ESEMÉNYEK


Róbert Péter:


160 éve született Zámenhof, az eszperantó megalkotója

"Ziegler Vilmos, az OR-ZSE Vili bácsija emlékére"

 

2020.01.12

 

Mindenkiben felmerült már a gondolat, ha nem tudtuk magunkat megértetni idegen nyelven, vagy nyelvkönyvvel próbálkoztunk, hogy milyen jó lenne egy mindenki által könnyen elsajátítható világnyelv. Bábel zűrzavara nehéz öröksége volt az emberiségnek! Kiváló elmékben többször felrémlett egy ilyen nyelv megalkotásának gondolata, de terveik nem váltak valóra, a mesterséges nyelvek nem terjedtek el. Még a XIX. századi ún. volapük volt a legsikeresebb, de ez se vonzott tömegeket. Viszont az eszperantó a mai napig létezik, hívei egyesületeket alkotnak, könyvek jelennek meg ezen a nyelven, sőt önálló alkotások és fordítások egyaránt.


Az eszperanto nyelv megalkotója, Ludwik Lejzer Zamenhof (eszperantó nevén Ludoviko Lazaro) 1859. december 15-én látta meg a napvilágot Lengyelországnak a cári birodalomnak ítélt részében, az akkor még kisváros Bialystokban, zsidó családban.

Elvi és gyakorlati kapcsolata adott volt a nyelvekhez: apja francia és német nyelvtanár volt, és földrajzot is tanított, szülővárosát több nemzetiség lakta. Jiddis, német, többfajta szláv, litván szó egyaránt hallatszott az utcákon. (1897-es adat szerint 62% volt jiddis anyanyelvű)!

E nyelvek beszélői nem mindig fértek össze és konfliktusaik megijesztették a szelíd zsidó kisfiút. Pedig neki nem volt nyelvi problémája: otthonról tudott lengyelül, oroszul, anyanyelve a jiddis volt, amelynek tudása megkönnyítette a német elsajátítását is. Az iskolában megtanulta a héber, ógörög, latin, angol és francia nyelvet. Ahogy mondani szokták "nem lehetett volna eladni" más európai országban sem! Gyerekként arról álmodott, hogy nagy orosz író lesz belőle és írt néhány verset, sőt még egy 5-felvonásos tragédiát is.

1873-ban a család Varsóba költözött, ahol Ludoviko apja németet kezdett tanítani a gimnáziumban. Zamenhof visszaemlékezése szerint a legkellemetlenebb az a tény volt, hogy Varsóban már nem látott embereket: csak oroszokat, lengyeleket, zsidókat és így tovább, és mindenki gyűlölte egymást, és mindenki csak a saját nemzetiségére gondolt. Ludoviko arra is elég korán rájött, hogy ő zsidó, mert az Orosz Birodalom politikája nem kedvezett a zsidóknak.

E nyelvek szerkezetének tanulmányozása, hasonlóságaik felismerése vezette őt ahhoz a gondolathoz, hogy talán nem is lenne olyan nehéz egy logikus felépítésű világnyelv megalkotása. Ismerte a volapüköt, de túl bonyolultnak tartotta, nem csoda hogy még a kongresszusain is szótárt kellett használni.

Eredetileg a kisdiák a család és a környezet, beleértve diáktársai jiddise alapján próbálkozott, de ezt később elvetette. Gimnáziumi tanulmányai alatt 1878-ban a nyelv majdnem kész volt, a 19 éves Ludoviko “Lingwe uniwersala"-nak nevezte, amelyet társaival használt. Még himnusza is volt az új nyelvnek, amelyet a ballagás után énekeltek!

 

1879-ben Moszkvába utazott, hogy megkezdje a tanulmányait az egyetemen. Elvégezte az orvosi egyetemet, de zsidó lévén nem válogathatott az állások között. Falusi körorvos, majd szemész szakvizsgát tesz és Varsóba kerül. Továbbra is lelkesen dolgozik az új nemzetközi nyelven, bár korai munkáit még csak Esperanza (Reménykedő) álnéven írja alá.

 

 

Az 1886-1887-es tél folyamán Ludoviko, Varsóban élve, megismerkedett Klara Zilbernikkel, aki a húgánál lakott. Egymásba szerettek. Klara apja szappangyáros volt és ő adott pénzt Ludovikónak a könyvek kinyomtatására. Zamenhof úgy döntött, hogy a Doktoro Esperanto álnevet használja.

 

 

1887-ban, július 26-án megszületett az eszperantó és augusztus 9-én összeházasodott Ludoviko és Klara, aki hű volt a férjéhez egész életében. Első könyvét, amely Moszkvában még Mezsdunarodnij Jazik orosz címmel jelent meg 1887-ben, felesége hozományából adta ki!

Az egyszerű, de szép nyelv azért gyorsan terjed, Európa-szerte, csak Oroszországban tiltják a cári hatóságok. Igaza van a mondásnak: "Senki sem próféta a saját hazájában", hiába vallotta magát "ruslanda hebreo" azaz oroszországi hébernek!

 

Külföldön sorra jelennek meg az eszperantó kiadványok, egyesületek alakulnak, kialakul a világnyelv mozgalom, amelynek 1913-ban már 13 millió híve van. Az első irodalmi mű a Biblia Zámenhof által lefordítva.

1889-ben Zamenhof, pénzhiány miatt, kénytelen volt elköltözni, elhagyva a családját, Herszon városába (a jelenlegi Ukrajna déli része), ahol nem sikerült jövedelemszerző munkát találnia. 1890 májusában ismét Varsóba költözött, a zsidónegyed legszegényebb utcájába (ma az ő nevét viseli), ahova Klara és két gyermeke, Adam és Zofia is vele jött, akik eddig Ludoviko apósánál Kaunas városában éltek (jelenleg Litvánia). Hat hónap múlva a család végül újra egyesült. Napi 40 betege is van, akiknek néha ő vesz gyógyszert. De a pénzprobléma még sokáig üldözi Ludovikót.

A mozgalom egyre terjed! Magyarországon 1902-ben megalakul az eszperantó egyesület amely - néha kényszerű megszakításokkal - ma is működik.

Minden társadalmi rétegből vannak hívei, pl. Soros György apjának nagy szerepe volt az eszperantista sajtó megteremtésében, de a keresztény egyházak is támogatták. Elfogadottsága a munkásmozgalomban általános, de később irredenta könyveket is kiadtak eszperantóul "Ne,ne, nemiona" azaz Nem,nem, soha! alcímmel.

1905-ben megtartják az első kongresszust Franciaországban, Boulogne-sur-Mer városában, ahol 688 ember vett részt 20 országból, köztük a nyelv megalkotója. Ez augusztus 5-étől 12-éig zajlott. 7 év múlva Zámenhof lemond tisztségeiről, de azért továbbra is részt vesz a mozgalomban, értékes könyveket ír és sokat fordít. Vallási elképzelései voltak az ókori Hillél rabbi tanításának érvényre juttatásáról.

Az első világháború kitörése mélyen megrendítette őt, aki a különböző nyelvű embereket szerette volna közelebb hozni egymáshoz, a "homaranismo" (emberségesség) híve, olyannyira hogy 1910-ben Nobel –békedíjra jelölik. (Nem kapja meg!)

1917. április 14-én csalódottan hal meg Varsóban. Temetésén a háborús utazási nehézségek miatt csak kb. 150-en vesznek részt, köztük a város német katonai parancsnoka.

 

A két háború közötti kor a magyar eszperantó mozgalom virágkora, olyannyira, hogy 1929-ben Budapesten tartják a 21. Eszperantó Világkongresszust.

A gondolat elterjedését jelzi, hogy egy időben ugyanitt rendezték a vak eszperantisták 9. kongresszusát is. A magyar sajtó mindkettőről beszámolt, kiemelve az eszperantó szépségkirálynő-választást!

Magyar irodalmi műveket előszeretettel fordítottak eszperantóra, elsőnek a Pál utcai fiúk jelent meg Londonban, La konboj de Paulo stato címmel, ezt sok követte, pl. Szathmári  Sándor Kazohinia című művét erről a nyelvről fordították magyarra.

Jelenleg Nemere József nemcsak a legismertebb magyar sci-fi író, hanem a legolvasottabb eszperantista is!

A relikviák közt őrzik Zámenhof levelét, amelyben bizonyos 20 márka követelés ellen tiltakozik, mivel a kért brosúrákat már postázta.

A különböző diktatúrák sok áldozatot szedtek a világnyelv magyar hívei közül, zsidókat számarányukon felül, de valljuk be, a kivégzett háborús bűnösök közt is akadt eszperantista.

Az utóbbi évtizedekben sokan teszik le a diplomához előírt nyelvvizsgát ezen a könnyű, mindössze 16 nyelvtani szabállyal rendelkező nyelven, de a "krokodilok" (így nevezik a családban is használóakat) száma ennél kevesebb.

1982-ben Budapesten volt az első eszperantó színházi fesztivál. A kongresszusok ún. vándorkongresszusok, tehát a tanácskozás változtatja a helyét a konferenciák alatt. 1967-ben akartak először világkongresszust tartani, de ez elmaradt – tudjuk miért!

2000-ben pótolták, nagy sikerrel.

 

 

Zámenhof sírján a varsói zsidó temetőben az eszperantó mozgalom zöld csillaga jelzi, ki nyugszik itt. Halála után mozgalma egyre terjed.

 

 

 

Érdekes, hogy a különböző árnyalatú diktatúrák egységesek voltak az eszperantó üldözésében, feltehetően a külföldi kapcsolatok miatt. Utóbbi időben az angol lett a világnyelv, de ez nem felejtetheti Zámenhof érdemeit.

Esperanza nem hiába reménykedett!

 

A képek az Edukado@Interreto oldalról származnak