Hrotkó Larissza

A 19. századvégi zsidó társadalmi gender viszonyok megismerése a Magyar Zsidó Szemle 1884. évi száma szövegelemzése alapján

2021.02.06

 

Rövid magyarázat az elemzés nyelvi módszeréhez

Jelen tanulmányban alkalmazott szövegelemzés nagyobbrészt a frame-módszerre támaszkodik. A nyelv a kulturális közösség – például egy vallásetnikai közösség[1] – magatartási normája, amely ezt a közösséget megkülönbözteti a külső társadalom más tagjaitól, és ilyen módon azonosítja őt. A közösség szóbeli és írásbeli forrásainak nyelvi elemzése során tehát leírhatjuk a közösség jellemzőit, például a társadalmi viszonyait.

A frame szóról (keret, ráma, váz) elnevezett módszer lehetővé teszi a közösség társadalmi viszonyainak megértését, beleértve a gender viszonyokat. A frame módszer lényegét egy rendszer képezi, amelynek segítségével a legkülönbözőbb adatokat maximálisan tömöríthetjük, egységesíthetjük és ez által értelmezhetően reprezentálhatjuk.[2]

A frame módszer alkalmazható a szövegek strukturális-szemantikai elemzésében, mert: «…человек, пытаясь познать новую для себя ситуацию или по-новому взглянуть на уже привычные вещи, выбирает из своей памяти некоторую структуру данных (образ), называемую нами фреймом, с таким расчетом, чтобы путем изменения в ней отдельных частей сделать ее пригодной для понимания более широкого класса явлений и процессов.»[3]

A fentieket idéző kutató szerint a sztereotípiaként működő frame támogatja az elmét a sikeres megismerés folyamatában. Ugyanis az elme az olyan típus-kereteket (frame) keresi egy szövegben, amelyekből összeállíthatja a számára releváns "szcenáriumot", vagyis a társadalmi létezés valamely részterületének képét. Az emberi elme nem csak arra képes, hogy a sztereotípiákat felismerje, de arra is, hogy szükség esetén új sztereotípiákat hozzon létre az elhasználtak elemeiből.

A "nevelés" (oktatás, művelődés) szcenáriumát ábrázoló szövegben például öt típus-keretet különíthetünk el, amelynek segítségével értelmezhetjük a szöveg információját és leírhatjuk a megalkotását provokáló aktuális társadalmi viszonyokat. Az öt frame-ből álló rendszer így néz ki:

1.      az alanyi szókészlet, amely a nevelő személyét jelöli;

2.      egy másik alanyi szókészlet, amely a nevelt személyét jelöli;

3.      a folyamat ábrázolására szolgáló szókészlet, amely a neveléshez tartozó cselekvést és tevékenységet ábrázolja;

4.      a folyamat kimenetelét (eredményt) ábrázoló szókészlet;

5.      a nevelés formáira vonatkozó szavak készlete (pl. iskola, tanintézet stb.)

A fenti frame-hálót, mint a megértéshez szükséges sztereotípiát Butorin az úgynevezett "német nevelési regény" elemzése alapján állította össze.[4] Ez a háló más nevelési (oktatási, művelődési) témájú szöveg esetén is alkalmazható, amennyiben a vizsgálandó szöveg a "felvilágosodás" eszméjét terjeszti.

Az 1884. évi Magyar-Zsidó Szemle első számában található tanulmányok és értesítők zömét éppen ilyen típusú szövegek alkotják. Ezt illusztrálja például Kaufmann Dávid a Szeme nyitó számának írt, "Az év küszöbén" című cikkének záró része. Az összefoglaló mondatokban a szerző a "polgárosodást" (a következő mondatban már a felvilágosítást is) egy szerény mécs fényéhez hasonlítja, amely egy nagyobb fényforrás mellett is igen fontos szerepet tölt be. Ezért Kaufmann így szólítja fel az olvasóit, amelyek közé adott esetben a Szemle munkatársai is tartoznak: "Gondoskodjunk hát apró mécsekről is, terjesszük tőlünk kitelhetőleg az igazságot, a tiszta fogalmakat."[5]

És lejjebb még egy biztatás a Magyar Zsidó Szemle és hasonló lapok szerkesztőinek címezve: "Minden egyes ember, a kit felvilágosítunk ilyen megbízható mécs a nagy elsötétedés idejére; sok keresztény olvasót kívánok e lapoknak."[6]

A nyilatkozat

A Szemle első száma egy nyilatkozattal kezdődik, amelyet a szerkesztőség az új folyóirat olvasóihoz intézett.[7] A nyilatkozat szövege egy zsidó "nevelési-oktatási" szövegként ismerhető fel, amelynek értelmezhető szókészlete a fentiekből adódóan a következő öt keretre bontható:

1.      Az első (nevelő) alany a "Szerkesztők" és "mi". Az utóbbi a jellegzetes magyar nyelvtani szerkezetből következik: hívjuk fel, honfitársaink, polgártársaink, hitsorsosaink, magyar hitsorsosaink, vállalatunk.

A szöveg környezetéből (pl. a címlapról és a szerzői névsorból) a nevelők név szerint is megismerhetők. Bacher Vilmos és Bánóczi József neve a címlapon található, a szerzők között olyan ismert nevek tűnnek fel, mint Bacher Simon, Löw Immánuel, Kaufmann Dávid, Kecskeméti Lipót, Kiss József vagy Goldziher Ignác.

Nagy meglepetésemre egy női név is akadt a 25 fős listán. Ez az arany teljes mértékben megfelelt a magyarországi zsidó neológiájára jellemző "látszatemancipációnak"![8]

2.      A másik alany (vagyis voltaképpen a nevelt) frame-jét a szöveg szókészlete alapján két alcsoportra kell bontani:

a.) a "magyar hitsorsosaink" = a zsidók és a zsidóság, amely ebben az esetben a zsidó vallásetnikai csoportot jelöli, hiszen a "zsidósággal" szemben a szöveg a "tudományt," a "pártot" és a "felekezetet" állítja.

b.) "Más vallású honfitársaink" vagyis a "nem zsidó polgártársaink."

Tehát a szöveg szerinti zsidó nevelő a felvilágosító tevékenységet két nevelt-re kívánt irányítani: a zsidókra és a nem zsidókra. Ez a kettős nevelési törekvés a zsidó diaszpóra magatartási sajátosságaként a 19. század végén is jellemezte a zsidó felvilágosítókat.[9]

Ebből kiolvashatjuk a zsidó nevelő tudatos alkalmazkodási készségét, de azt is, hogy a társadalmi életben aktívan kívánt fellépni.

3.      A nevelő tevékenységgel kapcsolatos szavak: "hiányt pótol, megismerés, művelés, útbaigazítás, fölvilágosítás (az "a" alanyra vonatkozóan), félreismerés, tájékoztatás, eligazodás" (a "b" alanyra vonatkozóan). Ennek alapján megtapasztalhatjuk, mit tud a zsidó nevelő mindkét "nevelt" alanyról. A zsidó neveltet a nevelő nem tartja elég felvilágosultnak, miközben a nem zsidó "neveltet" arra akarja ösztönözni, hogy ismerje meg a zsidó közösséget, és hagyjon fel az eddigi helytelen sztereotípiákkal. Ez a törekvés mai napig is tapasztalható a zsidó nevelők (rabbik) magatartásában. Másrészt a mai rabbik kevesebb ismerettel rendelkeznek a keresztény vallási irodalomról, mint a 19. századi zsidó felvilágosítók. A Magyar Zsidó Szemle legelső száma is sok helyet ad a keresztény környezettel kapcsolatos ismereteknek.[10]

4.      A folyamat várható eredménye: a "zsidó tudomány közérthető módon történő művelése és terjesztése."

Ez a törekvés jellemezte a magyarországi zsidó neológiát, sőt talán ez volt egyik legfontosabb magatartási jellemzője a 19. század végén – 20. század első harmadában. "Wissenschaft des Judentums" név alatt ismertté vált modern zsidó irányzathoz való tartozását vallotta Kaufmann és Löw, Kecskeméti, Goldzieher és mások. Ezt láthatjuk például a folyóirat 19. oldalán kezdődő irodalmi áttekintés oldalain. Az "Irodalom" rovatvezetője és "A Szentírás és a zsidó tudomány irodalma 1883-ban" című cikk szerzője maga Bacher Vilmos volt, aki a "Wissenschaft des Judentums" kifejezést használta is a cikk oldalain. De ezen kívül saját nyelv- és irodalomismerettel is bizonyította, hogy képviseli az új zsidó tudományt.

5.      A nevelés (művelődés) formái közé adott esetben sorolható a "közlöny," a "vállalat" és az "orgánum".

A szöveg elárulja, hogy a neológia által különösen kedvelt oktatási forma a "közlés", vagyis a tájékoztatás volt. A zsidó "nevelt" ezt az oktatási formát a kollektív emlékezetben mélyen rögzítette. És éppen ez az oktatási forma – a zsinagógai közösség férfiközpontú felépítésével együtt – eredményezte, hogy a zsidó kollektív emlékezet az autoritás képét a férfiakkal hozza kapcsolatba. Ez az anomália jellemezte a korabeli gender viszonyokat. Az oktató a férfi volt, miközben a nő legfeljebb a nevelt alanyként ábrázolható, holott ez a gyakorlat nem felelt meg a valóságnak. Hiszen ha nem is nagyszámban, de voltak már női tanítók 1883-ban, ahogy Goldzieher Ilona példája is mutatja.[11]

A fentiekben ábrázolt frame-háló a nyilatkozat szövegét tökéletesen lefedi; az "előtte volt, most pedig…" lexikai elemekből álló keret sem képes egy külön sztereotípia létrehozására, hanem illeszkedik a "nevelés" (művelődés, oktatás) hálójához. Hiszen az ilyen lexikai készlet szemlélteti a követendő erkölcsi példát, illetve azokat a magatartási mintákat, amelyeket nem ajánlatos követni. Ezért ez a frame is a nevelés-oktatás szcenáriumához tartózik.

A nyilatkozat illokuciós lényege szerint az által, hogy valamit bejelent, ezt a "valamit" létre is hozza.[12] Hiszen a deklarációs szöveg gyakorlatilag megváltoztatja a világot azáltal, hogy ezt a változást bejelenti. A szöveg lexikai kapcsolatainak vizsgálata mutatja, hogy a nyilatkozat bejelentése és ígérete az volt, hogy az új folyóirat létrehozza a magyar nyelvű zsidó tudományt. Ezáltal a szöveg a magyar nyelvet a "zsidósághoz" tartozónak deklarálta, vagyis a zsidó magatartás egyik normájává tette.

E kezdeményezés modernizáló voltáról lehet vitatkozni. Eötvös Józsefet a nyilatkozat "hitfelekezetünk dicső védőjének és barátjának" nevezi.[13] A "védő" szó szükségszerűen eszembe juttatja a "Schutzjude" fogalmát, amely még a 19. század elején is megtalálható volt a pesti levelezésben, holott ez valójában a régi feudális viszonyok nyelvi emléke.[14] Eötvös báró a nyilatkozat alapján egy olyan jóságos uraság képében jelenik meg, aki egy bizonyos összeg vagy szolgáltatás ellenében biztonságot ígért a védelmüket elfogadó zsidóknak. A művelt zsidó társadalom viszonya a nem zsidó világhoz e szöveg szerint a 19. század végén még nem változott meg: a külső társadalomtól a zsidók a védelmet és a biztonságot várták, mert saját magukat erre képteleneknek érezték.

A fentiek a zsidó önállóság, vagyis az autonómia hiányát is éreztethették, amely éppen akkor napirenden állt Magyarországon. Ezt jellemzően mutatja a Magyar Zsidó Szemle korabeli "kötőjeles" írása (Magyar-Zsidó-Szemle), amely a szavakat egyrészt szétválasztja, de a kötőjel segítségével lazán ismét össze is köti. A szövegben megtalálhatók a bizonytalanságot jelölő szavak, mint például:

"A Magyar-Zsidó-Szemle" egyik főczélja ez orvoslást lehetőleg előmozdítani."[15]

A nyilatkozat szövege az "ígéret" szót ugyan nem használta, de annak képét olyan lexémák alkalmazásával hozta létre, mint: "czélunk," "folytonos figyelemmel fogjuk kísérni," "minél behatóbban adunk majd számot," "azon leszünk…"

Az ígérő kijelentés egyaránt létrehoz egy ígéretet és egy állítást abban az értelemben, hogy az egy ígéret. "Így egyszerre három típusú illokúciós lényege van: deklaratív, kommisszív és asszertív."[16] A deklaráló szöveg végrehajtása mutatja, hogy a nyelvnek olyan lehetősége van, amire egy elme képtelen: "ez mindkét megfeleltetési irány (világ a szóhoz, szó a világhoz) kombinálásának lehetősége.[17]

A Tanügyi rovat vizsgálata

Tovább kutatva a "nevelés" (művelődés, oktatás) szövegei után a Magyar Zsidó Szemle első számában rábukkantam "A hitoktatás újjászervezése a fővárosban" című cikkre a Tanügy rovatában.[18] A cikk lexikális-grammatikai tartalma megfelel a fentiekben elemzett nyilatkozat strukturális-szemantikai rendszerének. A nőt, mint alanyt ez a cikk sem említi egyetlen keretében sem, noha feltételezhető, hogy a "nevelt alany" kerete nőnemű is lehetett. Ez azonban csak egy feltételezés, a szöveg alapján mindkét alany, de főleg a második nemtelennek látszik. A frame-háló itt az alábbiak szerint alakul:

1.      Az első alany: "hitoktató," "hittanár;" "a pesti zsidó község;"

2.      a második alany: a zsidó, az iskolai növendék, az ifjúság és ifjúságunk, a zsidóság;

3.      a folyamat szókészlete: fejleszt, hitoktatás, a belső reform;

4.      a várható eredmény: a vallásos érzület, az összetartozás, a felvilágosítás (fajunk múltjára), a közösséghez (községhez) való tartozás;

5.      a folyamat formái: a középiskola, a nép- és polgári iskola, a héber iskola, az ingyen oktatás, az új iskolai templom a gyakorlati órák megtartásához.

Ugyanezt a frame-hálót alkalmaztam a Szemle első száma egyetlen női szerzője cikkének elemzésében.[19]Az elemzés eredménye a következő volt:

      Az első frame alanya: a "mi" (a birtokos rag jelenléte alapján);

      a nevelt (2. frame) ebben az esetben:

-          "leányaink"

-          "művelt család gyermeke"

-          "nem csak zsidó."

A budapesti felsőbb leányiskolában túlnyomóan zsidó lányok tanultak, szám szerint 229 fő. De az országos adat – 771 tanulóból csak 336 volt a zsidó – azt mutatja, hogy a zsidó családok nem a modern állami felsőbb leányiskolába íratták be gyermekeiket. A jelenség oka nem a családok vallásosságával függött össze, hanem azzal, hogy a zsidó tanuló nagyszámú jelenléte az akkori társadalmi viszonyok között rontotta az iskola hírnevét, a zsidók pedig a legjobb iskolába akarták járatni gyermeküket.[20]

A folyamatot ábrázoló igék (3. frame):

-          továbbképzés, tanítás.

A "továbbképzés" szó mutatja, hogy az alapképzést a zsidó lányok a nép- és polgári iskolában már megkapták, de ez a cikk szerzőjének nem volt elegendő. Az ismeretszerzés fejlesztésére való törekvés az emancipációs törekvésről tanúskodik, ennek alapján Goldzieher Ilonát joggal sorolhatjuk a zsidó felvilágosítók közé. Ezt bizonyítja az oktatás eddigi eredményeivel kapcsolatos kritika is, amelyet a következő (negyedik) típus-keret foglal össze.

Az oktatás várható eredményének bemutatására (4. frame) a cikk szerzője egy szokatlan formát választott. Goldzieher ugyanis úgy dicsérte az új oktatási formát, hogy közben kritizálta a nőoktatás eddigi (népiskolai és polgári iskolai oktatás) eredménytelenségét: (a polgári iskola) "nem nyújthatja… nem pótolhatja… (az ismereteket), "amit a társadalmunk a művelt nőtől megkívánt."

Az alábbi idézet egyrészt ábrázolja az új oktatási forma célkitűzését, másrészt alátámasztja véleményemet Goldzieher Ilonáról, mint a magyarországi zsidó felvilágosítóról, aki tevékenyen hozzájárult a zsidó nők emancipációjához:

"… neműk sajátossága és a társadalmi jelen viszonyok által feltételezett, de egyszersmind oly mértékű általános műveltséget szerezhessenek, amely egyfelől élethivatásukra szükséges, és másfelől megfelel azon általános műveltségnek, melyet a férfiak saját életczéljaik érdekéből gimnáziumi és reáliskolai középiskolainkban nyerhetnek."[21]

Az ötödik frame-hez tartozó szavak az oktatási formákat írják le: a városi polgári leányiskola, az állami felsőbb leány-iskola, például a kolozsvári és a budapesti iskola.

A polgári iskolát Goldzieher azért is kritizálta, mert nem adta meg a tanulóinak az idegen nyelvtudást. Az új típusú iskola a "szív és elme kiművelését" segítette elő.

A korábbi nőoktatási formát – a magántanulást – a cikk szerzője határozottan elutasította. Emancipált nőként Goldzieher ragaszkodott ahhoz, hogy a nő társadalmi szereplővé váljon.

     A "nevelési-oktatási" szcenárium megértése és a Tanügy rovatának áttekintése nem lenne teljes a statisztikai adatok és a tantervek bemutatása nélkül.

     A statisztikák mutatják, hogy 1883-ban a zsidó tanulók közül több volt a fiú – 557 fő – mint a lány – 420 fő – holott a népesedési adatok szerint több lány született, mint fiú.   1883-ban 889 törvényes és 160 törvénytelen leány született. A fiúknál ez a szám 881, illetve 149 fő volt. [22]

A rovat utolsó szövegeként megemlítem Neumann Ede "Hitoktatási tervek" című cikkét.[23] Ez a cikk ugyancsak a statisztikai fajtához tartozott, vagyis tárgyilagosan kívánt hatni az olvasóra. A táblázatszerű szöveg három részből áll, amelyből kettő a társadalom nemek szerinti felosztását jeleníti meg, ami az eddigi szövegekben nem volt követhető. A zsidó fiatalok felosztása a "fíiskolára" és a "leányiskolára" mutatja, hogy a társadalmi elvárások a hittanulás terén a nemekhez kötődtek. A hetedik osztályig a fiúknak egy-két órával több oktatási órájuk volt. A lányok egyáltalán nem foglalkoztak a "Biblia-fordítással" és csak néhány kiemelt imát fordítottak. Érteniük kellett például a Smóné eszré főima szövegét "a czióni imák elhagyásával", az Alejnu, a szombati imák és a Halél szövegét. A héber nyelv tanulásat a lányoknál a héber szövegek olvasására korlátozódott, míg a fiúk a nyelvtant is tanulták.

A tervek készítői a zsidók történetének tananyagát is csökkentették a leányiskolák számára a fiúiskolához képest. A fiúk átvették Maimonidészt és a középkori zsidó történetet, ami szükséges is volt a későbbi talmudi foglalkozáshoz. A lányok a zsidó történetből csak a "lényegesebb részeket" tanulták "a 2. templom pusztulásától napjainkig."

A tantárgyi és tematikai frame-k összehasonlításából látjuk, hogy a lányok ugyan megkapták a vallási nevelést, de eleve egy csökkentett program keretében. Ez a nők másodrendű zsinagógai státuszának is megfelelt.

Kiss Endre Judentum – Emanzipation – Mitteleuropa című könyvében arról írt, hogy a 19. század második "Felvilágosítása" hordozója a sajtó volt, amely egyúttal a felvilágosítás objektumának is bizonyult.[24] A liberális napi újság a korszak forradalmi médiaeszközként pozitivista világképet közvetítette az eddig elképzelhetetlen hatékonysággal. Az osztrák-magyar dimenzióban ez a modernizálás ahhoz vezetett, hogy a térségben hihetetlenül gyorsan elterjedt a német nyelv és kultúra.

Az új zsidó "orgánum" – a Magyar-Zsidó Szemle – már a magyar nyelvi és kulturális integrációt szorgalmazta, de a tanulmányok forrásaként felhasznált irodalom zöme még német nyelvű volt. Az alapvető emancipációs változásokat a magyarországi zsidó közösség a német nyelvű kultúra hordozójaként élte meg, és ezt a tapasztalatot hozzáadta a magyar kultúrához. A hozadék része volt, hogy a társadalmi gender viszonyokat a 19. századi hivatalos zsidó sajtó általában nem tükrözte. Sőt a sajtó mélyítette a nők hátrányos társadalmi megítélését, amit az olyan emancipált "orgánumban" is észlelhettünk, mint a Magyar Zsidó Szemlében. A Szemle történelmi Tudomány rovata szövegei elemzése eredményeként mutatom be a nődiszkrimináció további példáit.