Tersánszky Józsi Jenő  

Előszó a Kakuk Marci tizedik kiadásához

2022.06.26

Kakuk Marci tizedik kiadását kapja itt az olvasó. Egy kötetre valót a róla elismerő bírálatokból is össze lehetne szedni. De ugyancsak eme teljes műnek és részleteinek első megjelenéséről is külön, jellemző történetet lehetne közreadni.

Engem, a szerzőt, annak idején Kakuk Marci-nak az első kiadása a következő fölkiáltásra ragadtatott:

– Hát én ezentúl, ha még alkotok valamit, csakis barátaimnak lebeszélésére fogom tenni!

Ez nem puszta elméskedés. Engem erről a Kakuk Marci-ról minden barátom, jóakaróm, ismerősöm lebeszélt. Már ott kezdődött ez, amikor még csak tervbe vettem Kakuk Marci megírását.

Osvát Ernő

Ide van biggyesztve a könyv elejére az az elbeszélés, amelyikben Kakuk Marci született, a: Ruszka Gyuriék karácsonya. Erről Osvát Ernő, a szerkesztők szerkesztője, nekem szemtől szembe azt állította, hogy: az utóbbi tíz év legjobb elbeszélése!

Erre megpendítettem előtte, hogy: az elbeszélésnek Kakuk Marci nevű alakjáról egy nagyobb szabású művet szeretnék alkotni.

Osvát azon nyomban elkomorodott, és szó szerint ezt felelte nekem:

– Annak, fiam, semmi értelme, hogy a maga magvas művészetét egy jelentéktelen figurára pazarolja, csak azért, mert az magának mulatságos.

Tessék! Ha Osvát locuta, causa finita! Akkoriban a Nyugat volt az egyetlen hely, amelyik megtűrt olyan hangot, amilyen a Kakuk Marci-é.

Ám engem nem hagyott nyugton ötletem. Közbejött a világháború. Künn a harctéren, a nyugalmasabb lövészárkokban is foglalkoztatott Kakuk Marci megírása. Anyaga egyre bővült.

Bálint Rezső

Háború után végre, mint üzleti nyelven mondják: saját káromra és veszélyemre dűltem neki Kakuk Marci ifjúsága című kisregényemnek. Az Amicus nevű kisebb kiadó irodalmi különösségekkel foglalkozott. Bálint Rezső, a festő közvetítésével sikerült elhelyeznem az Amicusnál.

És mi történt? A Nyugat, Osváttal az élén, egy sor magasztaló cikket hozott a Kakuk Marci-ról. Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár, és még nem is tudom, kik, áradoztak róla.

Móicz Zsigmond		Söpflin Aladár		Gellért Oszkár

De azt a szándékomat, hogy: folytatni akarom a Kakuk-történeteket, egytől egyig minden írótársam letorkolta. Kakuk Marci így remek, de minden sor ráadás csak rontana rajta! Ezzel lapítottak agyon.

Évek teltek, míg alattomban nekifeküdtem az Amerikai örökség kezdő oldalainak, és megmutattam a Nyugatnál Gellért Oszkárnak. Nem nagyon lelkesedett először. De mikor végigolvasta az egész kötetet, rögtön közölte. A sajtó pedig, úgy az időszaki, mint a napi sajtó, a Kakuk folytatása mellé állott.

Ám arról, hogy újabb Kakuk-történet jöjjön ki, senki sem akart hallani újra! Konokul, saját szakállamra vetemedtem rá, hogy megírjam a harmadik kötetet, Kakuk Marci a zendülők között. És megint csak Gellért Oszkár adta közre.

Újabb siker. Mármost Schöpflin Aladár, eredetileg a Kakuk-folytatásnak legnagyobb ellensége is, beadta a derekát. Ő segített hozzá, hogy a Franklin Társulat kiadja a Kakuk Marci vadászkalandjá-t.

Kárpáti Aurél

No, de most már, a szó- és írásbeli dicséretekkel együtt, írásban kaptam a lebeszélést a Kakuk folytatásáról. Kárpáti Aurél műbírálónk rám sütötte, hogy: a Kakuk-nak hangjából elég, mert modorosságba süpped.

	Most már vadul vágtam bele a Kakuk Marci kortesúton kötetbe. Az Est-lapok nagytudású és mindenható szerkesztője, Mikes Lajos, csak éppen ki nem lökött a szerkesztőségből, amikor feléje nyújtottam a kéziratot. Igen! Míg el nem olvasta. Aztán gyorsan nyomdába küldte. Megjelent a Pesti Naplóban. De csaknem egyidejűleg hozta a Prágai Magyar Hírlap, a Brassói Lapok, sőt, egy amerikai magyar újság is. Végül kiadta az Athenaeum.
Mikes Lajos

Az utolsó kötet, az Annuska, szintén közelharcba került, míg a Nyugat közreadta.

Már egyéb nem következhetett, mint hogy minden barátom, jóakaróm óva intett attól, hogy megkíséreljem kiadatni a teljes Kakuk Marci-t.

Püski Sándor

Dr. Püski Sándor a Magyar Élet kiadóvállalatot ötven pengő alaptőkével indította meg úgy, hogy az egyetemi hallgatók számára „puskát” fordított idegen nyelvekből. Püski harapott rá a Kakuk Marci teljes kiadására.

A Magyar Élet vállalatának egyik vezetője mesélte el nekem bizalmasan, hogyan történt a dolog.

Püski édesapja becsületes kari-munkás volt. A fiai tanították meg írni és olvasni negyvenéves korában. Az öreg Püski lett aztán doktor fiának legjobb lektora. Vele olvastatta el a Kakuk-ot is. Az öregnek véleménye pedig az volt, hogy: ilyen szívvidító olvasmányt, mint a Kakuk Marci, okvetlenül ki kell adni.

Nos, a Magyar Élet két kiadást csinált a Kakuk Marci-ból még a második világháború előtt, és ugyancsak kettőt 1945 után.

No de most az új kiadásról. Kakuk Marci, mint javíthatatlan önellátó, őmaga gondoskodik arról, hogy tizedik, jubileumi kiadása több figyelemben részesüljön.

Ugyanis a korábbi fejezetekben folyvást utalások, hivatkozások vannak arra nézve, hogy Kakuk Marci színházi kellékes gyanánt is működött. Sőt, mint ilyet, a vándortársulat föl is léptette őt egy ízben, szükségből, de teljes sikerrel.

Nos, ennek az új fejezetnek a címe: Kakuk Marci hősszínész. Csak egy kis végzetes zűr érte, amikor egy kis szemelvény nyomdafestéket látott belőle.

Hatvany Bertalan

Hatvany Bertalan lapjához, a Szép Szóhoz József Attilát szegődtette szerkesztőnek. Attila beleolvasott a Kakuk Marci hősszínész-be. Aztán szokott tanári erélyével rám szólt:

– Ebből egy részletet leközlünk azonnal!

– Nem tudom, Attila, helyes lesz-e? – aggályoskodtam.

– Hát minek írtad ezt? A hagyatékodnak? – ripakodott rám.

– Nem! Hanem kötetnek írtam. Mert ott elcsúszhat ez a Kakuk. De folyóiratot másként tart számon az erkölcsök rendészete! – magyaráztam Attilának.

– Ezt te bízd ránk! – torkolt le Attila.

– Legyen! – hangzott válaszom.

Ám a következmények az én aggályaimat igazolták. Mert egyáltalán nem környezett bennünket jóindulat. Még úgy sem, hogy a magyar arisztokráciának egyik dúsgazdag tagja szerepeltetett, valóban irodalmi síkon.

A Céda és a szűz nemrég újra kiadott művemért másfél hónapot ültem a tömlöcben. De annál némileg jogosnak éreztem az ügyészi szigort. De ennél a Kakuk Marci hősszínész című regényemnél egyáltalán nem. Nyilvánosházban történt ügyek miatt inkriminálta az ügyészség a Szép Szót. De hát maga Deák Ferenc is oda nyilatkozott ebben a kérdésben, hogy: „A nyilvános ház és egyáltalán az ellenőrzött prostitúció: szükséges rossz.”

Ma, megváltozott világunkban sem állítjuk, hogy: ez a nagy fontosságú társadalmi kérdés már megoldódott. Annak idején az a vidéki intézet, ahol Kakuk Marci egy lánnyal sodródik össze, kacagtató mozzanatait leszámítva, egy olyan erkölcsi és egészségügyi jelenségnek ésszerű megmutatója, amit egészében el kell fogadnunk.

Egy hatalmas termetű és szervezetű intézeti lány okadatolja meg Marcinak: miért tudja megőrizni testi-lelki épségét a nemi kiszolgáltatottság sűrű szennyében. A kartársnőinek veszte rendesen a szesz és a dohányzás. Száz konyak és száz cigi után a lány már elveszti az ellenőrzést afölött, mit csinál, és mi történik vele. Jön a betegség, göthösség, jön az adósság, amely még lejjebb hajtja, amikor még utolsóbb helyre árusítják ki. És végül jön a kórház meg a halál, fiatalon, életképesen.

Kakuk Marci terebélyes hölgye nem kóstolt szeszbe, csak éppen a vendégei bedűtése céljából, nem dohányzott, válogatott benne, kivel fekszik le. Így őrizte meg és őrzi meg testi-lelki rugékonyságát. Félrerakott pénze van. Már kérője is akadt, egy rendes iparosmester. De elutasította, mert iszákos!

Hát körülbelül ez volt a regényrészletnek a magva, amiért az ügyészség büntetést szabott ki a Szép Szó tulajdonosára, szerkesztőjére és rám, a szerzőre. Rémlik, hogy: a hivatalos értesítés rémesen vaskalapos szigorral ijesztett meg, sőt rendített meg.

A hírhedt Töreky, amikor előtte állottunk a Céda és a szűz elkobzásakor, és az erkölcsrontó szöveg kérdését vitatta a bíróság, ha nem is adott, mert nem is adhatott igazat nekem védekezésemben, de nem förmedt rám!…

Holott azt mondtam:

– Mélyen tisztelt Ügyészség! Az Ószövetség volna az első kézen forgó írás, melyben tobzódik az egészséges érzékiség mellett a beteges érzékiség is. A Louis Pierre francia írónak több írása szintén óriási példányszámban jelenik meg ügyészi beavatkozás nélkül, holott ez a francia egyenesen helyesli, sőt kedvelteti a perverzitást. Csak mi, magyar írók vagyunk kiszemelve bűnbakoknak?…

Egy ügyvéd a hallgatóságból így szólal közbe:

– Tersánszky az egész világháború folyamán a tűzvonalban a hazáját védte!

– Kérem, kérem! – intett neki tiltólag és fenyegetőleg Töreky!…

Na, aztán az ügyészség akkor a Céda és a szűz miatt valami csekély bírsággal büntetett. Az ügyvédek lapja így is „justiz mord”-nak bélyegezte megbüntetésemet. Ellenben a jelenlevő Gellért Oszkár kartársam és szerkesztőm nemhogy föllebbezési jogunkkal élt volna, de hajlandónak nyilatkozott leszúrni azonnal a büntetés összegét… Hiába!

Ám most a Szép Szónál vészterhesebbnek ígérkezett a dolog. Hogy mégis mi vagy ki intézte el, hogy csak bírsággal úsztuk meg az ügyet? Valakitől azt hallottam, hogy sok pártfogóm akadt az ügyészi karban! Lehet, szintén egyik volt katonatársam lépett közbe.

Az eset eredménye az lett, hogy Kakuk Marci hősszínész regényemet fiókba raktam. Sok kaland után most szedtem elő. Illetve, egy nagyon rendes, sőt, túl rendes gyűjtő, egy bankigazgató bocsátotta rendelkezésemre, akinek eladtam mint kéziratot. Hálátlanság tőlem, hogy a nevét elfeledtem!…

Beismerem!

Íme, a Kakuk Marci regényének külön regénye.