bennünk: egy anyai és egy apai eredetű. Vannak azonban olyan szakaszai a DNS-nek, amit csak egyik szülőnktől kapunk. Az Y-kromoszómát – mely a hím nemi kromoszóma, és csak férfiakban lelhető fel – az apák adják át fiaiknak. Ez a nőkből hiányzik. Ezek a DNS-szakaszok tehát nem keverednek, szinte változatlanul öröklődnek tovább; csupán a spontán génmódosulás, azaz a mutáció változtatja meg őket.  Ez a mutáció azonban tovább öröklődik ha két személynél azonosak, akkor az azt jelenti, hogy kettejüknek van egy közös ősapjuk. Ha egy új mutáció következik be az Y-kromoszómán – és az adott férfinak lesznek leszármazottai – akkor ez a mutáció a gyermekekben tovább él. Az ilyen, csak apánktól vagy csak anyánktól örökölt, jellemzően változatlanul továbbörökített génváltozatok együttesét haplotípusnak nevezzük.

A jellemzően együtt öröklődő haplotípusok együttesét haplocsoportnak nevezik. Sőt, azokat az embercsoportokat is haplocsoportnak hívják, akiknek a génállományában ez a jellemző csoport fellelhető. Egy-egy haplocsoport tehát tulajdonképpen egy nagy „család”: olyan emberek összessége, akiknek valaha közös ősanyja vagy közös ősapja volt. Ennek az ősanyának vagy ősapának a szervezetében ment végbe az a génmódosulás, aminek nyoma minden egyes leszármazottjukban fellelhető.

Minden ma élő ember apai ágon visszavezethető egy körülbelül 235.900 évvel ezelőtt élt közös ősre, őt a genetika „Y kromoszómás Ádám”-nak nevezi a Bibliai Ádám után. Az Y-kromoszóma által meghatározott haplocsoportokat az ábécé betűivel jelölik, A-tól T-ig. Az egyes csoportokon belül alcsoportokat is megkülönböztetnek, melyeket számokkal, ezek alcsoportjait pedig kisbetűkkel jelölik. Az R1b kód tehát az R csoport 1-es alcsoportjának b alosztályát jelöli.

A mitokondriális kromoszóma (mtDNA). A mitokondriumok az eukarióta sejtekben találhatók, feladatuk az energia előállítása. Ezek a mitokondriumok is tartalmaznak saját, kör alakú DNS-t. Családfakutatásban azért használható eredményesen, mert csak női ágon öröklődik. Férfiak is kapnak anyjuktól mitokondriális kromoszómát, de ezt nem adják tovább. Hasonlóan az Y kromoszómás Ádámhoz, itt is találunk egy közös őst, a „mitokondriális Évát”, és ugyancsak Afrikában élt, de nem ugyanabban az időben.[1]   A mai európaiak anyai ágon mintegy  40%-a a H haplocsoportba, 22%-uk az U haplocsoportba tartozik, ezzel meglepően egységes képet mutatnak az anyai leszármazás tekintetében.

A zsidóság genetikájának kutatása része a populációs genetikai kutatásoknak, rajta keresztül jobban megérthetjük a zsidóság migrációját, kiegészíti a régészeti, történeti, nyelvtudományi és paleontológiai kutatásokat, egyúttal a genetikai betegségek tanulmányozására és kezelésére szolgálnak. Segít kideríteni, hogy a ma élő zsidó populációnak vannak-e közös genetikai gyökerei. Az autoszomális (testi) kromoszómák eddigi kutatásai azt mutatják, hogy miként a vallási és történeti hagyományaink is tartják, hogy a Közel-Kelet a közös őshaza. A különböző, történetileg kialakult zsidó csoportok, az askenázik, a szefárdok és a keleti zsidók is közös gyökerekkel rendelkeznek. Az anyai vonalak már vegyesek, közelebbi rokonságot mutatnak az egyes befogadó népességgel, főleg az észak-afrikai, az itáliai és az ibériai zsidóság anyai vonala mutat nagyobb rokonságot egyrészt a dél-európai, másrészt a helyi nem zsidó népességgel.  Az askenázi zsidók különösen szoros rokonságban vannak a mai itáliaiakkal, különösen a toszkánokkal, mivel a Közel-Keletről elűzött zsidóság egyik vándorlási útvonala Itálián keresztül vezetett.

Genetikai tesztelő cégek, mint az Ancestry.com, a Gene by Gene és a 23andMe olyan nagyra törő kutatási projekteket is elindítottak, amelyek célja a zsidók genetikai történetének megvilágítása, így: a zsidó HapMap projekt, melyet Harry Ostrer és Gil Atzmon kezdeményezett, a zsidó diaszpóra-populációk genetikai térképének megteremtése a világ minden táján.

A kohaniták vizsgálata, a Cohen Modal Haplotype (CMH) felfedezése

Az egyik legkorábbi és leghíresebb ilyen tanulmány a kohanita, vagyis azoknak a zsidó férfiaknak az azonosításával foglalkozik, akik a zsidóság papi klánjának tagjai. A rabbinikus törvények szerint a zsidó közösségben való tagság az anyai származáson alapul, anyától a gyermekéig, de a papi származást apáról fiúra öröklődik. A Tóra Mózes testvérének, Áron leszármazottainak tartja a kohanitákat.

Nem tudjuk, hogy Áron valóban létezett-e, de Josephus Flaviustól és rabbinikus forrásokból szerint is bizonyíték van arra, hogy a papi státusz apáról fiúra szállt a második templom és a következő évszázadok idején. Ahhoz, hogy ez az elmélet beigazolódjon, a kohanitáknál az Y kromoszómás genetikai vizsgálatok alapján egy közös genetikai mutációra van szükség, ami apai ágon öröklődik.

1997-ben genetikusok, Michael Hammer, Karl Skorecki és kollégáik az Izraelben, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában élő, családi hagyományaik szerint kohanitákat teszteltek annak megállapítása érdekében, hogy van-e közös genetikai készletük. Vizsgálatuk középpontjában az apai Y kromoszómán alapuló haplotípus állt. Felfedezték, hogy a megkülönböztető haplotípus, amelyet Cohen Modal Haplotype-nak (CMH) neveztek, a vizsgált kohanitáknak körülbelül a felében volt jelen, ez azt mutatta, hogy volt egy közös apai ősük.

Nem lehetett azonosítani, ki volt ez az ős, de mivel az érintett genetikus egyezés egyaránt megtalálható az askenázi és a szefárd kohanitákban, a tanulmány szerzői azt a következtetést vonták le, hogy a két populáció közös őseinek egy helyen kellett élniük, valamikor az első évezredben.[2]

Egy későbbi tanulmány, amely megpróbálta megbecsülni, hogy a Cohen Modal Haplotype megkülönböztető mutációja mikor történt, a közös őst 2100 és 3250 évvel ezelőtti időszakba helyezte. Az újabb kutatások kimutatták, hogy a kohaniták származása sokkal összetettebb, mint ahogy a legkorábbi tanulmányok bemutatták.

A zsidók a Közel-Keletről származnak, az askenázik közel-keleti és európai ősök leszármazottai

Az egyik legambiciózusabb tanulmány a tizennégy különböző zsidó közösségből származó teljes genom minták elemzésével foglalkozott, amelyek a világ zsidó lakosságának mintegy 90% -át képviselik. A kutatás 2010-ben jelent meg, szerzői Doron Behar izraeli genetikus, és húsz kutató társa. A felhasznált mintákat hatvankilenc szomszédos, nem zsidó populáció genetikai mintájával hasonlították össze. Így a kutatás a mai világban élő zsidó lakosság legátfogóbb és pontosabb genetikai profilját eredményezte.[3]

A tanulmány megállapította, hogy genetikailag a legtöbb mintavétel három különálló alcsoportba esett, amelyek megkülönböztethetőek egymástól, mivel mindegyik csoport keveredett a helyi lakossággal is. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy szinte mindegyik, a környező területeken élő népcsoport keveredett a közel-keleti népességgel. Ez azt sugallja, hogy a világon elszórtan élő zsidók valóban közel-keleti származásúak, ahogyan maguk a zsidók már régóta hiszik.

Ez a kutatás azt is megmutatja, hogy egy élő populáció genetikai profilját használhatjuk az ősök távoli helyre és időre történő nyomon követésére. De e bizonyítékok ellenére sem mindenki fogadja el, hogy a kortárs zsidók valóban közel-keleti származásúak.

Harry Ostrer 2012-ben megjelent könyvében összegezte az utóbbi évtizedek ez irányú kutatásait.[4] Szerinte az összes fő zsidó csoport közös közel-keleti génekkel rendelkezik. Művében Ostrer megcáfolta az askenáziak kazár eredetét. A két nagyobb csoport, a közel-keleti és az európai zsidók mintegy 2500 éve váltak el egymástól. A dél-európai populációk az askenázi, a szefárd és az olasz zsidókhoz állnak a legközelebb. Ez a genetikai rokonság tükrözi azt a 2000 éve lejátszódott nagymértékű dél-európai átalakulást és keveredést, ami az európai zsidóság kialakulása folyamán bekövetkezett. Egy kétségtelen észak-afrikai leszármazási összetevőt is megfigyeltek a szefárd csoportoknál. Ez valószínűleg a Spanyolországban 711 és 1492 között lezajlott, a móroktól a zsidó népesség irányába való génáramlást tükrözi. Az európai emberekkel való keveredés azt is megmagyarázza, miért kék szemű és szőke hajú oly sok európai és szír zsidó.

Martin Richards és társai szerint az askenázi zsidók anyai ősei 2000 évvel ezelőtt tértek be az Észak- Mediterránumban, majd később Nyugat- és Közép-Európában. Richards és kollégái összehasonlították a ma élő zsidók mitokondriális genomját és a Közel-Kelet, Európa és Kaukázus populációk anyai vonalát, és úgy találták, hogy ellentétben az askenázi férfiak alapvetően Közel-Keleti származásával, az askenázi nők dominánsan európai eredetűek, és nincs közük a kazárokhoz. [5]

Az Ashkenazi Genome Consortium 2011-ben alakult, melyben vezető genetikusok és 11 New Yorki -és Izraeli laboratórium részvételével. 2014-ben jelent meg az kutatási jelentésük,[6] amelynek keretében 128 zsidó személy genomjának mélyreható elemzését végezték el.

Adataik, a korábbi tanulmányokkal összhangban azt mutatták, hogy szoros hasonlóság áll fenn a kimutatott rokonságban nem álló askenázi egyének között. Valójában genetikai szinten az askenázi genom sokkal heterogénebb, mint egy tipikus európai genom. Ugyanakkor az egyéneknek van egy majdnem teljesen azonos genetikai anyaga, amely rendkívül hosszú távolságra terjed (több mint három millió bázispár). Az európai származású populációkban a genetikai hasonlóság ilyen foka megegyezik a negyedik generációs rokonokkal. Az askenázi népességben ezek az azonos szekvencia szakaszok a közelmúlt történetében rendkívül kicsi népességszámnak tudhatók be, amelyet a genetika „alapítói eseményként” ismer. Tehát két, az elmúlt néhány generációban ismert közös ősök nélküli askenázi egyén ugyanazon ősöktől származhat. A matematikai modellezés kimutatta, hogy az eredeti népesség valóban kicsi volt, mintegy 300-400 személy (ez az ún. "tényleges népességméret", amely kisebb lehet, mint az alapítók tényleges száma), akik mintegy 25-30 generációval ezelőtt, nagyjából 700 évvel ezelőtt éltek. Az askenázi zsidók 50% -a európai származású.

Az askenázi és az európai genomok mutációs frekvenciájának elemzése megerősítette, hogy az askenázi lakosság közel-keleti és európai populációk keveréke. Ez fontos eredmény, hiszen az askenázi zsidók európai származásának foka ellentmondásos volt, a korábbi becslések 20-80% között mozogtak.

„A közel-keleti apáktól jött maga a vallás és az identitás, a germán nyelvű anyák ajándéka a jiddis nyelv, melyet az askenázi zsidók beszéltek innen fogva. A mai askenázi populáció ettől a 330 alapítótól ered, ez tökéletesen választ is ad az askenázi autoszomális genetikában tapasztalt endogámiára. Köln, Worms, Mainz városai lettek a virágzó szellemi élet központjai, de üldöztetés és pogromok hatására nagy tömegek vándoroltak Kelet-Európa felé.”[7]

2017 végéig az Ashkenazi Genome Consortium kutatásaiban, már több száz askenázi genomot elemeztek, a továbbfejlesztett technológia mintegy egymillióra növelte az elérhető markerek számát. Az eredmények azt mutatják, hogy az askenázi zsidók genetikailag sokkal közelebb állnak a zsidóság többi csoportjához, mint az európaiakhoz vagy a közép-kelet-európaiakhoz. Az elemzés azt is megerősítette, hogy az askenázi népesség mérete rendkívül kicsi volt a késő középkorban, összhangban az egyedi genetikai rendellenességek magas előfordulásával.[8]

 

Zsidók és a kazárelmélet

Néhány évvel Behar tanulmányának közzététele után Eran Elhaik molekuláris biológus ettől eltérően azt állította, hogy vizsgálatai szerint az askenázi zsidók a Kaukázus-hegységből származnak, a korábban felkapott kazárelméletnek megfelelően. (A kazárnak Európa és Ázsia között laktak a térségben, és tömegesen áttértek a zsidó vallásba a kora középkorban.)[9]

Az elmélet a XIX. századra nyúlik vissza, de az Egyesült Államokban Arthur Koestler tette népszerűvé az 1976-ban publikált, a Tizenharmadik törzs (The Thirteenth Tribe) című könyvében. A mai napig vannak az elméletnek hívei. A szöveges forrásokra támaszkodó történészek a kazárelméletben számos gyengeséget tártak fel, de Elhaik kutatása szerint úgy tűnt, hogy új tudományos alapot talált, és az askenázi zsidók mégsem a közel-keleti ősatyáktól származnak.

Doron Behar és munkatársai cáfolták Elhaik teóriáját. Behar rámutatott egy módszertani problémára Elhaik elemzésében: „Ma már nincsenek élő kazárok, nem ismertek utódaik, és nincsenek ismert csontváz maradványok, amelyekből DNS bizonyítékokat lehetne kinyerni. Ezért nincs mód arra, hogy genetikai kapcsolatot találjanak az askenázi zsidók és a kazár népesség között.”

Elhaik örmények és a grúzok mintái alapján, akiknek a területeit tévesen kazár tartománynak tartotta - megállapította, hogy az európai zsidók 70 százaléka és szinte az összes kelet-európai zsidó ezekkel a populációkkal van rokonságban.

Behar és munkatársai szerint a ma élő örményeket és grúzokat a kazárok genetikai leszármazottainak tartani hiba volt, mivel ezek a népek a Kaukázus déli részén élnek, míg a kazár királyság északon helyezkedett el. Összehasonlították a zsidó minták nagy gyűjteményét a nem-zsidó népesség legnagyobb rendelkezésre álló mintáival azokból a régiókból, ahonnan az askenázi zsidók éltek, köztük Nyugat-Európából, a Közel-Keletről és azon személyekkel, akik a (tényleges) kazár régióban élnek, északra, nem ott, ahonnan Elhaik vette a mintáit.

Megközelítésük nagyon eltérő eredményhez vezetett, és Elhaik következtetéseit megkérdőjelezte azzal, hogy megmutatta, az askenázi zsidók nem a Kaukázusból, hanem az Európából és a Közel-Keletből származó emberekkel vannak a legnagyobb genetikai rokonságban. [10]

Maguk a genetikusok elsőként ismerik el, hogy az általuk kimutatott adatok, bár lenyűgözőek, önmagukért nem beszélnek. Nincs belső jelentésük, hanem értelmezni kell, és beilleszteni a többi tudományág kutatásai sorába. Amint az a bibliai magyarázatokra is igaz, a genetikai kutatások elemzése a bizonyítékok nagyon eltérő értelmezését eredményezhetik.

 

Néhány érdekes példa

  A DNS teszt eredményeként érheti az embert meglepetés származásával kapcsolatban. (2014-ben a 23and me cégnél mintegy hétezer emberről derült ki, hogy más volt az apja, mint akiről tudott, illetve hogy vannak testvérei, akiket nem ismert.)

   Hat évvel ezelőtt Alice Collins Plebuch nyugdíjas programozó elhatározta, hogy elkészítteti a DNS tesztjét. Tudomása szerint a családja ír amerikai, édesapja Jim Collins volt. Amikor megkapta az eredményt, nagyon elcsodálkozott, mivel az szerint ő félig askenázi zsidó. Először arra gyanakodott, hogy már elhunyt édesanyja lépett félre. Megkérte a testvéreit, hogy ők is készíttessék el a DNS tesztjüket – az eredmény viszont ugyanaz lett. Bátyja DNS tesztjéből kiderült, hogy az apai ág lehet zsidó. Ezután az apai és anyai első unokatestvéreket kérték meg a teszt elvégzésére.

Az apai unokatestvérről, Pete Nolan-ról derült ki, hogy nem vérrokon, aki azért biztosította őket, hogy számára mégis marad az unokatestvérség. Számos teóriát felállítottak, de egyiket sem tudták bizonyítani. Nemrég azonban Pete Nolan a tesztelő cégtől egy nagyon közeli rokonról, Jessica Bensonról kapott értesítést – aki - milyen meglepő - zsidó családba született. Felvette vele a kapcsolatot és hamarosan kiderült, amit Alice családja már sejtett, hogy Alice apja és az új rokon nagyapja, Philiph Benson ugyanazon a napon és ugyanabban a kórházban született. Ezek szerint valóban elcserélték őket. 1913-ban még kevés gyerek született kórházban és nem volt szokás az azonosító karpánt. A két rokon család összejött és barátságosan megvitatták a helyzetet, fényképeket cseréltek. Az már korábban is feltűnt, hogy mindkét gyerek kilógott a sorból, mivel az ír család tagjai magas termetűek, a zsidó család tagjai viszont alacsony termetűek voltak.  Alice apja a fotók szerint nagyon hasonlított a biológiai apjára.

   Alice és családja elfogadta a fél-zsidó származást, viszont annak Alice örült, hogy az édesapja már nem érte meg ezt, mivel ő nagyon büszke volt ír származására.[11]

 

    A Katzenellenbogen rabbi család

             A zsidó származáshoz a legjobb összehasonlítási alap a híres és nagy rabbi családok írott leszármazási táblái, és az élő leszármazottak DNS-ével való összehasonlítás. Az egyik leghíresebb és legnagyobb ilyen családot, Meir Katzenelnbogen rabbi, a Maharam of Padua leszármazottai jelentik. Neil Rosenstein, az Unbrocken Chain – A megszakadt lánc című könyvében írta meg a család történetét.[12] A család tagjai között sok híres rabbi volt, és számos családtag más neves zsidó családokkal házasodott. Különlegesség volt, hogy a család nőtagjait elvevő férjek sokszor felvették feleségük nevét. Meir rabbi egészen Rásiig vezette vissza a felmenőit. A Katzenellenbogen családban élő legenda szerint a Maharam of Padua unokája, a Litvániában élő Saul Wahl egy éjszakára Lengyelország királya volt.

            A holokauszt után nagyon kevés bizonyítható leszármazott maradt. Apai ágon Dr. Richard Ellenbogen (1943), Brian Keith Selwyn (1960) és David Kellen (1953), akiket a FamilyTreeDNA cég Y-DNS teszt vizsgálatát végeztették el, illetve két, csak a szóbeli hagyomány szerint leszármazottét; Graham De Vahl Davis (1931), és Viktor Katsenelenbogen (1936) tesztjét. (Ez csak úgy működik, hogy az Y kromoszóma apáról fiúra száll, nem lehet közben egy-két anyai ős sem).  A vizsgálat a három bizonyítható leszármazott között szoros genetikai egyezést mutatott, 64-67 STR markerük egyezett, míg Viktor Katsenelenbogennel 60. Ezenkívül még találtak négy, eddig nem ismert leszármazottat, köztük volt Bennett Greenspan, a FamilyTreeDNA cég alapítója és tulajdonosa. A meglepetést az okozta, hogy az adatbázis szerint még 9 közeli, ibériai férfi is volt a rokonok között, akik konverzó családból származtak. Öten közülük vállalták, hogy részt vesznek ebben a projektben, Gilbert Marquez, Xico Garcia, Manuel Tenorio, Rdolfo Echeverria Dominguez és Eddy Romero, mindannyian 62-67 markerrel egyeztek egymással és az ismert leszármazottakkal. Valamennyien a J-M267 haplocsoporthoz tartoznak. Ez arra mutat, hogy a család eredetileg szefárd volt. A Garcia, Marquez, és Romero konverzó személynevekként ismertek.[13]

***

            Remélem, hogy a közeljövőben egyre többen készíttetik el a saját DNS-tesztjüket - én erre biztatok mindenkit. Mivel egyre bővül a teszteket végző laboratóriumok adatbázisa, ezért egyre nagyobb az összehasonlítás lehetősége. Az áraik már nem túl magasak, találhatunk sok-sok genetikai rokont – nekem 2016 ősze óta 17 ezer rokonom, „match”-em lett – a különböző térképeken megnézhető, hogy közelebbi és távolabbi őseink mely részein éltek Földünknek. A régészeti csontleletekből kinyert mitokondriális DNS alapján még érdekesebb összefüggéseket láthatunk, rokonságunkat akár Ötzivel, vagy a gyenyiszovói barlangban talált hölggyel. A cégek többféle matematikai algoritmussal dolgoznak, amelyek nem teljesen azonos eredményt adnak. A különböző cégeknél elvégeztetett tesztek eredményét a gedmatch.com-ra feltöltve találhatunk új rokonokat, és nagyon érdekes új eredményeket kaphatunk.

 

Irodalomjegyzék:

 

1.     BALOGH Gábor:

Az óperencián innen és túl. Történelem, helytörténet/Genealógia, családtörténet. 2017. Magyar Elektronikus Könyvtár: http://mek.oszk.hu/17700/17772/index.phtml

2.     BEHAR, Doron, et al.

The Genome-wide Structure of the Jewish People. Nature. 466. 2010. 238-242 l.

3.     BEHAR, Doron M. és társai: 

Multiple origins of Ashkenazi Levites: Y chromosome evidence for both Near Eastern and European ancestries  In The American Journal of Human Genetics. 78. vol. 4. sz. 768-779.

4.     CARMI, Shai et al.

Sequencing an Ashkenazi reference panel supports population-targeted personal genomics and illuminates Jewish and European origins. Nature Communications. 2014. szeptember 9.

5.     CARMI, Shai

https://scarmilab.org/tagc/

6.     COPELAND, Libby

Who was she? A DNA test only opened new mysteries. The Washington Post. 2017. július 27.

7.     ELHAIK, Eran

Missing Link of Jewish European Ancestry: Contrasting the Rhineland and Khazarian Hypotheses.  Genome Biology and Evolution 5 (2013): 61-74.

8.     HAMMER, Michael et al, 

Y Chromosomes of Jewish Priests. Nature. 385. 1997.

9.     OSTRER, Harry, at all:

Legacy: A Genetic History of the Jewish People. New York : Oxford University Press 2012.

10.  OSTRER, Harry; SKORECKI, Karl 

The population genetics of the Jewish people.   Human Genetics. 2012. 132 (2): 119–127

11.  PAULL, Jeffrey Mark-ROSENSTEIN, Neil – BRISKMAN, Jeffrey

The Y-DNA Genetic Signature and Ethnic Origin of the Katzenellenbogen Rabbinical Lineage [AB-033] 2016. https://www.avotaynuonline.com/2016/03/y-dna-genetic-signature-ethnic-origin-katzenellenbogen-rabbinical-lineage/

12.  RICHARDS, Martin:

A substantial prehistoric European ancestry amongst Ashkenazi maternal lineages  Nature Commons. 2013. 10.08

13.  ROSENSTEIN, Neil
Biographical sketches and the geneaology of illustrious Jewish families from the 15th - 20th century. New Yrok: Shengold (1976). XII, 716 S.

14.  WEITZMAN, Steven J.

DNA and the origin of Jews. TheTorah.com. 2017.10.01.

http://thetorah.com/dna-and-the-origin-of-the-jews/


[1] BALOGH. 2017. 66-67 l.

[2] HAMMER. 1997.

[3] BEHAR. 2010.

[4] OSTRER. 2012.

[5] RICHARDS. 2013,

[6] CARMI. 2014.

[7] BALOGH. 74 L.

[8] CARMI. 2017.

[9] EIHALK. 2013.

[10] ismerteti WEITZMAN. 2017.

[11] COPELAND. 2017.

[12] ROSENSTEIN. 1976.

[13] PAULL. 2016.

 

 

 

 

 

FEL