Vörös Sára:
Izsák és a fehérterror
"ISÁK: Magyar falu Pest Várm. földes Urai B. Orcziak, lakosai katolikusok, reformátusok, és zsidók, fekszik Kecskeméthez 4, Szabad Szálláshoz 2, Filep Szálláshoz 1, Vadkerthez pedig 3 mértföldnyire, határja 3 nyomásbéli, melly rész szerént homokos, rész szerént pedig székes agyagos, sok folyó homok halmok foglallyák el határjaikat, kétszeres búzát, és rozsot zabot terem, szénája középszerűen van, szőleje elég, erdeje nints, hanem szép nádas, és halas tava, melly Kolontónak neveztetik, spanyol, és más juh, sőt egyéb marha tenyésztetés is nagy gazdasága: gabonájit az előtt Szent Mártonyba hordották a’ Dunán, ’s az ott meg állapodott kereskedőknek hajóikra; piatzok helyben, és Ketskeméten is."
(Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796–1799)
Izsák Bács-Kiskun megyében Kiskőrös és Kecskemét között félúton található. A város nyugati oldalán fekszik a Kiskunsági Nemzeti Park egyik legjelentősebb területe, Közép-Európa legnagyobb édesvízi mocsara, a 2900 hektáros Kolon-tó.
Ha a történelmet ismerő emberek hallják ennek az alföldi kisvárosnak a nevét, szinte minden esetben az 1919-es fehérterror tragikus eseményeivel hozzák összefüggésbe. Miért kivételes , hiszen több helységben is garázdálkodott a Héjjas-féle banda? Miben különbözik mégis a több helyiségtől?
Izsák Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye kunszentmiklósi járásához tartozott. A korabeli leírások alapján virágzó hitközség működött a településen egészen 1919-ig. Hogy mikor költöztek ide zsidók, csak találgatni lehet, hiszen elvesztek a dokumentumok az 1919-es atrocitások alatt.
Bizonyos, hogy az 1700-as évek végén már éltek zsidók Izsákon, a legrégibb anyakönyvek 1800-ból valók. 1826-ban 47 négyszögöl alapterületű zsinagógát is építettek, s 1840-ben már 450 izraelita vallású polgárt tartottak nyilván a településen. 1870-ben megalakult a hitközség saját iskolája is. 1893-ban a hitközség kongresszusinak nyilvánította magát, amit mintegy tizenöt évvel később visszavont, és újra ortodox lett. A századfordulón nőegylet is alakult a már öt és félezer lelket számláló kisvárosban. Számos család szőlőbirtokkal rendelkezett, bortermeléssel, kereskedéssel foglalkoztak. A híres szeszgyár, amelyet Rosenfeld Ignác alapított, napjainkban Pálinkamúzeum és helytörténeti értéktár. Az 1. Világháború idején Izsákról 110 katona vonult be, ebből harmincan izraelita vallásúak voltak, valamennyien a fronton harcoltak, néhányan hősi halált is haltak. A háborús vereség után kialakult nehéz életkörülmények miatt mindenütt bűnbakokat kerestek, és találtak is. Patai József így írt a Múlt és jövő 1915. évi egyik számában: "A zsidóság tragikus sorsa évezredek óta , hogy az ő rovásukra mindenütt általánosítottak."
1919-ben Izsákon is megalakult a helyi direktórium. A szervezésben maga Szamuely Tibor is aktívan részt vett, külön vonattal érkezett a községbe. A népoktatási tanács vezetőjévé a helyi orvost, dr. Molnár Antalt nevezték ki, aki izraelita vallású volt. Később, internálása előtt úgy nyilatkozott, hogy maga az eszme távol állt tőle, ő csak a direktórium munkáját kívánta segíteni.
A Proletárdiktatúra tiszavirág-életű működése után megindult a megtorlás. Vezetőjük Héjjas Iván és Prónay Pál a térségben lázító beszédekkel toboroztak a diktatúra alatt sérelmet szenvedetteken való elégtételre. Az elsődleges célpontok a zsidók lettek. A helyi zsidóságot ért sérelmekről jegyzőkönyvek tanúskodnak. A megtorlásokat követően megszűnt a hitközség, az iratok az anyakönyvek kivételével megsemmisültek.
Az 1919-es Duna-Tisza közi, - így az izsáki atrocitásokat is - más publikációk csak említik. Fontos, hogy maguk a jegyzőkönyveket is - most csak Izsákra összpontosítva – el lehessen olvasni. Az események leírása a jegyzőkönyvekben olyan, mint egy film forgatókönyve, több, mint puszta leírás.
A továbbiakban szóljon meg a történelem, ahogyan azt a jegyzőkönyvekben rögzítve van.
Izsák látképe az egykori zsinagógával az előtérben.
Az izsáki Pálinkamúzeum az egykori tulajdonos Rosenfeld Ignác használati tárgyaival, a Dávid csillagos vitrinben imakönyvei és menórája látható.
Az izsáki hitközség viaszpecsétje.
Az izsáki hitközség pecsétje.
Az Izsákról 1919-1920 között elmenekült zsidó családok névsora.
Dr. Váry Albert főügyészt bízta meg a Bethlen-kormány, hogy 1919-1921 között, a Duna-Tisza közén elkövetett erőszakos cselekmények, üldözések tetteseit kézre kerítse, és megakadályozza a további ehhez kapcsolható bűncselekményeket. Ezért dr. Dombováry Géza ügyvéd, a pesti izraelita hitközség jogsegítő irodájának vezetője Dr. Váryhoz fordult a hozzá beérkezett több száz panasz ügyében. Levelében leszögezte, hogy élethívatását önzetlenül, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzi, és segíteni akarását nem egyoldalú felekezeti érdekből, hanem a zsidó honfitársainak a múltban tanúsított hazafias helytállása miatt teszi:
"1919 augusztus óta csak a Duna-Tisza közéről néhány száz fentebb említett fajtájú panaszt vettem föl. És ha mégis aránylag kevés számú atrocitást /rablógyilkosságot hoztam a mindenkori tisztelt kormányok hivatalos tudomására, úgy az ok elsősorban és kizárólag abban keresendő, hogy az izraelita vallású sértettek az esetek legtöbbikében elsírták ugyan bajukat, de nevük és bántalmazóik nevének bemondására legjobb igyekezetem ellenére sem voltak rábírhatók, mert lelkük mélyében sziklaszilárdan tartotta magát a meggyőződés, hogy panaszuknak a törvényes hatóságokhoz való eljuttatása újabb atrocitásokat vonna maga után. E meggyőződésük nem teljesen alaptalan voltáról egyes esetekben volt is alkalmam meggyőződni. amennyiben például a Gettler –féle gyilkossági, és több más, csak véletlenül tudomásomra jutott esetekben a feljelentés beadását a felelőtlen elemek részéről válogatott kellemetlenkedések követték. Ezen kívül száznál mindenesetre több sértettnek teljesen egybevágó bevallása szerint a Duna-Tisza közén elkövetett atrocitásokat sikeres panasz tárgyává tenni nem lehet, mert ott ezek elkövetésére Héjjas nyílt cégére alatt működő ÉME, nem, mint állam az államban, hanem mint tényleges hatalomnak kizárólagos birtoklója salvus conductust élvez. Ennek a jogfölfogásnak helytálló voltát már csak a nyomában várható pánik elkerülése céljából is kezdetben meggyőződésemnek megfelelően kétségbe vontam. Így többek közt 1920 tavaszán és pedig külön nyomatékkal, amikor a hitközség által rendelkezésemre bocsájtott irodai helységet az Izsákról és Kunszentmiklósról kiűzött izraelita vallású, honfiúi kötelezettségeknek a világháború alatt numerus clausust is meghaladó módon eleget tett izraelita vallású magyarok színültig lepték el. nevezettek tőlem egy Temunovits nevű ügyvédhez mentek, vele Apponyi grófhoz. Temunovitscsal nem sikerült megismerkednem, de a 8-10 jelen volt menekült bemondása szerint a gróf valamennyiüket kihallgatván, kezeit tördelte, és több ízben sírva fakadt. Majd ajánlólevelet adott nékik az akkor kormány egy tagjához, ha jól tudom, Lang József Boldizsár báróhoz is. Ennek folytán az akkori belügyminiszter úr egyenes utasításához képest Kunszentmiklósra is, és Izsákra is nagyobb rendőri különítmény is szállt ki, előzetesen egy detektívfelügyelő útján, elkérve tőlem az atrocitásokra vonatkozó jegyzőkönyveket, de pozitív eredményként éppen csak annyit tudok ez ügyben megállapítani, hogy a jegyzőkönyveket a detektív főfelügyelő úr adott szava ellenére soha többé vissza nem kaptam."
A levél továbbiakban részletezi, hogy a megindított intézkedések, letartóztatások hiábavalóknak bizonyultak, mert a más oldaról beavatkozók kiszabadították a letartóztatottakat. Ezért Dombováry meg is jegyzi:
"Ma már éppenséggel nem merném tévesnek minősíteni azt a nézetet, mely szerint a Duna-Tisza közén elkövetett gaztetteket, különösen, ha zsidó a sértett, nem lehet üldözni. Jogilag nem lehet-e, avagy pediglen tényleg nem lehet-e, nem tudom. E nézet mellett pedig igen sok argumentumot tudnék felhozni. a sok közül legyen szabad az Új Nemzedék 1921. június 23-i ’Izsák’ című vezércikkében nemzeti hősként dicsőített Franczia Kiss Mihály esetére hivatkoznom, aki köztudomás szerint harminckilenc, - mellesleg megjegyezve nagyobbrészt nem zsidók ellen elkövetett gyilkosságok elkövetője – a nyomozati iratok tanúságaként annak idején kénytelen volt ugyan Nyugat-magyarországnak valamelyik meg nem szállott megyéjében keresni menedéket, - némelyek szerint magát odahelyeztetni – ezt azonban kevéssel utóbb katonai előléptetés követte. És bárha, ma, mint hírlik, nyomozólevéllel is keresik, ezt a nyomozólevelet úgy bocsájtották ki, hogy Kecskeméten, az ő tartózkodási helyén arról nem vettek tudomást, ő szabadon jár-kel a Duna-Tisza közén, állítólag a kecskeméti nyomozóosztag vezetője, de annyi kétségtelen, hogy a gyilkosságok elkövetése óta tiszthelyettes lett, vagyona nincsen bűnügyi zárlat alatt és öregbedik."
A járás főszolgabírója Förster Lajos volt Kunszentmiklóson. Dombováry levelében Förstert a menekültek az atrocitások jóindulatú szemlélőjének tartják, akit Apponyi gróf ugyan felfüggesztett hivatalából, azonban néhány nap múlva újra elfoglalta helyét a hivatalában. Ennek hatására az ÉME mozgalom megerősödött, és immár birtokba vette a menekültek lakásait.
Dombováry sürgeti Héjjas mielőbbi elfogatását, akit a sértettek egybehangzóan az atrocitások, gyilkosságok fő felbujtójának és patrónusának tartanak. Ezután felsorolja a bűncselekmények többi elkövetőit is:
"Héjjas letartóztatása után lehet csak Franczia Kiss Mihály, Balogh Ferenc, Kállai Gábor, Kállai Gyula, Füvessy hadnagy és önkéntes öccse, Rankász testvérek, Árvai András, Papp Kálmán, Melica János, Fekete Árpád, ispán Holecz József, Muráncsik Sándor, Felföldi Dezső, Teuschler István, Farkas Endre, Horki János, Kologdi Birkás Ferenc, valamint Zbona Danics, Juhász István, Tóth Ambrus, Tóth Imre, Oláh János, Nagy Pál és Nagy Mihály nevű egyéneket sürgősen letartóztatni, és a nyomozástól eredményt várni."
Elsőként három polgártársuk bántalmazása, majd meggyilkolása Orgoványon indította el az izsáki zsidóságot, hogy lakóhelyükről elmeneküljenek, hátrahagyva földjeiket, gazdaságaikat, üzleteiket, Név szerint: Beck Sándor, Pánczél Gyula és Schmied Árpád. Az eseményeket jegyzőkönyvbe Beck Sándorné és négy gyermeke, valamint Beck Sándor öccse, Beck Gyula, valamint sógora Pick Dávid diktálták. Ezt követően tömegesen hagyták el a községet, felszámolásra került a hitközség és az iskola is.
Beck Sándorné vallomása:
"1919. november 17-én éjjeli 11-12 között erős zörgetésre ébredtünk. Szegény férjem kiugrott az ágyból, a konyhába szaladt, és azt kérdezte: ’Ki az?’ -A válasz az volt: ’A fehér hadsereg csendőrei !’ Mit sem sejtve azon hiszemben, hogy valamire szolgálatukban lehetnénk, beengedtük a zörgetőket. Két ,- akkor még előttem ismeretlen fegyveres ember, kik közül az ugyanakkor jelen volt Ilonka lányom, Franczia Kiss Mihályt ismerte fel – lépett be. Amint később hallottam, ketten az utcán maradtak a kocsival. Franczia Kiss Mihály az uramra rászólt: "Te vagy az a Beck Sándor? Gyere be a szobába!" Uram engedett a fölhívásnak, és én is vele mentem. Franczia Kiss rámszólt: "Te pedig maradj kint!" Én azonban nem tágítottam az uram mellől. Uram a másik szobába menekült. Ilonka lányom zokogva szólt ehhez a haramiához, akivel pár héttel ezen eseményt megelőzően üzletünkben beszélt: " Francia Kiss Mihály úr! Ne bántsa az édesapánkat!"De amikor az uram az ablakon keresztül akart menekülni, Kiss – én közvetlen az uram mellett álltam – revolverével mégis rálőtt. A lövés talált, és az én uram az ablakon esett ki. Mire a két gyilkos vad iramban rohant ki az utcára, uramat fölemelték, és a lövés folytán már csak vánszorogni tudó embert a kocsijukhoz vezették. Ott vagy tíz percig tárgyaltak vele, majd visszahozták a lakásunkba. Azt reméltük, most majd kirabolnak, uramat azonban nálunk hagyják. Ők azonban uramat(…), akinek sebesülése úgy látszik nem volt túlságosan veszélyes, mert bár az inge telis tele volt vérrel, mégis tudott támasz nélkül járni. Ettől kezdve valahányszor uramhoz közeledni, vagy hozzája szólni akartam, elkergettek. Kényszerítették uramat, hogy gyertyával világítson kettőjüknek azon közben, hogy ők a hálószobából nyíló üzleti helységünkből 3-4000 korona pénzt, uram aranyóráját, és láncát zsebrevágják, illetve elrabolják. Innét uram társaságában a hálószobába jöttek. Engem Ilonka, Irén és Béla nevű gyermekeimmel együtt kikergettek a mellékszobába. Felnyittatták uram által a Wertheimet, és az ott talált készletet, pár ezer koronát, majd a hálószobából egyik leányom télikabátját, az ebédlőből pedig egy mokett plüss díványtakarót, a szekrényből leányomnak két pár szürke cipőjét, valamint női fehérneműink egy részét rabolták el. Majd uramra szóltak, hogy öltözzék. Uram mindennapi télikabátját akarta magára ölteni, de az egyik – ha jól tudom, Kiss- rászólt, hogy ’Ne azt vedd, hanem az ünneplő kabátodat!’ Uram azt vette föl. Azután fölpakolták uramat a kocsira, és elvitték. Uramat nem láttam soha többé. Azt hittem, hogy az orgoványi községházára viszik, meghagytam azért Ilonka és Béla gyermekeimnek, hogy hozzanak kb. 20 000 koronát Haskó Hermann nevű sógoromtól. Azonnal Haskó Hermann megadta a pénzt. Gyermekeim mielőtt az orgoványi községházára mentek volna, Pick nevű sógoromhoz tértek be, aki nem engedte őket éjnek idején a községházára, reggelig marasztalván őket magánál. Reggel aztán Brunner Sándor nevű rokonunk egyenesen Orgoványra hajtatott egy csendőr kíséretében, arra való tekintettel, hogy a tettesek is orgoványiak voltak. Brunner egy Nyikus nevű csendőrtisztnél kérdezősködött, de tőle azt a választ kapta, hogy nem tud semmit. Amikor Brunner azt mondta, hogy valami Franczia Kiss nevű rabolta el az uramat, Nyikus azt mondta, hogy nem valami Franczia Kiss nevű ember, hanem Franczia Kiss csendőr úr, mert Franczia Kiss nyomozatokra felhatalmazott csendőr. Itt megjegyzem, hogy azt is mondta a csendőrök egyike, hogy Franczia Kiss az este itt járt, Nyikus azonban rögtön közbevágott (…). Amikor Brunner megjegyezte, hogy ha csendőr, ha nem csendőr, mégsem járja, hogy ártatlan embereket hurcoljon el, Nyikus csodálkozást színlelő hangon jegyezte meg: "Ártatlan embereket? Hisz azok zsidók voltak!" Azt a csendőrt, aki Brunnert Orgoványra kísérte, Kovácsnak hívják. Nyikus Kovácsot behívta a másik szobába, és kisvártatva az abbanyíló üvegajtón át kezével integetett neki, t. i. Brunnernek, hogy menjen el. Erre Brunner az utcán várakozó kocsira ült, és ott várta meg Kovácsot. Ezen időközben a kocsihoz értek Beck Sándornak az árvái Ilonka és Béla, akik télvíz idején zimankós éjszaka tették meg a mintegy tíz kilométeres utat Izsákról Pickékhez Orgoványra. Így hát sem Brunnernek, sem Ilonkának és Bélának nem sikerült valamit megtudnia."
Beck Gyula így nyilatkozott a történtekről:
"1919 november 18-ra virradóra éjjel fél egykor bátyám szolgálója felzörgetett, hogy azonnal öltözködjek, és jöjjek, mert bátyámat, Beck Sándort a fehér csendőrök meglőtték. Azonnal felöltözködtem és rohantam bátyámhoz, de útközben bátyámnak Béla nevű fiával találkoztam, ki figyelmeztetett, hogy legyek óvatos, mert többen vannak fegyveresen, és így nem lesz tanácsos kezük ügyébe kerülni. Mégis rohantam bátyám háza felé, de mire odaértem, már elvitték. Így hát a polgári kör helységében beszállásolt őrségre mentem, hol is Izsák József helyettes őrparancsnoktól (mergtudtam), hogy őt látták, mikor Pánczél Zoltánt – mint utóbb megtudtuk, - azt is legyilkolták, katonatisztek által kísért kocsik alsóruhában véresen vitték. Egyben közölte velem azt is, hogy a kísérő katonatisztek közölték vele, hogy ma éjjel az összes Izsákon lévő zsidókat elhurcolják, és legyilkolják. Azt is közölte Izsák József, hogy a tisztek figyelmeztették az őrséget, hogy bele ne avatkozzanak az ügybe, mert a falu alatt kétszáz katona áll gépfegyverrel, és ha valaki beleavatkozik, lövik a falut. Elmentem hát a falu végére, azon túl is vagy három kilométernyire, és meggyőződtem róla, hogy egy fia katona sincsen sehol. Reggel a csendőrségre mentem. Itt azonban az ügyről semmit sem tudtak. Cserry János őrparancsnokot kértem, hogy Beck Sándor, Pánczél Zoltán és Schmied Árpád hollétét puhatolják ki. Cserry azonnal a Kovács nevű csendőrt küldte ki Orgoványra nyomozni. Innét Pech Lipót vezető községi jegyzőt kerestem fel. Ez sem tudott semmiről, azonnal átírt a kecskeméti törvényszéki elnöknek, és jelentette, hogy három embert elhurcoltak. Itt megjegyzem, hogy a statárium-rendelet ebben az időben Izsákon a községházán volt kifüggesztve. Én magam vittem a jegyző jelentését dr. Kiss János törvényszéki elnöknek. Kiss előttem olvasta, és megígérte, hogy azonnal átteszi az ügyészséghez. Kecskemétről Budapestre jöttem még aznap. November 19-én Sípos alezredesnek, a budapesti csendőrkörlet parancsnokság vezetőjének jelentettem az ügyet. Sípos előttem hagyta meg 2-3 tisztnek, hogy intézkedjenek. Egyiküknek, hogy a szegedi körletet hívják fel (mert Izsák oda tartozik), hogy a legszélesebb körülnyomozást indítsák meg az elhurcolt három ember megkerítése iránt. Két-három nappal utóbb Beniczky Ödön, az akkori belügyminiszter audiencián fogadott, és néhány detektívet kértem magam mellé, hogy magam is nyomozhassak. Azonnal felhívtam Gábort, a pestkörnyéki főkapitányt, meghagyván, hogy adja mellém a három legügyesebb detektívjét. Ezekkel már másnap utaztam Izsákra, hol már akkor Toma Márton járőrmester vagy 35 csendőrrel, és 51-60 katonával serényen nyomozott. A három elhurcoltat elásva találtuk egy gödörben Orgoványon. Egy másik gödörben a csendőrök 6 hullát, a harmadikban hetet, a negyedikben kettőt találtak.Toma Márton, aki a nyomozást vezette, a gyilkosok közül hetet tartóztatott le, és elkísérte őket a budapesti Margit kőrúti fogházba. Onnan pár hónappal később kiengedték őket. A gyilkosság felfedezésének napjától fogva nem volt maradásom a faluban, mert szomszédaim - kiknek nevét nem nevezhetem meg, mert kínos következménnyel járna - , nap - nap után hozták a még le nem tartóztatott gyilkosok üzeneteit, melyek szerint a gyilkosság kinyomozásáért engem is el fognak hurcolni és ugyanúgy legyilkolni. December végén ennek folytán felköltöztem Budapestre. Birtokomat egy Berkes Gábor nevű kapásomra voltam kénytelen bízni. Azóta, hogy Pestre költöztem, mindössze egyszer, 1920. szeptember 8-án mertem lemenni. Szőlőm termését így veszteséggel voltam kénytelen eladni. Az idén még rosszabb a helyzet, mert most már Kállay Gábor lakatos, Kállai Gyula molnár, I. Mózes István, Ránkász testvérek, Árvai András gazdálkodók és Muráncsik Sándor kereskedő és még néhányan, kiknek érdeke, hogy mi, izsáki zsidók haza ne mehessünk, az egész környéket rettegés alatt tartják, nehogy merjenek szólni az ottani állapotokról, mi nekik sem tetszik.
Kállai Gábor minden héten csendőrökkel jár ki a szőlőmbe kapásomnál tudakozódni, hogy mikor voltam lent. A megveretés fenyegetésével kötelezte őt, ha vagy én vagy cselédem, Kórodi Anna, ki keresztény lány, lemegyünk, azonnal jelentsük neki, hogy véglegesen leszámolhasson velünk. Úgyszintén Árvai András is több ízben járt a szőlőmbe, és a szomszédokat fenyegetéssel kényszerítette rá, hogyha bármelyikünk lemegy, azonnal jelentést tegyenek.
Utoljára múlt hó 12-én volt lent Kórodi Anna, hogy milyen elbánásban volt része az általa írt, és becsatolt jegyzőkönyvből kitűnik. Azóta senkit sem merek leküldeni, birtokom teljes felügyelet nélkül áll."
Kórodi Anna így vall 1921 június 23-án:
"Június hó 19-én, a reggeli vonattal leutaztam Izsákra főnököm Beck Gyula úr szőlőjébe. Az Ágasegyházi tanyák állomáson szálltam ki, és onnan mentem a szőlőbe meggyet szedni.
A meggyszedést délután 4 órakor kezdtük meg. Alig szedtünk egy kosárral, a szomszédból egy fiú szaladt át hozzám, és figyelmeztetett, hogy bújjak el, mert egy fegyveres ember keres, aki állítólag nagyon meg akar engem verni. Erre én egy szedőleánnyal együtt az ötödik szomszéd szőlőjében elbújtunk. Ezen fegyveres egyén Árvai András izsáki lakos volt. Miután engem nem talált meg, bement a vincellérhez, és megveretés fenyegetésével követelte, mondja meg, hol vagyok. Este hét óra után Árvai András, Mózes István és még néhány ember kíséretében arra a tájra jött, ahol el voltunk bújva, de szerencsénkre nem talált meg. Ott közelemben hangosan beszélgettek, miközben Árvai azt mondta társának, ha megtalálnak, akkor először huszonötöt vágatunk rá, azt azután becsukatjuk, és egy hétig mindennap huszonötöt vágatunk rá. Ha ebbe bele nem döglik, akkor visszautazhat Pestre."
Reggel három óráig voltam kénytelen vékony ruhában fagyoskodva a szőlők között elrejtőzni, nehogy keresztény testvéreim keresztény létemre összeverjenek.
Időközben Árvai András három ízben is faggatta a vincellért, hogy mondja meg, hol vagyok elrejtőzve. Miután a vincellér nem árulta el rejtekhelyemet, őtet pofozta fel. Reggel miután ezen egyének elvonultak, egyik szomszéd fiú, ki tudta, hol rejtőzök, elkísért az ágasegyházi erdőkbe. Tíz órakor eljött egy másik szomszéd értem, és kocsin bevitt a kecskeméti állomásra. 20-án délután érkeztem fel Budapestre, és annyira átfáztam, hogy azóta állandóan lázas vagyok."
Pick Dávid orgoványi kereskedő, Beck Sándorné sógora, akihez Beck Ilonka és Béla mentek a gyilkosság éjszakáján, 1920 június 24-én így vall:
"1920 januárjában Orgoványról családommal együtt Izsákra menekültünk, minthogy ott nem volt biztos az életünk, s egy alkalommal engem katonák meg is vertek. Mikor a csendőrség télen 18 hullát talált az erdőben, Beck Sándor nevű rokonom holtteste is köztük volt. Izsákról április 8-án menekültünk Pestre az összes zsidókkal. Mivelhogy egy ideig nem hallottam az izsáki Ébredők garázdálkodásairól, e hó 17-én leutaztam Kecskemétre körülnézni, lehetne-e már visszamenni Izsákra. a régi kollégium épületében levő katonai parancsnokságra mentem, ahol Nikolits ezredes szárnysegédje Csipkés százados azt mondta, hogy nyugodtan hazamehetünk, a rablókat összefogták, a környék katonasággal van ellátva. E megnyugtató kijelentés következtében családommal együtt 23-án visszautaztam Izsákra, ahol csupán két zsidó tartózkodott. A 60 éves megvakult Ernst és dr. Molnár Antal, akit nem engedtek el a faluból, mert egyedüli orvosa a községnek. 23-án déli ½ óra tájékában egy izsáki ébredő, Kállai malomtulajdonos fia, bejött hozzánk, és megkérdezte, kinek az engedélyével jöttünk haza. Válaszomra, hogy Nikolits ezredes engedelmével, jóakaratúan azt tanácsolta, hogy hat órán belül hagyjuk el a községet, mert addigra visszajön a nyomozó osztag, ha minket itt talál, életben maradásuk nem biztos. természetesen mi azonnal kocsit kerítettünk és visszautaztunk Pestre."
A verésekről, és a kifosztásokról özv. Krausz Samuné is említést tett 1921. június 10-én:
"1921. április 1-én történt, hogy a zsidókat behívták a községházára, és ott elverték őket. Én, mint özvegyasszony, nem mentem be, de értesítettek, hogy el kell menni lakásomból. Én el is jöttem. Azután feltörték a lakásomat, és üzletemet, melyet a szó szoros értelmében kifosztottak, és a lakást nyitva hagyva távoztak. Minthogy lakásom üresen maradt, laktak benne többen is, de jelenleg egy nem létező lakáshivatal elrekvirálta a háromszobás lakásomat, és egy kéményseprőnek adta oda."
Böhm Lajos izsáki gazdálkodó 1921. június 15-i panasza így szól:
"1919. november 16-án Izsák községből három
zsidó embert elvittek és kivégeztek, amely alkalommal nálam is jártak,
szerencsémre nem voltam otthon, másnap haza érkeztem, és értesültem a rémes
hírről. így a következő éjjel nem mertem otthon aludni. Jól is éreztem, mert
ismét kerestek. Ezek megtörténte után az állapotok rá kényszerítettek, hogy
otthonomat elhagyjam. Én, akinek értékes
lakásom, és berendezésem volt, kényszerítve voltam mindent elhagyni. Az én
eltávozásom után családom se mert otthon maradni a fenyegető veszélyek
miatt, melyek folytán ismétlődtek , sőt napról-napra erősödött az üldözés,
kénytelenek voltak szintén menekülni azon reményben, hogy a viszonyok rövid
időn belül javulni fognak és vissza mehetünk. Sajnos, nem így történt. a
viszonyok a mai napig sem javultak. A bezárt lakásunkat teljesen feltörték
és kiüresítették. Óriási kárt szenvedtem az ott lévő
A tudósítás 1920 április 8-án így szól:
"Izsákon a 25-30 zsidó családból az orgoványi események hatása alatt Haskó Hermann, özv. Beck Sándorné, Beck Gyula, Kovács Sándor, özv. Páncél Zoltánné, Böhm Lajos, özv. Schmied Árpádné már elköltöztek. Most még kb. 15 zsidó család van ott. Április 1-én, a községházán, a karhatalmi irodában egy alhadnagy – úgy hisszük, Füvessynek hívják – alhadnagy, vagy hadnagy, és egy káplár véresre pofoztak és rúgtak négy zsidót. Két zsidót a lakásán éjjel 11-kor, miután az ablakukat beverték, revolverrel, rugásokkal, ököllel és karddal bántalmaztak. Ez a két zsidó együtt lakik. Egyikük 30 hónapot töltött a fronton, és egy kis ezüstje és egy bronzja van. Másnap, 2-án este ½ 10-kor egyet a községházán bottal és kézzel vertek meg. A többi zsidó elmenekült, mert bizalmasan értesültek arról, hogy meg akarják őket verni. Egy keresztény bizalmasunk pár nappal ezelőtt arról értesítette őket, hogy ha keddig a zsidók vissza nem jönnek, holmijukat a nép között osszák szét, és jó lesz, ha csak az élelmiszert osszák szét. Április 7-én, mint biztos forrásból tudjuk, Kovács Ignácz kereskedőt kirabolták. Valószínűleg már több is történt. A csendőrség bizalmasan értesített, hogy nem védhetik a zsidókat, mert le lettek intve. Szombaton, 3-a óta a katonaság nap-nap után keresi az eltűnteket."
Özv. Schmied Árpádné 1921 július 11-i vallomása:
"Mielőtt a történeteket elmondom, megjegyzem, hogy annak idején - akkor még Budapesten nem voltam ismerős – valahova elvittek, és nem tudom, hogy hova, és ott valami jegyzőkönyvet vettek fel , azután megjelent az Egyenlőségben, és ez nekem nagyon kellemetlen volt. Ezért külön is hangsúlyozom, hogy nem óhajtom, hogy az itt elmondandók bárhol is közzététessenek.
1919. november 18 vagy 19- én virradóan Franczia Kiss nevű ember, akit ismertem már akkor, mert párszor már volt nálunk, többedmagával bezörgetett, és beverte az ablakunkat. Erre ajtót nyitottunk, mire harmadmagával bejött a lakásunkba, a negyedik az üzletajtóban maradt, férjemet bekényszerítette az üzlethelységbe, ott feléje lőtt, de nem talált. Kb. 10 000 korona pénzét elvette, ütlegelte és folyton azt ismételgette: "zsidó, ezt kapod a magyartól!"Aztán elvitte, miután kirabolta az üzletet, mint utóbb megtudtam, Orgoványra, ahol meggyilkolta, és eltemette.
Mikor nagyon-nagyon kívánták dolgaim, bújva, szökve, félve mégiscsak Izsákra mentem, mindössze azt hiszem háromszor. Így egyszer, mikor árvaszéki leltározás végett kellett. De Balogh Ferenc, az Ébredő Magyarok titkára betoppant lakásomba, és meghagyta, hogy hagyjam el a községet, mert ottlétemmel csak a népet izgatom. Amikor Balogh betoppant, éppen legyilkolt férjem elhalálozása folytán elrendelt leltározást foganatosították,és ennek folytán véletlenül ott volt a bíró, és a másodjegyző, Horki. Horki kérlelte Baloghot, hogy ne erőszakoskodjék, mert ezzel meggátolja a leltározás foganatosítását, mire Balogh megengedte az Ébredő Magyarok nevében, hogy hajnali 4 óráig Izsákon maradhassak, de hozzátette, hogy tovább ne maradjak ott, mert akkor nem jó világ lesz. Így hát én este elhagytam Izsákot. Más alkalommal sikerült leosonnom Izsákra, és a szerencse kedvezett, mert jogos tulajdonomat képező bútoromat sikerült fölcsennem úgy Dunapatajra, hogy Balogh és társai nem vették észre. Házamat kénytelen voltam ennek folytán potom áron bérbe adni. Szőlőm művelését nem ellenőrizhettem, így annak hozadéka nagyon kicsi, és a szőlőm majdnem teljesen tönkremegy. Még csak szüretelni se mehetek le személyesen. Megjegyzem, hogy amikor egyszer ott voltam, a kapásomnak azt mondtam: "nézze, kapás bácsi, a szőlőnek megállója nem azonos az izsáki község vasúti megállójával, és így én a szőlőbe eljöhetek anélkül, hogy az Ébredők megtudják. Mikor ugyanaz nap vonatra ültem, Horki a vonaton azzal fogadott, hogy tudomása van arról, hogy mit mondtam a kapásomnak, de melegen ajánlja, ne jöjjek a szőlőmbe se, mert Baloghnak mindenütt kémjei vannak, és megtehetik velem, hogyha megérkezem, váratlanul jól megraknak.
Előadom még, hogy vadonatúj fedeles hintómat Balogh tőlem elrekvirálta azon a címen, hogy az ő állítása szerint – ezt nekem mondta- a nemzeti hadseregnek lesz majd rá szüksége. De ő használta. Erről is írás van a kezeim között Balogh eredeti aláírásával Izsák, 1920.5. hó 8-án : ’Fölhatalmazom Balogh István urat, hogy Schmidt Árpádtól a fiákert ülésekkel együtt elhozhassam.’ Pedig férjem akkor már Orgoványon aludta örök álmát, és ezt Balogh jól tudta. A hintót akkor 50 000 koronáért tudtam volna eladni, többen ajánlottak ennyit. A férjem meggyilkolása alkalmával a nyomozat során 50 000 koronára becsülték az elrabolt holmik értékét. Távollétem alatt két ízben törtek be lakásomba. Összkárom 130 000 korona."
Özv. Pánczél Zoltánné vallomása:
"1919. november 17-én éjjel az Izsák községgel határos Orgovány pusztán alakult rablóbanda, mely a következő tagokból állott: Franczia Kiss Mihály, Zbona és Denics nevű volt vörös őrök, ezen kívül Juhász István, Tóth Ambrus, Tóth Imre, Papp Kálmán, Oláh János, Nagy Pál és Nagy Mihály orgoványi földművesek, ránk támadtak Izsákon lévő lakásunkban, kiraboltak bennünket, férjemet az orgoványi pusztára hurcolták és ott bestiálisan meggyilkolták. A gyilkosokat heteken át tartó utánajárásom után 1919 év decemberében letartóztatták. Azután megállapították róluk, hogy miért és miképpen, arról fogalmunk sincsen, miszerint katonák voltak, a katonai ügyészséghez szállították őket a Margit kőrúti fegyházba, és innen 1920 márciusában szabadon bocsátották őket. Azóta az eljárás szünetel.
Én, alulírott özvegy Pánczél Zoltánné a rémes gyilkosság után elmenekültem Izsákról, és az volt a szándékom, hogy 1920 év tavaszán visszatérek ide. Ezt azonban nem tehettem meg, mert a gyilkosok szabadon bocsátása után, 1920 március-április havában egy Balogh Ferencz nevű siheder, aki magát az Ébredő Magyarok főtitkárának nevezte, 15-20 izsáki sihederből és az ú.n. Héjjas-különítmény Izsákon lézengő néhány tagjával hadsereget szervezett, és mindazon zsidó családokat, akik a rémes terrorizmus közepette még Izsákon mertek maradni, életveszélyes fenyegetésekkel, és súlyos testi sértések közepette kiverték a lakásukból.
Ezután én ismételten híreket kaptam afelől, hogy lakásomat, és üzletemet, mely a legnagyobb volt az összes izsáki üzletek között és 120 éves múltra tekint vissza, a különböző felelőtlen emberek állandóan fosztogatják. Erre 1920 augusztus 12-én Teischler Józsefhez, az izsáki Népbank elnökéhez fordultam, hogy eszközölje ki Balogh Ferencnél legalább azt, hogy holmijaim megmentésére, illetőleg elszállítása végett Izsákra mehessek. Teischler József úr 1920 augusztus 19-i kelettel a mellékelt levelet intézte hozzám, melyhez csatolta a főtitkár úrnak sajátkezűleg írott levelét, melynek a végén a következőket írja: ’…haza jönni nem lehet, kivéve akkor, ha az árvaszék elrendeli a vagyon leltározását, vagy hivatalos ügyben, akkor is csak 24 órára.’ Ezen világos beszéd után én nem akarván életemet és testi épségemet kockáztatni, természetesen nem mentem haza, hanem azt akarván, hogy legalább a pincehelységünkhöz tartozó értékesítsem. Dippold Jenő keresztény katholikus vallású joghallgatót és csendőrkarhatalmi hadnagyot küldtem le megbízó levéllel avégből, hogy a kb. 300 hl űrtartalmú hordóimat nyilvános árverésen az izsáki szőlősgazdáknak eladja. Dippold Jenő urat Muráncsik János, és Kállai Gábor nevű karhatalmi sihederek mindjárt megérkezése után elfogták, igazolásra szólították fel, és behurcolták az Ébredő Magyarok Egyesületének helységébe, ahol tiszti ruhába öltözött egyének durván szidalmazták azért, hogy zsidónak szolgálatokat tesz, és felszólították, hogy 1-2 óra alatt hagyja el a helységet. Dippold Jenő gyalog menekült a fülöpszállási állomáshoz, útközben a fent nevezett Muráncsik Sándor Kállai Gyula és Mózes István nevű sihederek megtámadták, megverték, pénzét elvették és azt mondották, csak azért kegyelmeznek életének, mert megállapították róla, hogy keresztény. Ezen idő alatt lakásomba és üzlethelységembe több ízben betörtek, és pedig sokszor világos nappal, úgyhogy a rablók kocsival álltak be az udvarra és üzleti áruimat, összes ágyneműmet és összes ruhaneműmet felpakolták és a hatóságilag házamba telepített lakónak szeme láttára hurcolták el. Minthogy a terroruralom Izsákon dacára annak, hogy Balogh Ferenc kb. félév előtt eltávozott, meg nem szűnt, amennyiben Muráncsik és Kállai társasága állandóan Izsákon vadászik, és ha egy zsidó a község határába teszi a lábát, kegyetlenül elveri, anélkül, hogy ismételt feljelentés dacára még valami bántódása lett volna. Természetesen nem is gondolhatok arra, hogy visszatérhessek Izsákra, ahol néhai férjemnek családja 150 esztendőre visszamenőleg lakott."
Rosenfeld Bernát és Rosenfeld Manó panaszbejelentése:
" A múlt év március havában Izsák község jegyzőjétől azt a szigorú utasítást kaptam, hogy negyvenezer korona hadisarcot atyámmal együtt nyolc nap leforgása alatt fizessek le a község pénztáránál. Vonakodtam ezen kötelezettségnek eleget tenni, de többszöri fenyegető felszólításnak eleget tettem, és a fenti összeget lefizettem, melyről dacára kártérítésemnek, nyugtát nem kaptam. Ezt követő pár héttel történt hogy tiszti egyenruhában megjelent katonák a zsidó vallású lakosságot igazolásra és a község elhagyására szólították fel, és majdnem mindenkit tettleg is inzultáltak. Engem inzultus csak azért nem ért, mert ezekben a napokban Pesten tartózkodtam. A terror hatása alatt azonnal kényszerülve voltunk Izsák községet elhagyni. Miután atyámmal egyetemben, kivel együttesen Izsák községben borkereskedést folytattunk, elhagytuk lakóhelyünket. Természetesen a terror hatása alatt nem volt időnk ahhoz, hogy bármit is megmentsünk. Minden vagyonunk otthon maradt, sőt azután teljesen elrabolták. Az elrabolt ingóságok közül csak néhány nagyobb tételt a következőkben említek fel:
-8 szobás lakásunk bútorai, összes berendezéssel, ruhákkal egyetemben az utolsó darabig elrabolva, a bútorok hivatalos közeg jelenlétében elhurcolva állítólag Kecskemétre,
- 2 db fejős tehén,
- 2 db parádés ló kocsival,
- 40 kocsi széna,
- 120 mázsa szemes takarmány, melyet az ottani
csendőrség vitt el,
- 300db transport hordó,
- 50 hl bor, és 25 hl pálinka.
Ezek képezik egy részét a károsodásnak, amihez most még olyan nagy adókkal sújtanak bennünket, hogy a megmaradt ingatlan összértéke sem fedezné ezt. Midőn a fenti adataim valóságáért minden tekintetben szavatolok, sőt majd ha személyes meghallgatásra kerül sor , még ennél is többet említhetek bizonyítás terhe mellett."
Még néhány feljegyzés:
"Fehér Izidor, aki Füvessy idézésére rögtön Pestre szökött, kirabolták. Amikor október 3-án Izsákra ment, az állomáson Rankász János és Fekete Árpád megverték, 27 000 koronáját elrekvirálták. Vérében hagyva hagyták a nádasban."
"Lebovits Adolf is elmenekült. Aztán a 78 éves édesanyját is kiutasították, vendéglője felszerelését, és pincéjének borát elrabolták, családja többi tagját pedig az Ébredők az iskolában bikacsökkel traktálták."
"Brüll Bertalant, és fiát (akit a továbbiakban Kiss Gábor plébános is említ) Füvessy hadnagy és annak öccse és négy fegyveres társa egy nap két ízben is bekísérték. A házőrző ebet, mert megugatta őket, lelőtték. Menekülése után a család három nőtagját kiutasították, üzletét és lakását kirabolták."
"Werkner Árpád, aki 1919-ben jött haza orosz fogságból, Birkás Ferenc kirabolta és 1000 db. gyümölcsös kosarát eltulajdonította."
"Fischer Kálmánt menekülése után kirabolták, kára mintegy 2-3 százezer korona."
"Özv. Krausz Sándorné lakását és üzletét menekülése után kirabolták."
"Özv. Neubach Dezsőné öreg, beteges nő, szőlőtermelő. Felsőbb parancsra hivatkozással űzték ki Izsákról, hol nagyapja is élt. Májusban ismét lement, de Murancsik Sándor nevű fiatalúr korbáccsal a kezében Baloghra, és Orgoványra hivatkozással kergette ki. Még csak a legszükségesebb ingóit sem vihette magával. 30 hl borát és ingói egy részét elrabolták."
"Böhm Lajos 18 hold szőlő birtokosa. Balogh egy hintóját, a Kállai testvérek kíséretében pedig két lovát rabolta el. 500 hl űrtartalmú hordóját, és szőlőgazdasági berendezését ismeretlen tettesek rabolták el. Kocsisára, aki a lovakat visszakövetelte, 25 botot róttak ki."
"Krausz Géza bádogos, négy évig volt katona. A pesti izr. hitközség jogsegítő irodája útján az ide másolatban csatolt feljelentést adta be a kecskeméti királyi ügyészségnél. Budapesti lakásjogosultságát a lakáshivatal nem állapította meg, mert izsáki illetőségű és ott rendes lakása és foglalkozása van. Ezen kívül azért is, mert hivatalos okirattal nem tudta igazolni, hogy Balogh úr nem adott ott tartózkodási engedélyt. Távolléte alatt kis vagyonkáját teljesen felélte, mint teljesen tönkrement, felesége Kállai Gáborhoz folyamodott ott tartózkodási engedélyért. Kállai elutasította, és csak méltányosságból engedte meg, hogy négy órahosszat ott maradjon. Az éjjelt Zsikla János községi szolga házában töltötték. Éjfélkor Kállai többedmagával rájuk rontott, megverte, és arra kényszerítette, hogy hiányos öltözetben meneküljenek. Zsikla ezen a most leírt zsidó segítésért testi fenyítéket kapott. "
"Pherau Sándort Balogh személyesen revolverrel, anyját Bugac terhe alatt kényszerítette távozásra."
" Beck Sándorné férjének bestiális legyilkolása után Pestre költözött. Egy szobáját szívességből adta ki. Távolléte alatt az összes többi szobáját, és üzletének áru állományát feltörték, és kirabolták. Kára 2-3 százezer korona. Amikor 1920 júliusában 50 hl-es hordóit Izsákról el akarta szállíttatni, az ÉME letiltotta."
"Starlinger Károly, és Gábor Manó sebesült, 47 hónapig volt katona, 37 hónapig volt a fronton, Füvessy hadnagy egy önkéntes káplán kíséretében fegyveresen megrohanta és mindkettőjüket véresre verte, egyben kijelentette, hogy meneküljenek, nehogy Héjjas a piactéren botoztassa meg őket. Menekülésük után Füvessy, Balogh, és ennek volt tanítványa, a 18 éves Teischler István, a Népbank igazgatójának a fia, bútorokat, felső ruhájuknak egy részét, kézipénztárukat és kb. 3 kg súlyú ezüst evőeszközeiket elrabolták. Az ÉME tagjaiból való és más úri egyénekkel szövetkezve elrabolták ismeretlen tettesek 150 000 korona értékű épületfa anyagot, és 80-100 000 korona egyéb újdonságot. "
"Haskó Hermann Erzsébet és Irma nevű lányait, amikor 400 hl bor elszállítása céljából jártak Izsákon, Balogh harmadmagával kutyakorbáccsal fenyegette meg, és galád szavakkal illette. Puskatust is emelt Irmára. A jelenvolt hölgy gátolta meg a tettlegességek elkövetésében. Balogh fegyverkeresés érve alatt házkutatást is rendezett. Amikor a sértett rokkant fiának szekrényében megtalálta azt a dobozt, melyben öt kitüntetését tartogatta, ezt dühében összetörte. Mikor ugyanezen fiúnak a fronton kapott seb folytán még vérnyomos portepéjére (öv) bukkant, azt széttépte. Servocsizmáját, (spanyol bőrcsizma) és katonaruháját elrekvirálta, bárha a házkutatásnál jelen volt hadnagy megjegyezte, hogy hiszen ez nem eráris (kincstári). A lányoknak meghagyta, hogy pusztuljanak. Az összes ingóságokat elrekvirálta, és stráfkocsin szállította el. A sértettnek a földjét az ÉME foglalta le."
És még folytatódnak a panaszáradatok sorai, melyek a Jogsegítő irodában kerültek jegyzőkönyvekbe diktálva. Más községekből is érkeztek panaszok, de nem olyan mennyiségben, mint az Izsákról elmenekültektől. Talán hasonló atrocitások Kunszentmiklóson történtek, ugyanis itt volt a főszolgabírói hivatal volt, és a főszolgabíró nem más, mint dr. Förster Lajos, akit az Ébredő Magyarok Egyesülete ügyvezető elnökének választott.
A jegyzőkönyvek elsősorban a tettesek neveit tartalmazzák, de mi a lakosság felelőssége?
Az eseményekről még a jegyzőkönyveken kívül Kiss Gábor akkori helyi plébános leírásaiból is értesülhetünk, aki feljegyezte a történeteket izsáki római katolikus plébánia 1852-1993 közötti Historia Domusában, alátámasztva a sértettek jegyzőkönyvekben megörökített vallomásait. Miklós Péter történész muzeológus is kutatta ezekből az időkből származó egyházkerületi feljegyzéseket.
Kiss Gábor aktív szervezője volt a helyi Ébredő Magyarok egyesületének.
Izsákon Veress István volt a református pap. Róla azt jegyezte le Kiss, hogy a kommün mellett úgy állt ki, hogy szálláshelyet adott a vörös katonáknak és tiszteknek. (Izsáki Historia Domus 46. oldal).
A jegyzőkönyv így írja le:
"Izsákon 1920 tavaszán Veress István református papot is megverték az ébredők a zsidóbarátságáért. Veress Pestre menekült. Hívei kérésére azonban letagadta, hogy tettleg is bántalmazták. Pár nap múlva visszatért Izsákra, és ekkor az Ébredők hazugság címén újra megverték (t.i. mert azt állította, hogy még nem kapott ki). Pestre menekült, és 3-4 hónapig itt lakott. Veress azonban megveretését nem hajlandó bizonyítani."
Veresst a presbitérium mégis elbocsátotta állásából. (Izsáki Historia Domus 45. oldal).
Beck, Schmidt, és Pánczél elhurcolásának okáról így ír Kiss Gábor:
"Utánajártam a dolognak, hogy azért lopták el őket családjuk köréből éjjel, mert Pánczél és Beck Sándor is tagja volt a kommün alatt annak a testületnek, mely Kalocsán papokat, és a Duna menti községekben a gazdákat akasztották. Volt erre nagy riadalom a zsidók között, minden fát megmozgattak, hogy szeretteiket megtalálják, és hazahozzák. Meg is találták Bugacon a föld alatt egy méter mélységben. Hazahozták, és a csevejde nép nagy részvéte mellett el is temették mind a hármat." (Izsáki Historia Domus 48. oldal)
Hogyan lett Balogh Ferenc egykori papnövendék mégis ártatlan embereket bántalmazó kegyetlen ember? Kiss Gábor így írja: "Magam mellé gyűjtöttem 5-6 lángoló lelkű ifjút, köztük Balogh Ferencet is, ki a vörösök midőn szétkergették a központi szeminárium növendékeit, Izsákra jött, Teischler József fia mellék nevelőnek. Édesanyját, és nővérét a csehek Munkácson bántalmazták, őt magát kiutasították otthonából. Ezen lángoló lelkű ifjakkal együtt megalakítottuk itt a plébánián, egy kis szobában az izsáki Ébredő Magyarok egyesületét." (Izsáki Historia Domus 49-50. oldalak).
Az egyesület titkára Balogh Ferenc lett, az alapszabályokat elfogadtatták, és tisztviselőket választottak népgyűlés keretében. Az egyesület márciusra mintegy 3000 tagot számlált.
"Az egyesület működésével föléledt a nép lelkében parázsként szunnyadó zsidógyűlölet is. Ezt a zsidógyűlöletet nagyban szították a Kecskeméten még múlt év decemberében megalakult Ébredő Magyarok Egyesületének hazaszerető fiatal tagjai, kik a zsidók, és a keresztény kommunista érzelmű egyének iránt végtelen gyűlölettel viseltettek élükön Héjjas Ivánnal, kik a kecskeméti törvényszék épületéből, a destruktív, kommunista érzelmű magyarokkal egyetemben a zsidókat is élvezettel szállították a Kecskemét határ szélén folydogáló Szikra (Holt-Tisza) medrébe."
A 20 éves Balogh Ferenc megkapta a hadnagyi fokozatot, így az összeköttetés a kecskemétiekkel, mit a helyi zsidóság remegve, és szepegve szemlélt."
Kiss Gábor egyben megemlíti, hogy a fiatalok lángoló lelkület mellett a kicsapongó, dorbézoló életmódot folytatnak.
"Ily hangulatban kezdetét vette Izsák község megtisztítása a zsidóktól. Egyik család a másik után hagyta el a községet azon tudatban, hogy később visszajönnek. Először a szegények oldottak kereket, utána a jobb módúak, és alig telt el pár hét, községünk meg lett tisztítva a zsidóktól. Huszonöt zsidó család volt a községben, és egyetlen egy sem maradt. Szóval az Ébredők dolgoztak, és jó munkát csináltak. De az elszakadt zsidók sem maradtak tétlenek. Mind Pestre ment, és ott a miniszterek között fejtettek ki agitációt. De ébredőink sem maradtak itt lenn tétlenek. Olyan agitációt fejtettek ki a községben, hogy a község képviselő testülete 50 taggal, a Kisgazdapárt 1500 taggal, és az Ébredők 3000 taggal kimondta, hogy nekik zsidó nem kell." (Izsáki Historia Domus 49-50. oldalak).
Kisst próbálták meggyőzni téves nézeteiről többen is. Egy ízben egy budapesti rendőrkapitány, akit detektívtársaival együtt rendelt ki a kormány a zsidók panaszainak kivizsgálására. Kiss szállásolta el őket. A köztük levő beszélgetést Kiss így írja:
":június havában beállít egy magát b[uda]pesti rendőrkapitánynak nevezett úr – írásaival igazolta – 20 fővárosi detektívvel. – Hozzám szállásolja be magát szállásra, étkezésre pedig az úri kaszinóba. – A legelső alkalommal – beszélgetés közben – erősen hangsúlyozza, hogy ő jó katolikus ember. – Reggel pontosan nyolc órakor ment folytatni a vizsgálatot, de már fél egy órakor itt volt, hogy – miként magát kifejezte – beszélgethessünk. Két órakor pontosan ment és este fél kilenckor pontosan itt volt mindennap, hogy tíz óráig, vagyis míg a villany ég, beszélgethessünk. – Ez így tartott pontosan mindennap, 10 napig. – Meg akart győzni arról, hogy a zsidók nem szeretete milyen nagy kár a magyar hazára, községre és egyesekre. – Végtére, mikor elment – munkája végeztével – kikísértem a kiskapuig, még ott is kért és magyarázott a zsidók érdekében. – Mikor látta, hogy engem megtántorítani nem lehet, csak arra kért, hogy ne bántsuk őket, mert mind B[uda]pestre rohan, ők pedig mit csináljanak velük? – Ugyancsak ennyit mondtam neki: »Elég széles és mély a Duna.« – Önnel nem lehet beszélni – mondta, kezet fogott és elment."(Izsáki Historia Domus 52-53. oldalak).
A Váry Albert vezette vizsgálóbizottság kikérdezte Kiss Gábort is. Erről így ír:
"Alig hangzott el z országházban Beniczky Ödön vezérpolitikusunk in- terpellációja az izsáki zsidóság érdekében, egyszer csak híre jár a községben, hogy itt van teljes apparátusával a kormánybiztos, Váry megyei fő-ügyész, vizsgálatot tartani a zsidók érdekében. – Délfelé hívatnak a községházára. – Ott ülnek a tanácsterem asztalánál a kormánybiztos úr, dr. Váry ügyész úr teljes apparátusával. – Bemutatkoznak és fölkér a kormánybiztos úr, hogy legyek szíves fölvilágosítást adni a helybeli zsidóság helyzetéről. – Mert azt meg tudom érteni – úgymond –, ha egy község első fölbuzdulásában zsidait elkergeti, de hogy vissza ne eressze, s oly állandó animozitással [= gyűlölettel, ellenséges indulattal] legyen irányukba? – azt nem tudom magamnak megmagyarázni. – Erre kérek fölvilágosítást, hogy nem fölső presszióra [= nyomásra] történik-e ez? – Egyben biztosítom plébános urat, hogy fölvilágosítása ad notam [= tudomásul] vétetik és nem jegyzőkönyvbe. – Megmagyaráztam a kormánybiztos úr[nak] és társaságának, hogy az izsáki nép nem buta nép, és tud helyesen és jól gondolkodni. – Mióta Izsákon vagyok – 20 éve – tagja voltam az alföldi közművelődési egyesületnek. Minden év december első vasárnapjától március első vasárnapjáig este 5-től 6-ig fölolvasásokat tartottam a kat[olikus]. iskolában. – Ezen fölolvasásokba bevontam a kat[olikus]. káplán urakat, kat[olikus]. tanítókat, 2 orvost és állatorvost, az intelligencia köréből pedig azon urakat, akik erre vállalkoztak. – Megtanítottuk szeretni a népet faját, hazáját, vallását – valláskülönbség nélkül. – Ez a nép tud ítéletet mondani. – Tudja, hogy az a Brüll zsidó – aki még ezelőtt 20 évvel oly szegény volt, hogy a földön árulta a portékáját – most pedig kára – Beniczky Ödön képviselő úr szavai szerint – kétmillió korona. Az a nép tudja, hogy az ő verejtékéből szerezte azt a kétmilliót. – Ha igaz az a kétmillió kor[ona]. kár. – Erre az előtte heverő nagy aktacsomóra csapott az ügyész úr –kinek kedves neje szintén zsidó ( utal Wieczner Máriára)– és hangosan kiáltotta: »itt van a beadványokban is«. – Erre szerény megjegyzésem csak az volt »amint egész élete hazugság volt, beadványa ugyanaz«. – Megmagyaráztam neki, hogy én életemben soha nem voltam antiszemita, csak szerettem fajomat, hazámat és vallásomat és erre megtanítottam – 20 év alatt – a község lakosságát is. – Mikor ez a nép nem tűri maga között a zsidót, csak viszontválaszt ad a zsidóság háború előtti, alatti és utáni viselkedéséért a keresztény magyarsággal szemben. – Végül az ügyész úr, mikor látta, hogy engem meggyőzni nem lehet, arra kért, hogy magyarázzam meg, miként lehetséges az, hogy mikor a zsidókat elkergették, elrabolták az ébredők házaikat, bútoraikat stb. Ez csak nem tartozik sem a faj-, sem a haza- szeretethez. – Ez egyszerű rablás. – erre az egyszerű válaszom, hogy mint a többi vádaskodásuk hazugság, ez is éppen [úgy] az. Tessék elmenni bármely kereskedőhöz, kérdezze meg tőlük, hogy igaz-e a zsidók vádaskodása és hazudozása és kérje el tőlük a zsidó tulajdonosokkal kötött nehéz szerződéseiket, be fogja látni, hogy nekem igazam van. – Mit az ügyész úr délután meg is tett és belátta a zsidók hazudozásának tarthatatlanságát. – Végül arra kért a kormánybiztos úr, hogy – aki ismerem a nép lelkületét – ajánlom-e az izsáki zsidóknak, hogy visszatérjenek. – Válaszom csak egy egytagú szóból állott: »Nem«. – Kezet fogott, megköszönte szívességemet és eljöttem. – Azután kezdte meg a többi tanúk hivatalos kihallgatását." ."(Izsáki Historia Domus 56-57. oldalak).
Mit lehetne még ezekhez hozzáfűzni? Csak annyi, hogy a katarzis, a szembesülés, a megbánás eddig, azaz száz esztendő után sem történt meg Izsákon.
Jóllehet egyesített emlékmű fémjelzi a diktatúrák áldozatainak neveit, mégis, a mai napig hiányzik Izsák történelmét leíró könyvekből a szembesülés, bocsánatkérés.