Összeállította: Vörös Sára

Az antiszemitizmusról
az Egyenlőség c. folyóirat 1882-1885 közötti számaiból

1

1892. október 20.

A vérbabona a műveletlen nép között nagyon el van terjedve. Strack könyvében számos példát mutat fel a barbár pogány babonás szokásokból, és mennél elképesztőbb a hiedelem, annál több követője akad. Viszont a diaszpórában élő zsidóságot sem kerülte el a babonás dolgokban való hiedelmek sora. De hogy bármihez akár állat, kiváltképp pedig embervért használtak volna rituális célból, arra sehol, semmilyen forrásban sem lehet bizonyítékot lelni.
A Tóra, és a Talmud oldalakat ír a vérevés tilalmáról. Igaz, állatok véréről beszél, de emberi vér még csak szóba, gondolatba sem kerülhetett, ezért nincs is említés róla.
Mi tehát az oka, hogy mégis ilyen visszhangra lel e képtelen, alaptalan vád? Erre Strack is helyesen utal: a főszerepet az irigység, és a gyűlölet játssza. Sajnálatos, hogy épp a keresztényeknek fogalmuk sincs, mi zajlik egy pészachi vacsorán, mit jelentenek és jelképeznek a vörösboros poharak. egyáltalán maguk az ünnepi szokások és érthetetlenek számukra. Hiába csodálják meg Leonardo csodás freskóját, az utolsó vacsorát, melyet maga Jézus vezet le, mégsem látnak összefüggést a hitük alapja alapítója és a zsidó vallás között. Srtack a könyve végén Tertulianust idézi: „Bizonyítsátok hát be, ha hisztek benne, vagy ne higgyétek, ha nem tudjátok bebizonyítani.”

 

2

1882. november 5. , 12. , 19., 26.,

A kor akkor is, és napjainkban is, mind a hazai, mind pedig a nemzetközi közvéleményt megrázó eseményének sajtóvisszhangjáról számol be az Egyenlőség első száma: a tiszaeszlári vérvád.

A vezércikk először is megmagyarázza, mit jelent egy jólelkű magyar újságírónak az a szó, hogy zsidó sajtó: a zsidó összeesküvő világhatalom kormányzó gépezetének eszközét. A zsidók olyan bűvészek, akik képesek arra, hogy a szabad sajtót saját titkos összeesküvésük szolgálatába állítják. ezzel felélesztik a sötét középkor boszorkányvádjait, ezzel bizonyítva.

A sajtó, mely a nyilvánosság ezerhangú hangszere, a zsidók oly bűvészek, hogy nyilvánosság, világosság leple alatt megteremtik a sötétség uralmát. Ilyen csodára semmilyen más hatalom nem képes a világon. Milyen gőzerővel csapkodhatott szerte-széjjel, hogy elkendőzze a nyilvánosság előtt a rituális gyilkosságnak beállított tiszaeszlári eseményt, hogy megakadályozza a bírákat a lelkiismeretes nyomozás folyamatában, és elhitesse a naiv olvasókat csak azért, hogy a sakterfanatizmus továbbra is szedhesse véres áldozatait ártatlan keresztény kislányok élete árán. Sajnos, a félrevezetett közvélemény nem néz a tényekre, hogy a zsidó befolyás alatt titulált sajtó épphogy a méltányosság, és a közérdek legalapvetőbb követelményeiről is megfeledkeznek a tiszaeszlári bűneset tárgyalásában, nemhogy zsidók védelmét sugallná.
Hiába bizonyult a vizsgálatok által teljesen alaptalannak a vád, mégis az elfogulatlanság fenntartása helyett a sajtó folyamatosan korbácsolja a köznép minden aljas, vad szenvedélyét, és táplálja azt mérgező táppal az elmérgesedett indulatokat.
Az antiszemitizmus sikk, a modern szenzációra éhes közönségnek pedig a szenzációs hírek kellenek, a hírlapok pedig ezen szenzációk eladásából keresik a kenyerüket. A tiszaeszlári ügy egy gazdag bánya a szenzációk kutatására. Ez pedig fontosabb, mint a higgadt józan tartózkodó hang megszólaltatása. A tudósítók is minden eszközzel azon fáradoztak, hogy híreik minél inkább érdekfeszítőbb, kíváncsiságot fenntartóbb visszhangra leljenek.

Természetesen nem nyílt antiszemitizmussal írtak a jelentős olvasótáborral bíró nagy lapok, mint a Pesti Napló, a Függetlenség és az Egyetértés, nyilván megőrizték az európai műveltség színvonalát, de a hatáskeltés volt mégis a legjelentősebb jellemzőjük az esettel kapcsolatban. A képviselőházban Kozma Sándor főügyész bizalmatlansággal fogadta Ónody Géza vádemelését az egész izraelita felekezet ellen, és ugyanígy fogadták az értelmes közvélemény is. A vádat Solymosi Eszter állítólagos rituális meggyilkolása során hangoztatta Ónody, aki az Istóczy nevével fémjelzett antiszemita párt szimpatizánsa volt.
A főügyész értesült a környéken elharapózott rendőri hivatali visszaélésekről, túlkapásokról, ezért is nézte bizalmatlanul a megyét, és az itt lejátszódott dráma körülményeit. Az antiszemiták nem érték el céljukat, így a főügyész ellen, és mindazok ellen támadtak, akik nem akarták elhinni, hogy rituális gyilkosság történt.
Erről a november 19-i számban olvashatunk: Kozma főügyész elvitte Verhovayt a fogházba, hogy meggyőződjön állításai képtelenségeiről. A foglyok vallottak is, így Verhovay meggyőződhetett arról, hogy eddigi tudósításai az ügyről minden alapot nélkülöznek. Közölte, hogy a már megírt cikkeket elküldte, így azok meg is jelennek a Függetlenségben. Viszont ettől kezdve elindult a lap ádáz támadása Kozma főügyész ellen. Pedig Verhovay pár évvel azelőtt lelkesen dicsérte a zsidóság magyarosodni kívánó vágyát. Mégis, pár év leforgása alatt véleményt változtatott, és a dícsérőből a legádázabb ellenség szószólója lett.
Hogy milyen folyamatok történtek ennek kialakulásában nem nehéz nyomon követni. A kisebb újságok szenzációhajhászását, és a nagy lapok passzív hozzáállását kihasználva az antiszemiták sikeresen befolyásolták Magyarország közvéleményét, sőt terrorizálták is. Kozma szerint az egész mesét öt-hat úr rendezte, ezért nem hiszi el a rituális gyilkosság vádját. Ezt a tiszaeszlári bírónak mondta állítólag egyik magánbeszélgetése során. Magánnyilatkozatai nem maradtak titkon, sőt ezeket alaposan el is ferdítették.
Ezek után Kozmát részrehajlónak, és elfogultnak tüntette fel a képviselőház és a minisztérium iránt. Az egyre inkább elmérgesedő ügy során az is kiderült, hogy a tanúvallomásokat nagyban befolyásoltak megvesztegetések, és megfélemlítések. Az újság szerint Magyarország későbbi történelemírói majdan szégyenkezve fognak a nemzet eme sötét időszakára. Ha Magyarországnak hivatása van még a jövőben, meg kell, hogy szabaduljon az antiszemitizmus lidércnyomásától.
A Függetlenség nevezetű lap főszerkesztője, Verhovay Gyula nyílt üzenetet kapott dr. Kenedy Gézától a Pesti Hírlap hasábjain. Verhovay a lapot azzal vádolta, hogy érdekből foglal állást a zsidók mellett. Kenedy, mint főszerkesztő a leghatározottabban visszautasítja, és mély megvetését tudatja Verhovayval. A cél világos: a recepció minden vívmányát semmissé tenni. A zsidók legyenek idegenek a magyarságtól, ne akarjanak abba mindenáron beolvadni, elsősorban tartsák a zsidóságukat. Ami Tiszaeszláron történt, az az alkotmány nyújtotta legfontosabb jogoknak a felfüggesztése. Ehhez pedig a társadalom többsége hallgatagon megegyezett.
Akik a büntető eljárás tanait elkötelezett felelősséggel tanították az egyetemen a leendő bíráknak, épp azok ezt törvénytelenséget a legnagyobb közönnyel nézték el. Az ügyet nem cáfolták meg kellőképpen. Dr. Heumann védő nem szemlélhette meg a holttestet, pedig a törvény szerint a védő a boncolásnál jelen lehet. így nem derülhetett fény arra, hogy a megtalált holttest valóban Solymosi Eszteré-e. Más, több szabálytalanság is felmerült a vizsgálatok során, melyek azt támasztják alá, hogy az nem a pártatlan igazságot támasztja alá, hanem a saját meggyőződést erősítse meg.

A sajtó szerepe, hogy elhitesse a közvéleményt abban, hogy a zsidóság együttes erővel fog össze, hogy az egész ügyet elpalástolja. Talán még a sötét középkor boszorkányperei is nagyobb társadalmi vitát eredményeztek, mint éppen a szabad sajtó, a gőzgépek, és a villany korában a tiszaeszlári ügy. Ez tehát az állítólagos zsidó sajtó terméke.
Az egyetértés, és a Pesti Napló is mind zsidó sugallatok befolyása alatt áll, egyedül a Függetlenség a megbízható hírforrás. A tiszaeszlári híreknek a legtöbb információt a helyi katolikus pap szolgáltatta a lapoknak, elsőként a Függetlenségnek. A Szabolcsi Közlöny segédszerkesztője, és Ábrányi Lajos festőművész, pedig egyenesen romantizálta Solymosi Eszter személyét, akit feltehetőleg életében egyszer sem látott. megfestette a hősnő alakját úgy, ahogy azt az antiszamita közönség látni kívánta.
Hol van itt a zsidó befolyás a sajtóra, amely igyekszik elpalástolni a valós történetet? Mert az antiszemiták szerint a zsidók bérlik fel az újságírókat, hogy nevetségessé, komolytalanná tegyék az egész ügyet, sőt, még a pozsonyi zavargások hátterében is ők állnak felbujtóként, hogy ezzel kompromittálják az antiszemitizmus dicső tendenciáit.
„A művelődéstörténelem örök adata, marad, hogy a rituális vérvád babonáját a XIX. század vége felé Magyarország intelligens köreiben, parlamentben, bíróságok előtt, és a sajtóban egész komoly látszattal lehetett tárgyalni. A sajtó fejlesztette az esetet azzá, amivé a közönség képzeletében, és a bírói botrányok által lett.” – írja a cikk írója.

A középkori állam természetéből következett, hogy a zsidók csak olyan foglalkozásokat űzhettek, amit az állam rájuk kimért, és sanyarú sorsuk nem a hibájuk miatt következett be, hanem vallásuk miatt. A reformáció a vallás alapokról világira helyezte az államot, de megmaradt a vallás köpenyébe burkolt intolerancia. A középkori állam reakciója a modern állam alapeszméi ellen antiszemitizmus képében.
A régi uralkodó osztályok, az elfogult, irigy német nyárspolgárok, az anyagi gondokkal küszködő középbirtokosok képviselői állnak elöl azzal a váddal, hogy lecsúszásuk okozói a zsidók. Pedig ők hozzák a törvényeket, a közhivatalokat ők foglalják el.
Nem zsidók teremtették a modern államok gazdasági törvényeit, ezek a rétegek pedig képtelenek alkalmazkodni a megváltozott állapotokhoz. A parasztság, akik javarészt együtt élnek a zsidókkal, azok látják mindennapi küzdelmeiket, sorsukat, így velük nehezebb elhitetni, hogy a zsidók élősködnek a nyakukon, nekik is éppúgy nehéz boldogulniuk, mint nekik. A munka és a takarékosság hiánya mindenkinél megmutatkozott, ha nem volt jelen, mind kereszténynél, mind zsidónál.
A középkori vérvádak képtelenségeit pedig úgy hiszik el, hogy vele együtt felrúgnak minden modernkori vívmányt, amit eddig felépítettek. A zsidóság a recepcióval azt kívánta elérni, ha hű fia lesz annak a nemzetnek, aki őket befogadta, akkor lejár az antiszemitizmus ideje. Súlyosan tévedniük kellett a tiszaeszlári ügy kirobbanása során. A közvélemény nehezen volt formálható.
Újabb botrányt kellett generálni, ez pedig a hullausztatás volt. Bary József pedig minden eszközzel azon dolgozott, hogy a vádat rábizonyítsa a zsidókra. teljesen Ónody fejével gondolkodott. A tanúkat kínvallatással, erőszakkal, megvesztegetéssel vették rá, hogy valljanak olyan ügyben, mely csupán kitaláció.

 

3

1882 december.17.

Apponyi Albert gróf új eszmét népszerűsített a Képviselőházban: a szocializmust. Annak ellenére, hogy sokat hivatkozik a zsidó Lassalléra, és Marxra, a gróf mégis antiszemita nézeteket vall. Divatba tudja hozni, hisz az új eszme az ő főúri patrónusa alatt vonult be a parlamentbe. Míg másutt a burzsoá ellen fordul a szocializmus, és agrárpolitika támadása, az Magyarországon ezen réteg hiányában a zsidókra irányul.
Apponyi felszólalását taps fogadta, és mindjárt ezután a zsidókra terelődött a szó. Nem volt várható egy ilyen műveltségű főúrtól, hogy a szocializmust a zsidók ellen érvényesítse. Pedig a szocializmus eszméjének népszerűsítői között éppúgy találhatók zsidók is. Ha pedig az új tan célja nem az emberi nyomor enyhítése, hanem politikai agitáció. Azt kutatja, mi a vagyonuk eredete?
Erkölcsösebb volt-e más nemesek vagyonhoz való jutása, mint egy zsidóé? Apponyi gróf modern jelszavak alatt szűkkörű osztály, és egyéni érdekeit kívánja biztonságba helyezni, minthogy az igazság, emberszeretet játszaná központi szerepét. A gazdag és szegény ellentéte évezredek óta egy kibékíthetetlen ellentét.
Sok irodalmi alkotás, és zenemű szólaltatta meg ezt a keserű konfliktust. Ezekben pedig nincs szó a zsidókról. Ott tudták nagyon jól, mely társadalmi osztály az, mely belőlük élősködnek, vérüket szívják. Ezek pedig a sokszor vezettek az uralkodó osztályok elleni lázadáshoz. De ha a parasztokat sikerül felheccelni, akkor azok a zsidók ellen is támadnak. nem azért, hogy gyűlölik őket. Viszont tisztában vannak azzal, hogy számos zsidó még szegényebb náluknál is, ezért az eddigi izgatások is kevés zavargáshoz vezettek.
Ha az a sok heccelés, mely eddig a zsidók ellen folyt a nemességet támadná, akkor már parasztlázadás tört volna ki. Viszont egy célt mindenképp elér: a köznép erkölcsi érzetének megrontása. Ha viszont ez megdől, akkor már többé nem a zsidók a célpontok, hanem maga a nemesi osztály.
A keresztényszocializmus csak címében keresztény, valójában istentelen, és pogány, mely egyaránt sújt mind a keresztényre, mind pedig a zsidóra egyaránt. Mit is jelent ez? Nagyurak hozzák divatba, nem azért, hogy a kizsákmányolástól mentsék meg az embereket, hanem hogy egyedül maguk legyenek a kizsákmányolók. Azért haragszanak a zsidókra, mert azok felszabadultak az önkényük, és jármuk alól, nem húzathatják őket deresre, ezért rájuk uszítsák az antiszemita vérebeket, akik a társadalom szemetjeiből tevődnek össze.
A szocialista eszmék különben kedvező fogadtatást értek el a zsidóság körében, mert szimpatikus felfogásnak mutatkozik, hogy valaki ne a születése, összeköttetései révén legyen kiváltságos. Viszont ezt csak úgy tudja elérni, hogy egy réteget lelketlenül feláldoz, akkor nem több mint népámítás.

Az Istóczy által sokat gyalázott Talmudra reflektáltak, miszerint épphogy nem a földművelés ellen, hanem mellette szól. Továbbá az uzsorás kamatszedést egyenesen megvetendőnek tanítja. Így tehát érthetetlen, és alaptalan a vádaskodás.
De mindez hiába, mert ha zálog általi pénzre van szükség, csak a zsidóhoz kell menni. Miért tud a zsidó adni egy hedonista életvitelű uraságnak kölcsönt, mert ő nem pazarol. Ha fizetniük kell, akkor a zsidó a hibás. Ezért szívesen élcelődnek a kávéházakban, és az egyetemeken olyan zsidó társukkal, akik mit sem ártottak nekik.

 

4

1882. december 24.

Mint manapság is, ekkor is a titkos zsidó világösszeesküvés a dolgok mozgatórugója – mármint az antiszemiták szerint. Képesek minden ellenőrzés nélkül elhinni, hogy a gazdag amerikai, bécsi, párizsi zsidó bankárok vesztegették meg a bírákat, hogy kiszabadítsa a tiszaeszlári saktereket a bajból, mintha más elfoglaltságuk nem is lenne ezen kívül. Ha egy zsidó tettest elítélnek zsebtolvajlásért, uzsoráért, ki segít neki esetleg a családján kívül? Hol van ilyenkor a zsidó szolidaritás?

Hiába mondták már ki évszázadokkal előbb a keresztény egyházi vezetők, az uralkodók is, hogy teljesen alaptalan a vérvád, csupán pénzsóvárság, vagy személyes bosszúvágy motiválja. De itt még a régebbi eseteknél is rosszabb helyzet áll elő: a magyar bíróság megszegi a magyar bűnvádi eljárást, hamis tanúkra, és kínvallatásokra alapoz, hogy egy, a valóságban nem létező vádra bizonyítékokat gyártsanak.
Az, hogy mégis feltámadt a zsidók közötti szolidaritás, az nem a bűnpártolás miatt van, hanem ezen eset által az egész vallásra ránehezedett egy súlyos igaztalan előítélet, miszerint keresztény vérre van szükségük vallási szertartásaiknál. Erre a képtelen vádra természetes, hogy felemelte a szavát az egész izraelita felekezet, és rajtuk kívül minden felvilágosult józan ember.

 

5

1892. december 30.

Huszonöt évvel az emancipáció elfogadása után a zsidóság azt gondolná, hogy végre elérkezett hányatott sorsának javulása. A többség megtanult magyarul, sőt többen s magyar nyelv hűséges népszerűsítője is lettek.
A gazdasági élet fellendült, és nem kevés haszon gazdagította az országot. Ennek ellenére a parlamentben néhány uraság még mindig kérdőre vonja az emancipációs törvény hasznosságát.
Pedig Eötvös József akkoriban összegyűjtötte a legtöbb vádakat, ellenkezéseket, melyek előjöttek az emancipációs törvény megalkotásakor, és kiadta a Budapesti Szemlében, mint egy röpiratot a „Zsidók emancipációja” címmel.

Negyedszázaddal a törvény hatályba lépése után bebizonyíthatta a zsidóság, hogy az ellenük felhozott vádak alaptalanok.

Sajnos, a zsidóságon belül nem mindenki lelkesedett az állam által nyújtott szabadságnak. Az ortodoxok egyenesen a legfőbb ellenségnek nevezték, mely leginkább az ősi hitet veszélyezteti.
A vallási türelmetlenség, melyet eddig a keresztény felekezetek irányából tapasztaltak, most a saját valláson belül lett úrrá. Minden haladást ellenségnek vélnek, még a nyelvet sem beszélik, és Izrael árulóinak tartják emancipációt, a haladást előnyben részesítő hittársaiknál.
Veszélyesebbek az emancipáció vívmányaira azok a nagyurak, akik a parlamentben agitálnak. Fényes nevek, hatalmas vagyonok örökösei, művelt, világot látott emberek. Ezek egy célt tűztek ki: a felsőházban az emancipációs törvényt megbuktatni.
Hogy miért? erre nincs magyarázat, mint ahogy eddig sem volt. Az oktalanságok, és az előítéletek időt állóbbak bármely már régen bebizonyosodott tényeknél. Ahogy egyik ország kigyógyul az antiszemitizmus betegségéből, úgy beleesik a másik. Ha a köznép kijózanodott, akkor az úri réteg kapja el ezt a nyavaját.
A főurak nagyon keveset érintkeznek a valós élettel, vajmi keveset érintkeznek azokkal, akik felett ítélkeznek. Ma is ugyanez a helyzet. A budai lejtős hegyoldalakról legördülő fényes autók, melyek az Országház előtt állnak meg, öltönyös elegáns utasaik csak a választási kampányútjaik során találkoznak azzal a néppel kiknek szavazatai által helyeztettek ebbe a pozícióba.
Ha azok igénye és füle antiszemita rémmeséket kívánnak hallani, akkor ezt is hangoztatják. függetlenül attól, hogy meg vannak-e győződve az ellentétéről. Indokok nincsenek, csak elfogultságok. az ő pozícióik vagyonaik, vallásuk nincs veszélyeztetve, mégis ellenségként lépnek fel. Olyanok, mint Fáy András kutyája: belefekszik a szénakazalba, elugatja onnan a teheneket, hogy ne jöjjenek oda enni, pedig ő maga nem eszik a szénából.

 

6

1882. december 31.

1882 előtt nem volt arra példa Magyarországon, hogy az antiszemitizmus társadalmi tényező lett volna. aránylag békesség volt különböző felekezetek, népcsoportok között. Mint súrlódások azelőtt is előfordultak mindkét oldalról, de hogy rendzavarás, ellenségesség bontakozott volna ki belőle, az idáig példátlan volt.

Sem gazdasági válság nem robbantott ki bűnbakkeresést, sem pedig a zsidók nem változtak meg, és lettek volna provokatív elemekké. Ha az ok itthon nem lelhető fel, akkor azt külföldön kell keresni.
A nyomok muszkaföldre, a cári birodalomba vezetnek. Még a németországi mozgalmak sem leltek itthon különösebb visszhangra. Aki mégis antiszemita volt, az a közélet komikus figurájának tekintették. Pár éve Ignatijev gróf pánszláv mozgalmat indított a nyugati államok ellen. A próbaüldözés célpontjai először a zsidók voltak.
A menekültek áradata riadalmat keltett Magyarországon: jönnek a muszka zsidók, és elárasztják az egész országot!

Az Alliance Israelite zsidóországot akar Magyarországból csinálni. A pánikot sikerült elindítani, és senkinek sem tűnt fel, hogy a menekültáradat legelső ellenzőé épp a honi zsidók voltak.
Mikor Wahrmann Mór ezt kifejtette, már a közvélemény meg volt szédítve az ámítás szellemével. A muszkaföldről menekülteknek nem sok terve volt letelepedni az országban, útjuk inkább Amerikába, vagy az Ősi Földre vezetett.
Mikor kiderült, hogy mégis alaptalan a pánik, gyors utánpótlásról kellett gondoskodni. ehhez pedig a tiszaeszlári rémeset szolgáltatott terepet. Ez még inkább borzolta a közhangulatot, és immár az antiszemitizmus hivatalos köntösben is színre léphetett.
Az országba beszivárgó pánszláv, és antiszemita szláv röpiratoknak magyar változatai is születtek röpiratok, plakátok és ponyvairodalom képében. Nincs kizárva, hogy néhány ilyen kiadványt a katolikus egyház szponzorált. De végig érthetetlen, hogy mégis a felbujtásból származó zavargásokból milyen erkölcsi, anyagi haszna származhat az országnak.

Vajon méltó-e mindez Széchenyi, Deák, Kossuth szellemi örökségéhez? A zsidókérdés olyan fontos téma lett, minta ezen forogna a haza becsülete, boldogulása. Időszerű volt-e ezen kérdés felmerülése, vagy mesterségesen szított külső okok generálták fontos, megoldandó kérdéssé?
A tapolcai kérvényt benyújtó urak tagadják, hogy a tiszaeszlári helyzet miatt fogalmazták volna meg indítványukat. 2174 választó aláírásával erősítették meg óhajukat, hogy az emancipációs törvény vonják vissza.
De kik adják ezt a 2174 számú sokaságot? A kerület választóinak száma mindössze 2085, ebből négyszáznak nincs választási jogosultsága, bennük mintegy 120 zsidó, akik kétséges, hogy saját maguk ellen szavaztak volna. Tapolca egyébként szláv eredetű lakosokból állt, akik büszkék a magyarságukra.
Ki tudná megmondani pontosan, hogy minden felmenője visszavezethető a honfoglaláskor érkezett ősmagyarokkal? A Sváb lakosok sem Árpáddal érkeztek ide, mégis annyira féltik az ősmagyar faj tisztaságát. Itt ennek kutatása nem lényeges.
A valóságos cél a nyerészkedés, melyet az irigység motivál. Hogy lehet sikeres, gazdag egy zsidó?
Csakis azért, mert a nemzet nyakán élősködik. Hogyan lehet elvenni tőle azt, amivel bír?
Koholt elavult vádakkal gyűlöletessé, kivetendővé tenni a társadalom előtt, elüldözni, lehetetlené tenni, majd jogszerűségre hivatkozva elrekvirálni a vagyonát, életét, hírnevét.

 

7

1883 január 7.

Istóczy nem méltatta Gambetta nagyságát, egyedüli véleménye róla az, hogy ő is tagja annak a titkos szövetkezetnek, mely a világot lebékózza. Ugyanezzel vádol más századok zsenijeit is, kikre a hazájuk büszke, és Gambetta ravatalánál is egész Franciaország gyászol, mégis nem a hazaszeretete, hírneve szerint néznek rá, hanem honnan származik.

Zsidó-e, vagy sem? A titkos pénzügyi háttérhatalom, mely fenyegető léte az egész világot sakkban tartja, mely miatt a nemes nemzet csak nyög, és képtelen bármiféle kibontakozásra, szabadságra, mert eme hatalom tartja markában a sajtót, az igazságszolgáltatást, és mérhetetlen vagyonával lefizet, megvesz mindent, mindenkit, vagy levadássza, ha ellenáll.

Azért voltak akkor is olyanok, akik bíztak a magyar nép józan ítélőképességében, hogy nem hisznek a rágalomhadjáratoknak. A tapolcai kérvényről megjelent cikkre többen reflektáltak, akik nem kérnek az Istóczy-féle hazafiságból, és a költő szavaival biztatták a zsidóságot: „Ha fölül a gálya, alul a víznek árja, mégis a víz az úr.”

De a józan hangok ellen is támadás zajlik: aki a zsidók mellett áll, az vagy maga is zsidó, vagy a zsidók által le van fizetve. Így egyedül csak nekik lehet igazuk.
Sorozatokban taglalják a zsidók hibáit. Ha magyarosodnak azért, ha nem, akkor idegenek.
Befurakodnak az egyetemekre, ott elfoglalják a legjobb helyeket, behízelgik magukat a professzoroknál, és kiharcolják a legjobb pozíciókat.
Hogy Salamon királyunk bölcsességét napjaink is aktualizálják: nincs semmi új a nap alatt.

1882 előtt százhúsz évvel Franciaországban, Toulouseban is lezajlott egy vérvád. Igaz, ott nem zsidók, hanem a jezsuiták által megbélyegzett protestánsok voltak az áldozatok.
A katolikus babonás hiedelmek szerint, ha egy protestáns családtag áttér más vallásra, azt megölik, mert ez náluk vallásuk szabálya. Ezt az egyszerű műveletlen népréteg minden kritika nélkül el is hiszi.
A gyanúsított szülőket a kor büntetése szerint kerékbe törték. hosszú évtizedekbe tellett, mire tisztázódott a vád alaptalansága. Amit a polgári szabadság, az egyenlőség és jogállam kivívott, a középkor sötét denevérszárnyai ismét elhomályosítottak.
Mint akkor, úgy a tiszaeszlári esetnél is a felheccelt képzelődésű gonosz hírkoholók, tébolyodott, megfélemlített tanúk, félrevezetett bíróság, és elvakult szenvedélyektől szaturált tömeg, no meg egy pár ingyenélő léha szeretne meggazdagodni a zsidóüldözés fosztogatásaiból.

 

8

1883 május 20.

Kétségtelen, hogy a tiszaeszlári vád célja nem az volt, hogy néhány zsidó családapát gyanúsítva börtönbe juttassák, hanem az, hogy először is a hazai zsidóságot kompromittálják, majd ezáltal a felheccelt közvéleményt felhasználva egy irtó hadjáratot indítsanak, inkvizíció módszereihez hasonló vallatásokkal törvényes formát adva megfosszák a vagyonuktól, birtokaiktól.
A csőcseléket sikertelen gazdálkodók, kereskedők, értelmiségi, vagy művészi pályán eredményt felmutatni nem tudó megkeseredett emberek, tanulatlan, vagy félművelt hivatalvadászok, és babonás tanulatlan nincstelenek tették ki, akik egyetlen uszító szóra képesek minden vizsgálat nélkül megtámadni védtelen zsidó családokat.
Ezek megfékezésére az egyetlen fegyver a kormány erélyes kompromisszumot nem tűrő fellépése, és zugsajtójuk felszámolása. Ezt tette Tisza belügyminiszter is a Pozsonyban kirobbant lázongáskor. és alkalmazni rájuk a fennálló jogszabályokat.
Ha pedig a kormány elnézően szemet huny, netán úgy tesz a Parlamentben, mintha nem hallaná, röplapjaik, újságjaik, honlapjaik büntetlenül mérgezik a válság által sújtott sok adósságcsapdában vergődő, létéért küzdő magyar családok zavaros, szappanoperákból, és reality showokból táplálkozó lelkivilágát, akkor a csőcselék hatalomra kerül, és eléri célját.

 

9

1884. augusztus 31.

Az ágostai bányakerület nagygyűlésén Fabinyi Teofil elnök a megnyitó beszédében nem rögtönzött. Egy előzetes megbeszélésen a tagok közös óhaját fogalmazta meg. A kibontakozó antiszemitizmus miatt aggódtak, mely veszélyezteti a vallásfelekezetek közötti békét.

Akik megindították az emberi jogok legszentebbje ellen, azok a csőcselék által elvakított nép. Az államhatalom csak akkor lép közbe, amikor a gyűlölség magát az államot veszélyezteti. A protestantizmus történelme során is átélt kiközösítéseket, üldözéseket, és talán ezért is megértőbb.
Az, hogy felemelte a szavát, az így elhatott az ország legtávolabbi zugába is, és gondolkodásra készteti azokat, akik ezt hallották. Az egyházgyűlés méltó volt a protestantizmus múltjához.

Érdemes tanulmányozni a felekezeti harcokat, és az állam szerepét az Egyesült Államokban. Ott nem beszélhetünk antiszemitizmusról. Amerika rendkívül sokszínű felekezetek sokasága szerint. Ott a mormonok okoznak fejtörést sajátságos vallási szabályaikkal, így a többnejűséggel. A versengő republikánusok, és a demokraták szavazataikért harcolnak: az előbbiek a mormonok elleni szavazókért, az utóbbiak pedig a mormonok szavazataira számolnak.

 

10

1884. szeptember 21.

Az antiszemita lapok, így a Függetlenség együgyű hiszékeny olvasói között példátlan lépésre szánta el magát egy ceglédi asszony.
Hogy bebizonyítsa, a vérvád valóságát, tőrbe akarta csalni egyik helyi kereskedőt, hogy jutányos áron hozzájuthat egy liter keresztény vérhez, melyet tovább értékesíthet hittársai között.
Egy gyereket használtak fel az üzengetésre, a kereskedő kifaggatta, hogy ki küldte. Rögtön a hatósághoz fordult.
A nyomok egy parasztasszonyhoz vezettek, akit életveszélyes állapotban találtak ereit felvágva. Miután sikerült megmenteni, megdöbbentő vallomásában feltárta, hogy ő maga tette ezt a szörnyűséget, mert ily módon akart pénzre szert tenni, és ezzel be is kívánta bizonyítani, hogy a zsidóknak valóban szükségük van a vérre.
Bevallotta, hogy férje olvasta fel neki a Függetlenség egyik cikkét, és azért követte el ezt a szörnyűséget, hogy pénzt remélt a zsidóktól.
Ezt követően Józsefvárosban is egy képtelen esetről számoltak be, mivel eltűnt egy négyéves kisfiú. A gyanúsított Hollander Henrik rongyszedő rejtette el hosszú, zsíros kaftánja alá.
Az asszonyok ordítozása jelentős számú tömeget generált, melyek berontottak Hollander házába, feldúltak mindent, lerántották a fazekat a tűzhelyről, melyben egy jókora marhafej főtt.
Mikor kiderült, mégis tévedtek, a felbőszült asszony akkor is azt állította, hogy a marhafej az ő unokaöccse feje. Sőt voltak az összecsődült tömegben olyanok is, akik saját szemükkel látták, amint a rongyszedő zsidó a kaftánja alá rejtette a gyereket, aki keservesen sírt.
A kisfiú végül előkerült, a szomszéd utcába kódorgott el, ott talált rá az anyja. A felbujtó asszony, mikor látta, hogy tévedett, észrevétlen eloldalgott a rendőri intézkedés alól. akárcsak Huri Andrásné, aki erőteljesen okolható Solymosi Eszter eltűnéséért: ő sem akarta a Tiszadadánál kifogott holttestet azonosítani.
A vérvád azért tud évszázadokon keresztül fennmaradni, mert nincs az az abszurdum, mely hívőre ne akadna, és nincs az a meg nem történt dolog, melynek szemtanúja ne lenne, különösen babonás vénasszonyok, vagy ezek hatása alatt felnőtt anyámasszony katonái között.

 

11

1885. július 19.

Istóczy szerint az antiszemita párt szakadásának az oka az, hogy heterogén elemekből állt. nem volt egységes, a koalíció volt az oka mindennek. Erre a megoldás az alkatelemekre való oszlás, és így ásni alá a zsidóbarát ellenzékre bontó hatást gyakorolni, akár Házon kívül is.
Miért van erre szükség? Azért, hogy legyen a pártnak szabadelvű, mérsékelt ellenzéki, és független irányzata, hogy a választóknak lehessen alkalma bármelyikhez csatlakoznia, ha netalán az egyiket szélsőségesnek tartja. Talál is olyan képviselőjelölteket, akik képesek ilyen lépésre, hogy megőrizhessék mandátumukat.

Helyes megállapítás, hogy az antiszemitizmus elsősorban a jogegyenlőség negációja, továbbá be nem vallott, és különféle politikai és gazdasági ürügyek alatt folytatott rablóhadjárat a tőke ellen.
Istóczy tévedett, amikor azt állította, hogy a koalíció az oka a pártja szétbomlásának. Az igazi alap az elv, és az erkölcs hiánya. Nézetük, és vágyaik vannak mindösszesen, de elveik nincsenek.
Itt közrejátszottak olyan személyek, akik felelősséget éreztek, hogy a szabadság egyenlőség testvériesség elvét megóvják. Voltak ilyen papok, lelkészek, írók, zsurnaliszták, és képviselők, akik felnyitották az elvakított tömeg szemét.

Kell, hogy legyenek olyan hathatós szervek, médiaeszközök, akik segítenek abban, hogy mind a Tisztelt Ház, mind pedig a választópolgárok átlássanak a szitán, és lelepleződjön, hogy az antiszemitizmus gonoszság, mely ámításon és csaláson alapul.

Sajnos, ezek az ámítások odáig mentek, hogy 1885 nyarán a 78 éves nagyidai rabbit is meghurcolták. Házkutatást tartottak nála, hogy hol tartja a sennyei, és sajóvámosi zsidók által adott embervért.
A kutatás során egy kis üveget találtak benne piros folyadékkal, ami nem volt más, mint gyógyfüvek főzete, mellyel a rabbi beteg unokáját gyógyítgatták.
A lepecsételt üvegcsét megvizsgálták, és valóban gyógynövény-főzetet tartalmazott. Ekkor meg vallatták az idős rabbit, miért keresik fel olyan sűrűn hitrokonai. A vizsgálóbíró le is íratta azt az imát, mellyel a rabbi meglátogatóit meg szokta áldani.

Sárréten egy hullát is találtak, melynek kivizsgálása izgalomban tartotta az egész környéket. Természetesen a Függetlenség tudósítói azonnal történetet faragtak az ügyből, és a tanyákon, csapszékeken felolvasásokat is tartottak a lapból az egyszerű emberek rémisztgetésére.
Ennek nyomán több esetről is beszámoltak, ahol elámított cselédlányok fóbiájuk következtében komoly zaklatás, és ártatlan meghurcolás ért zsidókat.
Miután kiderült, hogy az egész csak vaklárma. A helyi sajtó előbb kíváncsivá tette olvasóit, majd az ügy tisztázódása után nemhogy felvilágosította volna a népet, hanem eltussolta az esetet.

 

1885. december 6.

Az antiszemita sajtó kétféle módon működik: az egyik valamilyen párt, vagy a klérus uszályhordozója jó pénzért, a másik pedig mindenáron forradalmat akar szítani, és ahhoz a politikai áramlathoz csatlakozik, amely ezt a célját megvalósíthatja.
A kor egyik ilyen lapja a Magyar Állam. A főszerkesztője folyamatosan támadja a zsidó sajtót, a zsidókat csalóknak, és ördögi lényeknek festi le a hiszékeny olvasók előtt. A zsidó sajtó szerinte erkölcsmételyező néprontó hatású.
A feudális és klerikális párt mindig is a nép ellensége volt, akik csak arra volt jó, hogy fizessen, és dolgozzon, de hallgasson. Nem igen érdekelte őket a nép erkölcsi színvonala.

Kossuth Lajos törte meg ezt az évszázados igát, hirdetve a szabadelvűség, és a kulturális haladás eszméjét. Kétségtelen, hogy a szabadelvű irányzatot képviselő lapok zsurnalisztái között szép számmal találhatók zsidók is, de ők nem arra hivatottak, hogy a nép erkölcsét megrontsák.
Pontosan ők, akik ezeket a rágalmakat hangoztatják, ők vétenek leginkább az erkölcs és a tisztesség ellen, sőt a hit ellen is. Tisztességes embereket rágalmaznak, általánosítanak, ezzel meggyalázzák Jézus, és az apostolok származását is, akik soha nem fordultak szembe származásukkal. nyelvükkel, kultúrájukkal, hitükkel.

Ha általánosságban szerintük a zsidók gazemberek, és csalók, erkölcsmételyezők, akkor bizony megkáromolják azokat is, akik a keresztény hit alapkövei.
De ezek a támadók nem ismerik, és nem is akarják megismerni a Szentírást. Nekik olyan vallás kell, ahol annak Jézusa, apostolai, Bibliája meg vannak fosztva a zsidóságuktól.
A mai antiszemitáknak is ez a betegségük. Akik pedig a zsidóság, Izrael mellett kiállnak, azok gúnyneve: zsidóbérenc, cionista szekta.