Dávid András

Bruno Schulz 006.

Minden városban van egy Krokodilok utcája

2022.04.18.

Az építészeti egyetemeken külön tanszék foglalkozik azzal, hogyan tervezhető az elővárosok elrondítása. A modern idők igényeinek figyelembe vételével milyen épületek kerüljenek oda, hogy megmaradjon a látszólagos tervezetlenség és a szépség hiánya, ugyanakkor funkciójában a város szerveként oly fontos legyen, hogy elbonthatatlanul ott álljon idők végeztéig. A városhoz közelítvén először csupán ártatlanul néhány mintegy véletlenül odavetett óriásplakát hirdeti a családi örömök, az új konyhabútor, cipők, ruhák, gyönyörű tájak és épületek létezését, megszerzésének lehetőségét, melyet egyre gyakrabban felbukkanó odavetett roppant ronda épület környékez majd ezek egyre nagyobbak egyre gyakoribbak lesznek, végül sorfalként állnak az út mentén, üzletek, telephelyek, raktárak, magtárak, bevásárlóközpontok, csupa-csupa lehetetlen, életellenes képződmény, látszólag teljes rendezetlenségben, pedig mindez gondosan meg volt tervezve. A Krokodilok utcája ez.

Az imperializmus még nem létezik, itt, a környéken biztosan nem, mégis minden előkészítve, ha mégis valami beindítaná ezt a csodálatos és félelmetes rendszert, melyben az emberek egyformák lesznek és maguk személyiségéből kivetkőzve új szabályok szerint mozognának, élnének, egyetlen feladatuk, lévén, hogy becsábítsák a vásárlót, elbódítsák, és rávegyék a legbarátságosabb kényszerrel, a legcsábosabb műmosollyal, igéző pillanatnyi pillantással, szemrebbenéssel, szerelmetes sóhajjal, hogy vásároljon mindent meg, mindaddig, míg pénztárcája vagy életereje bírja. Csodálatos film írja le ezt az állapotot, érdemes megtekinteni, mielőtt az ember a legmélyebb depresszióba esve öngyilkosságot követne el. Majd utána.

A film:
https://www.veoh.com/watch/v6379267p4RASaSD
Timothy & Stephen Quay, 1986: A Krokodilok utcája 1

Valahol Drohobicsban van egy bolt. Az üzlet kirakatában szövetek, anyagok, csábító színek, megfogó színtelenségek, minden, ami a bútorok és testek betakarására szolgál, azon élvezetekre, amik pontosan a másik, a sex élvezetét hivatottak eltakarni és valljuk meg, ez csaknem annyira jó üzlet, mint a sexszel foglalkozó. Tárgyak, a gazdagság jelei. Hiába, az ellentétek vonzzák egymást. Schulz úr, a tulaj, délutánjait a csodálatos könyvvel tölti, amit ő csupán pénztárkönyvnek és a fia valami kabalisztikus számmisztikás könyvnek nevez, de mikor a számokkal történő hadakozást a kiegyezés és a béke pillanatai követik, addigra leszáll az este, a város jótékony sötétségbe burkolódzik és a kis Brunó újabb és újabb kalandokra indul, anélkül, hogy a kilépne a házukból.

"Polda és Paulina, a két varrólány vert itt tanyát, otthonosan berendezkedtek, szétrakva mesterségük kellékeit. Az ő vállukon vonult be a szobába a szótlan, mozdulatlan hölgy, a kócból és vászonból való dáma, kinek a feje helyén fekete fagolyó sötétlett. S noha a sarokba állították, az ajtó és a kályha közé, ez a csendes hölgy nyomban úrnője lett a helyzetnek. A maga sarkából, mozdulatlanul állva, némán felügyelt a lányok munkájára. Bíráló szigorral, kérlelhetetlenül fogadta a dörgölődző tekintetüket, valahányszor elébe térdeltek, s fehér férccel megjelölt ruhadarabokat próbáltak rá. Figyelmesen és türelmesen szolgálták ki a hallgatag bálványt, akit semmivel sem lehetett kielégíteni. Oly kérlelhetetlen volt ez a moloch, amilyen kérlelhetetlenek csak a női molochok tudnak lenni, s újra meg újra visszaküldte őket a munkájukhoz ők pedig, e karcsú pörge teremtmények - akár a faorsók, ha lesodorják róluk a cérnát -, fürge mozdulatokkal manipuláltak a selyem- és posztó halom felett…2

Nem tudom mi ütött barátomba, réges-régi gyermeki barátság volt ez, csak pillanatok maradtak meg, no és a tudat, hogy mekkora de mekkora nagy barátság volt, azután kikerült Amerikába, az USA-ba, és néhány év alatt felszívódott, mint tintapaca az itatósban, igaz, kitörölhetetlen pacát hagyva maga után. Vagy maga helyett. Szóval jó dolog ez, csakhogy a történet nem folytatódik mindenki szájíze szerint, mert mikor ismét találkoztunk, azt se tudom véletlenül-e vagy direkt, de hogy akadtunk egymásra…? Szóval ismét találkoztunk és akkor meg itt élt ismét itt, Magyarországon.

 3

Volt egy időszak mikor húgom babáit szanaszét téptem, no nem mintha utáltam volna ezeket, egyszerűen csak kíváncsi voltam, szörnyen kíváncsi, hogy mi van ott belül, mi az, ami sír, és mikor szétvertem a fejüket, érdekelt, mi mozgatja a szemüket és nagy csalódást okozott, hogy újságpapír volt a koponyájukba tömve, nagyon lehangolt, a nőkről később mindig csak ez jutott eszembe, újságpapír van a fejükben, lejárt, elévült újságpapír, amit soha többé nem olvas el senki, ők meg lehunyják tündérkék szemüket, és bégetve sírnak, ha megdönti testüket valaki, egy pumpa szerű dolog adja ezt a könyörgőbégető hangot, megtaláltam, mikor vattatestüket széttéptem.

Kiállításra készült, ahová a babákat viszi majd , szépen összerakva, no nem a bégetőket, hanem szóval a kibabábáááábábábákat, a kiállításra. De van köztük egy, akitől kifejezetten fél, és bárki meglátja félni kezd, mert ez az egy bababbaba, szép, gyönyörű nő, ott ácsorog a műhely előtt, de éjszakánként biztosan fel s alá járkál, hiszen recseg a padló és ki más mászkálna errefelé.

"Apám egyik estvéli vándorlása során – Adela távollétében gyakran indult ilyen felfedezőútra a lakásban – rábukkant e csendes esti szeánszra. Egy pillanatig csak állt a szomszéd szoba sötét ajtajában lámpával kezében, annyira elbűvölte ez a lázzal és égő rózsákkal fűtött jelenet, e púderből színes selyempapírból és atropinból kevert idill. Feltette pápaszemét és közelebb lépett, s körüljárta a lányokat, magasra emelt lámpása fényében." 4

"A kisasszonykák engedték, hogy megnézze őket, illegették csípőjüket, csillogtatták szemük zománcát, nyikorgó topánkájuk lakkját, harisnyakötőjük csatjait a széltől felduzzadó szoknyájuk alatt;

 5

A lányok hálából a gáláns és szellemes beszélgetésekért megengedték a lelkes kutatónak, hogy A lányok hálából a gáláns és szellemes beszélgetésekért megengedték a lelkes kutatónak, hogy vékony, silány kis testük struktúráját tanulmányozza. Társalgás közben ment végbe a vizsgálat. Apám letolta a harisnyát Paulina térdéről, gyönyörködve tanulmányozta az ízület tömör és nemes konstrukcióját. – Mily báj teli és mily boldog a lét ama formája, amit kegyedék magukra öltöttek…" 6

  7

"Tudják, hölgyeim – szólt apám –, hogy a régi lakásokban vannak szobák, amelyekről megfeledkezik az ember. Hónapokig nem keresi föl őket senki, ezért hát elhervadnak magukra hagyottságukban a vén falak között, megesik, hogy betokosodnak, benövi őket a tégla, s egyszer és mindenkorra kihullván emlékezetünkből, s lassan elvesztik egzisztenciájukat is. Ajtajukon, mely a hátsólépcső valamelyik pihenőjére nyílik, oly sokáig átsiklik a háziak szeme, hogy végül belenőnek, beleolvadnak a falva, a repedések és hasadások fantasztikus rajzával végképp eltörli nyomukat." 8

Bruno Schulz lépcsőn, rajztömbbel (foto)

 

---