FILM - SZÍNHÁZ - VIDEO

Kárpáti Ildikó

A slemil és a dibuk, a Jefferson Airplane és Schrödinger macskája

Gondolatok Ethan és Joel Coen: Egy komoly ember című filmjéről

2020.04.26.

 

Ha azon elmélkedünk, hogy az amerikai filmalkotók közül kik zsidók, és melyik amerikai játékfilmekben szerepelnek zsidó karakterek valamint, hogy azok zsidósága mennyire és milyen kontextusban fontos a filmben, akkor vélhetően elsőre Holocaust-filmek jutnak az eszünkbe. Másodikra meg valószínűleg Woody Allen.

A Coen testvérek és filmjeik lehet, csak nagyon sokadik nekifutásra merülnek fel bennünk, pedig szinte minden filmjüket ismerik és szeretik a magyar (nem csak zsidó) nézők is, maguk az alkotók is zsidók és minden filmjükben van egy-két, vagy akár sok meghatározó zsidó karakter.

A Coen filmek igazi fekete komédiák, főszereplőjük általában belekeveredik valami egyszerűnek látszó ügybe, ami azonban egyre komplikáltabb fordulatoknak köszönhetően kellőképpen bonyolódik, egészen az abszurdig, ennek megfelelően a főhős szorult helyzetéből adódó poénok is egyre groteszkebbek, míg laza feloldásként valamiféle teljes világégés (értsd: a főszereplő életének totális kifordulása önmagából, esetleg világának megsemmisülése) be nem következik. Aki szereti ezt a fajta humort – már pedig például az Amerikai Filmakadémia eléggé kedvelheti, lévén, hogy Coenék munkásságát eddig 4 Oscar-díjjal, kettőt forgatókönyvért, egyet rendezésért és egyet a legjobb filmért, ismerték el – az éppen ezt az abszurd világnézetet szereti.

Coenék filmjeiben a véletlen a cselekmény fő szervezőeleme, amelynek összjátéka folytán a főszereplő végigmegy egyfajta kálvárián. Azonban csak egy filmjüket ismerem, amelyben ez a balsorssal megáldott főhős rákérdez arra, hogy miért történik mindez vele. Zsidó lévén rabbiktól próbál választ, vagy legalább valami megnyugtató magyarázatot beszerezni. Ilyet látszólag nem kap, valójában nagyon is. Igazi zsidó választ, zsidó vallásfilozófiait.

Az Egy komoly ember főszereplője csak próbál komoly emberré válni, a „komoly” számára valami olyasmit jelent, hogy dolgai (munkája, magánélete, családja) rendben vannak, a közösség megbecsült tagja, vagyis minden tekintetben sikeresnek mondható és ettől jól érzi magát. Larry Gopnik (Michael Stuhlbarg) azonban a legkevésbé sem érzi magát ilyen értelemben „komoly embernek”, nem is teheti, hiszen a forgatókönyvírók (a Coen testvérek) egy hamisítatlan slemilnek alkották meg főszereplőjüket.

A magyar nyelvű Wikipedia meghatározása szerint „a slemil szó jiddis nyelven olyan szerencsétlen személyt jelöl, akit önhibáján kívül üldöz a balszerencse, és aki ezt élete végéig szótlanul tűri”. A slemil karakternek komoly történeti múltja van az amerikai játékfilmekben Chaplintől kezdődően Woody Allenen keresztül Ben Stiller és Adam Sandler filmjeiig biztosan nem bezárólag, hiszen ez a hálás figura valószínűleg a jövőben sem fog eltűnni a vígjátékok, szatírák forgatókönyvéből.

 

Larryt tehát üldözi a balszerencse: a felesége válni akar, az egyik tanítványa az egyetemen a bukást kerülendő próbálja lefizetni, majd zsarolni, a fia – igaz, erről Larry nem tud – füvezik, ennek kapcsán adósságba keveredett, mégsem ő, hanem a lánya lopkodja a tárcájából a pénzt, az enyhén értelmi fogyatékos – vagy zseni – munkanélküli öccse a kanapéján héderel, úgy tűnik az orvosi leletei sem festenek túl jól és végül még egy tornádó is felbukkan. Mivel hősünk alapvetően jó embernek tartja magát, legalábbis számtalanszor megjegyzi, hogy ő nem csinált semmit, nem tudja az eseményeket egyszerűen isteni büntetésként elkönyvelni, ezért az öreg és bölcs Marshak rabbihoz fordulna magyarázatért, őt azonban lehetetlenség elérni, így először egy fiatal, majd egy középkorú rabbinak teszi fel az élet nagy kérdését: miért?

 

A kérdése teljes verzióban így hangzik: miért történik ez velem? Talán nem olyan meglepő, hogy erre a kérdésre a rabbiknak nincs válasza. A kérdés ugyanis rossz. Ez a kérdés ebben a formában egy logikusan levezethető, ráadásul személyre szabott választ feltételez, Isten és a hit viszont egyszerűen nem így működik.

Valójában mindegyik rabbi válaszol a kérdésre. A legfiatalabb arra próbálja rávenni Larryt, hogy próbáljon nézőpontot változtatni, a saját csőlátása helyett próbálja érzékelni az isteni nézőpontot, vagyis hogy minden Isten akaratából történik, ugyanakkor az ember beszűkült szempontjából nem látható minden körülmény, minden következmény, ami meghatározza a dolgok menetét. Az ember nem tehet mást, mint hiszi azt, hogy Isten szemszögéből mindez értelmes, sőt valahol jó, csak egyszerűen nem áll módunkban átlátni azt, hogy hogyan. A rabbi szerint Larrynek Isten akarataként kell kezelni a történteket, attól még hogy Isten akarata, nem kell, hogy tetsszen is neki.

 

A középkorú rabbi a goj fogak lényegében semmitmondó példázatával hozakodik elő. A történet fogorvos főszereplője héber nyelvű üzenetet fedez fel egy goj páciense foglenyomatában, és ennek egy időre megszállottjává válik. Mivel azonban semmi összhangzó értelmet nem tud kihámozni az üzenetnek vélt jelenségből, végül feladja. A rabbi szerint mindez nem jelent semmit. Pontosabban Isten nem üzent és főleg nem konkrétan ennek az orvosnak a goj fogain keresztül, egyszerűen ez is csak egy dolog, amit Isten csinált. Istennek nyilván jogában áll bármit tenni. Viszont nem kötelessége ezt meg is magyarázni.

 

A legidősebb rabbihoz Larry maga nem jut be, a bar mitzvahja után a fia azonban igen. Így a nézőhöz eljut Marshak rabbi üzenete is, mind közül valóban a legbölcsebb. Larry fia a zsebrádióján a Jefferson Airplane Somebody to love című számát hallgatja héber órán a film elején, lebukik, a tanár elveszi a készüléket. A film végén Marshak rabbitól kapja vissza. Az éppen férfivá avatott fiúhoz a rabbi a Jefferson Airplane szavaival szól: „When the truth is found to be lies, and all the joy within you dies” – idézi a fent említett szám kezdő sorait, azaz „Amikor az igazságról kiderül, hogy hazugság és az összes remény vele együtt elvész” (a rabbi a joy, öröm szót reményre cseréli)… „Akkor mi jön?” – teszi hozzá. Majd felsorolja az együttes tagjainak nevét és végül összesen annyi tanácsot ad a fiúnak, hogy „Jó fiú legyél”. Az „Akkor mi jön?” kérdésre a rock szám következő sora, a refrénje adja meg a választ:

 

„Don't you want somebody to love,
Don't you need somebody to love,
Wouldn't you love somebody to love,
You better find somebody to love”

Bár nem Larrynek – hanem a nézőnek – szól az üzenet, a válasz tehát a szeretet lenne. Larrynek szeretnie kéne Istent, vagy szeretnie kéne valakit, esetleg a családját (a feleségét, a gyerekeit éppúgy, mint a testvérét), a munkáját (a fizikát, a tanítást éppúgy, mint a tanítványait), vagy bármely körülményt, ami körbeveszi és éppen ellene fordulni látszik, vagy legalább önmagát. Azaz elfogadni önmagát és a vele történő eseményeket, úgy, ahogy vannak, remélve azt, hogy egy általa megismerhetetlen isteni szempontból mindez valahogyan jó.

A rabbik üzenete tehát valahogy úgy hangzik, hogy először is Istennek nem lehet megmondani, hogy mit csináljon, másodszor nem valószínű, hogy valaha is megérthetjük, hogy mit miért csinál. Továbbá nem kell szeretni Istent. Isten egyszerűen csak van. Akár tetszik, akár nem, és ezzel nincs különösebb tennivaló.

A Coen testvérek még két módon próbálják a fentiekre rávezetni főhősüket, vagy legalább a nézőt. A dibuk történetével és Schrödinger macskájával.

A film egy középkori jiddis történettel kezdődik, amelynek szereplői és cselekménye többet nem említődik meg a film során. (Ezért a mindenkori nézőnek igen nagy fejtörést okoz ez az előhangnak szánt történet, igen nehéz a film további részéhez kapcsolni.) A történet, bár teljesen megfelel a hasonló haszid legendáknak, teljes mértékben a rendezők (forgatókönyvírók) agyszüleménye. A hideg, hófúvásos éjszaka közepén a falusi házába hazatérő középkorú férfi elújságolja asszonyának, hogy út közben régi, kedves ismerősükkel találkozott, akit meg is invitált egy kis levesre. Az asszony elsápad, mivel tudni véli, hogy az illető három éve halott, így a közben már meg is érkező vendéget dibbuknak (emberi testbe költözött ártó szellemnek) tekinti. Kételyét magával az idős vándorral is megosztja, és nem rest egyenesen le is szúrni őt. A férfi mellkasában a jégvágóval, kicsit véresen, kicsit bizonytalanul, de saját lábán távozik. Természetesen sosem tudjuk meg, igaza volt-e az asszonynak.

Természetes, hogy nem tudjuk meg, hiszen Coenék szempontjából ez teljesen irreleváns. Az asszony ugyanazt a hibát követi el, amit Larry és a goj fogak történetének orvosa: Isten üzenetének tekinti a vándor felbukkanását (amennyiben valóban dibbuk, akkor Isten átka, viszont ha nem dibbuk, akkor jó eséllyel Isten maga, ez esetben azzal vonják magukra az átkot, ha megölik). A vándor egyszerűen csak egy vándor, hogy Isten önmagát (azaz áldást) vagy egy dibbukot (azaz átkot) küldött-e a házra, azt nem a ház népének a dolga megítélni. A váratlan éjszakai vendég megérkezése csak egy dolgot bizonyít: van Isten. (Az egyén döntése nem ebben a kérdésben esedékes, csak abban, hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez.)

*

Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus úgy gondolta, a kvantumelmélet maga bizonyíték Isten létére. Larry egyetemi fizika tanár, és amikor a filmben először látjuk a katedrán éppen a „Schrödinger macskája” néven elhíresült tételt magyarázza a diákjainak. A kvantummechanika ezen gondolatkísérlete, amely nagyon laikusan összefoglalva kb. arról szól, hogy a dolgok természetét a megfigyelés ténye határozza meg (a fény egyszerre részecske és hullámtermészetű, viszont amikor megfigyeljük, akkor „kénytelen” vagy ilyennek, vagy olyannak mutatkozni; ezt példázza a macska, amely bizonyos körülmények között egy dobozban van, amely dobozba időről időre benézve a cicát vagy élőnek, vagy halottnak látjuk; függetlenül attól, hogy korábban minek mutatkozott).

Einstein számtalan elmélete közül éppen a fényelektromos jelenség leírásáért kapta a Nobel-díját, amely később a kvantummechanika fontos alapkövének bizonyult, és így ez lett valójában a legmeghatározóbb elmélete. Einstein azonban nem kedvelte a kvantummechanikát, lévén, hogy abban létezik abszolút véletlen, erről pedig megvolt a véleménye: „A kvantummechanika bizonyára hatásos. Mégis egy belső hang azt súgja nekem, hogy ez még nem az igazi. Sok mindent mond az elmélet, de nem igazán visz közelebb az Öreg (Isten) titkához. Én legalábbis meg vagyok győződve, hogy Ő nem dobókockázik." – írta híres levelében Bohrnak, aki – legalábbis az „Öregre” vonatkozóan – ennyit válaszolt: „Ne mondd meg Istennek, hogy mit kell csinálnia!"

Schrödinger macskája a film kontextusában megint csak azt példázza, hogy Isten bizony azt csinál, amit akar. Larry kéne tudja ezt, bár saját bevallása szerint sem érti az elméletet teljesen, a saját sorsára vonatkoztatva biztosan nem. Schrödinger macskájának elméleti megfigyelése nem fogja megmagyarázni adott pillanatban a macska miért élő vagy miért halott, azt sem fogja előre vetíteni, hogy a következő megfigyeléskor milyen állapotban lesz. Az viszont biztos, hogy van macska, a cica sosem fog eltűnni a dobozból. Akárhányszor is végezzük el az elméleti megfigyelést, az „Öreg titkaihoz” valóban nem jutunk közelebb, azt viszont kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy az „Öreg” ott van. Isten tehát folyamatosan bizonyítékát adja annak, hogy létezik, magukban az eseményekben van, nem azok miértjében.

Larry kérdése – a „Miért történik ez velem?” – olyan, mintha azt kérdezné „Miért élő vagy halott a macska?”. A filozófia azonban nem azt a kérdést teszi fel, hogy miért. Hanem azt, hogy mi az. Vallásfilozófiai szempontból és a film szempontjából a válasz az, hogy Isten maga a macska jelenléte a dobozban, Isten maga a történet. Nem kell érteni, nem kell szeretni, még hinni sem kell benne feltétlenül, egyszerűen csak van.

*

Ha az Egy komoly ember című filmről beszélünk két dolgot: egy bibliai hasonlatosságot és egy filmelméleti kérdést mindenképpen meg kell említenünk. Nem mehetünk el szótlanul a történet Jób könyvéhez való hasonlósága mellett. Emiatt ezt a filmet sokan egyenesen Jób történetének a 1960-as évekbeli USÁ-ba helyezett feldolgozásának tartják, bár éppen ugyanennyien érvelnek ez ellen is. Részemről annyi biztosnak mondható, hogy ki-ki milyen tanulságot von le magának Jób könyvéből, ugyanazt levonhatja ebből a filmből is.

Filmesztétikai szempontból pedig észre kell vennünk azt a fricskát, amit az alkotók a filmeseknek szánnak. A film sajátos kifejezőeszköze a montázs, az egyetlen olyan eszköz, amivel csak a film élhet, és ami éppen mozgó kép voltából adódik. Eisenstein híres példázata szerint a montázs azt jelenti, hogy 1+1=3; vagyis ha például az ember egy tányér leves képét látja, majd egy emberi arcot, akkor a két kép egymásutániságából azt a következtetést fogja levonni, hogy az illető éhes (ez a konkrét példa Lev Kulesov kísérletéből való). A képek puszta egymásutánisága eredményezi azt, hogy a néző fejében egy harmadik jelentés keletkezik. Ez a jelenség adja a filmkészítés (mozgóképi történetmesélés) lehetőségét és közben ennek magasabb fokon való megvalósítása a művészi kifejezés alapját is.

Coenék filmjét úgy is tekinthetjük, mint egy szürrealista alkotást, amiben az alkotók egyszerűen csak egymásra hánytak mindenféle történetelemet, amiket érdekesnek, vagy viccesnek szántak és az már legyen a főszereplőjük és a néző problémája, hogy ezekben összefüggést keres és vél felfedezni. Az emberi elme szinte leküzdhetetlen tulajdonsága, hogy térbeli és időbeli egymásutániságuk miatt folyamatosan összekapcsol egymás mellé véletlenül, összefüggéstelenül kerülő dolgokat. Sőt, sokszor ennél még tovább megyünk: egyenesen azt feltételezzük, hogy ez a csak a mi fejünkben létező összefüggés egyenesen nekünk szól. Így válik az elménkben egy egyszerű megfigyelés, annak konstatálása, hogy valami valahogyan van, Isten konkrétan velünk kapcsolatos tervének megvalósulásává, egyenesen nekünk szánt üzenetévé. (Mindez végső soron magát a valóságot teszi megismerhetetlenné az emberi elme számára.)

Akárhogy is állnak a dolgok a megismerhetetlen valóságban, vagy a még annál is megismerhetetlenebb isteni tervben és ehhez képest a saját elménkben, annál jobb tanácsot valószínűleg nem kaphatunk, mint amit Coenék a film legelején olvasható Rási idézettel adnak: „Egyszerűséggel fogadj mindent, ami történik veled.”

 

A film adatai:

Egy komoly ember (A Serious Man)

amerikai vígjáték, dráma, 106 perc, 2009; korhatár: 12

rendezte: Ethan és Joel Coen

főszereplők: Michael Stuhlbarg (Lawrence "Larry" Gopnik), Richard Kind (Arthur Gopnik), Sari Lennick (Judith Gopnik), Fred Melamed (Sy Ableman), Aaron Wolff (Danny Gopnik), Jessica McManus (Sarah Gopnik), Alan Mandell (Rabbi Marshak), George Wyner (Rabbi Nachtner), Simon Helberg (Rabbi Scott Ginsler)

A magyarországi bemutató: 2010. november 4.

A film az alábbi linken online megnézhető:

https://videa.hu/videok/film-animacio/egy-komoly-ember-2009-teljes-film-mpdHtItQs5T4crRC

(Az első jelenet – a dibbukról szóló középkori történet – jiddis nyelvű, angol felirattal, a film többi része magyar szinkronos.)