Kárpáti Ildikó

A zsidóság csiszolatlan fekete opálja

Gondolatok Ben és Josh Safdie: Csiszolatlan gyémánt című filmjéről

2020.09.08.

 

A Csiszolatlan gyémánt kétségtelenül jó film, amit kétségtelenül rossz nézni. Az alkotók természetesen tudatosan törekednek erre a hatásra, mondhatnánk, hogy a tartalom és a forma egységének jegyében, de lehet, egyszerűen csak azért, mert egy ilyen filmtípust választottak.

Egy ilyen filmműfajt, benne egy ilyen főszereplő-karakterrel. Az átlagos néző számára az ilyen főhős, mint Howard Ratner (Adam Sandler) egyszerűen egy balek, aki szerencsejáték- és adrenalin-függősége következtében hozott sorozatos rossz döntései és önsorsrontó magatartása miatt veszett tempóban rohan a vesztébe. Egy balek, egy vesztes, egy senki, jelen esetben egy kis mitugrász zsidó. Az átlagos néző számára ez az utóbbi tény nem annyira meghatározó, mivel ez a fajta balek karakter lehet nem zsidó is a filmgyártás egyetemes történetében. (Gondolhatunk például a Carlito útja című, Brian De Palma film Al Pacino által játszott, vagy a brit Sztriptizbár a Sohóban című, Ken Hughes film főszereplőjére.) A mi szempontunkból azonban ez egy fontos tényező, lévén, hogy Howard a klasszikus slemil egyik fajtája.

A nagyon idegesítő fajtája az az eset, amikor a zsidó karakter nem túl szimpatikus, nem is szívesen azonosul vele a néző, inkább egyre nagyobb hitetlenkedéssel nézi azt az ámokfutást, amit egy ilyen egyébként jobb sorsra érdemes figura a filmvásznon végrehajt. A klasszikus slemil (mint arról szó volt az Egy komoly ember című film kapcsán) olyan személy, akit üldöz a balszerencse és ez ellen semmit sem tud tenni, így jobb híján eltűri azt.

Nos, Howard azért nem teljesen ilyen, őt nem üldözi a balszerencse, hanem ő üldözi azt, egyenesen saját balszerencséjének kovácsa és hát a szótlanság sem erénye, rém idegesítő karakterének éppen egyik legfontosabb jellemzője a folyamatos pofázás. Howard egyébként egy nagyon okos ember, aki ott lát meg lehetőséget, ahol senki más, sőt még ki is tudja aknázni azt (így tesz szert az etióp zsidókon keresztül egy igen ritka és értékes csiszolatlan fekete opálra), csak éppen nem tud leállni a megfelelő ponton. A lehetőségnél egy kicsit mindig többet akar, egy kicsit mindig magasabbra tör, egy kicsit mindig tovább nyújtózkodik annál a bizonyos takarónál és az az egy kicsi lépés túl nagynak bizonyul (így keveredik százezer dolláros adósságba és kénytelen menekülni az egyre fenyegetőbb hitelezők elől). Ennek a túl nagynak bizonyuló lépésnek pedig mindig szükségszerűen egy újabb rossz lépés a következménye; önmagában nem lenne rossz az újabb ötlet sem, csak megint egy kicsit túl sok egy ilyen vesztes karakternek és ez így tovább egy nyilvánvalóan ördögi spirálhoz vezet.

A vásznon csak azt látjuk, hogy Howard fel-le rohangál New Yorkban az üzlete, a válófélben lévő felesége, a szeretője, a lakása, a gyerekei, az apai kötelességei, a zálogház, a kocsija csomagtartója és még ki tudja mi között, miközben minden sarkon csak hitelezők lesnek rá. Persze eközben többször igen jelentős összeghez jut, de egy ilyen ember nem fogja részletekben rendezni az adósságát, egy ilyen ember ezeket az összegeket is rendre fogadásokra teszi fel. Amiket egyébként megnyer, a pénzhez mégsem jut hozzá, tehát folyton kezdődik az egész elölről. Egy agyrém, egy ámokfutás, egy pillanatnyi szünet nélkül.

Persze ezt szolgálja a rendezők, az operatőr, a vágó, a zeneszerző és minden más alkotó állhatatos munkája. A dramaturgiának megfelelően nincs megállás, csak a rohanó, kapkodó, zavaró kameramozgás, a szünet nélküli beszéd, a legalább egyféle, de inkább százféle háttérhang egyszerre. Azt mondják, a szerencsejáték-függők éppen a fogadás okozta stresszhelyzetet szeretik, ezt a feszültséget akarják kényszeresen érezni, hát Howard az egész életét ennek a stressznek a jegyében menedzseli, az alkotók pedig a film formanyelvi elemeit használva teszik a néző számára a főszereplő lelki állapotát külső látványvilággá, szaknyelven szólva lelki tájjá. Azaz a belül uralkodó káoszt, zavartságot és stresszt szó szerint láthatóvá.

Az igazi kérdés természetesen nem az, hogy mindez hova vezet, vagy hogy nyerhet-e valaha egy ilyen ember, kikeveredhet-e ebből a káoszból. Az igazi kérdés az, hogy mi a legfőbb motivációja? Megelégedhetünk azzal a válasszal, hogy a szerencsejáték-függőség. Vagy az, hogy egyszer az életben összejöjjön neki is egy igazán nagy üzlet. De nem elégszünk meg, mert Howard zsidó. Ezen típusú slemil karakter számára pedig csak egyetlen motiváció létezik: az érvényesülés, az elfogadás.

Azon a ponton, ahol élettörténetébe bekapcsolódunk Howard kicsi üzlethelységében két nagy esemény is történik egyszerre: ellátogat hozzá Kevin Garnett (a Boston Celtics kosárlabda-játékosa, önmagát alakítja a filmben), hogy vásároljon valami rém giccseset, de legalább drágát és megérkezik az Etiópiából feketén szerzett, ködarabban bent rekedt fekete opál. Két hatalmas fekete ékkő (az egyik 211 cm, a másik vagy 4000 karát), Howard számára élete meghatározói mindketten, hiszen imádja a kosárlabdát, túlzottan is, éppen az erre feltett sportfogadásai miatt van csávában, és a fekete zsidóktól megszerzett és aukción eladni szánt ritka természeti képződmény segítségével akar kikerülni ebből a csávából.

"Szörnyecskék-aranyláncomat aranyszoborra cserélném!"

Howard nagy lelkesedéssel mutatja be egyik feketét a másiknak és azok annak rendje és módja szerint egymásba is szeretnek. Pontosabban a kő érzelmeiről vajmi keveset tudunk, de az biztos, hogy a kosaras meglát, vagy inkább megérez valamit a kőben, amitől egyfajta amulettként kezdi kezelni azt. Persze nem véletlenül, maga Howard hívja fel a figyelmét a ritka tünemény rejtett szépségére (miszerint az egyidős az univerzummal, így annak teljes története sűrűsödik, tükröződik benne). Bizonyítani nem tudom, de szeretném azt gondolni, hogy azzal az üzleti szándékkal teszi ezt, hogy az aukción a játékos jelentős téttel próbálja majd megszerezni a követ. Számítása bejön, számos fordulattal, kosármeccsel, verekedéssel (Howard szempontjából inkább megveretéssel) és rohangálással később a fekete valóban megveszi az opált. Ezzel Howard rendben is lenne. A nagy üzlet végül is sikerülne, az opálért kapott pénzből mindenkit elhallgattathatna, és még maradna is, nem is kevés.

De Howard ott rögtön, az eladás pillanatában eldönti, hogy felteszi az egészet (élete legnagyobb fogadása) a kosaras következő meccsére. A fogadóiroda oddsai Kevin csapatának győzelmére igen soványak, pont ezért olyan nagy a tét. De Howard tudja, hogy nyerni fognak. Biztos lehet benne. Ő intézte el. Amikor a kosaras megveszi a követ és együtt megnézik a következő meccsre adott csekély nyerési esélyeket, Howard olyan motivációs beszédet tart a sportolónak, amit minden edző megirigyelhetne. A lényege körülbelül az, hogy mégis kinek tartanak ezek téged, fogalmuk sincs, hogy ki vagy és mire vagy képes. Tessék megmutatni, mit is tudsz valójában. Te egy félisten vagy, legyőzhetetlen, a kosárlabda királya, ezek meg hülyék, hogy nem látják. A kő a kosarasnál van, ezért nyerni fog – mondja a hitelezőjének. Valójában azt mondja neki, ez a játékos maga a csiszolatlan gyémánt. Ez az opál olyan, mint ő, tudom, mert olyan, mint én.

Csak ők ketten látják a fekete opál rejtett szépségét, mert mindketten magukat látják a kőben. A gazdag fehérek elit társaságába vágyó fekete sportoló és zsidó gyémántkereskedő azonos vágya ez, a felemelkedés, az elismerés, az elfogadás, a bizonyítás vágya. Ők tudják, hogy nagyok, de azt akarják, hogy az egész világ lássa és elismerje azt. De nem azáltal, hogy olyanná válnak, mint a többségi társadalom, hanem olyan teljesítmény által, ami miatt a fent említett társadalmi csoport kénytelen olyannak elfogadni őket, amilyenek. Egy nagyszerű fekete sportolónak, egy kiváló zsidó üzletembernek.

A küldetés sikerül, a meccset és így a fogadást megnyerik (Howard életének legnagyobb, gigászi nyereménye). A sportoló további sorsáról nyilatkozni nem tudunk, abban azonban biztosak lehetünk, hogy ezen a ponton válik lényegessé, hogy Howard egy slemil. A zsidó nyerhet, a zsidónak lehet igaza, de ettől elfogadás még nem lesz, sőt. Természetesen akad, akinek ez túl nagy szálka a szemében és természetesen az olyan embert szövegeléssel nem lehet meggyőzni, az olyan embernek fegyvere van, és előbb lő, mint ahogy egyáltalán szóba elegyednénk vele.

Persze, mint mondtam, Howard saját balszerencséjének kovácsa, a végkifejlet tehát nem meglepő, mégis csiszolatlan fekete opáljában hajlamos vagyok én is egyfajta zsidó sorsot látni. Az amerikai játékfilmek történetében ez a típusú slemil karakter nagyon is általános és majdnem mindig zsidó. Ennek a karakternek a filmes pályafutása valahol Chaplinnél kezdődik (nincs rá bizonyíték, hogy maga Chaplin zsidó volt, de az általa játszott karaktert – a csavargó figuráját – jellemvonásai miatt zsidónak tekintette a közönség, amiben a művész akkor jól kiaknázható marketing-lehetőséget látott), Woody Allennel folytatódik és napjainkban talán Ben Stiller és Adam Sandler filmjeinél ér véget.

Ilyen karakter A Függetlenség napja című filmben a Jeff Goldblum által játszott híradástechnikai szakértő, a Csak egy kis pánik és a Még egy kis pánik című filmekben a Billy Crystal által alakított pszichológus, Ben Stiller karaktere az Apádra ütök trilógiában, Adam Sandler Az 50 első randi című filmben és hogy egy nőt is említsünk: Bette Midler A stepfordi feleségekben.

Általában sokkal szerényebb, visszahúzódóbb és viccesebb karakterek ezek, mint Howard ebben a filmben, de a fő jellemvonásaik ugyanazok: többnyire alacsony, barna hajú, szemű férfiak, akik rengeteget beszélnek, kiemelkedően jók, tehetségesek valamiben, és minden vágyuk, hogy elismerjék ezt a tudásukat (ehhez általában egy feketével és egy fehér amerikaival kell összedolgozniuk), vagy legalább megszerezzék a nem zsidó nőt. Általában sikerrel is járnak, vagy ha mást nem, de a bőrüket megmentik.

A Safdie testvérek (akik egyébként zsidók) talán úgy látják, a világ kegyetlenebb, mint a XX.-XXI. század fordulója körül, amikor a fent említett filmek készültek. (Vagy egyszerűen csak egy ilyen filmműfajt választottak.) Az ő világukban a zsidó nem nyerhet, nem sétálhat el a naplementébe a hatalmas nyereménnyel, a dicsőséggel és nem utolsó sorban a szépséges, nem zsidó nővel.

Ettől függetlenül Howard boldogan hal meg, életének abszolút legsikeresebb, legtökéletesebb pontján, amikor minden, de minden sikerült végül és végre. És nem a szerencse szeszélyes játéka, hanem az ő eszessége és ügyessége folytán. Ezen a ponton bárki megláthatja zsidósága szürke kavicsában rejtőző, ritka szép, csiszolatlan opált.