EXKLUZÍV

Domán István z'cl

Megnyerhették (volna) a világot...

2020.11.07.

 

A Gemárához, amely a Talmudnak i. sz. kb. 220-tól 499-ig létrejött része, általában előítélettel közelednek a tanulmányozói. A kereszténység egy jelentős részének ideológusai az "Antikrisztus" megtestesítőit látják az ámoráiban[1], míg a szélsőségesen ortodox zsidóság csaknem isteníti őket. Szinte kritika nélkül fogadják el bármilyen megnyilvánulásaikat. A közel kétezer év óta, az eredeti szövegre rakódott ellenkező előjelű előítéletek alól néha nehéz felszínre hozni az eredeti gondolatot. Ezek a meszesedéshez hasonló előítéletek a történelem viharaiban egyre vastagodtak. Az utóbbi időben senki nem merte érinteni a meszesedést és alóla felszínre hozni a mondanivaló lényegét......
Ebben a tanulmányban pusztán az eredeti szövegeket idézem és összehasonlítom más, ugyancsak a Talmudból vett idézetekkel. Majd az elhangzás időpontját igyekszem megfejteni és kapcsolatba hozni az akkori eseményekkel.
Fő témája írásomnak, hogyan reagáltak a Talmud mesterei Jézus és a kereszténység megjelenéséhez.

 Róma uralma a Közel-Keleten

Ennek a kornak alapvető problémája a római megszállás volt, ami i. e. 63-ban kezdődött, amikor Pompeius seregei elfoglalták Júdeát, ahogy akkor nevezték a Szentföldet. (Az elnevezés abból eredt, hogy a tíz törzs által alkotott Izrael állama i. e. 722-ben az asszírok támadása következtében elpusztult és csak Juda törzse maradt fenn.) A római uralom igen rossz helyzetet teremtett az országban. A megszállók hatalmas adókat vetettek ki, amelyet az ország lakosságának túlnyomó része csak igen nagy nehézségek árán tudott kifizetni. Persze voltak haszonélvezői is ennek az uralomnak, mint például a vámosok, akik az adók behajtásában szolgálták ki és segítették az elnyomó hatalmat.

A feszültség az ország lakói és az elnyomó római hatalom között a megszállás előrehaladásával egyre mélyült, ami az embert és az élet értelmét homlokegyenest ellenkezőképpen meghatározó világfelfogásból eredt. A zsidóság Mózes 5 könyve, a Tóra alapján állt, amelynek törvényei és előírásai a humánumot tartalmazzák. Ha csak a Tíz parancsolatot nézzük, már abból is kitűnik, hogy az ember jólétének, körülményei, élete javításának célja áll a középpontban. Induljunk ki mindjárt az első parancsból, amelyben az Örökkévaló kinyilatkoztatja hatalmát, és ennek azzal ad nyomatékot, hogy emlékezteti a népet a fáraói rabszolgaságból való kivonulásra. Ezzel tulajdonképpen elérkeztünk a lényeghez, mert az ókori birodalmak mind olyan kegyetlen, embertelen törvényeken alapultak, amelyek meggyötörték, kilátástalanná tették a lakósság túlnyomó részének, a rabszolgáknak az életét. A kegyetlenség a pogányság alapvető filozófiájából fakadt, ami a "homo homini lupus" (ember az embernek farkasa) meggyőződésből következett. A legtöbb rabszolga nem is élt sokáig hisz hajnaltól estig az év minden napján nehéz munkára kényszeríttették. Ugyanakkor a zsidóknál a negyedik parancsolat előírta a szombat törvényét, hogy a hetedik napon semminemű munkát nem szabad végezni, de ugyanúgy tilos munkát végeztetni a rabszolgával, vagy az idegennel, sőt a háziállatot is pihentetni kell.

 

Pártok Júdeában

A rómaiak jól értettek a hódításhoz, a gyarmataik kormányzásához. Abba, ami a hatalmukat közvetlenül nem fenyegette, nem szóltak bele. Így a jeruzsálemi Szentély működését sem akadályozták. A kohaniták, akik a szertartást végezték akadálytalanul mutathatták be az előírt áldozatokat. Ezért a papok általában nem álltak élesen szemben a római uralommal. Jelentős részben a szadduceusok pártjához tartoztak, akik nevüket Cádoktól, Dávid korának főpapjától kapták. A második Szentély idején már sok volt köztük a tudatlan, sőt analfabéta is. Ez tűnik ki Jomá traktátus első fejezetének 5-ik Misnájából, amikor Engesztelő nap éjszakáján előírják a főpapnak az olvasást nehogy elaludjon. De ha nem járatos az olvasásban, más szóval nem tud olvasni /!/, akkor felolvasnak neki érdekes szentírási szövegeket Jób -, Ezra -, és a Krónikák könyvéből. A Misna magyarázója, Bártönurá megjegyzi ezzel kapcsolatban, hogy a második Szentély idején már előfordult, hogy pénzért árusították a főpapi hivatalt és nem törődtek a tudással. A rómaiak jelentős részben támaszkodtak a főpap pártjának támogatására. De a talmudisták, akiknek pártját "perusim"-nak nevezték, vagy latin nyelven farizeus-nak, a római uralom első idejében nem állt élesen szemben a világi hatalommal. Legalább is a fegyveres harc még nem merült fel elképzelésükben. Inkább a "messiáh" /felkent = megváltó/ eljövetelében bíztak.

Az igazi forradalmi erőt a Zeloták pártja testesítette meg, a földművesek és kézművesek tömegei, akik a legintenzívebben érezhették a római hatalom kegyetlen, antihumánus törvényeit, illetve törvénytelenségeit. A súlyos adók jelentős részüket nyomorba döntötték és sokan közülük rabszolga sorba süllyedtek.

 

Jézusról a Talmudban

A kétségbeesésnek ebben a légkörében működhetett Jézus is, akit tanítványok vettek körül. Csekély számú követője lehetett csak, mert a Misna idejében, amelyet i. sz. 220 körül lezártak, szinte alig találkozhatunk a nevével. De amikor elő is fordul a neve a Misnában, abból kitűnik, hogy nem tudnak róla semmi konkrétumot. Sőt a nevét illetően is nagy volt a bizonytalanság. Példa erre Sábát traktátus 104/b oldala a Babiloni Talmudban[2] (Ugyanez a szöveg Szánhedrin 67/a oldalán is előfordul.) Itt arról van szó, hogy ha valakinek a testén bevágás van, abban tilos bármit is vinni szombaton. De hiszen tanultuk a Brájtában[3]: Rabbi Eliezer azt mondta a Bölcseknek "nemde Ben Sztádá varázslatokat hozott ki Egyiptomból szombaton a bevágásokban, ami a testén volt". Azt válaszolták neki, hogy bolond volt és egy bolond tetteiből nem hozhatunk bizonyítékot. (Ben Sztádá? Ben Pándirá volt. R. Hiszdá azt mondta: "a férj volt Sztádá, a szerető Pándírá". A férj Paposz ben Jehuda volt és az anya volt Sztádá. Az anya neve Mirjám volt, női hajvágó és ahogy Pumbeditában mondják "sztá dá", letért a helyes útról, megcsalta a férjét).

A zárójelben lévő rész nem található a modern kiadásokban, csak a régebbiekben.

Figyeljük meg, hogy a Brájtát a Gemárá idézi és R. Hiszdát említi vele kapcsolatban, aki i. sz. 217-309-ig élt Babilóniában. Magából a Brájtából nem lehet pontosan kikövetkeztetni, hogy az említett Ben Sztádá azonos Jézussal, mert bolondnak nevezi, holott Jézust nem bolondnak tartották, hanem hamis prófétának. A férjét megcsaló Mirjám emlegetése pedig abba a korba visz bennünket, amikor a kereszténység már meglehetősen elterjedt és kiélezett viszony állt fenn a keresztények és zsidók között. A zsidó vallás védelmének az ürügyén is "kikövetkeztethették" a szövegből a házasságtörésből született Jézust, aki ezért "mámzer"-nak minősült, és így nem tölthetett be semmilyen vallási funkciót. De magából az elbeszélésből világosan kiderül, hogy fogalmuk sem lehetett a valódi Jézusról, annak származásáról és életútjáról! Csaknem 2 évszázaddal Jézus születése után, amikor már rengeteg követője van, próbálják megfejteni életét, amiről nincs közvetlen tudomásuk.

Ugyancsak feltűnő, ami Hágiga traktátus 4/b oldalán található: "Amikor Ráv Joszef ehhez a vershez ért (Példabeszédek 13:23) ’...van, aki tönkre jut jog híján", sírva fakadt. Azt mondta: volt, aki idő előtt eltávozott (a földi létből)? Senki, csak az, amit Ráv Bibi bár Ábáje (mondott). A halál angyala vele volt. Az angyal mondta a küldöncének: Menj és hozd ide nekem Mirjámot, a női hajvágót. Az elment és elhozta neki Mirjámot, a tanítónőt. Ő (az angyal) azt mondta: Én Mirjámot, a női hajvágót mondtam! Erre (a küldönc) azt mondta: Akkor én ezt visszaviszem. Ő így szólt: Mivel már elhoztad, maradjon a létszámban."

A Toszáfot[4] ugyanebben a traktátusban (2/a) azzal kapcsolatban, hogy "a halál angyala vele volt" megjegyzi: Mirjámnak a fodrásznőnek a történetét mondja el, aki a második Szentély idejében élt és az anyja volt egy "bizonyos személynek", akiről már szó volt Sábát traktátus 104-ik lapján.

A történet sokkal későbbről szól, mint amikor Jézus élt. Ráv Joszef és Ráv Bibi bár Ábáje a harmadik század végén és a negyedik század elejénh éltek. Ráv Joszef a Pumbadita-i főiskola feje volt és őt követte az iskola élén Bibi apja, Ábáje. Ez a történet egy óriási anakronizmus, ami mutatja, hogy tulajdonképpen a Talmud mestereinek fogalmuk sem volt, hogy ki volt Jézus és pontosan mikor élt. A történet éppen abban az időben születhetett, amikor Nagy Constantin a Római Birodalom állami vallásává emelte a kereszténységet. Ez együtt járt a zsidóság elleni diszkriminációval... Lehet, hogy ezért megpróbálják kapcsolatba hozni Mirjámot Jézus anyjával, visszapergetve az időt, azt sugallva, hogy az anya csak egy tévedés következtében maradt életben...

Titkos célzásokat találunk Jézus személyére és a követőire Jóma 66/b alatt. Furcsa kérdések és még furcsább feleletek hangzanak el a párbeszéd keretében.

"Megkérdezték Rábbi Eliezert, mi a helyzet egy bizonyos személlyel (ploni) kapcsolatban a túlvilágot illetően? Azt mondta nekik: ’Ti csak egy bizonyos személlyel kapcsolatban kérdeztek engem.’ ’Mi a helyzet a pásztorral, megvédheti a juhot az oroszlántól’? (Szombati napon.) Azt mondta nekik: ’Ti csak a juhot illetően kérdeztek engem’. ’Mi a helyzet a pásztorral, megvédhető az oroszlántól? Azt mondta’: "Ti csak a pásztort illetően kérdeztek engem’ ’Mi a helyzet egy mámzerral az öröklést illetően.’ ’Mi a helyzet a sógorházassági kötelezettséget illetően’? ’Mi a helyzet ház alapítását illetően’? ’Mi a helyzet síremlék alapítását illetően’? (Ezeket a kérdéseket nem különvélemény miatt kérdezték tőle, hanem mert nem mondott semmi olyat, amit nem a régi tanítójától hallott volna."

A Rabbi Eliézerhez intézett szokatlan kérdések és még furcsább válaszok hátterében vád húzódik meg. Ugyanis őt megvádolták keresztény szimpátiával. Ezzel a váddal kapcsolatosak a kérdések és a válaszok is. Az áttételesen megvádolt nyilván méltóságán alulinak tartotta, hogy erre a vádra egyáltalán válaszoljon.

Az első kérdésben felmerül "egy bizonyos személy (ploni)", aki lehetséges, hogy Jézus kódneve. Rabbi Eliezer az első század végén és a második század első felében élt. De a hozzá intézett kérdéseket és az ő állítólagos válaszait nem a Misnában, hanem a Gemárában találjuk, amelyet i.sz. 499-ben zártak le. Minden valószínűség szerint ezt az egész történetet akkor vették elő, amikor a kereszténység uralomra került a Római Birodalomban és megkezdődött a diszkrimináció és üldözés a zsidóság ellen. A Talmud mestereinek védekező mechanizmusa érvényesül az ilyesfajta elbeszélésekben. Visszavetítik a múltba a történeteket, gyakran a szereplőket is, hogy növeljék immunrendszerüket, és így erősítsék a zsidóság ellenállását a kereszténység tömegvonzásával szemben.

Ugyanezt a visszavetítést látjuk Szánhedrin 100/a alatt is. R. Johánán mondta (Bileámot illetően) kezdetben próféta végül csaló. Ráv Pápá mondta "ez az, amit az emberek mondanak, hercegek és uralkodók leszármazottja volt és végül ácsok szajhája lett.

Ez a szöveg egy Bileámmal foglalkozó hosszabb részbe illeszkedik. A Talmudban folyamatosan előfordul, hogy Jézust Bileám kódnévvel emlegetik. Itt Ráv Pápá mondásánál nem említi, hogy kiről van szó, de nyilvánvaló, hogy Mirjámról, Jézus anyjáról, aki a legenda szerint Józsefnek az ácsnak a felesége volt. R. Johánán a 3-dik században élt, Ráv Pápá pedig i.sz. 354-től 374-ig volt a szurai főiskola feje. Tehát a történettel a harmadik, illetve a negyedik században találkozunk, amikor a kereszténység már a Birodalom vezető ereje lett, de a történetet az első századba vetítik vissza. Nyilvánvaló, hogy utólagos kreáció.

Szánhedrin 107/b-ben egy igen fontos szöveget találunk Jézussal kapcsolatban, amely talán az egész keresztény – zsidó viszonylatban irányt mutathat:

"A mi rabbijaink tanították: mindig a bal kezed legyen az elutasító és a jobbod a közelítő, és nem úgy, mint Elisa, aki elutasította Géházit két kézzel, és nem, mint R. Josua ben Peráhja, aki két kézzel utasította el Jésut, a názáretit."

A történet visszamegy Jánáj király idejébe, aki i.e. 104 – 78-ig uralkodott. A király uralkodása első felében üldözte a farizeusokat, számosat megöletett közülük. R. Josua ben Perahja Jézussal, a tanítványával Egyiptomba menekült. Egy idő után a király kibékült a farizeusokkal. Ekkor R. Simon ben Setáh, aki a király rokona volt, üzent R. Josua ben Peráhjának Alexandriába, hogy Jerzsálemben megváltoztak a körülmények és visszajöhetnek. Vissza is indultak. Út közben megszálltak egy fogadóban, ahol R. Josuát nagy tisztelettel fogadták és szép szobát adtak neki és tanítványának. "Milyen szép ez a fogadó" (héberül "áhszánjá"). De a szó jelenthette a fogadósnőt is. Jézus azt is hitte, hogy mestere a nőről beszél és megjegyezte: "Rabbi, keskenyek a szemei", vagyis szerinte nem szép. Erre a rabbi megszidta: "Nyomorult, ilyesmivel foglalkozol! (Vagyis ahelyett, hogy a tanulással és imával töltené az idejét.) És kiátkozta Jézust. Jézus számtalanszor próbálta kiengesztelni, de mestere hallani sem akart róla. Egyszer midőn a "Semá"-t[5] mondta a mester és Jézus jött, hogy megkérje, meg akart bocsátani neki és intett is a bal kezével, hogy közelítsen, mert jobbjával elfedte a szemét. (Az "ehád" szónál tartott, ahol a zsidó embernek el kell fednie a szemét, hogy jobban tudjon koncentrálni Isten egységére). Jézus félreértette a mozdulatát és azt hitte, hogy továbbra is elutasítja. Akkor elment és felemelt egy cserepet és imádni kezdte. (Egyesek szerint mágnest használt). Mestere mondta neki: "Térj meg!" Mire azt válaszolta: "Te tanítottál arra, hogy ha valaki bűnözik, és sokakat bűnbe visz, annak nem adják meg a lehetőséget a megtérésre". És a rabbi mondta, hogy a názáreti Jézus varázslatot művelt, megtévesztette és becsapta Izraelt.

Ahogy a bevezetőben említettem ez a Gemárá szöveg, ami a IV-ik században keletkezhetett, mutatja, hogy mennyire nem ismerték Jézust a farizeusok. A történetet az i.e. első század elejére teszik, tehát egy évszázaddal Jézus születése elé, amikor Jánáj király üldözte a fárizeusokat! Kitűnik belőle, hogy csak amikor a kereszténység elterjed a Római Birodalomban, akkor szembesülnek a Jézus történet hatalmas tömegeket megmozgató és befolyásoló erejével. Addig nem tulajdonítanak neki jelentőséget! A rádöbbenés valószínűleg már csak az i. sz. negyedik század elején, 313 körül következik be, a kereszténység államvallássá válásával. A rabbik egy jelentős része rádöbben, hogy helytelen magatartást tanúsítottak, amikor nem fordítottak kellő figyelmet a prófétai szövegekre. Hisz a késői proféták, Jesájá, Ámosz,Cefánjá, Zehárjá mind arról beszéltek és írtak, hogy az Örökkévaló az egész világot ítéli meg "...És lészen ama napon, Jisáj gyökere, mely ott áll népek zászlójául, hozzá fordulnak a nemzetek..." (Jesájá 11:10.) "...Nemde, mint a Kusbeliek fiai, olyanok vagytok ti nekem Izrael fiai, úgymond az Örökkévaló: nemde Izraelt kivezettem Egyiptom országából, és a filiszteusokat Káftorból, és Arámot Kírből! (Ámosz 9:7.) "...Bizony akkor megváltoztatom a népeket tisztult ajkuakká; hogy mindnyájan szólítsák az Örökkévaló nevét, szolgálva őt vállvetve..." (Cefánjá 3:10.) "...Nem hatalommal, sem nem erővel, hanem az én szellememmel, mondja az Örökkévaló a seregek ura..." (Zaharja 4:6.) "...És lészen az Örökkévaló királlyá az egész földön; azon a napon egy lesz az Örkkévaló és egy az ő neve..." (Zaharja 14.9.)

 

A zsidóság felkelései a római uralom ellen

Szembe kell néznie a zsidóságnak azzal, hogy az igazi "gálutot", a tartósnak látszó szétszórtságot a Római Birodalom az ókor legnagyobb hatalma okozza. Rájönnek, hogy ez nem olyan, mint a babilóni fogság volt, ami mindössze 50 évig tartott, mert a Szentély pusztulása után, ami i. e. 586-ban történt, Cirus hadai, a perzsák 537-ben megdöntötték a babilóniaiak uralmát s lehetőséget adtak a zsidóságnak, hogy visszatérjen az ősi földre és újból felépítse jeruzsálemi templomát. Rá kellett döbbenniük, hogy helytelen úton jártak, amikor erőszakkal akarták megdönteni Róma uralmát. Az i. sz. 66-ban kitört szabadságharcot nem a rabbik vezették, sőt a Békepárt vezetőjének Rabbi Johánán ben Zákájnak mint "halottnak" sikerült csak kiszöknie az ostromlott városból, hogy legalább a talmudfőiskola rendszerét megmentse! Az "eredménye" az első felkelésnek a Szentély pusztulása és a teokratikus állam bukása volt. A látszat függetlenség is megszűnt.

A Római Birodalom elleni első nagy felkelés összeomlása után, 117-ben újabb felkelés robbant ki az afrikai, a ciprusi a babiloni és a júdeai zsidók körében. Úgyszólván az egész Közel-Keleten! A kezdeti sikereket követően a rómaiak leverték a felkelést és borzalmas pusztítást vittek véghez a zsidó lakosság körében. A mészárlás következtében "a kiontott vér egész Ciprus szigetéig vörösre festette a tengert" – közlik a zsidó források. A ciprusi zsidókat pedig teljesen kiirtották! A harcokban az alexandriai nagy zsinagóga, az egyiptomi-görög építészetnek ez a csodája is teljesen elpusztult.

Sajnos sokan ebből a háborúból sem vonták le a tanulságot. Nem sokkal később, 132-ben újabb és még véresebb háborút robbantottak ki, ami még szörnyűbb következményekkel járt! A "Bár Kohba-féle felkelés" nem csak rengeteg zsidó halálát okozta, de a maradék zsidóság Jeruzsálemből és Júdea túlnyomó részéből való teljes kiűzését is maga után vonta. Az egykor virágzó ország és Dávid csodálatos városa tilossá vált a zsidóság számára. A lakosság nagy része a felkelések következtében Titus és Hadrianus rabszolgája lett, akikre szörnyű kínok, éhínségek, és rövid életük végéig tartó rabság várt... Ezzel betetőződött az igazi szétszórtság és szörnyű következményei. Kezdetét vette a pogromok, a zsidóüldözések kora, amely a kiűzéseken, "keresztes hadakon" és az inkvizíción át a Holocausthoz vezetett.

Eszükbe juthatott a próféta intése: "Nem hatalommal, sem nem erővel, hanem az én szellememmel, mondja az Örökkévaló..."

A Római Birodalom, amely az akkor ismert világ túlnyomó részét hatalma alá kényszeríttette, a rabszolgaságon alapult. A Birodalomban a rabszolgáknak semmi joguk nem volt, agyon is üthette a gazdája. Látástól vakulásig dolgozniuk kellett a hét minden napján. Jellemző az ókori pogány gondolkodásra, hogy Platon "beszélő szerszámnak" nevezi őket. Hosszú ideig a rabszolgaság volt a Római Birodalom ereje, mert a termelést velük végeztették, a római polgárok viszont katonáskodhattak, a félelmetes erejű légiókban harcolhattak. Rabszolga szerző háborúkban hódíthatták meg az akkor ismert világ nagy részét. Később ez lett a Birodalom Achiles sarka! A rabszolgák gyorsan haltak az embertelen bánásmód miatt, a pótlásuk pedig egyre nehezebbé vált. A rabszolga szerző háborúk kora lezárult. A Birodalom határán megjelentek a barbárok, akiket már nem tudtak leigázni, sőt, azok jelentettek fenyegetést a rómaiakra.

Ezzel szemben a Tóra humánus törvényei széleskörű jogot biztosítottak a rabszolgának: még verni is tilos volt őket, nemhogy megölni! Ugyancsak forradalmi újítás, hogy szombaton nem dolgoztathatták őket! Tehát minden héten egy napon kipihenhették magukat, regenerálódhattak. A Tóra törvényei a szegényekről is gondoskodnak és a "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat" parancsolat kellemes körülményeket biztosított minden ember számára. Ezzel szemben a pogány társadalomban uralkodó vezérelv: "Homo homini lupus" szenvedést és bánatot hozott a világra. A rabszolgák túlnyomó részének tűrhetetlen helyzetét mutatta az i. e. 73-ban kitört Spartacus-féle rabszolgafelkelés, amit csak nagy erőfeszítéssel tudtak leverni. Amíg a zsidóság élte a maga belső életét, addig a rómaiak a vallási életükbe nem szóltak bele. Vespasianus például a zsidó háború harmadik évében adott engedélyt a Javne-i talmudfőiskola megnyitására.

Azokkal szemben viszont, akik a Róma uralma alatt álló rabszolgák körében próbálták a zsidó vallás emberiességet elrendelő parancsait hirdetni, a lehető legkegyetlenebb formában léptek fel. Rendszerint kivégezték őket, ami nem római polgárok esetében a keresztre feszítést jelentette, míg római polgárt, ha halálra ítélték, vagy felakasztották, vagy lefejezték.

Jézusnak és néhány követőjének az lehetett a fő bűne, hogy a zsidóság emberiességet, szeretet parancsoló törvényeit hirdették a rabszolgák között. Mozgalma nem lehetett jelentős, számos szekta működött akkor a zsidóság körében. A Talmud mesterei ezért nem tudhattak róla magáról valami sokat. Csak amikor az időszámítás szerinti első század végére, második század elejére, követőinek tábora jelentősen megnő, kénytelenek szembenézni vele. A Bár Kohba felkelés idején keletkezhetett az első jelentős ellentét a Jézus-hívők és a Rabbi Ákívát követők között. Ákivá és tanítványai Bár Kohbában messiást láttak, míg Jézus követői, a "zsidó keresztények" az egy évszázaddal korábban kivégzett Jézust tartották annak. Ezért nem is csatlakoztak a felkeléshez.

 

Rabbi Ákivá fellépése és hatása

A római uralom nem tört a zsidó vallás kiirtására. Bizonyítja ezt Rabbi Josua ben Hananja is, aki a tervezett felkelést teljesen értelmetlennek és hiábavalónak tartotta! Rabbi Ákivá volt az, aki a maga nagy tekintélyével és befolyásával a felkelés mellé állt. Ebben főleg az motiválta, hogy feltétlenül hitt Bár Kochba messiásságában. Ez több volt mint bűn. Helyrehozhatatlan tévedés, amit 2000 éve nem lehet jóvátenni! A felkelés nélkül nagy zsidó tömegek maradhattak volna az ősi földön, akik már az ókorban benépesíthették volna a mai Izrael területét. Így viszont milliók haltak meg hiába, vagy kerültek a náci koncentrációs táborokhoz hasonló rabszolga sorba... Az igazi gálut a Bár Kochba felkelés után következett be!

A 132-ben kitört felkelés spiritusz rektora, szellemi irányítója tehát Rabbi Ákivá volt. Tanítványait arra biztatta, hogy csatlakozzanak a felkeléshez. Így döntő szerepet vállalt annak egész menetében. A "szfirá" (számlálás) idején, ami a Peszách ünnep második napjától kezdődik és a Sávuosz ünnepig tart, ezeknek a tanítványoknak a pusztúlására emlékezünk. Járványt emlegetnek, de nem kétséges, hogy az is a háború következményeként alakult ki, mert a tisztálkodási körülmények, ahol nagyszámú ember együtt volt, az ókori viszonyok között nem lehetett ideális... A járványtól megmenekültek a harcban pusztulhattak el, mert Betár városában mindenkit lemészároltak a római légionáriusok.

A Perusimok egy része tisztában volt azzal, hogy a Romai Birodalmat a tórai humánus törvényekkel, a láthatatlan egyistenhittel, a zsidó vallás túlvilági életet hirdető igazságával lehet csak túlélni. Meggyőződésük volt, hogy a messiás eljövetelét nem szabad és nem is lehet siettetni...

Ugyancsak félreérthetetlenül szögezi le a messiás eljövetelét elsőnek hirdető próféta, Jesájá aki i. e. kb. 740-től 700-ig működött, hogy a Megváltó nem csupán a zsidóságot, hanem az egész emberiséget fogja megváltani: "És lészen ama napon, Jisáj gyökere, mely ott áll népek zászlójául, hozzá fordulnak a nemzetek és nyugvóhelye dicsőséges lesz... És zászlót emel a nemzeteknek s összegyűjti Izrael elszéledtjeit és Jehuda elszórtjait egybehozza a földnek négy széléről. (Jesájá 11:10, 12.) "...És ítél a nemzetek között s dönt a sok nép fölött; és összetöri kardjaikat kapákká és dárdáikat kaczorokká; nem emel nemzet nemzet ellen kardot s nem tanulnak többé háborút!" (Jesájá 2: 4.) ...És lakozik a farkas a báránnyal és a párduc a gödölyével heverész..." (Jesájá 11:6.)

Jesájá szövegéből félreérthetetlenül kitűnik, hogy a Megváltó az egész világ számára hoz majd felszabadulást. Tehát nem csak a zsidóság, hanem az egész emberiség, sőt, minden élőlény számára jelent majd teljes és általános békét!

Sajnos sokan úgy látták, hogy a zsidóság csak az elit vallása, amit a boldog kevesek érthetnek meg. Egyre növelték a kerítést a Tóra köré. Rabbi Ákivá volt ennek az irányzatnak a legnagyobb tekintélye, és legádázabb harcosa. A Hilél-i humánum küldetését ő és követői elhanyagolták. Ezzel átengedték a teret a Jézus hívők számára, akik előbb a zsidók, majd a pogány tömegek (főleg rabszolgák) körében váltak népszerűvé...

Feltűnő és megdöbbentő talmudi szövegek foglalkoznak Rabbi Ákivá személyével. Íme az egyik legfeltűnőbb és legfurcsább:

"Ráv Jehuda mondta Ráv nevében. Abban az órában, amikor Mózes a magasba emelkedett találkozott a Szenttel, áldott legyen ő, amint ott ült és a betűkre koronát csatolt.[6] Azt mondta előtte: Világ Ura, ki akadályozza a kezedet? [7] Szólt az Örökkévaló: Egy ember, aki a jövendőben, sok generáció végén lesz majd – Ákivá ben Joszéf a neve --, aki a jövendőben minden egyes vonásról vallási szabályok egész hegyét fogja magyarázni.[8] Azt mondta előtte: Világ Ura, engedd őt látnom! Azt mondta neki: Fordulj hátra! Ment és leült a nyolcadik sor végére. [9] De nem értette, hogy ők mit mondanak. Ekkor elvesztette nyugalmát.

Amidőn egy bizonyos dologhoz érkezett, mondták a tanítványai neki[10]: Mester, honnan tudod ezt? Azt mondta nekik: Ez vallási szabály, amit Mózes a Színájról kapott.[11] Ekkor megnyugodott.[12]

Azután megfordult Mózes és a Szent, áldott legyen a neve, elé jött és azt mondta: Világ Ura, neked van egy ilyen embered mint ő és te általam adod a Tórát! Szólt /az Örökkévaló/: Hallgass! Így terveztem meg. Akkor mondta előtte: Világ Ura, látni engedted nekem az ő Tóráját – engedd, hogy a jutalmát lássam! Így szólt: Fordulj meg! Megfordult és látta amint a húsát a mészárszékben kimérik.[13] Felkiáltott előtte: Világ Ura! Ez a Tóra és ez a jutalma? Szólt az /Örökkévaló/: Hallgass! Így terveztem. (Menáhot 29/b).

A szöveg nyilvánvaló túlzásaiból és logikailag nem végigvezetett válaszokból parodikus szándék húzódhatott meg. Valószínű, hogy kritikai céllal készült, de nyíltan nem merték Rabbi Ákivát bírálni óriási nimbusza és főleg mártíromsága miatt.

Szenteljünk egy kis figyelmet ennek a talmudi résznek az alapos elemzésére: azzal kezdi, hogy Mózes látja, az Örökkévaló felesleges jeleket rajzol a betűk fölé. És a Mindenható elárulja, hogy meg fog születni majd egy Ákibá ben Joszef nevű ember, aki még ezekből a jelekből is rengeteg olyan dolgot fog magyarázni, amit Mózes sem ismerhet meg. Ugyanis a számára előretolt időben lekerül Ákiba tanházába, de semmit nem ért meg az előadott anyagból. Holott az előadó Mózesre hivatkozik. Nyilvánvaló, hogy itt Ákivát magasabb szellemi szintre helyezi mint magát Mózest, holott ez a legélesebben ellentmondana annak a tórai megállapításnak: "És nem támadt próféta többé Izraelben mint Mózes..." (Mózes V. 34:10.) Félreérthetetlen tehát a szöveg parodisztikus éle!

Ugyancsak kritikus hangvételű Mózes kifakadása, hogy akkor miért nem vele adod a Tórát?! Mintha a kérdés zavarba hozná az Örökkévalót, mert nem okolja meg döntését, hanem kijelenti, hogy nem köteles megmagyaráznia határozatait.

Ahogyan azt sem indokolja meg, hogy miért szán ilyen szörnyű véget Rabbi Ákivának. A kérdés, hogy "ez a Tóra és ez a jutalma?!" – tüskét hagyhat a vallásos tudós és tudatlan emberek lelkében egyaránt. Még a túlvilágot sem említi, ahogy ezt más helyen szóbahozza, ahol az evilági jutalmak hiányoznak! Itt is átsüt a szövegen a kritikai szellem. Amit még feltűnőbbé tesz, hogy ezt az elbeszélést Rábbi Jehudá mondja Ráv nevében.

Nézzük meg ki is ez a Ráv, akitől tulajdonképpen ez az elbeszélés származik? Igen kiváló elme és nagy tudású ámorá. I .sz. 219-ben érkezett Babilóniába Izráelből, tehát a babiloni első ámoriták nemzetségéhez tartozott. Megalapította a Szúra-i talmudiskolát, amely közel 8 évszázadon át fennmaradt. Elismerték "az egész szétszórtság (gálut) rabbijának". Számos háláhikus kérdésben a legnagyobb tekintélynek számított. Ráv Jehudá ugyancsak nagy tekintély ezen a téren. Az i. sz. harmadik században élt és a második babiloni ámorai generációhoz tartozott. A héber nyelv buzgó híve, aki megtiltotta, hogy arám nyelven imádkozzanak.

Ezek a szaktekintélyek, akik lelkes hazafiak voltak és fájlalhatták azt, hogy nem élhetnek Judea területén, mélyen elítélhették a Bár Kohba felkelést, ami szörnyű pusztulást hozott az egész zsidóságra. Köztudott, hogy Rabbi Ákivá támogatása nélkül nem terjedt volna ki a felkelés ilyen széles területre. Ő pedig, mivel hitt Bar Kohba messiásságában ezt a hitét megosztotta tanítványaival is. Ezért csatlakoztak a felkeléshez olyan sokan! Az hogy kijelentsük valakiről, hogy az a messiás, óriási felelősséget jelent. Ember ezt egyedül el sem döntheti, hisz a hagyomány szerint előbb Élijáhu próféta jelenik majd meg és hozza az Ég bizonyítékát, hogy az idő eljött és beteljesedik a jóslat! Az pedig nem volt kétséges, hogy Róma uralmát fegyverrel nem lehet megdönteni. Erre vállalkozni kész öngyilkosság...! Az öngyilkosság pedig a mózesi törvények értelmében halálos bűn, a Tíz Ige hatodik parancsának a megsértése!

Rábbi Ákivá életéről viszonylag kevés információt kapunk a Talmudból. Ezért igen értékes az a történet, amit Nedárim traktátus 50/a oldalán találunk róla: "Kálbá Sávuá fiának a lánya eljegyeztette magát Rabbi Ákivával.[14]

Amidőn Kálbá Sávua fia ezt meghallotta, fogadalmat tett és eltiltotta minden javának a használatától. A lány azonban férjhez ment hozzá. Télen szalmán aludtak, és neki a szalmát ki kellett szednie a hajából. Azt mondta feleségének: Ha lehetőségem lenne, akkor arany Jeruzsálemet adnék neked ajándékul[15]. Ekkor jött Éliás, de emberi alakban jelent meg nekik. Beszólt az ajtón és mondta nekik: Adjatok nekem egy kis szalmát, mert a feleségem szült és nekem nincs mire fektetnem őt. Ekkor mondta Rabbi Ákivá a feleségének: Nézd egy férfi, akinek még szalmája sincs!

Az asszony mondta neki: Menj és maradj a tanházban! Ekkor ő tizenkét évig Rabbi Eliézerhez és Rabbi Jehosuához járt. Amidőn a tizenkét év letelt: hazajött és hallotta a háza mögül, hogy egy gonosz szól a feleségéhez: A te apád helyesen cselekedett; először is nem egyenlő veled, továbbá te tizenkét évig özvegy voltál még az ő életében.[16] Az asszony azt mondta: Ha tőlem függ, úgy maradjon ott még tizenkét évig. Erre azt mondta magában: Tehát megadta az engedélyt, megyek vissza. Így ismét elment és még tizenkét évig maradt. Aztán huszonnégyezer tanulópárral[17] jött. Az egész világ elébe ment; az asszony is felkelt, hogy elébe menjen. Akkor mondta az a gonosz neki: Hová is igyekszel te? Az asszony azt mondta[18]: Az igaz ismeri állatának lelkét, így ment, hogy mutassa magát neki; de a mesterek visszalökték. Ő mondta nekik: Hagyjátok őt! Az enyém és a tietek az asszonyé.[19] Amidőn Kálbá Sávua fia hallott erről, jött és kérte fogadalma feloldását. Ekkor ő feloldotta neki."

Ebből az elbeszélésből világosan kitűnik, hogy Rabbi Ákivá mennyi mindent köszönhetett feleségének, aki 24 évig kénytelen volt úgy élni mintha özvegy lett volna és szegény asszonyként nyomorogni, hisz az apja éppen Ákivá miatt tagadta ki...

Annál érdekesebb és feltűnőbb az a szöveg, amit Gitin traktátus utolsó Misnájában találunk:

"A Sámáj Iskola szerint a férfi ne váljon el a feleségétől, csak ha talál benne valami olyan dolgot ami szemérmetlen, mert írva van (Mózes V. 24:1.) "...ha talál benne szemérmetlen dolgot". A Hilél Iskola szerint még ha csak odaégeti az ételét /rendszeresen/ mert az áll, hogy talál benne "szemérmetlen dolgot"[20]. Rabbi Ákivá azt mondja /még akkor is elválhat/ ha talál egy szebbet, mert írva van (ugyanott) "...akkor lesz, ha nem talál többé kegyet szemében"[21].

Ugyancsak érdekes egy másik talmudi hely Rabbi Ákivá nőkkel kapcsolatos viszonyára: "Rabbi Ákivá szívesen csúfolódott (a törvény) áthágóin.[22] Egy napon megjelent neki a sátán asszonyként egy datolyapálma csúcsán. Megragadta Rabbi Ákivá a pálmát és mászott felfelé. Amidőn a pálma feléig ért, a sátán felhagyott a kísértéssel és azt mondta: Ha az égben nem jeleznék: Vigyázzatok Rabbi Ákivára és a Tórájára! – úgy én a te véredet két méára[23] tartanám." (Kiddusin 81/a.)

 

A Bár Kohba felkelés utóhatása

A 132-től 135-ig tartó felkelés után a Jézust követők tevékenysége elől, zsidó részről minden akadály elhárult. Elszaporodtak a "zsidó-keresztények"[24], de még nagyobb mértékben terjedt az új hit a pogányok között. Különösen a társadalom kiszolgáltatottjai, az elnyomottak, a rabszolga sorba süllyedtek csatlakoztak hozzájuk. Persze óvakodtak attól, hogy Rómával bárminemű konfliktusba keveredjenek. A feltétlen és megalkuvás nélküli szeretetet hirdették még ekkor a Tóra törvényei szerint a felebaráttal és az idegennel szemben. Hosszú ideig a zsidó vallás szabályai igen jelentős szerepet játszottak a betérések elfogadásában. Még Simont, aki a Péter nevet kapta a későbbiekben és Rómában, mint zsidó terjesztette a hitet, a betérőktől megkövetelte a háláhá betartását, szigorúan megkritizálták, hogy társadalmi érintkezést tart fenn a körülmetéletlenekkel. (Pál levele a Galátákhoz 2:12.) Érdekes, hogy Pál veti ezt a szemére, aki a pogányokkal szemben a legliberálisabb volt: "...Jakab, aki Jézus testvéreként szerepel, ugyancsak zsidó szempontból tekint a pogányok megtérítésére: "És ezzel egyeznek a próféták szavai, ahogyan meg van írva (Ámosz 9:11,12.): "És ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom, olyan lesz mint hajdan. Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat és a pogányok mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek..." Majd így folytatja: "Ezért úgy gondolom, ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek az Istenhez. Hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. Mert Mózesnek, ősidőktől fogva, minden városban megvannak a hirdetői, és a zsinagógákban minden szombaton olvassák őt." (Az apostolok cselekedetei 15:19,20,21.)

Félreérthetetlen, hogy a Római Birodalom hatalmának a megdöntéséhez kerestek szövetségeseket a pogányokban. Különösen kitűnik ez abból, hogy Ámosz prófétára utalnak, aki szövegének 12-ik versében kimondja, hogy " Birtokba veszik Edom maradékát..." Edom alatt pedig az időszámítás szerinti első században egyértelműen a Római Birodalmat értették, amelynek hadai elpusztították a Szentélyt és egy millió zsidót leöltek, vagy rabszolgának adtak el. Saját népük fiaival szemben viszont még ekkor az "apostolok" ragaszkodtak a tórai törvények betartásához. Így a körülmetéléshez, a szombathoz, a tórai ünnepekhez, az étkezési törvényekhez. Valamint ahhoz az előíráshoz, hogy imádkozáskor Jeruzsálem felé fordultak. Voltak, akik az állati áldozások törvényét is elfogadták, de akadtak, akik azon a véleményen voltak, hogy ezt Mózes is csak kényszerűségből rendelte el, mert belátta, hogy a tudatlan tömegnek kell valamilyen materiális látvány istenszolgálatuk közben.

Eusébius szerint Jeruzsálemben zsidó származású püspökök működtek Hadrianus császár uralkodásáig, akik körülmetéltek voltak. (Historia Ecclesiastica, 4:5.) A Jeruzsálemi zsidó-keresztények egy része a Szentély pusztulása előtt nem sokkal, de még i. sz. 70-ben a transzjordániai Pellaba menekült. Ez abból eredt, hogy nem látták értelmét a rómaiak elleni küzdelemnek. Ezért nem akartak csatlakozni a zelotákhoz. A rómaiak ekkor még nem döbbennek rá arra, hogy ezek a "zsidó-keresztények"milyen potenciális veszélyt fognak jelenteni a rabszolgaságon alapuló rendszerükre. A Tóra szeretet törvényei és parancsolatai minden fegyvernél hatásosabbnak bizonyultak! De erre még legalább 2 évszázadot várni kellett...

A Bár Kohba-féle felkelés előtt és után is sok talmudista világosan látta a fegyveres harc, vagy a nyílt ellenállás hiábavalóságát, teljes értelmetlenségét. Ennek vannak bizonyítékai a Talmudban. Egyik ilyen szöveggel Ávodá Zara traktátus 18/a oldalán találkozunk:

"Mestereink tanították: Amidőn Rabbi Jószé, Kiszmán fia megbetegedett, Rabbi Hániná, Trádjon fia[25] elment meglátogatni. Mondta neki: Hániná, testvérem, testvérem! Nem tudod, hogy ez a náció, amelyik az Ő Házát elpusztította és a Templomát elégette,[26] vallásosait meggyilkolta és legjobbjait megsemmisítette, az égből ültették a hatalomba, amelyik még mindig fennáll? De én hallottam rólad, hogy itt ülsz, foglalkozol a Tórával és egy tekercs az öledben fekszik.[27] Azt mondta: Az Égből meg fognak könyörülni. Mondta neki /Rábbi Jószé/: Én értelmes dolgot mondok neked, és te azt mondod nekem: Az Égből meg fognak könyörülni. Csodálkoznék, ha ők téged nem égetnének el a tóratekercseddel együtt.

Mondta neki: Mester, mi a helyzet velem? Eljutok a jövendő világ életébe?[28] Mondta neki: Véghezvittél valamilyen tettet? Azt válaszolta: Én a Purimpénzt az alamizsnapénzzel felcseréltem és kiosztottam a szegények között.[29] Azt mondta: Ha ez így van, akkor legyen az én részem mint a te részed, és az én sorsom mint a Te sorsod.

Azt mondják: Csak kevés nap múlt el míg Rabbi Jószé, Kiszmán fia eltávozott. Ekkor jöttek az összes római nagyságok[30] a temetésére és nagy gyászünnepséget tartottak. És amikor visszatértek, ott találták Rabbi Háninát, Tradjon fiát, amint ült, a Tórával foglalkozott, nyíltan egy gyülekezetet gyűjtött össze és tóratekercs feküdt az ölében. Elfogták, körültekerték a tóratekerccsel, körülvették szőlőlevél csomókkal és tüzet gyújtottak rajtuk. Aztán gyapjúrongyot fogtak és vízbe mártották és a szívére tették, hogy ezáltal a lelke ne távozzon el gyorsan.

Ekkor mondta a lánya neki. Ó apám, így kell látnom téged! De ő így szólt: Ha egyedül égetnének el, úgy nehéz volna; de most amikor elégetnek és a tóratekercs velem van, úgy Ő, aki egy tóratekercs megsértésére ügyel, az én megsértésemre is ügyelni fog. A tanítványai kérdezték tőle: Mester mit látsz? Mondta nekik: A pergamen elég és a betűk magasan repülnek. Ekkor kérlelték: Nyisd ki mégis a szádat, hogy ezáltal a tűz beléd hatoljon! Mondta nekik: Jobb, hogy az vegye el a lelkedet, aki azt adta, és ne saját magad tegyed tönkre. A bakó mondta neki: Mester, ha én a lángokat megnövelem és a gyapjúrongyot a szívedről elveszem, akkor a jövő világi életbe hozol engem? Azt mondta: Igen. Esküdj nekem! Megesküdött neki. Azonnal megnövelte a lángokat és a gyapjúrongyot elvette a szívéről. Ekkor a lelke gyorsan kiszállt. Akkor ez is felugrott és belevetette magát a tűzbe. Ekkor égi hang hallatszott, amely mondta: Rabbi Hániná, Tradjon fia és a bakó, a jövendő világra ki vannak jelölve.

Rabbi sírva fakadt ezen. Vannak olyanok, akik a világukat egyetlen órában elnyerik, és vannak olyanok, akik a világukat csak oly sok év alatt nyerik el."

A történet számtalan olyan dolgot vet fel, amelyek ellenkeznek a tórai törvényekkel. Így a halál keresése tilos. Majdnem öngyilkosságnak számít! A Tóra szövege hangsúlyozza, hogy a Micvákkal (tórai parancsolatok) élni kell és nem meghalni általuk. "Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet; elébed tettem az életet és a halált, az áldást és az átkot! Válaszd tehát az életet, azért, hogy életben maradj te és a magzatod." (Mózes V. 30:19.) Éppen a Talmud hangsúlyozza, hogy "Minden Isten kezében van, kivéve az istenfélelmet." (Beráhot 33/b; Megilla 25/a; Nidda 16/b) Ugyancsak elgondolkoztató, hogy Rabbi Hániná úgy rendelkezik a túlvilági élettel mintha az kizárólag tőle függne. A bakónak megesküszik, hogy ha az ő szenvedését enyhíti, akkor része lesz a túlvilágban. Tehát nem csak a saját túlvilági részesedésében biztos, /holott még nem ment át az égi bíróság ellenőrzésén/, hanem még egy bűnös embernek is, a bakónak, a Róma által megparancsolt igazságtalan kivégzéseket végrehajtó bűnösnek, simán megítéli az örök életet! Holott a Tóra hangsúlyozza: "Az elrejtett dolgok az Örökkévalóé, a mi Istenünké, és /csak/ a kinyilatkoztatott dolgok a mieink és gyermekeinké mindörökké..." (Mózes V. 29:28.) A túlvilági élet a legrejtettebb dolgok közé tartozik, amiről semmi közelebbit nem tudunk, hisz a Szentírás erről nem közöl nyíltan semmit, csak utalást /remez/ találunk vele kapcsolatban...

Ebből a szövegből is ki lehet tehát hallani a kritikát a Rómával szembeni nyílt ellenállást hirdetőkkel szemben. A zsidó-keresztények a Bár Kohba felkelés kudarca után bizonyítva látták elméletük igazságát, hogy a Római Birodalom jellegét kell megváltoztatni, és a kegyetlen elnyomót saját otthonában lehet csak megreformálni.

Már az i. szerinti első század 60-as éveiben próbálják a Jézus követők, akik természetesen zsidók, a rabszolgák körében terjeszteni a szeretet vallását. Róma urai felismerik a veszélyt és a tanítványok nagy részét kivégeztetik. De már nem lehet kiirtani, eltüntetni azokat a tórai tanításokat, amelyek minden embert megilletnek ezen a földön...

A Bár Kohba felkelés után, az igehirdetők kemény munkája következtében a zsidóság tanításai a pogányok körében egyre nagyobb visszhangra találnak. Ami az i. szerinti első században még sok helyen visszarettentette a pogányokat a mózesi humánum tanításainak elfogadásától, az a körülmetélés parancsa és a szigorú étkezési törvények voltak.

Az i. szerinti második századtól a pogányok kerülnek túlsúlyba a Jézust követők táborában a Közel-Kelet térségében. Különösen a görög lakosság körében terjed a kereszténység, akik már igyekeznek megszakítani az új hit zsidó gyökereit és szembefordulnak a zsidó vallás szabályaihoz ragaszkodó alapítok utódaival. Felülkerekedésükben nagy szerepet játszott, hogy a zsidó-keresztények tömegvonzása kiapadt, mert a Róma elleni három háborúban (a 66-70 közöttiben, a 117-esben és a Bár Kohba félében) szinte felmérhetetlen vérveszteséget szenvedett az egész zsidóság! Nem csak a harcokban mészárolták le Izrael szine virágának millióit, hanem az elesettek családtagjait és a gyermekeket is rabszolgaságba hurcolták, amiből élve nem szabadulhattak ki többé! A történetírók megemlítik, hogy a rabszolgapiacokon igen olcsón árulták a zsidó rabszolgákat, annyi volt belőlük ezekben az időkben...

A pogány keresztények első dolga volt, hogy eltörölték a tórai törvények közül azokat, amelyek szerintük akadályát képezték a tömeges betérésnek. Így megszüntették a kötelező körülmetélést és a fő étkezési szabályokat. De nem elégedtek meg ezzel, hanem igyekeztek elvágni zsidó gyökereiket és visszamenőleg is megváltoztatták Jézusnak és tanítványainak tanításait. Az ő szájukba adják mindazokat az ideológiai változtatásokat, amelyek ők, a pogányok eszközöltek a Szentírás szövegén! Az ilyen formában létrejött 4 evangélium nem tükrözi a zsidó "evangélisták" Tórához ragaszkodó elképzeléseit.

Csak egy kirívó példát tekintsünk meg. Máté Evangéliuma 5. fejezetének 43.-ik verse így szól: "Hallottátok, hogy megmondatott: ’Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet’." Itt Mózes III. 19:18-ra utal, ahol a következő szöveget találjuk: "Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat." A Tórában sehol nem találjuk azt a kitételt, hogy gyűlöld ellenségedet!! Máté, aki zsidó volt ilyet soha nem írhatott le, mert ismerte a Tórát. Tehát a pogány-keresztény vezetők egyszerűen meghamísították a Tóra szövegét, beszúrtak egy mondatrészt és ezt Máté szájába adták!!! Felmerül a kérdés, hogy miért volt szükség erre a hamisításra? Mindjárt megértjük, ha tovább olvassuk az "evangélium" szövegét: "Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak és kergetnek." (Máté Evangéliuma 5:44.)

Világos, hogy itt a Tórába csempészett szöveggel az evangélium magasabb rendűségét akarták bizonyítani, amely nem ismeri a gyűlöletet, míg az "ótestamentum" sötét indulatokat indukál követőibe!!

Ezzel kezdetét vette a pogány-kereszténység ideológiai előkészítése Róma meghódítására. Ekkor ez még nem ment simán. Sőt, a római császárság vezető rétege hamarosan rádöbbent arra, hogy a keresztények terjeszkedése súlyos veszélyeket rejt magába saját hatalmuk fenntartásába. Megkezdődött az üldözésük... Csak akkor változott meg a helyzet, amikor a rabszolgaság intézménye a "barbárok" támadásai következtében súlyos veszélybe került. A védekezésre kényszerült római hatalom nem tudott újabb rabszolgákat szerezni... A régiek pedig a kegyetlen, embertelen bánásmód miatt, veszedelmesen fogytak...

El kellett fogadniuk a Tórában már egy évezreddel korábban meghirdetett humánus törvényeket, amelyek a pogány-keresztények közvetítése által jutottak el hozzájuk, az eredeti szerzőség megemlítése nélkül.

De ez már a zsidó-kereszténység történetének egy további fejezete...



[1] Ámoráknak nevezik a Gemárában szereplő talmudistákat, míg a Misnában (i.e. a II. századtól kb. i. sz. 220-ig jött létre) szereplőket Tanáknak hívják.

[2] Ha nem áll a traktátus neve előtt jelzés, akkor a Babiloni Talmudról van szó. Amennyiben nem a Babiloni Talmudból idézek, akkor a traktátus előtt jelzem, hogy honnan származik a szöveg.

[3] A Misnával egyidős talmudi szövegek, amelyek kimaradtak a Misna-gyűjteményből és később külön összegyűjtötték szövegeiket. Maga a szó arám nyelven külsőt jelent.

[4] Középkori magyarázat a XII.- XIV. századból, mely a Babiloniai Talmud külső szélén található. Számos szerző közös munkája.

[5] A Tórában található a szövege és a zsidóság legfontosabb imája, amit naponta kétszer kell elmondani az év minden napján.

[6] Ezek a vonások a betűk fölött, amelyek koronát formálnak. Kézzel írt Tórákon találhatunk ilyeneket.

[7] Ki akadályoz téged, hogy a Tórát ezek nélkül a koronák nélkül adjad? Szükség van-e ilyen toldalékra?

[8] Ákivá magyarázatai módszereivel a szóbeli tan legkisebb részleteire talált a Tórában alapot, és felhasználta hozzá az alaposan megfigyelt és kielemzett írásbeli sajátosságokat.

[9] Mózes egyszerre Ákivá tanházában találta magát. Az első hét sorban csak Ákivá tanítványai ülhettek, ezért ült Mózes a 8. sorba.

[10] Ákivának meg kellett indokolnia az elméleteit a tanítványoknak.

[11] Nagyon régi hagyományokat, amelyeknek nincs tórai alapjuk, "Vallási szabály amit Mózes a Színájról kapott" jelzővel illetik.

[12] Mózes ismét megnyugodott, mert észrevette, hogy Ákivá a Tórát úgy értelmezi, ahogy azt Isten gondolta, s előrelátásával Ákivának tervezte és előkészítette.

[13] Ez utalás Ákivá mártíriumára, ahogy ezt  Bráchot traktátus 61/b oldalán a Talmud elbeszéli.

[14] Kálbá Sávua Jeruzsálem leggazdagabb embere volt a Szentély pusztulásának az idejében. (Erről Gittin 56/a alatt  találunk adatokat.) Ákivá egyike volt a pásztorainak.

[15] Ez olyan ékszer, amelybe Jeruzsálem sziluettje van belevésve. Rabbi Ákivá csak sokkal később tudott egy ilyet ajándékozni feleségének.

[16] Ez a gonosz hitványnak akarta feltüntetni Ákivát a feleségének. Ám mikor ő a felesége bizalommal teli válaszát hallotta, elhatározta, hogy folytatja tanulmányait.

[17] A szám nem történelmi felmérésen alapszik. Máshol huszonnégyezer tanulót említ.

[18] Példabeszédek 12:10. Ha az igaz még az állata lelkét is ismeri, akkor mennyivel inkább ismeri a feleségének nyomorát és lealázottságát.

[19] Ahogyan ő maga, úgy a tanítványai is neki köszönhetik a tudásukat.

[20] A Hilél Iskola a "dolog" szót magyarázza úgy, hogy nem csak szemérmetlenség, hanem más helytelen dolog miatt is elválhat, ami arra vall, hogy az asszony nem szereti őt.

[21] Rabbi Ákivá szerint tehát semmi indok nem kell a váláshoz, minden jog és az ebből folyó elhatározás a férfitól függ!

[22] Itt a bujálkodásra gondol, amivel kapcsolatban úgy érezte, hogy felette áll az ilyen bűnöknek.

[23] A mea kis értékű ezüstérme, kevesebb mint egy gramm.

[24] Ezzel a névvel csak jóval később nevezték őket. Ők maguk zsidónak tartották magukat.

[25] Az i. szerinti 135-ben eltiltották a Tóra nyilvános tanítását  Hadrianus császár uralma alatt. De Rabbi Hániná a galileai Szihninben a tilalom ellenére tovább folytatta tanítását, mindaddig amíg a rómaiak ezért halálra nem ítélték.

[26] A "Ház" alatt itt az egész jeruzsálemi templomkörzet értendő, a "Templom" pedig csak az épületet jelenti, amely az Előcsarnokból, a Szentélyből és a Szentek Szentélyéből állt.

[27] Tilos volt , többek között, tóratekercset birtokolni és egyenesen abból tanítani.

[28] Rábbi Hániná, Tradjon fia tanulmányaival és a tanítással volt elfoglalva, ezért a jótétemények gyakorlását elhanyagolta. Így magyarázható aggodalmas kérdése, hogy eljuthat-e a jövendő világba.

[29] Rábbi Hánina a szegénypénztár gondnoka volt. A Purimpénzt, amit az ünnepre adományoztak, hogy azon a szegények számára lakomát rendezzenek, és amit semmi más célra nem volt szabad felhasználni, tévedésből a szegénypénztárba tette és a szegények ellátására fordította. Amikor a Purim ünnep jött és az erre a célra félretett pénz már elfogyott, akkor ezt a sajátjából pótolta.

[30] A római megszálló hatalom képviselői Cesareaba jöttek, hogy a velük baráti viszonyban lévő tudóst meggyászolják.

 

 

 

 

FEL