Kárpáti Ildikó

"Ma délután együtt halunk meg"

Gondolatok Benjamin Martins: Sötét óra című filmjéről

2022.11.21.

 

1942. december 10. éjjelén Jochen Klepper német író, költő és újságíró, feleségével és nevelt lányával együtt berlini otthonában öngyilkosságot követetett el. Klepper protestáns volt. Felesége, Johanna (leánykori nevén Stein) és fiatalabb mostohalánya, Renate azonban zsidó.

A Sötét óra című film erről az egy éjszakáról szól és persze arról a helyzetről és a helyzet okozta dilemmáról, ami ezt a három embert ehhez a tetthez vezette. Ráadásul találgatnunk sem kell különösebben, hogy profán legyek, arra vonatkozóan, hogy „mire gondolt a költő”, mivel a fentnevezett költő naplót vezetett és annak lapjaira az utolsó bejegyzést nem sokkal halála előtt írta. A címben részben idézett szöveg teljes egészében így hangzik el a filmben: „1942. december 10., csütörtök. Ma délután lesz a tárgyalás a biztonsági szolgálatnál. Most halunk meg. Ez is Isten döntése. Ma délután együtt halunk meg. Az utolsó órákban felettünk van az áldását adó Krisztus képe, aki velünk van. Ebben a tekintetben ér véget az életünk.”

 

Mindez nem különösebben költői, inkább tényszerűen pontos minden értelemben. Klepperék vízumért folyamodtak a két nő részére, amelynek ügyében az egyébként az akkori hatalom által elismert és méltatott költő aznap reggel kihallgatásra ment a biztonsági szolgálat vezetőjéhez, Adolf Eichmannhoz.

A kérelmet – ahogy arra mindenki számított – Eichmann elutasította, így Klepper hazasétált feleségéhez és lányához, akik biztosították arról, hogy a döntés nem számít, véghez viszik, amit már egy éve elterveztek. Felvették vasárnapi ünnepi ruhájukat és valóban együtt haltak meg a december 10-ről 11-re virradó éjszakán.

Ez a film egyszerű, színpadias szerkezetű és kivitelű film, összesen két helyszínen (Eichmann irodájában és Klepperék lakásában) játszódik, és a két helyszínen három párbeszédnek és abban tárgyalt dilemmának lehetünk tanúi. Klepper először Eichmannal beszél, majd egy kedves barátjukkal, akinek átadja naplóját és egyéb fontos dokumentumait, végül pedig önmagával, vagy Istennel, vagy az Ördöggel, ahogy tetszik, minden esetre egy belső lelki vívódást is láthatunk.

Mint mondtam, Klepper nem volt zsidó sőt, nagyon is mélyen hívő keresztény, zsidó felesége szintén kikeresztelkedett. Dilemmái és döntése így voltaképpen nem is kellene, hogy érdekeljenek minket, de éppenhogy nemzsidósága teszik érdekessé. Olyan ez a helyzet, mint egy középkori moralitásjáték, amiben az Isten és a Sátán harcol az Emberért, vagy az ember felett. Vagyis Klepper esetén keresztül azt láthatjuk, hogy a zsidóság megkülönböztetése, meghurcolása és végül elpusztítása milyen erkölcsi helyzetbe állítja magát az Embert, nem konkrétan a zsidókat, hanem az Emberiséget önmagát.

 

Eichmann arról biztosítja Kleppert, hogy ha megszabadul zsidó feleségétől, akkor onnantól kezdve a világ legszabadabb embereként írhat, alkothat, élhet, jó német keresztényként hozzá sem nyúl a hatalom. Ráadásul esetében ez a megszabadulás nem is különösképpen nehéz, hiszen az állam elintéz mindent, a faji törvények értelmében még elválnia sem kell, a házasságot semmisé nyilvánítják, így Kleppernek semmi dolga ezzel. Eichmann számára ez rémisztően egyszerű és egyértelmű is egyben, hiszen szerinte egy paraszt is szeretheti a haszonállatait, de attól még levágja őket, ha kell.

Klepper viszont azt sem érti miről beszél. Számára nem felmerülő, megfontolásra érdemes alternatíva a feleségétől és lányától való szabadulás. Egyszerűen nem fér a fejébe ez a gondolat, nem tudja őket önmagától különbözőnek tekinteni, nem is érti hogyan is választhatnák szét őket. Számára egyértelmű, ha a sikerül elutazniuk, akkor velük megy, de ugyanilyen világos az is, hogy ha halálra ítéltetnek, akkor is velük megy. Ebben szerinte nincs választás. Vallásos ember és szerinte, amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza, elsősorban. Másodsorban meg Eichmann kérdésére, hogy akkor ő most inkább német vagy inkább keresztény (merthogy úgy tűnik, ha a fenti vallási logika alapján ragaszkodik a feleségéhez, az összeférhetetlen azzal, hogy jó német is legyen egyben), csak azt tudja válaszolni, hogy „elsőként ember vagyok”.

Na ez meg Eichmann számára felfoghatatlan, így módosít a kérdésen: „maga német vagy mélyen belül zsidó?” „Nem vagyok zsidó.” – hangzik a válasz és rá a várható replika Eichmann részéről: „Majd én eldöntöm, ki a zsidó és ki nem az.”

Ezzel ez a vita le is zárult, Klepper számára világos: ebben a világban az ő mércéjével (a normális mércével) mérve nem lehet többé embernek maradni, választani kell, de nem csak zsidóság és nem zsidóság között, hanem aközött is, hogy az ember német vagy keresztény (Klepper számára a németség ezen eszméje összeférhetetlen a kereszténységről alkotott eszméjével); és végsősoron arról, hogy ember tud-e maradni (sőt, a felesége és a lánya, tehát a zsidók is emberek tudnak-e maradni) vagy a továbbiakban vagy német, vagy keresztény, vagy zsidó lesz-e.

A barátjával való párbeszédben a fenti dilemma folyamányaként meghozott döntését kellene megmagyaráznia. Számára a helyzet elég logikus: ők családilag (mert ebben már a feleség és a lány döntése is benne van, ezt már együtt határozták el), minden áron emberek akarnak maradni, ha ez nem lehetséges, akkor méltóságos, maguk által választott és elrendezett halált halni, vagyis nem kívánnak tovább létezni egy olyan világban, ami a fenti dilemma elé állítja őket.

Voltaképpen ez érthető, mégis, ezt meg barátjuk nem érti. Próbálkozik minden elképzelhető, és valóban, a zsidók által elképzelt és sok esetben meg is valósított lehetőséggel, hogy szökjenek el, meneküljenek, vagy bujkáljanak (erre a célra felajánlja a saját lakását is), meg ami még lehetséges, vagy legalábbis annak tűnik. A jószándékú és aggódó barát – aki egyébként teljesen érthető módon képtelen felfogni és elfogadni, hogy barátai elbúcsúznak éppen tőle és nem egy nyaralásra, hanem az utolsó útjukra készülnek – nem érti, hogy ha bármely fentit is cselekednék, azzal a felmerülő lehetőségek közül valójában Klepper a zsidóságot választja.

Nem mintha a költőnek derogálna zsidónak lennie, csak számára éppen az a lényeg, hogy a nácik által felkínált választási lehetőségek közül, miszerint lehet valaki vagy német, vagy keresztény, vagy zsidó, ő egyiket sem kívánja választani, mert azzal beleegyezne abba az elvi lehetőségbe, hogy ezek szétválaszthatók, sőt összeférhetetlenek. Ha zsidó feleségével ő zsidóként kezd menekülni (vagy akár Auschwitzba menni), azzal elismeri azt, hogy a hatalomnak jogában áll ilyen döntést hozni, azt elfogadja, mivel annak tükrében cselekszik.

Klepper családja azért határozta el közösen, hogy kilépnek ebből a földi világból, mert úgy látják, számukra a halál, Eichmann konkrét döntésétől függetlenül is, mindenképpen elrendeltetett. Egyszerűen nem akarnak közös levegőt szívni egy olyan emberiséggel, ami őket nem fogadja el emberként. Egyáltalán nem akarnak élni egy olyan emberiségben, amely egyáltalán el tud gondolni olyat, hogy egyes tagjai másmilyen, kevésbé értékes emberek, ez semmilyen valódi emberi eszmével az ő mércéjük szerint nem lehet elfogadható, sem zsidóként, sem keresztényként, sem németként, sem semmiként. (Ahogy azt Klepper lánya megfogalmazza, úgy élni, hogy félünk a deportálástól pontosan ugyanaz, mintha deportálnának. És igen, azzal a tudattal élni, hogy hagytam egyedül meghalni, meggyilkoltatni a feleségemet, ugyanolyan, mint úgy élni, mintha én magam gyilkoltam volna meg. – Ezt ugyan mi mondjuk ki Klepper helyett, de jogosan, mivel ilyen alapon elképzelhetetlen számára a feleségétől elválasztott lét.)

 

Ezen a gondolatmeneten keresztül Klepper magával az Istennel kerül tehát dilemmába. Naplójának tintájából életre kelő fekete köpenyes férfi persze inkább az Ördög látszatát kelti, de azt hiszem ez Klepper utolsó megkísértése, valódi, belső lelki tusája. A sátáni érv persze világos és logikus: te hiszel Istenben, abban, hogy minden az ő elrendelése alapján történik és mint ilyen minden helyesen és megfelelően történik úgy. Az általad megismerhetetlen, de megismerhetetlenségében elfogadható isteni döntés elrendelte a halálodat. Miért nem várod ki szépen? Miért nem bízod magad az isteni tervre, miért nem járod végig azt az utat, amit elrendelt? Vagyis: honnan veszed a bátorságot, hogy átvedd az Örökkévaló szerepét és te döntsél a halálod felől?

Klepper erre lényegében azt válaszolja, hogy ő nem az isteni döntéssel nem tud együtt élni, hanem az emberekével. Úgy tekinti a helyzetét, mint Ábrahám tekintett Izsákra, amikor Isten a feláldozását kérte tőle. Klepper úgy gondolja, Isten próbatétel elé állította, képes-e a hitéért az áldozatra, éppen pont azért, mert ő nem zsidó. Ha zsidó lenne, meghalna mindenképp, mivel nem az, választhat, hogy valódi, Istenhez méltó erkölcsű ember marad-e, akár saját maga feláldozásán keresztül is.

Vagyis a költő logikája szerint a nácizmus az egyetemes emberi erkölcsből való teljes kilépést jelenti, így a fekete köpenyes férfi kérdése nem értelmezhető. A helyzet, ami döntés elé állította, kívül áll azon a morális rendszeren, amelyben a kérdés megfogalmazódik. A náci Németországban semmilyen isteni értékrend nem érvényes többé, itt semmi nem történhet Isten döntése vagy elrendelése szerint. Az emberiség kilépett az isteni elrendelés védőburka alól és Klepper és családja valójában csak visszalépni szeretne abba.

Kleppernek, azaz magának az Embernek három kérdést tettek fel: Miért nem hagyod magára a felebarátodat, hiszen nem kell felvállalnod a problémáját, az az ő sorsa, nem a tiéd, miért foglalkozol vele? Ha mindenképp vállalni akarod a felebarátod problémáját, akkor miért nem osztozol a sorsában, leszel te is zsidó és viselkedsz zsidóként, vagyis miért nem menekülsz, bujkálsz vele együtt? Ha semmiképp nem akarod elhagyni felebarátodat a bajban, de vállalni sem akarod a sorsát, akkor miért akarsz egyáltalán bármit dönteni, miért nem hagyod, hogy az Isten elrendezze az ügyedet, ahogy ő akarja?

A költő (az Embernek megmaradt ember) mindhárom kérdésre ugyanazt a választ adja: ha ezek a kérdések egyáltalán felmerülhetnek, akkor megszűnt az a morális rend, amelyben hittük, hogy élünk. A világ és benne az emberiség kifordult a sarkából, valamiféle bálvány vagy sátán uralma alatt cselekszik, ebben az új világrendben nincs hova menekülni, nincs milyen sorsot vállalni, nincs miről dönteni, csak egyet lehet tenni: kilépni belőle. Pontosabban visszatérni az egyetlen igaz Istenhez.

„Most halunk meg. Ez is Isten döntése. Ma délután együtt halunk meg. Az utolsó órákban felettünk van az áldását adó Krisztus képe, aki velünk van. Ebben a tekintetben ér véget az életünk.”

A végkifejlet felé haladva a filmben Klepperék szegényes lakása egyetlen szobájának falai folyamatosan egyre szorosabbra zárulnak, végül koporsóvá szűkülnek a három ember körül. A család a falon lévő feszület előtt, a földön fekve hal meg, Isten oltárára helyezett áldozatként.

Klepperék rengeteg altatót vettek be és kinyitották a gázcsapot. A film utolsó képén egy teljesen üres, szűk, kopár falú szobában, mintegy koporsóban, mint egy gázkamrában, de nem lesoványodott és elgyötört, hanem ünnepi ruhában fekvő embereket látunk. Csak a feszület árválkodik a falon. A Holocaust áldozatai (természetesen Klepperék is annak tekinthetők), így haltak meg, Isten tekintetében és kegyelmében. A gázkamrában Isten velük volt, és talán velük is halt meg. A külvilágban nemcsak, hogy nem volt jelen, hanem arról tekintetét és áldását is régen levette.

 

A film itt megtekinthető: https://onvideo.hu/video/157319105/sotet-ora-online-teljes-film-2021/