Dávid András
Bruno Schulz 007.
Lautrec, Schulz és a lányok
2022.04.29.
Perverznek mondható-e, egy fiatalember természetes fantazmagóriája a szexről és a lányokról? Ha igen, akkor a legtöbb művész perverz. Perverz Toulouse-Lautrec és perverz Bruno Schulz is, hiszen a világot mozgató szexet öltöztetik, vetkőztetik, közelítik meg ezerféle módon. Miért neveznénk ezt perverziónak, amikor az állatias párosodáson túl az emberi képzelet sallangjaival ruházzák fel a nőket és magukat, mindez emberi kapcsolatokról szól egy embertelen világban. Lautrec és Schulz között sok párhuzam van, pedig valószínűleg sosem találkoztak.
Henri de Toulouse-Lautrec 1894
A francia Lautrecnek 14 éves korában mindkét lába eltörött, és ekkor a fiú megállt a növésben, nyomorékká lett. Elmenekült a szülői házból és Párizs kabaréiban a lányok között élte életét.
Henri de Toulouse-Lautrec: La Goulue arrive au Moulin-Rouge
Abban az időben, a szexuális szabatosság elárasztotta és elfoglalta Párizs közép-északi részét, a Montmartre-ot és a Pigalle-t, ahol mulatók, kabarék tömege váltogatta nyilvánosházakkal egymást
Henri de Toulouse-Lautrec: Csók az ágyban
Nem számított hogy ki, melyik szexhez tartozik vagy milyen szexuális érdeklődésnek a rabja, lehetett bárki, leány, fiú vagy akár transznemü. Így aztán, még egy nyomorult nyomorék inkább kedves színfoltot jelentett, főleg mivel tehetségével és kedvességével hamar maga mellé állította a Moulin Rouge táncos leányait.
Henri de Toulouse-Lautrec: Szalon a Moulin-Rouge-ban 1894
Amikor az éjszaka tűnő boldogságát, a táncot, csillogást elmossa a hajnal, és nyomában csak keserű szájíz marad, főleg a kisembernél, akinek sem igaz barátja, sem igaz családja nincs, ezért mint egy késői fotográfus művészi módon ezt az élveteg forgatagot dokumentálja, a sötétcilinderes, frakkos urakat a gondtalannak tűnő nevetgélő flitterlányokat, a kánkán, amit a nőknek ilyen rejtői nevű intézményekben tanítanak, mint a Csatorna fedél, vagy a Nini az égnek meredő lábakkal, (Grille d'Égout et Nini Patte-en-l'air) ahol Offenbach őrült ütemére combjaikat emelgető sokszoknyás táncoslányok ugrabugrálnak, ez veszi körül, de ez lenne az élet? Számára igen.
Henri de Toulouse-Lautrec: Bál a Moulin Rouge-ban
Laza, légy laza, ez az egyetlen feltétele ennek a táncnak, ennek az életnek, ennek a látszatnak, ahol a hódítást háborús szótárból vett kifejezésekkel írják le: fegyverről, gépfegyverről beszélnek, támadásról, rohamlépésről, és ahol az egyenruha (mivel kizárólag nők táncolják ezt) fekete harisnya, harisnyakötő és fru-fru, csipkebugyi és csipke alsószoknyák, ahol a tánc maga a dühödt, fékevesztett szexuális provokáció. Aztán az ünnep véget ér, a szürke szerelmek elcsitulnak, a számlákat kifizetik és Henri megfesti a kéj rabszolgáinak megaláztatását, a nyilvánosházak leányainak és éltesebb matrónáinak orvosi vizsgálatát, amit felülvizsgálatnak fordítanánk, pedig valójában alulvizsgálatról van szó.
Henri de Toulouse-Lautrec: Orvosi felülvizsgálat a Rue du Moulinben
Ezzel a sorssal jár a vég nélküli éjszakázás, a kábító alkoholizmus és az agyat mérgező abszint, mind korai halálhoz vezetnek, Lautrec 37 évesen halt meg.
Henri de Toulouse-Lautrec: Egy művész szomorú élete
Bruno Schulz: Önarckép
Bruno Schulznak nem volt szüksége a halálhoz ilyen kacifántos dolgokra, elég volt neki a tény, hogy zsidó. Pedig még zsidónak is csak származásilag volt zsidó, hiszen asszimilált zsidó családban élt. Nem vallásos, már ha létezik ilyen fogalom a zsidóknál, sokuk úgy hívő, hogy nem tud róla, csak nem érti, miért neurotikus, miért gondolkodik másként mint a legtöbb goj, miért állnak el a fülei, miért csúnyább a többieknél, miért kistermetű, miért nézik le őt, aki annyi ragyogó gondolatot osztana meg, aki annyi szépséget gyűjt magába, amit továbbadna, de senkinek nem kell. Bizony ez is a zsidósors része.
Ír egy lányról, egyetlenegyről, a leírhatatlanról, de azért ő mégis leírja, hiszen annyira furcsán gyönyörű jelenség ez a lány, akit Junának becéz, és akit Jozefinának hívnak. A lány valóban gyönyörű, lehet a szerelem teszi azzá, a vágy, a kéj, vagy annak hiánya, vagy csupán a kép, amit Bruno őriz róla, hiszen minden lány egyforma, minden lány ugyanúgy működik, mindegyik ugyanazt kívánja, ugyanazt akarja. Talán egyedül Jozefina a kivétel, ki tudja mit rejtenek az apró, táncoló fényfoltok a szemében, mit takar a káposztafejnek is beillő rózsa, a kislányos test oldalán, Bruno ilyennek látja őt, így fotografálja mint élete egyetlen nőjét, mint párját, énje ki és beteljesülését.
A lány, csakúgy mint a többi, házasságot akar, hiszen ez az egyetlen módja a biztonságnak, az ő és a gyerek biztonságának, mintha a házasság biztonságot jelentene egyáltalán, Bruno hallani sem akar erről, tudja jól, a házasság a művész halála, az apró, néhány perces gyönyörökért cserébe fel kell adnia az éjszakák csodáját, amikor az árnyak és képzetek egymással vívnak és neki csak leírni, lerajzolnia kell mindezt.
"Csillagzáporban lépked a férfi, melyet az éjszaka malma ont, hosszú léptekkel halad az égen, s köpenye redői közt egy gyereket szorít magához - folyton úton, szakadatlan vándorlásban az éjszaka végtelen terein keresztül. Ó, a magány roppant bánata, Ó, mérhetetlen árvaság az éjszaka terein, Ó, távoli csillagok fénye! Ezen a mesén már semmit sem változtat az idő. Minden pillanatban baktat épp a csillagos horizonton át, elhalad mellettünk hosszú léptekkel; és ez így lesz mindig, újra meg újra így, mert ami egyszer kisiklott az idő vágányairól, az talaját veszti, mérhetetlenné válik, és semmi ismétlés nem meríti ki többé. Lépked a férfi, s egy gyereket szorít a karjaiba - szándékosan ismételjük e refrént, az éjszaka fájdalmas mottóját, hogy kifejezzük általa az áthaladás intermittáló folyamatát, ahogy néha csillagos örvények takarják, néha egészen eltűnik hosszú, néma intervallumokban, melyeken átfúj az örökkévalóság. A messzi világok ijesztően közelednek, szörnyen vakítanak, s az örökkévalóságon keresztül erőteljes jelzéseket küldenek, néma, kimondhatatlan üzeneteket - ám ő csak lépked, és csitítja vég nélkül a kislányt, monotonon, reménytelenül, és erőtlenül az éj ama suttogásával szemben, a szörnyen édes unszolással - s amaz egyetlen szóval szemben, amelyre formálódik a csönd szája, amikor senki se hallja... Ez az elrabolt és elvarázsolt hercegkisasszony meséje"
Bruno Schulz: Tavasz Körner Gábor fordítása
Juna avagy Jozefina Szelinska foto: Bruno Schulz
Egy ideig húzogathatta az időt, a szerelem néz de nem lát és kifogásnak elmegy, hogy a lány katolikus, ő meg zsidó csupán, egyikőjük egyháza sem fogadna el ilyen frigyet, hiszen mi lesz a gyerekből, sem nem zsidó, sem nem katolikus. Hová szülik, hová temetik? Végül Juna Varsóba megy és Brunó nem követi. Neki Drohobych a városa, ki sem mozdul a hol osztrák, hol magyar, hol lengyel, ukrán, szovjet-orosz vagy náci-német városból, Bruno marad, hiszen a végzet bárhol utolérheti.
Brunónál valami nem stimmel. Persze melyik művésznél stimmelnének a dolgok? Más lány nem volt az életében. Másik, igazi. Talán Adela, az érzéki szolgálólány, a házisárkány, aki békén tűrte, hogy a serdülő fiú hátához dörgölődzön és fenekét, combját simogassa, de egy napon Adela fogta kis viharvert bőröndjét, hajójegyet vett, elindult Amerikába és ezzel végérvényesen eltűnt.
Apja látta, hogy neki kell kézbe vennie a dolgot, a dolgos napokat éjszakai tivornyázások követték, ahová egyszerűen magával vitte Brunot.
Bruno Schulz: Apám és én
Mikor beléptek az örömök házába, az apa kötelességének érezte megtanítani fiának az udvarlás 12576 íratlan szabályát, pedig erre, ott aztán igazán semmi szükség nem volt. Dobd csak le a ruhád, túlságosan meleg van, szólt egy hang és Bruno levetkezett. Bruno korábban rajzolt mint olvasott, nem tanulta soha, vonalkezelése sokszor hibás, azonban minden esetben erőteljes történeteket mesél el rajzaiban, a többivel senki sem törődik. Rácsodálkozott a vonalak gyönyörű fonataira és a női test által felkínált oly kívánatos részre: a bokákra esetleg a térdre. Képes volt hosszú órákon keresztül szemlélni, simítani, ahogy kőműves teszi a vakolattal.
Amikor aztán az egyik hölgyike elunta a vizslatást, és ráripakodott,
– Na mi lesz, fiatalúr, lássa az édesapja egy kisasszonnyal, gondolom a világ megváltásán dolgoznak oly keményen. Hát maga mit akar, mit szeretne?
– Egy limonádét… talán – felelte Bruno.
– Rendben üljön csak ide közénk, és szürcsölgessen szépen! Úgy érezte, megszégyenítették ezek a csúfondáros kisasszonyok, de nem nagyon tudta miért.
– Khm. Legközelebb elhozom a rajzfüzetemet. Majd rajzolok maguknak, bizton szeretni fogják.
A kisasszonyok sem tudtak mit kezdeni a helyzettel, csak ücsörögtek és átbeszéltek a feje felett, mintha ott se lett volna. De a limonádé kiváló volt.
Az asztal alatt egy kutya aludt összegömbölyödve.
Máskor megjelent Undula. Királynői termet és múzsa. Költők dongtak körötte. Schulz volt az egyetlen költő a városban, de még ő sem írt verset.
– Mutasd meg neki a verseidet! Undula ért az ilyesmihez!
– Nincsenek verseim.
– A te korodban minden fiatalúr verset ír! Épp te ne írnál? Ne félénkedj, hozd csak el!
– Undula kisasszony, kérem!
– Nevezz csak Undulának.
– Igenis, kisasszony!
– Undula;
– Undula. Megmutatnám néhány írásomat.
– Oszt minek?
– Hogy elmondja mit gondol róluk.
– Elmondom én azt látatlanban is. Találjon magának rendes foglalkozást fiatalúr, áruljon zoknit, csináljon szekrényt, vagy akármit, csak az irodalmat hagyja békén. Fennhordja aztán az orrát, pénze meg sosem lesz.
Eközben Bruno persze csak Undula bokáját vizslatta. Fütyült rá, mit mond Undula. Mit szólhatott volna. Mindegy. Melegség öntötte el: ily gyönyörű bokát eddig még nem látott.
Bruno Schulz: Bruno és Undula
Furcsa módon Undula megengedte Brunónak, hogy vele tartson, még az utcán sem szégyellte a társaságát. Hosszan mesélt, művekről, művészekről, műkedvelőkről, de Bruno csak a bokáját figyelte, alig várta hogy rávethesse magát ezekre a bokákra, simogathassa, csókokkal illesse.
Bruno Schulz: Undula éjszaka az utcán 1920
Nem hagyhatjuk ezzel abba, mivel Brunóval tényleg volt valami. Csak rajzai mesélnek róla, az a több mint 5000 rajz, amit maga után hagy. Drohobics jó polgárai, miután napközben azzal töltötték idejüket, hogy a proletárokat sanyargatták, estére megfáradva szerepet cseréltek és felvállalták a megkínzott áldozat szerepét. Persze lehet mindez csak Bruno sorsa volt, sőt az is, hogy nem több, mint a képzelet játéka, mégis, a szenvedés erotikába forduló világát túl gyakran jeleníti meg ahhoz hogy valamilyen módon ne élvezze valódi megkínzatásának helyzetét.
Egy arc, mely fájdalmat tükröz. Gondolnánk megverték ezt a nőt. Fájdalom sugárzik a szemöldökből, a száj vonalából, a fej tartásából. Juna arca ez, de Junát senki nem bántotta.
Vagy hát egy nőt ezer féle módon bánthatunk. Megváltozik a mondandó ha a teljes képet feltárjuk:
Mi lehet ez a történet? Egy szobában vagyunk, az ablakokon keresztül bekandikál a város. A nő sírás határán áll. Mögötte férfialak térdel, bocsánatért esedezve. Arca Bruno Schulzé, a nő Juna.
A nőn ruha van, sőt magas sarkú cipő, tehát nem az ágyból kelt, karja, kezei tehetetlenül leeresztve. Nem fog meg semmit, nem tevékenykedik, magába roskadtan áll. Azonban a férfi anyaszült mezítelen. Nincs más szereplő, nem más miatt tört ki a balhé. Kettejük között zajlik valami.
Lehet ez egy változat:
– Végy nőül!
– Nem lehet.
– Mit nem lehet? Miért nem lehet?
– Művész vagyok a házasságnak nincs jelentősége számomra. – Mi köze ennek a művészethez? Egész napodat az ágyban töltöd.
– Látod, pontosan ezt nem értheted. Szeretlek, de nem akarlak feleségül venni…
Plaff, itt törik el a mécses, könnyzáporral oly jól lehet zsarolni…
De nem, nem ez történik. Itt a férfi alázza meg sajátmagát.
Mi történhetett? Nézzük a többi rajzot!
Estére jár és az éjszaka megtelik hangokkal és olyan lényekkel, akiket nappal, a fényben sosem láthatunk. Talán az álmok játszanak csak velünk.
Tanulmány. Három szereplő: Két lány és egy nyomorék-szerű szinte befejezetlen alak. Maga Bruno, legalábbis álmában ilyen. A rajz világos pedig éjszaka van. A két lány sétálgat? Hát biztosan nem. Az egyik menekül és segítségül hívta barátnőjét. Bruno csak vágyakozva bámul utánuk. Gondolatban levetkőzteti az egyiket.
És akkor hirtelen a templom előtt mozgolódni kezdenek az árnyak. Undula jelenik Elegáns nagy kalapban, szájában cigaretta, hosszú kabátba burkolva teste, kezében póráz lábai közt valami eb néz ránk acsarkodva. A nővel egy fiatalember, ki tudja, a szolgája vagy ura talán, utána kellene nézni. Sietős léptekkel haladnak, majd a Templom-téren kilibben ebből a köpönyegből és ott állva anyaszült mezítelen, és körötte a város krémje, nyögve, vágyakozva lesi a varázslatot.
A nő teste, mint egy színházi előadás, a közönség magából kifordulva figyeli-csodálja, de ez a műsor mielébb véget ér. Bruno kis teste alul, középen jegyzetel, vagy rajzol is talán. És ekkor elszabadul a pokol. A vágyak, a vágyak nem ismernek gátat.
Nyüszítő hordaként, minden emberi mivoltukból kivetkőzve indulnak a kéj parancsára, szűkölve, mint kutyák a tüzelő szukák orrfacsaró illatának hívására. Azonban hiába ők a fizető urak, mégis arra van szükségük, hogy megalázzák őket. Legalábbis Schulz így láttatja.
Az első meglepetés után vegyük számba a részleteket. Mi minden jelenik meg a grafikán? Nézzük a tárgyakat. Egy fél pár cipő a kép előterében. A női cipő, mint a vágy egyik tárgya, ami befogadja a női lábat, és amit elsők között rúg le magáról a nő, mikor ruháitól szabadulni akar. A cipő párja még a lány lábán van, sőt a fekete harisnya is a ballábán, míg a jobb láb és comb már fehéren, mezítelen világít. A lánykán lenge ruha, vagy hálóing, engedi kivillanni combjait. Egy trónus szerű széken ül, lába még a földig sem ér le. Korbácsot tart a kezében, mint egy állatszelidítőnő aki tigrise felett uralkodik. Arcán is az uralom unalma. Lehet úgy 14 éves talán. És hát a tigris? Egy nyamvadt pucér férfitest, tikkadt száj, kiélt szemek, ágyasa kegyeiért sóvárgó nyomorult csúszó-mászó.
Bruno Schulz: A bestia
Valószínűleg megrendelésre készülnek ezek a képek, hiszen a szado-mazo jelenetek izgalomba hozhatják a díszes férfitársaságot. Ugyanakkor ebben a fizetett önmegaláztatásban ő is részt vesz, ki tudja, talán impotencia vezette ide, hisz nem ismerjük "kalandjait", sőt az is lehetséges hogy csupán fantáziája szerzett számára kiváló anyagi forrást.
