FILM - SZÍNHÁZ - VIDEO

Hegedüs Géza  

HUGÓ KÁROLY (1806–1877)

Hegedüs Géza: Irodalmi arcképcsarnok
A MAGYAR IRODALOM ARCKÉPCSARNOKA

2024.06.18.

 

 

A romantika korának életstílusa is romantikus volt, a romantikus írók és költők élete gyakorta kívánkoznék romantikus regényekbe vagy drámákba. Nem is igen érthetjük meg a múlt század első felében világdivatként uralkodó romantikát, ha nem vesszük tudomásul, hogy az írók a maguk és ismerőseik életvitelének élményeiből, a fokozottabb érzelmekkel és indulatokkal átélt valóság tudatával és igényével írtak és ábrázoltak úgy, ahogy ők látták a valóságot. És aligha élt magyar romantikus író romantikusabban, mint az a Hugó Károly, aki először írt olyan magyar drámát, amely néhány történelmi pillanatig világsiker volt.

 

Dr. Bernstein Hugó Károly a múlt század harmincas-negyvenes éveiben ismert pesti orvos volt. Már ekkor felettébb kalandos múlt állt mögötte. Budai zsidó polgári család gyermeke volt, együtt nőtt fel a haladó magyar nemesség polgárosodó törekvéseivel, a magyarországi, jórészt idegen ajkú polgárság magyar nemzettudatának kifejlődésével és a polgári haladást jelentő nemzettudat mámorával. Haladó polgárosodás és lelkes nemzettudat a felvilágosodástól kezdve elválaszthatatlan volt. A hazulról biblikus kultúrát hozó ifjú gimnáziumi éveinek egy részét Szegeden tölti (gáncsolóinak alaptalan vádja volt, hogy csak felnőtt fővel tanul meg magyarul: alföldi környezetben érett ifjúvá), majd a pesti egyetemen tanul filozófiát, innét megy Bécsbe, az ottani egyetem orvoskarára. Ezt sikeresen elvégezve, katonaorvosnak csap fel. (Nemesemberek általában nem mentek orvosnak, a hadseregeknek pedig nélkülözhetetlen szükségük volt orvosokra, ezért ezeket a tiszti rangú katonai állásokat polgárok is elfoglalhatták – a polgári származású Schiller is katonaorvosnak indult –, és II. József óta a császári seregben zsidók is lehettek katonaorvosok.)

Így kerül lengyelországi állomáshelyre, s ott éri a lengyel szabadságharc kitörése. A nemzeti szabadság mámorával ajánlja fel szolgálatát a lengyeleknek, és végigharcolja a legéletveszélyesebb posztokon a cári haderő ellen vívott hősi, de reménytelen háborút, amelyet a haladó magyar elmék itthon oly szorongató együttérzéssel figyelnek. A bukás után orosz fogságba kerül, ahol besorozzák a cári hadseregbe (ott is szükség van orvosokra). Kalandos utakon megszökik, és nagy kerülő úton kerül haza. Amikor Pesten megnyitja rendelőjét, már a szabadságharcosok dicsfénye veszi körül. Baráti köre hamarosan főleg fiatal írók, újságírók, színészek közül kerül. Szigligeti Ede, Egressy Gábor, Falk Miksa ismeri fel legkorábban benne az írót. Ezeket a fiatalokat elragadja a fiatal orvos nagy filozófiai tudása és színházelméleti érdeklődése. A pesti haladó értelmiségi körökben sokat várnak tőle.

Ez az akkori pesti művelt társaság különös keverék nyelven beszél: magyar–latin–német–francia makaróni a társalgási módi. Így beszél az akkori városi magyar (így is leveleznek, így fogalmazódik a kor legtöbb naplója is). De a szépirodalomban igyekeznek megvalósítani a vágyott tiszta magyar nyelvet. Bernstein doktornak pedig kamaszkora óta irodalmi és filozófiai igényei voltak. Még bécsi medikus korában drámát írt németül Mátyás királyról Ein Ungarkönig címen. A hazafias pátoszú játék fő cselekményvonala a nagy király népszeretettől fűtött küzdelme és győzelme a hatalmaskodó nagyurak ellen. Majd Brutus és Lukrécia címen antik tárgyú, de aktuális célzatú zsarnokellenes drámát írt.

És habár a császári Bécsben ezeket nem sikerült színre vinnie, a Brutus és Lukrécia könyvben megjelent. Már ebben a két drámában megmutatkozott dramaturgiai igyekezete: a romantika pátoszát és szélsőségeit egyesíteni a francia klasszikus drámák fegyelmezett tömörségével, hely-idő-cselekmény egységével. Ez nem az akkori német vagy francia romantika formabontó törekvése volt, hanem Byron történelmi és áltörténelmi drámáinak tudatos módszere (formailag Byron Sardanapalja volt erre a legfőbb világirodalmi példa).

A Pesten írókkal összebarátkozó orvos magyarra fordítja ezeket a korábbi drámáit, egyelőre arra a keverék nyelvre, amelyen beszélgetnek, majd mondatról mondatra együtt nézik át Egressyvel és Falkkal, hogy színpadképesen magyar dráma legyen belőle. Egressy jó szerepet gyanít Mátyásban. A Nemzeti Színház be is mutatja, igen nagy sikerrel. Bernstein doktorból egy csapásra Hugó Károly népszerű színpadi szerző lesz. (A személynévből vezetéknévvé alakított Hugó kellemesen emlékeztet a haladó érzelmű nézők világirodalmi kedvencére, Victor Hugóra.)

Az idő 1848 felé jár, forradalmak érnek egész Európában. Hugó Károlyt izgatják a Franciaországban érlelődő események. 1847-ben már a Brutus és Lukréciának is sikere van. Szeretné, ha ezt a forradalmi hangú drámát Párizsban is bemutatnák. És elutazik Párizsba, ahol összebarátkozik Liszt Ferenccel. De még mielőtt színházat talált volna franciára fordított drámájának, kitör a februári forradalom. Hugó lelkesen veti magát az eseményekbe. A nemzetek nagy forradalmi felvonulásán ő képviseli a magyar népet, ő viszi a tömegben a magyar zászlót.

És amikor márciusban kitör a pesti forradalom is, majd elkövetkezik a szabadságharc, Liszt Ferenccel együtt agitál külföldön a magyar ügy érdekében. Mire a francia forradalmi vágyak füstbe mennek, s következik III. Napóleon zsarnoksága, nincs többé helye Párizsban, de haza se jöhet, mert itt már vérbe fulladt a szabadságharc. Útja Németországba vezet. Berlinben felháborodik a porosz királyság újfajta zsarnokságán és világuralmi törekvésein. Haragos röpiratot ír ellene, mire letartóztatják. Súlyos ítélet várna rá, ha nem találna sajátos módot a menekülésre. Őrültnek tetteti magát, oly sikerrel, hogy a német orvosok beszámíthatatlannak nyilvánítják, ezért megússza azzal, hogy kiutasítják. Így kerül a viszonylag szabadabb Hamburgba.

De nem véletlen, hogy őrültnek tudta tettetni magát: az idegeivel valami valóban nincs rendben. Zűrzavaros filozófiai rendszereket gondol végig. Olyan bölcseletet akar felállítani, amely pótolhatja a vallásosságot: ködös miszticizmus keveredik benne jól megfigyelt pszichológiával. Már-már afféle új megváltónak képzeli magát. Nagyzási hóbortja mindig más és más alakban nyilvánul meg. Olykor kinyilvánítja, hogy ő a világ legnagyobb drámaírója. Néha pedig az egész színházi világot akarja reformálni, és új rendezői elméleteket állít fel.

Feltűnő öltözködésével is magára hívja a figyelmet. Hol dandynek maszkírozza magát, hol antik görög jelmezben előadótermekben, lanttal a kezében adja elő színházi elméleteit vagy filozófiai gondolatait. A közönség pedig szívesen ment előadásaira, mert lebilincselően érdekes beszélő volt. Igaz, filozófiája, a „hugosophia” világnevetség tárgya lett. De színházi elméleteire oda kellett figyelni. Itt majdnem zseniálisnak bizonyult: olyan gondolatokat és terveket vetett fel, amelyeket a következő évtizedekben a legnagyobb német rendezők – Meiningen, Laube – valósítottak meg, gyaníthatólag Hugó elméleteinek ismeretében.

Már 1847-ben a kezébe került egy Bazancourt nevű francia író egyik novellája, amely egy polgár és egy arisztokrata szerelmi vetélkedéséről szól. Ebből kell megcsinálni a század nagy bravúrdrámáját! Még a forradalom előtt kezd hozzá, talán meg is írja, de végső formája Németországban készül el: ez a Bankár és báró. Amikor az amnesztiarendelet után már nem kell félnie forradalmár múltjától, hazajön, és Pesten lefordítja az előbb németül írt drámát arra a keverék nyelvre, ahogy itthon beszélt. Kár, hogy az a változat nem maradt fenn, kitűnő dokumentum lehetne az akkori pesti társalgási nyelvről. Egressy segítségével dolgozza ki a színpadképes szöveget.

És íme, 1859-ben megérkezik a siker: a világsiker! Előbb Pesten magyarul, azután Bécsben és különböző színpadokon németül és végre Párizsban franciául. A dráma a kor közönségének vágyait telibe találta. Ez nem forradalmi dráma, itt egy nagyon derék nagytőkés és egy nagyon derék arisztokrata küzd a nagyon derék asszonyért. Tragédiába torkolló lélektani dráma, amelyben a nemesúr tiszteli a dolgos polgárt, és a polgár tiszteli a nagy hagyományú nemesurat. Az arisztokrata-nagypolgári összefonódás, a hazai kiegyezési vágyak, a Széchenyi-féle úri liberalizmus ünneplése ez egy szerelmi háromszögdrámában, amely témájánál fogva is merőben új és modernnek ható volt nálunk, és igen korszerű Nyugaton. Formája pedig valóban bravúros: összesen három személy feszült szerelmi küzdelme egy napon belül ugyanegy színhelyen.

A világsiker most már féktelen lovat ad nagyzási hóbortjának. Most már meg akarja újítani a lélektant és a logikát is. De amúgy is rég hiányzó önkritikája, valóban beszámíthatatlanságig tornyosuló önimádata a közvéleményben is megerősíti a hitet – vagy felismerést -, hogy őrült. Elméleteiben örültség, ostobaság és közben egy-egy zseniális felismerés kavarog. S ebből meg is tud élni, mert mindig mindenütt számíthat nagyközönségre. Az emberek egyszerre élvezik kitűnő előadókészségét, szikrázó szellemességét, és nevetnek – vagy éppen röhögnek – ostobaságain.

Liszt Ferenc, aki mindvégig pártolja, maga sem tudja, hogy barátja lángész-e vagy sült bolond. Így kóborolja be szinte egész Európát. A múló évek nem lankasztják, önimádata és dicsőségszomja erőt ad neki. Hiszen közben a Bankár és báró nem kerül le az európai műsorokról (még a XX. század első évtizedében is sokfelé műsordarab volt, nálunk is úgy tisztelték, mint a legjobb magyar drámák egyikét, holott igazából csak mesteri bravúrmunka).

Milánóban érte a halál. Hetvenegy éves volt. Maga tervezte különös jelmezben éppen színpadra akart lépni, hogy elméleteit közölje az olasz közönséggel is, amikor szívéhez kapott, összeesett, és azonnal meghalt.

Különös ember volt. Három nyelven írt, keverék nyelven beszélt, minden nyelven és minden országban magyar írónak vallotta magát. Romantikánk összképe szegényebb volna nélküle.

 

FEL