EXKLUZÍV

 

Kárpáti Ildikó

"Jojo, te nem vagy náci"

Gondolatok Taika Waititi: Jojo nyuszi című filmjéről

2020.02.06.

Biztos az az oka, hogy a kisbabámmal vagyok otthon és így érzékennyé váltam mindenféle gyereknevelési problémára - és a problémák megoldásaira - de számomra a Jojo nyuszi című film a nevelésről szól.

A gyerekneveléssel kapcsolatos problémák is az örök kérdéssel kezdődnek: miért? A gyerekünk valahogy viselkedik - nem eszik, nem alszik, hisztizik… vagy éppen beáll a Hitlerjugendbe és még elvakultan hisz is az eszméiben - mi nem szeretnénk, hogy úgy viselkedjen, meg szeretnénk változtatni (nevelni őt) és ennek érdekében próbálunk hatással lenni rá. Persze választhatjuk az egyszerűbb utat: leüvöltjük a gyerek fejét, hogy nem viselkedhet így, ettől talán pillanatnyilag abbahagyja, de a motivációja nem változott. Ezért a szofisztikáltabb szülő felteszi a kérdést: miért csinálja ezt?

 

A Jojo nyuszi című film címszereplője, tisztességes nevén Johannes Betzler (Roman Griffin Davis) egy német kisfiú, aki lelkes tagja a Hitlerjugendnek, még lelkesebb híve a náci eszméknek, képzeletbeli barátja (lelki tanácsadója) pedig nem más, mint egyenesen Adolf Hitler önmaga (Taika Waititi, a film rendezője alakítja). Mindezt közel sem a szülei hatására teszi, lévén, hogy apja a fronton van, anyja (Scarlett Johansson) pedig ellenálló.

Ebben az esetben azt hiszem, a miért kérdését csak a néző teszi fel, és persze a film meg is válaszolja azt. A néző számára világos, hogy Jojo is, mint minden kisfiú (mint minden ember) csak tartozni szeretne valahova, szeretné, ha egy adott csoport befogadná, és lehetőleg ez a csoport az éppen "nyerésre álló" csapat legyen. Magyarul Jojo divatnáci.

A néző kiválóan megérti a filmrendező üzenetét arról, hogy egy szélsőséges eszméket valló rendszernek éppen abban rejlik az ereje, hogy mennyire a hatása alá tudja vonni a társadalom kiszolgáltatottabb elemeit (gyerekeket, öregeket, alacsonyabb képzettségű rétegeket). Divatból náci lesz egy náci rendszerben mindenki, akinek nincs kialakult, saját, autentikus elképzelése vagy véleménye a világról és más emberekről, és kénytelen az lenni minden olyan ember is, aki ugyan kételkedik az eszmék helyességében, de nem eléggé ahhoz, hogy konkrét tettekkel a rendszer ellen menjen, inkább a kényelmesebb, "elvegyülő" taktikát választja. A filmben Klenzendorf százados képviseli ezt a hozzáállást.

Nyilván Jojo anyja is teljes mértékben megérti fia viselkedésének miértjét. Az érdekes azonban az, amit ezzel tesz: nem csinál semmit. Nem tart hosszú náciellenes előadásokat a fiának - mint vélhetően például én tenném -, nem próbál rá hatással lenni, egyszerűen csak hagyja. Így aztán a néző kénytelen az anya viselkedésével kapcsolatban feltenni a kérdést: miért? Vajon bátor vagy éppen gyáva megnyilvánulás ez részéről? Gyáva annyiban, hogy talán azt gondolja, így mentheti meg a fiát. Ha a rendszer képviselője, akkor nem fogja bántani az adott rendszer. Ez az anya számára különösen fontos lehet, mivel egy gyerekét (bár az nem derül ki a filmből, hogyan) már elvesztette. Ugyanakkor rendkívül bátor is, mivel éppen halott lánya szobájában (konkrétan annak fala mögött, a tető alatt) egy zsidó lányt rejteget (kislánya barátnőjét). Jojo Hitler képével kitapétázott szobáját csak a mennyezet fala választja el a retteget ellenségtől: a zsidótól.

A fal túl vékony, a ház túl öreg, a padló recseg, Jojo megtalálja Elsát. Kézenfekvő lenne, hogy rohan feljelenteni, beárulni, valahogy eltüntetni a szörnyeteget. Nem teszi. Inkább beszélgetni kezd az eddig általa szarvakkal rendelkező, vérivó szörnyetegnek hitt zsidóval, és nem tud elmenni a tény mellett, hogy ez a lány egy normális lányra, de ha mesebeli lényre, akkor leginkább egy tündérre hasonlít. Elsa annyira nevetségesnek találja Jojo elképzeléseit a zsidókról, hogy - akárcsak az anyja - ő sem mond ellent, sőt megerősíti, hogy például bizony, a zsidóknak szarva van (neki még azért nincs, mert túl fiatal, csak idősebb korban nő ki).

Jojo tehát nem árulja be Elsát és ezért a néző ismét kénytelen rákérdezni erre a viselkedésre: miért? A fiú magyarázata saját maga számára, hogy Elsától információt tud szerezni a zsidókról és az ebből írt könyvvel szolgálhatja a náci eszméket. Talán ő is érzi, hogy valahol ez sántít, hiszen kénytelen realizálni, hogy megszereti a lányt. A néző ezt mindenképp realizálja, és talán neki ez elég válasz is a miértre. Azonban egyik első beszélgetésük alkalmával Elsa azt találja mondani Jojonak, hogy "te nem vagy náci". És hát éppen ez az.

 

Első pillantásra hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a film azt a folyamatot ábrázolja, ahogy egy hithű nácit "megtérít" az, hogy megismeri az ellenséget, beszélgetni kezd vele, és ezáltal kénytelen személyesen megtapasztalni, hogy a zsidók nem olyanok, mint amit neki mondtak (legalábbis ez az egy biztosan nem) és ezáltal kételkedni kezd. A kétely pedig szükségszerűen megdönti a hitet.

Ha Waititi valóban ezt akarná ábrázolni, filmje részben érdektelen lenne, részben meg reménytelenül idealista. Filmje érdekességét éppen az adja, hogy Jojo nem változik. Nincs miért megváltoznia, mert nem náci (még ha azt is hiszi magáról). Jojonak a személyisége nem náci, ha lehet ilyet mondani, vagy legalábbis a személyisége nem alkalmas arra, hogy igazi nácivá váljon. Jojo nyuszi. A nácik nevezik el így, mert nem tud puszta kézzel megölni egy nyuszit. Ez önmagában még nem olyan meglepő, valószínűleg (remélhetőleg) az emberek többsége nem lenne képes erre, de Jojo nem egyszerűen csak tanácstalanul áll a nyúllal a kezében a Hitlerjugendes kiképzőtábor közönsége előtt (ahogy azt szerintem az emberek többsége tenné), hanem megpróbálja rávenni a nyulat, hogy elfusson. Megpróbálja megmenteni. Ez nem valamiféle passzív tehetetlenségről tanúskodik, hanem egy aktív, ellenálló tettről. Hoz egy döntést, megpróbálkozik egy cselekedettel, ami nyílt ellenállást képvisel és még csak nem is titokban, rejtegetve, hanem a náci közönség szeme láttára, nyíltan. Bár persze a nácik azért nevezik Jojot nyuszinak, mert gyáva, valójában Jojo "nyuszisága" komoly bátorság. A nácik azt értik "nyusziság" alatt, hogy nem tarozik közéjük, hogy Jojo nem náci. Mindenki tud erről, csak ő nem.

Hogy Jojo nem náci, azt a zsidó lány mondja ki, de az anyja és a százados is tudja, sőt még a képzeletbeli Hitler is (ahogy ez Jojo számára is egyre nyilvánvalóbb lesz, egyre hisztérikusabbá válik a képzelt barát viselkedése). Ezért nem perlekedik az anya a fiával. Tudja, hogy a fia nem ilyen, és bízik benne.

Amikor egy szülő megpróbálja megválaszolni gyereke számára furcsa viselkedésének miértjét, akkor valójában megkérdőjelezi az adott viselkedés jogosságát. (Nem alszik, pedig aludni kéne, nem eszik, pedig éhes, náci lett, pedig nem kéne.) Valójában a gyereknek mindig értelmes, racionális oka van. Vagyis a viselkedése jogos következménye valamilyen eseménynek, vele való történésnek, a körülményeinek. A szülő megértheti mi az oka az adott viselkedésnek, ezáltal azt is, hogy ha a viselkedésen akar változtatni, akkor a körülményeken kéne, ami pl. a náci Németországban nem olyan könnyű.

Az anya tehát megérti, hogy azon, hogy a Hitlerjugend létezik és, hogy a fia teljesen racionálisan és logikusan hozzájuk akar tartozni, nem tud változtatni. Így nincs mit tennie, bízni kell a gyerekében. Tudja, hogy Jojo nem náci, és csak meg kell várnia, amíg ugyanazok a körülmények, amik a gyereket idevezették, elvezetik ezen túlra.

 

Mindebből számomra két tanulság van: az egyik az, hogy hatások és körülmények változtathatnak egy ember viselkedésén, de a személyiségén nem. Ami abban a tekintetben megnyugtató, hogy ezek szerint nem lehet nácivá nevelni valakit, akinek a személyisége ilyen eszmét nem képes tettekben megvalósítani; ugyanakkor nyugtalanító is, mert ha ez igaz, akkor a "náci személyiségű" embert - vagyis akinek a személyisége megengedi másik ember bántását - sem lehet átnevelni (és ő viszont minden eszmei körülmény között hasonlóan fog viselkedni).

[Ezt az állításomat a tavaly ősszel bemutatott Mű szerző nélkül című német film orvos karaktere bizonyítja a legjobban. Ott - az egyébként Oscar-díjas rendező, Florian Henckel von Donnersmarck - éppen azt a fajta embert akarja megmutatni, akinek a személyisége indukálja, hogy náci legyen, hiszen oly mértékben kegyetlen, hogy nemcsak - abban a filmben nem a zsidókat, hanem - a fogyatékkal élőket sterilizálja, (illetve küldi gázkamrába), hanem tulajdon lányát is. Vagyis aki egy nyuszit nem tud bántani, az egy zsidót sem, aki viszont képes egy elmebeteget bántani, az a saját lányát sem kíméli.]

 

A másik tanulság pedig: ha Jojo nem náci, akkor Elsa nem lehet zsidó.

Tényszerűen a származása persze nem változik meg, csak a náci értelemben vett zsidósága. Az a zsidóság, ami a zsidóüldözés tükrében keletkezik, a megkülönböztetés által generált zsidóság, nem az, ami hagyományokat vagy vallást jelent, hanem ami kiközösítést, gyűlöletet, korlátozásokat és végül emberek meggyilkolását jelenti pusztán azon az alapon, hogy zsidók. Elsa egy pillanatig sem próbálja megmagyarázni a fiúnak, hogy a zsidók ugyanolyan emberek, mint ő; a zsidókról Jojonak mesélt történeteivel alátámasztja a nácik zsidókról alkotott elképzelését. A puszta lénye az ellenérv.

Jojo a lányban felismeri az ugyanolyan embert, mint ő, és ezáltal azt is, hogy az emberevő, szarvakkal bíró zsidók csak a nácik fejében léteznek. Mint ahogy nyúlgyilkos, aknavetővel harcoló, papíregyenruhás kisfiúk is csak a nácik elborult elméjében léteznek.

A szatíra vagy vígjáték műfajában beszélni a Holocaustról (mint azt Az élet szép című film tette, ami mindenképpen az első, ami eszünkbe jut a Jojo nyusziról), nehéz, de mégis egyedülálló lehetőséget ad: egy röhejesen hisztérikusan viselkedő, képzelt Hitler - aki, miután főhősünk megtudta, hogy öngyilkos lett, a fején egy nagy, véres lyukkal zavartalanul parádézik tovább - oly módon valós ábrázolás, hogy saját paródiájává válik. A vígjátéki forma mindennél hitelesebben tudja megmutatni, hogy a szélsőséges, esetünkben náci eszmék mennyire abszurdak. Talán ezért mondhatta Kertész Imre, mikor arról kérdezték (Az élet szép című film kapcsán), hogy lehet-e vígjátékot készíteni a Holocaustról, hogy csak azt lehet.

Waititinek egyszerre van nehéz és könnyű dolga, amikor ezt a formát választja: könnyű, mert a nácik valósága (és zsidókról való elképzelése) változtatás és mindenféle átírás nélkül, önmagában vicces, mondhatni egy röhej. Ugyanakkor nehéz, mert nem a főszereplőivel, hanem a nézőivel kell a fasiszta valóság abszurditását megláttatnia. Szerencsére sikerrel járt.

Vett két gyereket, egyszerű, hétköznapi gyerekeket, akiket a körülmények - átmenetileg és csak látszatra - nácivá és zsidóvá változtattak. A film végére azonban ismét csak két gyerek marad. Csak két gyerek. Csak két ember. Minden körülmények között.

 

A film adatai:

Jojo nyuszi (Jojo Rabbit)
amerikai vígjáték, 108 perc, 2019; korhatár: 12
rendezte: Taika Waititi
főszereplők: Roman Griffin Davis (Jojo Betzler), Thomasin McKenzie (Elsa), Taika Waititi (Hitler), Sam Rockwell (Klenzendorf százados), Scarlett Johansson (Rosie Betzler)
A filmet hat kategóriában jelölték Oscar-díjra: a legjobb film, a legjobb női mellékszereplő (Scarlett Johansson), a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb jelmeztervezés, a legjobb vágás, a legjobb látványtervezés.
A film Christine Leunens Cellába zárva című regényének (kissé elrugaszkodott) adaptációja.

A magyarországi bemutató: 2020. jan. 23.