Dávid András

Bruno Schulz 002.
Sanatoria pod Klepsydra

2022.02.12.

Néhány blogtársunkkal közös projektet indítottunk, olyan sorozatot hívtunk életre, melyben a kedvelt és a kevésbé szeretett filmeket kritizáljuk és pontozzuk. Hamarosan felmerült egy ráadás jelzés szüksége is: ki aludt el a film megtekintése során és mennyi ideig aludt.

Ennek megfelelően a pontozás mellé odakerült még egy rubrika: az alvásfaktor. Érdekes módon a filmnézés alatti alvás nem befolyásolta az extázist, vagy katarzist, mivel sokszor a legmagasabb tetszési indexű filmeket aludta át a kritikus. Az alvás, a velejáró álmok és a filmek kapcsolata még kutatásra vár, mivel nem tudhatjuk, hogy a (nem)látott filmek csodája, avagy álmaink varázslata emelte emlékeinkben a legjobb alkotásokká ezeket az alkotásokat.

A cannes-i vakító napfényes tengerparttal hatalmas kontrasztot alkot Párizs, ahol ősszel és télen röviden, de egyfolytában zuhog az eső, az atmoszférikus nyomás mindenkit leverté tesz, a pénzesebb turisták kávéházak zárt teraszaira húzódnak, csakhogy nem voltam sem turista, sem pénzes, csak egy sóher menekült, aki nem mindig tudott mit kezdeni a szabadidejével, a szürkeséggel és a zuhogó esővel. A Luxembourg Parkban minden nedves volt, sehol egy száraz pad ahová leülhetnék, este volt és a neonfények hanyatt vágódtak a vizes utcaköveken. A kevéske szociális segélyből meg kell gondolnom, hogy azt kávéra, vagy akármi másra költsem. A parktól nem messze, a Sorbonne közelsége miatt diáknegyednek nevezett környéken apró mozik bújnak meg a girbegurba utcák hajlataiban. A rendszeresen váltakozó diákok számára hosszú évek során változatlan programmal várják a kispénzű betérőket. A filmnek még a címét sem értem: Sanatorium pod Klepsydra. Pontosan ezt a fajta filmet nagyívben elkerülöm, ezúttal mégis jegyet veszek rá, meleg és száraz levegő vár odabenn és le lehet ülni.

Mi a csuda az a Klepsydra, amit az angolok és persze a magyarok nemes egyszerűséggel homokórának fordítottak, talán, hogy a hozzám hasonlók könnyebben megértsék.

A klepsydra valójában görög eredetű szó de Egyiptomból származó tárgy elnevezése: vízióra, ahol az időt jelképező folyadékot egyik edényből a másikba csurog, sugárban, vagy csöpögtetve, nem tudom. Az idő így nagy szimbolikus jelentőséget nyer, hiszen nem csupán síkokat jelöl, de még a folyadék elasztikusságából adódóan és a csepegtetés, vagy szökőár-szerű átöntése, mind az idő relativitására utal.

A moziteremben néhányan lézengtünk csupán. A film története, mint megannyi más amatőr és művészfilm egy vonaton kezdődik. Éjszaka van itt, mint a kinti utcákon, és szürreális képek egy sajnos alig kivehető pucér nőről és a nyakában lámpást viselő vak kalauzról, mintha Rejtő Csontbrigádja utazna valahová, hazafelé....

Kb. itt aludtam el, a második percben, és aludtam a film végéig, így aztán sosem tudom meg, álmodtam-e a jeleneteket, vagy a film játszott velem, egy hatalmas zsinagógában, ahol egy egész stettl van felépítve és ahol pajkos zsidók táncolnak, létrát cipelnek egy ablakhoz, hogy az utcáról felmászva bekukucskáljanak az odabent, az ablak túloldalán ébredező gyönyörű prostihoz,

aki anyaszült mezítelenül ül egy lavórra és invitálja főhősünket be. Erotikának nyoma sincs, pornónak sem, hanem a száz évvel ezelőtti Drobovics városkában vagyunk, ahol a helyi zsidók úgy tűnik nagyszámú és virágzó közössége imádkozik és jár a lányokhoz, amikor otthon "olyan napok" vannak.

Az orvosi szobából egy fityulás nővérke jön elő ledéren és begombolja blúzát, "Itt mindenki folyton alszik" mondja és valóban, én is.

A főhős, Józef elhunyt ám lábadozó apjához, Jákovhoz érkezik látogatóba, mint kiderül az idő - megint az idő -, furcsán folyik errefelé, most például vissza, pedig ez lehetetlen. Így aztán a halott atya még meg sem halt, talán időközben kitalálnak számára még valami gyógymódot.

https://www.youtube.com/watch?v=GaR5LcUi30Q

Ugyanilyen álomszerű a valóság, a múlt, melyben hol a Habsburg birodalom része a városka, hol Lengyelországé, amit aztán mindent bekebelez a Szovjetunió, majd a Wehrmacht háborús ágyútöltelékei. Innen hát a furcsa cím, a vízórával, ahonnan minden kicsurog. Hogyan lehetséges ilyen történetet kitalálni, megírni, ráadásul amiről kiderül, nagyrészt még igaz is. A válasz az író személye és története, akinek ezek a víziói a valóságból erednek és a homályos jövőbe vesznek.

Bruno Schulz

aludtam, mégis mindenre emlékezem, életem egyik legjobb filmjét láttam!