DOKUMENTUMOK

Ábrahám Vera

A Szolnoki Izraelita Hitközség kultúrházának megnyitó ünnepsége

2022.04.05.

 

Az ezúttal kiválasztott iratok központi témája a Szolnoki Izraelita Hitközség kultúrházának avatási ünnepsége.

Egyik irat az ünnepi meghívó, másik pedig a Szegedi Zsidó Hitközség üdvözletére reagáló szolnoki köszönetnyilvánítás.[1]

Az 1935. június 23-án megtartott ünnepség és az azt követő kultúrelőadás is igen színvonalas lehetett. A hitközség azt is a szívén viselte, hogy a meghívottak jól érezzék magukat, gondoskodott a rituális étkezésről, vendéglátásról.

Az Istentisztelet a nagytemplomban dr. Hevesi Simon[2] ünnepi beszédével kezdődött. A díszgyűlés már az új épület nagytermében folytatódott, ahol az elnöki megnyitót dr. Mandel Sándor tartotta, majd dr. Heves Kornél a község főrabbija mondott ünnepi beszédet. Továbbá neves személyek szólaltak fel: Stern Samu,[3] dr. Halász Sándorné.[4] mellettük az önkormányzati és állami hatóságok, szolnoki egyházak és egyéb intézmények képviselői.

Az elnöki zárszó után - ugyanúgy, mint az Istentiszteleten - a Szolnoki MÁV „Összetartás” Dal-és Zeneegylet fellépése színesítette az ünnepséget. Majd a délutáni program Stern Samu előadásával folytatódott: ”A magyar zsidóság szerepe és hivatása a nemzeti munkában” címmel.

A Szolnoki Izraelita Hitközség a megnyitó ünnepségére 1935. június 10-i keltezéssel meghívta a Szegedi Zsidó Hitközséget is. A szegedi hitközség nem vett részt az alkalmon, hanem üdvözlő levelet küldött. Erre reagálva a szolnokiak köszönetüket nyilvánították. [5]

Néhány mondat a szóban forgó épületről:

A zsidó hitközség kultúrháza és az imaterem 1932-1935. között épült a zsinagóga mellett, a Templom út 4.sz. alatt.  A romantikus stílusú épületet Böhm és Hegedűs műépítészek tervezték. A házat az 1950-es években államosították, a hátsó traktusát filmszínházzá alakították. Az épület utcai szárnyában ma is megtalálható az izraelita imaterem.[6]

 


[1] Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma 1935. évi iratai.HU_SZZSH_A:II:5_1935_001_28  és HU_SZZSH_A:II:5_1935_001_29

[2] A Pesti Izraelita Hitközség vezető főrabbija.

[3] Magyar királyi udvari tanácsos, a Magyarországi Izraeliták Országos Irodájának elnöke.

[4] A szolnoki zsidó nők szószólója.

[5] 1935. június 23-i dátummal.

 

 

FEL