események

Kardos Péter

"Édesapám, képzeld el, itt állok a Parlamentben..."

2024. április 17 Parlament

2024.04.25.

 

Drága Édesapám!

Ezúttal a 80. halálozási évfordulód alkalmából írok Neked, na meg azért, mert nekem alighanem ez az utolsó kerek évfordulója a holokausztnak.

Képzeld el, itt állok a Parlamentben, és beszédemben visszaidézem az akkor történteket.

Abban a Parlamentben, kipával a fejemen, amelyben megszülettek a zsidótörvények. Ami azt jelentette, hogy Téged törvényesen gyilkoltak meg, Téged, akit a legjobban szerettem.

Emlékszel, mennyit vittél a Ligetbe? Az Angol Parkba, a Vursliba?

Egy ilyen sétánk közben jutottunk a Hősök terére, ahol meg akartad mutatni az ismeretlen katona sírját. Itt jegyzem meg: Te is ismeretlen sírban nyugszol, valahol Balf-Hidegség környékén.

Na de vissza a Hősök terére!

Emlékszel, amikor hirtelen lekaptad a sapkámat a fejemről? Én meg csak bámultam Rád, mert mint ortodox apa ortodox gyereke, nem értettem az egészet.

Te erre odamutattál a tér közepére, ahol egy gyönyörű, nyitott autóból kiszállt egy díszegyenruhás ember.

Lehajoltál hozzám, és a fülembe súgtad: a kormányzó úr!

Ez az, akinek az életére, az egészségére sábeszkor a Kazinczyban Isten áldását kérte Süssmann rabbi?

– Az! – mondtad.

Emlékszel?

Emlékszel az óbudai téglagyárra? Tudod, ahol több ezer ember között véletlenül összefutottatok Anyuval. És ő azt mondta: szökjetek meg!

A tervek szerint gyalog hajtottak volna titeket Ausztriáig.

Anyu mesélte, hogy Te azt mondtad, hogy nem mész. Mert mi lesz, ha névsorolvasásnál kiderül, hogy megszöktetek.

Ugyanolyan élhetetlen voltál, mint én.

Azt hitted, és ezzel nem voltál egyedül, ha betartod a zsidótörvényeket – életben maradsz.

Talán tudod, hogy '46-ban egy éven keresztül ott voltam a Keletiben, ahová naponta két-három szerelvényen jöttek az életben maradottak. Kezemben a máig őrzött Nikotexes dobozod, tele cigarettával. Hadd kezdődjön Neked elégedetten itthoni életed.

Az év vége felé Anyu megmondta, hogy Dezső bácsi – egykori dominópartnered az Izabella téri kávéházból – tanúja volt, amikor Ilona-majorban tarkón lőttek, mert nem bírtad tovább a gyaloglást.

Nem a németek! A magyar nyilasok! A korábbi nemzetiszocialisták!

Nem először tévedtél! De utoljára!

Hogy mire gondolok?

Emlékszel, amikor azt mondtad: magyar a magyarral nem tesz ilyet!

Maradjunk abban, hogy örökös törvénytiszteleted vitt a halálba.

Ha már megemlékezünk azokról az időkről, a törvénytisztelők mártíromságáról, hadd mondjam el, hogy amikor a szovjetek felszabadítottak bennünket a gettóban, egy katona a letépte a sárga csillagot Miklós bácsi (nem ismered) kabátjáról, mire ő tiltakozott, és megkérdezte: van erre rendelet?

Apu! Képzeld el, bevezették a holokausztnapot itthon. Ilyenkor reátok emlékezünk!

A rossz hírem viszont arról szól, hogy az izraeli háború nyomán olyan antiszemitizmus öntötte el a világot, mint azóta sem.

De képzeld: itthon zéró toleranciát hirdetett a kormány.

Ha még ehhez hozzáteszem, hogy Izrael fennállása óta ilyen jó kapcsolat még soha nem volt a két ország között, akkor megértheted, hogy főleg mi, túlélők, mennyire helyén tudjuk kezelni e nem mindennapi gesztusokat.

Végezetül, drága Édesapám!

Amikor azon az áprilisi délelőttön a frissen felvarrt sárga csillaggal kabátunkon felszálltunk a zsidóknak engedélyezett villamoskocsira – most már elárulom Neked, hogy számomra Te voltál a biztonság!

Amíg a kezedet foghattam, nem történhetett bajom!

Amióta elengedtük egymás kezét, azóta egyedül vagyok.

80 éve!

Vannak gyerekeim, van egy unokám! Van feleségem!

És mégis egyedül érzem magam!

Mert nem foghatom a kezed.

Drága Édesapám!

Ennyit a 80. évfordulóról. A díszes épületből, a zsidótörvények szülőházából.

Örökké szerető fiad,

   Péter

 

 

FEL