FILM - SZÍNHÁZ - VIDEO

Kárpáti Ildikó

"MGM – Mayer's Gantze Mispaha"

Gondolatok David Fincher Mank című filmjéről

2021.01.23.

 

 

Számtalanszor láttam Orson Welles Aranypolgár (eredetileg Citizen Kane) című filmjét. Ha nagyon akarnám, biztos meg tudnám számolni hányszor, de igen nagy szám lenne a végeredmény, tekintve, hogy a kb. 10 éven keresztül a film formanyelvi elemeinek oktatására használtam ezt a művet mozgókép- és médiaismeret tanároknak tartott továbbképzéseken. Igazi állatorvosi ló ez a film ehhez a tananyaghoz, mindent, de mindent tud és használ, amit csak a filmnyelv kifejezni, használni képes, mindent meg lehetett rajta tanítani és ráadásul sem témájában sem kivitelezésében nem elavult, pedig 80 éves mű. Biztos, hogy az amerikai filmtörténet legtökéletesebb alkotása, de valószínűleg az egyetemes filmtörténeti listán is az első ötben szerepel (nálam mondjuk a második), igazi mestermű.

Orson Welles

 

 

Az Aranypolgár úgy szerepel a filmtörténetben, mint egy "one man show": írta, rendezte, a főszerepet alakítja – Orson Welles. Az akkor 24 éves rendező korai nagyjátékfilmje volt, soha többet hasonló szintűt sem sikerült alkotnia. Csak a forgatókönyvért kapott Oscar-díjat. Azt viszont Orson Welles és Herman J. Mankiewicz közösen.

 

 

 

David Fincher

 

David Fincher Mank (ahogy Mankiewiczet mindenki szólította) című filmje arról szól, hogy  valójában Mankiewicz írta egyedül. Továbbá arról, hogyan írta, mikor írta, hol írta, kiről írta és nem utolsó sorban miért írta. Őszintén bevallom, bár az Aranypolgár több jelenetét kockáról-kockára elemeztem igen sokszor, valahogy soha nem merült fel bennem ez a kérdés: miért írták ezt a filmet? Talán mert, - mint minden jelentős alkotás – olyan általános igazságot, olyan minden körülmények között jellemzően emberit ábrázol kiválóan, ami érvényes marad az adott mű keletkezési körülményeinek ismerete nélkül is. Az Aranypolgár megértéséhez nem kell semmilyen háttérismerettel rendelkezni. A Mank című film megértéséhez azonban ezek elengedhetetlenek.

 

 

Leginkább azt kell tudni, hogy ki volt Herman J. Mankiewicz, Louis B. Mayer és William Randolph Hearst, legalábbis az 1930-as években, amikor ez a film játszódik és egyáltalán milyen volt Hollywood (bizonyos tekintetben az egész USA) ebben az időszakban. Persze jelen írás kereteit mindezek ismertetése messze túlfeszítené, mégsem indulhatunk ki csak a Mank című filmben látottakból, mert az messze nem dokumentumfilm.

A film cselekményéből sok minden igaz (olykor a legmeglepőbb dolgok, mint például, hogy Hearst palotájának kertjében valóban volt egy komplett állatkert), de mondanivalója ábrázolása érdekében a forgatókönyvíró (Jack Fincher, a rendező apja) jelentős dramaturgiai változásokat eszközölt a valós eseményeken (például a propaganda filmek készítése felett érzett bűntudat miatt öngyilkosságot elkövető Shelly Metcalf személye kitaláció; míg maguk a hamis híradó filmek nem azok).

Herman J. Mankiewicz

Szóval Herman J. Mankiewicz – hívjuk most már mi is Manknak – az eredetileg német, aztán New York-i majd (részben) hollywoodi zsidó Mankiewicz klán egyik zseniális elméjű, ámde mondhatni túlérzékeny tagja volt. (A Mankiewiczek egyébként szinte napjainkig jelen vannak Hollywoodban és a filmhez kapcsolódó iparágakban. Herman, a filmben is látható öccse Joseph L. Mankiewicz például négyszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró és rendező lett – leghíresebb munkája a Mindent Éváról -, de mindkettejük gyerekei, sőt még azok gyerekei is szinte mind televíziós szakemberek, írók, vagy forgatókönyvírók lettek. Bár akad köztük politikus is…)

Mank túlérzékenysége alatt jelen esetben a más emberek szenvedése, sorsa és problémái iránti mély empátiáját és efölött érzett tehetetlenségének alkoholizmusba fojtását értjük. Fincher komolyan törekszik arra, hogy ilyennek lássuk hősét: Mank próbálja megmenteni Shelly lelkiüdvét (részben felelősnek is érzi magát a történtekért, lévén, hogy ő adta az ötletet Thalbergnek), mélyen megérti az aranykalitkában élő Marion "kitartott szépkislány" életének szomorúságát és magányát (nem olyan nehéz neki, a nő pont olyan kívülálló, mint Mank és pont annyira kiszolgáltatottak mindketten bizonyos "pénzembereknek", továbbá mindketten a maguk királyi udvarának házi bolondjai), pénzt ad a gazdasági válság miatt munka nélkül maradt stúdiómunkásnak (még ha nem is a sajátját, mivel neki egy dollárja sincs).

Sőt, Fincher még egy megható történtet is beilleszt a filmjébe a Mank által megmentett németországi zsidókról, konkrétan egy egész faluról. (Ez egyébként nem igaz, bár a Mankiewiczek valóban segítettek Németországból menekülő zsidóknak, de azért nem ilyen szervezetten és nem ekkora mértékben.) Segítő szándékú kísérletei a filmben viszont csak részsikereket hoznak. Hogy Mank valóban (vagy legalább részben) ettől lett-e alkoholista, azt talán maga sem tudná megmondani, a film viszont ezt a magyarázatot (is) sugallja.

William Randolph Hearst

 

Fontos, hogy Manket egy ilyen együtt érző embernek lássuk, mert így az ő szemével látszik Louis B. Mayer és William Randolph Hearst különösen szívtelennek. Egy filmmogul és egy médiacézár. Kettejük élettörténetében sok hasonlóság van, és persze akad pár különbség is. Ilyen utóbbi például az, hogy Mayer zsidó volt (Lazar Meir néven Oroszországban született), míg Hearst nem. De Manknek ez nem fontos, csak az, hogy mindkettő, a maguk szakterületén egyébként zseniként számon tartott embert egy szörnyetegnek látja. Mank szemében Mayert és Hearstöt éppen az teszi naggyá (értsd: gazdaggá), hogy nem látják a kisemberek (értsd: a beosztottjaik) szenvedését és nem érdekli őket az egyébként tőlük is függő sorsuk (vagy ha látják is, nem vesznek tudomást róla).

 

Louis B. Mayer

 

Van okunk feltételezni, hogy Fincher ezen elgondolása nem nélkülöz némi valós alapot. Mayer köztudottan "sajátos" vezetési stílusának gyakorlása az utóbbi időben számos amerikai stúdióvezető, producer, rendező és médiaszakember bukását jelentette. (Egyébként magyar példát is hozhatunk, Mayer valami olyasmi stílusban vezette az MGM-et, mint Eszenyi Enikő a Vígszínházat.) De a 30-as években, Hollywood felemelkedésekor és aranykorában ez még nem számított. Mayer zseni volt a szakmájában és igazi self-made-man.

Ma azt mondanánk mélyszegénységben élő, bevándorló zsidó család sarjaként 12 éves korától dolgozott, először mozihálózatot, majd filmforgalmazó céget, végül pedig filmgyártó stúdiót alapított szó szerint a semmiből. (Mayer apja, a 19. század végi bevándorlókra jellemző módon, még angolul is alig tudott és semmilyen szakképesítése nem volt.)

De az igaz, hogy az 1924-ben, több cég összeolvadásával létrejövő Metro-Goldwyn-Mayer Stúdiónak maga Mayer tulajdonosa már nem volt, csak alelnöke. (Marcus Loew felvásárolta a Metro – ebben résztulajdonos volt Mayer – és a Samuel Goldwyn által alapított Goldwyn Picturest. Viszont beleegyezett, hogy Mayer nevét a cégnévbe is beillesszék.) Három évvel később az MGM már a legsikeresebb stúdió lett. Miután Loew 1927-ben meghalt, a vállalatot Mayer vezette elnökként még további 24 évig.

Pontosabban kezdetben nem teljesen egyedül. Azt MGM stúdiót 1936-ig együtt vezették Irving Thalberggel. Muszáj megemlítenünk őt is, hiszen fontos figura a Mankben, mivel fontos figura tulajdonképpen még Hollywood mai életében is. (Az Irving Thalberg Emlékdíj ma is a legrangosabb elismerés, amit filmproducer kaphat, mondhatni a producerek Oscarja, de valójában annál is több. Olyan filmproducernek jár, aki sikeresen ötvözi a komolyabb mondanivalóval rendelkező, elgondolkodtató, akár filozofikus filmműfajt a közönségsikerrel, vagyis egyszerűen szólva igazán, de igazán JÓ filmet készít.)

Irving Thalberg

Thalberg német zsidó bevándorlók már Amerikában született gyereke volt. Nagyon fiatalon lett nagyon sikeres a filmszakmában, "The Boy Wonder" – a Csodagyerek, ahogy a háta mögött, majd szemtől-szemben is hívták. (Sietnie kellett, veleszületett szívbetegsége miatt az orvosok max. 30 életévet jósoltak neki. 1936-ban 37 évesen halt meg.) 30-as éveiben meghatározó ember volt a filmszakmában, egy sikerfilmeket gyártó, nagy amerikai filmstúdió működési alapelveit kitaláló figura. Mayernek pontosan ez kellett. Az MGM-et a Csodagyerekkel együtt vezetve ők ketten minimum 100 évre meghatározták Hollywood működésének alapelveit.

A Mayer-Thalberg páros vezette MGM működésének alapelve kb. abban állt, hogy először is pénzesebb nézőkre hajtottak. Vagyis az alsóosztálybeli munkásemberek helyett (vagy mellett) be akarták vonzani a moziba a középosztályt. Ehhez egyrészt elegánsabb moziépületek kellettek (Mayer ezt már mozitulajdonosként meglépte), másrészt meg őket, különösen középosztálybeli nőket (hiszen általában egy értelmiségi családban a nő vásárol, vagyis ő dönt arról, hogy mit vesznek… az egész családnak) akartak megnyerni.

Ennek érdekében kitalálták a sztár-rendszert, bestseller könyvek és sikeres Broadway musicalek megfilmesítését és technikai és látvány-szempontból is igen magas színvonalú kivitelezést. Hogy pontosan mit jelent mindez, elég egyetlen filmet említeni: Elfújta a szél. Mindenki ismeri annyira, hogy nem kell részleteznünk, miért vonzotta a középosztály(beli nőket) ez a film, ahogy a marketingben mondják "a megcélzott réteget" telibe találta. A fenti hármas elgondolás (a sztár, a sztori és a technika – forradalmian új technicolor színtechnika és egyéb újító kameraeszközök használatával) tehát működött: ha az inflációt és egyéb mutatókat is számításba veszünk az Elfújta a szél még mindig minden idők legnagyobb bevételt termelő filmje. (Kb. 4 millió dollárba került és kb. 400 milliót hozott 1939-ben. Ez mai értéken több, mint 3,5 milliárd dollár. Az utóbbi idők szuperprodukciónak rekordja 2,7 milliárd körül mozog, még ha esetükben is figyelembe vesszük az inflációt, akkor is csak az Avatar ér el 3,2 milliárdot.)

Sajnos Thalberg ezt már nem élhette meg, mégis szükséges megemlítenünk, hogy lássuk, mi is az, amit ők ketten Mayerral kitaláltak és évtizedekre (századokra) bebetonoztak Hollywoodban. Mindez azt eredményezte, hogy az MGM volt az egyetlen olyan filmstúdió, amelyik profitot termelt még a nagy gazdasági világválság idején is.

És ezen a ponton visszakanyarodhatunk a Mank című filmhez. Látható benne ugyanis az a jelenet, amelyben a válság idején Mayer könnyek között kéri meg alkalmazottjait, hogy fogadjanak el egy időre 50%-os fizetést, mert ez az ára annak, hogy ne kelljen senkit elbocsátania. (Mellesleg megígéri, hogy amint nyitnak a bankok visszafizeti a kiesést). Emberei pedig könnyek között beleegyeznek. Mank tanúja annak is, hogy mindez Mayer részéről csak ócska színjáték, ő így üzletel. (Mellesleg az elmaradt bért sosem fizette meg.) (Mellesleg mindez nem forgatókönyvírói koholmány, a jelenlévők beszámolója szerint így igaz. És szintén mellesleg teljesen igaz és aktuális jelenleg is a Covid-19 miatt álló mozipiacon.)

Ami igaz, az igaz. Az is igaz, hogy 1937-ben (és az azt követő 9 évben folyamatosan) Louis B. Mayer volt a legnagyobb fizetést magáénak tudható ember az USÁ-ban (ahol ekkor még tartottak a gazdasági válság évei). Ez kb. 1,3 millió dollárt jelent, mai értéken több, mint 23 milliót. Éppenséggel lett volna miből fizetnie…

Mank a filmben tanúja annak is, hogy Mayer műkönnyeket sír Thalberg temetésén is. Szemében Mayert semmi, de semmi emberi nem érdekli és nem hatja meg. Így végtelenül álszentnek érzi Mayer kijelentését, miszerint MGM valójában azt jelenti: "Mayer’s Gantze Mispaha", azaz Mayer Egész Családja.

(Egyébként kétlem, hogy ez a jelenet igaz lehet, Mayer ugyan beszélt jiddisül, de szigorúan csak az otthonában, a stúdióban soha. Bár a munkában zsidóságukat nem hangoztatták, mindegyik zsidó szereplőnkre – Mankiewicz, Mayer, Thalberg – igaz volt, hogy otthonukban még őrizték a zsidó hagyományokat, gyerekeiket zsidónak nevelték. Mankiewicz gyerekei például beszámoltak arról, hogy Széder este Harpo Marx – a közelükben lakó Marx testvérek egyik fele – hogy bohóckodott az ünnepi asztaluknál.)

És akkor még nem is beszéltünk Hearstről. Hála az égnek túl sokat nem is szükséges, mivel elfogadhatjuk, hogy az Aranypolgár nagyrészt róla szól, illetve a Mank című film tekintetében elég csak annyit tudnunk, hogy (politikával sikertelenül próbálkozó) sajtómágnás volt, mérhetetlen vagyonnal, aminek mérhető részét (szinte az egészet) elvesztette a 30-as évek gazdasági válsága alatt. Ebből a szempontból tehát filmünk időpontjában egészen más helyzetben volt, mint Mayer.

Ettől függetlenül azonban kettejük között emberileg, vezetési stílusban, üzleti érzékben, ha tetszik, szívtelenségben nagy a hasonlóság. Ahogy a Mankből is kiderül, elvben igen jó barátok voltak. Már ha ez üzleti szempontból értelmezhető, de az biztos, hogy Hearst nagyon sok pénzzel támogatta az MGM-et (akár például azáltal is, ahogy újságjaiban hirdette a stúdió filmjeit; meg persze befizette egy-egy főszerepre mérsékelt tehetségű, ámde szép barátnőjét, Marion Davist). Hearst 20 évvel volt idősebb Mayernél, akit fiának szólított és számos baráti (üzleti) tanáccsal látott el. Ebben az időben az USÁ-ban még egy hozzájuk hasonlító életpályájú, tehetséges üzletember zseni akadt: Henry Ford.

Az autógyárost pedig csak azért rángatjuk bele ebbe az immár igen sokszereplős történetbe, mert a Mayer-Hearst-Ford triumvirátusban akad még valami közös: mindhárman (igen, a zsidó Mayer is, sőt Thalberg is) erősen szimpatizált Németországgal és a hitleri politikával. Vélhetően leginkább üzleti okokból a magánvagyont és a nemzeti érdekeket védő Republikánusokat támogatták és szívvel, lélekkel jobbra húztak politikai nézeteik tekintetében. (Egyébként Hearst a náci Németország "megsegítése" okán tette híressé sajtóorgánumai segítségével az utóbbi időkben ismét leporolt "America first" szlogent, de ennek történetébe most nem megyünk bele.)

Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy a zsidó Mayer náci volt, a 30-as évek közepén még sok fogalma nem lehetett arról ez mit is jelent és hogyan fog végződni. Hearstnek és Manknek lehetett némi sejtése, mivel előbbi 1934-ben interjút készített Hitlerrel, utóbbi pedig Hollywood előtt a Chicago Tribune berlini tudósítója volt, de nyilván a jövőt ők sem látták előre.

Mindezt összevetve tehát adott egy Mankiewicz nevű ember, aki munka- és olykor baráti viszonyban van egy Mayer és egy Hearst nevű emberrel, akik nagy tőke adta hatalmi pozícióban élnek és olykor visszaélnek azzal, közben szemérmetlenül és gátlástalanul gázolnak át a kisembereken.

Újságírók és filmkritikusok szeretik azt írni, hogy Mank egyfajta árulásként, bosszúból, leleplezésként, rosszallását kifejezendő írta meg (elsősorban Hearstről) az Aranypolgárt. Amennyiben a filmes szakember zsidó, még azt is szereti gondolni, hogy Mank azért haragudott meg Hearstre, mert az náci-szimpatizáns volt. Fincher filmje okként azt sugallja, hogy az emberek ilyen mértékű politikai (vagyis üzleti) célú manipulálása (a demokrata jelölt elbuktatása hamis propagandafilmek által) már sok volt Manknek.

Ugyanakkor, ha igazán megnézzük az Aranypolgárt láthatjuk, hogy a fentieknek nyomát sem találjuk benne. Az Aranypolgár, Mr. Kane jelleme, személyisége, külső és belső világa a pénz adta hatalomtól torzult, de mégis szánni való ronccsá teszi. Kane elviselhetetlen ember, de nem gonosz. Bár Hearst igen megharagudott rá, az Aranypolgár valójába nem fest rossz képet róla, annyira rosszat biztosan nem, mint a Mank című film.

Mankiewicz szemében Mayer és Hearst egyforma, nem számít, hogy az egyik zsidó, a másik nem. Forgatókönyvének eredeti címe: American ("Az amerikai"), azaz a self-made-man (tündöklése és bukása – tehetnénk hozzá). Szerinte ez egy embertípus, a tehetséges és gazdag, sikeres üzletember, ugyanakkor érzelmi és emberi roncs sztereotípiája, akivel ugyanúgy együtt érez, mint egy ilyen főnök "áldozataival". Mank pont úgy sajnálja ezeket az embereket, mint a Németországból menekülő zsidókat, vagy az aranykalitkában élő Mariont. Bár korábban talán azt hitte, a pénz boldogít, megismervén ezeket az embereket közelebbről meglátja a kudarcok, a magány, a visszautasítás okozta általános emberi szenvedést. (És nem haragszik meg rájuk, mert ezek miatti frusztrációjukat olykor más emberek sanyargatásában élik ki.)

A Mank című filmben Mank talán akkor jut arra az elhatározásra, hogy megírja az Aranypolgárt, amikor Hearst egy buliján tett, igen rosszul sikerült látogatása végén Hearst kikíséri, és közben elmeséli neki a kintornás majmának példázatát.

Ezt a teátrális kikísérést egy hosszú jelenet előzi meg, amiben Mank vendégei előtt beolvas a sajtómágnásnak. Attól azonban akkor választ nem kap, kap viszont Mayertől. A filmmogul arról tájékoztatja Manket, hogy nem beszélhet így azzal az emberrel, akitől a fizetése felét kapja. Hearst szerény kézmozdulattal próbálja leinteni Mayert, aki viszont dühödten távozik. Majd ezután előkerül a kíntornás és az ő majma.

A példázat által Hearst kb. azt mondja Manknek, hogy habár a majom a kintornához van láncolva és így foglya a kintornásnak, mégis ez utóbbi éppen annyira kiszolgáltatott a majomnak, mint az neki. (Hearst a majom gondolatait idézi: "Ha úgy döntenék, hogy nem táncolok, ez a nyomorult utcazenész éhezne. De minden esetben, amikor úgy döntök, hogy táncolok, minden esetben, játszania kell. Akár akarja, akár nem.") Így aztán az már a majomra van bízva, hogy a helyzetét milyennek is ítéli meg (ő a kintornás foglya, vagy éppen a főnöke)

Az én olvasatomban ez hármójukra vetítve azt jelenti, hogy Mank tévedett, amikor azt hitte, hogy a kintornás Hearstnek Mayer a majma, ő maga pedig Mayer majma. Valójában (részben) Mank is Hearst majma (anyagi függőség okán). Legalábbis Mayer azt hiszi, hogy erről világosítja fel Manket. Hearst azonban próbálja leinteni, mert tudja, hogy ez így nem igaz. Tudja, hogy valójában ez rá nézve megalázó információ. Hiszen azt mondja Mayer ezzel: itt vagyunk a válság közepén, ugyan nekem van pénzem, ennek az embernek meg itt már nincs annyira, mégis el tudom érni, hogy még a te szerencsétlen fizetésedet is részben ő állja. Valójában én vagyok a főkintornás és egyik majmommal szponzoráltatom a másikat (a lényeg, hogy nekem ne kerüljön sokba). Vagyis ez itt nem Hearst birodalma, hanem Mayer’s Gantze Mispaha.

Mank ebből megértheti, hogy Mayer éppúgy kintornásnak érzi magát, ahogy Hearst is majomnak. Ezt jelenti "Mayer Egész Családja": mindenki kintornás és majom is egyúttal, mindenkit aranylánc köt mindenkihez, nem igen számít, hogy ki adja a zenét és kinek kell rá táncolnia. Főnök és beosztott, szegény és gazdag, fogoly és fogva tartó mind mind függő viszonyban vannak egymással. Olyan függő viszonyban, ami csodálatos módon valójában egyenlővé teszi őket. Az eddig gonosznak hitt, szívtelen gazdag ember valójában csak egy éppen olyan szánni való szerencsétlen, mint ő maga. És végül erről az általános érvényű, ámde kitalált személyről Herman J. Mankiewicz megírja az Aranypolgárt.

 

A film adatai:

Mank

amerikai életrajzi dráma, 131 perc, 2020;

forgatókönyvíró: Jack Fincher
zene: Trent Reznor, Atticus Ross
operatőr: Darius Khondji
rendezte: David Fincher

szereplők:Gary Oldman (Herman Mankiewicz,
Tom Pelphrey (Joseph Mankiewicz),
Amanda Seyfried (Marion Davis),
Arliss Howard (Louis B. Mayer),
Charles Dance (William Randolph Hearst),
Grace Van Patten (Eliza),
Tom Burke (Orson Welles),
Tuppence Middleton (Sara Mankiewicz);

Netflix bemutató: 2020. dec. 4.

 

 

 

FEL