Kárpáti Ildikó

„Lődd le a nácit!”

Gondolatok Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz című filmjéről

2020.03.02.

 

„Rettenthetetlen Miksa valódi virtuóz volt: az észrevétlen klasszikus hollywoodi filmnyelv gyakorlójaként is eredeti beállítások és élelmes kameramozgások briliáns kiötlője. És kétségtelenül minden idők egyik legsokoldalúbb rendezője. Utolérhetetlen, fáradhatatlan és kibírhatatlan.”

Kriston László összeszedett portréjában írja ezt írása alanyáról.

Hát akkor elemezzük ezt a mondatot: Rettenthetetlen Miksa?

Kertész Mihályról van persze szó, vagyis a filmrendezőről, akit mi ezen a néven ismerünk és szeretünk emlegetni, szemben a világ többi részével, különösen Hollywooddal, akik szerint Michael Curtiz az úr neve.

Azt csak némi kutakodás után tudhatjuk meg, hogy Kaminer néven született (Budapesten), azt már nehezebb kideríteni, hogy Kaminer Manónak vagy Kaminer Miksának hívták-e pontosan?[1] (Ahogy azt is, hogy mikor született, 1886-1892 és dec.23-25-ig mindenféle év és dátum fellelhető.) A budapesti izraelita hitközség dokumentumai az első dátumot jegyezték fel. A születés napjaként december 24-ét adják meg. A név és a születési időpont körüli ködösítés valószínűleg magának Kertésznek a műve, aki például az idő múlásával egyre későbbre tette a születési dátumát. (Így persze ezt sem tudhatjuk pontosan, de valószínűleg 75 évesen halt meg, Hollywoodban.)

Állította, hogy jómódú családból származik. A valóság az, ortodox zsidó apja kőművesként malterozta a pesti Bazilikát. Anyja énekesnő volt, de visszavonult. Négy gyermekük volt (időrendben: Miksa, Dezső, Gábor, Margit), s gyakran éheztek. Hogy keressen valami pénzt, Miksa rágcsálnivalót árult a Népszínházban a publikumnak.

Hogy „Rettenthetetlen” volt, az biztos. Élete során kb. 177 filmet rendezet, ebből több, mint 100-at Hollywoodban (a korábbiakat itthon, Bécsben és Berlinben); ötször jelölték Oscar-díjra (1939-ben két filmjéért is), a Casablancáért meg is kapta (bár korábban már nyert egy rövidfilmmel is). Filmjei összesen 10 Oscart szereztek és 55 jelölést gyűjtöttek be.

1926-ban Jack L. Warner, a Warner stúdiót alapító négy testvér egyikének a meghívására érkezett Hollywoodba, ettől fogva amellett, hogy jó barátságban is volt Jackkel, a stúdió egyik leghűségesebb és legmegbízhatóbb rendezőjévé vált.

Hihetetlen munkabírással, folyamatosan szállította számukra a bármilyen műfajban mindig kiegyensúlyozottan sikeres alkotásokat. Igazi arany tojást tojó tyúk egy ilyen rendező egy filmstúdiónak, de emellett Kertész valóban értett is a filmkészítéshez, „eredeti beállítások és élelmes kameramozgások briliáns kiötlőjeként” hozzá is tudott tenni a korabeli hollywoodi formanyelvhez. Ebben a tekintetben valóban „utolérhetetlen és fáradhatatlan” volt… Valamint, mint az ilyen munkamániás megszállottak általában, „kibírhatatlan” is.

 

„Gyalázatos gazember, ugyanakkor nagyon kedves fickó.” – Így jellemzi a rendezőt a Curtiz című film egyik mellékszereplője a másiknak és ezáltal a nézőnek is. Ez a film nem törekszik a teljes életmű megértésére, sem Kertész Mihály mindent számításba vevő teljes jellemábrázolására, csak egyetlen döntésére a fókuszál. Csupán csak azt szeretné megmutatni, hogy Kertész tagadhatatlanul legismertebb és legsikeresebb filmjének, a Casablancának miért az a vége, ami?

A Curtiz forgatókönyvíróinak és rendezőjének van erről egy elképzelésük, ezt szeretnék megfilmesíteni és ehhez természetesen számos adatot és tényállást felhasználnak Kertész életéből és a Casablanca forgatásának ismert körülményeiről, ugyanakkor ezeket oly módon szervezik össze és tálalják a nézőnek, ami már számos ponton eltér a valós eseményektől.

Nem szeretnék foglalkozni az eltérésekkel és a csúsztatásokkal, lévén hogy nem egy dokumentumfilmről van szó, hanem egy elképzelésről, arról, hogy élete egy adott pontján egy adott embernek mi zajlott le a fejében… erről sosem áll módunkban teljes bizonysággal meggyőződni, a filmalkotók viszont egy játékfilm keretei között szabadon variálhatnak a történéseken annak érdekében, hogy jobban kifejezhessék a nézőnek, amit főszereplőjük gondolkodásáról gondolnak. (Elvégre nem az a film címe, hogy a Casablanca forgatása, hanem egyszerűen csak ennyi: Curtiz. Nem a filmről van tehát szó, nem is arról hogyan látták a nézők azt a filmet, csak arról, hogy Curtiz hogyan látta a filmjét.)

 

A Casablanca egy romantikus melodráma, történelmi környezetbe ágyazva. Végül is csak egy szerelmi háromszöget ábrázol, amiben egy nő (Ilsa, akit Ingrid Bergman játszik) választ két férfi között. Mindez történetesen a második világháború alatt játszódik, a két férfi közül az egyik (Victor Laszlo; Paul Henreid alakítja) egy nácik elől menekülő cseh (ő Ilsa férje egyébként), a másik egy Casablancában élő kiábrándult és cinikus amerikai (Rick, Humphrey Bogart megformálásában). A dolgok összjátéka folytán az utóbbi kezében van a lehetőség, konkrétan két vízum, amivel segíteni tudna a nőnek és a menekültnek (vagy magának).

Valószínűleg az is csak a Kertész körüli legenda része, hogy a Casablanca forgatása alatt nem tudták az alkotók, mi lesz a film vége, vagyis hogy Ilsa melyik férfit választja és ezáltal azok milyen döntési helyzetbe kerülnek. Lehet, a színészek valóban bizonytalanságban voltak tartva, de Jack Warnernek legalábbis biztosan megvolt az elképzelése.

A Warner Brothers filmstúdió akkor is, mint korábban és ezután is, és mint más nagy hollywoodi stúdiók, számos film esetében támogatták az amerikai kormány-propagandát. Az Office of War Information (OWI) nevű szervezet munkatársa a Curtiz című filmben is fontos szereplő, a valóságban is ez a szervezet azon munkálkodott, hogy megnyerjék az amerikai közvéleményt a háború ügyének, hogy a Pearl Harbor-i események után az elszigetelődés politikáját feladó USA a lakosság támogatása mellett szálljon szembe a náci hatalommal.

A Warner stúdió és a fent említett iroda szoros együttműködése révén a Casablanca tagadhatatlanul propaganda film lett. A Curtiz című film szerint maga Kertész ezt az ötletet annyira nem támogatta, személy szerint jobban vonzódott a semlegesség, az elszigetelődés politikájához, inkább kimaradt volna ebből, szívesebben gondolta azt, hogy a filmje valóban csak egy ártatlan melodráma.

Úgy tűnik tehát, hogy Kertész filmbeli megfelelője Rick; a cinikus amerikai, aki inkább kimaradna, nem szólna bele, félreállna, de… Rick végül fölveszi a kesztyűt, sőt a fegyvert.

Humprey Bogart (Rick)

A Casablanca lényegében tehát Rick karakterében azt ábrázolja, hogyan változik át egy ember semlegesből, sőt hátat fordítóból egy ügy iránt elkötelezetté. Nem kellene, hogy érdekelje a háború, nem is kellene, hogy különösebben érintse őt, mégis eljut arra a felismerésre, hogy ha az embernek módjában áll, akkor kötelessége aktívan fellépni a fasizmus ellen. A filmbeli Rick erre a döntésre jut, ez egybe esik az OWI által elvárt irányvonallal, de a Curtiz alkotói szerint Kertész személyes megfontolások, magánéleti körülmények okán határozott így.

 

Aki Michael Curtiz nevét ismeri, az azt is tudja, hogy magyar volt. És azt is, hogy zsidó. 1926-ban ő még nem a nácik elől menekült Amerikába, egyszerűen csak a filmtörténet meghatározó alkotója kívánt lenni, nem kevés becsvággyal és elszántsággal.

A Casablanca forgatásának idején (1942 nyarán) azonban családjának a még Magyarországon élő része igen nagy bajban volt. Kertész megpróbálta, ami tőle telt, lehet, kicsit későn, lehet nem eléggé, lehet egyszerűen ő csak nem tudta mekkora a baj (végül is 1926-ban ment el, akkor még nyoma sem volt gettóknak, igaz, 1937-38-ban járt itthon, de 1942-ben sem tudhatott az USÁ-ban koncentrációs táborok létezéséről).

Bár a valóságban ez is másképp történt, mint a filmben, tény, hogy Kertész egyik lány testvérét és annak családját nem tudta időben kimenekíteni.[2]

A film az emiatt érzett tehetetlen dühét hozza összefüggésbe a Casablanca befejezéséről szóló végső döntésével. Kertész szeretné azt hinni, hogy ő csak egy filmrendező, de a forgatás ideje alatt kénytelen belátni, hogy vannak olyan történelmi helyzetek, amikor az ember nem lehet „csak egy filmrendező”.

Kertész a Casablanca forgatásának idején

Kertész sok mindennel kénytelen szembesülni: felbukkan a lánya, akivel hosszú évek óta nem tartja a kapcsolatot, a felesége hűtlenkedései körül szimatol, segítségkérő levél érkezik a Magyarországon élő nővérétől, nyakán az OWI embere, Warner és a producere a film elkészültét és annak megfelelő befejezését forszírozza.

Kertésznek talán életében először kell komolyan elgondolkoznia, mit jelent a felelősség. Szembesül azzal, hogy az embernek nem lehet „csak úgy” egy gyereke, nem lehetnek „csak úgy” nőügyei, rokonok nem küldenek „csak úgy” segítségkérő leveleket, és ha az egyetemes filmtörténet meghatározó rendezője akar lenni, akkor nem fejezhet be „csak úgy” egy filmet. Legalábbis ezt biztosan nem.

Kertész is, mint minden bevándorló vélhetően csak amerikai akart lenni. Nem akart többet hallani arról, hogy ő magyar, vagy zsidó, a munkájával akart foglalkozni, csak, mint ember. A Casablancát azért nehéz befejeznie, mert ehhez fel kell vállalnia azt, hogy zsidó.

A Casablanca az egyetemes filmtörténet egyik legismertebb mondatával ér véget – „Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete” –, de most nem erre gondolok, hanem arra, hogy végül Rick lelövi Strassert, a náci őrnagyot. Nem lenne feltétlenül szükséges, és Kertész nagyon ódzkodik is ettől a forgatókönyvi fordulattól.

 

Strasser őrnagyot Conrad Veidt játssza a Casablancában. A háború előtti német filmgyártás legnagyobb sztárja volt ő, aki 1933-ban, a Náci Párt hatalomra jutása után menekült el Németországból.[3] A végül Hollywoodban is elismert színész leggyakrabban (német származása miatt) náci szerepben került vászonra. „- Egy náci, aki nácit játszik. - Német, Mike. De ha valaki képes arra, hogy kihozza belőle a nácit, az csakis te lehetsz.” hangzik el a Curtizben, majd meg is történik, a film egyik legerősebb jelenetéhez Kertész valóban kihozza Veidtből a nácit.

Conrad Veidt (Strasser őrnagy)

A színész kiakad, a producer hatszemközti megbeszélésre hívja őt és a rendezőt. Veidt arról faggatja Kertészt, hogy valóban miden németet nácinak hisz-e? Sopánkodik kicsit, hogy éppen emiatt hagyta el Németországot, majd könyörög azért, hogy lőjék le. Mármint a filmben. Mármint a filmbeli náciként.

Kertész nem akarja, filmjében az amerikai Rick nem lövöldözik, főleg nem nácikra. A producer és az OWI szerint azonban az amerikaiak igenis lövöldöznek, főleg nácikra. Kertész nem eléggé amerikai ahhoz, hogy ezzel egyetértsen.

Viszont elolvassa a testvére levelét. A pár sor is tökéletesen érzékelteti a zsidó asszony rettegését a nácik rémuralma alatt. Hogy nem csak bizonyos emberek változtak meg, mindenki megváltozott, minden megváltozott, az ember vagy tettes, vagy áldozat. Kertész rádöbben: a benne élő zsidó a náci vérét akarja… és kiadja a rendezői utasítást: „Lődd le a nácit!” – mondja Bogartnak (Ricknek). Conrad Veidt (Strasser őrnagy) tiszteletteljes fejbólintással nyugtázza a döntést.

Rick nem megy el Ilsával, Casablancában marad, hogy (a rendező szerint) annyi embert mentsen meg, amennyit csak tud. Laszlo pedig elkezdheti megszervezni az ellenállást.

 

Kertész állást foglalt, amerikaiként, bevándorlóként, magyarként, zsidóként azt a fegyvert vetette be a fasizmus ellen, amivel a legjobban bánt: a rendezői tudását, a filmjét. Amikor felvállalta, hogy magyar, zsidó bevándorló, akkor lett amerikai, sőt akkor lett filmrendező. Hollywood immár nem csak befogadta, hanem el is ismerte: Oscart kapott.

Hazaérkezett.

---

Kertész Mihály 1886-ban született Budapesten. A magyar filmrendezők első generációjának kiemelkedő alakja volt, Dániában, Kolozsváron, Budapesten és Berlinben is forgatott, már mintegy 60 film volt a háta mögött, amikor 1926-ban Jack Warner hívására az Amerikai Egyesült Államokba emigrált és a Warner Bros. Stúdió munkatársa lett. Hollywoodi karrierje során több mint 100 filmet készített, kosztümös kalandfilmeket (Captain Blood), film noirokat (Mildred Pierce), musicalt, drámát és vígjátékot egyaránt. Leghíresebb alkotása a filmtörténet talán legszebb háborús melodrámája, a Casablanca, amely 1943-ban megkapta a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv Oscar-díját, és máig minden idők legjobb amerikai filmjei között tartják számon.(Nemzeti Filmintézet)