ESEMÉNYEK

Róbert Péter:

Szenes Hanna ejtőernyős-emlékugrás és megemlékezés

 

2021.05.22.

 

Szenes Hanna (Hannah Senesh) 1921. július 17-én született Budapesten. Eredetileg Szenes Anikónak hívták. Zsidó családban nőtt fel, édesapja, Szenes Béla ismert újságíró és színpadi szerző volt. Anikó hatévesen veszti el édesapját, így György (Giora) nevű testvérével együtt édesanyja, Katalin (Katerina) nevelte fel őket. Szenes egy református lányok számára létesített magániskolába járt, mely (magasabb tandíjért cserébe) katolikus és zsidó tanulókat is felvett. Kitűnő érettségit tett, de továbbtanulását megakadályozták a zsidótörvények, és 1939 szeptemberében kivándorolt Palesztinába, s ekkor vette fel a Hannah Senesh nevet. Nahalalban, a "Lányok Mezőgazdasági Főiskoláján" szerzett diplomát, majd 1941-ben a Sdot Yam kibuc tagja lett. Ekkor csatlakozott a Haganához, a zsidó védelmi fegyveres szervezethez.

1944. januárjában önként belépett a brit hadsereg SOE (Special Operations Executive, Különleges Akciók Szervezete) ejtőernyős alakulatába. Egyike volt annak a tizenhét magyar zsidónak, akiket a brit mandátum területén az angol hadsereg arra képzett ki, hogy megkíséreljék megakadályozni a magyar zsidók akkor már küszöbön álló deportálását.

Bevetésükre 1944 márciusában került sor, Handley Page Halifax bombázó repülőgépből ejtőernyős ugrást hajtottak végre, a Szlovéniában, Metlika közelében, partizánok által ellenőrzött területen. Hosszabb várakozás után májusban, a partizánok segítségével, harcolva érték el és lépték át a magyar határt. Szenes Hannát egy csendőrjárőr elfogta, megkínozták, majd a nyilas hatalomátvétel után a Margit körúti katonai fegyházba vitték.

November 6-án a hadbíró – a vádlott jelenléte, s tárgyalás nélkül – meghozta a halálos ítéletet. Másnap agyonlőtték. Hamvait 1950-ben Izraelbe szállították, és nemzeti hősként temették el a jeruzsálemi Herzl-hegyen.

Szenes Hanna egyike a világszerte híres magyaroknak. Műveit húsznál több nyelvre fordították le, és ötven országban adták ki. Hanna, az angol hadsereg hősi halált halt ejtőernyős tisztje, Izrael állam nemzeti hőse. Sorsa, helytállása sok országban tananyag, érettségi tétel.


Szenes Hanna emlékére magyar ejtőernyősök (10 fő) ugranak 4000 méter magasságból Börgönd repülőtere felett, izraeli és magyar ugró zászlóval. A jelenlévők izraeli vörösborral koccintanak Hanna emlékére. Időközben Hanna dalaiból, verseiből is elhangzik egy válogatás.

Az esemény pontos időpontja a meghívón lesz közzétéve valamint elküldjük a Hanna életéről korabeli filmek, fotók felhasználásával készült összeállításunkat YouTube formában.

Ugyanebben az időben izraeli ejtőernyős barátaink is végrehajtanak egy emlékugrást.

Az eseményekről készült videofelvételekből és a korábbi megemlékezésekből és a korabeli felvételekből dokumentumfilmet készítünk.

A korábbi emlékugrásokról mellékelem ezt az összeállítást: https://youtu.be/YFZ_62AKPM8

A repülőgépnek és a dokumentumfilm elkészítítésenek költségei vannak, s ezért kérjük támogatását, támogatásukat. A támogatók a fim támogatói listáján szerepelni fognak.

 

Üdvözlettel: Angyal László

Aviator Klub Egyesület,  Bankszámlaszám: 12100011-17822527

 

FEL