Kárpáti Ildikó

Bagelman fabulái

Gondolatok Steven Spielberg: A Fabelman család című filmjéről

2023.08.25.

 

"Fabula (főnév):
1.     Tanítómese, főleg erkölcsi tanító célzatú állatmese.
2.     Kitalált történet, amit megtévesztő szándékkal adnak elő.
3.     Mese; egy elbeszélő szórakoztató műfaj, általában gyermekeknek szóló kitalált történet, amelyben a jó és a rossz élesen elkülönül, és a történet a jó győzelmével ér véget."

(wikiszótár)

"Bagel:
A bagel egy zsemle, amely a lengyelországi zsidó közösségekből származik. Hagyományosan kézzel formázzák élesztős búzatésztából nagyjából kézfej méretű karikát, amit először rövid ideig vízben megfőznek, majd kisütik. Az eredmény egy sűrű, rágós, tésztaszerű belső, barnás és olykor ropogós külsővel."

(wikipedia)

A fabula tehát mese. A bagel meg egy közepén lyukas, kicsit rágós zsidó-zsömle (amit lengyel származása ellenére amerikainak gondol ma mindenki).

Fabelman – azaz "szórakoztató, ámde mégis tanító célzatú mesét mesélő meseember" – a név, ahogy Steven Spielberg A Fabelman család c. filmjének már címében is (eredeti cím: The Fabelmans, azaz Fabelmanék) hívja saját magát.

Bagelman – azaz "kicsi, rágós (értsd idegesítő/ideggörcs) amerikainak látszó zsidóember" – az a gúnynév, ahogy a kamasz Spielberget (Sammy Fabelmant) középiskolai diáktársai csúfolják A Fabelman család c. filmben.

 

Mindkét név helytálló. És Spielberg ma már büszkén vállalja mindkettőt, ha 76 éve során nem is mindig volt ez így.

Steven Spielberg az évtizedek során vele készített számos interjúban sokféle verzióban adta elő, színezte és ködösítette életrajzát, főleg annak gyerekkori és pályája kezdetét illető részeit. (Hosszú ideig még születési dátumát is hamisította.) Változatos megfontolásokból tette ezt, és tulajdonképpen nem is különösebben érdekes vagy lényeges már, hogy miért. Csak egy következtetés származik ebből, nevezetesen, hogy ha a 76 éves Spielberg készített egy önéletrajzi filmet, aminek ráadásul az a címe, hogy Fabelmanék, akkor annak nagy része biztosan mese, merő kitaláció.

Azonban amennyire jelenlegi tudásunk Spielberg életéről engedi, meg kell állapítanunk, hogy A Fabelman családban látható események a legapróbb részletig igazak (meglepő módon még a majom is). A szórakoztató képi elbeszélés nagymestere elmesélte az igazat saját magáról és ha a 76 évéből vagy 60-at filmkészítéssel töltő ember életművét A Fabelman család szűrőjén keresztül nézzük, azt is megláthatjuk, hogy Spielberg voltaképpen egész életében nem is tett mást.

Spielberg korábban azt nyilatkozta, hogy leginkább életrajzi ihletésű filmje az E.T. volt. A film, ami egy családjában élve is annyira magányos fiúról szól, aki annyira kiközösítve érzi magát középszerű kertvárosi közegében, hogy legbensőségesebb kapcsolatát, igazi kötődést csak egy űrlénnyel tud kialakítani, akivel ugyan a kommunikáció némi nehézségbe ütközik, mégis teljes mértékű empátiával tud fordulni felé lévén, hogy érzelmi és társadalmi helyzetük majdnem teljesen azonos.

Spielberg szinte minden filmjének középpontjában egy átlagos képességű, érzelmileg nagyon magányos, szorongó, rettegő kisfiú áll, sokszor persze már felnőtt ember bőrébe bújva. Magányos és kirekesztett, a környezetével kapcsolódni nehezen tudó, pedig szinte csak arra vágyó (kis)fiú (férfi), aki hirtelen egyszerre csak kénytelen valamiféle nagy fenyegetéssel szembenézni… és mint minden tisztességes fabulában, végül (mindenféle szuperképesség nélkül) legyőzni, felülkerekedni azon.

Természetesen a teljesség (lehetetlen) igénye nélkül csak felsorolásszerűen: ilyen figura a Spielbergi életműben David Mann kontra egy kamion a Párbajban, az oceanográfus, a rendőrfőnök és a cápavadász kontra nagy fehér cápa a Cápában, az átlagember Neary kontra ufók a Harmadik típusú találkozásokban, Indiana Jones kontra nácik és más főgonoszok az összes Indiana Jones filmben, Netti kontra erőszakos férfiak a Bíborszínben, Jim az angol kisfiú kontra japánok (és mindenki) A nap birodalmában, Pán Péter kontra Hook kapitány a Hookban, a paleontológus és a káoszszakértő kontra dinoszauruszok a Jurassic Parkban, Miller kapitány kontra megint csak a nácik a Ryan közlegény megmentésében, David, a robotfiú kontra az igazi emberek az A.I. – Mesterséges értelemben, Anderton nyomozó kontra minden (jövőbeli) bűnöző a Különvéleményben, Viktor Navorski kontra bürokrácia és egy megsemmisült állam a Terminálban, az elvált apuka kontra földönkívüliek a Világok harcában, a Moszad ügynök Kaufman kontra terroristák a Münchenben, Lincoln kontra a rabszolgaság intézménye és az amerikai kongresszus a Lincolnban, Donovan az ügyvéd kontra a hidegháborúban érintett mindenki A kémek hídjában; de ilyen figura még Joey a ló is, kontra az I. világháború a Hadak útjánban, és egy óriás kontra az egész óriás- és embervilág A barátságos óriásban… és persze ne hagyjuk ki Itzhak Sternt a zsidó könyvelőt és Oskar Schindlert a nácit kontra a náci Németország és Auschwitz a Schindler listájában.

 

Mintha Spielbergnek csak egy témája lenne: a szorongó, gátlásos, átlagos, sőt néha átlag alatti kisember (lett légyen az fiú, férfi, ló vagy óriás, paleontológus, oceanográfus vagy könyvelő, szinte bármely történelmi korban, de leginkább a XX. században) teljesítménye, felülkerekedése valamiféle külső (cápa, dinó, földönkívüli, kamion, nácik, terroristák, stb.) vagy önmaga által teremtett és "elszabadult" erő (mesterséges intelligencia, ügynökhálózat, bűnmegelőzési rendszer, vagy akár megint csak a dinók és a nácik) felett.

 

Ebből a szempontból nézve mintha minden Spielberg film valahol egy Woody Allen film lenne… csakhogy amíg a legjobb Woody Allen filmek egy New York-i nappaliban játszódó, igen túlbeszélt vígjátékok (valahol drámák persze; vagy fordítva: drámák, amik vígjátékok persze), addig a Spielberg filmek olyan csodálatos világokat mutatnak meg, olyan élőlényeket és történelmi eseményeket, háborúkat és csatákat és elképzelt jövőket és különleges állatokat, de még ha gázkamrákat, akkor is, olyan dolgokat, amiket soha senki ilyen módon még nem látott, ámde látni akar.

Nagyon világosan és könnyedén kínálkozik a lehetőség, hogy ezt a folyton ismételgetett fabulát, narratívát összefüggésbe hozzuk Spielberg zsidóságával. Hogy egyszerűen azt mondjuk, mindez azért van, mert Spielberg zsidó. Vagy legalább azt, hogy a kirekesztett, megalázott kisebbség győzelmét a többségi társadalom felett képzeli el kényszeresen újra meg újra, hátha egyszer igazzá, lehetségessé varázsolja azt. (A valós történelmi események közül pedig pont azt a kevéske, vékonyka példát ragadja ki, amelyekben ez a győzelem a világtörténelem egy picike pontján ténylegesen megvalósult.)

Ámde én ezt nem hiszem. Nem hiszem, hogy Spielberg azért ismételgeti mindig ugyanazt a népmesét, mert zsidó. Éppen azért ismételgeti, mert ez egy népmese, alapnarratíva, ha úgy tetszik, Spielberg pedig egy Fabelman, azaz mesélő.

Azt viszont hiszem, hogy azért lett Spielberg mesélő, mert Bagelman, azaz mert zsidó.

A Fabelman család egy olyan fiú kisgyerek- és kamaszkorát meséli el, aki ugyan átlagos, kertvárosi amerikai családban nő fel, mégis folyamatosan kirekesztettnek érzi magát. Például mert az egyetlen fiú a négy gyerek között, vagy mert édesanyja egy különbejáratú (fél)álomban él, míg apja annyira a realitások talaján áll, hogy abba még fiának a filmkészítés iránti vonzalma is csak annyiban fér bele, amennyiben családi videókat készít közös nyaralásokról, vagy mert az iskolában ő a kicsi, satnya, ügyetlen gyerek, vagy éppen mert a környékükön ők szinte az egyetlen zsidók.

(Spielberg valós emlékét idézi a jelenet, amiben karácsonykor házukba hazatérvén az autót vezető apa azon mérgelődik, hogy alig találja a házat, mire a fia megjegyzi, hogy nem olyan nehéz az, hiszen az övék az egyetlen, ami sötét. Csak a Fabelman ház nincs teleaggatva karácsonyi izzókkal és világító rénszarvasokkal. Az anyuka a feszültséget oldani szándékozván megkérdezi fiát, mit szeretne kapni hanukára? A válasz gondolkodás nélkül érkezik: karácsonyi fényeket. Csakhogy "a zsidók nem tesznek fel karácsonyi égősorokat" hangzik a kiábrándító replika.)

Sammy Fabelman nem szeretne mást, mint minden korosztályabeli gyerek, beilleszkedni, elfogadva, szeretve lenni és nem elsősorban a családja (jól tudja, hogy rokonai szeretik őt), hanem mindenki más által. Ez pedig nehéz úgy, ha teljesítménye nem különösebben figyelemre méltó semmilyen területen és még a nagy karácsonyi ünneplésben sem tud osztozni velük.

Az út, amit Sammy választ, hogy ezt a hiányolt figyelmet, elismerést és szeretetet megszerezze, igen sajátságos. A fiú nem változtatni akar a valóságon, nem akarja átformálni azt, sokkal fondorlatosabb: azt akarja kontrollálni, ahogy az emberek azt látják, amit gondolnak róla és nem utolsó sorban, amit éreznek azzal kapcsolatban. Nem a cselekedeteikre vagy a gondolataikra, hanem az érzelmeikre akar hatással lenni. (Az érzelmi változás egy dologgal, eseménnyel, személlyel kapcsolatban persze szükségszerűen magával hozza az illető gondolatainak és cselekedeteinek változását és így valódi változás következhet be egy ember – Spielberg egy nézője – életében.)

Az egész spielbergi életmű erre az elgondolásra épül majd, ez hozza létre a jellegzetes (és sikeres) spielbergi giccset és következetesen és szükségképpen elvezet minden bizonnyal legfontosabb filmjéhez, a Schindler listájához.

A Fabelman család történetéből meg lehet érteni, hogyan.

Spielberg valóban életében először A földkerekség legnagyobb show-ja c. filmet látta moziban (The Greatest Show on Earth, rendezte: Cecile B. DeMille – ő az volt a ’30-40-es évek Hollywoodjának, mint a ’80-90-es években Spielberg, a 2000-es években James Cameron, vagy jelenleg Christopher Nolan), vagy legalábbis erre emlékszik elsőként.

A film nagy hatással van Sammyre és a vonatbaleset jelenetének hatására hanukára végül egy vasútmodellt kér. Miután a filmbeli baleset szimulálásával ezt kapásból összetöri, az anyja rájön a megoldásra: filmfelvevőt vesz a gyereknek, hogy elég legyen csak egyszer összetörnie a vonatot, a felvételt akárhányszor megnézhesse. Mitzi Fabelman fontos dologra jön rá: a fia nem a valóságot akarja kontrollálni (hiszen akkor a modellen megakadályozhatná a balesetet), hanem az azzal kapcsolatos félelmét. A lefilmezés aktusa által a félelmét akarja irányítottan előidézni, ugyanakkor mivel ő irányítja a felvételt, uralni is tudja azt az érzelmet és ezáltal legyőzi azt.

A kis Sammy tehát mintha egyfajta terápiás eszközként használná a filmet, (egyébként egész életművében azóta is) de először csak saját maga terápiás kezeléseként. A filmbeli Sammy kitart a filmkészítés mellett és ennek során minden egyes alkotásával (és annak közönség előtti vetítésével, legyen az akár a családja, akár az osztálytársai vagy barátai) újabb és újabb felismeréseket tesz a film működésével kapcsolatban. Először csak technikai trükköket ötöl ki annak érdekében, hogy fikciós filmje az eszközök egyszerűsége folytán ne nevetségessé, hanem hatásossá váljon, valódi legyen.

Majd, amikor a nyaralásukról készült családi videó összevágása közben felfedezi anyjának nem is a viszonyát, hanem inkább érzelmeit a család egy régi jó barátjával kapcsolatban, akkor rájön, hogy a filmmel nem csupán bármit el lehet mesélni, hanem a valóság egy rejtett szintjét is meg lehet látni. (Érdekes ez a jelenet, mert azt hiteti el velünk, hogy Mitzi is csak fiának összevágott felvételeiből eszmél rá, hogy valójában régóta más férfit szeret. Mintha még az asszony előtt is a film leplezte volna le saját érzelmeit. – A történet egyébként szintén igaz, Spielberg anyja valóban utóbb férjhez ment Spielberg apjának legjobb barátjához, aki a családdal mindig is közeli kapcsolatban állt.)

És végül, de nem utolsó sorban a már középiskolás Sammy készít egy kisfilmet az iskola diákjainak egy tengerparton töltött napjáról, amiben minden filmes tudása, pontosabban, amit csak a filmmel elérni lehet, az mind kulminál.

Ez a középiskola már a kaliforniai Saratogában van, ahol ellentétben a család korábbi lakhelyeivel, ahol ugyan kevés zsidó élt, de azok zsidósága nem érdekelt senkit különösebben, Kalifornia nyíltan antiszemita volt. (Fabelmanék, ahogy Spielbergék is a valóságban az apa előléptetései és munkahelyváltásai miatt költöztek igen gyakran; Arnold Spielberg egyébként a számítástechnika területén fontos mérnöki munkásságot hagyott hátra, a General Electric-nél és az IBM-nél dolgozott és 2020-ban, 103 éves korában hunyt el).

Sammyt (ahogy Spielberget is) itt napi szinten érik zsidósága miatt atrocitások, a szőke kékszemű szupermacsók kedvenc napi prédájává válik a továbbra is nyeszlett és alacsony zsidógyerek. És akkor ezeknek a fiúknak (és lányoknak) "lógós napjáról" (az érettségi előtt álló végzős osztály legális egy napos lógása az iskolából) készít egy filmet, amely képi megvalósításában Leni Riefenstahl Az akarat diadala c. filmjét idézi, igazi valódi übermenschnek beállítva az iskola vezérbikáját és igazi együgyű balféknek mutatva elmaradhatatlan csatlósát. Persze nem Sammy ábrázolja őket ilyennek, ez a film hatalma. Az meg Sammy hatalma a filmnyelv felett, hogy a valóság puszta felvételével, a kamerája mozgatásával és beállításával, és végül az anyag összevágásával a valóság egy mélyebb, igazabb, valódibb rétegét tudja megmutatni, azt, hogy ezek az emberek valójában milyenek. A két fiú persze felháborodik (egyik sem akar szembenézni a filmben láthatók igazságával), de kit érdekel ez, amikor a film sikeres, a nézők ünneplik az alkotót és nem utolsó sorban hatásos is, hiszen ezáltal Sammy visszaszerzi a lányt a fiú számára, akit az übermensch véletlenek (és Sammy) közreműködése folytán elveszített, pedig őt szereti igazán.

És ezzel Sammy megérkezett: akármik is a valós események, felvételeiből összevágott filmje által az emberek azokkal kapcsolatos érzelmeit maximálisan kontrolálni tudja és ezzel tényleges hatással lehet emberek életére.

Sammy apja a filmben (ahogy a valóságban sem) nem különösebben támogatja fia filmkészítési vágyait, értelmetlen hobbinak tartja azt és kissé kétségbe ejti, hogy a fiú az évek múlásával sem tágít filmkészítési szándékaitól. Amikor Sammy egyszer ennek okáról kérdezi, apja azt mondja, azt szeretné, ha a fia nem valami képzeletbelit, hanem valami hasznosat csinálna az életben, valami olyat, amit ténylegesen használni lehet valamire.

Sammy a diáknap filmjével megüti ezt a mércét, a jövőre nézvést pedig megmutatja, hogy egy film ténylegesen lehet használható valamire, ugyanúgy, mint a mérnöki munka eredménye. Vagyis ez nem egy hobbi, de még csak nem is művészet, hanem legalábbis spielbergi értelemben, tudomány.

 

A Fabelman család cselekménye azt hiteti el velünk, hogy Spielberg családjában a művészet (anyja feladta művészi karrierjét a családért) és a tudomány éles ellentétben, egymás kizárásában állt. A film cselekménye során a filmkészítő Sammy saját keze munkájával tapasztalja ki és meg azt az általános tézist, hogy a film nem csupán ábrázolás, hanem kifejezés is; és kísérletezgetései (és rengeteg film megtekintése) által teljesen elsajátítja a filmes ábrázolás eszköztárát.

 

Ezen a ponton muszáj egy kis kitérőt tenni e sorok írójának a filmelmélet és a film formanyelve irányában is. A Spielberg filmek számos tekintetben alapjaiban változtatták meg Hollywoodot, konkrétan azt is, ahogyan a filmstúdiók működtek, de azt is, amit magáról a filmről, annak mibenlétéről és készítésének értelméről korábban gondoltak.

Spielberget az tette hirtelen naggyá, hogy a filmjei nagyságrendekkel több nézőt és ezáltal nagyon sokszorosan több bevételt hoztak, mint amiről Hollywood akkoriban (a tévé, majd később a videó elterjedésének idején) álmodni mert. De miért álltak kígyózó sorok a mozipénztárak előtt, hogy láthassák mondjuk a Cápát?

A nézők azért rohantak a moziba, mert a Spielberg filmekben olyat láttak, amit addig még soha. Ez a rendező egész karrierje során igaz maradt. Óriási fehér cápa, földönkívüliek, űrhajók, dinoszauruszok, az elveszett Frigyláda, óriások, elképzelt jövők, mesterséges intelligencia által vezérelt robotok, valós egykori elnöki, kongresszusi, ügynöki és titkos fogolycsere-tárgyalások vagy éppen családon belüli erőszak, világháborúk, lövészárkok, a normandiai partraszállás, és igen, az érkező transzport elgázosítása (megkönnyebbülésünkre zuhanyzása) Auschwitzban… soha senki nem mutatott be se filmen, se máshol efféle dolgokat, a maguk valójában, ahogy azok voltak, vagy lehetnének, vagy kellene lenniük; soha senki nem mutatta meg mindezeket, pedig mindenki hallott róluk, ismerte őket, kíváncsi volt rájuk és most végre Spielberg filmjében láthatta is.

 

Vagy legalábbis azt hiszi, hogy látta. Spielberg Cápa című filmjében a cápa konkrétan 1 óra 21 percnél jelenik meg és összesen 4 (!) percet tölt el a vásznon az egyébként 2 óra 4 perc hosszú filmben. Azaz a néző 81 percen keresztül fél valami olyantól, amiből semmit sem látott.

Részben technikai oka volt egyébként ennek, a cápa modell egyszerűen annyira béna volt, meg hát pár nap forgatás után a mechanikája el is romlott, így nem tudták mozgatni, hogy Spielberg kénytelen volt hordókkal helyettesíteni. A filmben a cápavadászok, ahogy azt bálnákkal szokták, szigonyokkal hordókat "tűzdelnek" a nagy fehér hátába, azokból látják merre úszik. A néző meg annyit lát, hogy hatásos zene kíséretében egy sárga hordó közelít a vízen szereplőink felé, és már tudja is, hogy jaj, jön a cápa és pestiesen szólva összeszarja magát.

 

 

Igazságtalan vagyok egyébként Spielberggel, mert a későbbi filmjeiben ez nagyon nem így van. A technika fejlődését maximálisan kihasználva Spielberg mindig törekedett a legtökéletesebb és legélethűbb látványra, a Jurassic Parkot például nem forgatta volna le, ha addigra a számítógépes trükktechnika nem ér el egy bizonyos szintet.

 

Mégis a Cápát használom példaként, mert ez mutatja világosan, hogy Spielberg nem a látvány (ami miatt azt hisszük, hogy sikeresek lettek a filmjei), hanem a hatáskeltés nagymestere. A szakmai részletekbe tényleg nem belemenve (ehhez konkrét filmjeleneteket kellene elemezni) állapítjuk most meg, hogy Spielberg a kameramozgások forradalmasítója.

Senki nem használta úgy a filmes kamerát, ahogy ő, azelőtt. Persze az amerikai filmtörténetben is a film ekkor már eltért fényképezett színháztól, David W. Griffith a párhuzamos montázs, Orson Welles a képkompozíció úttörője és megújítója volt, de Spielberg kamerája kézikamera és "belemegy" a képbe. Ennek során a képkivágás és az élesség folyton változik (hogy a kép előterére vagy másik térsíkjára irányítsa a néző figyelmét), és a kép horizontja folyton kimozdul középről, kicsit lentre vagy kicsit fentre kerül (ahogy ezt A Fabelman család tanúsága szerint John Ford tanácsolta neki). (Gondoljunk például a jelenetre, amiben a Párbaj rettegő sofőrje tekintetével követ egy cowboycsízmás lábat egy útmenti vendéglőben, vagy évekkel később ahogy a Jurassic Park menekülő gyerekei nem kevésbé rettegve figyelnek egy pár raptorlábat az épület konyhájának pultjai alól.)

Spielberg tehát nem spórolja meg a látványt, ha dinókra fizettem be, akkor igenis dinókat fogok látni, de akkor félek tőlük a legjobban, amikor csak a lábujjukat látom. Mert Spielberg az érzelmekre akar hatni és tud is, sokszor ijesztget, de nyilván szereti a pozitív érzelmeket is, olykor szentimentális és nem riad vissza az érzelmi giccstől sem.

(Walter Parkes a rendezőre vonatkozóan utóbb ezt így foglalta össze: "Steven egyértelműen a legrentábilisabb rendező a mozgókép történetében, és ezt azzal érte el, hogy megértette, hogy a filmnyelv hogyan befolyásolja a nézők érzelmeit.")

 

Spielbergnek tehát minden technikai felkészültsége, tehetsége és tudása megvolt ahhoz, hogy "művészfilmeket" készítsen. De tudatosan, szándékosan, megfontoltan sikerfilmeket akart csinálni. Sikeres akart lenni, azt akarta, hogy széles tömegek szeressék és ünnepeljék. Tömegek elismerését választotta a szűk szakma helyett.

Ez az a választás, ami abból következik, hogy Spielberg zsidó. Persze rögtön legyinthetünk erre, mondván, de hiszen minden ember szeretetre, sikerre és elismerésre vágyik, minden kamasz fiú sztár akar lenni. Ez vélhetően így is van. De Sammy Fabelman történetéből az derül ki, hogy Spielberg esetében ennek legfőbb oka a zsidóként elszenvedett megkülönböztetés. Mintha a filmkészítés (ami számára a környezetében lévő emberek érzelmeinek irányítását jelenti) lenne a lehetősége, hogy felülkerekedjen ezen, ami ebben az esetben csak annyit jelent, hogy olyan legyen, mint ők, egyenlő legyen velük.

A Fabelman család történetének elbeszélése itt véget ér. A film utolsó képsorán a fiatal Sammy Fabelman minden értelemben elindul a nagybetűs Hollywood felé.

A fent nagyvonalakban említett spielbergi életmű innen indul, ahol A Fabelman család befejeződik. Shmuel (ahogy ortodox nagyapja hívta) Spielberg minden idők egyik legsikeresebb filmkészítőjévé válik, tömegek özönlenek mozikba még ha csak producerként jegyez is egy-egy filmet, rendkívül sokat dolgozik és minden egyes filmjével tökéletesíti szuperképességét, a nézői érzelmek irányításának koronázatlan királya lesz.

Zsidóságát közben egy időre elhagyja, bár nem tagadja, de nem foglalkozik vele, majd második felesége, Kate Capshaw hatására visszatér ahhoz.

És vár. A Schindler listája forgatókönyve 10 évig az íróasztala fiókjában hever. Interjúkban azt mondja, arra várt, hogy kész legyen rá, hogy megérjen rá, hogy úgy tudja megcsinálni, ahogy szeretné. (Nem alaptalanul retteg attól, hogy a film túl szentimentális, túl giccses lesz és ezáltal átlépi az ízlésesség egy nehezen tapintható határát, amit persze megengedni nem lehet.)

 

Én azt mondom, Spielberg már a Cápa idején meg tudta volna csinálni a Schindler listáját, a képi elbeszélés megfelelő módjának (egyesek azt mondják veleszületetten) birtokában volt. Nem erre várt. Hanem hogy elegen, vagyis sokan, nagyon sokan, nagyon nagyon sokan, lehetőleg mindenki figyeljen rá. 1993 nyarán Spielberg bemutatta a Jurassic Parkot, addig minden idők legnagyobb bevételét hozó filmjét. 1993 telén pedig a Schindler listáját.

Csak mert Steven Spielberg rendezte, mindenki, de mindenki látni akarta a haláltáborokról szóló, 195 perces fekete-fehér filmet. Steven Spielberg pedig életében először megkapta a legjobb rendezésért járó Oscar-díjat. Korábbi filmjei jelölései és díjai száma szinte végtelen, de majd mindegyik technikai díj volt. Most először a szakma, amelynek életben tartásához a Spielberg-filmek által termelt bevétel szinte egyedülálló módon járult hozzá, elismerte, hogy Steven Spielberg nem a szórakoztatás, hanem a hatáskeltés nagymestere, és végre annak koronázott királyává avatta. Aki ráadásul ezúttal minden összegyűjtött erejét arra használta fel, hogy a Holocaustról mesélje el, egyébként többi filmjének teljesen megfelelő dramaturgiájú fabuláját.

 

Mint már valószínűleg máshol említettem, közel sem tartom a Schindler listáját a világ legjobb filmjének, de a Holocaustról szóló legfontosabb filmnek igen. Az emberek csak azért nézték meg, mert Steven Spielberg rendezte és ugyanúgy a hatása alá kerültek, mint a Cápának vagy az E.T.-nek.

A Fabelman családban egy olyan fiú történetét látjuk, aki egyrészt születetten tehetséges filmkészítő, másrészt meg zsidó, és bár ez utóbbival nem szándékozna foglalkozni, de a környezete foglalkozik vele, ezért az előbbit tudja felhasználni kisebbségi személye többségi elfogadtatására. Először ő is csak karácsonyi fényárba akarja burkolni szégyen szemre sötétlő zsidó házukat, és ezért látványelemeket, ha úgy tetszik giccset halmoz fel filmjeiben. Majd, amikor már mindenki az ő házát nézi, akkor felvállalhatja a hanukai fényeket. Ebben az olvasatban A Fabelman család nem arról szól, hogyan lett Steven Spielberg filmkészítő, hanem hogy miért kellett elkészítenie a Schindler listáját.

És bár Spielbergre azóta is és mindig is érdemes figyelni, hiszen a kis Bagelman az egyik legnagyobb Fabelman, legfontosabb fabulája valószínűleg mindörökre a Schindler listája marad.

 

Források:John Baxter: Steven Spielberg - A filmvászon legnagyobb varázslója. Bestline/Édesvíz, 2004.
Abigail Pogrebin: Stars of David: Prominent Jews Talk About Being Jewish. Crown, 2007.
Susan Lacy: Spielberg. HBO dokumentumfilm, 2017.