DOKUMENTUMOK

Ábrahám Vera   

dr. Silberfeld Jakab levele dr. Pap Róbert számára. Benne: Löw Immánuel, Hevesi Ferenc

2024.09.29.

A Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma dr. Silberfeld Jakab saját kezűleg írt levelét őrzi. Mielőtt a dokumentumot ismertetném, néhány mondatban bemutatom a főrabbi életét.

Dr. Silberfeld Jakab Silberfeld Izrael és Weisz Leonóra fia, neves teológiai író és rabbi volt. Gyöngyösön született 1878. 09.11 –én, tragikus halála pedig Auschwitzban következett be 1944. 06.24-én.. Tanulmányait az Országos Rabbiképzőben végezte (1893-1903). 1904-ben rabbivá, 1902-ben pedig bölcsészdoktorrá avatták Budapesten. A rabbivá avatása után választották meg Nyíregyházára, 1907-ben Aranyosmarótra, majd 1912.szept1-től[1]-tól békéscsabai főrabbiként szolgálta híveit. Hivatása gyakorlása mellett számos prédikáció-gyűjteménye, és judaisztikai tanulmánya jelent meg.

 

Neológ zsidó templom, Békéscsaba

A volt békéscsabai neológ zsinagóga[2]

A főrabbi szóbanforgó írása 1940. 01.17-én keletkezett. Dr. Pap Róbert elnöknek elsősorban a számára megküldött Löw Immánuel Kétszáz beszéd című kötetét köszönte meg, gratulációját fejezte ki, majd méltatta Löw Immánuel jellemét. Ezután a saját munkásságával kapcsolatosan tudatta, hogy az elmúlt évben mely városokban, milyen előadásokat tartott és a terveiről is szólt. Továbbá megemlítette, hogy Hevesi Ferenc készülő gyűjteményes kötetében őt kérte fel a heti szakaszok elemzésének megírására.

„Nagyságos Elnök Úr! A <<Löw Immánuel Kétszáz Beszéd>> c. könyvet megkaptam és fogadja érte hálás köszönetemet, valamint gratulációmat is a nagyszerű cselekedetért mellyel a nagyszerű férfiúnak 60. éves szolgálati jubileumán bemutatták szónoklatait. A munkát, amelyben eddig csak lapozgattam és melyet azonnal beköttetni vittem, egy nagy szellem kisugárzásának és lelki munkálata érett gyümölcsének kell megpillantanunk és egy emberélet papi tevékenyégének összetömörítése úgy, hogy a hívek lelkiségén kívül, melyet benne találni fognak, egy örök emlék - ?- gyanánt is jelenik meg a munka, mely örök időkre hirdetni fogja szerzőnek a magyar rögbe való teljes beoltottságát, rengeteg tudását és mélységes lelkületét, hirdetni fogja továbbá a hitközség és papja érzelmeinek, vallási mentalitásának harmonikus eggyéolvadására, mely a szomorú időkben is ­­<<egy jobb jövendő biztos záloga.>>

Kötelességem Elnök Úrral közölni, hogy f. hó 9.-én valamint 1939. okt.29.-én Ujpesten, ill. Egerben a hitk. meghívására előadást tartottam a középkori zsidó bölcsek rendszeréről ill. vallásosságáról. Közlöm továbbá, hogy jubiláris munkám melyet 5 kötetre tervezek, a megvalósulás tel???etében egy jelentékeny lépéssel haladok előre.

Közlöm még, hogy Hevesi Ferenc[3] pesti rabbi, a rabbiképző homil tanára egy gyűjteményes munkát ad ki, amelyben a (xxx)[4] hetiszakaszokróli elmélkedés megírására én kérettem fel. Mély tisztelettel. dr. Silberfeld Jakab főrabbi. Békés Csaba 1940. jan.17.”[5]

Az irat


[1] Egyenlőség 1912.szeptember 10. 4.old(Melléklet)

[2] Dányi László: 4901 áldozat a békéscsabai zsidó mártíremlékművön = https://hir6.hu/cikk/93222/4901_aldozat_a_bekescsabai_zsido_martiremlekmuvon 2014. január 29

[3] Hevesi Ferenc, születési és 1905-ig használt nevén Handler Ferenc[2] (Lugos1898július 15. – HonoluluHawaii1952március 29.) székesfehérvári főrabbi. Apja Hevesi Simon (1868–1943) rabbi, nagyapja Handler Márk (1837–1911) rabbi volt.

[4] Héber írás

[5]Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma. 1938. évi iratok.  HU­_SZZSH_A_II_5_1938_141_038

 

 

 

 

FEL