Róbert Péter:
A 2019.november 30-ai konferenciákon jártunk
2019.12.04
November 28-án két érdekes konferenciára látogattunk el.
November a magyar tudomány hónapja, immár hagyományosan konferenciák hívogatják tanácskozásra az egyes tudományágak művelőit. Így van ez a zsidó történelem témakörében is.
A Milton Friedman Egyetem – Magyar Zsidó Történeti Intézet konferenciája Zsidóság a kommunista hatalomátvétel árnyékában címmel az 1945 utáni első évtized eseményeit vizsgálta.
Kovács András (Közép – Európai Egyetem) nyitó előadása rámutatott arra, hogy országonként más volt a zsidóság helyzete a kommunista rendszerekben, bár volt közös zsidópolitika is. Magyarországon a költségvetési támogatás és az egyházi – ez esetben hitközségi - nomenklatúra kijelölése voltak a fő eszközök a párt akaratának érvényesítésére. Idézett Rákosi beszédeinek zsidóellenes részleteiből, aki kifejezetten óvott a "kispolgári zsidó intellektuellektől". Talán mert tulajdonképpen ő is az volt? A párttagok sem voltak mentesek az antiszemita előítéletektől.
Zinner Tibor (Magyar Zsidó Történeti Intézet) a világégés utáni büntetőperek zsidó vonatkozásait tárgyalta. Sajnos a közvélemény eltúlozta a zsidók befolyását a népbíróságok működésére, bár nem ártott volna megfogadni Bibó István tanácsát, aki óvott a zsidók funkcióvállalásától ezekben a szervekben. Más országokhoz képest Magyarországon enyhébbek voltak az ítéletek a háborús bűnösök felelősségre vonásakor. Bár 1953 elején eltávolították a zsidókat az erőszakszervezetek éléről, az ÁVH vezetőit le is tartóztatták, ez a köztudatig nem jutott el.
Botos János történész, a zsidó vagyon sorsát kutatta 1945 után, a nemzetközi helyzet alapján. Utalt az "aranyvonatra", amelynek értékei amerikai, kisebb részben francia kézre kerültek. Amerikai részről csak 2005-ben utaltak át 28 millió dollárt értük! Felhívta a figyelmet a Szovjetunióba került műtárgyakra is. A Brezsnyev által visszaadott 2 illetve a Jelcintől küldött 15 festmény csak töredéke az állománynak.
Pál István (ELTE adjunktus) a frissen létrejött tel-avivi magyar követség személyi állományának működését követte, akik közül sokan szöktek meg. Felsorolja a követek neveit, az első Vas Zoltán sógora volt. Háttérben a kivándorlás kérdése állt, amelyet magyar részről igyekeztek akadályozni. Mindezeket adatokkal bizonyította, magyar és izraeli statisztikákra hivatkozva.
Dombi Gábor történész az 1951-es budapesti kitelepítések kortársak által is észrevett antiszemita jellegét bizonyítja, többek között 17.000 ember adataival. Háttérben a lakáshiány állt, mivel semmiféle lakásépítkezés nem folyt ezekben az években, sőt létezett egy titkos terv a fővárosi nyugdíjasok vidékre költöztetésére. Végrehajtásának kíméletlenségére jellemző, hogy a családtagokat, sőt a társbérlőket is kitelepítették. A hatóságok figyelmen kívül hagyták Izrael és Argentína ajánlatát a kitelepítettek befogadására.
Nemzetközivé tette a konferenciát Stefan Meining és Martin Smok előadása a cseh és keletnémet zsidó közösségek helyzetéről a szocialista rendszer első évtizedében.
Kende Tamás Zsidókommunizmustól antiszemita bolsevizmusig címmel saját angol könyve és a szovjet források alapján ismertette az álláspontok változását az idők folyamán. Valószínűnek tartja, hogy Sztálin halála akadályozta meg a zsidóság Ázsiába telepítését a Szovjetunióban - bár erről nincsenek írott adatok.
Oberländer Baruch rabbi nem tudott eljönni, álláspontját rabbitársa, Köves Slomo tolmácsolta. Visszatekintve az 1950-es évekre szólt a vallási élet ellehetetlenüléséről, különös tekintettel a szombat megtartásának nehezítésére.
Olosz Levente (Eszterházy Egyetem) a korai izraeli magyar sajtó reagálását elemezte a magyarországi kommunista hatalomátvételre. 1950-re megdöbbenés váltotta fel a kezdeti rokonszenvet. Az ottani magyar zsidó közösség számát 1964-re 200.000-re becsülték, eleinte erős volt baloldali szimpátiájuk. Tájékoztatott izraeli lapokon kívül a Buenos Airesben megjelenő Hatikva cionista lap éles bírálatáról a korabeli magyar politikai helyzetről is.
Délutánig tartottak az előadások, felszólalások.
Dr. Szatmári Péter rektorhelyettes zárszavában értékelte a sikeres konferenciát, szólt az egyetem és a Magyar Zsidó Történeti Intézet eddigi tevékenységéről, amelytől a jövőben is sokat várhatunk.
Aznap délután a Holokauszt Emlékközpontban is rangos tanácskozás zajlott. Mint Kovács Tamás, igazgató, mondta megnyitójában, ezzel a tanácskozással a megsemmisült vidéki zsidóságnak állítottak emléket, érzékeltetve a veszteséget. Két panelben követték egymást az előadások.
Először az erdélyi és felvidéki zsidóságról halhattunk, akiket a magyarsághoz való hűségük sem mentett meg a deportálástól.
Kapusi Krisztián a miskolci főrabbik és dájánok dualizmuskori érdemeiről szólt majd Vörös István Károly a pécs-baranyai zsidók veszteségeinek szomorú számait ismertette.
Szűcs János Komárom megye településeinek múltjáról beszélt.
Heller Zsolt etnográfus sok képpel, érdekes adalékokat nyújtott a debreceni zsidóság történetéhez a reformkortól a háború kezdetéig.
Szarka Lajos történész a nagy múltú keszthelyi közösség emlékezetének adózott, részletezve az ott élt kiváló embereket és a szomorú jelent.
Jakab Attila a házigazda intézmény részéről a magyar Holokauszt nagyon negatív társadalomtörténeti mérlegét vonta meg és máig ható következményeit összegezte.
Remélhetőleg a konferencia köszöntőjében elhangzott ígéretnek megfelelve a jövőben újabb tanácskozások adnak alkalmat a vidéki zsidóság múltjának további megőrzésére.