DOKUMENTUMOK


Róbert Péter: 1938-1944. Hat év a magyar zsidóság történetéből

Dokumentáció a Múlt és Jövő évfolyamainak alapján

Róbert Péter

   

Ezzel a munkával egy értékes és fontos folyóirat nehéz körülmények között, szomorú időszakban folytatott munkájának szerettünk volna emléket állítani.

Az anyag feldolgozásánál a hazai könyvtárak anyagait használtuk, elsősorban az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Könyvtára és az ott dolgozó fiatal kutatók csoportja volt segítségünkre, amelyért ezúton is köszönetünket fejezzük ki.

Előzmények

Hogyan született a modern magyar újságírás?

A magyarországi sajtó a XIX. századi polgári átalakulás fejleményeként robbanásszerű fejlődésnek indult. Az I. világháború előtt Magyarország minden, írni-olvasni tudó lakosára jutott hetente valamilyen újságpéldány. (A lakosság 30%-a analfabéta volt, nemzetiségek esetében ez a szám magasabb.) A magyar sajtó a szépirodalom egyik ágából a közvélemény formálójává vált. Ignotus a XX. század elején ezt úgy fogalmazta meg, hogy a magyar sajtó ,,harmadik roppant közlekedési eszközzé vált, a vasút és a posta mellett”. A polgárok általában olvastak újságot, sajnos, gyakran a könyv helyett. Erős volt a sajtó üzleti jellege, a szenzációhajhászás.

 

Vészi József szerint: ,,Lépésről lépésre eltávolodott a magyar sajtó hírlapjainak nagy része a véleménysajtónak eredeti típusától, és rátért a hírszolgáltató sajtó típusára. Ezzel pedig meg volt adva egy nagyon veszedelmes kísértés: a bulvár-sajtó nem éppen örvendetes és nem épp kívánatos típusának meghonosítására. Divatba jöttek amerikai és párizsi módra az ökölnyi címfeliratok, divatba jött a közölni valóknak abból a szempontból való kiválogatása, hogy a csupán hasznos, de a szenzációs benyomással nem kecsegtető tudnivalók helyett inkább a szenzációssá feldolgozott anyag számára jutott a lap rendelkezésre álló teréből.”

 

A lapok szaporodásával megnövekedett az újságírók száma is. Fontossá lettek, állami kitüntetéseket kaptak. Magánemberek és cégek igyekeztek őket befolyásolni, bankok, üzemek rendszeres juttatásokat folyósítottak a szerkesztőségeknek, vagy egyenesen maguknak az újságíróknak. Voltak ún. ,,zúgújságírók”, akikről az a mondás járta, hogy abból élnek, amit nem írnak meg. Mindenkori kormánytényezők felismerték a sajtó jelentőségét, és egyre nagyobb figyelmet fordítottak az újságokra.

 

1914. április 11-én életbe léptették az új sajtótörvényt (XIV. törvénycikk), amelyről a kortársak azt mondták, hogy nem ,,törvény a sajtóról”, hanem ,,törvény a sajtó államosításáról”. Egy párizsi sajtóankét is elítélte ennek a törvénynek a szigorúságát, ennek ellenére Tisza István miniszterelnök még abban az évben bevezette a háborús cenzúrát (1914. évi 12.001/1. sz. rendelet).

 

Megnövekedett a lapok szerepe a háborús tájékoztatásban. Haditudósítók utaztak a frontra. Az őszirózsás forradalom rendeletet adott ki a sajtószabadság visszaállításáról (1918. évi 2. néptörvény), de a papírhiány megnehezítette a helyzetet. Viszont a Tanácsköztársaság kemény diktatúrát vezetett be ezen a téren is, tömegesen szüntették meg a lapokat. 1919. júniusra csupán öt országos és huszonöt vidéki napilap maradt meg; jellemző módon még a vicclapokat is betiltották. Követte gyakorlatát az ellenforradalom is, mert a Tanácsköztársaság leverése után a Friedrich-kormány a Budapesti Közlönyön kívül minden időszaki kiadványt betiltott. Csak a Bethlen-kormány tért vissza a liberális hagyományokhoz.

 

Dokumentáció a Múlt és Jövő évfolyamainak alapján (1938-1944)

 

Az 1911-ben alapított rangos kulturális folyóirat cionista irányvonalat követett, de ennek fejlécén nem adott hangot. Alcíme – ,,Zsidó irodalmi, művészeti, társadalmi és kritikai folyóirat” – jelezte tartalmát és színvonalát, a főszerkesztő Patai József[1][1] ismert alkotója és kutatója volt a zsidó kulturális életnek.

 

1938. január. Rögtön a borító után az első oldalon 4 fotót közöl a palesztinai telepekről, amelyeket sajnos fegyveresen kell megvédeni az arab támadásoktól. A Palesztina Naptár legújabb felvételei: Menóra a kolónián őrködő fényszóró mellett, Sómér-őrszem egy galileai kolónia határán, Zsidó rendőrőrszem a Jordánon és végül Megfigyelő a narancsosban. Jól tükrözik ezek a képek az arab zavargások éveinek hangulatát, az országépítés nehézségeit.

Utána dr. Halasi Emil Avigdor Hameiri jubileumát méltatja, kiemelve hogy „ külön ünnepe ez a Múlt és Jövőnek, amelyből kiindult, és amelyet Alma Máternek nevezett el, a magyar zsidó szellemi élet Alma Máterének”. A magyar irodalom követének nevezi, nagyon várja összegyűjtött műveinek megígért jeruzsálemi kiadását, ízelítőnek közölve versét és novelláját, majd báró Hatvany Bertalan előadását olvashatjuk, amelyet a Pesti Izraelita Hitközség szabadegyetemén tartott ,,A zsidóság, mint az ázsiai kultúrkör egy része” címmel. Mose Smilansky ,,Palesztina befogó lehetőségei” címmel a tervezett felosztással próbálja megbékíteni olvasóit, hangsúlyozva, hogy kis területen is sok zsidót lehetne letelepíteni. Mint tudjuk, az arabok ellenkezése miatt ez a terv nem valósult meg, és az angolok lezárták Palesztinát a menedéket kereső zsidó tömegek elől. Bolmányi Ferenc portréfestő bemutatása, sok képpel a modern művészet világába kalauzol. Még nem sejti, hogy a Bécsben élő felkapott művész néhány hónap múlva az Anschluss miatt menekülni kénytelen! K. J. Szillmann héber író hátrahagyott írásaiból közöl egy legendát. Kohlbach Bertalan nosztalgiával emlékezik a békebeli Magyarországra, ahol a főurak –akik közül többet név szerint említ – is szívesen elbeszélgettek a zsidó szeminaristával. Peterdi Andor elbeszélése mellett képeket láthatunk a frissen lebontott régi Orczy-házról, ahol az 1796-ban épült zsinagógát is lerombolták. Kunos Ignác, Somlyó Zoltán és Rosenfeld Mátyás versei után Büchler Sándor a Goldzieherek családfájáról közöl tanulmányt, sok arcképpel. Nem marad ki a lapból a hitélet sem, bemutatja a győri hitközség képes röpiratait, amelyekben „a szombat propagandája” jelenik meg a családok számára. Egyébként két cikk is foglalkozik az ottani zsidó temető ravatalozó házának bibliai tárgyú freskóival.

 

Sós Endre ,,Emberek és Könyvek” címmel indít rovatot. Kezdetben keményen támadja Pap Károly új regényét, vitatkozik Prohászka püspöknek az ,,Új Magyarság”-ban megjelent antiszemita cikkével, de ajánlja Bihari Klára verseskötetét.

 

Heller Bernát a Misna magyar kiadását üdvözli. Pálföldy Margit gyermekkori emlékeit eleveníti föl, amelyekben már szerepet játszott az antiszemitizmus. Gerő László Philipp Veit festőt mutatja be, mint Mendelssohn Mózes unokáját. Keren Kajemet[2][2] hírek, majd Pfeifer Ignác ostorozza ,,a magyar zsidóság végzetes közömbösségét” a cionizmussal szemben. (Az idős műegyetemi professzor 4 dunam földet ajándékozott az ereci telepítésnek!) Utal a német zsidók sorsára, leszögezve:,,Palesztina a mi Rómánk!” Bizony a jelentések már sejtetik a közelgő tragédiát. A müncheni „zsidó-kiállítás” feliratai a festmények alatt indokolatlanul gyűlölködőek, még a szent könyvekbe mélyedő jámbor öreg zsidókat is veszélyesnek látják.

A kárpátaljai hírekben főleg az iskolaügy fejlődéséről számolnak be, az ungvári héber gimnázium új épületéről képet is közöl, de az öregekre is gondolnak, uo. új aggok háza is létesült. Rövid humor-rovat és hírek zárják a folyóiratot. Természetesen sok a hirdetés, hiszen a lapot fenn kell tartani. Érdekes módon reklámozza a Remény című zsidó ifjúsági lapot is, úgy látszik, nem tekinti konkurenciának.

 

Februári számát Kiss Arnold írásával kezdi. A költő pap hét kitérési bejelentést vizsgál, amelyeken ő jelen volt. Értelmetlennek tartja ezeket, feltéve a kérdést: ,,Mit ér a futás? Mi ér a lelkek gyávasága?” Bialik verse, Gedő Lipót novellája után a Pesti Orthodox Hitközség gyűléséről számol be, ahol lelkes felszólalások hangzottak el Palesztina építéséért. H. Patai Éva Szenes Fülöp festményeit méltatja. A zsidó művésznek keresztény főpapok és arisztokraták is szívesen ültek modellt. Fényképet közöl Chana Rowináról, a ,,Habimah” Színház ünnepelt tragikájáról, akinek művészete a heroikus héber múltról ad példát. Dr. Hajdu György üzletember két utat is tett az elmúlt időben Palesztinában, elragadtatva számol be tapasztalatairól. Nem tartja komolynak az arab lázadás károkozását. Részletet olvashatunk Jaroslav Vrchlicky cseh klasszikusnak a XVII. századi prágai gettóban játszódó drámájából (,,A bölcs rabbi”). Gyakorlati jellegű dr. Fényes Mór felszólítása a zsidó szervezetek javára történő adakozásról (,,Végrendelkezzünk!”). Szini Zoltán: ,,Nine-tague a proféta” címmel egy Amerikába érkező zsidó kalandjairól számol be humorosan. Siedschmerz Jenőből az érvényesülés érdekében ,,azték-zsidó próféta” lesz. Folytatja az előző lapban megkezdett írásokat, így Hatvany Bertalan és Büchler Sándor kutatásait. Patai József szépen, szeretettel ír Somlyó Zoltán, a nemrég elhunyt költő zeneakadémiai emlékestjéről. Pár héttel halála előtt még cikket írt a ,,Múlt és Jövő”-nek ,,Kosztolányi és a zsidóság” címmel. Ez volt utolsó kézirata és utolsó útja a költőnek. Őszinteség és becsületesség jellemezte Somlyó Zoltánt. ,,Ápoljuk Somlyó Zoltán költészetét, olvassuk könyveit, szeressük dalait. Tartsuk tisztán a költő emlékét!” A lágymányosi új templom alapkő-letételénél még Schwarcz Samu körzeti elnök tevékenykedett, kegyelettel emlékezik a lap a ,,templomépítőre”. Érdekes formája van Pap Károly ,,Azarel” című regénye kritikájának. A Magyar Cionista Szövetség ,,irodalmi törvényszéket” rendezett róla, ahol Friedmann Dénes, mint ügyész, hibájául rótta föl, hogy az író ,,elbúvik a gyermekiség mögé”, és Pap-ellenessége sem rokonszenves. Dénes Béla, mint védő szerint ember- és zsidóábrázolása művészi, a mese igaz és szép, ,,benne gyökeredzik a lelkünkben”. Utalt arra, hogy Pap Károlyt a keresztények is tisztelik. Meghallgatták a vádlott mű szerzőjét is, aki elismerte, hogy könyve kegyetlen, de ettől ő szenved legtöbbet. Patai József, mint tanú, a könyv irodalmi értékeit tartotta döntőnek. Sós Endre, mint szakértő – aki már az előző számban is támadta a könyvet – szerint a munka anyagot ad a zsidóság ellenségeinek. Szinetár Ernő orvos-szakértő a mű lélektani hátterét világította meg pszichoanalitikai szemszögből. Epstein Ákos cionistaként taglalta a könyvet, az ifjúság nevében pedig Weisz Farkas kifejtette, hogy komolyabb elmélyedést és tárgyismeretet a zsidóság kérdéseiben vártak a szerzőtől. Végül a törvényszék elnöke, Miklós Gyula elhalasztotta a döntést a további kötetek megjelenéséig. Fürst Aladár II. József 1787-es rendeletére emlékezik a zsidó nevekről. Sokat idéz a császári pátensből, amellyel II. József a zsidóságot a németséggel és a művelt polgársággal akarta eljegyezni. Megállapítja, hogy a városi zsidó lakosság körében hamar általánossá vált az új, német név, de a falvakban még sokáig pusztán ragadványnéven hívták, csúfolták a zsidót. Elindult egy folyamat, a gazdagabb zsidó családok előkelő neveket kezdtek adni gyermekeiknek, és ezeket sok helyütt el is tiltották. A magyar zsidóságon belül a szabadságharc előtt találkozunk először magyarosított nevekkel. Keveset foglalkozik a lap a gyermekekkel, ezért üdítő a tubisváti gyermekjátékokat bemutató képes írás. Wolf József észak-itáliai zsinagógákat hoz közel az olvasókhoz, kiemelve építészeti értékeiket. Egyúttal üdvözli az ottani ,,Davar”-t, – amely a ,,Múlt és Jövő” testvérlapja –,  és VI. évfolyamának első száma Patai Rafael arcképét közli. Epler Sándor tanulmánya – ,,A budapesti zsidóság szociális munkája” – tulajdonképpen vádirat a rendszertelenség, a káosz ellen. ,,Sajnos, ami a pesti zsidóság keretében történik, az valóan koldusnevelés.” A ,,Tollhegyről” rovat keretében zsidó közéleti kérdésekben hadakozik. Szegő Béla vezérigazgató szerint: ,,A palesztinai hazaépítés gondolatától elsősorban a gyávák félnek, akikről a közmondás azt mondja: a gyávának nincs hazája.” Visszatér az előző számban már kritizált müncheni ,,Der ewige Jude” náci hecckiállításra, ahol zsidó tóratekercsek és talmudok láthatók, gyűlölködő aláírásokkal. Némelyik kiállítási tárgyat meg kellene fordítani, mivel a rendezőség nem tudta, hogyan kell a héber szövegeket olvasni. A ,,Zsidó humor” rovatban már keserű anekdotákat olvashatunk a kivándorlási lázról. Az angol politika megnehezíti az aliját, de társasutazások még vannak Palesztinába; minden számban közli a lap ezek programját. Kitekint a határon túlra, üdvözli a csáktornyai hitközség centenáriumát. (Sajnos, ez a zsidó közösség is teljesen megsemmisült néhány év múlva.) Jelentést közöl közgyűlésekről (Pesti Izraelita Hitközség, Újpesti Hitközség), a Magyar Cionista Szövetség országos értekezletéről, a zsidó gimnázium egyik diákjának irodalmi díjáról. Kulturális jellegű a palesztinai PEN-klub Hameiri-ünnepsége[3][3], ahol maga Chernichovsky értékeli a költőt, dicsérve ,,magyar temperamentumát, őszinteségét, egyenességét”. Az ünnepelt beszél a héber irodalom problémáiról, magyar elődeiről, akik szintén a héber irodalomnak szentelték életüket, és bátorítja a kezdőket. H. Patai Éva Palesztinából érkezett Újpestre, ahol a Venetianer-körben tart előadást a jemeni zsidókról. ,,Először történt az újpesti Venetianer-kör 40 éves fennállása óta, hogy valakit közkívánatra kétszer hívtak meg egy évadban előadást tartására.” Harmadik előadásra is sor került a WIZO-ban! Kicsit már reklám jellegűek az olyan hírek, mint az, hogy ,,Magyarország koszorús mestere” címet adott a most lezajlott 5. Kézművesipari Kiállítás bíráló bizottsága Wiesel Adolf és Markovics Ferenc hűtő- és egészségügyi berendező mestereknek. Ismerteti gyártmányaikat, például a ,,kézben hordozható turista jégszekrényt”, megadva a telephely címét és telefonszámát. Minden számban közli a lap kliséit gyártó König és Bayer cég hozzáférhetőségét.

 

1938. márciusi száma – feltehetőleg a 1848-as forradalom iránti kegyeletből – Lőw Lipót, a Világos után börtönbe vetett rabbinak a csongrádi hitközségben tartott előadásával kezdődik, amely érdekes módon ,,A magyar vidék zsidó kereskedői” címet viseli. Közgazdaságilag és szociológiailag vizsgálja a témát, megállapítva, hogy különösen vidéken a zsidó kereskedő kevés támogatást élvez a kormány részéről, pedig szerepe hézagpótló, és történelmi érdekei vannak a falvak fejlesztésében. Például ők terjesztették el a cserepes tetőt, a padolt szobákat befelé nyíló ablakkal, kikövezték a bolt előtti járdát, amelynek esti világításáról is gondoskodtak. Felhívja a politikusok figyelmét: ,,Sokkal bonyolultabb a mának gazdasági élete, semhogy gyűlöletből egy néposztályt meg lehessen nyomorítani, anélkül, hogy az ország minden egyes lakója, különösen a falvakban, azt meg ne sínylené.” Köszönti a lap a jeruzsálemi Héber Egyetem rektorát, Martin Bubert, 60. születésnapján. Élete és munkássága hihetetlenül sokágú, a cionista mozgalmon belül főleg nevelőmunkát végzett. H. Patai Éva novellája egy arab asszonyról szól, akinek fiát a többiek megölték, mert nem volt hajlandó a zsidók ellen harcolni. Sós Endre a zsidó írók mellőzöttségét panaszolja. (,,Három méltóságos”) Gazdag hitsorsosok nem támogatják a zsidó irodalmat. Munkácsi Ernő olasz zsinagógákból lett katolikus templomok képeit közli. Pap Károly ,,Ráchel anyó” című novellája nagyanyjának, Feleki Sándor pedig egy szegény falusi zsidónak állít szép emléket ,,Icig kertje” című versében.

 

,,Hiszen e faluban teltek napjai

S ki ne szeretné, volt-e valaki?

Évekre év múlt, haja már deres,

Ékszert nem gyűjtött a vén fűszeres

 

Rubinyi Mózes irodalomtörténészt értékelve, hangsúlyozza, hogy a magyar nyelvesztétika megteremtője, amely munkássága hozta közel Mikszáth Kálmánhoz. Holder Józseftől is közöl egy verset. A kiváló jiddis költő és fordító magyar nyelvű költeményben köszönti saját magát 45. születésnapján. (,,Negyvenöt”) Büchler Sándor folytatja Goldzieherék családfájának kutatását, mellékelve a család nőtagjainak fényképeit. Futó Gyula elbeszélése már Németországból menekülő zsidókról szól. (,,Áháváh… Szerelem…”) Palesztinába mennek, pedig a feleség nem is zsidó. Fleischer Lipót az ereci régészet eredményeit méltatja. Érdekes megállapítása: ,,A palesztinai zsidó archeológusok tanulmányaiból úgy tűnik, mintha a felfedezett régiségek nyomban életre kelnének, amint zsidó kutatók kezébe jutnak. A Biblia, a Próféták és a Misina könyveinek száraz elbeszéléseiben egyszerre csak lüktetni érezzük az évezredek előtti életet, és a kiásott, holt tárgyakat viszont régi könyveink feljegyzései szólaltatják meg, és vetnek rájuk világító fényt. Azért sem végezhet Palesztinában senki sem oly sikeres ásatások, mint a héber képzettségű zsidó kutatók.” Zárásul, gyakorlati módon, javasolja a belépést az ottani zsidó régészeti egyesületbe, évi három dollárért az egyesület folyóiratát és kiadványait megkapják, ,,De mindezen felül ama megnyugtató érzésben is fognak részesülni, hogy egy magas célú kultúrintézménnyel szemben megtették kötelességüket.” Pedagógiatörténeti jellegű Schwarz Sándor: ,,Zsidó nevelés és iskoláztatás a közelmúltban” című tanulmánya. Szomorúan állapítja meg, hogy ,,a héberben való analfabétaság csak a legújabb kor kinövése”. Héderek, Talmud-Tórák és jesivák ültették a gyermekek agyába és szívébe a zsidóság ismereteit. Magyarországon a ,,chéder-rendszer” az ország észak-keleti részén volt elterjedve, és két ágazata – az ,,Oberländer” és ,, Underländer” – némileg különbözött. Részletesen ír a tananyagról, az oktatási módszerekről, mellékeli a régi nagytapolcsányi Talmud-Tóra bizonyítványának fotómásolatát. Hazai jesivák közül kiemeli a kismartonit és hunfalvit, de legnagyobb és legtekintélyesebb a félezer növendékes pozsonyi volt. Időzítése miatt figyelemre méltó a rövid hír, amelyik Masaryk csehszlovák elnök írásainak készülő héber kiadásáról szól, amelyet Karel Capek egészít ki. (Néhány hónappal később megszűnt Csehszlovákia!) Üdvözli a lap a budai Nőegylet által létrehozott új aggok házát. A jeruzsálemi Magyar Bevándorlók Egyesülete könyveket kér a tagjai számára. A lap szívesen vállalja az adományok továbbítását Palesztinába. Örvendezik azon, hogy az olasz hajótársaságok járműveiken rituális konyhát üzemeltetnek. ,,Az olasz hajótársaságok lehetővé teszik, hogy a vallásos zsidó utasok teljesen otthoni miliőben érezzék magukat a tengeren is. Van külön zsinagóga, héber nyomda, amely az étlapot délben, este héber nyelven is kinyomatja.” Mellékeli a szombatit, amelyen a menü kereken 10 fogásból áll. (Ennek ellenére az olasz kormányzat az év végén átvette a német szövetséges politikáját, és zsidótörvényeket hoztak!) Az ,,Új Könyvek” rovatban ír többek között Mohácsi Jenő ,,Csongor és Tünde” fordításáról, de Pollák Miksa ünnepi beszédeinek gyűjteményeiről, és Stern Samu: ,,Zsidókérdés Magyarországon” című könyvéről is.. A ,,Zsidó Humor” két, palesztinai tárgyú adomát közöl. Biedl Samu szegedi hitközségi elnök nekrológja hangsúlyozza, hogy izzó hazaszeretete jól megfért a Palesztina-munkával. Rövid hír szól egy rabbiavatásról, az öt növendék között Scheiber Sándort is avatták, ő szólt az avatottak nevében, Ezékiel prófétát állítva példának. ,,Házasság” rovatban Berend Béla[4][4] szigetvári rabbi esküvőjéről ad hírt. Sok az ereci hír, amelyek kulturális és gazdasági fejlődésről számolnak be, ilyen például a ,,Zenei könyvtár Tel-Avivban”. Természetesen foglalkozik a közelgő Purim előkészületeivel is. Előadásra alkalmas színdarabot ajánl, és az egyik hirdetés a Ceres mesterséges ételzsírt javasolja a kindlikhez és egyéb purimi süteményekhez.

 

A 1938. áprilisi számot stílszerűen régi szédertálak képeivel vezetik be. Patai József az első oldalon köszönti a szabadság ünnepét. Vigasztalóan utal arra: ,,Pészah-ünnepet ültek őseink nemcsak Micraimban, hanem a szétszórtság minden világrészében, és ha itt vagy ott ránehezedett a Szabadság ünnepére a megalázás felhője, mindig hittek abban, hogy felragyogott Pészah leathid, a Jövendő Pészah, a tiszta emberség ünnepe.” Roth Emil, a később mártírsorsú győri főrabbi, ünnepe beszéde az ereci országépítés aktualitását hangsúlyozza a zsidó ifjúságnak. Herzl Tivadar, nála szokatlan módon, gyermekek közé vezeti az olvasót, saját gyermekeiről ír szép és emberi módon (,,Az üres gyermekszoba”). Nagyon sok a szép zsidó kegytárgy képe az ünnepi számban. Friedmann Ignác műgyűjteményének Pészah-ünnepi csoportjából a legszebbeket válogatja ki. ,,Ezek a szédertálak, akár ezüstben, akár porcelánban, finomult ízlésről tesznek tanúságot, a részletekben való elmélyedésről és arról a törekvésről, hogy a zsidó hajlékot a zsidó szellem menedékhelyévé tegyék. Akármilyenek is voltak a körülmények odakünn, semmi sem kényszerítette a zsidót arra, hogy otthonának díszeit ne a divatos mitológiai képekkel ékesítse.” Középkori tárgyú M. Bardi: ,,A királylány választása”, viszont Schweiger Mose a palesztinai zsidó munkásosztály helyzetét ecseteli, megállapítva: ,,Csodával határos, amit a zsidó munkás Erec Izraelben alkotott. Nemcsak a materiális, fizikai életben, hanem a lelkiekben is. A zsidó munkás fegyelmezett nemzeti öntudata tudta csak meggátolni, hogy a zavargások ne fajuljanak polgárháborúvá.” Példának állítja őket a diaszpórabeli zsidó értelmiségiek elé, akik elzárkóznak az országépítés támogatásától. Középkori pogromokat idéz Radó József: ,,Regensburgi emlék”. 1349-ben ,,A Rajna a zsidók vérétől pirul. A császár tehetetlen, zsidait kiadja a tanácsoknak: a flagellánsok[5][5] tébolyultan lázítják a népet. Nincs menekülés.” Seelenfreund Salamon Illusztrált Haggadája elé Szabó Imre írt bevezetőt, amit Kasztner Rezső, az 1944-ben híressé vált cionista vezető fordított románra. Juda Halévi, Szombathelyi Ervin és Somlyó Zoltán versei képviselik a költészetet. Hönigsber Licy a Föld megtartó erejéről szól igen poétikusan. Büchler Sándor folytatja a Goldzieher-család történetét. A nem-zsidók közül Tersánszky Jenő ,,Az antiszemita” című novellája kap helyet, két zsidó osztálytársáról. Lebovics és Levin összeveszése 1938-ban is tanulságos volt! Munkácsi Ernő, az olaszországi zsidó műemlékek szakavatott tudósa, Venosa városka zsidó katakombáihoz kalauzol el. Bernstein Béla, nyíregyházi főrabbi, a pesti Nőegylet múltjáról, világháborús áldozatkészségéről és vezetőiről ír. Állandóak a palesztinai hírek, sajnos zavargásokról olvashatunk. Elismeréssel ír két zsidó segédrendőr bátorságáról, akik meghiúsították a Jewish Agency elleni merényletet. ,,A két fiú Jeruzsálemben, a két névtelen segédrendőr megadja nekünk a hitet: nemhiába a szenvedés, már alakul, formálódik, épül az új zsidó típus.” Horowitz József főrabbinak képét közli, emlékeztetve, hogy palesztinai bevándorlása előtt Magyarországon szerzett érdemeket, Bánfi Dezső miniszterelnöktől is elismerésben részesült. Irodalmi működése is jelentős. Gratulál az újpesti Dr. Venetianer Lajos az Izraelita Közművelődési Egyesület 40. születésnapjára. A zsidó kultúrmunka mellett részt vállaltak a vallás ápolásában is. Megtekintésre ajánlja a Keren Hajeszod[6][6] két új Palesztina-filmjét, amelyeket a józsefvárosi Omnia moziban nagy sikerrel vetítettek. ,,A filmek valóságközvetítő ereje minden szónál meggyőzőbben szól hozzánk. A szép magyar feliratok, amelyek Fazekas Pált dicsérik, még fokozzák a film hangulatát.” Közli Karl Schwarz, a kiváló műtörténész – azelőtt a berlini, most a tel-avivi múzeum igazgatója – felhívását, amelyben régi könyveket kér a ,,Múlt és Jövő” olvasóitól múzeumi könyvtára számára. Avigdor Hameiri jubileumi estjén képviseltette magát a Kisfaludy Társaság, a Petőfi Társaság és a Magyar PEN Club. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy azért, mert valaki cionista, nem szűnt meg magyar értéknek lenni. ,,Zsidó Humor” című rovata most főleg hászid anekdotákat közöl. Beszámol a Pro Palesztina Szövetség közgyűléséről, Patai József elnöki megnyitójáról és Vázsonyi János országgyűlési képviselő beszédéről, aki idézte atyja, néhai Vázsonyi Vilmos szavait: ,,Mindenki ismeri magyarságomat, hazafiasságomat, amellett mindig leszögeztem zsidó voltomat is. És így, amikor most Palesztinában a Biblia gyönyörű eszményét látom megvalósulni, amikor az ősi nyelv megújhodását, a héber kultúra új életre fakadását és a régi zsidó élet új folytatását látom, ez érzékenyen megrezegteti lelkem húrjait.” Közli a megválasztott új tisztikar névsorát. Köszönti Hevesi Simon főrabbit 70. születésnapja alkalmából, amikor a hitközség 20 ezer pengős bibliai tanulmányi ösztöndíj-alapot létesített tiszteletére. Minden cionista vonatkozás nélkül, köszönti a rimaszombati főrabbi 25 éves jubileumát, amelyen az evangélikus lelkész is szép beszédet mondott. A lapot záró hirdetések is a Pészáhhal foglalkoznak, a cégek főleg termékeik kifogástalanuk kóserségét hangsúlyozzák. (,,Sel Peszach cukor a Selyi Cukorgyár Rt.-től”) Szinte minden szám hátlapján ajánlja a Tivoli, Orient és Odeon mozikat.

 

A 1938. májusi szám szokás szerint 4 fotóval nyitja a lapot, palesztinai képek, három képen zsidó településeket mutat, a negyediken egy arab falu szegélyes házai éles ellentétben állnak a virágzás képeivel. Vezércikkében Patai József a közelgő zsidótörvényre figyelmeztet. Önkritikusan kárhoztatja a modern zsidóság gyökértelenségét, az ősi Cion megtagadását. ,,A zsidó történeti tudat elhomályosítása, a héber nyelv kiküszöbölése vagy legalább templomba szorítása, a zsidó vallás nemzeti elemeinek elhalványítása” eredményezte a lelkiekben legyöngült zsidó generációt, amelynek közömbössége a palesztinai országépítés iránt most oda vezet, hogy nincs menedék az üldözés elől. J. Silberbusch szembeállítja ezzel az ereci pionírok önfeláldozását. Riportot is közöl a professzorral, aki cionista vezetőként főleg a Keren Kajemeth fejlesztésében tűnt ki. Fényes Mór a zsidó szentiratokban fellelhető állatvédelemre irányítja figyelmünket. Előtérbe kerül az addig teljesen arablakta Galilea betelepítése, sorra veszi a frissen létesül kolóniákat, képet láthatunk Tel-Chajról, ahol a hős Trumpeldor elesett. Csatlakozik ehhez Abádi Imre írása egy ottani telep létrehozásáról (,,Az első kapavágás”). Barát Endre verse a szomorú múlt után a szintén veszélyes jövőt előlegezi meg:

 

,Sárga hold, sárga folt

 

,,Te sárga, furcsa, messzi folt

Az égen, – péntekesti Hold,

Bágyadt fényed ránk öntözöd…

Te sárga Hold, – te sárga folt,

Minőt viseltek régi köntösök,

Mit cipeltek hátak, alázva,

Sárga pecsét, mit ráütöttek

Esett-gerincű hátra…

Bizony, a jövő nem sok jóval kecsegtet. Hiába tiltakoznak a zsidó szervezetek, megszületett a törvényjavaslat a zsidók jogainak csorbítására. Beadványok, tiltakozások nem érnek sokat, s – jellemző módon – nagy méreteket ölt a kikeresztelkedés az asszimiláns zsidók között. A Magyar Cionista Szövetség brosúrát adott ki az ügyben, amelyből megtudjuk, hogy a Palesztina Hivatal munkája ezekben a hetekben valósággal megtízszereződött. Rengetegen érdeklődnek a kivándorlás lehetőségéről. Utal rá a lap, hogy keresztény politikusok és értelmiségiek is szót emelnek a készülő ,,zsidójavaslat” ellen. Elismeréssel ír az arab támadások között létrehozott településekről, kiválasztva közülük egyet. (,,Chanitta eposza”) H. Patai Éva Párizsban meginterjúvolja Edmond Fleg francia zsidó írót, aki szerint ,,Palesztina a zsidó egyetlen nagy reménye”. Települések hírei után cionista vezetők elismerő üzeneteit közvetíti az országépítés feladatairól. Weizmann és Usziskin új telepítések alapítását sürgeti, mert egy esetleges felosztás esetén a létrejövő zsidó állam csak így tehet szert nagyobb területre. Pap Károly folytatja ,,Azarel” című regényét, amelyből néhány oldalt udvarias levél kíséretében elküldött a ,,Múlt és Jövő”-nek. Az új generációt köszönti Méir Ajali héberből fordított verse: ,,Gyermek Galileában”, melynek befejezése:

 

,,Fiú ha születik itt,

Itt marad örökre –

Mert otthonává lészen a föld.

 

Érdekes Silberbusch professzor hasonlata, amely az antiszemitizmust a templomszolgához hasonlítja, aki házról házra járva, felkelti a zsidókat, hogy menjenek istentiszteletre (,,Hasonlat a samasról”). Büchler Sándor folytatja a Goldzieherek családfájának bemutatását. Üdvözli a lap Ari ibn Zahav héber költő budapesti látogatását. ,,Jeruzsálem poétája megalakította a Héber Nyelv Barátainak Körét Budapesten, amelynek vezetésére Dr. Patai Józsefet kérte fel.” Szívesen fogadták a Pázmány Péter Egyetem kémia intézetében is. Gyakorlati jelentőségű, hogy mint a jeruzsálemi egyetem tanulmányi titkára, segítséget nyújt magyar diákok palesztinai tanulmányaihoz. Üdvözli Patai József összegyűjtött művei első három kötetének megjelenését. Egyenként méltatja a munkákat, amelyek főleg palesztinai tárgyú írásokat tartalmaznak. Kiemeli a szép illusztrációkat. Bejelenti, hogy ezeket a köteteket hamar követni fogja a Bialikról szóló könyv. ,,Tolhegyről” című rovata szomorú aktualitásként a készülő zsidótörvénnyel kénytelen foglalkozni. Idézi Hevesi Simon és Stern Samu felhívását: ,,Áldozatkészségünk végső megfeszítésével kell a létalapjukban megtámadott, munkalehetőségükből kiszorított hittestvérek segítségére lenni, elsősorban pedig odaállni ifjúságunk mellé, hogy ott, ahol lehet, életlehetőséget teremtsünk számára.” Pesszimista végkövetkeztetése – amelyet a már évek óta üldözött német zsidók lapjából választ –: ,,Brosúrák nem segítenek!” Nem hagyja el az optimizmus a lapot, erről tanúskodik a ,,Humor” rovat. Végezetül, visszatér Julian Silberbusch professzor látogatásakor tartott beszédéhez, amely a palesztinai bevándorlás minden áron való fokozásáért száll síkra, leszögezve, hogy: ,,Palesztina igenis megoldás a zsidóság számára”. Láthatjuk Bialik tel-avivi házának fényképét, ahova múzeumot és kultúrcentrumot terveznek. Sajnos, a közelgő veszély sem vet gátat a szélhámosságoknak. Utolsó oldalon a Pesti Hitközség óvását közli, miszerint lelkiismeretlen szélhámosok nem létező célokra gyűjtenek hamisított héber bélyegzővel és elismervényekkel. Külföldön is látják az európai zsidóságot fenyegető veszélyt, hírt ad a cambridge-i egyetemen tartott tiltakozó gyűlésről.

 

1938. június-júliusi száma két Marc Chagall-képpel kezdődik, és természetesen a zsidótörvénnyel folytatódik. Fodor Lajos a cionisták álláspontját vázolja cikkében. Tiltakozik a vád ellen, hogy a cionisták saját szempontjukból kívánatosnak tartanák a megszorításokat. Ő is jogtalannak és veszélyesnek tartja, sürgeti ipari és mezőgazdasági átképző intézetek felállítását, ahonnan ,,kellőképpen megnevelt fiatalságunkat Palesztinában létesítendő magyar kolóniákra kivándoroltatják”. Összefogásra szólít fel, javasolja egy országos bizottság megalakítását. Jezsajás próféta szavaival bíztat kitartásra és reményre. H. Patai Éva Marc Chagall párizsi műtermében tesz látogatást. Chagall kifejti, hogy ő nem kiállítani szeretne Franciaországban, hanem festeni, mégpedig freskókat. (Később ezt a vágyát megvalósította!) Chagall rossz véleménnyel van a kortárs művészekről, akik ,,nem bíznak sem a világban, sem a művészetben, sem önmagukban”. Ez a szám különben tele van Chagall szebbnél-szebb képeivel. Peterdi Andor novellája egy szegény zsidó diákról szól. (,,Áriel nagy keddje”) Szinte csoda történik vele: talál öt pengőt, és ebből meg tud vacsorázni, még a böjt beállta előtt. Szombathelyi Ervint versre ihlette a szomorú bécsi hír, Siegmund Freud lélekbúvár náci zaklatásáról (,,Áldás a salak bánya előtt”). Berend Pál a cionista mozgalom vezetőinek – Chaim Weizmann, Menachem Usziskin, Nachum Goldmann, Ben Gurion, Vlagyimir Zsabotinszki és Stephen Wise – retorikai készségeit méltatja, szónoklási stílusukat és a tömegekre való hatásukat ecseteli. Fényes Mór szomorúan ír a kikeresztelkedési hullámról, összehasonlítva a kikeresztelkedőket a középkori hitehagyottakkal. Reméli, hogy valóra válik a prófécia: ,,Mindannyian seregestül jönnek vissza, fiaid messziségből közelednek, lányaid karon hozatnak” (,,Marannus tanítványaimhoz”). A Patai család másik tagja, Patai Rafael is kezd írni a lapban, a jeruzsálemi Héber Egyetemen szerzett tapasztalatait tárja elénk. Minél több reményvesztett, háttérbe szorított magyar zsidó fiatalnak ajánlja az ottani tanulmányokat, annál is inkább, mivel ,,az egyetem megszerzi a bevándorlási engedélyt, amelynek alapján tanulmányai elvégzése után is, mint teljes jogú polgárok telepedhetnek le és dolgozhatnak az országban”. Sok segítséget kapnak, ami nagyon megbecsülendő, hiszen a diákok tandíjának tízszeresét költi az egyetem minden egyes hallgatóra. Hatvany Bertalan Lévy Vilmos szobrász műveit elemzi, képekkel illusztrálva. Az egykor medikus valósággal a ,,kifejezés démoni erejének ábrázolójává” vált. György László novellája egy budapesti zsidó társaságról szól. Méir Ajáli, egy magyar származású palesztinai haluch, ő maga mezőgazdasági településen dolgozik, de elégedett és boldog. Ezt tükrözi ,,Imádságom” című verse:

 

,,S midőn őrségem vártáján jártam,

A mezőért, hogy fel ne gyújtsák,

A fáért, hogy ki ne vágják,

A göröngyhatárért, hogy el ne tolják,

És testvéreim életfonaláért, hogy el ne tépjék.

 

A Király utcai cionista helyiségben élénk kulturális élet folyt, nem győzi a lap felsorolni a nívós előadások címeit. Alpár Gitta itt lépett föl először, zsidó dalokat énekelve. Az egyik ottani dalt még később is előadta egy nyári vendéglőben. ,,Hány és hány tehetséget vetettek ki előadásaink a mélyből fel a magasba, mint a tűzhányó dobja fel a sziklákat az ég felé.! Ki tudná mindnek a neveit felsorolni? Nem az én hivatásom, hogy ezeket evidenciában tartsam, hanem egy irodalmi oknyomozó társaságnak lesz majd a feladata ez is, és az is, hogy mennyit értek a mi fáradságos kultúrmunkáink.” Fehér Arthur Patai Józsefet üdvözli szentföldi látogatása alkalmából, emlékeztetve a régi pesti kulturális estekre. Lőw Lipót Biedl Samu szegedi hitközségi elnökről ír nekrológot. Végigtekinti életét, munkásságát. Kiemeli ,,közpolgári öntudatát”. Emlékeztet rá, hogy pénzt gyűjtött Horthy Szegeden szerveződő hadseregének. Albert Einstein professzor már Amerikából szólítja fel a világ zsidóságát a cionizmus támogatására. Ellenzi Palesztina felosztásának tervét. ,,Szívesen látnék helyette az arabokkal ésszerű alapokon kötött megegyezést… Mi nem vagyunk a makkabeusi kor zsidói.” Elvi megállapítással zárja beszédét: ,,A zsidógyűlölet mindig is önző többségek kezében a nép félrevezetésére szolgált. Ilyen ámításra alapozott zsarnokság, melyet a terror tart fenn, elkerülhetetlenül el fog pusztulni önnön mérgében. Mert az egyre-másra halmozott igazságtalanság csak erősíti azokat a morális erőket, amelyek végül is a közélet felszabadításához és megtisztításához vezetnek. Egyetlen óhajom, hogy a mi közösségünk, úgy szenvedése, mint munkája által ezeknek az erőknek a gyarapítását szolgálja.” Szokása ellenére részletesen beszámol a lap a Pesti Chevra Kadisa közgyűléséről. Megjelent Stern Samu is, aki rámutatott azokra az óriási feladatokra, amelyek a fővárosi zsidóságra várnak az új törvény következtében. ,,Meg kell menteni a zsidótörvény áldozatait és számítunk minden hittestvérünkre ebben a mentési munkában.” Patai József írása egy Palesztinába tartó hajón született. Főleg menekültek töltik meg a hajót, akik Palesztinában szeretnének új életet kezdeni. Köztük egy 72 éves ismert zsidó tudós is. ,,Új Könyvek” rovatban támadja Schirokauer most megjelent Lassalle-élettörténetét; a lap szerint nem szükséges zsidó irodalom címén ilyen regényeket kihozni. Patai Rafael új könyve a ,,A zsidó hajózás” (,,Haszapanut Haivrit”) fejezeteket ad az ókori Palesztina kultúrtörténetéből, számos illusztrációval. Még a ,,Tollhegyről” rovat is a veszélyre figyelmeztet. Feuerstein Emil: ,,A tizenkettedik óra” című könyve a magyar zsidóságot szólítja fel a Palesztinába való bevándorlásra. Egyelőre azonban a ,,Múlt és Jövő” csak egy szentföldi társasutazást hirdet, szerencsére ez jól sikerült. ,,Krónika és Szemle” című rovata Palesztina vegyiparát emeli ki, különös tekintettel a Holt-tenger felhasználására, ,,mely a kémiai ipar terén beláthatatlan jövőt jósol Palesztinának”. Egyebek mellett adományokat kér az újság az Izraelita Szünidei Gyermektelep Egyesület számára.

 

Az 1938. augusztus-szeptemberi szám is szokás szerint kibbucok képeivel kezdődik. Patai József vezércikke a tel-avivi kikötő megnyitását ünnepli. Egyúttal a rohamosan fejlődő várost is bemutatja. Beszélget frissen érkezett utasokkal, bevándorlókkal és turistákkal, de a hajón érkezett szállítmányt is üdvözli. Peterdi Andor cikkében a vagyonos zsidóságot kritizálja, akik nem adakoznak eleget ezekben a nehéz időkben szegény testvéreiknek. Kérése: népkonyha, éjszakai szállás és a zsidó tudományos kutatások eddiginél nagyobb támogatása. ,,A rideg valóság, hogy egyedül a szegény zsidócska meggörbült hátára nehezedik a mai tízcsapás. A 20 százalékos[7][7] számarány őt teszi állástalanná, az ő szájából ütik ki a sovány falatot, őt közösítik ki az emberi közösségből…Ő viseli egyedül az antiszemita hullám irgalmatlan következményeit.” Felszólítása a gazdagokhoz: ,,Uraim, cselekedjenek, amíg nem késő!” Ereci héber költők versei állítanak emléket a harcokban elesetteknek. Ugyanezt a szellemet tükrözi Mirjam Roth írása is (,,Csak azért is ültetünk!”). Feuerstein Emil felveti Herzl hamvainak Palesztinába vitelét. (Erre sajnos várni kellett Izrael állam megszületéséig.) Rimaszombati riport szól Kiss József édesanyja síremlékének felavatásáról. Az ünnepségen a helyi társadalom képviselői is megjelentek, előző nap a csehszlovákiai magyar rádió Kiss József-matinét rendezett. H. Patai Éva egy jeruzsálemi festőt látogat meg. Nagy cikkben tiltakozik a lap Slomo ben Joszéf zsidó hős angolok által Palesztinában történt kivégzése ellen. ,,Legenda lett a fiatal fiúból is, aki ártatlan testvérei közül szedett áldozatok láttán felhevülve, kiállt a galileai úton bosszút állani, vért vérért: nem ölt meg senkit, de amikor észrevették, nem dobta el fegyverét, ami megmenthette volna, hanem felelni akart cselekedetéért, átadta magát a törvénynek és sorsa meg volt pecsételve.” A szépirodalmat képviselik Berend László: ,,A mécs” című és Csermely Gyula: ,,Szent védekezés” című novellái. Jaakov Brandenburg jeruzsálemi szobrász és festő Németországból menekült Palesztinába. Csernichovszky balladája a bibliai idők harcait idézi fel, buzdítva a mai helytállásra (,,Gilboa hegyén”). Jellemző már a lapra a palesztinai riportokban domináló, hadijelentésre emlékeztető hangnem. A képeken a kibuctagok általában fegyvert hordanak, még munka közben is. Megnyílt Budapesten a Bibliai Múzeum, a főváros legifjabb múzeuma. Egyelőre az Izabella utcai felsőkereskedelmi iskola két termében. Sorra veszi a kiállított tárgyakat, képeket, a múzeum megtervezője és megszervezője Csia Lajos, református hittantanár. (Nem tévesztendő össze az 1946-ban kivégzett nyilas vezetővel!) ,,Látogatásra érdemes, mert keresztényt és zsidót egyaránt meglep és a panorámaszerűen beállított valósággal élő képek és a bibliai tájak felejthetetlen erővel hatnak.” Fényes Mór előző számban megjelent cikkéhez csatlakozik újabb írása a kikeresztelkedés aktuális témájából. Mindenképpen helyteleníti a hitehagyási hullámot (,,Megszólal egy maranus tanítvány”). Mivel aránylag keveset foglalkozik a lap a szomszéd országokkal, ezért különösen is érdekes a romániai zsidó irodalmat bemutató cikk, amely nagyrészt Eugén Relgis román zsidó író és költő munkásságát elemzi. Két oldalt szentel Patai József tel-avivi ünneplésének. A főszerkesztő előadást tartott a jeruzsálemi rádióban ,,A magyar zsidóság része a Szentföld kultúrájában” címen. Mindenütt örömmel ismertette a palesztinai értelmiségiek előtt lapját, amelyet Csernichovszky, a helyi PEN-klub nevében így méltatott: ,,A Múlt és Jövő az egész diaszpórában a legrégibb zsidó folyóirat, amely megszakítás nélkül teljesíti hivatását. Költészettel, irodalommal, művésztettel kezdte, és így hozta közel a lelkeket a zsidó reneszánsz gondolatához és Palesztina feltámadásához. Aztán még nehezebb feladatot vállalt: megmutatni a magyar zsidóságnak szemtől szemben Erec Izrael valóságát! 15 esztendeje, hogy évről évre tavasszal elhozza magyar testvéreit ide, hogy lássák az ősök újjászülető földjét. Mózesi misszió ez, amelyet a mi Józsefünk erős vállaira vet.” ,,Tollhegyről” című rovatában Beregi Ármin (már Tel-avivból) idézi német politikai vezetők – akik már akkor nemzeti szocialistának nevezték magukat – század eleji barátságos véleményeit a cionista mozgalomról. (Azóta sajnos a helyzet nagyon megváltozott.) A ,,Zsidó humor” című rovatban palesztinai gyermekek mondásait idézi, de hangsúlyozva az olyan elért eredményeket, mint a fiatalok tökéletes héber nyelvtudása. Ennek jele a közölt anekdota: ,,Az egyik apróság azzal fordul egy nap a kizárólag héberül beszélő apjához: Apuka, ha megöregszel, nem foglak megérteni, s mire az apja csodálkozva kérdi, miért, természetesen hangzik a választ: Mert jiddisül fogsz beszélni.” Közli a Pesti Hitközség felhívását, amely a zsidótörvénnyel kapcsolatban munkahelyek teremtésére szólít fel. Pártfogó irodát nyitnak a Pesti Chevra Kadisával együtt a Síp utcában. Kérése: ,,Adjunk, adakozzunk e fontos célokra és jelentsük be adományainkat a hitközségnek, mert csak a közösség megfeszített áldozatkészségével tud a hitközség megfelelni a mai szomorú, nagy idők szomorú, nagy feladatainak.” Claude G. Montefiore, angol pénzmágnás nekrológja megállapítja a bőkezű adakozóról: ,,A cionizmusnak nem volt híve, de a palesztinai építést áldozatkészen támogatta.” Egyik méltatója szerint: ,,Vállára vette Izraelt!” Egy semleges hír (,,A Lloyd Triestino újjászervezi ausztráliai vonalszolgálatát”) mögött feltehetőleg a zsidótörvény miatt az erre a távoli földrészre is megélénkülő kivándorlásról árulkodik.

 

1938. októberi számában Munkácsi Ernő Örkényi Strasser István szobrászt köszönti, kiemelve művei gótikus jellegét. Cikke végén felteszi a kérdést: ,,Lehetséges-e, hogy Strasser István népét visszakergessék a gettóba? Lehet, hogy megakasszák azt a fejlődést, azt a magyar fejlődést, amely ilyen művészt bontakoztatott ki? Mégis csak a XX. században vagyunk!” (Sajnos, a következő évek megadták kérdésére a választ: lehetséges volt, megtörténhetett!) Patai József nyolcszakaszos versben köszönti a közelgő zsidó újévet (,,Jó évet, testvérek!...”). Ugyanezt teszi Mose Schweiger: ,,Lesana Tova Tikatévu” című írásában. Lőw Lipót a zsidótörvénnyel megnehezített megélhetés kérdéseivel foglalkozik. Nem vigasztalásképpen, de megállapítja, hogy már a régebbi századokban is gyakran korlátozták a zsidók gazdasági lehetőségeit. Pedig a zsidókkal kapcsolatos megszorítások a magyar gazdaságot is sújtják. ,,Sokkal bonyolultabb egy ország gazdasági élete, semhogy közigazgatási eljárással akár 400 ezer ember eltartását, akár 15 ezer kenyérkereső munkáját, dolgozó szakértelmét egyszerűen hideg vassal, rideg rendeleteket író tollal, ki lehetne belőle operálni” (,,Kenyérkeresetünk”). Peterdi Andor és Víg György novellája irodalmi színezetet ad a lapszámnak. Klein Sámuel egy múlt századi zsidó irodalmárt fedez fel Nagykanizsán, Lőwy Józsefet aki irodalmi munkássága mellett hitközségi elöljáró is volt szülővárosában. Wolf József a magyar zsidóság összefogását sürgeti az új rendelet ellen, kérdés hogy milyen eredménnyel (,,Hívják össze a zsidókonventet!”). A magyar zsidóság számára ismeretlen törzset mutat be Idelsohn zenekutató írása (,,Jemeniták a lemezen”). Ellátogat a lap Tel-Aviv főrabbijához, Amiélhez, akivel nemcsak vallási kérdésekről beszélget, hanem a fejlődő palesztinai gazdaság is szóba kerül. Fleischer Lipót a zsidó nevelés helyzetét elemzi, következtetése: ,,Vissza kell térni a zsidósághoz.” Az étkezési imák, az ünnepek jó alkalmakat nyújtanak a gyermekek hagyományokhoz való kötődése erősítéséhez. Nem szabad elhanyagolni természetesen a zsidó gyakorlati életet sem (,,Zsidó családi miliőt gyermekeinknek!”). Mahler Ede, egyetemi tanár 80. születésnapját ünnepli, bemutatva pályafutását, munkásságát. Nem felejtkezik meg tanítványai iránti gondosságáról. Szomorúan veszi tudomásul a hirtelen proklamált olasz faji törvényt, amely átveszi a német szövetséges antiszemitizmusát. Emlékeztet arra, hogy maga Mussolini ,,ismételten kijelentette, hogy Itáliában zsidókérdés nincs és nem is lesz.”[8][8] (,,Olasz zsidók tragédiája”). Erős a családi összetartás, a Patai família újabb tagja is helyet kap a lap hasábjain. Patai Edith négy versszakban ünnepli kislánya első fogának megjelenését. Kicsiny Tirzának Jeruzsálembe azt üzeni:

 

,,Harapj, dalolj, az első fog a szádban

Mint fehér acél, kemény villogó

Nő sudár fává, nőjön dalod, álmod,

És nőjön haza számodra, kis zsidó.

 

Stern Magda a zsidó meseirodalmat taglalja, amely ,,ellentétes körülmények között születik és fejlődik... Hőse nem a vitézlő ember, hanem a szent, azaz az ember, akin keresztül az isteni erő megnyilvánul.” Eddig nem nagyon láttunk a lapban kottát, most a Dal az Émekről [9][9] ilyen formában jelenik meg. Rubéni Henrik fordította magyarra a népszerű héber dal szövegét, az eredeti ritmusnak megfelelően, úgy, hogy énekelhető is. Feltehetőleg a cionista ifjúsági foglalkozásokon ezt meg is tették! Ágoston Ernő egy zsinagógai perselykezelőnek – bizonyos Móric bácsinak – állít emléket versében. Amikor meghal, környezete meglepődik:

 

,,Zord ágyába, párna alatt

Találtak egy pénzes könyvet:

Ráhagyta a szegényekre,

Kiknek ő már nem gyűjt többet

Móric bácsi, a perselyes…

Debrecenbe vezet el minket egy képzőművészeti esemény: Adler Miklós, a zsidó gimnázium rajztanára fametszet-sorozatban mutatja be József történetét, amelyet kiadványban is megjelenít. Ehhez Kardos László irodalmár írt előszót. Több számban is foglalkozik Dante Lattes olasz irodalomprofesszor munkásságával. Idéz mondásaiból, amelyek mély zsidó bölcsességet tükröznek. Például: ,,A Tóra az etikai gondolat megtestesülése, az erkölcs megvalósulása. Megvetve a világot, nem múljuk felül a világot. Az élet cselekvés és nem lemondás. Aki szenved, az hibás…”  Képét is közli a tudósnak, aki ifjúságától elkötelezett cionista. A cikkíró Herskovits Fábián értékelése egy oldalvágás a kor zsidó fiatalsága felé: ,,Mestere az ifjúságnak. Persze nem azoknak a pörgekalapos, éjszakákat átbálozó, zsidó ideálokon cinikusan röhögő, gyökértelen, szélsőségekbe és kitérésekbe támolygó izraelita jámpecoknak, hanem annak a zsidó ifjúságnak, amelynek szíve-lelke megreszket a zsidó sorstragédiájára, amelynek életét a zsidó Nép és zsidó Föld újjászületésének akarása tölti meg tartalommal, és amelynek számára a Szinai-hegyi kinyilatkoztatás nem a nevetségbe fúló hittanórák kopott legendája, hanem a mindennapok életének tartalma és megvalósulása”

 

Gyakorlati politikát közvetít H. Patai Éva a Keren Hajeszod antwerpeni konferenciájáról. Örömmel fogadja a palesztinai építés céljára felajánlott egy millió fontot. A felszólalók ecsetelik az arab terroristák által támadott telepesek hősiességét. ,,A csendes hősiesség, a veszélyes munka vállalása, a néma kitartás a vállalt munka mellett. A munkabérről nem beszélnek hős chalucaink, csak jó fegyvert kérnek a védelemre. És sok zsidó ifjúnak kellett elesnie, mert a védelem nincs eléggé kiépítve.” Felsorolja a hősiesség példáit, és áldozatkészséget, segítséget kér a diaszpóra zsidóságától. ,,Új Könyvek” rovatában is palesztinai tárgyú műveket ajánl a lap. Egy eddig háttérbe vonuló zsidót mutat be, Vázsonyi Jenőt, a MÁV volt igazgatóját, akinek nagy érdemei vannak az I. világháborús közellátás biztosításában. A szövetséges német hadvezetés vaskereszttel tüntette ki (Emlékeznek-e majd erre a nácik?) Méltó testvére ő politikus öccsének, Vázsonyi Vilmosnak, Magyarország igazságügy-miniszterének. ,,Jóval túl a 70 esztendőn, nagy idők viharaitól megedzett, erős lélekkel, panasz nélkül viseli az erélyéről híres egykori szén-kormánybiztos a ’néma levente’ hálátlan sorsát.” – írja az ,,Öreg Vasutas” álnevű cikkíró.

 

A ,,Tollhegyről”-rovatban egy német intézkedést állit pellengérre, miszerint Izrael és Sára nevet kell viselnie ezentúl minden zsidónak. Viszont a hivatalos névjegyzékben a náci tisztviselők összekeverték a férfi és női neveket, sőt becsúsztak nem zsidó nevek is. A ,,Zsidó humor”-rovatban kizárólag palesztinai vicceken derülhet az olvasó. Némelyik elég keserű:

 

,,Tel-Avivban óriási az utcán a forgalom. Egy turista lelkesen megjegyzi:

- Micsoda jövés-menés van itt!

Valaki meghallja s így válaszol:

,,Jövés-menés igen sok, de állás kevés van.”

 

A 1938. novemberi szám vezércikke a Felvidék visszacsatolását üdvözli, természetesen a hivatalos irredentizmus szellemében. ,,Most ünnepet ül a magyar nemzet, és a magyar zsidóság is magára ölti a nagy ünnep hangulatát, hogy fogadja testvéreit, akikkel nemzedékek sorsa kötötte össze.” Tapintatosan hallgat arról, hogy a frissen elfogadott zsidótörvény miatt a visszatért Felvidék zsidósága lényegesen rosszabb helyzetbe került, mint a csehszlovák uralom alatt. (,,Üdv a hazatérőknek!”) A szám többi része a jubiláló jeruzsálemi héber egyetemet ünnepli, amely szavai szerint ,,…nemcsak dicsőséget jelentő szellemi bástya, hanem az egész ország építésének, termelésének, egészségügyének, fizikai fejlődésének legfőbb vártája.” Üdvözlik a Scopus-hegyi intézményt, cikkek foglalkoznak tanszékeivel, kutatási irányaival. Még Stern Samu, a közismerten asszimiláns hitközségi vezető is üdvözli a jeruzsálemi egyetem jubileumát, hangsúlyozva, hogy minden fakultásán működnek magyar professzorok, és a hallgatók közül is sok a magyar. Kénytelen a lap szomorú aktualitásokkal is foglalkozni: Patai Edith a német zsidókról ír, akiket a sérelmek visszaűznek már elfelejtett, ,,elhullatott” zsidóságukhoz. (,,Hogy élnek a német zsidók?”). Gedő Lipót novellája zsidó gyerekek közé visz (,,A szájharmonikás”). Értékes az egyetem adatainak felsorolása: kronológia, tanárok, diákok száma, könyvtárállomány és költségvetés tanúskodik az 1918-as alapkőlerakás és az 1925-ös megnyitás óta bekövetkezett fejlődésről. Egész oldalas cikkben köszönti Hertz József brit birodalmi főrabbi jubileumát, aki még egy kis magyar faluban született, vallási felfogásában konzervatív, de a Mizrachi irányzatot képviselő cionista. Pap Károly folytatja művét; most főhőse Azarel éppen Pestre érkezik. 75 éves Usziskin, a cionista mozgalom nagy öregjeinek egyike. Közli képét és rövid életrajzát. Bemutatja az 1929-ben alapított zsidó egészségügyi szervezetet: a ,,Magen David Adom” segítsége Palesztinában felekezeti és politikai különbség nélkül mindenkinek rendelkezésére áll, még a zsidókat támadó arabokat is elsősegélyben részesítik és kórházba viszik. Zsidó színészek tömegesen szorulnak ki a színházakból Magyarországon. Ezért is szükséges egy zsidó színház felállítása. Ezzel foglalkozó cikkében a szerző ,,Bibliások” nevet adná az új együttesnek, akiknek ,,műveit és produkcióit mindenki valláskülönbség nélkül élvezheti”. A zsidótörvények súlyos kárt okoztak a zsidó közösségnek, de már ekkor megjelent az a mellékhatásuk, hogy a zsidóság rendezte sorait, sokan visszatértek a közösségi élethez. ,,A zsidó produkciók, illetve produkcióinak zsidó tartalmú számai elementárisabban hatnak, mint a húsz százalék előtt. Amilyen mellőzött volt a zsidó művészet még a közelmúltban, olyan megbecsült éppen most, amikor tudatára ébredtek hittestvéreim, hogy akár akarják, akár nem, zsidóknak kell lenni.” Azért is reméli a zsidó színházi kezdeményezés sikerét, mivel ,,a zsidóság volt eddig is a legjobb színházpártoló közönség, amelyet minden más felekezetű direktor is számtalanszor igazolt.” Ismereti a lap Léon Blum egykori francia miniszterelnök új könyvét Dreyfusról. Emlékeztet a közismert tényre, hogy Herzl Tivadart a Dreyfus-ügy tette cionistává.Optimista módon reméli, hogy – ahogy egykor Franciaországban, úgy – most is világszerte diadalt arat az igazság. Az ,,Új Könyvek” rovatban örvendezik Patai Edith ,,Szent szomjúság” című könyvének harmadik kiadásán. Idézi a Pester Lloyd kedvező kritikáját erről a Palesztina-regényről. A ,,Tollhegyről” című rovatában elégtétellel szól a rágalmak megcáfolásáról, amelyekkel a zsidóságot támadják (,,A kisvárdai rádió és a mátészalkai rabbi”). Azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Kenyában tiltakoznak a menekült zsidók esetleges ottani letelepítése ellen, keserűen jegyzi meg: ,,Ha történetesen ezelőtt akárcsak ötvenezer zsidó telepedett volna meg ott, és modern ipart és kereskedelmet csináltak volna – ma már nem tiltakozásnak, hanem zsidótörvénynek visszhangját hallanók onnan.” Szokatlan önérzetről tanúskodik az a hír, miszerint a héber egyetem visszautasította az olasz kormánynak a jeruzsálemi olasz tanszék számára folyamatosított szubvencióját, a legutóbbi olasz zsidóellenes rendeletek miatt. A ,,Zsidó Humor” rovatában többször idézi Bialikot, a legnagyobb héber költőt is. ,,Krónika és Szemle” cím alatt örömmel adja hírül, hogy a Pesti Izraelita Hitközség keretében megalakult a Magyar Zsidó Irodalmi és Művészeti Bizottság. Öt albizottságot terveznek, kérve a zsidó közönség támogatását. Emőd Tamás nekrológja őszintén elismeri, hogy a költő Nagyváradon volt igazán otthon, nem Budapesten. Az egyre antiszemitább Európában üdítő kivétel Julianna holland trónörökösnő magatartása, aki kíséretével együtt részt vett egy amszterdami zsinagógában az istentiszteleten. Hálából a hitközség elnöke bejelentette, hogy a trónörökös nő által szintén meglátogatott zsidó kórház egyik kórtermét annak Beatrix lányáról nevezik el. A szegedi hitközség ünnepli Lőw Immánuel tudós rabbi működésének 60. éves jubileumát. Kiemeli a főrabbi rögtönzött válaszbeszédét: ,,Nem is beszéd volt ez, hanem sziporkázóan szellemes csevegés, amely azonban telis tele volt mély értelmű, értékes gondolatokkal és derűs hasonlatokkal. Szólott a zsidóság helyzetéről is, majd ezt mondotta: Mi Magyarország minden bajában osztoztunk, de nem okoztunk.” A zsidóság romló anyagi helyzete dacára nagyon sok a hirdetés a lapban. Például a ,,Ceres” cég fölhívja vásárlói figyelmét, hogy csak az ő csomagolásában lehet valóban kóser mesterséges ételzsírt beszerezni.

 

A polgári év utolsó számát szép, bibliai tárgyú fametszetekkel kezdi, amelyek József történetét elevenítik fel. Adler Miklós[10][10] fiatal művész ,,a csiszolt rajztudás és a modern metszési technika pompás vértezetében indul harcba, hogy megküzdjön mondanivalójáért: fehérbe és feketébe, foltba és vonalba bontsa-rögzítse lelki álmait. Alázattal közeledik nagy, bibliai témáihoz és hűséges marad az anyaghoz, amelyben dolgozik.” A boldog múltról szól a vezércikk, Patai József előadása : ,,Báró Eötvös József és a zsidók emancipációja”. Keserűen állapítja meg: ,,Eötvös József báró művét, a zsidó emancipációt, le lehet rombolni, de nem rombolható le a zsidóság hálája a nagy férfiú emléke iránt… A zsidóság, mint az örökkévalóság népe, egyrészt építi a nemzeti otthont a feltámadó Szentföldön, másrészt sehol se mond le a szétszórtságban szerzett jogának jottányi területéről sem.” Új műfajt képvisel az újságban a palesztinai tárgyú karikatúra. Arje Navon képei sajnos visszás jelenségekről, a zsidóságnak az elnyomó angolok és az arab terroristák elleni kettős harcáról szólnak. Ismerős névvel találkozunk egy novella szerzőjeként. Zelk Zoltán Dávid bácsiról, egy kedves öreg zsidóról ír. A szám sok fényképpel számol be a rodoszi zsidókról. Egyaránt bemutatja a helyi zsidóság múltját, fordulatos történelmét, gazdasági és kulturális értékeit. Ez a közösség, akiknek sorsa a legújabb olasz intézkedések miatt megnehezedett, érdekes színfoltja az európai zsidóságnak. Keleti szokásaikat az európai műveltség átvételével színesítik. Erős a kivándorlás, főleg Amerika felé, pedig nem is sejtik még szegények, hogy 1944-ben a náci németek fogják deportálni őket. Falusy Nándor egy falusi zsidó orvosnak állít emléket, akit betegei kiállása és hálája ellenére eltávolítanak a faluból. Megható melegséggel ír az orvos kötelességtudásáról, szeretetéről a paraszti lakosság iránt. Köszönti ifjúsági laptársa, a ,,Remény” negyedszázados jubileumát. Patai József Chanuka közeledtével a makkabeusokat állítja példának a zsidó ifjúság elé. ,,Az apró mécsesek, miket a makkabeusok diadalának emlékére gyújtunk, valamikor hatalmas fáklyák voltak, mik ott lobogtak Izrael országában utcákon, tereken, hirdetve a zsidó nép elszántságát és kitartását, hitét és hősiességét…A hatalmas fáklyák kicsiny mécsesekké törpültek a szétszórtságban, és behúzódtak szobákba, hogy szerényen és meghitten regéljenek a zsidó családnak elnyomatás idején örök dicsőségéről.” Felszólítja ifjú olvasóit, vigyázzanak ezekre az őrtüzekre. Fürst Aladár a Magyar Zsidó Oklevéltár kincseire hívja föl a figyelmet, kiemelve, hogy ezeket nagyrészt Mandel Bernát polgári iskolai igazgató szedte össze és tömörítette két hatalmas kötetbe. Peterdi Andor és Lakos András versei mély gondolatokat tartalmaznak. Lakos András szomorúan állapítja meg:

 

,,Lelkem érzi: itt az este

S életestünk oly sivár!

Tél jön s álomködbe veszve

A hallgatás barlangja vár.

 

Elképzelhető, hogy a sötétedő politikai láthatár is oka pesszimizmusának. Peterdi Andor ifjúságára emlékezik, amelyet soha sem lehet feledni:

 

,,Nem mossa el az idő, se távol

Mi bennünk él az ifjúságból,

Fejünkre hullhat dér meg vénség,

Emlékünk örökké frissen él még.

 

E két vers után Ita Yellin költőnő munkásságát mutatja be. Patai Edith egy Palesztinából visszajött leánnyal való találkozását és beszélgetését önti irodalmi formába (,,A vonat Velencéből jött”). Szokatlan módon egy katolikus intézményt mutat be a lap, a Hűvösvölgyben létrejött Szentföldi Múzeumot. (A háború alatt rommá lett, mára megsemmisült.) Örömmel látja, hogy a magyarországi katolicizmus is hódol a Szentföldnek. Idéz az útmutató füzet bevezetéséből: ,,Múzeumunk célja, hogy megszeressük a Szentföldet és a Szentírást. Ez a két isteni örökség mindannyiunk számára a kincsek kincsét jelenti.” Négy világos, egybe nyíló emeleti, és három földszinti terem hozza közel a látogatóhoz Palesztina múltját. Idéz a múzeumi kiskalauz múzeumlátogatási tízparancsolatából is: ,,Tudd magadénak és büszkeségednek a Szentföldi Múzeumot, és ezért, mint lelked szülőföldjén, érezd magad benne otthon! A zárándok lelkületével készülj a múzeum látogatására, mert itt a Szentföld lelkét és a Biblia igazságait hallgatod…” Wolf Gyula visszatér Dante Lattes olasz zsidó irodalmár munkásságához. Az ,,Új Könyvek” rovatban Szabolcsi Miksa: ,,Gyöngyszemek a Talmudból és a Midrásból” című könyvét ajánlja, kiemelve leánya B. Szabolcsi Ella poétikus bevezetőjét. A művet szokatlanul olcsón, 1 pengőért meg lehet kapni. Szépen ír Falusy Nándor: ,,Magyar föld virágai” című könyvéről, amelyben a katolikus szerző a korabeli zsidó sors tragikumát is meglátja. ,,Tollhegyről” című rovatában egy keresztény vallású iskolaigazgató véleményének ad hangot, amelyben keveselli a vallásosság ápolását a zsidó tanulók között a hitközség részéről. Továbbra is ajánlja szentföldi társasutazásait. ,,Krónika és Szemle” rovatban beszámol Patai József szegedi látogatásáról, ahol ,,mintaszerű cionista életet” talál. Úgy látszik, vidéken is terjed a cionizmus, mert a debreceni főrabbi, Weisz Pál, Budapesten a Magyar Cionista Szövetségben tartott előadást Rabi Akibáról. Köszönti a lap Lévai Izor, a Pesti Hitközség volt vallásoktatójának jubileumát. Emlékeztet 40 évvel ezelőtti küzdelmére a skót misszió térítő jellegű [11][11] vallási propagandája ellen. A Goldzieher Teológiai Társaság az Országos Rabbiképző Intézetben tartott héber estjén meggyőződhetünk arról, hogy az intézet ifjúsága ,,felismerte a héber nyelvben rejlő hatalmas propaganda eszközt, ami egyedüli módja annak, hogy a talaját vesztett, gyökértelen zsidó rétegeket is a zsidóság, a hit tiszta forrásához és a népi erők kiaknázásához visszavezesse”.

 

A baljóslatú 1939-es év januári első számának vezércikke a magyar zsidóságot eltöltő rossz sejtelmeket vázolja. ,,Most tárul csak fel ijesztő valójában a szakadék, amelyet mesterségesen ástak az előkelők, izolálva a magyar zsidóságot testvéreitől, lerombolva a világ előtt minden régi presztízsét, melyet a szellem emberei szereztek számára. Mint a nyáj pásztor nélkül, céltalanul, szétszórtan bolyong, tévelyeg a magyar Izrael.” Sorra veszi a válság jelenségeit: kitérési láz, támadások a cionisták ellen, pedig Palesztina az egyetlen lehetőség a menekülésre. Herzl Tivadar írása Napóleon korába visz, a nagy ember rokonságának üzleteit tűzi tollhegyre (,,Napóleon vállalatai”). Rafael Chamizer szobrai képviselik a lapszámban a képzőművészetet, Kis Arnold, Sass Irén és Sándor Júlia novellái pedig a szépirodalmat. Fleischer Lipót Chaim Brody, a rabbi és tudós 70. születésnapját köszönti. Patai Józseftől két verseit közöl, de Somlyó Zoltán is több költeménnyel szerepel. A Palesztinai Nemzeti Tanács felhívja a zsidóságot a Biblia naponkénti olvasására. Utal arra, hogy mindig a zsidó nevelés alapja volt a szent könyvvel való foglalkozás:,,Most, hogy visszatértünk a Biblia nyelvéhez és fölelevenedett ajkunkon és gyermekeink ajkain, itt az ideje, hogy megújítsuk ősi szövetségünket szent írásainkkal.” Feuerstein Emil Tel-Avivból sürgeti a magyar zsidóságot, hogy fogadja el végre a cionizmus álláspontját. Nosztalgiával emlékezik a fiatal Rudolf trónörökös 1881-es szentföldi útjára. A királyfi ,,a Biblia népéről lépten-nyomon tisztelettel nyilatkozik, de az itt élő zsidókat általában enyhe lenézéssel kezeli”. Farkas Aladár kritikát közöl Molnár Ákos író ,,Hitehagyott” című regényéről, és ugyanakkor – talán összehasonlításul – közli a lap a bírált Molnár Ákos Mózesről szóló novelláját. A ,,Tollhegyről” című rovatban vitatkozik azokkal, akik – a brit uralom által gyakran lezárt – Palesztina helyett máshová akarják irányítani a zsidó kivándorlást. ,,Egyetlen megoldása van a zsidóság mai szenvedéseinek. Minden nép tudja már, hogy egy nép csak saját hazájában élhet úgy, hogy a többi népek ne lássanak benne élősdit, akit le kell vakarniuk magukról.” A ,,Zsidó Humor” című rovatban időszerűen a kikeresztelkedés az egyik téma, olyan fonák esetekkel, mint zsidó imakönyv a karácsonyfa alatt, stb. Ugyanitt van egy gúnyos tanácsa a szombati cigarettázásra: a cigaretta égő végét kell a szájba tenni. Köszönti a 150 éves Pesti Chevra Kadisát. Mindenütt az aktuális helyzet köszön vissza a lapokról. Sós Endre:,,Emberdömping” című könyve is a kivándorlás lehetőségeiről szól. ,,Napjaink zsidó problémáiról, a mai korszak égő sebeiről, amelyeknek gyógyítása ma már túlnőtt a zsidóság keretein és az egész humánus emberiség ügyévé vált.” Sajnos sokan vissza is élnek ezzel, egy közlemény felhívja a figyelmet, hogy a Cionista Szövetség nevében jogtalan adománygyűjtés folyik állítólagos kivándorlók számára (,,Szélhámosság a Palesztina névvel”). Gratulál a lap Lakos Alfréd festő félévszázados művészi jubileumához. ,,Ő volt nálunk az első, aki zsidó témát vett ecsetjére, szomorú zsidó fejeknek, megtört tartású zsidó alakoknak helyet szerzett a művészetben…Ma egy új témával gazdagodott művészete. A bolygó zsidó alakjával, aki mezítláb, szegénységének néhány dirib-darabjába öltözve ül az elhagyott országúton.” Eppler Sándor[12][12] aktuális tanulmányt adott ki ,,A zsidóság helyzete, kulturális és szociális munkája Európa tizenhét államában” címmel. Az érdemes hitközségi vezető elméletileg is tájékozott a pártfogó szervek munkájáról. Mai szemmel érdekes olvasni Bálint Endre első kollektív kiállításáról a híradást, a későbbi híres festőt még, mint fiatal festőművészt ajánlja a lap. Hirdetések között jellemző a következő: Pót-konzulátusok az állam- és útlevélnélküliek számára, amely szerint: ,,Nemzetközi bizottság alakult Nizzában, hogy azok számára, akiket ez a szerencsétlen sors ért, nemzetközileg elismert, teljes érvényű pót-útleveleket szerezzenek és érdekeiket egyébként is az egyes befogadó országokban egységesen képviseljék...Bárki, felekezeti, faji, politikai különbség nélkül számot tarthat egy azelőtt magas minisztériumi pozíciókat betöltött, nagy szaktudású tagokból alakult bizottság támogatására.” Ennek ellenére elsősorban a hontalanná vált zsidó tömegeken kellett segíteni, sajnos – a történelemből tudjuk –, nem nagy eredménnyel. Csergő Hugó költő és publicista szabadegyetemi előadását idézi a magyar irodalom zsidó íróiról: ,,Amikor zsidó vallású magyar írók szerepéről szólunk a nemzeti irodalomban, abban éppúgy benne foglaltatnak a zsidó témák írói, mint a nemzeti vagy társadalmi témák feldolgozói, és például Patai József Középső kapu című művében, amely a chéder ifjúságáról szól, a magyar irodalom éppoly remekét alkotta meg, mint Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című pesti diákregényében. Ujvári Péter zsidó tárgyú regényeiben éppoly magyar írói értéknek mutatkozik, mint Szép Ernő a ,,Lila akác”-ban, amikor egy pesti kislány szomorú szerelmét írja meg az írás mindent kiegyenlítő művészetével.” Az utolsó oldalon szinte minden számban megtaláljuk azt a bizonyos üvegáru hirdetést, ahol a cég címe a Vadász utca 29. számú épület – a későbbi Üvegház –, amely zsidók ezreinek nyújtott menedéket 1944-ben a Soá szomorú időszakában.

 

A Februári számában Patai József szokásos vezércikkében londoni útjáról számol be. Fogadta őt az angol birodalom magyar származású főrabbija is. Pap Károly novellája (,,A rabbi és a suszter”) zsidó életkép. H. Patai Éva regénye az arab zavargások alatti zsidó helytállásról számol be. Kedvező kritikát olvashatunk a könyvről, és egy részletet belőle. A Kairóban megjelenő lap megrendítő riportot közöl Távol-Keletre induló zsidó menekültekről.  ,,Élni, élni, mondja egy fiatalasszony, aki kicsiny gyermekét tartja a karján. Sanghajba megyünk, pedig tudjuk, hogy háború dühöng Kínában, hogy Sanghaj is veszélyeztetve van, és talán be sem engednek, de a világ minden kapuja be van zárva előttünk.” Beszámol a Zsidó Világkongresszus párizsi üléséről, amely kénytelen a menekültek egyre súlyosabb problémájával foglalkozni. ,,Konstruktív tervek kellenek! A zsidó nép legsúlyosabb tragédiája a szétdaraboltságában rejlik.” Elemzi a tavalyi eviani konferencia kudarcának okait. És a legnagyobb bajt az egységes zsidó képviselet hiányában látja. Fényképeket közöl; az egyiken Einstein látható Henriette Szold[13][13], az Ifjúsági Alija fő támogatója társaságában. Záró gondolatai nagyon érdekesek: ,,Végül háláját rója le a Zsidó Világkongresszus a Vatikánnak az új pogánysággal szemben tanúsított állásfoglalásáért. A pápa tiszteletre méltó személyében azoknak a szellemi erőknek a szimbólumát látja, melyek különböző formákban az erkölcsi törvény helyreállításáért harcolnak.” Kunos Ignác napkeleti legendát dolgoz fel egy talizmán mondájáról. Patai Edith egy régi zsidó ,,haza-keresés” kudarcának okait elemzi (,,A régi Uganda és a mai Ugandák”): ,,Az Uganda-terv nem valósult meg, mert nem felelt meg a történelem szükségszerűségének… Palesztina megvalósult, mert megvalósulása megfelel a történelem szellemének. Mert egy mindennél erősebb, egyedülálló, hatalmas kényszer szól mellette.” A londoni Woburn House zsidó centrum kiadott egy útmutatót, a bevándorlók tízparancsolatát, amely a helyes (szerény, csendes!) viselkedésre oktatja a zsidó menekülteket. E szomorú olvasmányok után szinte felüdülés Iván Ede írása, amely a szabadságharc előtti időszak magyar zsidó festőjét mutatja be, aki Alconiere Tivadar művésznéven alkotott, de igazi családi neve Kohn Herman volt. Sikerei ellenére élete végén nagy nyomorba jutott, még pénzhamisítással is megvádolták. A korán elhunyt műkritikus röviddel halála előtt juttatta el a lapnak írását, de már nem tudta az Alconiere-műveket összegyűjteni. Megjelenik egy új rovat, ,,Emigráció” címen. Mindenhonnan közöl híreket a zsidó népmozgásról, ezek többsége nem kedvező. Még olyan távoli helyekre is, mint Indonézia, csak egy, a jövőbeli munkaadó által előre kiadott engedéllyel lehet bevándorolni, és például Guatemala és Uruguay sem ad zsidóknak vízumot. Norvégia és Svédország is vízumot követel a német és cseh állampolgároktól. A ,,Tollhegyről” rovat viszont bíztató híreket hoz Palesztinából. Csak az utóbbi hónapokban 30 új telep létesült. ,A ,Zsidó Humor” alatt egyformán találunk Bismarck-anekdotát és Talmud-mondásokat. Patai Józsefet újra meghívták a Jeruzsálemi Egyetemre, ahol a magyar irodalom bibliai elemeiről fog előadni. Aránylag kevesebb hírt közöl a cionista helyi csoportokról, de most hosszabban ír a szegediek ünnepi vacsorájáról. Egyre nagyobb az érdeklődés a galutban Palesztina iránt, sokan szeretnének alijázni, de hát a fő nehézség az útlevél, a vízum. ,,Az íróasztal körül szegény, megzavart emberek, keservük, tanácstalanságuk, kétségbeesésük hullámai már-már elborítanak. Az ajkamon szürke, szürke szavak – gördülő kavicsok, és benne a szívemben szürke rezignáció…” Rövid hírben először jelenik meg Palesztinával kapcsolatban ez a kifejezés: ,,gafir”. Így nevezték a zsidó segédrendőröket, akik eredményesen védték a zsidó telepeket, és segítették az angolokat az arab terroristák ellen. Ezt a palesztinai angol főparancsnok külön megköszöni. Apró jele a kivándorlás iránti érdeklődésnek a tandíjmentes nyelvtanfolyamok fokozódó népszerűsége. (Beíratási díjat azért szednek.) A héber nyelv terjedését mutatja, hogy egy Csáky utcai gyermekruha szalon is héber nevet kap: ,,Chedwa”. Erre utal a hír a WIZO, a cionista nőszövetség fokozódó népszerűségéről. Rossz hangzású egy lengyel helyiség neve: Zbaszyn. A Németországból kitoloncolt zsidók itt táboroznak a szabad ég alatt, mivel Lengyelországba nem eresztik be őket.[14][14] ,,Ez a szó egyértelmű a legnagyobb szenvedéssel, a legvégső kétségbeeséssel. Két ország határán innen elűzve, oda be nem fogadva, éltek itt zsidók, férfiak, nők, öregek, gyermekek.”

 

Patai József a márciusi szám vezércikkében megrendítő és felemelő utazásáról számol be, amelyet az Ifjúsági Alija Németországból menekülő fiataljai között tett meg. Különböző csoportokat ismerünk meg, egyben hasonlóak: lelkesen készülnek ereci új életükre. Fényképeikről bizakodó fiatal arcok tekintenek ránk. Folytatja a lap az előző számból Rafael Chamizer zsidó szobrász műveinek bemutatását. Herzl Tivadar novellája ókori példázatot ad. (,,Solon Lydiában”) Feleki Sándor versében egy lassan kivesző zsidó foglalkozásnak és típusnak állít emléket, a bolttal nem rendelkező, házról házra járó zsidó kereskedőnek (,,A házaló”):

 

,,A szegény Klein Jakaboknak pusztulniok kellett,

Katik, Pannik, Miskák, Jancsik másképp tesznek már ma,

Vasút viszi a városba, országos vásárra.

Ottan láncot, gyűrűt, kendőt, már olcsóbban adnak,

S felkopik az álla éhen, öreg Klein Jakabnak.

 

És ráadásul az új idők szellemének megfelelően:

 

,,Átplántálják ide is már a fajgyűlölséget,

Szegény Jakab, nem néznek már szíves szemmel téged.

 

H. Patai Éva Gert Wollheim festő párizsi műtermében tesz látogatást. Beszélgetésük során kiderül, hogy a művész közeledik a cionizmushoz. Egy elbeszélés a németországi zsidóüldözés jeleneteit mutatja be, utalva, de nem kimondva, a Kristályéjszakára. (,,Frankfurti alkonyat”) Patai Rafael Josephus Flavius születésének 1900. évfordulóját köszönti (,,A történetíró”). Kiemeli, hogy az ókori zsidó értelmiségi nem írt semmit magánéletéről, érzéseiről. Kényszerű megalkuvásai ellenére: ,,…élete végéig hűséges maradt a zsidó néphez és valláshoz, és egész lelkével szolgálta Izraelt, melynek éppen azokban a napokban, a hosszú számkivetettség kezdetén nagy szüksége volt maradandó és konzerváló szellemi értékek felhalmozására.” Solomon Scheichter, a zsidó származású nagy tudós munkásságát eleveníti fel, említve, hogy ő: ,,…két emberben találta meg a zsidó tudomány képviselőit Angliában. Mindkettő magyar származású volt. Neubauer Adolf Oxfordban működött, Schiller-Szinessy Simon, Kossuth katonája Cambridge-ben.” Peterdi Andor egyszerű emberek gondjait érzi át írásában (,,Gondot okoz a tehénke”). Szabadkára látogat az újság; a város zsidó élete a jugoszláv uralom alatt is fejlődik, de nem felejtik magyar kultúrájukat, gyökereiket. Védekező zsidó telepet mutat be Abádi Imre: ,,A győzelem forrása” című írása. Bátran és leleményesen verik vissza az arab fegyveres támadást. Pészachra utal J. L. Perec novellája, ,,A kutyák széderestje”. A lap – szokatlanul – felidézi Bál Sém egykori tanításait. Indokoltnak tartja és üdvözli a SZIFRÉNU középiskolai héber tankönyv új kiadását. Egyetért célkitűzésével, a héber nyelv és irodalom eljuttatásával az ifjúsághoz. És mielőbb harmadik kiadást szeretne. Talán a palesztinai gazdaságot segíti a citrus gyümölcsökről szóló angol monográfia. Olyan érdekességeket tudhatunk meg belőle, hogy a narancsot először a kínaiak említik. Ma már viszont ,,…a narancs a nép egyik legfőbb és legolcsóbb gyümölcsét, a fő exportcikket, munkát, kereskedelmet jelent Palesztinában”. Korein Dezső ,,Aktuális visszaemlékezések” címmel a JOINT amerikai zsidó jótékonysági szervezet első világháború utáni magyarországi jótékony szerepére utal, de büszkén emlékszik találkozására Széll Kálmán miniszterelnökkel, aki őt egyszer tréfásan ,,dupla zsidónak” nevezte, vallásosságára utalva. Ismét megjelenik az ,,Emigráció”. Reménysugár, hogy ,,Az angol kormány foglalkozik a tervvel, hogy a brit birodalom még fejletlen területein nagyobb zsidó telepítéseket létesítsen.” Zsidó megbízottakat kérnek ezekre a főleg afrikai gyarmatokra. Felvillan még a rovat hírei között Ausztrália, Új-Guinea, mint zsidó menedék. Utóbbi helyen ,,a kormány ellenzi az idegenek zárt egységekben való letelepedését, azt kívánja, hogy a bevándorlók fokról-fokra beleolvadjanak a lakosságba”  (amely emberevő pápuákból áll, úgyhogy ez az ajánlat elég furcsán hangzik!). A Fülöp-szigeteken hajlandók bizonyos területekre menekülteket befogadni, főleg dokkmunkásokat(!) és orvosokat. Bulgária viszont cáfolja, hogy 6000 zsidót utasítottak ki, mindössze 16 főt. Utolsó híre meglehetősen pesszimista: az uppsalai egyetem diákjai tüntettek a Svédországba érkező zsidó menekültek ellen.

 

,,Tollhegyről” című rovatában a lap a Palesztinával foglalkozó londoni konferencia negatív hozzáállását bírálja. ,,Még folyik a furcsa tanácskozás fehér turbános, pompás öltözetű arabok, hideg eleganciájú angol lordok és sem pompás, sem elegáns zsidók között. Szinte játéknak látszik elvonulásokkal, haraggal és engesztelődéssel, kérdésekkel és feleletekkel. Játéknak látszik, de véresen komoly.” A helyzet komorságát ismerve nem csodálkozhatunk, hogy a ,,Zsidó Humor” meglehetősen kis terjedelmű. Nyitó írása az eviani konferenciával foglalkozik, amelyen nem tudtak megoldást találni a közép-európai zsidó menekültek problémájára. Már fenyeget a második zsidótörvény; reméli, hogy meg tudják akadályozni. ,,Ma ez az egyetlen, amit tehetünk, a saját igazságunknak a hangoztatása. Csak ereje és kitartása legyen a zsidóságnak, hite és bizalma a jobb időnek a kivárásába!” Sajnos nem volt sikeres a tiltakozás. Megszavazták és május 4-én hatályba lépett az elsőnél szigorúbb jogfosztás! Feltűnően keveset ír a magyar zsidóságról, nem is említi az előző hónapban a Dohány utcai templomból kijövő hívek elleni kézigránátos nyilas merényletet! A WIZO elhatározta, hogy aláírásokat gyűjtenek a hontalanná vált zsidó gyermekek elhelyezésére Palesztinában. A kérvényt angol és amerikai államférfiak feleségei elé terjesztik.

 

Az Áprilisi szám vezércikkében Patai József a londoni konferencia palesztinai visszhangját kutatja. Felháborítja őket a kedvezőtlen döntés: a bevándorlás eltiltása. ,,A palesztinai zsidóság egységesen, minden világnézeti árnyalatait kikapcsolva, egy akaratban egyesülve fejezte ki elszántságát, hogy a zsidó népnek Palesztinához fűzött reményeit elhomályosítani, jogait megcsorbítani nem engedi…” Kiss Arnold, a költő rabbi, Pápát mutatja be, sok gyermekkori emlékkel (,,Petőfi és Jókai városa”). Apja ott volt rabbi, akit még az antiszemita hírben álló Esterházy Móric gróf, a későbbi miniszterelnök is tisztelt. Patai Rafael fametszeteket mutat be a héber alef-bét fejlődéséről. Barabás Tibor novellája egy leányát vesztett zsidó apa tragédiáját idézi fel. Aránylag gyakori a palesztinai riport, sok képpel. Vermes Ernő, az erdélyi cionizmus vezetőjének nekrológja; a KKL (Keren Kajemeth Leiszrael) emlékbélyeget bocsátott ki arcképével. Donáth Gyula cikke a londoni döntés következményeit taglalja (,,Az arab-zsidó kerekasztal-konferencia után”). Javaslatai között már megjelenik az arab népesség egy részének áttelepítése: ,,Azon arab föld- és házbirtokosok, kik a zsidó letelepülésbe, mely annyi hasznot hoz az arab népnek is, magukat beletalálni vonakodnak, Transzjordániába átültessenek… Egyébként az arabok ingatlanukért valódi értékének megbecsülése szerint, zsidópénzzel fognak kártalaníttatni.”  Utolsó mondat tanácsa az angolok felé: ,,Szívleljék meg, hogy egész Ázsiában a zsidók az ő egyedüli hű barátaik, kik megbízhatóan őrzik annak nyugati kapuját.” Egy kibbuc újságjából emeli ki a gyermekről szóló részt (,,A kvuca gyermeke”). Csermely Gyula egy zsidó család hétköznapjait eleveníti fel. (,,Baranyai ötlet”) Löbl Oszkár érdekes kísérletet kezdett, a héber ábécé megformálására (,,A latin betűs héber”). Helyesírási kérdéseket vet fel, de úgy látszik, bízik a sikerben, mert zárásul latin betűkkel közli a Hatikvát. Patai Edith egy zsidó családot mutat be, ahol a vagyontalan fiatalember hiába akarja elvenni szerelmét, azt máshoz adják. Belehal a csalódásba és a leány se lesz boldog (,,Jochanán”). Jól érzékelteti a fenyegetett magyar zsidóság hangulatát Felleg György verse (,,Megszégyenülten”):

 

,,Fekete madarak vijjognak felettünk és nincsen út

a menekvéshez. Ha jobbra lépek, ellep a szennyár

ha balra fordulok, fenevadak vicsorítják rám fogaikat

és hiába kérdem a rőtszakállút: ’Mondd, mit csináljak?’

 

Csak bánatom mélyül az érkező napokkal

és arcomat fehérre meszeli a szégyen.”

 

Tudósítást közöl a jeruzsálemi egyetem barátainak országos gyűléséről tel-aviviból. Az egyetem ügyei mellett foglalkoznak az országépítéssel is. Kiemeli, hogy „menedéket adnak a mindenfelől kiszorított tudósoknak, professzoroknak.” Az ,,Új Könyvek” rovatban Palesztinával foglalkozó könyveket ajánl. J. A. Aricha könyve a palesztinai telepek neveit foglalja össze, utalva a tekintélyes politikusok és tudósok alkotta névadó bizottságra. ,,Egyes helyek visszakapták régi történeti neveiket, melyek a Bibliából, a hagyományból vagy arab elnevezésekből maradtak fenn. Egyes telepek pedig nevezetes események, egyéniségek emlékét örökítik meg, vagy valamelyes szimbólumot tüntetnek fel.” Jehuda Herskovits tudományos rendszerességgel boncolja, magyarázza a Palesztinára vonatkozó midrasi legendákat. Idézi a legendás mondásokat. Például: ,,A Palesztinában való lakás fölér a Tóra összes parancsaival.” Vagy: ,,Inkább lakjon az ember Palesztinában városban, melynek többsége nem zsidó, mint máshol városban, melynek lakossága csupa zsidó.” Hivatkozik az ágádák földrajzi leírásaira. A Tollhegyről” rovatában fájlalja, hogy a külső támadások mellett belső válság is föllépett a zsidóságban. Kevés a kedvező hír, ezért teret kap a Török Köztársaság pozitív álláspontja, a fajgyűlölet elítélése. ,,Az igazság és a türelem szelleme, amely a török népet jellemzi, felfogásunk az emberiségről és az erkölcsről visszatart bennünket attól, hogy az antiszemitizmus útjára térjünk!” Történelmileg indokolt a reménykedés, hiszen félezer évvel azelőtt az oszmán birodalom befogadta a kiűzött spanyol zsidók tömegeit, akiknek nagy szerep jutott a török ipar és kereskedelem felvirágzásában.

 

,,Zsidó Humor” címmel – egy kivétellel – jeruzsálemi eseteket mutat be. Utolsó lapjain közli Palesztina kereskedelmi mérlegét, amely örvendetes fejlődést mutat 1938-ban. A kivándorlás egyik kelléke az ún. ,,Bordschekk”. Ez a német zsidók utalványa, akik az engedélyezett 10 márka zsebpénzen kívül 50-70 olasz lírának megfelelő szolgáltatásra jogosultak, például borbélyra. Zsidók tömegei szeretnének valamilyen, külföldön is használható képesítésre szert tenni. Ezt kihasználva sokan ajánlanak nekik mindenfajta tanfolyamot, sőt szerkezetet. Eklatáns példája ennek az a hirdetés, amely szabadalmazott ,,grafológus automatá”-t kínál 20 pengőért. Kecsegtető ajánlat: ,,Kivándorlók megélhetnek belőle az egész világon.”

 

A Májusi szám vezércikkében a főszerkesztő a világ lelkiismeretéhez szól a hajókon kikötőről-kikötőre vándorló zsidó menekültek befogadásáért. ,,Minden képzeletet felülmúl a kétségbeesés, amely a bolygó zsidó hajók utasaira reá nehezedik. Emberrakományt visz a kiselejtezett gőzös, mely silány áruk szállításából is kikopott már, és csak a legolcsóbb málhát bízzák még reá: az embert.” (,,Bolygó zsidó hajók”) David Simonovitz verse a telepesek küzdelmeit és ünnepét mutatja be. Hajdu Miklós egy XVIII. századi jogeset nyomán emlékezik mártírhalált haltakra, amikor a felvidéki Szenicén kegyszerlopással vádoltak, megkínoztak és kivégeztek zsidókat (,,Vértanúság Savuotja”). Szenes Erzsi felvidéki írónő gyermekkorából hoz föl egy történetet (,,Színház és temetés”). Morvay Jenő szép grafikái díszítik a lapot. Kiss Arnold a miskolci zsidó temetőben támadt gondolatait osztja meg az olvasókkal. Johann Gottfried Herder 1781-ben keleti mondákat dolgoz fel, a zsidó anyagot kiválogatva. Peterdi Andor egy gyerekkori emléke falusi gyerekekről szól. A fiatal Scheiber Sándor Londonból küldi Büchler Adolffal foglalkozó írását. Szokott alaposságával gyűjti össze a Londonban nagy tudományos karriert csinált magyar hittudós munkásságát. Szomorú olvasmány Herskovits Fábián római jelentése. Tömeges kikeresztelkedés, a közösségi élet hanyatlása, a zsidó iskolák megszűnése a következménye a német faji törvények itáliai átvételének. Végkövetkeztetése: ,,Az olasz zsidóság tragikus összeomlása megdöbbentő világossággal mutatja, hogy mit jelent a zsidóság részére az asszimiláció végső győzelme.” Vidor György volt iskolatársára emlékezik, aki a zsidótörvény után kénytelen szembenézni megtagadott származásával (,,Az én antiszemita barátom”). Várnai Zseni új kötete ,,a zsidó fájdalom új zsoltárait tartalmazza”. Tizenhat verse figyelmezteti az emberiséget. Színházi levél Tel-Avivból ad ízelítőt a palesztinai kulturális életből. Feleki Sándor verse a zsidó létbizonytalanságot tükrözi:

 

,,Mi lesz velünk? Mi lesz velünk?

Lesz még tavasz, vagy csak telünk?

Egymástól kérdjük te meg én a sötétségnek éjjelén

Tudós voltál vagy hős talán?

Zsidó vagy!

Szúrja mint a család e két szó mindig szívedet.

Ó, ennél fájóbb mi lehet!”

 

 A ,,Tel-avivi jegyzetek” felveti az alternatívát a diaszpóra szenvedéseivel szemben. Lelkesen ír Erec szépségéről és Tel-Aviv nagyvárosi jellegéről. ,,Vacsorázó helyek tele vannak, az emberek esznek, mosolyognak, képeslapokat olvasnak.” Wolf József egykori olasz rabbik tudományát méltatja. Régebben sok kiváló rabbi élt Itáliában, általában anyagilag sem panaszkodhattak. ,,Tollhegyről” rovatában megrendülten számol be palesztinai illegális bevándorlók sorsáról (,,Újra a fekete hajók”). A ,,Zsidó Humor”: Max Liebermannról közöl anekdotákat. Megtartották a magyarországi Keren Hajeszod első országos konferenciáját. Az 1939. esztendő első két és fél hónapjának eredménye meghaladta a megelőző egész évét. A lelkes hangulatban tartott munkakonferencia a Hatikva hangjaival ért véget.

 

A Júniusi szám vezércikkét rendhagyó módon nem Patai József írta. Fodor Lajos: ,,A sárgafoltos Izrael” címmel a frissen bevezetett második zsidótörvény okait próbálja elemezni. Ezek egyike szerinte, hogy a zsidó szellemi elit szemben áll a Palesztinába kivándorolni akaró zsidó tömegekkel, „ennek a vallásközösségnek a vezetői tudatosan távol is tartották magukat minden zsidó népi politikai életmegnyilvánulástól”.

 

Silberschlag versei után Kecskeméti György fűz megjegyzéseket Sigmund Freud ,,Mózes-könyv”-éhez. Az író vallástörténeti elméletét is taglalja. Sass Irén hosszú novellát írt. (,,Noémi meghal”) Patai Edith Chaim Gliksberg festőművész tel-avivi kiállítását mutatja be. I. B. Frumkin fiatalon vándorolt Palesztinába, ahol negyven évvel ezelőtt megalapította az első héber újságot. Bátor, energikus ember volt. Feuerstein Emil[15][15] a hazájukat elhagyni kényszerülő zsidók bevándorlási engedély iránti vágyáról szól. Kiss Arnold költő-rabbi 10 nyolcsoros versszakban emlékezik a Spanyolországból 1492. évben kiűzött egykori zsidókról:

 

,,Megyek már, megyek, távozom a földről,

Hol apáim és anyáim pihennek,

A sevillai csöndes temetőkből

A tujabokrok, fűzek integetnek.

Megyek már, megyek, távozom a földről,

Ahonnan űztök és idegenbe vertek,

Viszem a lányom, megcsúfolt virágom,

És a fiamat, kit halálra kerestek.”

 

Stefan Zweig két teljes oldalon eleveníti fel találkozásait Herzl Tivadarral. Felidézi, hogy a bécsiek kedvencének mennyire megcsappant a népszerűsége, amikor tollát népe szolgálatába állította, Cion királyának nevezték.[16][16] ,,Minden beszélgetésből, tekintetből csak úgy sugárzott titokban a gúnynév feléje...” Osztozott vele az akkori népszerűtlenségben Sigmund Freud is. Mindkettejüket igazolta az utókor! Zweig egy novellát vitt hozzá, amelyet Herzl kedvezően fogadott. Később is többször találkoztak, utoljára Herzl megviselt benyomást tett rá. Herzl-t emetésén viszont már hatalmas tömeg búcsúztatta. ,,Egyszerre észrevette Bécs, hogy nem egy tárcaíró halt meg, s nem egy író vagy közepes költő lehelte ki lelkét, hanem azon gondolatalakítók, formálók egyike, akik egy országban, egy nép keretén belül óriási időközökben emelkednek fel győzedelmesen…” Megtudjuk azt is, hogy Herzl magánvagyonát az ügynek áldozta. Barát Endre a zsidó írókat kitartásra és munkálkodásra szólítja fel. ,,Tegyetek hitet amellett, hogy az új időkben vannak az időkkel gerincesen és bátran szembenéző, új magyar zsidók is. Fiatalok, kik az emberi értelem és emberi szív mai apokaliptikus zűrzavarában visszamenekültek a bibliai idők szent és világot átformáló eszményéhez: az ősi zsidó szellemhez.” Radó József színdarabrészlete a Jeruzsálem pusztulása utáni időkbe vezet (,,Jabneh”). Singer Endre a latin betűs héber előző számban felvetett kérdéséhez szól hozzá. Vitatkozik vele, cáfolja érveit. Szerinte latin betűkkel nehezebb írni, több ,,kézvonásra” van szükség. A pontozatlan írás sem jelent a gyakorlott olvasónak munkatöbbletet. Szerkesztősége ereci jó hírekkel igyekszik fölvidítani a lapot. Patai Edith beszámol a jeruzsálemi egyetemi orvosi praefakultásának megnyitásáról. ,,Megalkották a Közel-Kelet legnagyobb, legmodernebb, legtökéletesebb orvosi intézeteit.” Elragadtatottan számol be az építészetileg is gyönyörű Hadassa kórházról. Csermely Gyula a bölcs Salamon és az egyszerű ember találkozását állítja példának. Palesztinában a britek vizsgálódásaik eredményeként kiadták a ,,Fehér Könyv”-et, amely kedvezőtlen a zsidók számára. Hatalmas a felháborodás, különösen a Palesztinába való illegális bevándorlás elleni rendszabályok miatt. Ír a megrendítő jelenetekről. ,,Herzog askenázi főrabbi felment a szószékre, nagy megindultsággal, a gyülekezet előtt összetépte a Fehér Könyv-et, és szétszórta foszlányait …Táblákkal vonultak fel: Britannia, teljesítsd ígéretedet! … A Fehér Könyv a fekete erők merénylete … Szégyenokmány, de nem jelenti az utolsó szót … Chamberlain nem fogja feltartani a zsidó történelem határait.” Usziskin beszédének érdekes vonatkozása, hogy az arabokhoz is szól. Figyelmezteti őket: ,,Az angol kormány, amely a zsidó népet elárulta, benneteket is el fog árulni. Csak egy nép van a világon, amely természetesen hozzátok van kapcsolva, és ez a zsidó nép. Ti nagy földterületek urai vagytok, de nincsenek erőitek, hogy azokat kihasználjátok. Egyesítsük tehát erőinket.” Optimista zárómondatai: ,,Mindeme gyönyörű, megrendítő beszédeket még szebbé tette, hogy nem légüres térben hangzottak, így valóban mindenre elszánt, arcának verejtékével dolgozó, az őstermészetet legyőző, mocsarakat termékennyé tévő és emellett létének utolsó reményét védő nép zárt tömege áll mögöttük.” Abádi Imre az első palesztinai sómér halálának 30. évfordulójára emlékezik. Az odesszai főkántor fia a beduinokkal folytatott harcokban esett el. Emberileg közel hozza; írja, hogy mennyire szerette a madarakat, és azok is őt. Legenda szerint koporsójára is rászálltak. Neonfényes képek Tel-Avivról, amely ma már valóban ,,Tavaszhalma, városa a zsidóknak”, Feuerstein Emil elragadtatottan ír róla. Egy másik cikk is foglalkozik a zsidó várossal, ahol egy fiatal özvegyet mutat be, akinek magyar férjét arab terroristák gyilkolták meg. Vadász Tibor családias péntek estére viszi el olvasóit. Mivel a kivándorlásra kényszerülőknek nyelvi nehézségeik vannak, megpróbál ezen segíteni egy új módszer (,,Nyelvtanulás hangosfilmmel”). Az utolsó oldalon rövid hír utal a párizsi merényletre, amely a Kristályéjszakát előzte meg. Egy francia kiadó kétszázezer frankot ajánlott fel a 17 éves zsidó fiúnak naplójáért. Grynspan azt felelte, hogy nem fogadja el az ajánlatot, mert nem akar egy másik ember meggyilkolásából tőkét kovácsolni. Talán nem véletlen, hogy a lapszámot a hátsó borító belső oldalán záró utolsó hír már címében is leszögezi: ,,Nincs más otthon”. Ez válasz az angol kormánynak Brit-Guayanába tervezett zsidótelepítésével szemben. A közelgő háború előszelét jelzi a Danzigban (ma: Gdanszk) élő zsidó családok gyermekeinek Angliába vitele. Megszüntették az utolsó zsidó iskolát is a városban.

 

A Júliusi szám képeit Tel-Aviv festője, Rubin illusztrálja, akit Patai Edith nagyon szépen mutat be. Patai Józsefnek a Karmel-hegyen, a műegyetemi díszteremben tartott előadásával kezdődik a lap, amelyben az asszimiláció veszélyeit ostorozza (,,A magyar zsidóság problémái”). Kiss Arnold a még mindig tartó kikeresztelkedési hullámmal foglalkozik, a hitehagyók különböző típusait mutatja be. Peterdi Andor novellája a szépirodalmat képviseli (,,Szegény Mojse Libai”). Schlosz Lajos folytatja héber írástudományi sorozatát, sok történeti adatot közölve (,,A héber kézírás rapszódiája”). Olyan érdekességeket állít, hogy ,,hajdan mindent a balkézzel végeztek, de mivel ez káros befolyással volt a szívre, áttértek a jobb kéz igénybe vételére.” Még mindig tartanak a tiltakozó megmozdulások a britek ,,Fehér Könyve” ellen. Haifai fényképek igazolják ezt, a lelkes tömeg képével. Duschinszky Jenő Londonból a Bét Searimi új leletekről számol be. Berend László terjedelmes írása egy zsidótörvény miatt elbocsátott tisztviselő fájdalmát ecseteli (,,Útravaló”). Weisz Pál debreceni főrabbi a zsidó tanítók problémájáról szól. Nagy feladat vár a gyülekezet kiválasztottjaira (,,Mörággölim”). A Tanachban a természettudományok alapjai is megtalálhatók, állatok korabeli leírása bizonyítja ezt. Felszólít a lap a kárpátaljai héber iskolák megmentésére. A munkácsi zsidó gimnázium magas színvonalat képvisel, de a visszacsatolás óta a növendékek száma egyre csökken. Köszönti a 150 éves Pesti Chevra Kadisát, majd látogatást tesz a közkórházak izraelita betegei között. Felszólítja olvasóit: ,,Érdemes néha elmenni és betekinteni a szenvedő embertestvéreink közé, és a vigasz gileádi balzsamával enyhíteni az emberi fájdalmak és szociális bajok sokaságát…” Fuchs Jenő is hozzászól ,,A latin betűs héber” előző számokban ismertetni kezdett problémájához, javasolva az eszperantó fonetikus átírásának alkalmazását a héberben.[17][17] Már évekkel ezelőtt lebontották a pesti Orczy-házat, mégis foglalkoztatja a zsidó közvéleményt. Az ún. ,,Khór-templom” építésének centenáriumán nosztalgiával és szeretettel emlékezik a régi épületre. ,A ,Tollhegyről” rovat megdöbbenéssel tárgyalja a ,,Fehér Könyv” súlyos intézkedéseit, mely szerint a következő öt évben összesen csak 75 ezer zsidót akarnak beengedni Palesztinába. Megtiltják a földvásárlást, bár ezt nehéz lesz végrehajtani.

 

Az 1939. augusztus vezércikk a zsidók jogát deklarálja Palesztinára. ,,A világ népeinek legszerencsétlenebbje, a mindig és mindenütt megvetett zsidó, kétezer éves hányódás, vetődés, megalázás és üldözés után vissza akar térni ősei földjére. Ám itt most az arabok élnek, ők parancsolnak az ősi rögön, és nem engedni hazatérni Izrael szétszéledt gyermekeit.” (,,Enyém a föld”) Jehuda Jáári kiváló héber író novellája egy briszt elevenít fel. (,,Hárman a szövetségben”). Kiss Arnold írása viszont az I. világháború kárpáti hadszínterére vezet el minket, kiemelve a zsidók helytállását (,,Az áruló”). M. Glücksohn nekrológja szerint: ,,A szellem zsidója maradandó írásain kívül eleven emléket hagyott maga után a fiában, a zsidó parasztban…” Barabás Tibor: ,,Címírók” című novellája kizsákmányolt kistisztviselők sorsára mutat rá. Tímár Magda Emőd Tamásra emlékezik. Abádi Imre a zsidóság erkölcsi alapjainak megóvására szólít (,,A zsidó ember koronája”). Légi fényképeket közöl Erecből, a szépen megművelt földekről. ,,Világosan érezzük a vallásosság és hősiesség szellemét, amely ezt a kis telepet áthatja. Klein Mór, nagybecskereki főrabbi születésének 100. évfordulóját is megünnepli a lap. Halasi Emil Hameiri utazását követi Európába. ,,Minthogy palesztinai író utazik bizonyos mértékben Európába, mindent a zsidó Palesztina ablakán keresztül lát.” Szerinte ez már egy európai kivonulás előképe. Vidor György ,,A hitoktató úr” című novellája egy dunántúli városba vezet minket, ahová új hitoktató érkezett. Jól érzi magát, hamarosan meg is nősül. Patai Edith egy Budapestről érkezett faalkotmány sorsát követi, amelyből templom épült Haifában. ,,Palesztina az az ország, amely mindenkit hozzászoktat a változatossághoz. Az élet itt olyan sokrétegű, akár csak a parti sziklák, amelyeket a Teremtő hatalmas keze rakott egymás fölé…” A palesztinai zsidó kultúrmunka legújabb híre egy filmtársaság megalakulását jelenti be. Tervezett filmjeik főleg történelmi jellegűek, a zsidó história nagyjait akarják bemutatni, terveik közt szerepel Mózes, Dávid és más héroszok. Először angol nyelvű filmeket gyártanak, de készülnek majd héber, francia és lengyel, illetőleg jiddis változatok is. Herskovits Fábián a kitért zsidók ellen hadakozik (,,Csak a férgese hull…”). Tollhegyre tűzi az értelemzavaró sajtóhibákat, például amikor az újságok Herzl Tivadar nevét is rosszul írják. Berkovits József egy palesztinai anekdotával vezeti be mondanivalóját, sok bibliai példával bizonyítva, hogy némely találmányokat már az ókori zsidók is ismertek, csak feledésbe merültek. Rimaszombaton a gimnáziumnak öregdiák találkozója volt, amelyen részt vettek például Hazai Samu és sok más ott végzett zsidó is. Az európai háborús veszélyek nem befolyásolták Tel-Aviv színházi életét. Sok újdonságot mutattak be. ,,Tollhegyről” rovatában palesztinai híreket közöl. Az angol politika megszigorodására válaszul Tel-Avivban 19 különböző zsidó ifjúsági szervezet tömörült egységbe. Minden baj és arab támadás dacára mégis folyik az építés, új telepek alakulnak a legveszélyesebb pontokon. Köszönti a lap Rubinyi Mózes irodalomtörténész 35 év tanári működés utáni nyugalomba vonulását. Reméli, hogy nem hagyja abba irodalmi munkásságát.

 

A 1939. szeptemberi szám előzéklapján a zsidó művészet egyik ismert alkotása látható, Maurice Gottlieb ,,Jom-kippur”-ja, abból az alkalomból, hogy a tel-avivi múzeum most kapta ajándékul az ifjan, 23 éves korában elhunyt művész monumentális alkotását, melyet külön kiállításon mutatott be. Karl Schwarz elemzi a képet, amely magán viseli a lengyel Jan Matejko hatását, de Makart és Piloty tanítása sem maradt nyomtalan. A művész életrajza végletek között hányódó sorsra utal, először lengyel hazájáért rajong, lengyel öltözéket visel. Nagyszabású kompozíciói a lengyel történelemre utalnak. Ez a műve viszont az Engesztelőnap ihletett ábrázolása. ,,Zsidó testvéreit azon a napon ábrázolja, amikor felülemelkednek gyűlöleten, irigységen, emberségük, istenhez való közelségben diadalt ül az ellenséges világ felett… És ebben az áhítatos tömegben ismét megfesti magát. De most már nem idegen öltözetben, hanem taliszban.” Schwarz örvendezik, hogy a kép végre megtalálta az utat népéhez! Szintén a ,,hosszúnaphoz” kapcsolódik a vezércikk (,,A sófár hangjai”). Bizony, ezekben a szomorú időkben ,,…jajos, nyöszörgő hangokká töredezik a sófár harsogása. Menekülők hívó hangja a földkerekség minden széléről, végtelen tengeren hánykódó hontalanok segítségkiáltása, céltalanul bolygó hajók szirénabúgása.” Hajdu Miklós Libanon hegyéről küld levelet, zengve a reménység himnuszát. Üdvözli a bevándorlókat, különösen a fiatalokat. Patai József a haifai Egyetemi Szövetség alakuló közgyűlésén tartott beszédében a Karmel-hegyet közelíti a Scopus-hegyhez. Nem is olyan nagy a távolság a kettő között, mert mindkettő Izrael jövendőjének látomáshelye. Ady Endre szavait idézi Illés szekeréről:

 

,,Az Úr Illésként elviszi mind,

Kiket nagyon sújt és szeret,

Tüzes, gyors szíveket ad nekik,

Ezek a tüzes szekerek.

 

Képekkel mutatja be a lap a haifai Tengerészeti Iskolát, a növendékek szép egyenruhájukban szinte meghódították a várost. Sokszor versenyek folynak az öbölben angol és zsidó tengerészek között, és ők derekasan helyt állnak, dicsőséget szerezvén Izraelnek, nemcsak Zebulon „vízi” törzsének, hanem mind a tizenkettőnek. I. világháborús fronteseményt mutat be Martin Preskauer: ,,A fehér kendő”. Akkor még a zsidók is harcolhattak, tisztként is. Kahán Niszon a magyar cionisták küldötteként vett részt Genfben a XXI. Cionista Kongresszuson. Weizmann tragikus kongresszusnak nevezte ezt, a zsidó nép helyzetére utalva. Érdekes módon, a csüggedt hangulatot egy nem-zsidó angol parlamenti képviselő buzdító és bátorító beszéde pezsdítette fel. A kongresszusi vita a jövőnek szólt. Leszögezték, hogy legális bevándorlás híján minden bevándorlás megengedett. ,,A palesztinai zsidóság nem nézheti tétlenül és szívtelenül üldözött testvéreink vergődését, és minden támogatásban kell részesíteni ezt az illegális bevándorlást, ha kell, élete feláldozásával is…” Optimista végkövetkeztetése: ,,Erec Izrael nem forog veszélyben. A palesztinai zsidóság bízik saját erejében, nem fél, nem esik kétségbe, kész vérét és életét áldozni otthonáért, és biztos benne, hogy a Zsidók Országát fel fogja építeni…” Patai József palesztinai tartózkodása alatt nagy sajtónyilvánosságot kapott. Egy csokrot összeállított a lap az őt ünneplő cikkekből. A ,,Haarec” című napilapban maga Tsernichovszky, a legnagyobb élő héber költő köszöntötte őt, emlékezve saját magyarországi látogatására, ahol a ,,Múlt és Jövő” szervezte programjait. Felvázolja Patai sokoldalú munkásságát, a verseket, fordításokat. A ,,Haboker” című napilapban Patait a magyarországi zsidóság díszének nevezi, válogatva művei között. A többi palesztinai napilap is részleteket közöl Patai József egyes előadásaiból. A ,,Zsidó Humor” rovat átvételek tel-avivi napilapból. A ,,Tollhegyről” adatai szerint tízezer zsidó orvosnak tették lehetetlenné gyógyító tevékenységét az utolsó néhány esztendőben. ,,Tízezer gyógyítónak bénították meg a kezét, mely egészséget, segítséget akart nyújtani gyengélkedő embertársaknak. Tízezer orvos van tétlenségre kárhoztatva, mikor az egész emberiség olyan beteg.” A Cionista Kongresszust megelőzően a héber kultúrát ápoló világszövetség – a ,,Brith Ivirith Olamith” – is konferenciát tartott Genfben. Kidomborították a mozgalom hebraizálásának fontosságát. Meghökkentő, hogy egyetlen félmondat utal csak a kitört háborúra: ,,A közbejött világtörténelmi események árnyékai elborítottak mindent.” Az angolok megszigorították a jeruzsálemi Héber Egyetemre való felvételt. Összesen 530 hallgató felvételét engedélyezték, ebből Magyarországnak összesen 35-öt, pedig az itteni magyar jelentkezettek száma 340 volt, és majdnem mind jelesen érettségizett. Néhány sorban emlékezik Dömény Lajos, az első cionista vezetők egyike hősi halálának negyedszázados évfordulójára. Pozitívumként üdvözli, hogy Natanja szefárd hitközségében rendezett ünnepségen a környék arab sejkjeinek küldöttsége is köszöntötte Uriel főrabbit. A hirdetései között ritkán reklámoz könyveket, különösen családtörténeti tárgyúakat. Mégis Hajdu Miklós ,,Szenicei Savuot” című művének hirdetése zárja a lapszámot.

 

Az Októberi szám elején még közli az előzőleg részletesen méltatott Maurice Gottlieb négy képét. Hű marad a képzőművészethez a folytatás is, Bálint Rezső vezércikke a magyar zsidó művészek helyzetét vizsgálja. Visszanyúl a ,,Múlt és Jövő” harminc év előtti számaihoz, de a továbbiakban is a lap mindig vizsgálta a művészet és művészek helyzetét. 1938 őszén a Pesti Izraelita Hitközség keretében megalakult a Magyar zsidó irodalmi és művészeti bizottság, melynek programja segítő kezet ígért a zsidó íróknak és művészeknek. Azóta egy év telt el, és csak a könyöradomány-gyűjtés folyt. ,,A művészek ügyét teljesen a koldusfrontra terelték, és a megalázás pírja arcunkat piros színre permetezte.” Kérik a nyilvánosság segítségét. Művészek nyilatkozataival zárja a cikket, utoljára Ámos Imre mondatait közli: ,,Fiatal, haladó és zsidó művésznek lenni három olyan tehertétel, amelyet csak a legnagyobb idealizmus mellett tud elviselni az ember a mai nehéz időkben. Hiszem, hogy a zsidó közületek – hasonlóan az OMIKÉ-hez, mely a fiatal festők egész sorát táplálja –, félretéve eddigi tétovázásukat, át fogják segíteni művészeiket a mai válságon, és valamikor bennünket is azon kultúrmunkásaik közé sorolhatnak, akik minden körülmények között kitartottak művészi hitvallásuk mellett.” I. L. Perez novellája a nemirovi szent rabbi környezetébe vezet. Litvániából érkezett látogatója kételkedik a cadikok bölcsességében, de végül megszereti őt, és hisz benne. Vidor Pál időszerű gondolatokat oszt meg velünk, ,,A galíciai zsidó” cím alatt. Hivatkozik Garamszeghy Sándor az I. világháborús hadifogságról szóló könyvére, amely elé Gömbös Gyula írt bevezetést, és amelyben szépen és szeretettel ír a zsidókról, akikkel találkozott. Feuerstein Emil – a ,,Múlt és Jövő” tel-avivi munkatársa – Avigdor Hameiri öccse, Magyarországi előadássorozatát szakította meg a háború kitörése, sietett vissza Tel-Avivba. Búcsúzásul a lap közli két versét. Zsidó irodalomtörténeti munka Grünwald Miksa:,,Zsidó biedermeier” című könyve, amelynek komoly szociológiai felkészültségét nagyra értékeli a lap. Szellemtörténeti biztonsága, módszertani tájékozottsága értékessé teszi a munkát mindenki számára, akinek szívügye a zsidó tudományos kutatás európai nívója. Fürst Aladár aktuális témához nyúl: a kárpátaljai zsidó kulturális intézmények helyzetét vizsgálja. A csehszlovák uralom alatt héber középiskolák (Munkácson és Ungváron) jöttek létre, de a visszacsatolás után magyar lett az előadási nyelv, csak egyes tantárgyakat tanítanak továbbra is héber nyelven. Noha a tanulók több mint fele magyar anyanyelvűnek vallotta magát, majdnem mind beszélt héberül. Színvonalukat tükrözi, hogy az első magyar érettségi írásbelijén öt nyelv szerepelt. Szellemükre jellemző, hogy például az ungvári héber gimnáziumban a folyosókon ki van írva: ,,Cicesz nélkül nem szabad iskolába jönni!” Sajnos, anyagi forrásaik szűkösek, pedig megfelelő támogatással sok zsidó fiatal ,,találhatna ott otthonias, magyaros és zsidó nevelést a gimnáziumokkal kapcsolatos internátusokban”. Barát Endre a híres prágai Lőw rabbi[18][18] idejébe vezet vissza, egy vándorköltőt siratva. Mindennek ellenére bizakodik a lap Palesztina jövőjében: ,,A zsidó és arab lakosság egymáshoz való közeledést mutat, a terrorcselekmények megszűntek, az egész országban teljes nyugalom uralkodik. Egyre erősebb a remény, hogy ebből a világválságból Palesztina minden tekintetben megerősödve kerül ki.” (,,Palesztina jövője”) ,,Új Könyvek” címen Kiss Arnold ,,Magyar zsidó írók Dekameronja” című művét ismerteti, melyhez Sós Endre írt bevezetőt. Mai szemmel nézve érdekes elolvasni a szerzők névsorát: Barát Endre, Barabás Tibor, Goda Gábor, Keszi Imre, Molnár Ákos, Pap Károly, Vészi Endre, Zelk Zoltán. Mind beírták nevüket a magyar irodalomba, és legtöbbjük később a kulturális élet élvonalában szerepelt. A magyarsághoz való beilleszkedés szép példája után aktuálisabbnak tűnik Szabó Ödön héber nyelvkönyve, amelyre – úgy látszik – nagy a társadalmi igény. Patai József lefordította héberre a ,,Szól a kakas már” című ismert népdalt. ,,Sok hozzánk juttatott kívánságnak eleget téve közöljük héber szöveget, melyet a szefárd kiejtés szerint kell olvasni.” A negyedik versszak magyar szövege is félig héberül van:

 

,,Szól a kakas már:

Majd megvirrad már!

Jibaneh hamikdás

Ir Cion temallé,

Mikor lesz az már?

Nasir sir chadás

Birnanah naaleh,

Ideje volna már!

 

Úgy látszik, reménykednek a magyar múlt zsidó vonatkozásainak felelevenítésében, mert második kiadásban kerül a közönséghez Bernstein Béla főrabbi könyve a 48-as szabadságharcban való zsidó részvételről. A nagy tudású szerző – aki 1944-ben hitközségével együtt Auschwitzban pusztult el – alapos tanulmányban mutatja meg a zsidók áldozatkészségét, részvételét a nemzet küzdelmében. Gyakorlati tanácsokat ad a lap (,,A zsidó kivándorlás kézikönyve”). Kezdetben leszögezi. ,,A zsidó nép térképe kivándorlási atlasz lett. Minthogyha egyéb kutatnivalója sem volna a zsidó embernek ezen a földkerekségen, mint hogy hova lehet vándorolni? Hol van az a darab föld, amely még a zsidót befogadja, hol van az a határ, amely még be nem zárult előtte, hol van az a szín, amely még nem feketével teríti be a számára elzárt földrészeket?” Egy német könyv, a ,,Philo Atlas”, végigmegy az abc-n, konzulátusok, betegségek, minden megtalálható benne, 20 térképpel. Szomorú olvasmány ez, amikor a lapozásban a V betűhöz jutnak, megjelenik a Vízum, amelyet ezekben az időkben olyan nehéz megszerezni. Alig van hír a háborúról, az is csak olyan, mint például, hogy a Zsidó Világkongresszus Genfben bizottságot létesített a német–lengyel háború által sújtott lengyelországi zsidó lakosság megsegítésére. Utolsó oldalon – visszatérve a lapban előzőleg közölt, a kárpátaljai oktatásról szóló cikkre – ismerteti a munkácsi héber gimnázium értesítőjét. Kiemeli, hogy ,,Hóman Bálint kultuszminiszter[19][19], értékelve a munkácsi gimnázium eddigi teljesítményét, mérlegelve azokat a nagy feladatokat, amelyeket ebben az országrészben csak egy zsidó gimnázium tud megoldani, határidőhöz nem kötve engedélyezte iskolánk működését.” A zsidó öntudat kialakítását tartja a legfontosabb feladatnak. A héber tanítás ugyanolyan óraszámban történik, mint a magyaré, de héberül folyik a hittanon kívül még néhány tárgy oktatása is.

 

A Novemberi szám Chatham Szófér halálának századik évfordulójára való megemlékezéssel kezdődik. Patai Edith kiemeli életművéből válaszait, amelyeket a világ minden részéből hozzá érkezett levelekre adott. ,,Milyen rengeteg tudás tárul fel ezekben a válaszokban, amelyek az évek során egész könyvtárrá nőnek. És ma is élnek, hatnak és világítanak a betűi, fényt vetve annyi bonyolult kérdésre. Ezek a responsumok ma is vezérfonalul szolgálnak a rabbinikus világban, akár csak a mester életében.” A szám utolsó oldalán még visszatér a témára, beszámolva az orthodoxia megemlékezéséről, akik a legtöbb hitközségben szijjum-ünnepségeket rendeztek, amelyeket összekötöttek a jesivákra induló 150 fővárosi bóher búcsúvacsorájával. Schreiber W. Sámuel hitközségi alelnök mély megindultsággal tartott emlékbeszédet dédapja emlékéről. Kiss Arnold 1885-ös emlékét idézi fel, amikor apja az aradi rabbival az ,,Aradi 13” kivégzéséről beszélgetett (,,Fáklya az éjszakában”). Olvashatunk a liberális zsidóság helyzetéről Angliában. Kéri Hanna egy sajnos tömegessé váló jelenséget mutat be a ,,Nagytakarítás” című kis írásában. Zsidótörvény miatt elbocsátott vidéki tisztviselőnő takarítással próbálja fenntartani magát a fővárosban. Kénytelen, mivel sokan jártak így, nincs megélhetése. ,,Az új törvény miatt csukta le írógépe fedelét a Dunántúl egyik kisvárosában, és még mindig nem akadt kinyitható, szabad írógépre. Erszénye egyre laposodik.” Szokatlan neki ez a munka, leesik a létráról. ,,Kiskata megszédül, sikolt, elveszti az egyensúlyt, és a jótékony sötétség, ami körülveszi, eltakarja egy időre előle az idegen gép billentyűinek csalóka játékot, a saját korán megakadt kis életgépe kilátástalanul tompa, zakatolásával együtt…” Vidor Pál a kárpátaljai zsidók életéről, problémáiról ad jelentést. Anyagi gondjaik ellenére ápolják hagyományaikat. ,,Csodálatos világ… Szentek és koldusok világa… Nagyon, de nagyon rászorul a segítségünkre, de közben olyan gazdag valamiben, amiben a mi világunk ínségesen szegény… Abban az erős hitben, amely nélkül nincsen csoda és nincsen jövendő.” Ellátogat a munkácsi JOINT gazdasági leányiskolájába is. Kállai Ernő két oldalon képekkel elemzi Ámos Imre művészetét, amelyet vallásos látomásokkal rokonít. Ámos Imre festményei mellett közli feleségével, Anna Margit festőművésszel közös portréjukat is. Kimutatja művészetében Rudnay Gyula és Bernáth Aurél hatását. I. L. Perez a Jom-Kipuri istentisztelet légkörét érzékelteti szegény zsidók közt játszódó novellájában. Egy gyermek hiába kéri apját, otthon a böjt után is éhezniük kell. Schnur Imre bátor szókimondással jelöli meg a zsidóság válságának okait. ,,A zsidó kisipar és kiskereskedelem tönkrejutásával rohamossá vált a családok proletarizálódása… A társadalmi ellentétek kiélesedésével létrejött fasizmus hatása alatt az európai zsidóság milliós tömegei hullottak máról-holnapra a legsötétebb nincstelensége.” Először találkozunk a fasizmus kifejezéssel ilyen pejoratívan, eddig csak Mussolini mozgalmát nevezték így, amellyel a zsidó sajtó egy része szimpatizált. A zsidótörvények ráadásul még a munkanélküliséget is elhozták a zsidóság számára (,,A zsidó egyén és közösség újabb kori válságai”). Sigmund Freud nekrológja a nagy pszichológus zsidó vonatkozásaival kapcsolatosan megjegyzi: ,,Élete végén súlyos kritikában részesült zsidó oldalon is a vallásnak illúzióként való tárgyalása miatt, legutóbb pedig Mózesről írt könyve miatt, amelyben Mózesnek, a zsidó felszabadítónak egyiptomi származását igyekszik bizonyítani.” Levelezéséből azonban kiderül, hogy végső napjait Freud Jeruzsálemben akarta élni, és a Szentföld feltámadását örömmel üdvözölte. F. Fürth Margit Rachel Morpurgo héber költőnő verseiből idéz, majd két magyar zsidó pályatársnő – Várnai Zseni és Sass Irén – verseit közli a lap. Feuerstein Emil Tel-avivból ír recenziót Fritz Heymann Budapesten megjelent könyvéről, amely kiváló zsidók életét eleveníti fel. Sámson, Kolumbusz, Disraeli és sok, kevésbé ismert történelmi alak – mint például Nicaragua felfedezője, a portugáliai Antonio ,,zsidó király” és a bokszoló Mendosa – bizonyítja a zsidók életrevalóságát és tehetségét. A ..Tollhegyről” rovatában örömmel tudatja, hogy a budai zsinagógában a gyermekek már héber dalokat énekelnek a Tóra ünnepén. Rövid, de energikus írásban követeli a lap a szefárd kiejtés alkalmazását iskolában és zsinagógában. Irányultságához képest meglepő, hogy idézi és kommentálja az 1844-es ,,Pesti divatlap”, Petőfi újságja, hírét egy zsidó orvosnövendék temetéséről, amikor Bach rabbi magyar beszédet tartott a magyar ruhás medikusoknak. A ,,Zsidó Humor” -ban is régi eseteket hoz elő, például amikor Veigelsberg Leó – a későbbi főszerkesztő, Ignotus édesatyja – még zsidó tanítóként pályázott egy aradi állásra, amelyet Falk Miksa, a város országgyűlési képviselője utasított el. Az ,,Új Könyvek” rovatban köszönti az IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat) 1939-es évkönyvét, amelyben többek között Scheiber Sándor írt tanulmányt. Ismert neveket találunk benne: Goda Gábor, Zelk Zoltán, Barát Endre és Hárs László művei gazdagítják a kötetet. Üdvözli Ribáry Géza megválasztását a Pesti Izraelita Hitközség elnökhelyettesévé, a közgyűlésen már főleg az elbocsátottak segítése és a kivándorlás előmozdítása volt a legfőbb téma. Az átképzés jeleként a MIKÉFE (Magyar Izraelita Kézműves És Földművelési Egyesület)[20][20] fiúk és leányok jelentkezését várja a tízhónapos ,,mezőgazdasági alapismeretekkel bővített kertészeti tanfolyamra”.

 

Az év utolsó száma első oldalán visszatekint a ,,Múlt és Jövő” három évtizedére, amikor ,,harminc kötet tárja fel a zsidó kultúralkotás kincseit a szétszórtság minden irányából, a történelem minden korszakából… Az időtálló értékek között, miket át kell mentenünk, jogosan kér helyet a Múlt és Jövő, nemcsak a maga, de az egész zsidóság érdekében.” Vidor Pál ,,Időszerű gondolatok” című cikkében szomorúan tekint vissza a teljes egyenjogúság időszakára, de megállapítja, hogy az újonnan létrejött ,,szellemi gettó” felpezsdítette a zsidóság kulturális életét. ,,A hitközségeknek mindig több és több kultúrterme tárul föl és telik meg. Nem néhány hagyományos életű, vallásos érzésű hittestvér jár már a hitközségi összejövetelekre, mint azelőtt, hanem a zsidóság minden rétegének a tömegei áradnak, özönlenek napról napra a Goldmark terembe, a Bethlen térre, a Hollán utcába vagy máshová…” Köszönti a lap Kiss Arnoldot 70. születésnapját. Sokan ünneplik a tudós rabbit, olvassák írásait, verseit. Részletet közöl Bálint Jenő ,,Családfám” című készülő művéből. Zelk Zoltán novellával jelentkezik, egy zsidó koldus esetéről a hitközség gazdagjai között (,,Mese a koldus Jicchokról”). Patai Edith most az előző számban megismert Ámos Imre feleségét, Anna Margit festőnőt mutatja be, idézve a férje szeretetteljes szavait róla. ,,Művészete párhuzamosan halad férje, Ámos Imre művészetével, a saját útját fel nem adva…” Képzőművészeti tárgyú Bálint Rezső írása Gorianról, Modigliani, a nagy festő titokzatos barátjáról. Az ún. ,,mozgó műkereskedő” nem idegenkedett a cionizmustól, gyakran beszélt erről barátjával. Schnur Imre a luxemburgi Katolikus Középiskolai Nemzetközi Kongresszus zsidók számára is értékes tanulságait összegezi. Nálunk is megtalálhatók a vallásos életet romboló erők, mint a családi otthon lezüllése, az elgépiesedés, és a háború előrelátható hatásai. A megoldás a vallásos közösségek életközösségekké formálása. Schloss Lajos ,,Innen-onnan” címmel érdekességeket talál a zsidó múltban. Ilyen például, hogy Ferenc Józsefnek Horovitz Lipót volt az udvari festője, illetve az akkori New York-i polgármester, Laguardia, édesanyja a rákoskeresztúri zsidó temetőben nyugszik. Pollák Zsigmond, a magyar fametsző művészet úttörője, 100 éve született. A zsidóellenes politika előretörése idején jó olvasni József nádor 1807-es köszönetét az óbudai zsidó hitközségnek a Magyar Nemzeti Múzeum számára adományozott 2625 forintért. A nádor a levél végén hosszan tartó jólétet kíván az óbudaiaknak, és kísérő sorai szerint: ,,A zsidó nemzethez méltó az ilyen nagylelkű adakozás, amelyet minden magyar ember csak dicsérettel üdvözölhet…” Jeruzsálemi levél számol be a drágulás ellenére fejlődő és élénk kulturális életről: új színdarabokat mutatnak be, a szimfonikus zenekar táblás házak előtt játszik, és Csernichovszkyt, az ismert költőt megválasztották az egyetemi kuratórium tagjává. A ,,Zsidó Humor”-rovatban a zsinagógai életről ír. Az ,,Új Könyvek” cionista kiadványok mellett Komlós Ottó aggádikus párhuzamokat felelevenítő művét ajánlja. Kiadták magyar nyelven Julian Silberbusch: ,,Bevezetés a cionizmusba” című művét, amely a szerző öt évvel ezelőtt Budapesten tartott előadásain alapul, kiegészítve az arab kérdésről és a mandátumról szóló elemzésekkel. ,,Az ifjúságnak és a cionizmus iránt érdeklődőknek áttekinthető, nem túl nehéz, és mégis átfogó első bevezetést ad a cionizmus problémáiba. Ez a magyar kiadás módot ad a magyar zsidóságnak is, mely egyre nagyobb mértékben eszmél rá a cionista építőmunka jelentőségére, hogy megismerkedhessék a zsidó újjászületési mozgalom alapvető kérdéseivel.” Egy másik könyv ,,Nevelés a nemzeti forradalomra” címmel Szilágyi[21][21] válogatott cikkeit és beszédeit gyűjti egybe. ,,Bátor hangú írások ezek a cikkek és beszédek, melyek a cionizmus szellemében merészen végiggondolják a nemzeti zsidóság problémáit a politika, történetírás stb. terén. Gondolatébresztő, elmemozgató könyv.” Nagy megtiszteltetés, hogy Jabotinszky, a cionista mozgalom jobboldalának nemzetközi vezetője, írt a könyvhöz előszót.

 

Az 1940-es évet Vidor Pál vezércikke nyitja. A zsidóság helyzetének rosszabbodását egyfelől a kitérések, másfelől a ,,hazatalálók” számának növekedése jelzi. Utóbbit pozitívnak tartja: ,,Lehetetlen észre nem venni, milyen gyökeres változások mennek végbe a zsidóságban. Azelőtt a zsidók legszélesebb rétege közömbösen állott a maga zsidóságával szemben. Ma ez a helyzet megváltozott. Talán úgy is lehet látni és értelmezni: ebből a szempontból megtisztult.” Ezzel kapcsolatban sok új feladat hárul a zsidó közösségekre (,,Kényszerű zsidóság”). Kiss Arnold Hochmuth Ábrahám veszprémi rabbira emlékezik nagy szeretettel, kiemelve pedagógiai munkásságát. Tanítványai között említi Bánóczi József, Alexander Bernát, Szomaházy István és Auer Lipót nevét. Rideg, szigorú embernek tartották, pedig arany szíve volt. Következő írása idézi Kazinczy barátságos nyilatkozatait a zsidókról. Különösen Kaestenbaum Mártonról ír szeretettel, aki végrendeletében nagy összegeket hagyott kórházakra (,,Kazinczy és a magyar zsidó mecenás”). Ludwig Blum jeruzsálemi festőművész képei díszítik a lapot, aki alijázása előtt még kolostorok számára készített bibliai tárgyú képeket. Egy vidéki hitközség reform-próbálkozásait ecseteli bizonyos gúnnyal Csermely Gyula novellája. Ki akarják hagyni a szombati himnuszból magyarosító kedvükben a Jeruzsálemre vonatkozó versszakokat. Szerencsére a terv meghiúsul (,,A ’lechó dajdi” mint vádlott”). Herskovits Fábián gyakorlati tanácsa a cionista fiatalok részére: fogadják be a vallásos zsidó ifjakat és győzzék meg őket az országépítés számára. Ugyanakkor a vallásos ifjúságot arra kéri: ,,Ne meneküljenek a vallástalan zsidó környezettől, hanem keressék fel azokat, és körükbe élve igyekezzenek azok meggyőzésére…” Feuerstein Emil Hermann Struck rézmetsző haifai otthonában tesz látogatást. A művésznek Herzl-ről készült portréja sok zsidó lakásban megtalálható. Korein Dezső a túlvilági életben való hit jelentőségét méltatja, amelyet a vallástalan zsidó egyre kevésbé ismer, pedig ennek még a jótékonyság szempontjából is van jelentősége (,,Az élet súlypontja”). Sok a vers ebben a számban. Somlyó Zoltán: ,,Csecsemők” című versét az ,,Ingyentej” Egyesületnek ajánlja. Abádi Imre az asszimiláns zsidó társaságot gúnyolja.

 

,,Mi keserű, mégis kimondom,

Mert bennem ég a sebe folyton:

Hogy azt, ami zsidó megvetni:

Zsidó szokás szokott itt lenni.…

 

Tímár Magda versében buzgó hittel fordul az Örökkévalóhoz (,,Irgalmazz Istenünk”). A költőnő kötetéről később kedvező kritikát közöl a lap, megállapítja, hogy lírája már ma is komoly érték, de még fejlődni és tisztulni fog. Patai Edith egy jeruzsálemi szatirikus színpad, a ,,Mataté” programjáról ír, amelynek népszerűségére jellemző, hogy elviszi előadásait Tel-Aviv, Haifa, Jeruzsálem lakosságához, és a falvak között is népszerű. Új programját már a kitört háború szövi át, például ,,A Siegfried- és a Maginot-vonal” című jelenetet, de megjelennek a színpadon a zsidóság problémái is. ,,Érdekes az eviani jelenet, ahol a kongresszus résztvevői kis tálacskákat kapnak, hogy azokba sírják könnyeiket a zsidók sorsa felett...” Vallási kérdést boncolgat Klein Sámuel jeruzsálemi professzor cikke (,,Tébét-havi hármas böjt”). A ,,Zsidó Humor” rovatban főleg a régi lengyel zsidóság életéről olvashatunk. (Sajnos, 1940-ben már szegényeknek nem volt kedvük nevetni!) A rövid adomák nem csak tömény humort, hanem életismeretet is tükröznek. Például:

 

,,A Sadchen

 

Egy fiatal kereskedőhöz jött R. Hénoch, a sadchen[22][22] ’jó ajánlatokkal’. A fiatalember kifejtette nézetét: Három dologra fektet súlyt: 1. jó család, 2. szép lány, 3. megfelelő hozomány. ’Akkor hát – felelt R. Hénoch – nem kezdhetek önnel semmit, mert abból, amit ön kíván, én három partit csinálok.”

 

Az ,,Új Könyvek” üdvözli az ,,Ararát. Magyar Zsidó Évkönyv az 1940. évre” megjelenését. Ez a második kötet, amelyet már hézagpótló, igazi irodalomnak nevez. Idén nem csak fiatal írók, hanem Szép Ernő, Szomori Dezső, Mohácsi Jenő is írtak bele. Kiemeli Fényes Adolf bibliai tárgyú képét; a kötet  szerkesztője Komlós Aladár irodalomtörténész. ,,Tollhegyről” rovatban az Aida tel-avivi bemutatójáról írva megjegyzi, hogy a főszereplő Amonasrot alakító művész egyébként foglalkozását nézve meleg virslit árul Tel-Aviv utcáin. Társai operai kosztümszerű fehér főpapi ruhába és magas fehér süvegben kínálják a friss virslit. A művészek azelőtt Németországban hivatásos operaénekesek voltak, Olaszországból kerültek Palesztinába, most már nem csak Tel-Avivban, hanem Jeruzsálemben is működnek. ,,A meleg virsli mellett érvényesül a higiéne és a szép hang, mely megtölti Jeruzsálem utcáit, minthogy a hatósági engedély kifejezetten sétaárusításra szól: nem szabad egyhelyben megállniuk, hanem csak menet közben…” Patai József nagysikerű előadást tartott a jeruzsálemi egyetemen Madách Imréről, méltatva az ,,Ember tragédiáját”, amelyet Hameiri fordított héberre, és a ,,Mózes” drámát. Az egyetem dékánja – üdvözölve Patai Józsefet – megemlítette, hogy a magyar tudós éppen tizenötödször járt a Szentföldön. Az Országos Magyar Zsidó Múzeum képzőművészeti kiállítása különböző művészeti irányzatok híveit mutatja be. Felsorolja a művészek neveit, megjegyezve, hogy a nyitvatartási idő után hölgybizottságok zenés teadélutánokat rendeznek, nagyban előmozdítva a kiállítás anyagi sikerét. Érdekesek a palesztinai statisztikai hivatal adatai a bevándorlásokról és a demográfiai adatokról. Érdekes, hogy Tel-Avivban a legkisebb a születések száma, harmada az arablakta Gázában mértnek.

 

A Februári szám vezércikkében Fodor Lajos a zsidó közélet problémáival foglalkozik. ,,Az 1938-39-es esztendők a zsidóság történetének tragikus évei. Egy világ omlott össze bennünk.” Mi a teendő? ,,Éveken át hirdettük, hogy a zsidó életet fel kell frissíteni és a zsidó élet tengelyévé a cionista kultúrpolitikát kell megtenni. És amikor minden, ami történt, ennek a felfogásnak a helyességét igazolta, csodálatosképpen mégse állott be számottevő fejlődés ebben az irányban…” Utal a tavaly januári számban megjelent Klein Sámuel-cikkre a héberoktatás fontosságáról, és ennek alapján az iskolai zsidó nevelés megerősítésében látja a megoldást. Kiss Arnold előző számban megkezdett ,,Fáklyák az éjszakában” sorozatát folytatja sorozatát nagy rabbikról. Most Fischer Énoch makói rabbi munkásságát állítja elénk, aki pedagógusként megállta a helyét, egyik tanítványa volt Makai Emil, a későbbi híres költő is. Vidor Pál a magyar protestantizmus ünnepéhez gratulál, mivel éppen 350 éve, hogy Károli Gáspár lefordította a bibliát. Figyelmeztet arra, hogy a ,,hebraica veritas”, a héber szöveg a döntő a fordítások eltérései között, és nem szabad elfelejteni a Bibliát alkotó héber embereket. Szombati Sándor Henny Lehmann jiddis színésznőre hívja fel a figyelmet, aki Berlinben előkelő porosz családban született, de 16 éves korától a jiddis színházi élet résztvevője. Somlyó Zoltán hátrahagyott verse az amerikai zsidók adományait köszöni meg, a JOINT-nak ajánlva.

 

,,Kivetett, megrugdalt bennünket a sorsunk,

A földön számunkra virág nem terem.

Egy falat kenyér is oly nehezen jut már,

Inkább a szenvedés, száz meg száz verem.

Édes gyermekei vagyok ti a földnek,

Mi csak mostohái, nem ad semmi jót.

Segítő kezetek áldott melegségét

Köszönjük tinéktek, távoli zsidók!

 

Scheiber Sándor oxfordi kutatásaira emlékezik a lap: elvonul a könyvtárba, de az utakon már katonai menetekkel találkozik. A nyugtalan külvilág nem akadályozta meg az elmélyült és eredményes munkában, a rövid cikk tele van az általa fellelt irodalommal. Csergő Hugó ,,Új Bábel” című verse a régi veszély megújulására figyelmeztet, de reméli, hogy

 

,,Mert mint a pelyhet söpri le

Az ős-igazság új szele

A sebtében tákolt torony tetejét,

Ám a talapzat, amelyet századok kohója

Tömörre forrasztott s időt állóra,

Marad rendíthetetlenül, szilárdan ép…

 

Szabolcsi Lajos Josephus Flaviusról szóló, előző számban ismertetett darabját már az OMIKE drámai együttese adja elő. A még 1909-ben létrehozott Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület új és nagy feladatot kap ezekben az években, lehetőséget adva a színpadról leszorított művészeknek a fellépésre. Közli a szereposztást: a császárt Mányai Lajos játssza. Fiatalon halt meg Miklós Gyula, a Magyar Cionista Szövetség elnöke. Temetésén a különböző zsidó irányzatok képviseltették magukat. A másik nagy halott Vészi József publicista és politikus, a magyar zsidóság szószólója és képviselője magas fórumokon. Üdvözli a lap a most megjelent héber nyelvkönyvet, amely gyermekeket hoz közelebb a szent nyelvhez (,,Széfer hajeled”).  A ,,Zsidó Humor”: most Talmud traktátusát villantja fel, és az adakozást megtagadókat figurázza ki. A ,,Tollhegyről” rovatában meghökkentő hír, hogy Palesztinában a tengeri halászatot politikai csoportok szerint gyakorolják; eddig a baloldali pártok emberei halászhattak, most Tel-Avivnál megjelent a tengeren a ,,klal cionisták halászati csoportjának első csónakja”. Gúnyosan teszi fel a kérdést, hogy a jövőben a tengert fogják-e területekre bontani, vagy a halak fajtája szerint osztják-e meg jobb- és baloldal között a koncessziókat. Palesztinában az utolsó hónap úgynevezett ,,cserkészhónap” volt. Mára az ottani cserkészet hivatalos elismerést és védelmet nyert. Fokozott fontossággal bír az általános cserkészjelszó: ,,A cserkész hű népéhez és hazájához!” Ez nem csak jelszó, Észak-Galileában egy cserkészcsoport segített egy új telep megerősítésében és védelmében. Amikor új bevándorlók érkeznek hajón, két-háromszáz cserkész szalad szét Haifában, összeírják a befogadó házakat. Nyári vakációkban mezei munkát végeznek, 16–18 éves korban pedig egy teljes esztendei munkaszolgálatot vállalnak. Vannak vízi cserkészek is, az egyik csoport például a Zebulon nevet viseli, és tengerészeti kiképzést kap. A derűt képviseli a meghívás Vidor Ferike előadóestjére a Zeneakadémia nagytermében.

 

A Márciusi szám vezércikkét újra Patai József írja a 15 éves Jeruzsálemi Héber Egyetemről. Nagy érdemnek tudja be, hogy menedéket adott elüldözött tudósoknak, feltámasztja és fejleszti a héber nyelvet. Magyarországról a tavalyi harmincon kívül még hetven hallgatót vehetnek fel a több, mint 300 jelentkező közül. Kínos kérdést tettek föl neki Jeruzsálemben: ,,Hány téglával járult hozzá a magyar zsidóság a jeruzsálemi egyetem felépítéséhez?” Reméli, hogy a jövőben ,,méltó, jóvá tevő” felelet tudnak adni erre a kérdésre. Virágné Lustig Sári régi szokásként egy esküvőről számol be, amely véget vet a városban dühöngő járványnak (,,Megváltás”). Kiss Arnold sorozatának harmadik tagja Rosenberg Sándor aradi rabbit állítja elénk, aki mindig ragaszkodott a magyar nyelvhez, és 1895-ben egy vegyes házasságot áldott meg az aradi zsinagógában. Ezért a korabeli Országos Rabbigyűlés elmarasztalta, viszont Kiss József és lapja, ,,A Hét,” üdvözölte. A lapszám borítóján és belső oldalain Willie Levin szobrainak fotóit találjuk. A szobrásznő a Baltikumból vándorolt ki Amerikába, és most Tel-Avivban van kiállításra. Ullmann Ervin, Vihar Béla és Patai Edith verseit olvashatjuk e számban. Feuerstein Emil egy tel-avivi színházi előadásról számol be, amely a spanyol zsidók kiűzetését jeleníti meg (,,Marannusok[23][23] a héber színpadon”). ,,A dráma kísértetiesen hat: a ma égető problémáit négy és fél évszázaddal visszavetítve. Másrészt oly jó tudni, hogy ez a rettenetes ’ma’ ’tegnap’ formájában nem volt kevésbé rettenetes, mégis elmúlt, mégis sikerült felülkerekednünk rajta.” Wolf József Kecskemét Lipót 50 évvel előbbi rabbiavatásáról emlékezik meg, utalva találkozásaikra. Kiemeli, hogy Trianon után is hű maradt a magyarsághoz; román diákok 1927-ben feldúlták nagyváradi zsinagógáját. Bialik, a nagy héber költő, chéderben töltött gyermekkorára emlékezik, amikor képzelete segítségével könnyítette meg magának a héber ábécé megtanulását. Az egész lapszámot átszövi a jeruzsálemi egyetem évfordulója, nem szokott a lap különösebben rádióra hivatkozni, de elemzi S. Schocken, a héber egyetem executivája elnökének rádióelőadását, amelyben örvendezik a fejlődésen, de szomorúan vallja be: ,,Vállalni kellett a zsidó sors által ránk rótt felelősséget olyan időkben, amikor egymás után oly fontos zsidó kultúrcentrumok pusztultak el, a héber egyetem abban látta feladatát, hogy megnyissa kapuit az üldözött zsidó tudósok minél nagyobb száma előtt, s így a világ legnagyobb zsidó tudományos intézetévé váljék.” Gazdasági jelentősége is van az intézménynek, mert a kormány és a hadsereg után a munkaadók sorában a harmadik helyet foglalja el. Palesztina névváltozatait méltatja egy rövid írás, amelyben ,,Héberország”-ot és ,,Bibliaország”-ot említ. Jegyzőkönyvszerűen számol be a lap a Pesti Chevra Kadisa közgyűléséről, ahol kegyelettel emlékeztek Miklós Gyula, a Cionista Szervezet elnökének halálára. Nagy hangsúlyt kapott a segélyezés, amire nagy szükség van, hiszen például a temetések többsége ingyenes. A lap ,,Tollhegyről” rovatában is a palesztinai tudományos életről ír, különös tekintettel az egyetemre. A,,Zsidó Humor”: Egyetlen viccet közöl, az is a hitélettel kapcsolatos. Úgy látszik, a közélet és a politika eseményei 1940-ben már egyáltalán nem vidámak! Róna József, a nagy zsidó szobrász nekrológja nem csak alkotásait, hanem meg nem valósulhatott művészálmait is említi. Például elesett a budapesti Kossuth-szobor megbízásától, és nem valósíthatta meg a Zsidó Hősök emlékszobrát sem. ,,Új Könyvek”-ben ajánlja Pataki Artúr novelláskötetét és Singer Leó Midrás-gyűjteményét Eszter királynéról. Ünnepli Horthy Miklós kormányzóságának 20. évfordulóját, amikor az ország valamennyi zsinagógájában hálaadó istentiszteletek vannak. Megemlékezik Schulzer Salamon bécsi főkántorról és híres komponistáról, aki zsinagógájában egy péntek este magának Ferenc Józsefnek énekelt. A császárt felkísérték a frigyszekrény mellé, aki másnap köszönő levelet küldött a kántornak, mellékelve egy briliánsgyűrűt. Miskolcon ,,Tóra-nap” keretében határozták el az Országos Agudat Jiszraél[24][24] megalakítását. A magyar bevándorlók szervezete Patai József-estet rendezett Tel-Avivban. Sok szó esett a ,,Múlt és Jövő” évfordulójáról, kiemelve, hogy a lap akkor indult, amikor még Tel-Aviv nem létezett, és az ottani Herzlija Gimnáziumról, mint ”a jaffai héber gimnáziumról” írt az új folyóirat. Bizottság készíti elő a héber nyelvű jubileumi számot. Hirdetések között ajánlja Ámos Imre festőművész zsidó ünnepeket és szokásokat ábrázoló metszetsorozatát. 150 számozott példányban jelenik meg, a 13 metszet minden lapja a művész aláírásával van ellátva, és így művészi grafikaként is szerepelhet. Ribáry Géza, a Pesti Izraelita Hitközség elnöke írta a mappa előszavát, a bevezetőt Naményi Ernő.

 

Az 1940. áprilisi számban még tart a Jeruzsálemi Egyetem ünneplése, mert a vezércikk – Klein Sámuel tollából – a hallgatók összetételével foglalkozik. A külföldi diákság régebben lengyel és litván héber középiskolákból jött, de 1933 óta egyre több a német diák. ,,A helyzet pedig egyre súlyosbodott a Galut országaiban, mindössze öt-hat év, és már alig akadt egyetlen föld Európában, ahol a zsidó diák megszorítások nélkül folytathatná vagy elkezdhetné egyetemi tanulmányait.” Nagyon fontos ezért a héber nyelv, amelyet kiváló módszerekkel tanítanak. Jelentős feladat ez, hiszen a cikk zárómondata is leszögezi: ,,Kibbuc gálujot – gálutok összegyűjtése nem történhet meg a héber nyelv mindannyiunkat összefogó kötelékei nélkül.” Feuerstein Emil nagy cikkben emlékezik meg a zsidó nemzeti hős, Joszif Trumpeldor halálának 20. évfordulójáról. Áttekinti életrajzát, kiemelve az orosz–japán háborúban szerzett érdemeit – amelyekért fél karjával fizetett. Csonkasága nem zavarta, hogy amint lehet, Palesztinába siessen,, és ott esett el a telep hősi védelmében. ,,Hősiesen harcoltak, nem bírtak elszakadni attól a darabka földtől, melyet kezük szorgalmával, arcuk verejtékével, békésen elfoglaltak, vértelenül meghódítottak.” Trumpeldor sírjánál a szerzőnek komor gondolatai támadnak: ,,Bar-Kochba, Masada, spanyol máglyák lángja szállott fel emlékezetemben, éreztem, értettem, milyen hős volt. Milyen egyszerű erő, hit hatotta át életét, tetteit.” Mellékeli az 1904. novemberi orosz napiparancsot, amelyben dicsérő jelzőkkel halmozzák el. ,,Ezennel kiadom a parancsot, hogy bocsássanak revolvert és kardot Trumpeldor őrmester rendelkezésére. Mivel azonban nem illik közkatonához, hogy fegyver nélkül harcoljon az ellenség ellen, őt a háborúban tanúsított rettenthetetlen, bátor magatartása miatt ezennel hadnaggyá léptetem elő.” Nem sok zsidó tiszt volt ekkor a cári hadseregben. Gál István erdélyi levele hitközségi eseményekről, főleg rabbiválasztásokról számol be. Berend László terjedelmes verse istenhitéről vall (,,Az emberek között”). Martin Buber, a nagy zsidó filozófus, régi legendákat idéz a megváltásról; Korein Dezső is bölcselkedik a vallásról: ,,A túl-szerénység luxusát csak oly nagy ember, mint Mózes, engedhette meg magának. Közönséges ember nem lehet túl szerény, mert irigyei – s kinek nincsenek – elgáncsolják és letiporják.” (,,Hangos gondolatok”) Palotai Erzsi novellája gyermekkori élményét osztja meg velünk. Kivándorlások konjunktúrája idején aktuálisnak tűnik Lőwy László oslói levele. Áttekinti a norvég zsidóság rövid történetét. 1687-ben kitiltották őket az országból, de már 1814-ben mozgalom indult visszatérésük engedélyezéséért és jogaik visszaadásáért. Henrik Wergeland, a norvégok nagy költője is sokat tett az egyenjogúsításért. Kenéz-Kurländer Ede a tudós Munkácsi Bernát felmenőivel foglalkozik. Követi, hogy hogyan került Nagyváradra ez a család. ,,Krónika és Szemle” rovatát a zsidó tábori lelkészekről szóló írás indítja, melynek különlegessége, hogy a később népbíróság elé állított Berend Béla szigetvári rabbi fényképét közli egyenruhában. A rabbi ekkor még nem sejti, hogy szerepet kap 1944 történetében, mint a németek által létrehozott Zsidótanács tagja. A tábori rabbi öltözete olyan, mint a protestáns tábori lelkészeké, de sárgaréz jelvényt hordanak, amely a mózesi kettős táblát ábrázolja, a római számok arannyal vannak ráégetve. A jelvény a köpenyhajtókán a többi lelkész által viselt kereszt helyére kerül. Gyermekeket és adományokat vár az Izraelita Szünidei Gyermektelep Egyesület nyári táborába. Beszámol a lap a Hollán utcai kultúrteremben Ember-Engelhardt Sándor fiatal költő harmadik szerzői estjéről, amelyen Beregi Oszkár és Kelen Dóra szavalták verseit. Zsolt Béla író bevezetője szerint: ,,Ember Sándor költészete nem reked meg sem zsidóságának, sem magyarságának talaján, hanem európai nívóra emelkedik.”  Másnap ugyanitt Sátori Strasser Richárd fiatal zeneszerző szerzői estjét tartották, amelyen Judy Flower táncművésznő is nagy sikert aratott. A ,,Tollhegyről” rovatban felteszik a kérdést: illik-e, helyes-e ezekben a nehéz időkben a zsidóknak táncolni? ,,Szabad-e táncolni Tel-Avivban a lengyel menekültek javára, vagy New York-ban a német emigránsok megsegítésére?... Nem kellene-e a bálrendező bizottságnak gyászruhát öltve a földre ülni inkább, mint aki drága testvérét siratja.” Végül pozitív feleletet ad a kérdésre, miszerint: ,,Örök a tánc, éppoly örök, mint a gyász, örök a dal, éppoly örök, mint a könny.” Ezt a megengedő szemléletet tükrözik egyébként a folyóirat minden számában megjelenő hirdetések, amelyek azért luxustárgyakat (például szőnyeget) és borokat is kínálnak.

 

A májusi számának vezércikkében Fodor Lajos a jelent a zsidó történelem véres korszakának tartja – teljes joggal. ,,Ha összevetjük a XX. században elszenvedett üldözéseket a megelőző történelmi korok üldözéseivel, meg kell állapítanunk, hogy ezek semmiben sem maradtak a korábbi évszázadok mögött. A keresztes háborúk a zsidóüldözések legvéresebb emlékei közé tartoznak, de annyi áldozata még azoknak sem volt, mint a XX. századénak…”[25][25] Abban látja a különbséget, hogy az akkori zsidóság hitben szilárdabb, lélekben erősebb volt. Ezért nagyon fontosnak tartja a gyermekek zsidó nevelését, mert a zsidó öntudat és szellem képessé tesz elviselni az üldözést.  Ez a megmaradás egyetlen útja. Vigasztalásul megjegyzi: ,,…A megújhodott zsidóságért pedig érdemes szenvednie a fiatalságnak, mert annyi benső örömöt, lelki kielégülést és szellemi kiegyensúlyozottságot nyújtunk ezzel neki, hogy az kárpótolja a világ időnként feltörő gonoszságáért és barbárságáért” (,,A zsidó élet útjai”). Somlyó Zoltán ,,Véres madarak” című hátrahagyott verse is pesszimista:

 

Ó, sorsom, miért nem mondtad ez előre énnekem!

Ma nem lenne ily keserű, sötét az énekem.

Miért engedted szívem húsára, mely felszakadt,

A bánatot és a gondot, e két véres madarat…”

 

Kiss Arnold sorozatában Perls Ármin munkásságát méltatja. Kiemeli kiváló szónoklatait, amelyek Jókai elismerését is kivívták. Lenkei Henrik egy közismert zsidó kifejezés magyarázatát szövi 12 szakaszos versében. (,,Nebich”) Öntudatosan fejezi be a költeményt:

 

,,Sohsem zavart, hogy zsidónak születtem,

Kitüntetésnek, jutalomnak vettem,

És akár Nebichét most is hallanám,

Haló porában áldom jó anyám!”

 

Munkácsi Noémi verse a halott zsidó szülőknek állít emléket (,,Maszkir”). Spielberger Leó regényrészlete az illegális bevándorlók viszontagságait örökíti meg. ,,Mindennek azonnal vége lesz… még ma éjjel, amikor az áldott ereci föld dobog imbolygó lábunk alatt.” A hátizsákot tartja a mai kor zsidó szimbólumának. Ez köztudott, hiszen amikor megveszi a hátizsákot, már világossá teszi a helyzetet.

 

,,Ön tehát Palesztinába vándorol ki – mondotta akkor neki a kereskedő.

Honnan tudja? – kérdezte ő.

Aki hátizsákot vesz, az Palesztinába készül – felelte akkor a kereskedő.”

 

Szomorú dolog, hogy a ,,maapil-jelenség[26][26] olyan gyakori az angolok jóvoltából, hogy irodalmi visszatükröződése is van! (,,Állj! Ki vagy?”) Feuerstein Emil levelében végre békéről és nyugalomról számol be az arab zavargások után. ,,A zsidó szem, mely Palesztinában végtelennek tűnő három és fél esztendőn keresztül szakadatlan háborút látott, e háborús napokban békét köt…” Reméli, hogy a két testvérnép végleg megbékül. (Sajnos, mi már tudjuk, hogy reménye nem vált be.) A szegedi zsidó hitközség Benoschofszky Imre cikkében Lőw Immánuel utolsó húsz évének kétszáz beszédéről ír. Ezek nem prédikációk, hanem értékes írásmagyarázatok. ,,Lőw Immánuel nem prédikátor, hanem darsan, az írás fejtegetője, minden tanítását alázatosan, a Biblia és a hagyomány igéjéhez fűzi. ’A mi prédikációnk – vallja – a Midrás továbbszövése. Az ágáda lelke lebeg fölötte.’…” Az előszóban Móra Ferenc méltatja a szegedi rabbit. Ezt a lapszámot Erdei Viktor rézkarcai díszítik. Nem csak művészetét méltatja, hanem idézi mesterének, Hollósy Simonnak megállapítását róla, miszerint ,,fanatikus zsidó!” Képeinek zsidó jellege igazán akkor bontakozott ki, amikor ,,a kárpátaljai zsidók világának formaváltozatai megkapták látását.” Naményi Ernő egy cikkben elemzi művészetét. Munkácsi Ernő: ,,Nápolyi zsidó” című regénye a dél-itáliai zsidók múltjába vezeti el az olvasót. Vidor György egy szomorú hajóról ír, amelyet nem fogadnak be a kikötőkbe zsidó utasai miatt. Sajnos, ez nem egyszer előfordult ezekben a tragikus időkben. Az ,,Új Könyvek” között Tímár Magda verseskötetét és Molnár Ákos novelláit ajánlja. A ,,Tollhegyről” rovatban jó híreket olvashatunk Erecből. Új épületekkel gazdagodott a Jeruzsálemi Egyetem, és egy magyar ólé (bevándorló) gyárat alapított narancsfeldolgozásra. Zsidó humorként az adománygyűjtés egy szellemes formájáról olvashatunk.  A dubnói mágid (prédikátor) a fukar gazdagságot Koheleth könyve alapján betegségnek minősíti, és mivel a Talmud szerint: ,,Aki a beteget meglátogatja, elviszi betegségének hatvanad részét”, a látogató valamit elvisz ebből, azaz a vagyonból. Következetesen nem foglalkozik a lap a háború eseményeivel, de következtethetünk rá például a hirdetésből, amely büszkén közli: ,,Az olasz óceánjárók rendszeresen közlekednek.” (Tehát a többi nemzet hajói már nem!) Utolsó oldalán (,,Krónika és Szemle” rovat) az orthodoxiával találkozunk. Cikkben követeli egy orthodox zsidó árvaház megnyitását. Erre bizony később nagy szükség lett, megszaporodtak a szüleiket vesztett zsidó gyermekek. A budai orthodox főrabbi nekrológja zárja a lapot.

 

A Júniusi szám első-második oldalán Hajdú Miklós Tel-avivból ír; két hajóról közli gondolatait, amelyek illegális bevándorlókat hoztak a Szentföldre. Sok köztük a magyar, és ennek kapcsán szót ejt a magyar ólék ottani sikereiről, amelyekről egy Magyar Kiállítás is tanúskodik. Korein Dezső rovata ismét jelentkezik (,,Hangos gondolatok”). Mélyenszántó gondolatai lelki és erkölcsi emelkedettségről vallanak. Kiss Arnold ,,Fáklyák az éjszakában” rovata most búcsúzik, bejelenti, hogy nem ír többet zsidó vezetőkről, rabbikról, pedig azok megérdemelték. ,,Zsidó papokat, zsidó tudósokat láttam: közöttük egy sem volt gyatra, selejtes lelkű. Papnevelő magyar intézetünk híres katedráknak adott világhírű tudósokat, s a legkisebb gyülekezetnek is majdnem kivétel nélkül, makulátlan papi jellemeket…” Sajnos, nagyon aktuális az angol tilalom miatt az illegális bevándorlás kérdése. Spielberger Leó is az ő munkáikból rendezett kiállításról – amelyet már a vezércikk is említett – számol be. A rendező, a palesztinai magyarok szervezete (Hitachduth Olej Hungaria – H. O. H.) kitett magáért, és fáradságát siker koronázta. ,,Divat lett a maapil-kiállítást megnézni, és közel ötezer ember hódolt is a divatnak… A magyar ajkú maapil egy csapásra megbecsülést szerzett önmagának… Egy halk demonstráció volt a maapil-kiállítás: egy régi ország újonnan jött gyermekei tüntettek gépekkel, bőrökkel, vassal, fával, acéllal, papírral és liszttel, az örök zsidó ország mellett.” Örömmel tölti el, hogy a magyar bevándorlók nagyon gyakran ötletekkel, találmányokkal keresik fel a szervezetet. Pénzük viszont nincs a megvalósításhoz, leggyakoribb mondatuk: ”Egy szál ruhában érkeztem.” Egy másik cikk a kiállítás létrehozóinak érdemeit méltatja, rengeteg névvel. A sikerre jellemző, hogy a látogatók között – zsidók és angolok mellett - ott találjuk a bejrúti polgármestert kíséretével, és a Közel-Kelet más arab előkelőségeit (,,A tel-avivi magyar kiállítás kulisszái mögül”). Egyetlen vers található ebben a számban: Vihar Béla ,,Atyám” című verse az ősökre emlékezik, és felteszi a komor kérdést:

 

,,Az ő dalukat éneklem én e korban:

Mily szépek a te sátraid az idők távolaiban,

Fehér zászlóként világítanak felém ködök tengerein át…

Ó, atyám háza!

Eltörött szárnyait fiadnak

Meggyógyítod-é?

 

Sass Irén novellája Mózes alakját villantja fel. Azt a pillanatot ragadja meg, amikor Mose elköteleződik a zsidóság mellett (,,Az egyiptomi herceg”). Ismét ír az ungvári héber gimnáziumról, amely a zsidó nevelés valóságos fellegvára. A tanulók egymás között is héberül beszélgetnek. ,,Diákok és diáklányok klasszikus héber nyelven, szép szefárd[27][27] dialektusban – mint Palesztinában – beszélik a hébert: szavalják Adyt, Petőfit, kárpátaljai származású, Palesztinában élő héber költő, Avigdor Hameiri fordításában. De az ungvári héber gimnáziumban Petőfit és Adyt eredetiben is tudják és szavalják ugyanolyan mély, és bensőséges átérzéssel és felfogással. Byront eredeti angolban és héberben adják elő, mert a zsidó diák megtanulja itt az angol irodalmat is, hogy kivándorlása esetén könnyebben bekapcsolódhasson a héber vagy angol kultúrába.” A héber tudás nagy iskolai haszna, hogy az imák fordítása és a Biblia-fordítás – ami más középiskolák hittanóráit kitölti – szükségtelen, mert a diákok értik a szöveget. Sajnos, amíg a ,,csehszlovák éra” alatt az állam is támogatta őket, a visszacsatolás után ez megszűnt. (Meg kell jegyezni, hogy a visszacsatolt területeken néhány hónap után nemcsak a zsidók csalódtak. A magyar politika visszalépést jelentett a csehszlovák demokráciához képest, főleg szociális és gazdasági téren. Volt is ilyen jelszó: „Minden drága, vissza Prága!”) Nem csak a magyar hivatalos szervek, hanem a zsidó szervezetek sem hoznak anyagi áldozatot ennek a nagyszerű középiskolának a támogatására. 50 ezer pengő kellene az iskolaépület fenntartására! Bizonyos optimizmust tükröz viszont az utolsó oldalon található rövid hír a gimnázium igazgatójának, Fazekas Lajosnak a házasságkötéséről. A palesztinai sajtó kimerítő cikkekben méltatja Patai József új könyvét, mely a Jeruzsálemi Héber Egyetemen tartott előadásait foglalja össze. A könyv bevezetésében Klausner professzor – a héber irodalom tanára a Jeruzsálemi Egyetemen  – így méltatja a magyar írót: ,,Sohasem fog feledésbe menni, amit Patai József a zsidó népért, szellem értékeiért és a héber kultúra feltámadásáért cselekedett…” Említi még Berend László verseskötetét és Sós Endre két új könyvét. ,A ,Zsidó Humor” rovatban vilnai és galíciai anekdotákat olvashatunk. A ,,Krónika és Szemle” rovat: talán érzik, hogy egyre inkább segélyre szorul a magyar zsidóság, mert fényképes írást közöl az amerikai Morris C. Troper úrról[28][28], a JOINT európai elnökéről, aki Magyarországon tett látogatást. Hirdetések között előkelő helyet foglal el az Angol–Magyar Leánynevelő, amelynek tanulói összetételét jelzi, hogy az idegen nyelvekben való ,,tökéletes” kiképzés mellett szigorúan rituális ellátást biztosít a növendék számára.  Dr. Frenkel B. vallástanár intézménye már őszintébb, mert a hirdetésben ott találjuk a ,,zsidó nevelőintézet” jelzőt. A Magyar Cionista Szövetség éves Országos Értekezlete 300 delegátussal zajlott Budapesten. Az előadók a magyar zsidóság múltjáról és jelenéről adtak képet, és megpróbáltak következtetéseket levonni a jövőre nézve. Hangsúlyozták, hogy a cionisták részt vesznek a Pártfogó Iroda[29][29] és a JOINT munkájában. Megválasztották a vezető szerveket. Az országos vezetőség megválasztásánál a harmonikus együttműködés megteremtése érdekében a pártok egységes döntést hoztak. Az Országos Intézőbizottság Elnöke Bisseliches Mózes lett.[30][30]

 

A Júliusi számot a palesztinai országépítés képeivel kezdi. Az egyiknek, amely építkezést ábrázol, aláírása egy Hameiri-idézet: ,,Ha lázas vagy, pionír, építs hát lázzal!” Hajdú Miklós Klein Sámuel professzorról tartott emlékbeszéde nyitja a lapot. A Jeruzsálemi Egyetem magyar születésű tanára nem csak a Szentföld helyrajzát kutatta, de megragadták a magyar föld zsidó emlékei is. Martin Buber kötete a zsidó közösség kérdéseit taglalja. A fiatalságtól várja a zsidóság megújhodását (,,A zsidóság megújhodása”). Simeoni Ábrahám versében egy fiatal leány halálát siratja.

 

,,Megfúlt énekek futnak sorba,

Panaszok gyűlnek nagy csokorba.

Egy fehér lélek, fázva, félve

Könnyet ejt minden kis levélre.

A hajnali szélben sírva szállnak

Harmatos vágyai holt leánynak.”

 

Bálint Rezső egy Párizsba kivándorolt zsidó órás viszontagságairól szól (,,Refol szerencséje”). Gyenes Zoltán a jelenlegi zsidó helyzet vallási magyarázatait kutatja. ,,A szociális igazságok egyre sürgető térhódításával, az országok közötti viszálykodásoknak nemzetközi döntő- és békebíróságokra bízása gondolatával, az államok és népek egyesülésének, összefogásának mind jobban felmerülő szükségességével a zsidóság boldogabb kort és világbékét hirdető prófétáit látja igazolva a világtörténelem fóruma előtt…A zsidó vallás egy etikai szellemű életirányítás, amely az élet minden rezdülését az egyetemessel, a végtelennel, Istennel hozza összefüggésbe.” Spielberger Leó Maapil-regényének folytatása a bevándorló hajó újabb megpróbáltatásait állítja elénk. Korein Dezső megállapításai gyakorlati életbölcsességeket sugallnak: ,,Az emberiség nem rossz, csak egyes emberek rosszak, hiszen a közvéleményben túlnyomó esetben igazságosan alakul ki a bírálat minden emberről. Temetni tudunk, azonban élni nem hagyjuk embertársainkat. Az irigység, féltékenység és féktelen becsvágy sokszor a legértékesebb embert is elgáncsolni – ha lehet, még életében eltemetni – törekszik. Mert temetni és gyászbeszédeket tartani nagyszerűen tudunk.”

 

Wolf József, a nagy újpesti rabbi, Venetianer Lajos munkásságáról emlékezik meg, akinek tudományos tevékenysége a zsidó tudomány majdnem minden egyes ágára kiterjed, de különös tekintettel foglalkozott a históriával, és a liturgia fejlődésével. Sajnálja, hogy a három kötetre tervezett Magyar Zsidóság Története című munkájából csak az első kötet jelent meg. A második tartalmazta volna a zsidók részvételét a világháborúban; a harmadik kötet pedig a forradalmak idejét. Személyes élményeket is közöl a rabbiképzőben őt tanító, ,,örökké mosolygó, kecskeméti dialektusban kedvesen beszélő, főtisztelendő professzorról”. A ,,Tollhegyről” rovatban – a lap szokása ellenére – egy palesztinai gazdasági nehézségről számol be. A háború akadályozza a szállítást, és ez még a citrusgyümölcsöket is sújtja. Hiába gyönyörű a termés, ,,a félig ingyen kínált, pompás, nedvdús gyümölcs mögött a nagy tragédia: hiába adják akár ajándékba is, az aranyalmák nagy része ott rohad, romlik a pardeszekben. Nincs, aki elvigye, nincs, aki megegye, nincs, aki külföldre szállítsa. A narancs is érzi a háborút.” ,,Zsidó Humor” rovatában egy híres prágai rabbi szellemes mondását idézi, aki egy földterületi vitát így zár le, ráillesztve fülét a földre: ,,Drága testvéreim, a föld a következőket mondja: nem vagyok sem az egyiké, sem a másiké, hanem ellenkezőleg, ők mindketten az enyéim. Mind a ketten bennem fognak pihenni. Hát mondd meg nekik, hogy a rövid ideig, amíg rajtam járhatnak, éljenek egymással békében.” Az ,,Új Könyvek”-nél Greidinger Izsák ,,Magyarhéber tárgyi szakszótára” hiányt pótol. A héber nyelvből – mivel évszázadokon át nem volt a mindennapi élet nyelve – hiányzik számos olyan szó és kifejezés, amelyeket a Biblia és a Talmud korában még nem ismertek. Ben Jehuda, a héber nyelv nagy megújítója, már sokat tett e hiány megszüntetése érdekében; és az ő munkáját a héber nyelvi akadémia folytatta. Azonban az általuk alkotott kifejezések nagy része ismeretlen a tömegek előtt. A szerző összegyűjtötte ezeket a napilapokból és közleményekből, majd gondosan csoportosítva, magyarra fordítva Tárgyi Szakszótár címen adta ki Ungváron – nagy segítséget nyújtva így a modern héber nyelvet tanulóknak és alkalmazóknak. Lövy Andor bajai hittanár hitoktatási tanmenetet állított össze polgári és középiskolák számára. Különösen vidéki rabbiknak és tanítóknak akart ezzel segíteni, akik többnyire összevont osztályokat tanítanak. A hátsó borító belső oldalán ,,Krónika és Szemle” rovatban Herskovits Bélának, a fiatal magyar kántorgeneráció egyik kitűnőségének kétoldalas hanglemezét ajánlja. Az ,,Av horachamim” imában az előadó tenorja legyőzi az akadályokat, és nagyszerűen interpretálja a megható imát. ,,Még a laikusnak is észre kell vennie benne a legjobb olasz operaiskolákon nevelkedett kitűnő énekkultúrát. Herskovits Béla lemeze a zenekedvelőnek értékes ajándék. Azoknak pedig, akik zenén és éneken túl a szárnyaló zsidó lelket keresik, több annál: élmény.”

 

Az 1940-es év augusztusi száma már a belső borítóján cikket közölt a Pesti Izraelita Hitközség iskolájának 125 éves fennállása alkalmából rendezett tanügyi kiállításról. ,,A tanításnak prófétain égető tüze s a gyermekben bontakozó jövendőnek megrendíthetetlen hite áradt a kiállítási falakról.” Képek, a gyermekek dolgozatai, kézimunkák és az utolsó évszázad történetének dokumentumai vázolják a magyar zsidó iskolaügy fejlődését. A záró jókívánság nagyon indokolt: ,,Isten adja, hogy élvezhessük ennek a munkának egy jobb világot teremtő, boldogító eredményeit.” A vezércikk a zsidó kulturális feladatokat szabja meg. Irodalmi fellendülést, a zsidó magatartás és zsidó élet kialakítását követeli meg a kor. Hiányolja a zsidóság körében az ifjúsági mozgalmat, amelyet az egyesületek nem pótolnak (,,Zsidó kultúra”). Peterdi Andor szabóinaskodásának egy epizódját eleveníti meg. Kiss Arnold az egykori bakonyi rasekolnak állít emléket. Lázár József földbirtokos hitközségi elnökként valósággal ,,a pápai zsidó Deák Ferenc” volt. Kálmán Ödön a rabbi tudnivalóit összegezte könyvében, amelyből valósággal ,,árad a bölcsesség”. Részletet olvashatunk H. Patai Éva új héber regényéből, egy fiatal leány élete a kvucában[31][31]. Az ereci élet egyik epizódját tárja elénk; egy arab felgyújtja a gyermekházat (,,Mira elmegy…”). Az erzsébetvárosi ,,Hársfa utca” ihleti meg Kuti Lászlót, amikor ezt a címet harmincegy verset tartalmazó kötetének. Ő is alijázni készül:

 

,,Búcsúzom tőled, régi életem,

Gyermekkorom szent állomásai

Még itt vagyok, de már fárad szemem

A végtelen tenger hullámai felé tekint, hol indul már hajóm.

 

Sós Endre is versekkel jelentkezik. ,,Nincsen új szépség és nincs régi”, illetve ,,Könnyek” című költeményeiben kétsoros versszakokba önti szíve fájdalmát. Feuerstein Emil tel-avivi színházi levele a Habima színház bibliai tárgyú színdarabjának nagy sikeréről ír (,,Szodoma”). Horovitz Mór egy 1758-as hitehagyási ügy bonyolult történetét tárja fel (,,Jakubovics Léjba kikeresztelkedik”). Állandóan visszatér a Jeruzsálemi Héber Egyetem témája. Most Donát Gyula ismerteti legújabb eredményeit. Új keletű gondok is vannak az egyetemen: ,,Öt zsidó Nobel-díjast, kik német hazájukat elhagyni kényszerültek, be kellett fogadni, számukra tanszékeket és laboratóriumokat teremteni, ha az egyetem ezen rendkívüli alkalmat nem akarta volna elmulasztani, ily kiváló tudományos erők megszerzésére. Amellett gondoskodni kellett háromszáz lengyel zsidó diák ellátásáról, kik eddig havonta megkapták hazulról az anyagi támogatást. De mióta Lengyelország megsemmisült, ezeknek hozzátartozói mostani helyzetükben képtelenek fiaikat tovább segélyezni. De ez az egyetemre nézve közvetlenül is jelentékeny veszteséget jelentett, mert a lengyel zsidóság, szűkössége dacára, bámulatos módon istápolta az egyetemet.” (Hát, a gettóból bizony nehezen tudnak adományokat küldeni!) A találmányok között említi magyar származású professzorok szabadalmait is. Utolsó mondata jóslatszerű: ,,Mindezeket vegye tudomásul a magyar zsidóság, mert ki tudhatja, hogy nem fognak-e rászorulni a Szentföldre és egyetemére a maguk, gyermekeik és hozzátartozóik számára.” Ábrahám ibn Ezra asztrológiai művének angol és francia fordítását méltatja a lap. A középkorban általános volt a csillagok állásának emberekre hatásában való erős hit, és ez alól a zsidók se voltak mentesek. Ennek példája, hogy a ma is használt ,,Mazal tov” eredeti ugyanis nem ,,jó szerencsét”, hanem ,,jó planétát” jelentett. Barát Endre novellája egy Amerikába kivándorolt zsidóról szól, aki ott meggazdagodott testvérét figyelmezteti zsidóságára (,,Zsenike”). Komlós Aladár a zsidó kultúra aktuális helyzetéről és feladatairól elmélkedik; érdekes módon Illyés Gyula idézetével vezetve be gondolatait. ,,Nagy szükség volna olyan zsidó könyvekre, amelyektől eligazítást, megerősítést és varázslatot kaphatunk, amelyek lelkileg előkészítenek a valóságra…Az emberi életnek igen fontos feltétele az esztétikum, s a mai zsidóság a nürnbergi törvényeknél és különböző változatainál is jobban szenved amiatt, hogy sivárnak és csúfnak látja életét.” Korholja azokat, akik közömbösek a zsidóságuk iránt, mintha ez volna a modernség és műveltség csalhatatlan jele. Idézi Palágyi Lajost: ,,Zsidó, ki népét megveti, az még nem európai, csak rossz zsidó.” Komlós következtetése: ,,A zsidóságot ma csak írói, művészei támaszthatnák fel.” Szokása ellenére német nyelvű könyvet ismertet a lap: Mose Samuel Glaznernek a cionizmusról írt tanulmányát. Feltehetőleg azért, mert a főrabbi szerette a cionizmust, és igyekezett annak minden megjelenését teljes összhangba hozni a vallás szellemével. A ,,Tollhegyről” rovat tel-avivi benyomásokat közvetít. Hangsúlyozza, hogy – érdekes módon – ez az új zsidó város mennyire szereti és ápolja a német kultúrát. Különösen áll ez a zenére, de a Habimában is Schiller-darabot adnak elő, a mozikban német filmet vetítenek. A cikkíró nosztalgiával látja a konzerveken a ,,Made in Hungary” feliratot. ,,Előttünk a Duna-part, a budai hegyek, az Andrássy út, a Halászbástya, a Parlament, a királyi vár…” Szép nekrológban közli Marczali Henrik, a nagy történész halálát. Utal arra, hogy mindig kapcsolatban állt a zsidósággal, ő volt az elnöke az IMIT oklevélbizottságának. A pesti Chevra Kadisa által adományozott díszsírhelyen temették el. A Magyar Izraeliták Szentföldi és Egyéb Településeit Támogató Egyesület közgyűlése elhatározta, hogy a Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetségével együttműködve, idén nagyobb összeget küldenek Palesztinába. Közli a megválasztott új tisztségviselők neveit. Furcsa érzés olvasni a mátrafüredi orthodox kóser gyermeküdülő hirdetését, hiszen ekkor már zsidó gyermekek tömegei haltak éhen a lengyel gettókban.

 

A Szeptemberi szám belső borítóján ad hírt az Országos Izraelita Tanító Egyesület közgyűléséről. Természetesen ,,mindenekelőtt megemlékezett Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltósága húsz éves országlásáról és súlyos gyászáról,[32][32] amelyben a zsidó tanítóság őszinte szívvel osztozott”. Utána köszöntötte a felvidéki és kárpátaljai tanítókat, és csak ennek utána jöttek a napirendi pontok: a Biblia tanítása a héber nyelv szolgálatában, a zsidó nevelő szociális munkája, és az új tisztikar megválasztása. Szintén a belső borítón találjuk szinte minden számban az ,,Üri cofaju” című héber mű ajánlását, ,,amely az orthodoxia szempontjából foglalkozik Erec Jiszraél kolonizációjával, valamint idézetek sorozatával tárja elénk, miként látták nagyjaink a jövő megváltás eljövetelé”. Többek között ez a hirdetés is jele a merev ortodox magatartás enyhülésének a cionizmussal szemben. A lapszám első oldalán Észak-Erdély visszatérését köszönti, erősen hazafias szellemben. ,,Most ünnepet ül a magyar nemzet és a magyar zsidóság is magára ölti a nagy ünnep hangulatát, hogy fogadja testvéreit, akikkel nemzedékek sorsa kötötte össze.” Ekkor még nem sejtették, hogy a magyar uralom négy év múlva az észak-erdélyi zsidók tömegeinek deportálását és halálát jelentette! Vidor Pál köszönti a zsidó újévet, figyelmeztetve a régi kötelességekre. Külön említi a szociális megsegítés fontosságát. Most csak két verset találunk a számban. Az egyikben Patai Edith az élet múlandóságára figyelmeztet. (,,Szemben a halállal”) Egy másik költőnő, Endreiné Steiner Riza, két rövidebb verssel jelentkezik, hitről, életről. Kiss Arnold gyermekkorára emlékezik, meghatottan állva édesanyja sírjánál (,,Egy sír mellett Elul borongó napjaira”). Képzőművészek közül a lap Jedidia-Seelenfreund, Szentesen született, de most Tel-Aviv mellett élő grafikust mutatja be, idézve humoros leveleit. Kohn Zoltán egy új zsidó mesekönyvet mutat be, amelynek anyagát Komlós Aladár és Vihar Béla gyűjtötte össze. Nem véletlen, hogy a mesék világába térnek vissza, hiszen ,,Alig volt kor, amelyben az ember annyira szomjúhozta volna a mese irracionális világát, mint a mai. Mentől súlyosabban nehezedik a valóság az emberre, annál tudatosabban menekül a képzelet teremtett világ felé.” Utal rá, hogy a XVIII. század derekán a chaszidizmus újította meg a zsidó meseirodalmat, amelyből egy kötetnyi szép anyagot olvashatunk most. Berend László novellája már modern zsidó környezetben játszódik (,,Az oroszlánszínű útitakaró”). Fleischer Lipót szépen búcsúztatja az elhunyt Davidsohn Izraelt, a héber költészet nagy kutatóját és egybegyűjtőjét. Kabos Ernő ,,zsidóbb” nevelést sürget.  ,,Felnevelkedett egy zsidó nemzedék, melynek csak nagyon homályos fogalmai vannak a zsidóságról, külső erők kényszere folytán kénytelen azonban a zsidó tömeghez tartozni… A Könyv Népének kezéből kihullott a Könyv, amikor egy pillanatra jogokról, emberiességről álmodozott…” Úgy találja, hogy a nevelésben követtek el hibát, és ezt a neveléssel lehet csak helyrehozni. Annál inkább, mivel: ,,A Könyv Népének kezéből kihullott a kenyér is, érthető, ha két kézzel kap utána, de legalább szemeivel keresse a Könyvet is, mert anélkül élete céltalannak bizonyul…” A ,,Zsidó Humor”-ban azt a mondatot magyarázzák, hogy ,,Jobb a szegény ember, mint a hazug”. Úgy értelmezi, hogy jó szíve van a szegény embernek. Stern Salamon sajátos módon egy református teológus művét idézi és elemzi a ,,Pentateuchos mózesi szerzőségéről”. Korein Dezső az új zsidó generáció problémáit vizsgálja. Szomorúan látja: ,,Áthidalhatatlan űr tátong a vallástalan otthon és a zsidó iskola között. Amit a zsidó iskola tanít, annak éppen ellenkezőjét tapasztalja a szülői házban. Rettenetes dilemma elé kerül a romlatlan gyermeklélek.” Napjainkban kettős nevelésnek nevezik ezt a jelenséget. Az asszimiláció nyilvánvaló csődje arra készteti, hogy javasolja a vallástalan zsidó családoknak a visszatérést a hagyományos zsidó életmódhoz, ezáltal megszüntethető a szülői ház és az iskola ellentéte. Talán ezt szolgálja Schäffer Árpád ,,Képes bibliája”, amely nem csak illusztrálással viszi közel a gyermeki lélekhez a bibliai történeteket, hanem egy kis héber szótárral az élő héber nyelv tanítására is ösztönzést nyújt. Berkovits József ,,Zsidóságunk” című könyve ,,népszerű összefoglalása azoknak az ismereteknek, amelyeket öntudatos zsidónak vagy jó szándékú kereszténynek a zsidóságról tudnia kell.” Végigkíséri a zsidó történelmet, és didaktikus módon az egyes fejezetek végén összefoglaló kérdéseket tesz fel. Minden állítását szaktekintélyekkel és statisztikákkal bizonyítja. Szerinte a zsidóságnak a népek kibékítőjének, a keleti és nyugati kultúra közvetítőjének kell lennie. A Magyarországra nemrég visszatért fiatal Scheiber Sándor az ,,Ünnepnapok” című könyvet ismerteti. A munka tartalmának legnagyobb része fordítás, ezzel nem ért teljesen egyet. Viszont üdvözli, hogy a szerkesztők sorozattá akarják kiépíteni vállalkozásukat. Buk Miklós cionista vezető széles zsidó tömegeket akar megnyerni ,,Mit akar a cionizmus?” című művével. ,,A dolgozat aránylag rövid, adatai, számai mögött ott érződik az a meleg lelkesedés, amelyet egyetlen zsidó szív sem leplezhet, amikor Erecről van szó… Ez a dolgozat propaganda a még becsukott szeműek részére, útmutatás a közeledőknek, és vigasz ezekben a szomorú napokban a már megérkezettek számára.” Nekrológot ír a lap Vázsonyi Jenő államtitkárról, a MÁV volt elnökéről, aki Vázsonyi Vilmos testvérbátyja volt. Annak idején ,,szén-kormánybiztosnak” nevezték, mert az I. világháború alatt sikeresen biztosította a lakosság részére a fűtőanyagot.

 

Az Októberi számát nyitó közleményei (külső borító belső oldalán): Feleki Sándor zsidó költő nekrológja.  Petőfi Társaság tagjaként legszebb zsidó versei a Múlt és Jövőben láttak napvilágot, de sokat fordított is. Mint tisztiorvos 1910 óta volt a főváros szolgálatában. Magyar Cionista Szövetség nívós kultúrprogrammal várja az érdeklődőket Andrássy út 67.sz. alatti újonnan berendezett helyiségeibe. Előadások, szemináriumok, klubösszejövetelek mellett megnyílik a könyvtár, állandó olvasóteremmel. Vezércikkének címe:,,Ünneprevaló…” – alcímének megfelelően zsidó sorskérdéseket boncolgató, s talán ezért válogatták a nyitó képeket főleg Sh. Yedidia ünnepeket ábrázoló alkotásaiból. Geréb László novellája visszavezet abba a keserű korszakba, amikor a zsidó gyermekeket szüleiktől elszakítva sorozták a cári hadseregbe (Az obsitos). Hőse kiszolgált zsidó katona, aki Finnországban telepszik le. Visszaemlékezik viszontagságaira, többek között a krimi háborúra. (Itt a szerző kicsit pontatlan: a gurkák nem a francia, hanem az angol gyarmati hadseregben szolgáltak!) Fürst Aladár írása Jeruzsálem új negyedét, Rechavját ismerteti, amely „a nagy német zsidó kapitalista” alijájának terméke. Abádi Imre verse a ligeti ősz szépségét énekli meg:

A Ligetben most milyen szép az ősz

Mehetek oda ingyen, bármikor.

Vízumdíjat nem kér tőlem senki.

Andalgok, nézem, mennyi változás!

A weekendezők pázsit-asztala

Nyersanyagszín terítőt kapott.

Erre ül majd a nagy lomha medve:

A hófehér, a konok, a jeges…

A Ligetben még olyan kellemes!”

 

Patai Edith a ,,Marannusok” című színdarab tel-avivi sikeréről számol be, közölve a darab egyik részletét. Sass Irén több verset szentel édesanyja emlékének, a szerkesztő reméli a dalok megzenésített változatának minél hamarabbi megjelenését. Feuerstein Emil a palesztinai régészet legújabb eredményeiről tudósít, a Biblia tükrében vizsgálva a Láchisban kiásott leleteket: „ Ősrégi városok egész utcái, piacai, épületei, lakóházak, sírbarlangok, használati s luxustárgyak egész sora, feljegyzések, templomi berendezések kerültek felszínre, melyek új megvilágításba helyezik Palesztinát és zsidó lakosságát…”. Stern Salamon folytatja a református teológus kutatásainak általa már előbb elkezdett ismertetését Mózes szerzőségéről a szent iratokban. Végkövetkeztetései: „Akiben valaha is kétségek ébredtek a Biblia hitelessége iránt, azt Sipos doktor munkájának elolvasása után az a jóleső érzés tölti el, hogy ismét a régi bizalommal és gyermekies tisztelettel fordulhat vissza a szentíráshoz, mert bebizonyosodott, hogy ’ Mose emet, vötorato emet’”. Korein Dezső a boldog békeidőkből hoz történeteket, anekdotákat. A pápai kile életéből vett jóízű történetek kellemes emlékek a frissen meghozott zsidótörvények idején. Jehuda Herskovits tiszteletteljes, de ugyanakkor baráti hangon emlékezik Klein Sámuelre, a Jeruzsálemi Egyetem professzorára, aki 53 éves korában ereje teljében halt meg. Mindenkivel jóindulatú volt, nagy szociális érzékkel, még a diákkonyhát is ő hozta létre. A következő cikk Einstein elméletét zsidó szempontból vizsgálja. „A zsidó nép egészséges életösztöne szükségesnek érzi az anyagnak állandó hangsúlyozását és fontosságát abban az ideális és állandóan mozgó, szerves, szellemi világban, amely legsajátosabb környezetét jelenti.” Az új könyvek rovatban Nyugati László verseskötetét ajánlja és Ben Chaviv héber tankönyvét. Nagy előnyének tudja be, hogy a szerző párbeszédes olvasmányokat ad, ahol az élő nyelv kifejezései inkább kerülnek alkalmazásra. Ezek a héber szövegek folyékonyak és természetesek, nyelvtani magyarázatok rövidek és világosak. Üdvözli a zsidó leánygimnázium önképzőkörének kiadványát az első magyar-zsidó írónemzedékről. Turóczi-Trostler József és Zsoldos Jenő tanárok válogatott szemelvényekben ismertetik meg a mai olvasót a száz év előtti irodalmárok első kísérleteivel. „Túl a tudományos körök megítélésén, akik a maguk szempontjából határozottan hézagpótló műnek és az irodalomtörténet-írás nyereségének tekinthetik joggal e könyvet, az egyszerű olvasó viszont úgy látja, hogy érdemes volt kiadni e megkopott és előásott írásokat, már csak azért is, mert ezzel alkalom adódott Turóczi-Trostler József számára egy olyan pompás, világos szellemtörténeti módszerekkel megírt korrajz bemutatására. Zsoldos Jenő komoly és körültekintő tanulmánya úgy hat, mint amikor régi romokról élvezetesen megírt, szakszerű ismertetést olvasunk, amelynek minden sora találó megállapítás.” Végezetül köszönti a 70 éves Korein Dezsőt, méltatva érdemeit zsidó szervezetek létrehozásában. Többek között megtudjuk róla, hogy a Magyarországra kedvező soproni népszavazásnál Bánffy Miklós külügyminiszter megbízásából ő utazott Sopronba annak előkészítéséhez. Scheiber Sándor ismerteti Turóczi-Trostler József meseszöveg kiadványát, mind a hét mesét kommentálva.

 

A Novemberi szám belső borítóján búcsúztatja Mandl Bernátot, aki nem csak kiváló pedagógus volt, hanem a magyar zsidó múlt „legnagyobb élő ismerője”. Az ő összeállításában jelent meg a Monumenta Hungariae Judaica II. és III. kötete, a MZSM (Magyar Zsidó Múzeum) egyik megteremtője volt. Kohn Zoltán vezércikke a zsidó szolidaritást, az összefogást hiányolja, mert csak ez segíthet ezekben a nehéz időkben. (Kollektív felelősségtudat). Felveti: „Kérdés azonban, hogy máris nem késtünk-e el a sürgős tennivalókkal, hogy megvan-e a lelki föltétele az önmentésnek?” Feuerstein Emil a középkori Rási, a nagy zsidó tudós kilencszázadik születésnapját köszönti, a „mai nem-jubileumi időkben.” Nem csak munkásságáról, de családjáról is ír. Párhuzamot von az akkori és mai üldöztetés között:” Izrael lelke keserű a száműzetésben, mártíromságot szenved a Mindenható nevéért.”

 

Dorion (Friedmann) Izrael könyvében, amelyhez nem kisebb tudósok, mint Freud és Einstein írtak előszót, Popper-Lynkeus, a kora által el nem ismert zsidó feltaláló lángelméjének állít emléket. Találmányai közé tartozott a levegő-kondenzátor és a villamos meghajtású jármű, a ,,villanykocsi.” Tímár Magda és Sós Endre versei képviselik a költészetet. Kiss Arnold egy oroszországi származású kántorról ír, aki a magyar Délvidék zsinagógáiban szolgálja Isten dicsőségét. Junger József szociológiai térre kalandozik: egy zsidó társadalomszemlélet alapvonalait vázolja. Társadalom és vallás egymásba való feloldozását és a normatív beállítottságot tartja a legfontosabbnak. Herskovits Fábián gondolatai a zsidó kiválasztottságról kiemelik a Tóra és a Talmud szerepét. Szomorúan jegyzi meg: „Ha a Tóra földre esik, a zsidó közösség gyászt hirdet, és böjtöl. Vannak viszont emberek, akiknek különös kéjt jelent, ha a Tórát szétvagdossák és sárba tiporják.” Ez az állítása egyaránt vonatkozik zsidókra és nem-zsidókra. Vitatkozik azzal az állítással, hogy ma már a Tórának csak irodalmi jelentősége lenne a zsidó nép életében. Szerinte: „A Tóra csak másoknak jelent irodalmat, amelyet a mindennapi politika változásainak megfelelően hol olcsó propaganda áron árusítanak, hol meg máglyán égetnek el. A zsidóságnak a Tóra a nép örök életének vérkeringését, lélegzésének ütemét jelenti”. Nem kisebb szerző, mint maga Liszt Ferenc ír a zsidó egyházi zenéről. Bécsben hallotta egy zsinagógában Sulzer Salamon kántor énekét. Annyira tetszett neki, hogy leírta gondolatait, benyomásait. „Úgy tetszik, hogy ő maga is ott volt, amikor a piramisok sziklatömbjeit kifaragták, maga is átkelt a Vörös-tengeren, látta, mint merül el a Fáraó a hullámokban… A héber szavak kiejtésekor úgy tetszett, mintha homályos virágok emelkednének szavaikról és zengő kehelyleveleiket szertehullatnák a levegőben. Felséges, diadalmas, ujjongó hangzatok tárták fel Ábel és Noé, Izsák és Jákob istenének világra szóló erőteljességét.” Majd egész oldalnyi írása elragadtatottan szól a zsidó istentisztelet zenéjéről. Annál rövidebb a WIZO[33][33] leányfarmját Boruchovban bemutató írás. Csodálattal ír a munkásnőket képző telep külső és belső felszereléséről, kiemeli, hogy a könyvtárat a leányok túlóra alatt főzött lekvárjának eladásából vették. „…És este, ha elvégezték a munkát, előkerülnek a könyvek, megszólal a zongora és tanulnak, olvasnak, művelődnek…”. Nádass József bukaresti emlékét idézi föl, találkozását egy orosz zsidóval, akit lelkiismerete gyötör egy rossz ifjúkori döntése miatt. Farkas József az ünnepet köszönti Kol-Nidre cikkében. Magyarázza a Kol-Nidre lényegét és tartalmát, ismertetve a háromféle szövegváltozatot.

 

Korein Dezső a Chaszam Szófer pápai unokájáról szólt, emlékezve találkozásaikra (,,Reb Kive Pope”). Mély életbölcsesség jellemezte ezt a tanult, vallásos zsidó embert, aki „a leghevesebb vitát is mosolyogva döntötte el egy-egy analóg Talmud-tételre való hivatkozással, amelynek traktátusából, még a megfelelő pontos lapszámokra is hivatkozva, idézte döntő érveit.” Dicséretnek beillő jellemzés:” Saját személyére igen takarékos ember volt. Jótékonyság terén azonban gavallér…”

Az utolsó lapon köszöntik az OMZSA[34][34] (Országos Magyar Zsidó Segítő Akció) családi naptárát, hosszan méltatva az OMZSA segítő munkáját. Sokan írtak a kalendáriumba, többek közt Várnai Zseni, Barát Endre és mások. Az ,,Új Könyvek” rovatban Fischer Fülöp sárospataki főrabbi vitatkozik a Talmudot rágalmazókkal, főleg Rohlinggal és a hírhedt Luzsénszkyvel. Ezek a nevek már  a múlt században és az első világháború előtt megjelennek a zsidó sajtóban, állításaikat rendre megcáfolják.

 

Kázméri Kázmér Birobidzsánt[35][35] bemutató könyvét meglepő módon a híres, nem zsidó író Tersánszky J. Jenő ismerteti, nem feledkezve meg a szerző szemléletének egyes tévedéseiről. Kiemeli azonban: „Annál rajongóbb, lelkesebb a hangja, amikor kiutat, reményt lát népe számára, ennek a talpalatnyi kis köztársaságnak létében, ahol a zsidóság – úgy, mint egyébként Palesztinában is – megmutatja, hogy életereje az őserdei viszontagságoktól kezdve bírja az iramot, mint akármely más népé”.

 

1940. polgári év utolsó számát Vidor Pál chanukai gondolatai nyitják. A zsidó cserkészmozgalommal foglalkozik, emlékezve Dömény Lajosra, a magyar zsidó cserkészmozgalom alapítójára. ,,Nem volt zsidó cél, amelyért ne küzdött és ne lelkesedett volna. A szentföldi államépítésért éppen olyan fáradhatatlanul dolgozott, mint a zsidó sport vagy a zsidó sajtó ügyéért. Amikor pedig kitört a világháború, önként jelentkezett frontszolgálatra, és azonnal bevonult. Abból a kiegyenlíthetetlen ellentétből, amelyet a zsidóság és a magyarság között ma annyit emlegetnek, semmit nem érzett és semmit nem tudott. Mind a kettőért élt, mind a kettőért kész volt meghalni.” 1914. szeptember 5-én elesett, sírja ismeretlen. Visszatekint a magyar zsidó cserkészmozgalom múltjára, sikereire, amelyek egyáltalán nem indokolják az őket sújtó legújabb hatósági intézkedést. Már januárban előírták, hogy a jövőben zsidó cserkész és vezető csak kimondottan zsidó csapatban működhet, újabb csapatokat nem lehet létrehozni. Ősszel újabb rendeletek születtek, amelyek megváltoztatták a cserkészet eredeti jellegét, mert ,,…A magyar cserkész nem lehet testvére a zsidó és angol cserkésznek.” Komlós Ottó a középkori zsinagógai költő, Jannaj, verseivel és ezek utóéletével áll korunk olvasója elé.

 

Jabotinszky[36][36] halála megrázta a zsidó közvéleményt. J. Klausner jeruzsálemi professzor búcsúztató írása beszámol a jeruzsálemi temetésről, amelyen ő általa még sohasem látott tömeg gyűlt össze. Méltatja a nagy cionista vezető munkásságát, megvédi a rombolás vádjától. ,,Kicsoda építő, ha nem az, aki fel tudott építeni egy új nemzedéket, egy új ifjúságot, amely képes odaadni az életét a teljes megváltásért? És romló-e, aki alátámasztotta a két alaposzlopot, amelyen a nép élete nyugszik: a zsidó hagyományt és a héber nyelvet?” Vezérnek és nemzeti hősnek tartja, aki megfelelt ,,Hős Sámson” című regénye fő alakjának. Az utókor majd igazságot fog neki szolgáltatni!

 

Patai József Salom Schwarz könyvét ismerteti, amely Herzl levelein keresztül rajzolja meg a cionizmus megalapítójának rokonszenves egyéniségét. Idézi szüleihez írott levelét, megható epizódokról számol be anyja iránti szeretetéről. Herzl levelei a palesztinai építés megkezdésének korából a cionizmus történetének értékes kiegészítő részei. Bródy László verse az otthon elhagyásának sok zsidó által kényszerűen megélt jeleneteit villant fel:

,,Itt laktál negyven évig. Menedéked,

Búvóhelyed volt, meghitt otthonod.

Lakásod volt, mióta megszülettél.

Itt éltél és hol halsz meg, nem tudod.

Meggyorsítod a lépted, mintha sürgős,

Halaszthatatlan lenne már utad.

Sietsz egy ismeretlen tartományba

És eltűnsz mint hegy mögött a nap.”

 

Zsidók százezrei vették kezükbe a vándorbotot ezekben az időkben.

 

Palotai Erzsi (K. betű jelzi a neve előtt kassai születését – később elhagyták ezt a betűt) hosszú novellája egy művelt zsidó leány elhelyezkedési gondjait részletezi (,,Eszter és az átképzés”). Tömegeket jutattak a zsidótörvények ilyen válságos helyzetbe! Szabolcsi Lajos két verse mutatvány most megjelent verseskötetéből. Kiss Arnold, a költő rabbi, nekrológja szól pályafutásáról, családjáról, amelynek tagjai részt vettek az 1848-49-es szabadságharcban. Sok városban megfordult, de végül az Öntőház utcai főtemplom szószékén lelte meg a helyét. Negyven évig volt ott rabbi. Idéz verseiből, amelyekben egyaránt szeretettel vall zsidóságáról és magyarságáról. Visszatér a lap a lachisi ásatásokhoz; most Balázs György régész munkájából idézi a feltárt bibliai városról szóló részeket. Felfedezései a Szentírás alapjaira utalnak, fölelevenítenek egy végzetesen jelentős kort, küzdelmeivel, vezetőivel, köztük Jeremiás prófétával (,,A Tel-El-Duveiri ásatások magyar munka megvilágításában”). Komlós Aladár drámája egy palesztinai kisvárosban, időszámítás után 134-ben játszódik. Részlete a Bar Kochba zsidó felkelés egyik felemelő mozzanatát tárja elénk. A sokat emlegetett, akkor még meglévő, bár nem éppen virágzó máramarosi zsidó lakosság életét ismerhetjük meg Hübsch Alfréd: ,,Máramarosi képek” című úti beszámolójából. Felsővisót mutatja be a visszacsatolt területekről, ahol ,,mindenki igen nagy örömmel és bizakodással van a felszabadítók iránt”. (Hát, ebben hamarosan csalódniuk kellett!) Nagyon szegények; fájó probléma a munkanélküliség. ,,Várják most a magyar zsidóság áldozatkészségét, amely felsegíti és kenyérhez juttatja őket.” Sajnos, mi már tudjuk, hogy a zsidótörvények sújtotta anyaországi zsidóság nem tudott segíteni ezen a téren, a rendelkezések tízezrek kezéből ütötték ki a kenyeret. Történelem iránt érdeklődők számára különösen izgalmas a nagy Heinrich Graetz történetírónak most újra megjelent, 1846-ban írott első műve. Kiemeli az akkor még fiatal zsidó tudós bevezető szavait: ,,A zsidóság szigorú értelemben véve, egyáltalán nem vallás, hanem államtörvény…” A XIX. századi emancipációs korban – amikor a zsidóságot megpróbálták csak felekezetnek feltüntetni – bátorságra és éleslátásra vallanak ezek a szavak. Kifogásolja viszont, hogy Graetz teljesen kihagyta munkájából a chaszidizmus hatalmas szellemi mozgalmának valamilyen értékelését. Talán Kiss József emléke ihlette Wolf József ,,Magyar zsidó papköltők” című írását. Rengeteg nevet említ, kiemelve, hogy legtöbbjük a budapesti rabbiképző növendéke volt. Közülük Makai Emil, Kecskeméti Lipót, Patai József és természetesen Kiss Arnold a legnagyobbak. Nagyon jellemző a korra, hogy általa említett Vajda Bélának, a kiváló losonci főrabbinak és héber költőnek az unokája – a szintén költő Róna József – már Montevideóból küldi verses üzenetét (,,Levelet kaptam hazulról”):

 

,,Nehéz fejem kezembe hajtom

Eltemetem a fáradt homlokot,

Két kis könnycsepp áztatja arcom

És hazagondolok…

 

Az ,,Új Könyvek” rovatban az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat évkönyvét bemutatva, a szerzők előkelő névsora után felteszi a kérdést: ,,Nem lehetne-e az IMIT munkásságát még szorosabban a mához kapcsolni?”

 

Az 1941. januári – a polgári évben az első – szám vezércikke a Keren Hajeszod működésének eredményeit sorolja. Palesztinai telepítések során százezrekről gondoskodott, építette a héber iskolahálózatot, és a diaszpórában terjesztette a cionizmus eszméit. Nagyobb önfeláldozást, több adományt kér a zsidó néptől! Öt év alatt 25 millió fontot akartak összegyűjteni, de csak 8 millió jött össze 20 esztendő alatt! Különösen a gazdagok voltak szűkmarkúak: ,,Ami pénz összegyűlt, a tömegek adományaiból, a szegények fillérjeiből gyűlt. Csak az erkölcsi erőnk volt az, amire támaszkodni lehetett.” Már Herzl is hiába próbálta elnyerni a nagy zsidó pénzemberek támogatását!

 

Gyenes Zoltán cikke a zsidó gyermekek lelki sérelmeinek begyógyítását szorgalmazza (,,Lelki gondozást a zsidó ifjúságnak”). Mivel a szülők el vannak foglalva, nagyobb feladat hárul a papokra és a pedagógusokra. Virágné Lustig Sári novellája egy zsidó család életébe vezet be, ahol a férj már Palesztinában van, felesége és gyermekei még csak készülnek az alijára (,,Mai történet”). Scheiber Sándor Blau Lajos, a Rabbiképző igazgatója hagyatékának rendezése során szerzett tapasztalatait osztja meg az olvasóval. Sorra veszi az egyes tételeket, tartalmuk jelzésével. Róth Siegfried[37][37] a zsidó társadalomelmélet új eredményeit taglalja. Áttekinti a zsidók elhelyezkedését a különböző foglalkozási ágakban, történelmi korszakonként. Végkövetkeztése: ,,Tényként szögezhetjük le, hogy a speciális zsidó társadalom a liberális asszimiláció korszakának végén is fönnállott, és annak önálló vizsgálata szükségszerű, ha meg akarjuk érteni a most beköszöntő új periódus mozgató erőit és szerkezetét…” (,,A zsidó szociológia jogosultsága”). Korein Dezső folytatja ,,Hangos gondolat”-ait. ,,A próféta szerint Istenfélelem és emberszeretet legyen a zsidó ember életfeladata…” Igyekszik a nehéz helyzetben is vigasztalni olvasóit: ,,A világégés közepette létezik és utána is sértetlenül fennmarad egy tűzálló drágakő, a valláserkölcsi eszme, amely a jövő világnak is szilárd alapját fogja képezni. A kifáradt emberiség e drágakő birtokában fog a nagy rázkódtatások után nyugalmat találni és szellemileg, lelkileg felfrissülni…” Üzen ellenségeinknek is: ,,A vérbeli antiszemitának sehogy sem tudunk kedvében járni. Ha ilyenek vagyunk, miért vagyunk ilyenek? Ha mások vagyunk, miért vagyunk olyanok. Ezt ők sokkal világosabban fejezhetnék ki, ha egyszerűen kimondanák, amit gondolnak: egyáltalán ne legyetek.” Hát ennek az érdekében ők megtették, ami rajtuk múlott!

 

Víg György írása mezőgazdasági munkát végző zsidó fiúk csoportjáról tudósít. Készülnek Erecbe, megosztják egymással csomagjaikat (,,Jolán néni”). Gervai Sándor a nemrég elhunyt Kiss Arnold rabbi – költő irodalmi érdemeit emeli ki, sok címmel. ,,Kiss Arnold költészete és irodalmi munkássága nagy értéke a magyar-zsidó irodalomnak. Olyan korban, mikor a hazai zsidók egészben véve lélekben és magatartásban eltávolodni készültek a zsidóságtól, ő tükröt tartott eléjük, amelyben meglátták önmagukat…” Az OMIKE művészestéi egyre látogatottabbak és színvonalasabbak. ,,A mozgalom eszméből mindjárt tetté is vált” – állapítja meg a folyó évad művészi eseményeit felsoroló írás. Az elismerés jele az is, hogy a Pesti Izraelita Hitközség Vallásos Köreinek Chanuka-estje az OMIKE Művészakció keretében került bemutatásra.

 

A ,,Zsidó Humor” rovata most általános jellegű, az adomáknak nincs neve és helyszíne. Az ,,Új Könyvek” rovatban a harmadízben megjelenő ,,Ararát” magyar zsidó évkönyvet mutatja be. ,,Az Ararát azzal a célkitűzéssel indult, hogy megalkotja a modern magyar-zsidó irodalmi közszellemet, és ezen az úton jelentős állomás a legújabb kötet, amely sajátos színt és különleges értéket jelent a magyar zsidó kiadványok között.” Érdemül tudja be, hogy az írók a kor zsidó problémáit vetik fel, és a kor műveltségi színvonalán szólnak az olvasókhoz. A szerzők jelentős része szinte klasszikus. Szép Ernő, Mohácsi Jenő, Pap Károly mellett megjelennek olyanok, akik 1945 után lettek igazán híresek: Goda Gábor, Keszi Imre, Molnár Ákos és mások. ,,Érdekességük miatt külön meg kell említeni a kötet írásai között József Attilának egy kiadatlan versét, mely a Smá Jiszráél-motívumhoz kapcsolódik, kiváló magyar íróknak Kiss Józsefhez intézett hódolatos leveleit és Vészi Józsefnek egy fiatal hölgy emlékkönyvébe írt sorait.” Az előzőekhez hasonlóan ezt a kötetet is Komlós Aladár szerkesztette, az előzőszó az ő munkája. Keszi Imre a zsidó szellem és irodalom kérdését feszegeti új könyvében. A kritikus Abádi Imre üdvözli Kesziben a kitűnő publicistát, akinek stílusbeli technikája Ignotusra emlékeztet, de jóval tisztultabb, szellemesebb és meggyőzőbb. Kifogásolja viszont, hogy nem a zsidó irodalom fő kérdéseivel foglalkozik (,,A könyv népe”). Jó véleménnyel van viszont a folyóirat Szabolcsi Lajos verseskötetéről, amelyben ,,a következő boldogabb nemzedékek a kor dokumentumait fogják látni” (,,Vigasztaló”).

 

Abádi Imre verse – talán némi aktualitással – egy rabszolga énekét idézi, és a reménynek hangot adva, a Palesztinában élő Patai Józsefnek ajánlja (,,A Biblia románca”). Endreiné Steiner Riza versében édesanyjára emlékezik.

 

,,Gyermek maradtam én,

– bár elszálltak az évek –

Amíg e szót ,,Anyám”

Mondhatta ajkam néked.

De jaj, időd betellett,

Nem őrködsz már felettem,

Gyermekvoltom emlékét

Sírodba eltemettem…

 

Az 1941. februári szám vezércikke mélyen szántó gondolatokat hoz az asszimiláció – amelyhez oly nagy reményeket fűztek – csődjéről. ,,Néphalállal” egyenlőnek tartja az asszimilációt, és kutatja ,,ennek a szántszándékkal elhatározott népi öngyilkosságnak” okait. Pedig ez tragikus következményekkel járt, gyökértelenné tette őket (,,Szellemtörténeti szempontok az asszimiláció problémájához”). Schnabel László szépen mutatja be Giszkalay Jánost, az Erdélyből alijázott zsidó költőt. ,,Az erdélyi zsidóságnak prófétája halhatatlan szolgálatot tett a magyar kultúrának is, midőn zsoltáros, bibliás, zengő, szép magyar nyelvét írásain keresztül magába szívhatta az a generáció, amelyik ott és akkor nőtt fel, ahol és amikor tilos volt a magyar szó, a magyar beszéd.” Barát Endre édesapjához írott verse és Poll Ernő: ,,Lázas élet” című költeménye képviseli a zsidó költészetet a lapszámban.  Komlós Aladár érdekes módon néger költők fordításait tárja az olvasók elé, talán azért, mert időszerűnek tartja egy másik jogfosztott kisebbség sorsára figyelmeztetni. Így vall erről: ,,Egy pillanatra szinte irigylem helyzetüket: bőrüket, e börtönt, melynek voltaképp szabadságukat köszönik, mely nyíltságra, bátorságra kényszeríti őket, s lehetetlenné teszi, hogy előkelő renegátok legyenek…” Ekkortájt a zsidók még a feketéket is irigyelték: volt egy pesti kuplé ami slágerré vált: ” Miért születtem hébernek, miért nem inkább négernek?” 

 

Csermely Gyula a marannus sorsot eleveníti fel XVII. században játszódó novellájában (,,A hazatalált lélek”). A Jeruzsálemben elhunyt Joseph Budko grafikus művészete már többször jelentkezett a folyóirat hasábjain. Most több művét elemzik. Teszler Herman a zsidó szociológia utóbbi időkben megnőtt népszerűségéről elmélkedik. Sajnos, a fejtegetések túl általánosak és elméletiek. Jobb lenne a tényekből kiindulni, .,,Lelkiismeretes szociológiával kell kezdeni: amolyan zsidó város–falu kutatással.” Pontos terve van egy mozgalom megszervezésére; utolsó soraiban Illyés Gyulát idézi (,,A magyar zsidó szociológia alapvetése”).[38][38] Scheiber Sándor folytatja Blau Lajos levelezésének feldolgozását. A mellékelt fénykép tábori rabbiként, egyenruhában ábrázolja a rabbiképző tudós igazgatóját. Stern Magda falusi zsidó életképe egy zsidó házaspár napjait vetíti elénk (,,Az ezüstfátyol”). Abádi Imre Palesztinában élő költőt az ereci táj szépsége ihlette meg ,,Élő díszlet Chopin C-dúr preludiumához – A Genezáret partján egy nyárutói délelőtt” című versében:

 

,,Parti sátrunk két függöny-szárnya:

Boldog két karunk kitárva

Ózonnak, fénynek, hullámoknak,

Sötét, bólintó citrusoknak

Valaki olvasztott ezüstből

Gömböket fújt fel az égre:

Lenevetnek egy sómér-párra[39][39],

Csókjukat ringatja a bárka.

 

Kenéz-Kurländer Ede erdélyi zsidó barátjának állít emléket, akinek érdekes javaslatai voltak a

Chevra-munkához. (,,Dr. Konrád Béla utolsó vacsorája”). Az ,,Új Könyvek” rovatban Berkó Sándor verseit ajánlja, akinek ,,egy egész tönkre tett ifjúság fájdalma sír fel címadó szép költeményében” (,,Az ördög köpenyében”):

 

,,Anyám szeméből kék mosoly úszkált gyerekszemben,

Apám szívéből rózsafát hajtott a dal szívemben,

Meséskönyvemben véresen lakolt rossz s kegyetlen.

Ó gyermekségem istene, ki átkozott el engem?”

 

A rovat bemutatja a ,,Spinoza-füzetek” sorozatában megjelent két cionista szellemű munkát. D. Sabbataj könyve a Zsidó Nemzeti Káté röviden, tartalmasan ismerteti mindazt, amit a zsidó nemzeti otthonról minden zsidónak politikai vonatkozásban tudnia kell. Szilágyi Dénes Betár-vezető ,,Palesztina” című füzete összefoglalja mindazt, amit föld- és néprajzi, közgazdasági, szociológiai stb. szempontból Erecről mindenkinek illik tudnia. Nagyon meg van elégedve a szerkesztő a ,,Spinoza-füzetek”-kel, nemcsak szép kiállításuk és olcsóságok miatt, hanem mert nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar zsidóság megismerje a zsidóság értékeit, történelmét, nagyjait. Csak így tudja ellensúlyozni a sorvasztó és pusztító külső hatásokat, amelyek érik.

 

,,Krónika és Szemle” rovatában jóleső érzéssel olvashatjuk, hogy a Szentföldön is megemlékeztek Kiss Arnold költő-papról. Egyre többet foglalkozik a lap az OMIKE nemes tevékenységével, amellyel szellemi táplálékot és kulturális vigaszt nyújtanak a zsidóságnak az egyre nehezedő időkben. Idei képzőművészeti kiállításuk az Üllői úton tárlatvezetésekkel és zenés teadélutánokkal várja a látogatókat.

A ,,Zsidó Humor”- rovat: az előző számokban többször emlékeztek a híres Rav Kive Pope pápai rabbi alakjára. Két szellemes anekdotával zárják a lapot. Az egyik egy gyakori szituációról szól, amikor a rabbinak előre kezet nyújt egy hölgy, bizonyos Weiszné. R. Kive udvarias válasza: ,,Elegendő nekem, kedves hölgyem, a szava, hogy ön a Weiszné. Nem kell, hogy kezet adjon rá.”

 

A Márciusi szám vezércikkét a nemrég lefolyt népszámlálás teszi aktuálissá. Utal az egykori izraeli nyilvántartásra, amikor is mindenkinek egy fél sékelt kellett beadnia (Vidor Pál: ,,Időszerű gondolatok”). Herskovits Fábián bizonyítja, hogy az asszimiláció nem szünteti meg az antiszemitizmust (,,Asszimiláció és antiszemitizmus”). Sorra veszi a zsidóság elleni vádakat, és igyekszik röviden megcáfolni ezeket. Scheiber Sándor 70. születésnapján köszönti Heller Bernátot. Életrajzi adatokon kívül számot ad munkásságáról is, kiemelve a Szentírás-tudományt, az aggáda-kutatást és a meseirodalmat. Vihar Béla édesanyjához írott két verse képviseli a költészetet a lapszámban.

 

,,Anyám, anyám,

Kicsinyke, szomorú anyám,

Ha majd haza jő a te fiad,

Állj ki ajtónkba, mint egykor,

És övezd fel kék kötényedet,

emlékek kék kötényét,

Hogy belefúrva fáradt fejem,

A te jó kezed simogassa.”

 

Nehezen tudja megállapítani Lewis Browne: ,,A kiválasztott nép” című könyvének műfaját, amely a zsidó-kérdéssel foglalkozik. Végkövetkeztetése: ,,A zsidóságnak olyan réteget kell kitermelnie magának Palesztinában, amely példakép legyen az egyetemes zsidóság előtt.”

Székelyné Dénes Erzsébet ,,Eszter” című verse a Purimot köszönti, reményt öntve az üldözött zsidó népbe.

 

,,Azt mondanám: Népem, ne félj!

Meglásd, elmúlik a veszély,

Mert mindenütt van szeretet,

Mely embert emberhez vezet.”

 

Szabolcsi Lajos: ,,Jeruzsálemi történet” című novellája bibliai históriát idéz fel. Grózinger M. József kora nagy francia filozófusának zsidó forrásait kutatja (,,Bergson zsidósága”). Még mindig sok a megemlékezés Kiss Arnoldra. Berend László emberi vonásait idézi fel kedves történetekben. Riportot közöl az OMIKE Művészakció második képzőművészeti kiállításáról. Előtérbe kerültek a tárlaton a szociális tendenciák. ,,A kiállítás anyaga a motívumok arányos részében bibliai és zsidó, levegőjében magyar… Nincsenek meglepetések, csak a szolid nívó, amelynek külön megbecsülés jár mégis, mert a művészi meggyőződés szimpatikus heve konzerválja a művészi hitet a világkáoszban.”
Felsorolja a kiállító művészeket – közülük nagyon sokan nem élik túl a későbbi üldöztetést. Sikeresen fáradoznak a kiállítás sikeréért a zsidó nőegyletek jószívű hölgyei.

 

Eddig nem nagyon foglalkozott a lap a MIEFHOE (Magyar Izraelita Egyetemi és Főiskolai Hallgatok Országos Egyesülete) tevékenységével. Most beszámol a dunántúli csoport közgyűléséről, ahol elhangzott, hogy a MIEFHOE ,,kultúregyesület”. Reális szemléletre mutat, hogy szeretnék magukat jobb időkre átmenteni, és ehhez komoly kultúrmunka szükséges. Ezért Pécsett szabadegyetemi előadássorozatot rendeznek, különféle tudományos témákban. Rónai Mihály András Révész Bélának Max Nordauról írt könyvét ismerteti. Ritka jelenségnek tartja a magyar irodalomban, hogy nagy író biográfiát írjon. Is J’hudi héber szerző a ,,muszar-irodalommal” ismerteti meg az olvasókat. Új virágzását látjuk napjainkban ennek a műfajnak, nem csak a templomi szószéken, hanem világias köntösben, az irodalomban is. ,,A megmaradt zsidó sajtó rendelkezésére álló lapterjedelmének ötven százalékát muszar[40][40] vagy muszar-jellegű írások töltik ki. Ez a hely nem is bizonyul elégnek, külön orgánum keletkezett, amelynek ténykedése kizárólag a muszarban merül ki, ezen kívül röpiratok, füzetek, könyvek jelennek meg hasonló céllal…” A zsidóság különböző árnyalatainak megvan a maga irányzata a műfajban, így a cionizmusnak is.

 

A ,,Zsidó Humor” egyetlen szemelvényét a dubnói magid szellemes hasonlata képviseli, egy szakácsnő esetéről. A ,,Krónika és Szemle” rovatban Sass Irén és Pap Károly szerzői estjeit ajánlja, valamint felhívja a figyelmet a ,,Libanon” című folyóiratra, az Országos Magyar Zsidó Múzeum Tudományos és Művészeti Egyesület közlönyének legújabb számára, amelyben a zsidó tudományos élet legjobbjainak magas színvonalú tanulmányai olvashatóak. Hosszan búcsúztatja a lap Szirtes Zsigmond csillagászt, egyetemi magántanárt. Kiemeli, hogy igazi ,,self-made man” az elhunyt, aki saját erejéből emelkedett oly fokra, hogy a külföldi tudományos intézetek versengtek érte. Kövesligethy Radó tanítványa volt az ógyallai obszervatóriumban. Külföldről tért haza a világháború kitörésekor, csomó kitüntetést szerzett, köztük német vaskeresztet. (Vajon a nácik visszavonták-e?)

 

Az áprilisi száma vezércikke magának Saul Csernichovskynak, a héber költészet nagy alakjának, a palesztinai PEN-klub elnökének, a tel-avivi ,,Múlt és Jövő” jubileumi esten elmondott megnyitója. A folyóirat 30 éves jubileuma alkalmából nagyszabású ünnepségeket rendeznek Erecben. Csernichovsky áll a jubileumi bizottság élén, aki megnyitójában sajátságos és egyedülálló jelenségnek tartja a folyóiratot, nagyon kiemelve Patai József érdemeit. ,,Nincs héber írónk, aki ilyen sokoldalú, sok elágazású munkát végzett volna. Írt verseket, tanulmányokat, cikkeket, elbeszéléseket, képeket a Kabala, a chaszidizmus világából, vitairatokat a zsidóság problémáiról, nagy életrajzot Herzlről, írt magyarul és héberül, alkotott, kutatott, fordított és magyarázott. Még fiatal korában fölfedezett ismeretlen költőket az oxfordi Bodleiana kézirataiból, és az idén jelent meg Palesztinában új héber könyve…” Végső tanulságként Patai írásainak összegyűjtését és kiadását javasolja.

 

Tímár Magda és Pap Izsák rövid versei után Komlós Aladár kiadandó verseskötetéből idéz egy verset, valamint Ekstein Ottó: ,,Éji látomás” című verséből, amelyet Ezékiel jóslata ihletett meg:

 

,,Hold sütötte forró éjjel sivatagban szerteszéjjel

Sziklafal közt, hol vad széllel versenyt zúg az ősi jaj

Elefántcsontként fehéren ragyogva az éji fényen

Elhagyott kopár fenyéren régi csontok porlanak.

Ősi csontok, régi csontok, málladó halotti hantok

Figyeljetek rám, hadd mondok új időkben igét!

Túl a csonton, túl a holton, túl a véres harcporondon,

Túl mulandó földi gondon, élve él a Gondolat…”

 

Pap Károly színdarabjának részlete Ráchel és Lea történetét eleveníti fel. David Malkin szobrász jeruzsálemi kiállításáról elismerően számol be a lap, néhány munkáját is láthatjuk. Optimista jövendölése: ,,Malkin még művészi pályájának első állomásainál tart. A háborús idők múltával bizonyára szélesebb horizontok nyílnak meg előtte…”

 

Patai József Herzl gyermekkori magyar írásait kutatja a jeruzsálemi Herzl-archívumban. Eddigi eredményeit néhány oldalon megosztja a lap olvasóival. Hangsúlyozza, Herzl jó magyarságát és magyaros stílusát. Egyik írásának fényképe nem csak kézírását mutatja meg nekünk, hanem szórakozásból rajzolt arcait is, amelyek bizonyos művészi tehetségről tanúskodnak. Kiemeli a Belvárosi Reáltanodában (a mai Eötvös József Gimnázium) töltött időt[41][41], ahol egyik oszlopa volt az önképzőkörnek. Úgy látszik, ekkor még nem foglalkoztatta a zsidóság Herzlt, magyar és görög mitológiai témákról ad be dolgozatokat.

 

Farkas József a Hállel-ima szerepéről értekezik a zsidóság életében (,,A felszabadult Izrael hálaadó éneke A Hállel”). Írása végén reményét fejezi ki: ,,…Vajh, ha zenghetnénk előtted, megváltó urunk, új éneket! Várva várjuk, hogy énekeinket vígra válthassuk, szomorúból vígan hangzóra, panaszból ujjongóra!” Virágné Lustig Sári egy lengyel menekült leány sorsáról ír (,,Mirjam”). Wolf József olyan hazai zsidó történészeket sorol fel, akiknek rabbiképesítésük van. Csoportosítja őket aszerint, hogy külföldön vagy itthon tanultak-e. Mindegyikőjük neve mellett megemlíti legfontosabb munkáját, így valósággal körképet adva a magyar-zsidó történeti kutatásokról (,,Magyar zsidó pap-történészek”). Scheiber Sándor befejezi Heller Bernát 70. születésnapjára írt tanulmányát. Zsidó humorként két viccet közöl: az egyik Lengyelországban, a másik Tel-Avivban játszódik. Utóbbi nagyon jellemző:

 

,,Reuben hozzálép Simonhoz egy tel-avivi kávéházban, és szótlanul ráteszi kezét a vállára. Simon felugrik:

Már megint adósságkövetelés! Azt hiszed talán, nekem pontosan fizetnek ezekben az időkben?

 

A ,,Krónika és Szemle” rovat részletesen beszámol a vezércikkben már említett tel-avivi ,,Múlt és Jövő” jubileumi estről. A magyar cionista mozgalom alapítói megszólaltak, de a halottakról is megemlékeztek. Az esten Avigdor Hameiri javasolta a Palesztinában a ,,Múlt és Jövő”, héberül: ,,Avar veatid” néven irodalmi intézmény alapítását a magyar zsidó irodalom héberre fordítására. Örömmel számol be a lap alijázók búcsúztatásáról. ,,A jelenleg fennálló ezernyi nehézség ellenére chalucok, egyetemi hallgatók több csoportja indult Magyarországról Palesztinába.” Komoly Ottó, az MCSZ elnöke búcsúztatta őket.

 

Az ,,Új Könyvek”-rovatban az Országos Bikur Cholim Betegeket Gyámolító Egyesület 70. évfordulójára kiadott emlékkönyvet ajánlja, amely nem csak az egyesület történetével, működésével, hanem általános szociális kérdésekkel is foglalkozik (,,70 év a betegek szolgálatában”). Gervai Sándor, szokatlan módon, egy másik folyóiratot mutat be, a ,,Magyar Zsidó Szemle” új kötetét. Szerzői jeles zsidó tudósok; közli az írások érdeklődésünkre számot tartó címeit is.

 

A májusi szám vezércikke a hitközségi választásokhoz szól hozzá, kritikus hangnemben. Az egyetemes zsidó népképviseleti szerv megteremtésére lenne szükség, de ez még várat magára.Pedig ideje lenne meggátolni a tömeges kitéréseket. ,,Szakítani kell azzal az önámítással, hogy mi csak vallásfelekezet vagyunk. Mi elsősorban nép voltunk, vagyunk és leszünk. Nem a zsidótörvények tettek azzá bennünket, a zsidótörvények legfeljebb csak deklarálták az amúgy is befejezett tényeket.” Megfenyegeti a régi vezetőket, arra az esetre, ha nem vállalják a zsidó népi gondolatot. Ez esetben: ,,Előbb-utóbb, de feltartóztathatatlanul azok fogják átvenni a vezetést, akik fenntartás nélkül fogják a zsidó népi gondolat jegyében tömöríteni a magyar zsidóságot, és a szomorú jelenből egy boldogabb jövő felé vezetni.”

 

Junger József szociológus a kisebbségi lét problematikájáról elmélkedik cikkében. A magyarok közül idézi Győri Dezső és Dékány István professzor gondolatait, majd a nagy zsidó filozófus, Martin Buber figyelmeztetését: ,,A nemzeti nevelés mellett egy pillanatig se hanyagoljuk el az általános emberi nevelést sem… Ő hirdeti a bibliai humanizmushoz való visszatérésünket is” Endreiné Steiner Riza Kayserling Jolánnak, a XIX. századi zsidó festőművésznőnek állít emléket. Ritkaságként kottával közli Sass Irén péntek esti versét. Az utóbbi hónapokban mellőzött Patai Edithnek négy versét is közli.

 

Abádi Imrének egy híres zsidó szobrászról – Antokolskyról – írott novelláját aktuálissá teszi, hogy nagy alkotása, a hágai Spinoza-szobor, veszélybe került a háború és Hollandia német megszállása miatt. Antokolsky pályakezdését eleveníti fel, művészi indulása meseszerű részét.

 

Tímár Magda verse zsidó gyerekekről szól:

 

,,Mintha minden zsidó kisgyerek

Mesét álmodó lelke vágyódna bennem,

Úgy indulok a napok elé.

Tudom, hogy minden indulás csalódás

És minden csalódás földre sújt,

Mégis menni akarok, látni a lehetetlent,

Hinni a hihetetlent, a csodát.”

 

Patai József írásában Chedera palesztinai telep félévszázadára tekint vissza. Az arab támadások mellett a maláriát is le kellett küzdeni. Fejlődésére jellemző, hogy most már harmincegy új település tekinti magát ,,Chedera leányának”. Vidor Pál a templom fogalmáról beszél a zsidó tudományban. Érezni kell, hogy a templom ,,évezredek emlékét őrzi, és évezredek akarásairól tanúskodik”. Korein Dezső a szombathelyi ortodox hitközség életéből közöl néhány esetet. Amikor ő volt az ottani elnök, sokat beszélgetett egy tekintélyes hívével, akit a vallási előírások betartására buzdított – kevés sikerrel. Szilágyi Géza Komlós Aladár új verseskötetét elemzi. Kénytelen megállapítani, hogy Komlós napjainkban ,,érintésesen közelről, karnyújtásnyira látja megint az elmúlt évszázadok ködében már eltűntnek vélt gettós, régi kort”. Üdvözli, hogy a költő egyre szorosabb kapcsolatot ápol népével.

 

A ,,Krónika és Szemle” rovat nem-zsidó eseménnyel kezdődik: köszönti a Délvidék visszacsatolását. Említi, hogy kiket köszönt ,,a zsidó testvéreket, akiket most a történeti fordulat visszakapcsol a magyar zsidóság ezeréves sorsközösségébe.” Nem láthatja előre, hogy ezek közül a zsidók közül a következő év januárjában Újvidéken legalább nyolcszázat a magyar honvédek és csendőrök milyen kegyetlenül fognak lemészárolni! Kárpátaljára is kitekint, részletesen írva az ungvári héber elemi iskola és óvoda purimi kultúrelőadásáról, ahol többek között magyar darabot adtak elő, de héber dalbetétekkel.

Újabb zsidó kivándorló csoportokról ír a lap. Előkészítő tanfolyam elvégzése után mennek fiatal mezőgazdasági munkások és iparosok Palesztinába, fog indulni egy kétszáz fős gyermekcsoport is. ,,A Magyar Cionista Szövetség, a Palesztina Hivatal, a Pártfogó Iroda és JOINT közös munkájának eredménye, hogy a mai nehéz utazási viszonyok közepette is sikerült ennek a csoportnak indulását létrehozni, és ismét növekedhetett azoknak a száma, akik otthont találnak az ősi földön.” Általában dunai, majd tengeri hajóút vezetett Palesztinába. Nagy eredmény volt ez, hiszen a mandátumot kezelő Nagy-Britannia hivatalosan hadban állt Magyarországgal.

 

Szokatlan a lap hasábjain a könnyű műfaj, de cikket szentel Sass Irén műdal- és sanzonszövegeinek, amelyeket Herskovits Béla főkántor és Kuti Sándor zenésített meg. ,,Szerencsésen egyesül bennük a hagyományos, héber zenei téma a modern formaművészettel. Reméli, hogy a példát mások is követni fogják, és a zsidó rendezvények műsorain egyre több eredeti, ötletes, valódi zsidó műsorszámmal fogunk találkozni.”

 

Dunaföldváron beiktatták az új főrabbit, Scheiber Sándort. Az avatóbeszédet Heller Bernát mondotta, szintén rabbi édesapja áldotta meg a fiát. Bizonyára nagyon boldog volt, nem sejtvén, hogy feleségével együtt az ostrom alatt a nyilasok áldozata lesz a budapesti Üvegházban.

 

A Magyar Zsidó Szellemi Közösség szervezet budai kultúrestjein a folyóirat hasábjain állandóan szereplő nevek munkáit adták elő. Szabó Lajos mesejátéka nagy sikert aratott az OMIKE színpadán. (,,A király gyűrűje”) Úgy látszik, hogy a zsidóság egyéb lehetőségek híján a kultúrában keres önmegvalósítást.

 

Junger József a Júniusi szám vezércikkében a zsidó ifjúság és az idősebb zsidó generáció szemléleti különbségeit vizsgálja („Generációs problémák a magyar zsidóságban”). Szomorúnak látja a magyar zsidóság belső helyzetét: „Külső megnyilvánulások azt mutatják, hogy a zsidó közösség még igen messze van attól a belső reorganizálódástól, attól a komoly felkészültségtől, amit helyzete hallatlanul kritikus volta megkövetel. Mai helyzetünkben már nem is az a legszomorúbb, hogy szigorú paragrafusok kerítik el életünket, hanem ahogy e paragrafusokat a zsidóság fogadta, feltárva közben teljes tehetetlenségét, tervnélküliségét, igazi méltóság-hiányát.” Reménykedik a komoly, gondolkodó zsidó fiatalságban, akik elődeikkel ellentétben már nem az asszimilációban látják a megoldást, és eljutottak „a népi gondolathoz, ami ma szemléletének legdöntőbb vonása”. Ebben segítségükre van, hogy megindult az átrétegződési folyamat, osztályhelyzetük megváltozott, ma már az érettségizett zsidó fiatalság zöme gyárakban és műhelyekben dolgozik. Tapintatosan nem említi, hogy ezt nem önként vállalták, a zsidótörvények állásnélkülisége kényszeríti őket a munkapad mellé. Barát Endre írása – amelyet ősapja Don Medigo Abarbanel költő emlékének ajánl – a spanyol kiűzetés fekete napjára emlékezik. Bródy László verse az egyetlen költemény a lapszámban, egy vidéki zsidó kiskereskedőt mutat be (,,Falusi szatócs”).

 

Ásványolaj, só, gyufa, gyertya.

Ha pár szem kávét néha árul,

Mit bánja ő, hol nő a bokra?

Nem gondol messzi gyarmatokra,

Nem álmodik Braziliáról

 

A házatája, az a gondja,

Asszony, gyerek és házijószág.

Az adórészletek havonta.

S nem űzi e ki a vadonba

A szülőanyja, Magyarország?

 

Bizony kiűzte, és nem csak a vadonba, hanem sokakat ezek közül a kis szatócsok közül egyenesen a halálba. Holder József a jiddis irodalom nagy alakja Bródy László megjelent kötetét értékeli, amelyből idéztünk („Évek seregszemléje”). Részleteket közöl Sós Endrének a Magyar Cionista Szövetségben tartott előadásából. Nem vallja magát cionistának, de elismeri: „A legegyenesebb tartású, legönérzetesebb zsidókat abban a cionista rétegben találtam, amely be tudja állítani a jelent az idő sodrába, ismerve a múltat, amelynek ő is folytatólagos láncszeme…”. Ír a kitérési járványról, amelyet a lelki diszharmónia következményének tart. Álláspontja szerint mindenki tartozhat két vagy több kultúrkörhöz, anélkül, hogy e kultúrkörök zavarnák egymást. Haraggal ír a zsidó „jampecekről”, és ugyan hangsúlyozva különállását, de elismeri: „a cionizmus szellemi erejére és eszmei fegyverkészletére nagyon rászorul az ideológiai iránytűk nélkül kódorgó zsidóság („Asszimiláció vagy cionizmus”). Képzőművészeti értéket ad a számnak Ámos Imre metszet-sorozata a zsidó ünnepekről, amely nemcsak a népszokást jeleníti meg, hanem a jámbor zsidó lelkiállapotát is. Gyenes Zoltán elgondolkodásra, magába szállásra szólít fel az ünnepek kapcsán („Nézzünk szembe önmagunkkal”). Köszönti a WIZO húszéves évfordulóját, elismeréssel adózva a nők ország építő munkájának. Sok adatot közöl, amelyek valóban impozánsak. Szabó Ödön[42][42] a mindennapi zsidó neveléshez ad ötleteket, mesekönyvek, társasjátékok, képek sokat tehetnek a gyermekek felvértezése terén. Különösen fájlalja zsidó ifjúsági történelmi regények hiányát. Sass Irén Fodor Lajos előző számban megjelent, a hitközségi választásokkal kapcsolatos cikkére válaszol. Nagy felelősség nehezedik a zsidó vezetők vállára. Javasolja a zsidótörvény által „ zsidóknak deklarált vegyes házasságból származó félzsidók” megnyerését. Sajnos a problémákat felvető zsidó sajtó lehetőségeit nagyon szűkre szabták („Választás után”). Ezt igazolja a következő oldalon az Országos Magyar Sajtókamara közleménye, amely a háborús viszonyok folytán újabb megtakarításokat ír elő a lapkiadók számára.

 

A ,,Krónika és Szemle” rovat újabb Palesztinába induló magyar gyermek-csoportot búcsúztat. A százötven gyermek közül többen egyenesen az internáló táborból érkeztek. Zárómondata: „Amikor a Keleti pályaudvarról a feketéllő tömeg sorfalai között a Hatikva hangjai mellett kigördült a vonat, tudtuk, hogy ezek a gyermekek nem csak saját életük sebeire találtak gyógyulást, hanem utat építenek azoknak is, akik most könnyes szemmel, zsebkendőt lobogtatva néztek a vonat után – Erec Jiszráel felé…”

 

Az ,,Új Könyvek” rovatban emlékkönyvvel köszönti Hoffer Ármin professzor hetvenedik születésnapját. Kiemeli a tartalomból Fried Dezső Mohammedről szóló gondolatát. Salom Asch könyve zsidó szempontból mutatja be Jézust (,,A Názáreti”). Utolsó könyvhíre: Tel-Avivban megjelent a ,,Pál utcai fiúk” héber fordításban. Molnár Ferenc regénye héberül is nagyon népszerű lett.

 

A júliusi szám vezércikkében Komlós Aladár ad jó tanácsokat a minden tekintetben válságba került zsidó értelmiségnek. ,,Miután 100-150 évig arra neveltek bennünket, hogy zsidó nép nincs, elhittük, hogy alig van sürgősebb dolgunk, mint elszakítani a szálakat, amelyek az állítólag nem létező közösséghez fűztek. A zsidósághoz tartozás gondolatában addig büszkén és boldogan éltünk, mintha ez lenne a legpompásabb lakás a világon. Az asszimiláció arra nevelt, hogy szégyelljük. Valaha a zsidó nép első, mely Isten kiválasztottjának hiszi magát, ma az egyetlen, mely híján van a kiválasztottság tudatának.” A cionizmusban az erkölcsi újjászületés régi elvét javasolja szem előtt tartani, amely „az utóbbi időben mintha háttérbe szorult volna az országépítés politikai-gazdasági feladatai mögött.” Végezetül a zsidó irodalom ápolására szólít fel. ,,Legyenek az írók ama 36 igaz ember szövetségesei, tegyenek fogékonnyá ezek követésére, a tömegek pedig megértésükkel tegyék erőssé az írókat” (,,Zsidó írók –Zsidó közösség”).

 

David Frischman lírikus a jeruzsálemi templom maradványainál őt eltöltő gondolatairól ír (,,A nyugati fal”). Láng Ida imádságos verssel jelentkezik, F. Fürth Margit holt gyermekre emlékezik (,,Ma visszatért egy régi kép”).

 

,,Jaj, kezem, mért nem írtál inkább?

Jaj, végzetem, már értelek:

Újult álmomban tetemre hív

Elölt versem, a holt gyerek.”

 

A hazai zsidó társadalom szociológiai megoszlását vizsgálja Schnabel László cikke. Szeretné a osztályok feletti zsidó társadalmi szolidaritást erősíteni. Keserűen veszi tudomásul az új helyzetet: ,,Az elkülönítés ténye tudomásul veendő, mert ez szabja meg a zsidóságot érő erők irányát, tehát ez kell, hogy megszabja a zsidóság magatartását új társadalmának felépítésekor… Ennek a társadalomnak s ennek a társadalmi szemléletnek a megteremtése a magyar zsidó feladatok egyik legsürgősebbike, mert ha ez késik, a zsidó társadalom olyan bomlasztó erőknek esik áldozatul, amelyeknek romboló hatását csak következményeiben lenne módunkban felmérni.” (Néhány évvel később külső erők hatására bekövetkezett a zsidó társadalomnak nem csak a bomlása, hanem majdnem teljes pusztulása is.) (,,A zsidó társadalom egységképe”)

 

Barát Endre versben köszönti Vészi Józsefné ,,őméltóságát” 75. születésnapján (,,Vers a nagyasszonyhoz”). Donáth Gyula, a Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetségének[43][43] közgyűlésén számolt be a Jeruzsálemi Egyetem 1939-40. évi tanévéről. Örömmel közli, hogy a palesztinai zsidó egyetemeken száznegyven magyarországi hallgató van, és harminchatan fognak érkezni egy kivándorló csoporttal. Két teljes oldalon számol be a lap képekkel a munkácsi zsidó gimnáziumról. A Chevra Kadisa 153. közgyűléséről beszámolva elégedetten állapítja meg a lap: ,,A zsidóság világkrízisének ebben a nehéz és súlyos esztendejében a Pesti Chevra Kadisa olyan felemelő módon teljesítette kötelességeit a szegényekkel, a nyomorultakkal, az elesettekkel szemben, hogy a közgyűlés közönsége egyhangú lelkesedéssel mondott köszönetet a végzett hatalmas munkáért, fogadta el az évi jelentést, és szavazott bizalmat a Chevra Kadisa vezetőségének.” (Fő, hogy ők meg voltak magukkal elégedve…) Jellemző a szellemre, hogy a kormányzó iránti hódolat-nyilatkozatot a Szentegylet díszterme részére Szenes Fülöppel megfestetett arcképe előtt tették.

 

Virágné Lustig Sári világháborús emlékeket idéz fel, egy nehéz körülmények között megrendezett Pészahról, a feldúlt zsinagógából kidobált imaköpenyekből a román parasztasszonyok szoknyákat készítettek. (,,Pészah Vulkánban”)

 

Vasvári István versei kis zsidó boltosoknak a mindennapi kenyérért folytatott küzdelmeit éneklik meg (,,Tizenkét lépés hosszú bolt”). Pályázatokat ismertet a lap, amelyek az ifjúságot a Talmud megismerésére ösztönzik. Kifogásolja, hogy az orthodox tananyag eleme a belemagyarázás és a kazuisztika, a neológoknál viszont elmarad a zsidó jelleg. Mindkettő idegen a mai zsidó élettől. Kisteleki Ede költői hagyatékából egy vallásos verset választ ki (,,Péntek esti ájtatosság”).

 

,,E lét egy szebb világba átvarázsol,

Hozsanna hallik, s az a fény fogad,

Rezgéstelen, mely árad a világból,

Melynek zenitjén látom trónodat.

 

A ,,Krónika és Szemle” rovatban Palotai Erzsi erdélyi estjeit üdvözli, közölve az írónő fotóját. Az ,,Új Könyvek” sok könyvet ismertet, úgy látszik, a jogfosztott magyar zsidóság vigasztalásul a kultúra felé fordul. Hoffmann M. S. Palesztináról ír héber nyelvű könyvében az érzelem meleg hangján. Elismeréssel említi a Bialik-könyvek sorozatának első tagját, melyben  ,,A zsidó nép jövője” címen írt Marton Ernő-tanulmány ,,megállapításai eredetiek és ötletesek: kívánatos lenne, hogy a zsidó értelmiség komolyan foglalkozzék vele”. Kiadták Scheiber Sándor Dunaföldváron tartott székfoglaló beszédét. ,,…E beszéd mint írásmű is figyelmet kelt: csiszolt, gondosan kidolgozott mondatok, sokoldalú műveltség, nagy olvasottság és a Szentírás szellemében való áhítatos elmélyedés jellemzik. Minden tekintetben egy átlagon felüli, nagy reményekre jogosító szónok értékes megnyilatkozása.” Scheiber Sándor tudományos pályafutása valóban beváltotta ezeket a reményeket! Az idők jele Klein Andor abonyi főrabbi péntek esti beszédeinek összegyűjtése, amelyeket ,,egy különleges munkásszázad” előtt mondott. Vigasznak, bátorításnak szánta őket. Szükségük is volt szegény munkaszolgálatosoknak a lelki megerősítésre!

 

Az augusztusi szám valóságos különszám, Herzl emlékét köszönti, aki 45 éve írta meg Zsidó állam című alapvető művét. Vezércikke Schnabel László írása, Herzl történelmi nagyságáról. „A cionizmus megtanította a zsidó népet arra, hogy azok az irányok, melyek a zsidóság kipusztítását tűzik ki célul, nem állnak meg az országhatárok sorompóinál, hanem azon akadálytalanul áthatolnak, mert ezek a sorompók csak a bajok elől menekülő, hazátlanná tett zsidóknak állják az útját…” Kiemeli Herzl fiatalok iránti szeretetét és várakozását. Utána közli Israel Zangwill[44][44] versét, amelyben tulajdonképpen politikai ellenfele, a territorializmus atyja, tisztelettel adózik neki.

 

,,Csak tested volt halandó. Mert nagy és

Szent lelked Júdában tovább is éltet

S a célra hajt, melyhez nem fér enyészet

Mely – megváltásunk és újjáébredés.

 

Roth Siegfried elemző cikkben köszönti Herzl fő művének, a ,,Zsidó állam”-nak a megjelenését. (,,A negyvenöt éves Judenstaat”) Ugyanezt teszi Junger József is, aki a nemzetállam általános ismérveit veti össze az ókori és a jövőbeni Izraellel. ,,Az ősi zsidó állam felfogásában sem azonosult a nép, a nemzet az állammal, az utóbbi csak egy funkciója volt a nép életének, csupán annak szolgálatára rendelt apparátus. Herzl tehát, ha ösztönösen is, ezt az államelméletet formulázta meg újra a változott viszonyok számára, és így állameszméjében a legtisztább, a klasszikus zsidó népi szellem támad fel és keres érvényesülést” (,,A zsidó renaissance-mozgalom állameszméje”).

 

A következő cikk a zsidó állam születését vizsgálja Herzl naplóbeírásai nyomán, amelyek közül az utolsó már nagyon megterhelt szíve bajairól számol. (Ekkor 36 éves, 8 év múlva belehal.) Hirsch Márton Herzl Tivadar magyar zsidókról tett nyilatkozatait gyűjtötte össze. Visszaemlékezve Herzl halálának évére, szinte nosztalgiával ír az akkori antiszemita jelenségekről, amelyek 1942-ben már teljesen jelentéktelennek tűnnek. Kohn Zoltán az IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat) kiadásában megjelent Hertz-féle Biblia-kiadást méltatja. ,,A művelt nagyközönség egy olyan gyakorlati kézikönyvet kapott, amely minden vonatkozásban kielégíti a vallásos, hitbeli szükségleteit…” Zárómondata utal a jelenre: ,,És e vészterhes napokban az örök eszmék e kiapadhatatlan kútforrásából merít vigaszt és enyhülést, reményt a jövőre.” Abádi Imre ismét Antokolsky, a nagy zsidó szobrász életéből választja cikke tárgyát. Találkozása egy zsidó bölccsel, mindkettejükre nagy hatással volt (,,Búcsú a magiddtól”). Sós Endre egy kárpátaljai falut versel meg. (Rövid szakaszai talán azzal magyarázhatóak, hogy versszakonként fizették?) (,,Gyertyánliget”)

 

,,A magyar, ruszin

És zsidó nép

Imával szegi

Kis kenyerét

 

Örökös munka

Mindük sorsa;

Holnapra sose

Marad morzsa.

 

Kecskeméti Mária – költőnőtől szokatlan módon – dorgálja meg saját nemét ,,Sion leányaihoz” című versében:

 

,,Hajbodraik helyett bűnbánat borítsa

Homlokot, viseld az Idők súlyos terhét.

Zárulj magadba, mint a hajnalvirág,

Mely ha jő az éj, becsukja színes kelyhét.

 

Mohácsi Jenő – a később deportálásban elpusztult irodalmár – kritikáját közli Szabolcsi Lajos új elbeszéléskötetéről. A novellák általában történelmi vagy vallásos tárgyúak, ,,a legnemesebb zsidó mondaanyagból vannak szőve”. Reméli, hogy Szabolcsi Lajos írásművészete még sok értékkel fogja megajándékozni a magyar zsidó irodalmat. (Reménye nem vált be, mivel Szabolcsi Lajos korán meghalt.)

 

Korein Dezső ismét a szombathelyi hitközség életére emlékezik, az általa említett esetek igazi békebeli anekdoták. Az ,,Új Könyvek” rovatban már megtaláljuk a jászberényi főrabbi munkatáborban elmondott beszédeit is (,,Reich Béla: Táborhely, szálláshely”). Az utolsó oldalon az OMIKE Művészakció zenei műsorait ajánlja, melyekkel hivatást teljesít. Templomi hangversenyek hozzák közel a zeneművészet nagyjainak alkotásait a gondterhelt zsidó közönség számára.

 

A szeptemberi szám vezércikkében Wallenstein Zoltán pécsi főrabbi köszönti az ünnepeket. Véleménye szerint a jelen megpróbáltatásai a zsidó közösség javára fognak válni. ,,Az üres, semmibe-néző, kézlegyintő reménytelenség lett úrrá a lelkeken: a régi fölényes, magabízó rövidlátás helyébe a csüggedés vaksága lépett…” Utolsó gondolatai reményt sugallnak: ,,A Messiás már tépi bilincseit. Közeleg az óra. Jön a megváltás…” Junger József a magyar zsidóság egyenjogúságért vívott küzdelmére tekint vissza; szerinte: ,,A magyarság és zsidóság viszonyának elrontásához kétségtelenül igen sokban járult hozzá ez a torz asszimiláció, amely elmosni, elhomályosítani igyekezett a két nép közötti határvonalat, hamisan értelmezett hazafiságában a jó magyarság kritériumául a zsidó népiség megtagadását követelte, s megszüntette – azzal, hogy látszólag a többségi nép tagjává tette – a zsidóságban a kisebbségi létből fogalmilag eredő lehatároltság tudatát.” Javasolja a visszatérést ,,a természetes alaphoz: két, egy hazában élő nép szövetségéhez”. A zsidóság, mint népi kisebbség, kollektív jogokat fog élvezni.

 

Vasvári István ,,Csönd” című verse a természet békéjét és szépségét állítja elénk:

 

,,Odafent kéklő mennyei béke,

Havasok gyémánt fénye ragyog.

Bennem a mennybolt végtelen kékje.

Oly tisztán rezdül, mint a havasok.

 

Sas Irén írása a teremtést idézi fel, Ádám és Éva találkozását (,,Az áldás”). Scheiber Sándor tanulmánya Eötvös József gondolataihoz nyúl vissza, aki a Bibliát ,,házi barátnak” tekintette, gyakran merített belőle gondolatokat, hasonlatokat. Naplójában sok szó esik a zsidóság világtörténeti hivatásáról, egyenjogúsításának szükségességéről. Olyan részletek is érdekelték, mint a zsidó iskolák és tanítók helyzete Magyarországon.

 

Fodor György versében istenhez fordul:

 

,,Istenem, mutassad meg a nagy Kiutat,

Miután a hideg ész hiába kutat,

Áldj meg a létező legnagyobb áldással:

Gyógyító erejű, boldog megnyugvással,

Küldj rám végre békét, csöndet, nyugodalmat,

Teremtsd meg beígért, áldott birodalmad,

Hogy megpihenhessek.”

 

Csermely Gyula világháborús katonaemléket elevenít fel (,,Az első szloichosz”). Barát Endre családja történetére tekint vissza; rabbi őse útmutatásához fordul (,,Dédapám sírköve mellett”). Herskovits Fábián megkérdőjelezi az emancipáció helyességét. ,,A gettó homályához szokott szemünk elkáprázott a felragyogó fénytől, és szánalmas alázatossággal éppen azt a zsidóságot dobtuk el magunktól, amelynek tulajdonképpen a szabadság és az emberi jogok szóltak… Elzárkóztunk zsidóságunk egyetemes problémáitól, és letagadtuk zsidó testvéreinket.” Szerinte a zsidóság rosszul használta a kapott szabadságot (,,Emancipáció és megtérés”). Komlós Aladár két költeménye mutatvány a költő készülő verseskötetéből (,,Kaftános zsidó a körúton”).

 

,,Ijedt szemű öreg a körúton,

Honnan jössz, árva, kaftános zsidó?

Onnan, hol péntek este gyertyafényben

Mosolyodik el minden házikó.”

 

Másik versének címe: ,,Izrael, meglopott királyfi”:

 

 

,,Hol hagytad el égből kapott palástod?

Miért bujdokolsz a véres századokban

Lyukas, kopott kaftánban, megcsúfoltan,

Mint űzött, leköpött földönfutó?

 

Mezey Béla is az I. világháborúhoz nyúl vissza: egy zsidó katona elesik a fronton, magára hagyva feleségét és gyermekét (,,Az a ravasz reb Smáje!”). Ismertet a lap könyveket is. Nebel Ábrahám nagyszalontai főrabbi a zsidó kereskedelem történetét írja meg. Megállapítja, hogy „a zsidóság, a vallás, az erkölcs, a tudás népe, a viszonyok változásával lett csak kereskedő néppé, de a kereskedelemben is megállta a helyét, és sokat köszönhet neki e téren is Európa.” Lövi József kassai orvos a Talmud erkölcstanát hozza közel a magyar zsidó közönséghez. Kunos Ignác professzor 80. születésnapjára tanítványai emlékkönyvet adtak ki. Tizenegy dolgozata közül hét magyar, három héber és egy francia nyelven van írva. A ,,Bialik-könyvek” újabb kötete a zsidóság helyzetét értékeli, beleértve a háborús Palesztina gazdasági életét (,,A zsidó népiség problémái”). Szabó Imre, a nagy zsidó tudós Rasi munkásságát ismerteti, beillesztve a középkor viszonyaiba (,,Rasi és kora”).

 

Az októberi szám vezércikke a zsidóság küldetését firtatja. Szerinte a misszió tudata hathatós fegyver a zsidó lélek újjáalakításának szolgálatában. ,,Achad Haam egyszer rámutatott arra a lélekromboló hatásra, amit reánk a világ ítéletei és főleg előítéletei gyakorolnak. Amit egy ilyen revízió irányába teszünk, az nem egyéb, mint sértett önérzetünk jóvátétele, és a népek közötti kiegyenlítődés természetes hajlamának kielégítése. Tartozunk ezzel népünk ifjúságának és becsületérzésének.”

 

Sós Endre a miskolci zsidóság történetét deríti fel. Iskolájukról Kazinczy Ferenc tanfelügyelői jelentései is jó véleménnyel voltak. A lapszámot M. Hegedűs Ella képei illusztrálják; Berend László avatott értékelést ad róluk. Wallenstein Zoltán pécsi főrabbi visszamereng egy Kol-nidré este hangulatába (,,Ünnep után…”). Ajánlja a lap Áhávász Reim ,,Országos Felebaráti Szeretet Egylet zsebnaptár”-át, amelyben a naptári részen kívül is érdekes. Virágné Lustig Sári az I. világháború zsidó menekültjeinek szenvedéseire emlékezik, és azok hatásáról a gyermekekre (,,A két kis imposztor”). Az akkor még nem általános, de később egyre erősödő beolvadásra figyelmeztet Teszler Herman cikke a New York-i jiddis irodalmi havilap, a ,,Zukunft” megszűnéséről. Negyvenhat év után szűnt meg az újság, mert a bevándorlók második nemzedékének már nincs rá szüksége. ,,Míg az ugyanabban az időben fejlődésnek indult héber irodalmat a cionizmus eszméje lendítette előre, a jiddis irodalom hátterében meghúzódó ideológia nem volt elég erős ahhoz, hogy ennek az irodalomnak szükségességéről meggyőzzön. Hirdetői legnagyobb részben azokból kerültek ki, akik elvetették a cionizmust, de az asszimilációt is tagadták.” Úgy tartja, hogy a nyelv egymagában nem állhatja útját az ,,elzsidótlanodásnak”.

 

Pap Izsák két verse és Lengyel Miklós költeménye képviselik a költészetet ebben a számban. Utóbbit egy régi zsinagóga ihlette meg. Jól érzékelteti a kisebb templomok hangulatát:

 

,,Én szeretem a templomom homályát

És a csendet, amely benne muzsikál…

…A sarokban egy öreg zsidó szunnyad

És lihegve ég egy árva gyertyaszál…

 

A fal mellett kopott, vén fóliánsok

Csodákat rejtenek lapjaik között

Az ablakban egy halvány mécs pislákol

Valakiért, ki messze költözött…

Öreg padok közt alszik száz imádság,

Halgat a gond és az örök félelem

Két ezredév fájása fáj a csendben,

Az ’áron kodes’ függönye meglebben

És én úgy érzem: az Isten van velem.”

 

Wolf József az IMIT évkönyveit nézi át, elemzi a magyar zsidó történeti cikkeket. Sok nevet és címet közöl a jelesebb szerzőktől. Az ,,Új Könyvek” rovatban héber olvasó- és vallásoktatási gyakorló könyv megjelenéséről ad hírt, üdvözölve a héber nyelvnek a hitoktatásba való jelentősebb benyomulását. ,,Nagy értéke a könyvnek, hogy eleven zsidó szellemiséget ad, a zsidó lélek ősi és új beidegzéseit rögzíti a gyermekben, bibliai, talmudi, midrási mondásokkal. Zsidó atmoszféra és ereci illat lengi át…” Markovits Rodion – a ,,Szibériai garnizon”, a legendás hadifogoly-regény szerzője – kiadta zsidó novelláit is, amelyek tárgyukat erdélyi hagyomány-hű zsidók küzdelmes életéből merítette (,,Reb Ancsli és más avasi zsidókról szóló széphistóriák”). ,,Kis küszködő zsidók emberi gyengeségeit figurázza ki novelláiban, és bájos közvetlenséggel mutatja meg, hogy ezek a hibák is általános emberi hibák, amelyekből azonban a szülők iránti tiszteletben, a Tóra respektálásában és a poétikus zsidó ünnepekhez való ragaszkodásban valósággal megtisztulnak és egybeforrnak valamennyien.” Naptárt bocsát ki az OMZSA is. Szép kiállítású számozott kiadvány, elősegítheti a zsidó gyűjtőmunkát.

 

Az utolsó oldalon érdekes hirdetés: ,,Palesztinába kivándorolni szándékozó tőkeerős iparoshoz, kereskedőhöz csatlakoznám, ügyeit intézném. Ereci évtizedes helyi ismereteimmel, alapos nyelvtudásommal, letelepedési engedélyemmel. Megkeresések bizalommal ’Disztingvált ügynök’ jeligére a kiadó címzendők.”

 

A novemberi szám vezércikkében Junger József visszautal a szeptemberiben megjelent írására, amelyben a népi közösségként való szerveződést ajánlotta. Megismétli, hogy csak a nemzeti kisebbségi státusz biztosíthatná a magyar zsidóság jogait. Sajnálattal állapítja meg, hogy a zsidó vezetők: ,,…nem veszik észre, hogy a mai életkörülményeink összessége nem egy kisiklás a helyes történelmi fejlődés vágányáról, hanem egy teljesen befejezett korszak lezárulása, s e gyökeresen új fejlődés kiinduló pontja, amelynek útjai igen messze vezetnek a múlt egyéni emancipációs és asszimilációs idilljétől. S az új úton csak mint öntudatos és értéktudatos szolidáris népi közösséggé szervesült egység haladhatunk.” Idézi Martin Buber megállapítását az európai zsidóság „atomizálódásáról”, és lelkiismeret-vizsgálatra szólít fel. Támadja a cikkíró azokat a zsidó írókat, akik nem népük felé fordulnak, hanem segítenek az illúziók továbbápolásában. Egyedül Komlós Aladárt és Révész Bélát veszi ki az általánosítás alól. Előbbire szerinte valósággal ,,Kazinczy feladata” vár az új magyar- zsidó irodalom megteremtésében.

 

Nadja Stern Tel-Avivból köszönti Henriette Szold, a Jugend Alija megszervezőjének 80. születésnapját, aki eddig ,,több mint 6000 ifjú lelket mentett át az új életre Palesztinába”. Sokszor jelenik meg ebben a számban a zsidó ifjúság, részint fényképen és Ullmann Ervin ,,Tanterem” című versében, amely jól tükrözi a régi héderek[45][45] és jesivák[46][46] hangulatát:

 

,,A falak fehérek voltak itten egyszer,

Szürkék most, rajtuk ül a zöld penész.

Könyvek körül – mind rongyos és nehéz.

Időktől megfakult az ócska kegyszer.

 

A szájakról ömlik a Talmud-ének,

A gyermekek ülnek az asztal során.

Arcuk, szegény, oly sápadt, halovány.

Tanítják őket lengő fürtű vének.”

 

Méltatja a lap Márton Lajos könyvét az erdélyi zsidók történetéről, amelyben három tanulmány közül az utolsó – mintegy a jövőt jelezve már az erdélyi cionizmus kezdeteiről szól, és Rónai Jánosnak, az első magyar cionista vezetőnek állít emléket. Gervai Sándor novellája egy falusi vallásos zsidót mutat be (,,Isszáchár bácsi külön világa”). A képzőművészetet a lapszámban Örkényi Strasser István képviseli, akinek szobraival már többször foglalkozott a folyóirat. Gerő Pál verse a péntek esték hangulatát idézi fel (,,Otthon”):

 

,,Otthon fényesebbek a péntek esték,

Mert otthon a könny sem éget,

Otthon tisztán ragyognak fel

A sárga, szent gyertyafények…

 

Szépen emlékezik Ágai Adolf és Kiss József jubileumaira. Takács Pál a budai Öntőház utcai főtemplom 75. évét ünnepli – nem sejtve az épület Budapest ostromában bekövetkező pusztulását. 1865-ben – még az egykori pesti városképek tanúsága szerint – az épülő budai zsinagógát még a pesti oldalról is lehetett látni, annyira nem voltak még magas épületek.

 

Bródy László Jehuda Ha-Lévi középkori spanyol zsidóról írott versét érdekes módon Mohácsi Jenőnek – a három év múlva deportálásban elpusztult irodalmárnak – ajánlja. Talán egyikük sem sejtette a szomorú végzetet, de mindkettőjükre vonatkoznak a záró sorok:

 

,,…És elveszett az árnyéka a pusztán,

De megmaradtak örökre a rózsák.

 

Schwarz Mór verse viszont szomorúan kérdezi az Örökkévalót:

 

,,…De meddig lesz még sivatag

A Sinai körül?

 

Szokatlan a ,,Múlt és Jövő” hasábjain, hogy egy műegyetemi professzort búcsúztatnak, de érthető, hiszen Pfeifer Ignác az I. világháború után visszatért az általa már szinte elfeledett zsidó tradícióhoz, és támogatta a palesztinai országépítést, amely iránt egyre fokozódik az érdeklődés, legalábbis a következő hirdetést szerint: ,,Palesztinában szerzett évtizedes  értékes tapasztalataimmal, nyelv-ismereteimmel, letelepedési engedélyemmel diszkréten nyújtok információkat, segítséget oda orientálódó tőkeerős egyéneknek. ’Legelőkelőbb referenciák’ jeligére a kiadó érkező meghívásra elmegyek.”

 

Keveset tudunk meg a folyóirat kiadásának belső ügyeiről, de Virág Gyula kiadóhivatali igazgató 20. éves évfordulója alkalmából fényképes írás köszönti őt. Azelőtt az ,,Egyenlőség” igazgatója volt, de a rabbinikus családból származó menedzser átvette a cionista folyóirat gazdasági vezetését és sokat tett a lap felvirágoztatásáért. Menachem Usziskin halálával aránylag röviden foglalkozik, pedig sok írása jelent meg a folyóiratban, nekrológja végrendeletének szavaival zárul: ,,Ne csüggedjetek! Cion felszabadul, Jeruzsálem felépül, és a zsidó népre eljön az igaz megváltás…” A cikk szerzője, Herskovits Fábián tartotta az emlékbeszédet a Magyar Cionista Szövetség és a Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetsége októberi estjén, ahol a nagy cionista vezetőre emlékeztek.

 

,Az ,Új Könyvek” rovatban Mohácsi Jenő Jehuda Ha-Levi emlékkönyvén kívül Hersch Hermann: ,,A zsidó élet útja” című munkáját ajánlja, amely nagyon hasznos lehet a zsidó ifjúság nevelésében. Megállapítja, hogy Izraelita Magyar Irodalmi Társaság 1941-es évkönyve értékben és tartalomban méltán csatlakozik elődeihez, ezt a szerzők névsora és az írások ismertetése igazolja.

 

Hirdetéseknél az egyik orthodox vendéglőről közli, hogy ,,erdélyiek és felvidékiek találkozóhelye”, ez talán arra utal, hogy a visszatért területek zsidósága bizonyos különállást őrzött meg az anyaországiakkal szemben. Tudjuk, hogy a visszacsatolás a Felvidéken bizonyos gazdasági és politikai nehézségeket hozott a helyi lakosság számára.

 

A polgári év utolsó számának vezércikke a Hanukát köszönti Wallenstein Zoltán pécsi főrabbi tollából. Az ezt követő vers és kép is ehhez csatlakozik. Abádi Imre Antokolsky pályakezdéséből elevenít fel epizódokat. A fiatal zsidó szobrász még nem vált meg hajtincseitől, de tehetsége már megnyilvánult; az orosz főurak is igénybe vették a pajeszos szobrászt. Sajátos jelenséget világít meg Sass Irén írása. A zsidótörvények paradox módon, de bizonyos mértékben fellendítették a hazai zsidó kultúrát. Alkotók, akik már elszakadtak gyökereiktől, kénytelenek voltak azokhoz visszatérni, és a közvéleményben is felébredt az érdeklődés saját kultúrája iránt. ,,Sajnos, úgy tűnik fel, hogy az 1939 óta visszatért írók túlnyomó többsége csak ’visszapofozódott’. Baleset érte, zsidóvá kellett lennie, sőt zsidó íróvá kényszerült.” A színművészekkel kapcsolatban viszont megemlíti, hogy a játszási lehetőség – amelyet főleg az OMIKE színpadai biztosítottak - nem jelent egyúttal anyagi biztonságot. ,,Meg lehetne említeni például, hogy vannak kitűnő színészek, akik egy egész szezon alatt hatvan pengőt kerestek (…) Ha jól beosztották, akkor körülbelül minden harmadik napon vehettek egy kiló kenyeret. Ami végtére is elég, mert úgy sincs több kenyérjegyük.” Ez a mondat már a zsidókkal szemben érvényesülő megkülönböztetésre céloz – bár még messze volt 1944, amikor nagy „ZS” betűt nyomtak a zsidók élelmiszerjegyeire.

 

Scheiber Hugó képei és méltatása adják meg a decemberi szám alaphangulatát. Barát Endre szép írásban dicséri a művészet. Utolsó soraiban utal anyagi gondjaira: kis lakásban él, művirág-készítő húgával együtt. Végezetül felteszi a kérdést: ,,Valóban a művirágok korát éljük?” Komlós Aladár készülő antológiájában a világirodalom legszebb zsidó tárgyú verseit válogatta össze. Belőlük olvashatunk a lapban. Gabirol és Bialik költeményei reményt adnak ezekben a nehéz időkben, amikor Ferenc József halálának negyedszázados évfordulóján úgy emlékeznek uralkodására, mint letűnt aranykorra (Dénes Béla: ,,I. Ferenc József”). Azért kénytelen megjegyezni a cikkíró:,,Hogy az igazságosságnak és toleranciának ez a Ferenc József-i mértéke a zsidóság egy jelentős rétegében a legnagyobb mérvű elzsidótlanodás megindítója lett, az nem az ő hibája, hanem a mi zsidó apáink végzetes vaksága. Hiszen intő szóban akkor sem volt hiány, gondoljunk csak Nordaura és Herzlre, a Dreyfus-pörre és a tiszaeszlárira, amelyek pontosan megmutatták, mi fő és bugyborékol a kitörésre kész vulkánban.”  Ismét megjelenik a lapban Palotai Erzsi egy novellával, amely egy fiatal zsidó leány társasági problémáit mutatja meg.

Nem csak az ,,Új Könyvek” rovat ajánl olvasnivalót, hanem a lap egyéb helyein is találunk könyvismertetéseket. Várnai Zseni regénye, Szabolcsi Lajos útirajzai, Krémer Móric ünnepi prédikációi mellett hosszan foglalkozik Sós Endre ,,Zsidók a magyar városokban” című szociológiai munkájával, valamint az Ararát Magyar-Zsidó Évkönyv 1942. évfolyamával, ahol a hazai zsidó kultúra legjobbjai közöltek írásokat. Dőlt betűvel közli: ,,Valamennyi itt ismertetett és megemlített könyv kapható Gondos Sándor modern zsidó könyvesboltjában, Budapest, VI., Andrássy-út 53.” Néhány év múlva ez a könyvesbolt Haifára költözött, ahol ma is működik.

 

Közlik gróf Széchenyi István 1860-as, a putnoki zsinagógában tartott gyászistentiszteleten tartott búcsúztatóját. Fenyő József a levéltárból bányászta ki Braun Salamon rabbi beszédét, amelynek kitűnő magyarsága és irodalmi gondolatgazdagsága nem csak a hívekből váltott ki elismerést, de Tompa Mihálynak is nagyon tetszett. Ugyanis a templom udvarán – mivel a zsinagógában már nem fértek el – ott voltak a vármegye előkelőségei, főúri családok, sok keresztény pap. A beszéd szövegét az egykori napilapok is leközölték.

 

Magánérzelmek ritkán jelennek meg a folyóirat hasábjain, ezért kivétel, amikor Spirer János lelki válságát énekli meg (,,Barátomhoz”). Felhívja a figyelmet a Magyar Zsidó Szabadegyetem előadássorozatára. Aránylag későn, november végén, kezdődött meg a tízedik tanév, az első, ünnepélyes előadáson Stern Samu, a Pesti Izraelita Hitközség elnöke nagyon jónak minősítette az évtizedes munkát, Eppler Sándor főtitkár is beszélt. ,,A gazdag előadássorozat korunk zsidó sorskérdéseinek, a zsidó polgárosodásnak és szellemi életnek, a Szentírás és a világkultúra viszonyának, a zsidóság történelmi múltjának, a hagyományos irodalomnak és istentiszteletnek, a zsidó világszemlélet történetének és rendszerének legváltozatosabb témáit öleli fel.” Két előadás is elhangzott a palesztinai zsidó kolonizációról, Kahan Niszon és Szilágyi Ernő által.

 

Az Erec iránti érdeklődés növekedését mutatja, hogy Tordai Judit előadó művésznő beiktatta előadássorozata programjába a mai Palesztina modern író- és költőnemzedékének sajátos ízű alkotásait. Erre mutatnak az újhéber nyelvet oktatók hirdetéseinek megszaporodása is.

 

 

 

A zsidótörvények és a sajtó korlátozása

 

Magyarországon a sajtószabadság a két háború között nagyobb volt, mint a diktatúrák alatt, de nem volt teljes. A 30-as évek végétől romlott a helyzet.  1938-tól a zsidók lapok legtöbbje megszűnt.

 

Már a Darányi-kormány által meghozott Első Zsidótörvény – 1938: 15. tc. „A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” – jelentős részben a sajtóélet szabályozásával foglalkozott. A 2.§ elrendelte a sajtókamara felállítását, és előírta, hogy a lapok kiadója, szerkesztője és állandó munkatársa csak kamarai tag lehet. A 4.§ szerint „a sajtókamara, úgyszintén a színművészeti és filmművészeti kamara tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagja számának húsz százalékát ne haladja meg.” A részletező rendeletet már Imrédy Béla adta ki 1938. augusztus 28-án, s vele párhuzamosan megjelent a végrehajtási utasítás is.

 

A sajtóstruktúra átalakításának” nevezett akció az ő törekvései szerint alakult: a kamara a miniszterelnökségi sajtóiroda hatáskörébe került. Ennek vezetője a félhivatalos „Függetlenség” főszerkesztője, az 1946-ban háborús bűnösként kivégzett nyilas újságíró, Kolosváry-Borcsa Mihály lett. Ő már a második zsidótörvény (1939: 4. tc.) alapján alakította az újságíró-kamara tagságát, vagyis a zsidó tagok létszáma csak a 6%-ot érhette el, a zsidók lakossági arányát. Tagok 1522-en voltak, 1869 zsidót visszautasítottak.  A sajtókamara megalakulásával egy időben a Belügyminisztérium felülvizsgálta a lapengedélyeket, aminek következtében részben megszűntek, részben a kormány tulajdonába kerültek olyan lapok, mint az Est-konszern lapjai („Az Est”, „Magyarország”, „Pesti Napló”), a zsidó származású újságírók túlnyomó többségét pedig nem vették fel a sajtókamarába, ami a sajtóéletből való teljes kizárásukat jelentette.

 

1939. szeptember 1-je új korlátozás bevezetését hozta: Teleki Pál miniszterelnök bejelentette a kivételes állapotot, ami többek között a sajtócenzúra ismételt bevezetését és a lapok terjedelmének csökkentését jelentette. A 8310/1939 M.E. rendelet szerint megszűnt a lapengedély nélküli sajtótermékek kiadási lehetősége is. Egyúttal külön sajtóellenőrző hivatalt állított fel a külföldi sajtótermékek vizsgálatára.

 

A cenzúrát Teleki 1939. december 10-i rendeletével (10800/1939. M.E.) visszavonta, és a szerkesztő és kiadó hatáskörébe utalta annak eldöntését: bemutatja-e lapjának cikkeit a cenzúrahatóságnak vagy sem. Az intézkedés kiváltotta mind a nyilasok, mind a hitleri Németország támadásait, holott a magyar kormány kínosan ügyelt arra, hogy a sajtónak se engedjen nagyobb mozgásteret.

 

Végül is az 1940. augusztus 28-án kiadott 5555. sz. kormányrendelet az összes sajtótermékre kiterjesztette a cenzúrát, és a „Sajtóellenőrző Bizottság” nevű cenzúratestületbe az ügyészség képviselőin kívül a miniszterelnökség, a honvédelmi, a pénzügyi, a külügyi tárcák és a vezérkar képviselőit ültette. A vidéki sajtó cenzúrahatóságát a helyi ügyészségek a rendőrséggel együtt alkották.

 

Amikor a szélsőjobboldali Magyar Élet Pártja került kormányhatalomra, a politikai kettősség megjelent a sajtóirányítás, a sajtó kezelése terén is. A miniszterelnökségi sajtóosztály Kolosváry-Borcsa Mihály (majd később mások) vezetésével a jobboldalt szolgálta, miközben a Külügyminisztérium sajtóosztálya a magyar sajtó minimális többszínűségének, alkalmi liberalizmusának és ellenzékiségének megőrzésén fáradozott, amit szükség esetén a  nyugati hatalmaknak felmutathat. A külügyi sajtófőnök 1938-tól kezdve Ullein-Reviczky Antal, későbbi stockholmi nagykövet lett, aki a Kállay-kormány idején, 1941-től a miniszterelnöki és egy személyben a külügyminisztériumi sajtófőnök posztját is betöltötte, úgyszintén ő vezette a Sajtóellenőrző Bizottságot. A kényes politikai helyzetben ez a hatalomkoncentráció tette lehetővé a hintapolitikát, hogy óvatos adagolással próbáljon csak annyira eleget tenni a német elvárásoknak, hogy közben az angolszász hatalmaknak is mindig jelezze ennek kényszerét.

 

Teleki Pál miniszterelnöksége (1939–41) alatt nagyon bonyolulttá vált a sajtóélet. A Gömbös-kormány idején létesített kormánylapok terhessé váltak a miniszterelnöknek, miközben nem tudtak szabadulni tőlük, mert a kormánypárt jobboldala saját fórumának tekintette őket, a német szövetséges pedig figyelemmel kísérte sorsukat. Ullein-Reviczky visszaemlékezése szerint Teleki „inkább sorban megnyert eszméinek néhány lapot, újakat alapított, egyébiránt pedig a liberális sajtóval működött együtt, amely… ellenzéki volt”. Ez a taktika szülte azt az  állapotot, hogy a liberális ellenzéki sajtó sokkal közelebb állt a kormányhoz, mint saját lapjainak többsége. ,,E kettősségben azonban fokról fokra növekedett a szélsőjobboldal előnye. Ennek egyik példája volt, amikor Teleki 1940 nyarán engedett a német nyomásnak: miniszterelnökségi sajtófőnöke kiadta az utasítást a napisajtónak és a rádiónak, hogy fel kell zárkózni Németország mögé. A lapok főszerkesztői ennek szellemében adtak ki utasításokat, hoztak meg rendelkezéseket, a rádióban náci érzelmű politikai tanácsadót alkalmaztak. Ezzel ellentétben még valamennyi mozgásteret jelentett, hogy a miniszterelnökségi sajtófőnök értekezletére nem hívták meg Ullein-Reviczkyt, akire nézve így nem voltak kötelezőek az ott ismertetett intézkedések, inkább az utasítások és az ellenőrzés minél teljesebb centralizálásával kísérletezett. A sajtóelőírásokat tartalmazó Parancskönyv naponta végigjárta a cenzúrabizottság tagjait. A magyar sajtó megrendszabályozására vonatkozó német követelések is erősítették a belföldi sajtóellenes hadjáratot. A cél az volt, hogy a lapokat hírközlő és véleményalakító médiumból centralizált, a náci célokat szolgáló propagandaeszközzé változtassák.

 

A kormányzó Magyar Élet Pártja ülésén ezt így fogalmaztak meg: „A felszólalások során megállapítást nyert, hogy az a lélekromboló propaganda, amely kitűzött és tudatos céljának tekinti a nemzet belső arcvonalának minden eszközzel való megingatását, az ellenséges államok rádió-hírszolgálatán túl abból a szándékos és minden jóérzésű magyar ember által elítélt magatartásból táplálkozik, amelyet a nemzeti törekvésekkel mindig határozottan szembeszegülő sajtó egyik-másik orgánumának egyre kirívóbb magatartása képvisel.”

 

A harmadik zsidótörvény után is a begyakorlott érvelést ismétli a MÉP, mondván: „…aggodalommal látja ennek a destruáló szellemnek félre nem érthető megnyilvánulásait a liberális vagy teljesen zsidó szellemű sajtó hasábjain. Szándékos magatartásuk alkalmas arra, hogy gyengítse a nemzet erkölcsi ellenálló erejét, amikor nyíltan, de inkább burkoltan szembeszegül azzal az emberfeletti küzdelemmel, amelyet a nemzet most, nagy szövetségeseinkkel együtt, a bolsevizmus minden emberi kultúrát elsöpörni akaró szándékával szemben vív.” Akkor ez a sajtó már csak csekély volt, kifejezetten zsidó lap csak néhány maradt meg! Ezeknek már 1939-től a címlapon a „Zsidó lap” megjelölést kellett feltüntetni!

 

A szűkülő, de mégis fennálló kettősség, a politika által meghagyott mozgástér egyéni kihasználása az ország német megszállásával – 1944. március 19. után – megszűnt, s ez együtt járt a magyar sajtó jelentős részének felszámolásával is. Az Esti Kurir, a 8 órai újság, az Újság és a Magyar Nemzet pár nap múlva már nem jelent meg, a Népszava szerkesztőségét és nyomdáját már a bevonuló németek összetörték.

 

A zsidó újságírók jelentős részét már a megszállás első napjaiban internálták az Országos Rabbiképző Intézetben felállított „kisegítő toloncházba”. Sokan kerültek közülük Kistarcsára, ahol a „Harc” című uszító újság, Bosnyák Zoltán lapja, „A zsidótoll utolsó mohikánjai” címmel készített róluk gúnyos hangú fényképes riportot. Innen többségük Auschwitzba került, nagyon kevesen tértek vissza.

 

A Múlt és Jövő elnémítása

 

1944. március 19-én a német csapatok bevonultak Magyarországra. Véget vetettek a tétova kísérleteknek, amelyek a háborúból való kiugrást, esetleges különbéke megteremtését célozták. Hangoztatott céljuk volt a zsidókérdés ,,megoldása”, a hazai zsidóságnak a megszállt országok között Magyarországon élvezetett aránylag jó helyzetének megszüntetése.

Azonnal betiltották azokat a lapokat, amelyek megtűrtek zsidókat a szerkesztőségben, és felszámolták a már amúgy is korlátozott zsidó sajtót. Természetesen megszűntették a Múlt és Jövő megjelenését is. Egyetlen zsidó újság maradhatott, a Magyar Zsidók Lapja. Ennek a címét is Magyarországi Zsidók Lapjára változtatták, nem ismerve el a zsidók magyarságát. Az Orthodox Zsidó Újság március 21-i számát kinyomtatták ugyan, de már nem jutott el az olvasókhoz. Az egyetlen megmaradt zsidó újság annak köszönhette engedélyezett létét, hogy benne jelentek meg az egyre gyakoribb rendeletek. Olyannyira, hogy javasolták a frissen létrehozott Zsidó Tanácsnak: tegye kötelezővé előfizetését minden családnak. A Múlt és Jövő olvasótábora nosztalgikusan emlékezett a lap több mint három évtizedére, az ott napvilágot látott színvonalas írásokra. Vágyakozva nézték az Erec életét bemutató felvételeket, szomorúan gondolva a magyar zsidóság többségének közömbösségére az ott folyó országépítő munkával kapcsolatban.

 

Azok az olvasók viszont, akik a cionizmusnak nem csak a kulturális oldalával szimpatizáltak, megpróbáltak aktivizálódni, mentőmunkát folytattak. Helyzeti előnyük volt a magyar zsidóság más csoportjaival szemben, hogy nemzetközi kapcsolataik révén pontosabb értesüléseik voltak az európai zsidóság tragédiájáról. Más zsidó lapokhoz hasonlóan a  Múlt és Jövő sem írt a szörnyű népirtásról, de ezt a hatóságok miatt sem tehette . Felmerül a kérdés, hogy tettek –e valamit ezen információk birtokában? Az alábbiakból kiderül, hogy igen.

 

Cionisták illegális mentőmunkája, zsidó menekültek segítése

 

 Az országhatáron kívülről is érkeztek cionisták a menekültek között, akik elsősorban – gyakran konferenciákról, vándortáborokból már ismert – mozgalmi társaikkal („havérjaikkal”) vették fel a kapcsolatot, fordultak hozzájuk segítségért. Magyar eszmetársaik természetesen szívesen vállalták ezt a feladatot. Beszélgetéseik, együttléteik megvilágították előttük, hogy a nácik milyen sorsot szánnak az európai zsidóságnak. Már 1939 őszén a lengyel menekültek jelentős része zsidó volt, és folyamatosan szöktek a Kárpátok ösvényein ezer veszélyt vállalva, hogy életben maradjanak.

 

Ez a folyamat egészen 1944. márciusig, a német megszállásig tartott, úgyhogy még a varsói felkelés harcosaival is találkozhattak a magyar zsidók. Hivatalos zsidó szervezetek közül az OMZSA segítette a menekülteket. 1939 júniusa és 1940 májusa között 13.413 menekülttel foglalkoztak. Igyekeztek őket szabad országokba továbbküldeni, azonban csak 1420 vízumot tudtak számukra szerezni.

 

Szlovákiából az 1941-es háborúba lépés után kezdődött a Magyarországra menekülés, sokan jöttek fiatal nők, akiket a frontra kihurcoltak – nappal dolgoztak, és éjjel a katonákat kellett szórakoztatniuk. A menekültek elmondták, mi történt velük, és hogy feltehetőleg ez vár a magyar zsidókra is, de a hivatalos hitközségi vezetés részint nem adott hitelt szavaiknak, részint lehetetlennek tartotta, hogy Magyarországon is megtörténhessen ez.

 

Zsidó egyesületekben nem is tarthattak beszámolókat. A cionisták is többnyire polgári helyszíneken – például a Petőfi Sándor utcai Korzó étteremben és „Frisch bácsi kifőzdéjében” – hallgatták meg a szörnyű élményeket. Ennek hatására létrehozták már a megszállás előtt a Segítő Bizottságot, és gondolatban felkészültek arra, mi lesz, ha Magyarországról is megindulnak a deportáló vonatok. Egyúttal tanácsokat, útmutatást is kaptak, főleg a lengyelektől, bár az általuk javasolt módszerek Magyarországon nem voltak használhatók. Például – Varsó mintájára – javasolták bunkerek építését, a cionista mozgalom Zuglóban egy vásárolt telken épített is egyet. Viszont már a megszállás előtt kezdetét vette a hamis iratok beszerzése és készítése. Kerületi elöljáróságokról jóindulatú tisztviselők révén lehetett személyi iratokat szerezni. Így 1944 elején a III. kerületi elöljáróságról egy tisztviselőnő 300 kitöltetlen anyakönyvi kivonatot jutatott el cionistákhoz.

 

Budapesti Mentőbizottság: a Vaada

 

A Mentőbizottság (Vaadat ha’Ezra ve’ha’Hatzalah) – a Vaada – budapesti szervezete 1943 januárjában jött létre. Tevékenységének középpontjában a német megszállásig a szomszédos országok üldözött zsidóinak megsegítése állt. Szoros kapcsolatot tartott fenn a pozsonyi Mentőbizottsággal (Pracovná Skupina), a pozsonyi Zsidó Tanács keretei között működő illegális testülettel, és a lengyel földalatti mozgalmak több zsidó vezetőjével, valamint különböző palesztinai, törökországi és svájci zsidó szervezetek képviselőivel. (Utóbbiakra a továbbutazáshoz volt szükség).

 

Európa zsidóságának náci felszámolását leleplező dokumentumokat, szemtanúk beszámolóit, jelentéseket, memorandumokat cseréltek és terjesztettek. A Mentőbizottság közreműködött lengyel, szlovák és más nemzetiségű zsidó menekültek Magyarországra való átcsempészésében, nekik élelmet, szállást adott, hamis papírokkal látta el őket. Rendszeres jelentéseinek címzettjei voltak többek között a Jewish Agency isztambuli vezetői, Saly Mayer a Jointtól és a Haluctól Nathan Schwalb Svájcban. Megalakításában részt vett Joel Brand, Kasztner Rezső és Springmann Sámuel (ők az Ichudot képviselték), Szilágyi (Cvi) Ernő a Hásómer Hácáir csoport nevében, Fränkel Jenő, a Mizrachi csoport vezetője, és a Klal frakció képviseletében a Magyar Cionista Szövetség elnöke, Komoly Ottó, aki polgári foglalkozását tekintve jó nevű kultúrmérnök volt.

 

Eredetileg három célt tűztek maguk elé: életeket menteni úgy, hogy embereket csempésznek át a határon, felkarolják a menekülteket (akiknek sikerült idejutniuk), és előkészítik a magyarországi zsidóság önvédelmét. Névlegesen Komoly Ottó volt a vezető, valójában azonban helyettese, Kasztner Rezső kezében futottak össze a szálak. A futárszolgálatot Springmann Sámuel irányította, a pénzügyeket is ő intézte egészen 1944 januárjáig, amikor „alijázott”, azaz kivándorolt Palesztinába. A „Tijul” (,,Utazás”) fedőnevű tevékenységet (vagyis a menekülők áthozatalát a határon) Joel Brand szervezte. Felvették a kapcsolatot a külföldi zsidó szervezetekkel is, így a Jointtal. Bátor emberekből kiépült az a láncolat, amelynek segítségével a menekülőket át tudták csempészni a határon. Ezek az emberek a szabadságukat, sőt az életüket kockáztatták, többnyire nem pénzért, hanem emberségből, nemes eszményeiktől vezérelve. Sok fiatal volt köztük (magyar, lengyel, szlovák cionisták), többnyire a haluc (úttörő) cionista mozgalom tagjai. A német megszállás pillanatáig kb. 500 lengyel zsidót sikerült a „Tijulnak” Magyarországra menekíteni. 2000-en a maguk erejéből jutottak el idáig Szlovákián át. 1943 vége felé tehát mintegy 2500 lengyel zsidó tartózkodott Magyarországon, közülük 800–1200 élt és dolgozott vidéken árja papírokkal, a többiek a fővárosban találtak menedéket. A lengyel zsidó menekültkolóniában volt 114 kisgyerek, többségük árva. Őket három gyerektáborba osztották szét, 76 került Vácra, 21 Kassára és 17-en maradtak Budapesten. A menekülteknek a Vaada havi 150–200 pengőt folyósított, és alkalmilag ruhára, gyógyszerre külön segélyt is kiutalt 1944 elején.

 

A Vaada vezetősége a következőkből állt: Komoly Ottó (elnök), Kasztner Rezső (ügyvezető), Weiss Dov (titkár), Fränkel Jenő, Rosenberg Moshe, Roth Siegfried, Lichtengerg Uziel, Baumer Josko, Joel Brand. Gyakran olvashatjuk e neveket a Múlt és Jövő hasábjain, természetesen nem ezzel a tevékenységgel kapcsolatban. Anyagi támogatások szerzése érdekében sikerült kapcsolatokat találni, ami elsősorban a lengyel származású, a cionista mozgalom munkásszárnyához (Poale Cion) tartozó Springmann Sámuelnek köszönhető. Órás-ékszerész lévén, sok jóakarója volt a magyar hivatalos körökben és a Magyarországon dolgozó külföldi diplomaták között. Közreműködésének egyik legfőbb eredménye az volt, hogy futárszolgálatot szervezett először Budapest és Isztambul, majd Budapest–Pozsony és Budapest–Svájc között. Az első nagyobb összeg 1942 vége felé futott be palesztinai zsidóktól, és futár hozta Isztambulon át.

 

Áttekintve a Múlt és Jövő 1938-tól 1944-es betiltásáig megjelent évfolyamait, megállapíthatjuk, hogy nehéz évek voltak ezek a világnak, Magyarországnak, de legfőképpen a zsidóságnak. Megszülettek az állampolgári jogokat csorbító zsidótörvények, egyre erősödött a hitleri Harmadik Birodalom által mindenütt szított és támogatott antiszemitizmus. Gyakorlatilag egész Európa német megszállás alá került, és egyre szorult a hurok, egyre nehezebbé vált a zsidó közösségek élete. Magyarországon is ez volt a helyzet. A zsidótörvények után a munkaszolgálatos századok lettek a szenvedések színhelyei. Ezekben az években a ,,hintapolitikát” folytató magyar kormányzatnak még sikerült a zsidókra vonatkozó német követeléseket valamelyest enyhíteni és elhárítani. Jól tükröződik ez a feldolgozott sajtótermékekben, a megmaradt zsidó újságokban.

 

A ,,Múlt és Jövő”, mint bevallottan cionista folyóirat, nem engedett háború előtti színvonalából, továbbra is  kulturális írások tartották a reményt olvasóiban, sok jelentést  közölt az épülő Palesztinából.  Ezekben az években a zsidó közéletet bizonyos – kényszerű! - befelé fordulás jellemzi, amely egyfajta kulturális megélénküléssel járt. Mivel kénytelenek voltak elfordulni az egyre ellenségesebbé váló külvilágtól, mert az már egyáltalán nem fogadta be őket, eddig szabadon gyakorolt tevékenységeiket megpróbálták zsidó közösségben folytatni. Magalakult az OMIKE színháza a Goldmark-teremben, megszaporodtak a hitközségi kulturális események. Hivatalosan csak a fővárosban engedélyezték a cionista mozgalmat, de mindenütt erősebb volt, mint addig bármikor. Persze ez a kulturális pezsgés, csak látszólagos volt, némi derűlátásra egyedül a szövetségesek katonai sikerei adtak okot 1943-ban.

 

Mi már tudjuk, hogy mi jött utána!



[1][1] Patai József (1882-1953) író, költő. Héber, majd magyar versekkel kezdte irodalmi munkásságát. Műfordítói és publicisztikai tevékenysége is jelentős. Az Egyenlőség munkatársa, majd 1911-ben megalapítja a ,,Múlt és Jövő” című folyóiratot, megvetve alapját a magyarországi kultúrcionizmusnak. Palesztinába vándorolt, ott is halt meg.

[2][2] Keren Kajemet Lejiszraél (Zsidó Nemzeti Alap). Cionista Világszervezet földvásárlási szerve. 1901-ben hívta életre a Cionista Kongresszus. A megvásárolt földet örökbérletként, minimális bérért bocsátja a telepesek rendelkezésére, akik kötelezik magukat, hogy a földet a maguk keze munkájával művelik meg. Mezőgazdasági kolonizáció mellett területeket vásárol városi lakónegyedek, középületek és ipari üzemek építése céljából is.

[3][3] Avigdor Hameiri (1890–1971) író, költő, újságíró. Eredeti neve Feuerstein-Kova Albert. Rabbiképző Intézetben tanult, az első világháborúban orosz fogságba esett, majd Palesztinába vándorolt ki, ahol nagy irodalmi tevékenységet fejtett ki magyar és héber nyelven. 

[4][4] Ő később, 1944-ben, vitatható szerepet játszott.

[5][5]  XIV. századi önostorozók, vallási fanatikusok, akik a zsidók ellen uszították a tudatlan tömeget.

[6][6] Keren Hajeszod (Zsidó Építő Alap). A cionista világszervezet beruházási szerve, feladata a kolonizáció előmozdítása. 1920-ban alakult meg Londonban. A mezőgazdasági telepítésen túl támogatást nyújt ipar létesítéséhez és közintézmények megteremtéséhez is. A diaszpórában hozzájárul előkészítő és átképző telepek fenntartásához, gyűjt a költségekre; a régi ,,zsidó tized” felújítása elvi alapján.

[7][7] Az első zsidótörvény 20%-ban maximálta az egyes foglalkozási ágakban a zsidók arányszámát.

[8][8] 1938-ig az olasz fasizmus nem volt antiszemita, olyannyira, hogy a numerus clausus idején magyar zsidó diákok tömegesen látogatták az olasz egyetemeket.

[9][9] Kopár hegyvidék Palesztinában, a zsidó telepesek tették újra termővé.

[10][10] Adler Cvi Miklós (1909–1965) festőművész, fametsző. Bócher volt, majd Nagybányán és Budapesten tanult képzőművészetet. Rajztanár, tankönyveit használják. Az egri Tanárképző Főiskola tanszékvezetője 1957-ben vándorolt ki Izraelbe.

[11][11] Meg kell jegyezni, hogy a budapesti protestáns skót misszió 1944-ben jelentős embermentő tevékenységet folytatott.

[12][12]  Eppler Sándor (1890-1942) a Pesti Izraelita Hitközség, majd az Országos Iroda főtitkára, pénzügyileg regenerálta a közösséget. Sok építkezés fűződik munkásságához.

[13][13] Henrietta Szold írónő (1860–1945). Magyarországon születetett, az Egyesült Államokból került Palesztinába. Cionista vezető, Hitler hatalomra kerülése után megszervezi a Jugend Aliját. Ő hozta létre a jeruzsálemi Hadassza kórházat is.

[14][14] Tragikus szerepe volt ennek a lengyel határfalunak a német zsidók sorsában. Az idetoloncolt Grynspann család Párizsban élő egyik 17 éves tagja elkeseredésében rálőtt a német követség diplomatájára. Megtorlásul rendezték a náci Németországban az 1938. novemberi pogromot, a Kristályéjszakát.

[15][15]  Hameiri (Feuerstein-Kova Albert) szintén Palesztinában élő, szintén költő öccse.

[16][16] Amikor szervező kőrútján Szófiában járt az őt üdvözlő lelkes zsidó tömeg valóban „Jechi ha melech!” (Éljen a király) felkiáltással üdvözölte. Sajnos nem érte meg Izrael létrejöttét, mert ő lehetett volna első köztársasági elnöke.

[17][17] Talán nem véletlenül, hiszen ezt a nemzetközi nyelvet a zsidó Zamenhof találta fel és a mozgalomban sok zsidó vett részt.

[18][18] XVI. századi zsidó tudós, a Gólem csodás agyagfigurájának alkotója, Rudolf császár bizalmasa.

[19][19] Hóman Bálint történész, jobboldali politikus, a Nemzeti Múzeum igazgatója. Többször volt kultuszminiszter. Támogatta a zsidótörvényeket, de egyes zsidókkal jóindulatú volt. 1945 után a Népbíróság elítélte, a váci fogházban halt meg.

[20][20] Zsidó fiatalok mezőgazdasági és ipari szakmai képzését szolgáló, 1842-ben alapított egyesület. Tanoncotthonai és kertészete volt. A népi demokrácia szüntette meg.

[21][21] Nem közli csak a vezetéknevet, de valószínűleg Szilágyi Dénes (1919–2007), a cionista revizionizmus, a Betár szervezet hazai szervezője a szerző.

[22][22] Házasságközvetítő, fontos szerepe volt a régi zsidó társadalomban.

[23][23] Marranus (szó szerint „disznó”). A kiűzetés után látszatra megkeresztelkedett spanyol zsidókat nevezték így.

[24][24] Agudat Jiszraél (Izrael Szövetsége). Vallásos zsidó szervezet, a Cionista Szervezeten kívül támogatja a palesztinai telepítést.

[25][25] Akkor még nem indult be a Holokauszt teljes gépezete, de már Szerbiában, Lengyelországban voltak tömegkivégzések.

[26][26] Maapil: illegális bevándorló. Számuk különösen megszaporodott, amikor a britek korlátozták a legális bevándorlók számát.

[27][27] Eredetileg a spanyol zsidók héber kiejtése. Mivel közelebb állt az eredeti héber nyelvhez, mint az askenázi, a cionisták ezt használták.

[28][28] Az első világháború alatt létrehozott amerikai zsidó segélyszervezet eredetileg csak harcoktól szenvedő lengyel zsidóságot akarta támogatni, de már a 20-as évektől a magyar közösségek is rászorultak.

[29][29] Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI). 1938 áprilisában alakult érdekvédelmi intézmény. A JOINT kezdeményezte és anyagilag támogatta.

[30][30] Noha a folyóirat nem titkolta cionista elkötelezettségét, a mozgalmi életről mindig keveset találunk benne. Ezt az egyébként elég részletes beszámolót is a szám végére, a hátsó borító belső oldalára helyezték.

[31][31] Kvuca: a cionista mozgalom egyik kollektív települési formája.  Rokon a kibuccal, de a tagok felvétele korlátozottabb volt.

[32][32] Horthy Miklós Paulette leánya – gr. Károlyi Gyuláné – tüdőbajban halt meg.

[33][33] WIZO (Womens International Zionist Organisation). Nemzetközi cionista nőszervezet.1920-ban 17 országban alakult.

[34][34] 1938 őszén a Pártfogó Iroda által alapított jótékonysági szervezet. Főleg pénzgyűjtő tevékenységet végzett. Fő szervezője Ribáry Géza a Pesti Hitközség jogtanácsosa volt.

[35][35] Erre a távol-keleti területre akarták telepíteni a szovjet zsidókat, de az akció a tervezettnél sokkal kisebb sikerrel, mondhatni kudarccal járt.

[36][36] Jabotinsky, Wladimir (1880–1939) publicista, cionista revizionista politikus. Bialik verseit oroszra fordította.

[37][37] Roth Siegfried  (1915–1995) zsidó közéleti személyiség, cionista.  Részt vett a mentési tevékenységben, később a Zsidó Világkongresszus budapesti képviselője. Angliába emigrált, de Stephen Roth néven tovább folytatta a munkát; a rendszerváltás után szerepe volt a magyarországi zsidó élet újjászervezésében.

[38][38] Valószínűleg – néha egyébként antiszemitizmustól nem teljesen mentes – népi falukutatók hatottak a zsidó kutatókra.

[39][39] Sómér: eleinte a telepek őrségét nevezték így. Később Európában cionista ifjúsági szervezet alakult e néven.

[40][40] Muszar: erkölcsi jellegű, javító célzatú tanítás vagy írás.

[41][41] Az egyik osztályt róla nevezték el, kitéve életrajzát az ajtóra, de ott-jártamkor 2004-ben az igazgatóhelyettes nem találta meg.

[42][42] Szabó Ödön (1914-2003) békéscsabai rabbi. Cionista, héber nyelvkönyvet írt, majd történeti munkákat Izraelről és a zsidóságról, alijázása után Elijáhu Jesurun néven.

[43][43] Pro Palesztina Szövetség. 1926-ban alakult meg, hogy a nem-cionista magyar zsidókat is bevonja a Palesztina-építő munkába. Gazdasági és kulturális kapcsolatokat létesített és ápolt.

[44][44] Zangwill, Israel (1864–1926) angol író. Cionista, a palesztinai kolonizációval szemben bárhol hajlandó lett volna zsidó állam létrehozására.

[45][45] Héder, „szoba”- zsidó iskola 3-13 éves gyermekek számára, ahol betűvetéstől Tóra ismeretig, majd a Talmud egyes fejezeteit tanulják. 

[46][46] Jesiva, „ülés” – magasabb fokú iskola a Talmud tanulására

 


Róbert Péter