Karinthy Frigyes
Címszavak a Nagy Enciklopédiához:
MARTINOVICS
https://mek.oszk.hu/07300/07367/html/01.htm#1
2023.06.28.
29. vasárnap
Igen, így volt ez már egyszer - nagyon régen volt - mi ez? miféle kísértetek? Így bolyongtam én, feltűrt gallérral, a sötét pesti éjszakában, soványan, lázas szemekkel - ugyanezzel a tombolással a szívemben... távolról a tömeg üvöltött, a sansculotte-ok...
"Ça ira... ça ira."[30]
És Danton széles mellkasa zihálva, mint a fújtató, ebben az ördögi kovácsműhelyben. Rikolt és zihál és fújtat a roppant mellkas, és röhögő lángok csapnak fel minden szavára... lobognak, szikráznak, füstgomoly csap vissza torkába - aztán összecsap a feje fölött.
Istenem, hogy dobogott a szívem...
Nini, még mindig...
Meg kell állnom egy pillanatra, hogy magamhoz térjek.
Hűs szellő suhan át a Wesselényi utcán, megborzolja a hajam, odakapok. Még barna, egyelőre. De már itt oldalt... reggel vettem észre.
Az a bizonyos fiatalember, aki lázasan, feltűrt gallérral, soványan robogott át ugyanezen az utcán, visszafordul onnan a sarokról, büszkén, kócosan, egy kis gúnnyal.
Csigavér, bátyám. Negyvenéves vagy.
 Georges_Danton |
Éppen kétszer annyi, mint ez a drága, rajongó, tehetséges német fiatalember volt, Büchner, mikor ezt a Danton című dolgozatot papírra karmolta oroszlánkörmeivel. Szegényke, pár év múlva meghalt, nem érte meg ezt az éjszakát, amit éppúgy átélt volna negyvenévesen, ahogy most én, visszaemlékezvén ama látomásra.
Mert veled s tán nemcsak veled együtt, Büchnerem, magam is megkaptam s kiálltam ama lázas betegséget a te korodban, sőt még valamivel előbb. Azt hiszem, nem is restelkednénk bevallani egymásnak, ha valami einsteini negyedik dimenzióban találkoznánk. Hogy miként kezdődött, hogy folyt le - emlékszel?
 Thomas Carlyle |
Hogyne emlékeznél! Hiszen Carlyle könyve, History of French Revolution,[31] akkoriban jelent meg. Olvastad, ugye? Hogyne olvastad volna. Ha az én koromban lennél, nem tagadnád már magad előtt se, hogy soha Danton-od meg nem írod e káprázatos könyv hatása nélkül, nem tartanád megalázónak, hogy közvetve, egy remekművön át csapott meg ama Látomás, mint ahogy nem restelljük, ha a pokolról írván vagy beszélvén, Dante jelzőit és képeit használjuk közvetlen képnek és jelzőnek.
És én is elmondanám neked.
Tizenhét éves voltam, mikor Carlyle eposzát először olvastam. Addig a
történelemkönyv unalmas patronjait ismertem csak - a forrásművek,
memoárok megismerésének szomjúságát Carlyle oltotta belém.
Soha nem felejtem el annak a szívdobogtató izgalomnak ízét, mikor néhány nap múlva a Nemzeti Múzeum hírlaposztályában elém tették a Moniteur, a L'ami du Peuple, a Père Duchesne néhány sárga eredeti példányát. A L'ami du Peuple című napilapba aznap Marat írt vezércikket.
 |
 |
 |
Mint egy futóbolond bolyongtam aztán az utcákon, magam elé meredve, megállva néha, ég felé emelve sovány aszkéta-arcom. A Városliget volt a Tuillériák, a Hernád utca holmi párizsi sikátor és a Széna tér a Grève piac.
Először én is Dantonra gondoltam, őt kell megírnom, belőle érzek magamban valamit. Aztán a Tengerzöld Megvesztegethetetlen fúrta belém savószín tekintetét - mily idegen! mily izgató! Senki nem értette meg - ó, én ismerem a pokolt, ami e külső Mérséklet mögött tüzel! vagy nem suhant el mellettem is az imént egy illatos úrinő, itt a Váci utca szodomájában - valódi ci-devant...?[32]
 Desmoulins Camille |
Mire besötétedett, Budára kerültem át, a Krisztina téren tértem magamhoz. Ez nem Párizs, te őrült, te nem vagy Desmoulins Camille, ezerkilencszázötöt írunk és nem ezerhétszázkilencvenhármat.
És ekkor döbben belém először a kérdés - szinte elhűltem, hogy eddig nem jutott eszembe.
Ez nem Párizs. Én nem vagyok Desmoulins Camille.
De ezerhétszázkilencvenhárom itt is volt, Buda akkor is állt, ugyanezek a falak, a Vár és a Bástya azokban az órákban, mikor Párizsban Lajos fölött ítélt a konvent. Valamelyik felmenő rokonom talán épp ezen a helyen sétált, soványan, feltűrt gallérral a hűs budai estében... az Ami du Peuple néhány példánya éppen úgy eljutott ide is, mint ahogy ma eljut a Figaro és a Quotidien - vajon mit érzett, vajon mire gondolt?
 |
 |
Mi történt Pest-Budán a történelem legnagyobb forradalmának napjaiban?
Megálltam. Utam éppen a Vérmezőhöz ért.
Ó igen... emlékszem már... rettenetes!
Nem amit az iskolában tanultam róla. Néhány száraz, de megbízható adat, ha jól emlékszem, Fraknói püspök könyve egy szikár, sötét szemű ferencrendi apátról, aki valami diplomáciai kiküldetésben Párizsban járt abban az időben és visszatért.
 Honore_Mirabeau |
Párizsban látta Mirabeau-t és Dantont és nyilván Robespierre-t is.
Itthon?
Tizenegyre vetődtem haza, a Gizella térre. A lépcső már sötét volt. Mire felértem a negyedik emeletre, készen volt a Vérmező című szimfonikus eposznak induló költemény első két strófája:
Hallottad a hangot, a régi harangot
Mit elrejt a nagy Duna mélyen?
Csak néha beszél, ha rázza a szél
Tavasszal, hűs májusi éjen.
Imádkozik érted sok régi kisértet
Suhogni hallasz sok régi csuhát -
Csuhások setét bús körmenetét
Éjfélben a hajóhídon át.
S aztán, vetkőzés közben, sötétben, hogy a szomszéd szobában észre ne vegyenek, míg a telihold éppen kibújt a Gerbeaud-ház fölött:
Éjfélben halk, hideg ujjak
Kopogtak a kőfalon át -
Éjfélben horkanva riadt fel
Martinovics, ferences apát
Két lépcső kockakövekből
Sikátor, hosszú torok -
Ablaktól le a földig
Vonalat húz a nyirok.
Ablakból visszamered rá
Tele van minden kicsi zug
Krétafehér az arca
Szája fekete luk.
Iskolakönyveim, a fizika, és algebra, ott hevertek az éjjeliszekrényen: emlékszem, forgolódás közben le is ütöttem őket. Nem tudtam elaludni. Először Fröhlich jelent meg előttem, algebratanárom, a katedrán - mellette a Főigazgató és a Tanfelügyelő. Hidegen, komoran, kérlelhetetlenül. Fejemre húztam a paplant. Próbáltam elhessegetni a képet. Nem ment. És már jöttek a szavak maguktól, folyamatosan, a rettegő félálomban:
A szűk, magas teremben hogy kongtak a szavak
Lobogtak gyertyalángok sötét tetők alatt
Ólmos, lebiggyedt ajkak, fehérlő árkusok
Vibráltak, összefolytak. A jegyző olvasott.
Ó hogy feküdt a posztón a szürke napvilág!
Homályba fúlt sorokban hallgattak a bírák.
A Hétszemélyes Tábla. Mögöttük a falon
Kőarcú Krisztusisten, meredten és vakon.
Hétszázkilencvenötben... Martinovics... apát...
Királysértés... A császár... Röpiratok, ruhák...
Az instituciót... bírálták... ellenezték...
Gyűlések... föld alatt... respublikánus eszmék...
Ez itt... ez conspirált... pincékbe... föld alatt...
Egy pillanatra felriadtam - istenem, az algebrát nem írtam meg, mi lesz
holnap? Eh! Legfeljebb nem megyek iskolába! Elbliccelem az órát. Ezek
úgyse értenek engem. Mit tudják ők? Gyerünk, hol is hagytam abba?
Martinovics a kínpadon vallani kezd.
Hallgassatok meg. Megtörött szívemben
Nincs szenvedély már... megbékélt, kiholt,
Ó, úgy borul a bűnbánat fölébe,
Mint börtönöm, e szörnyű, szürke bolt...
--------------------------------------------------
Beismerem már... káték és beszédek...
Voltak valóban... könyvek és írók...
Szabadságról... meg eszmékről... beszéltünk
S bíráltuk is az institúciót...
A Marseillaiset lefordítottuk,
S amint tehát kitetszett
Megsértettük... igen... beismerem
Ó, jaj!
Őfelségét, Ferencet.
--------------------------------------------------
Hm. Esetleg viszek igazolványt, hogy miért nem készültem. Értsék meg. Hogy is? Valami történt. Rettenetes. Hallottam valamit.
Egye fene, legfeljebb kicsapnak!
Egyszerre jöttek... tompa, halk morajjal
Az alkonyatból... jöttek a szelek...
Párisba' bűz... Párisba' zeng a járda,
Párisba' vén vasajtók döngenek,
Párisba' fortyog a csatorna,
Párisba' háborog -
S Versailles alatt, a kéjkerteken át
Hahó!
Bőg bűzös, éhes, százezer torok.
Egy éjjel sírtam... elszorult torokkal
Dühöngve vertem a hideg falat,
Párisban akkor ünnepelt a konvent,
Jourdan sereggel állt Jemappes alatt...
-------------------------------------------------
Igen... pincékbe... rejtekezve... én, én
Vezettem őket... összeesküvés?!
Didergő szájjal, táncoló fogakkal.
Zöldüljetek... ó mind kevés, kevés!
Csikorduljon az ujjszorító
Csavarjátok ki csuklóimat
Dögöljetek meg! Többet is tudok még!
Oh jaj!
Zuhogjatok, fojtogató falak!...
A hajnal szürke világossága kandikált már be az ablakon, drága Büchnerkém, mikor az utolsó strófák sorai ott remegtek tizenhét éves ajkamon.
Először Sigrayt vezették köztük el.
Szolárcsik felbukott a lépcsőhöz közel,
Szentmarjay vadul ellökte a papot,
Hajnóczy sírva ment, Őz Pál viaskodott...
Martinovics - így szólnak a régi krónikák,
Ájult volt, amidőn a padra hurcolák...
Jegyzetek
30. Ça ira... - ez menni fog; ez sikerülni fog [VISSZA]
31. History of French Revolution - A francia forradalom története [VISSZA]
32. ci-devant - jobb napokat látott ember (hajdani, régimódi) [VISSZA]
