Messze tengerparton halk suhogás támadt,
Nyílik néma sírja kurucok urának.
Kél a hamvadó hős, hogy útra kelhessen
Keleti expresszen...

S a sötétben sugdos a mormoló tenger:
Nagy Rákóczi Ferencz, maradj itt, ne menj el.
Márványtenger partján boldogan pihentél -
Vissza minek mennél?

Hadd el - jobb lenne még porlanod, pihenned,
Álmodni édesen zúgó habok mellett.
Fényről, hatalomról, messze-messze tájról,
Egy boldog országról...

Ne menj el, ne menj el, ereklyének lenni,
Fényes kriptasírban csalódni, szenvedni,
Sajogna holt szíved, könyben ázna orcád:
Koldus az az ország!

Vissza ne kívánkozz, ne hagyd itt e földet.
Német szót, civódást nem hallasz fölötted.
Otthon a kurucok finom frakkban járnak
S Béccsel trafikálnak...

Vissza-visszavágynál sóhajtva, epedve
Régi szent sírodba, a szabad Keletre:
Szép Magyarországon sírna a föld rajtad,
Nem lenne nyugalmad!

Majd ha magyarnak régi napja feljő,
Szivárvány lesz egén, nem fekete felhő,
Boldog lesz, szabad lesz; magyar lesz a haza -
Akkor eredj haza!