Friedmann Sándor

Az Idealista Világ Üldöztetése és Meggyilkolása, ahogy azt a Történelmi Események előadják, Peter Weiss Úr Betanításában

Szövegkollázs

2020.12.28.

 

A kép közepe: Kékes tónusban

Kérdező I:[1] I: Kedves Peter Weiss, maga ugye voltaképpen Berlin közelében született?

Weiss: Nowawesben, a mai Babelsbergben, a potsdami vasútvonal mellett.

Kérdező I: Emlékszik még a régi időkre?

Weiss: Igen, emlékszem, hogy gyermekkoromban arra utaztam és anyám megmutatta a házat, ahol születtem. Közvetlenül a vasút mentén állt, a Berliner Strassén.

Kérdező I: Később Brémában és Berlinben élt; hogyan került Svédországba?

Weiss: A szüleim 1934-ben emigráltak, két évig Angliában éltünk, aztán két évig Csehszlovákiában, majd én még egy évig Svájcban. 1939-ben jöttem Svédországba. Szüleim közvetlenül a németek bevonulása előtt menekültek Csehszlovákiából Svédországba, az utolsó percben sikerült kijutniuk.

 Peter Ulrich Weiss magyar zsidónak született, majd átkeresztelkedett apa és svájci- német katolikus anya gyermekeként látta meg a napvilágot.

Az apa textilkereskedő, míg az anya korábban színésznő volt.[2]

1916 - November 8.-án született Németországban, Berlin mellett.

1919 - A család Brémába költözik.

1929 - Visszaköltöznek Berlinbe.

1934 - Margit húga halála. Az esemény mély és hosszantartó hatással van alkotói pályájára, úgy is mint festő és mint író.

1935- A család végül emigrál és Angliában, Chislehurstben, egy Londonhoz közeli helységben telepednek le.

1936- A család Csehszlovákiába költözik, ahol az apa egy textilgyár igazgatója lesz.

1937- Ez év nyarát Tessinben (Ticino) tölti Svájcban, ahol találkozik egyik kedvenc és általa nagyra tartott íróval, Hermann Hessével. Korábban Weiss levelet írt Hessének és választ kapott rá, ami a későbbiekben nagyon sokat jelentett neki.

1937-1938 - Diák a Prágai Művészeti Akadémián.

1938- Ismét meglátogatja Hessét. Amikor a németek elfoglalják a Szudéta vidéket, szülei Svédországba menekülnek.

1939- Weiss keresztülutazza Németországot, hogy csatlakozzon családjához Svédországban.

1941-1946 - Többször kiállítja képeit különböző Svéd városokban.

1943- Feleségül veszi Helga Henschen festő és szobrásznőt.

1944- Lánya születik, Randi-Maria.

1946 - Megkapja a Svéd állampolgárságot

Kérdező I: Azt hiszem nem titok, hogy maga az íráson kívül képzőművészettel is foglalkozott, igaz?

Weiss: Igen, tulajdonképpen festő akartam lenni, a prágai emigráció idején két évig jártam a képzőművészeti főiskolára, és amikor Svédországba kerültem, először, mint festő próbálkoztam. Természetesen festőként nem tudtam megélni az emigrációban, de kenyérkereső foglalkozásaim mellett festettem, kiállításokra küldözgettem képeimet és rajzoltam is.

Kérdező I: De dolgozott a filmszakmában is, nem?

Weiss: Igen ez voltaképpen a festésből adódott, ez volt a következő fokozat, de mellesleg írtam is mindig. Festettem és írtam, így aztán egyszer az egyik kifejezési eszköz került előtérbe, más időszakokban a másik.

Kérdező I: Vagyis konfliktus támadt a képzőművészet és az írásművészet között.

Weiss: Mondhatjuk így is. Kezdeti kiegyensúlyozatlan állapotomban, - hiszen magammal sem tisztáztam még a tulajdon helyzetemet, sem a korban, sem a társadalomban- ezek a problémák bizony nagyon-nagyon súlyosak voltak. Évekig ingadoztam: írjak-e, fessek-e, és ha írok svéd nyelven írjak-e, vagy térjek vissza a német nyelvhez? És felmerült bennem az is, ne próbáljam-e filmmel kifejezni önmagamat. Ilyen problémák foglalkoztattak az 50-es évekig. Később arra az álláspontra jutottam, hogy az ember több különböző közegben is kifejezheti önmagát, mindig azt a közeget választva, amely anyagának a legmegfelelőbb.

 A kép bal felső sarka felé, vöröses tónusban

 Mockinpott:[3]
Összetévesztenek valakivel
Én sosem megyek otthonról éjszaka el
Takarékos vagyok, rólam példát vehetnek
ülök hű hitvesem szoknyája mellett.
Nézze, smasszer úr van egy ajánlatom
Egy ügyvédért két koronámat magának adom.

Börtönőr: Öt korona

Mockinpott: Kettő

Börtönőr: Négy

Mockinpott: Három

Börtönőr (kívülről) Öt koronáért megcsinálom

Mockinpott: (jajgatva) Kuporgatott pénzemből most adjak öt koronát
Hogy az ügyemet ügyvéd vegye át

A börtönőr hirtelen megint belép. Papírt és ceruzát nyújt Mockinpott úrnak, aki sóhajtva aláírja a nevét.

Börtönőr: (kiordít) Ügyvéd úr bejöhet Vegye át ezt az ügyet

 "Egykor mindketten azt hittük ugyanarról van szó
Ahogy elképzelte a nagybölcsességű Rousseau
De nem kerülhettünk egy táborba mégsem
Mert mindketten mást gondoltunk, mást egészen
Ugyanazokat a szavakat választva ki tán a
A magunk eszméit soroltuk fel csupán
Meg akartuk valósítani a szabadságeszményeket
De számodra az út a szabadsághoz hullahegyen át vezetett
Egyetértésről beszéltünk ugyanazon a nyelven
De hogy miféle egyetértésre gondoltál megmutattad már
leplezetlen ezért hát testvériségünket fel kell bontanom
s hogy elpusztítsalak most már csak ez a feladatom
Megölök egyet, hogy ezreket mentsek
Hogy lehulljanak róluk a bilincsek."[4]

 Kérdező I: Hogyan ugrott át epikából a drámába?

Weiss: Folyamatos fejlődés volt ez, és a prózai munkákból indult ki. Hiszen első prózai munkámban még alig akadt párbeszéd: az Abschied[5]...csupán egy szubjektív, álomszerű világ, ahol minden egy belső körben játszódik le. Dialógusra az első lehetőséget a Fluchtpunkt[6] nyújtja, mert ott már több szereplő van, nemcsak a regénybeli én. Azután jöttek a filmek- elsősorban dokumentumfilmek, társadalomkritikai filmek, például a fiatalkorúak börtönéről vagy a legszegényebb nyugdíjasok helyzetéről, ezeket Svédországban csináltam. Erre a munkára a környező világ iránti növekvő érdeklődésem serkentett és ez volt az összekötő láncszem a drámaírói munkához.

Kérdező I: És hogyan támadt az a gondolata, hogy megírja a Marat-t?

Weiss: Nem máról holnapra. Már iskoláskoromban hősnek láttam Marat-t. Később, amint többet foglalkoztam vele, fokozatosan nőtt a szememben politikai hordereje. Elolvastam politikai írásait és egyszerre csak rádöbbentem, mennyire modern is ez a Marat. Beleillesztettem marxista tanulmányaimba és Marx fiatalkori írásai, hivatkozásai Marat-ra nagyon is időszerűvé tették a témát. De Marat alakja természetesen kevés volt egy drámához, szembe kellett állítanom vele valakit, s ezt Sade-ban találtam meg, aki egy nem egységes polgári világ képviselője; hiszen forradalmár volt Sade is a maga módján, de egyben olyan ember, aki a polgári nézetek rabja, annyira, hogy manapság harmadikutasnak neveznénk. Egyrészt tudja és belátja, hogy a társadalmat meg kell változtatni, másrészt azonban nem elég erős ahhoz, hogy az átalakításban tevékenyen közreműködjön. Ilyenformán q képviseli az én világomat, az elszigeteltségemet, a kitörésre való képtelenségemet.

Kérdező I: A figurák sokféle vonatkozásából maga csak a lényeges oldalt domborítja ki: Marat-ban a forradalmi magatartást, de Sade-ban pedig a végsőkig fokozott individualizmust. Szerintem az egész elgondolás szempontjából ez helyes is. De azt is el tudnám képzelni, hogy egy drámaíró erőteljesebben aláhúzza a két színpadi alak egyéni vonásait, hogy ezeket is hasznosíthassa a társadalmi mondanivaló érdekében. Mi a véleménye a figurák felépítéséről ebben a vonatkozásban?

Weiss: Marat alakja az egész megformálásában kissé szónokias, mivel átvettem Marat kijelentéseit, de személyét csak jelzem. Marat a színdarabban tulajdonképpen csak hang, a forradalom hangja, hiszen mondja is: én vagyok a forradalom.

"Itt meg ott
A falak mögött
padlásokon
pincébe bújva
csupa képmutató
Sapkáinkat nyomják fejükbe
és ingük alatt a királyi címert viselik

Velünk tartanak
de ha látnak egy üzletfosztogatást
Kiáltozni kezdenek, hogy
bitangok, proletárbanda csőcselék
Simonne Simonne
ég a fejem
Nem kapok levegőt
Simonne
Bennem kiáltanak
Simonne
Én vagyok a forradalom"[7]

1947 - Berlinbe tölti a nyarat, riportokat ír egy Svéd újságnak.

1949 - Feleségül veszi Carlota Dethoreyt. Megszületik fiuk, Paul.

1952 - Filmeket rendez, festészetet tanít a stockholmi Népi Egyetemen. Megírja első regényét, A kocsis testének az árnyéka címmel, amit csak 1959-ben adnak ki.

1958 - Anyja halála, melyet követ

1959 - Apja halála. Belekezd önéletrajzi munkájába, Búcsú a szülőktől címmel. 1961-ben adják ki.

1961 - Elkezdi írni az Eltűnő pont című munkáját. 1962-ben adják ki.

1962 - Először vesz részt a befolyásos Gruppe 47 (47 Csoport) találkozóján. Elkezdi írni a Hárman mennek, beszélgetnek című munkáját.

1963 - Elkezdi írni a Marat/De Sade darabot.

1964 - Feleségül veszi Gunilla Palmstiemát. A Marat/Sade bemutatója a berlini Schiller színházban. Elmegy Auschwitzba.

1965 - Megkapja a Lessing díjat. Október 6-án egyszerre 16 színházban (Nyugat és Kelet-Német egyaránt) tartják a Vizsgálat premierjét.

1966 - Dacára, hogy megvédi Wolf Biermannt[8] egy nyílt levélben Weisset kitüntetik a legfontosabb Kelet-Német irodalmi díjjal, a Heinrich Mann díjjal. Peter Brook megfilmesíti a Marat/Sade darabot.

1968 - A Vietnam iratok bemutatója. Elutazik Észak-Vietnamba. Belép a Svéd Kommunista Pártba.

1970 -A Trockij száműzetésben bemutatója. Szívroham

1971 - A Hölderlin bemutatója.

1972 - Nádja lánya születése

1975 - Az Ellenállás Esztétikájának első kötete.

1978 - Második kötet

1981 - Harmadik kötet

1982 Május 10.-én meghal. Halála után megkapja a Büchner díjat.[9]

 A kép vízszintes szimmetriatengelye felett, középen. A tónus vöröses barna.

 Marat:
Márki polgártárs
Habár ott ülsz tanácsainkban
És ott voltál a szeptemberi rohamnál
Még mindig a régi arisztokrata beszél belőled
És amit a természet közönyének nevezel
A te apátiád.

Sade:
Az együttérzés Marat
A kiváltságosok tulajdonsága
Amikor az együtt érző lehajol
Hogy alamizsnát adjon
Egész lénye csupa megvetés
Megindultságot mímel vagyona érdekében
S adományával a koldusba csupán

Belerúg

Nem Marat
A kicsinyes érzelmek nem kellenek
Másról van szó nálad tudom
Számodra éppúgy mint nekem
csak a szélsőséges végletek érnek valamit[10]

 Weiss: Úgy gondolom a dráma ismét lehetséges. A dráma az én számomra teljesen megfiatalodott, teljesen újjászületett. Rövid ideig, amíg filmmel dolgoztam, nekem is az volt az érzésem, hogy a színházzal már nincs mit kezdeni és a mi nemzedékünk igazi kifejező eszköze a film, hogy a filmmel mindent el tudunk mondani, mindent meg tudunk közelíteni és mindent ki tudunk fejezni. A színházat viszont a régi hagyományok annyira megfertőzték, hogy mint kifejezési forma erejét vesztette! De, ezt az álláspontomat tüzetesen felülvizsgáltam- elsősorban gyakorlati munkámmal.[11]

 "Marat

Ha ezek a dolgok végletek
Akkor is mások mint a te végleteid
A természet némasága ellenében
Én a tetteket szegezem
E roppant közönyben
Értelmet találok
A mozdulatlan szemlélődés helyett
Én közbeavatkozom
És bizonyos dolgokról kimondom, hogy hamisak
Dolgozom azért, hogy ezek is megváltozzanak és jobbak
Legyenek
Csak azon múlik
Hogy saját hajunknál fogva emeljük fel magunkat Hogy kivetkőzzünk végre önmagunkból
És hogy mindenre friss szemünk legyen"[12]

 Weiss: Igen ez a színdarab, amely nemcsak oktatja, hanem szórakoztatja is a közönséget, a rostocki színház előadásában tökéletesen érthető volt. Mindig történt valami a színpadon, tisztán és érthetően mutattak meg mindent, de ugyanakkor elemeire bontva is, mint valami műtőasztalon. A színpadra lövellt erős fény szintén felerősítette a cselekményt. De én is látom a túlzó színpadi beállítás veszélyét, ami azoknál a rendezőknél mutatkozott meg, akik nem voltak eléggé fogékonyak a darab párbeszédeire és túlságosan kiaknázták a dramatizálási lehetőségeket. Ilyesmi például a páciensek vad tülekedése, a kiáltozás, ez a drámaian veszedelmes légkör, amely természetesen rendkívül hálás a színpadon, de elfedi a lényeget. Igaz, Londonban, Peter Brook rendezésében, ennek a veszedelmes világnak, a kvázi tébolydába való bezártságnak roppantul erős drámai hatása volt. A közönséget éppen ez nyűgözte le, hiszen ez nem epikus színház, ahol a közönség nagymértékben azonosulni tud a szerepekkel. A színjátszás összképét tekintve mégis páratlan megoldás volt. Swinarski[13] esztétikailag csodálatosan egységes rendezése egy másik sajátos minőség.[14]

 Sade: (a játéktérre megy és a kádhoz közel megáll. Zenekíséret)

Így van ez Marat
Számukra ez a forradalom
Fáj a foguk
És ki akarnák húzatni
Ha lekozmált a levesük
Izgatottan jobb levest követelnek
Egyiknek túl apró a férje
És hosszabbat akar
A másik cipője szorít
S a szomszédé úgy látja tágasabb
Költőnek egy fia vers sem jut eszébe
Rémülten hajszol új gondolatokat
A horgász horga csak ázik a vízben
Háborog, hogy miért nem harap a hal
így jutnak el a forradalomhoz
S azt hiszik mindezt megadja nekik
Halat
Cipőt
Költeményt
Új férjet
Új asszonyt
És megrohanják az erődöket
Azután itt állnak
És minden olyan mint azelőtt
Kozmás a leves
Kontár a költemény
A partner az ágyban büdös és elnyűtt
És minden heroizmusunkat
Ami bennünket a kloákába hajtott
Odatűzhetjük a kalapunk mellé
Ha ugyan van még kalapunk"[15]

Marat:

Igen
látlak benneteket
gyűlölt apám, gyűlölt anyám"[16]
 

Bíró:

Kísért - e szállítmányokat
A gázkamrába?[17]

Marat:

Mi nem gyilkolunk
Hanem ölünk önvédelemből
Csak harcolunk
Az életünkért[18]

Negyedik vádlott:

Nem
A kíséreti funkciókat
Őrcsapatok vették át
Én magam mindent megtettem
Hogy könnyebbséget szerezzek
A foglyoknak
Az én állomásomon
Amennyire lehetett kellemesebbé
Tettem nekik a tartózkodást
Mértékre szabott ruhájuk volt
És nem kellett nekik Levágatni a hajukat[19]

Sade:

Add föl Marat
Te magad mondtad Irkafirkával mit sem lehet elérni
Minden írott szó
Minden gondolat és tervezés
Eltűnik

(Marat arccal a deszkára borulva, két kézzel befogja a fülét)

Marat

Nézz reám Marat
Micsoda sanyarú
életed volt
ebben a kádban[20]

Ötödik Tanú: (Nő)

kézen fogva vezettem a sógornőm gyerekét
ő maga a legkisebb gyerekét vitte a karján akkor az egyik fogoly odajött hozzám és megkérdezte enyém-e a gyerek mikor azt mondtam hogy nem utasított adjam oda az anyjának odaadtam és azt gondoltam az anyának talán előjogai vannak ők mind balra mentek én jobbra mentem a tiszt aki bennünket beosztott nagyon barátságos volt megkérdeztem tőle hogy hova mennek a többiek és ő azt felelte ezek most csak fürödni mennek egy óra múlva viszontlátják egymást

Bíró:

Asszonyom, tudja-e ki volt ez a tiszt?[21]

 Kérdező II: Maga teljesen lemond a jellemek hagyományos megrajzolásáról. Tanúkat léptet fel, akiknek nincs nevük, a legyilkoltakat képviselik, akik már nem tudnak beszélni; másfelől nevükön nevezi a vádlottakat, de még ez a néven nevezés is valójában az egész apparátus névtelenítésének egyik jele. Ez valami egészen új, ilyesmi eddig még nem fordult elő a drámában: az iszonyatos történések közepette úgyszólván teljesen eltűnnek a jellemek.[22]

 Kórus:

És mi internáltak sem vagyunk többé láncra kötve
S a haza becsülete is meg van mentve mindörökre
És politikáért nem kell civakodnunk, hogy mi a jobb
Mert van, aki mindannyiunk vezetésére hivatott
Hogy felkarolja a szegényeket és bennünket is betegeket
Mindeme jó csak egyedül tőle ered
Mindez a nagy Napóleon császár hatása
Aki a forradalmat dicsőségesen megkoronázta

Mind:

Ő, aki legyőzhetetlen hadát
Vezeti vizén át sivatagon át havon át
Hogy hatalmunkat melynek nincs határa
Kiterjessze a népek igaz javára.
Coulmier: (a robajt túlkiabálva)
Éljen a császár a nemzet a hatalom
Éljen a mi elmegyógyintézetünk
Éljen Charenton
Mind: (menetelés közben ritmikusan összevissza kiabálva)
Charenton Charenton Napóleon Napóleon
Birodalom Birodalom
Forradalom Forradalom
Bujálkodom Bujálkodom[23]

Bíró:

Mit látott a táborból?

Második Tanú:

Semmit
Örültem, hogy újra kijutottam

Bíró:

Látta-e a kéményeket a rakodó végén
És a füstöt és a tűzfényt

Második Tanú:

Igen
Láttam a füstöt

Bíró:

És mit gondolt magában

Második Tanú

Azt gondoltam magamban
Ezek pékségek
Hallottam róla
Hogy ott éjjel-nappal kenyeret sütnek
Hiszen nagy volt a tábor.[24]

A kép jobb felső sarka, barna alapon sárga foltok (Csillagok?)

Weiss: Ebben az a nehéz, hogy nagy tömegekből kell egy-egy hangot kiemelni úgy, hogy az egyedi hangok jelképezzék azt, ami milliókkal történt. Itt nagyon világos és kifejező eszközöket kell keresni. Én úgy jártam el, hogy a tanúknak nem adtam nevet, mivel a táborokban sem volt nevük csak számok voltak és minden tanút sok-sok névtelen hangból olvasztottam eggyé. A vádlottak a táborban makacsul ragaszkodtak a nevükhöz, ezért van meg ma is a nevük[25]

 "A Frankfurti Auschwitz Per volt az első olyan alkalom az előző Német Szövetségi Köztársaságban, mely során a náci ember¬megsemmisítő gépezet résztvevői, egyéni felelőségükkel álltak bíróság és ezáltal az igazságszolgáltatás elé. A bírósági eljárás 1963, december 23.-án kezdődött, közel húsz évvel a n. Világháború befejezése és a Nürnbergi ítéletek után, és 1965 augusztus 19-én fejeződött be. Mint az köztudott a Német bíróságok reagálása a náci rezsim által elkövetett óriási bűntettekre a Nyugat- Német igazságszolgáltatás történetének legszégyenteljesebb szakaszához tartozik. Az ilyesfajta perek opponálása természetes és erőteljes volt ebben az időben, az 50-es és a 60-as évek német politikai és jogi elitjének részéről."[26]

 Vádló:

Arról semmit sem hallott
Hogy megsemmisítik az embereket

Első Tanú:

Hogy is lehetett volna ilyesmit elhinni

Bíró:

A tanú
Az árukezelésért
Volt felelős[27]

 "A per kezdetekor egyetlen auschwitzi táborparancsnok sem volt már életben. Rudolf Hösst és Arthur Liebehenschelt bíróság elé állították, elítélték és ki is végezték 1947-ben Lengyelországban, a szövetségesek között akkor életbe lévő szerződés szerint. Más főbűnösök, mint a hírhedt Doktor Mengele, megszöktek az igazságszolgáltatás elől és Dél-Amerikában bujkáltak. Richárd Baer, Auschwitz utolsó lágerparancsnoka, mindenféle tanúskodást, vallomást vagy együttműködést megtagadott a Pert előkészítő vizsgálat és nyomozás során. Letartóztatása során meghalt és így halálával mindenféle jogi eljárás megszűnt ellene. A Frankfurt Per, ezért főleg a táborok alacsonyabb beosztású tisztjeit, tisztségviselőit tudta csak bíróság elé állítani"[28]

 Vádló:

A tanú
ma főfelügyelő az államvasutaknál
és utazási körülményekben kiismeri magát
Látott-e olyat a vagonok szellőzőnyílásain át
Vagy hallott-e valamit a vagonokból
Ami felhívta a figyelmét a helyzetre

Második Tanú:

Láttam egyszer egy asszonyt
Aki egy kisgyereket tartott a vasreteszhez
És szüntelenül vízért kiáltott
Hoztam egy korsó vizet
És át akartam neki nyújtani
Mikor magasba emeltem a korsót az egyik őr odajött
És azt mondta
Ha nem megyek el azonnal
Agyonlőnek"[29]

  "De talán éppen köszönhetően annak, hogy a Per nem az SS csúcsvezetőkkel foglalkozott, hanem a beosztottakkal, és az eljárás során megnyilvánuló részletes média érdeklődésnek a Nyugat-Német társadalom előtt első ízben bontakozott ki egy részletes kép az auschwitzi megsemmisítő gépezetről, annak bürokratikus, banálisán precíz, mindennapjairól. Ezért a Per szignifikáns szerepet töltött be a Nyugat-Német fiatalság politizáltságában. Abban, hogy a Nyugat-Németek az elejétől fogva szorosan követték az eseményeket, nagy szerepe volt a 19 országból összehívott 359 tanúnak és az ő egyéni tragédiájukról történő beszámolóiknak. Egyrészről, az emocionális hatás sem volt elhanyagolható. A Per megkövetelte a tanúktól a precíz, részletekbe menő vallomásokat, visszaemlékezéseket, mely során igen mély érzelmi behatások érték a visszaemlékezőket, a bíróságot és a figyelő társadalmat. Másrészről a vádlottak közönyösen ültek helyükön, közömbösségükkel tüntetve, teljes mértékben úgy viselkedve, mintha az elhangzottakhoz semmi közük sem lenne."[30]

 "E dráma színrevitele során nem kell arra a kísérletre vállalkozni, hogy rekonstruáljuk a törvényszéket, ahol a tábor ügyét tárgyalták. A dráma szerzője az ilyesféle rekonstrukciót éppoly lehetetlennek érzi, mint amilyen lehetetlen volna magát a tábort a színpadon ábrázolni. Tanúk százai léptek a bíróság elé. A tanúk és a vádlottak szembeállításának, akárcsak a beszédeknek és válaszbeszédeknek erős indulati töltése volt. Mindebből csak a vallomások sűrített oldata maradhat meg a színpadon

E sűrítmény ne tartalmazzon egyebet, mint tényeket. A személyes élményeknek és szembesítéseknek háttérbe kell szorulniuk a névtelenség elől. A tanúk elvesztik nevüket a drámában és ezáltal puszta szócsövekké válnak. A kilenc tanú csak azt adja elő, amit százan és ezren kifejeztek. A tapasztalatok különbségeit legfeljebb a hang és a magatartás változásával lehet kifejezni. Az Első és Második tanú a tábor vezetőségének oldalán állt. A Negyedik és Ötödik tanú nő, a többi férfi a túlélő foglyok soraiból"[31]

 Bíró:   

Dr. Lucas vádlott
Mi dolga volt a rakodón

Hatodik vádlott:

Én ott a legcsekélyebb mértékben sem voltam aktív
Mindig azt mondogattam
Azért vagyok orvos, hogy megmentsem az emberéletet
Nem pedig hogy embereket kiirtsak
Katolikus vallásom nem tűrne más felfogást
Amikor kényszeríteni akartak azt mondtam
Hogy ezt nem bírja a szervezetem
Betegséget színleltem és megkíséreltem azt is
Hogy amilyen gyorsan csak lehet
Visszakerüljek rendes állományba
Felkerestem régi parancsnokomat
De ő azt felelte
Mindent meg kell tennem
Hogy ne keltsek feltűnést

Egyik szabadságomon beszéltem
Egy baráti érsekkel meg egy
Kiváló jogásszal
Mind a ketten azt mondták
Erkölcstelen parancsokat nem szabad teljesíteni.

De ezt nem szabad odáig vinni
Hogy az ember saját életét
Veszélyeztesse
Háború van
És hát olyankor sok minden
előfordul[32]

 "A legújabb könyvek mellett antiszemita megnyilvánulásokban sem szűkölködött az idei könyvünnep. Albert Györgyinek szombaton gyűlt meg a baja Orbán Viktor politikus-szerző rajongótáborával. A televíziós újságíró és a Fidesz frontembere egymás melletti sátorban dedikáltak, s miközben Albert Györgyi próbált saját pavilonjához jutni, az Orbán Viktorhoz kígyózó sorból egymás után repkedtek felé az antiszemita megjegyzések: "Zsidó bérenc, takarodj az ATV-be!" "Mért itt kell átjönnöd, te szadeszos k..va?" "Az ilyen erőszakos zsidók miatt tart itt az ország." A férjéhez érkező Lévai Anikó elsők között lépett Albert Györgyihez, mivel jó kapcsolat van közöttük. Az újságíró zokogva mesélte el Lévai Anikónak a történteket, aki próbálta őt megnyugtatni, és azt mondta, nagyon szégyelli magát, a férje nem azonosul ezekkel a beszólásokkal, de "a tömeg sajnos ilyen."[33]

 A VIZSGÁLAT (DIE ERMITTLUNG)

Oratórium[34] tizenegy énekben. Fordította: Vas István

1. Ének a rakodóról
2. Ének a táborról
3. Ének a hintáról
4. Ének a túlélés lehetőségéről
5. Ének Lili Tofler haláláról
6. Ének Stark őrsvezetőről
7. Ének a Fekete Falról
8. Ének a fenolról
9. Ének a bunkertömbről
10. Ének a Ciklon B-ről
11. Ének a kemencékről[35]

 A kép vízszintes szimmetria tengelyének jobb szélén. Nagyobb sárga foltokkal

 "A Vizsgálat feltűnő minimalizmusa, valamint szaggatott, drámaiatlan, epikus struktúrája, mind együtt közvetítik felénk a weissi esztétikum létét: amit a több mint húsz éves festői és filmkészítői múlt és olyan mesterek, mint Brueghel vagy Bunuel és a szürrealisták termékenyítettek meg. Később, már íróként Weiss, egy egész életre elkötelezett Brecht "diákként", Kafka és nem utolsósorban Dante "beszélgető partnereként" alakította ki esztétikai és formai világát. A Marat/Sade utáni legtöbb Weiss mű, kezdve a "Luzitán madárijesztővel" majd folytatva a "Hölderlinnel", a "Per" c. Kafka adaptáción keresztül, egészen az általa is főműnek tartott "Az ellenállás esztétikájáig", mind, mind az Isteni Színjátéknak köszönhetik felépítésüket és esztétikai koncepciójukat. Akárcsak a Vizsgálat, (noha az Auschwitz - Pokol párhuzam túlságosan is triviális és leegyszerűsítő lenne, sőt Weiss úgy sajátítja ki Dante költeményét, hogy elég paradox módon Auschwitzot a Paradicsomba helyezi)

A legegyértelműbb Dante referencia maga a Vizsgálat felosztása "Gesange"-re. A német szó valóban dalt jelent, de ugyancsak fordítható "ének"- ként, vagyis "szakaszként", ahogy Dante "Cantos"-ai. A cantos-ok számától kezdve (harminchárom), Lili Tofler alakjának koncepciójáig az ötödik énekben, számos jelét és nyomát találjuk az Isteni Színjátéknak a Vizsgálatban, ahogy azt a közelmúltban több tanulmány már ki is mutatta."[36]

 Harmadik Tanú:

egy mosdóbarakkba hajtottak bennünket őrök és foglyok jöttek papírkötegekkel le kellett vetkőznünk és mindenünket amink volt még elvették tőlünk órákat gyűrűket igazolványokat és fényképeket feljegyezték a személyi ívre egyúttal a számot betetoválták alsó bal karunkba[37]

Ötödik Tanú:

a kérdés mi helyes és mi nem helyes nem létezett többé nekünk csak az számított ami abban a pillanatban  hasznunkra lehetett csak uraink engedhették meg maguknak hogy szeszélyük legyen sőt meghatottságot áruljanak el vagy részvétet és tervet kovácsoljanak a jövőre dr. rohde tábori orvos az osztályán adott munkát nekem megtudta hogy ugyanabba a városban jártunk egyetemre és megkérdezte tőlem hogy nem találkoztunk-e mi a lovaghoz címzett fogadóban ahol nem egy pohár bort megivott és én azt gondoltam erre na jó ha akarod én igazolom neked így hát az ifjúságára emlékeztettem őt és azt mondta a háború után majd újra együtt fogunk ülni dr. mengele egy terhes asszonynak virágot küldött és a parancsnok felesége üdvözletével együtt egy maga hímezte babaruhát a gyermekbarakkba másvalakinek meg az jutott eszébe hogy törpéket festessen a gyermekbarakk falára és homokos ládát állítasson be oda a krematóriumok felé a tekepályák között gereblyézték fel az utakat megnyesett bokrok álltak ott és a föld alatti kamrák fölött a fűben virágágyakat csináltak mengele jött fess volt mint rendesen két hüvelykujját a derékszíjba dugta nyájasan bólintott a gyerekeknek azok meg bácsinak nevezték mielőtt a laboratóriumába szétvagdalta őket de volt ott valaki Flackénak hívták az ő osztályán senki sem halt éhen és ott a foglyok tiszta ruhában jártak főszanitéc úr mondtam neki kiért csinálja azt amit itt csinál hiszen egyszer majd mindnek el kell tűnnie mert egyetlen tanú sem maradhat élve erre azt mondta lesz közöttünk elég aki ezt meg tudja akadályozni[38]

 "A Vizsgálatot semmiképpen sem nevezhetjük a Tárgyalás jegyzőkönyvének sűrített, kivonatolt szövegének. Az emberi test megsemmisítésének sulykolásszerű, folyamatos ismétlése tisztán egy szürrealista (alkotott) szövegnek tűnik. Az atrocitások elkövetésének színhelye szerint rendezett felsorolás részei, inkább emlékeztetnek, hallucinált mondanivalóra, mint valós, tényszerű eseményekre. Ez a bizonyos sulykolás az ami A Vizsgálatot megkülönbözteti a többi, Auschwitz-cal kapcsolatos irodalmi szövegektől. Ez az amit Rosenfeld[39] kritikájában "végtelen katalogizálásnak" nevez, amint az áldozatok "megdöbbentő és részletekbe menő" precízséggel tárják fel sorsuk és életük ezen szakaszát. Rosenfeld Weiss olvasata kissé átfókuszál a náci tömeggyilkosságokról, megsemmisítésekről az író elkövetett "vétkére", akinek annyi jó ízléssel kellett volna rendelkeznie, hogy megkímélhette volna nézőit és olvasóit ezektől a gyomorszorító és botrányos részletektől. De hát pont ez, a durva részletek könyörtelen ismétlése készteti a nézőt, olvasót, hogy konfrontálódjon a náci állam alap ideológiájával. A Vizsgálat, minden kétséget és hezitálást kizáró módon ismerteti meg velünk azon "területeket", melyek többségünk előtt eddig ismeretlenek voltak. Weiss fizikai szenvedés narrációja olyan területre visz el minket, ahol már a nyelvi eszközök kevesek az ábrázolásra. Mint más írók a Holokauszt irodalom területéről, ő is ismételten visszatér az erre a területre való belépés szükségességére, ugyanakkor a belépés lehetetlenségére is. De a többi írótól eltérően Weiss erre a feladatra, "küldetésre" egész életén át készült. Festményei, filmjei, ugyan úgy, mint irodalmi szövegei a Vizsgálat előtti időkből, kezdve a "Kocsis testének árnyakában" a "doktor" haláltusáján, a Marat/Sade-beli Damiens megkínzásáig, mind a szenvedés fizikai megnyilvánulásának vizsgálata, a testet elborító fájdalom, - nem ritkán a fájdalom iránti vágy - megfigyelése és tanulmányozása. Weiss lelki rokonsága Brueghel-el, Kafkával és Dantéval, nem utolsó sorban Bunuellel és Henry Millerrel, eleve kijelölte útját. Weiss kialakított magának egyfajta szürrealista látvány/esztétikum sokkoló hatást, mely kikerülhetetlenül konfrontálja a nézőt, olvasót azzal a felismeréssel, miszerint, ahogy Sade márki mondja: "ez a testek világa".[40]

 A kép vízszintes szimmetriatengelye alatti rész, jobbra. A tónus zöldes, de csak azért, hogy jobban passzoljon a barnához.

 Ötödik Tanú:

az akasztófától jobbra
a jelentésvezető őrbódéja állt
fából készült
de kőfigurákat mázoltak rá
a teteje csúcsán szélkakas
mintha csak egy építőszekrényből került volna ki
a foglyok a főúton álltak
és minden úton a tömbök között

Lili Toflert elvezették mellettünk
ezen a napon olvastam el azt is
amit a konyha tetejére írtak
az állt ott csupa nagybetűvel

EGYETLEN UT VEZET A SZABADSÁGHOZ

A MÉRFÖLDKÖVEI

ENGEDELMESSÉG SZORGALOM TISZTASÁG

BECSÜLETESSÉG ŐSZINTESÉG

ÉS HAZASZERETET[41]

 "Ahogy azt Werner Renz a Fritz Bauer Intézet munkatársa írja egy nemrég megjelent esszéjében, ha a körülmények csak egy kicsit is mások lettek volna "az Auschwitz perre nem kerülhetett volna sor negyven évvel ezelőtt". Adolf Roegner, maga is auschwitzi fogoly és kapó, később megvádolták és el is ítélték hamis tanúzás vádjával, levélben fordult a stuttgarti főügyészhez, 1958, március 1-én, melyben Wilhelm Bogerra hivatkozott, mint az auschwitzi tábor Gestapo csoportjának tagjára. Ebben a levélben Roegner, megvádolta Bogért a táborban elkövetett bűnökkel és megadta Boger címét és munkahelyét. A hatóságok nem igyekeztek reagálni, de két hónappal később, mikor a Nemzetközi Auschwitz Bizottság főtitkára is kivizsgálást követelt-mert Roegner neki is írt-, elkezdődött a vizsgálat. Ennek során Roegner megnevezett másokat is az auschwitzi SS tagjaiból. Végül 1958, október 8.-án letartóztatták Bogért. A többi megnevezett SS tagot előzetes letartóztatásba helyezték 1959-ben.

Időközben és a fenti eseményektől teljesen függetlenül Emil Wulkan frankfurti lakos, auschwitzi túlélő, dokumentumokat mutatott ismerősének, Thomas Gnielka újságírónak bemutatván saját restaurátori munkáját. Az iratokat Wulkan a breslaui SS központ irattárának felégetése során mentette ki a tűzből, 1945 májusában. Az újságíró a neki megmutatott dossziékban felismerte, hogy azok az auschwitzi tábor kivégzési dokumentumai. A felismerés után Thomas Gnielka elküldte az iratokat a hesseni főügyésznek, Fritz Bauernak, 1959-ben.

A dokumentumok a tábor parancsnokságáról és a breslaui SS irodából származtak és a szökési kísérletért kivégzettek és kivégző SS-ek nevét tartalmazták. Harminchét SS-tag nevét sorolták a dokumentumok és jogilag igazolták a cselekedetet, mivel az áldozatok "bűnösök" voltak az adott törvényeknek megfelelően a kivégzők "helyesen" jártak el.

Fritz Bauer főügyész az iratok alapján létrehozott a Majna-Frankfurt megyei bíróság hatáskörében egy úgynevezett Auschwitz komplexumot, amit végül a német nemzeti bíróság is elfogadott 1959-ben. Ekkortól vált lehetővé a hivatalos eljárás és nyomozás az auschwitzi bűnök és bűnösök kikutatására és felelőségre vonására.

Bauer, aki zsidó származású szociál-demokrataként elmenekült a nácik elől, egyike volt azon kevés bíróknak a háború utáni Nyugat-Németországban, aki komoly kísérleteket tett a náci bűnök és bűnösök felkutatására. Eddig teljes mértékben sikertelen volt, falakba ütközött, vagy az érdektelenség vagy a bűn takargatás falába. Most annál inkább ragadta meg a kínálkozó lehetőséget.

A jelenlegi, csak is Auschwitz-cal foglalkozó vizsgálatot ki akarta terjeszteni egy általános a "Zsidókérdés végső megoldása" kérdésében végzendő átfogó vizsgálatra, mert a tábor a "Végső megoldásnak" volt egy megnyilvánulása. Ezért megpróbált több szakértőt bevonni a vizsgálatba és általuk kiszélesíteni azt. A szakértőket a müncheni Modern Történelem Intézetéből kérte. Szándéka nem annyira az egyéni bűnök és bűnösök kikutatása és megbüntetései volt, hanem inkább a történelmi tisztánlátás, a történelmi igazságszolgáltatás elősegítése, és az események megismertetése az akkori német társadalommal. A vizsgálattal (és az részben sikerült is neki) Bauer egyszer és mindenkorra be akart bizonyítani, hogy a német politikai jobboldal állítása,- miszerint senki sem volt Auschwitzban elgázosítva, nem is voltak krematóriumok, - szemenszedett hazugság és történelemhamisítás.

Egy fiatal mainzi Keresztény Demokrata képviselő, név szerint Helmut Kohl, aki "szerencsére húsz évvel később született," ellenezte Bauer tervét. Azzal érvelt, hogy a Harmadik Birodalom bukása túlságosan is közeli, nincs még igazságos rálátás az eseményekre, ezért megakadályozta, hogy a "Nemzeti Szocializmus" kerüljön a vádlottak padjára és Bauer bíró ítélőszéke elé.

Kohl, aki sokáig a Szövetségi Köztársaság kancellárja és Gerhard Schröder közvetlen elődje volt, olyan álláspontot alakított ki akkor a perrel kapcsolatban, amit az akkori széles politikai körök örömmel akceptáltak."[42]

 

A kép vízszintes szimmetriatengelye alatt középen. A tónus lilás, ködös.

 

Harmadik Tanú:

Az agyonlövetéseket
A Fekete Fal előtt hajtották végre
A tizenegyes tömb udvarán

Bíró:

Hol volt a Fekete Fal

Bíró:

Milyen volt a Fekete fal

Bíró:

Mekkora volt a Fekete Fal

Bíró:

Honnan vezették az elítélteket

A Fekete Falhoz

Bíró:

A vádlottak közül
Ki működött közre az agyonlövésben

Harmadik Tanú:

Bogert Broadot Starkot Schlagét és Kadukot
Láttam saját kezűleg lőni

Bíró:

Boger vádlott

Részt vett az agyonlövésekben

A Fekete Fal előtt

Második vádlott:

Egyetlen lövést sem adtam le a táborban

Bíró:

Broad vádlott

Részt vett az agyonlövésekben

A Fekete Fal előtt

Tizenhatodik Vádlott:

Ilyen feladatot sohasem kellett végrehajtanom

Bíró:

Schlage vádlott

Mint a tizenegyes tömb felügyelője
Részt vett az agyonlövésekben

A Fekete Fal előtt

Tizennegyedik vádlott:

Arra nem voltam feljogosítva

Bíró:

Kaduk vádlott
Részt vett az agyonlövésekben

A Fekete Fal előtt

Hetedik vádlott:

A tizenegyes tömbbe
Én soha be se léptem
Amit a személyemről itt mondanak
Merő hazugság[43]

Bíró:

Tanúként szólítjuk a jelenlevő vádlottak

akkori utasítást adó felettesét
Uram
Ön a biztonsági rendőrség
Illetékes központjának főnöke volt
És a rögtönítélő bíróság elnöke
Mint ilyennek mi köze volt
A kivégzésekhez
Melyeket a Politikai Osztály
A táborban végrehajtott[44]

 "Hans Düx vizsgálóbiztos, aki résztvett a tárgyalás előkészítésében beszámolt Oszwald Kaduk-bizonyítottan többszörös gyilkos, aki maga választotta ki áldozatait a tömegből,-kihallgatás során tnúsított viselkedéséről. "Viselkedése teljes mértékben militáns volt. Minden esetben, mikor kérdést intéztek hozzá felugrott, vigyázzba vágta magát (összecsapta a bokáját, hüvelykujjak a nadrág-varráson) válaszai rövidek, hangosak, mint a géppuska sorozat. Amikor elmagyaráztam neki, hogy nem kell minden válaszadáskor vigyázzba vágnia magát, felugrott és "Igenis Uram"-ot ordítva ült vissza a helyére. Annyira beléívódott a militáns viselkedés, hogy egy másik esetben így válaszolt nekem: "Igenis Ezredes Úr" (Óbersturmführer). Miután ezt a megszólítást használta, megállt egy pillanatra, elgondolkodott és elkezdte magyarázni, hogy az SS-ben ez kötelező viselkedés volt és a mai napig is ha hivatalos helyen van, így reagál. Meg voltam győződve róla, hogy ezzel a megszólítással nem akart provokálni, csak egyszerűen ez az velejéig militáns ember így reagált a hozzá intézett kérdésre, és ez a feltétlen odaadó militantizmusa önkéntelenül került napvilágra"[45]

"A darab politikai jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Mint annak a kampánynak szerves része, mely a német jogban akkor fennálló a háborús bűnökre vonatkozó elévülést akarta megváltoztatni, a Királyi Shakespeare Társulat előadásával egy időben közel negyven színházban mutatták be szerte Európában. Azonban a darab annyira "sok" volt, annyira fárasztó, hogy mi itt Londonban úgy éreztük, hogy a szöveg legalább egyharmadát elhagyjuk, annál is inkább, mivel az angol közönség a témára német-zsidó konfliktusként tekintett és mint ilyen nem igen érdekelte őket. Most azonban a darab egy verziója kelt életre, és ha valaha politikai és társadalmi kérdések motiválták megírását és bemutatását akkor, most ez hatványozottabban igaz. A korábbi verziók mindegyike főleg zsidókkal és németekkel, a II. Világháború során elkövetett bűnökkel és a Holokauszt rémtetteivel foglalkozott. Az akkor kapott leckét sokan megtanulták, de hamar el is felejtették, nem beszélve a világ nem kis részéről, ahol sekélyesítik vagy épen tagadják az akkori eseményeket.

De, ebben a felújított produkcióban kapott leckéket nem lehet kételkedéssel fogadni. Nem lehet tagadni. Nem lehet elfelejteni, mert kristálytisztán áll előttünk az igazság, hogy a Föld minden népét érintik. Az eredeti német szöveg későbbi francia fordítását felhasználva, a szöveg kétharmadnyi részét kihagyva, erős zenei és fényeffektusok segítségével, mozgalmas, vibráló előadásmóddal keltették életre az eredetileg dokumentarista szöveget.

Az új verzió megalkotójának minden joga meg van, hogy ezeket a változtatásokat véghezvigye. Ruandai állampolgár, Fekete Afrikai, katolikusként nevelték, de egy ideig áttér az Iszlám hitre, valaki, aki úgy szerzett jogot a darab átértelmezésére, hogy látta a saját szüleit, rokonait, számtalan ismerősét és barátját áldozatul esni a ruandai mészárlásoknak 1994-ben, egy olyan "tűzvészben", melyben Ruanda lakosságának tizenhárom százalékát vesztette el.

Ezt a szinházi produkciót már bemutatták Belgiumban és Ruandában, Párizsban 2007, január 17-én, Peter Brook bevezetőjével a Theatre des Bouffes du Nordban. Olyan időkben, amikor népirtás sikolya hallatszik Darfurból, Irakból, Burmából, amikor úgy Franciaország, mint Lengyelország törvénybe ütközőnek nyilvánította a múltbeli népirtások tagadását, amikor újra népirtással fenyegetnek országok országokat és népeket, nehezen képzelhető el Weiss darabjában lévő tények és igazságok tagadása."[46]

Bal alsó sarok. Világos háttérben sötét festék. A szignó helye.

Bíró:

Stark vádlott

Mekkorák voltak a csoportok
Melyeket önnek megsemmisítésre kellett vezetnie

Tizenkettedik vádlott:

Átlagban százötven-kétszáz darab

Bíró:

Voltak-e közöttük asszonyok gyerekek

Tizenkettedik vádlott:  

Voltak

Bíró:

Ön helyénvalónak találta

Hogy asszonyok és gyerekek tartoztak e szállítmányhoz

Tizenkettedik vádlott:

Igen

Ha egyszer akkor érvényben volt
A családi felelősség

Bíró:

Ön nem vonta kétségbe
Ezeknek az asszonyoknak, gyerekeknek bűnösségét

Tizenkettedik vádlott:

Azt mondták nekünk
Hogy részük volt
Kútmérgezésben
Hídrobbantásban
És más szabotázsakciókban[47]

"A kritikusok, Langer[48] kivételével, megbotránkoztak azon a tényen, hogy a "zsidó" szó a Vizsgálatban egyszer sem fordul elő. A fenti tény által generált témák közül az egyik legfontosabb volt Ezrahi[49] és Young[50] szerint Weiss saját identitása. Ezrahi szerint "Weiss nyomatékolja, hogy noha fél zsidó, de sose gondol önmagára, mint zsidóra". Ebben az Ezrahi megnyilvánulásban van egy kis utalás arra, mintha Weiss tagadná zsidóságát. Young hasonló gondolatokat közöl, egy meg nem nevezett kritikusra hivatkozik miszerint Weiss elnyomott (fél) zsidósága lehet a szöveg "zsidótlanítása"[51] mögött. Elképzelhető, hogy Young itt egy retorikai cserével élt, vagyis a névtelen kritikus maga Weiss, aki tagadja zsidóságát. Miért is ne tenné? Apja zsidó volt ugyan, de áttért protestáns lett. Anyja protestáns volt, maga is protestantizmusban lett felnevelve. A zsidó jog (Halacha) szerint amúgy sem számít zsidónak. A nácik szerint viszont nem számíthatott "árjának". A náci rögeszme a zsidó azonosságról minden rugalmasságot, átfedést lehetetlenné tett. Áldozataik "lecsupaszítása" pusztán zsidóságukra, megfosztotta őket emberi mivoltuktól s mindazon entitásoktól, mely minden ember életének velejárója: mint szakmai, családi, politikai, gazdasági, kulturális, szexuális, stb. önazonosság. Hány olyan zsidó származású áldozata volt a nácizmusnak, akik soha sem gondolták magukat zsidónak?

Ezrahi szerint "Weiss legalább annyira tartja magát zsidónak, mint németnek. Ez a megállapítás figyelmen kívül hagy bizonyos tényeket Weiss életével kapcsolatban. Weiss soha nem volt német állampolgár.

Dacára, hogy Németországban nevelkedett, de apja cseh állampolgárságát "viselte". Bármilyen halvány német identitás is kezdett volna benne kialakulni, ezt 18 éves korában elvették tőle anyanyelvével és jövőképével együtt. Élete a következő húsz évben, saját megfogalmazása szerint, katasztrófák sorozata. A háborút Svédországban "dekkolja", mint Svéd állampolgár.

Írásai tanúbizonysága szerint örökös harcban állt a német nyelv megőrzésével, de legalább is visszaszerzésével.

Minden megnyilatkozásából, interjúiból (amiket a Vizsgálat körül adott), kiviláglik távolságtartása és bizalmatlansága a német társadalom irányába és félelme, hogy a náci világ visszatérhet a Szövetségi Köztársaságba. Semmi jel nem mutat tehát arra, hogy németként gondolt volna magára. Noha gyakran foglalkozót a Németországba történő visszatérés gondolatával, mert sok barátja volt egyaránt nyugaton és keleten, és dacára, hogy kívülállónak érezte magát Svédországban, továbbra is ott élt.

Az Ezrahi által idézett és hivatkozott interjúban, a Weiss hangoztatta hiányos zsidókép dacára gyakran hivatkozott származásának zsidó oldalára, nem csak esszéiben vagy interjúiban, hanem önéletrajzi ihletésű novelláiban, is mint az "Búcsú a Szülőktől"-ben, 1961, vagy a "Eltűnő pont"-ban 1962-ben. Valójában megszállottja volt a témának, mert életrajzának saját narratívája szerint, lehetetlenné tette kapcsolatait idegenekkel és féltestvéreivel egyaránt, gyerekkori barátait is beleértve. Az Eltűnő pontban, ahol a beszélő feltehetőleg azonos Weiss-szel, visszaemlékszik, hogy a háború végén, egy filmfelvétel kapcsán a koncentrációs táborban, jut el oda, hogy önmagát azonosítsa a zsidó áldozatokkal. A táborok számára olyan helyekké váltak " ahová a sors rendelt engem" és bűntudatot érzett amiatt, hogy ő nem volt "azok között, akik húsába beégett a számmá degradálódás bélyege". Az Adornó[52] által "a túlélő drasztikus bűntudata"- ként aposztrofált belső fájdalom sohase hagyta el Peter Weisst. Tetten érhetjük ezt a gondolatot a Vizsgálatban, valamint abban az esszében, amit a darab megírása közben, auschwitzi látogatásakor írt:

"Engem nem ürítettek ki a marhavagonokból", egy másik helyen meg "Engem nem gumibotoztak ezen a helyen" vagy" húsz évvel később, mint kellet volna jövök erre a helyre" és "nézem ezeket a helyeket, melyeket én magam jól becsaptam" Ennek rövid kis prózai szövegnek, melynek egész biztosan bármilyen Holokauszt Irodalom Antológiában helye lenne, a címe határozottan mutatja Weiss azonosulását a zsidó áldozatokkal: "Az én helyem". Mint a legtöbb túlélő esetében, Weissében is a zsidósága Auschwitzból ered, az adja meg identifikációját. "Ő is egy pozitív determináció nélküli zsidó, egy Katasztrófa Zsidó" hangzik el a verdikt az Auschwitzot túlélő, Jean Améry szájából.[53]