FILM - SZÍNHÁZ - VIDEO

Kárpáti Ildikó

A megtalált transzport

Gondolatok Saskia Diesing: Az elveszett transzport című filmjéről

2023.02.14.

 

„Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban.” [1] – Ez jutott eszembe elsőre, miután megnéztem Az elveszett transzport című filmet. A film cselekményének kiindulópontját és egész lényegét ugyanis az adja, hogy egy koncentrációs táborból szabaduló holland zsidó, egy náci német diák és egy orosz mesterlövész kerül egy kis német falu nagyobbacska házának, közepes méretű ebédlőasztalához. Orosz hússaláta azonban nincsen. Semmilyen nemzetiségű étel nincsen és ez sokkal inkább a konfliktus forrása lesz, mint bármi más komoly érdekellentét a fenti három személy között, lévén, hogy ez a konyhai találkozásuk 1945-ben történik.

Ellenben mind a hárman nők. Akik szerelmi háromszög helyett inkább valamiféle „gyilkolási” háromszögbe kerülnek, hiszen adott politikai és földrajzi körülmények között a nácinak meg kéne ölnie a zsidót, és megvédenie magát az orosztól, az orosznak meg kéne ölnie a nácit, és lehetőleg megmenteni a zsidót, a zsidónak meg kéne védenie magát a nácitól… majd utóbb kiderül, az orosztól is. Mindenkinek van oka tehát szinte mindenkire lőni, de legalábbis nem bízni senkiben az biztos. Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Megmentik egymást, többféle értelemben is, anélkül, hogy megszeretnék vagy egyáltalán megismernék egymást, és így emberek maradnak egy embertelenné vált világban is.

A három nő találkozása egyszerre abszurd és persze közben adott körülmények között akár valóságos is lehet. 1945 áprilisában a vesztüket érző németeket három, zsidó foglyokkal tömött vonatot indítottak útjára a Bergen-Belseni koncentrációs táborból, mint utóbb kiderült annak felszabadítása előtt csak pár nappal. A legyengült, éhező, és többnyire tífuszos zsidók a vagonokban ezúttal váltságul kellett volna szolgáljanak, a náci tisztek túszként szándékoztak volna felhasználni őket. Azonban a szövetségesek gyorsabbnak bizonyultak és két vonatot felszabadítottak, egy azonban „elveszett”. Az akkor már céltalanul valahol Németországban sodródó, majd vezeklő vonatot és utasait (két hét kínkeserves utazás után) végül magukra hagyták a menekülő nácik és az orosz hadsereg talált rájuk Tröbitz, egy pár száz lakossal bíró német falu közelében.

A vonat utasait az oroszok a faluba kísérték, az ottani lakosságot pedig a betegek ellátására, szállás és ameddig volt élelem, annak átadására és a halottak eltemetésére utasították. Mindez persze nem csak a táborból menekülő zsidókra, hanem magukra az orosz katonákra is vonatkozott. Lévén, hogy a vonat utasaival a tífusz is megérkezett a faluba, az oroszok azt karantén alá helyezték, ezzel meghosszabbítva az immár közös zsidó-orosz-német szenvedést. Sokan haltak meg Tröbitzben, zsidók is, oroszok is, németek is. Az oroszoknak semmijük nem volt, se élelem, se gyógyszer. Ezekből azt a keveset, amit a német faluban találtak igen gyorsan felhasználták. Viszont volt fegyverük. Pontosabban náluk volt a fegyver.

A zsidók szempontjából a helyzet kísértetiesen hasonlított a korábban megéltekhez, megint bevagonírozták őket, megint megérkeztek valahová, ahol nem volt élelem, ahol betegek lettek, ahol levágták a hajukat (ezúttal a tífuszt terjesztő tetvek miatt), ahol megint németek voltak és végül, ha most nem is táborba, de karanténba zárták őket.

A német falucska lakosai meg hithű és elkötelezett nácik voltak ugyan, de valójában Hitler éppen olyan távol állt tőlük, mint a zsidók vagy az oroszok, legalábbis a vonat érkezésének napjáig.

 

Így találkozhatott volna össze akár a valóságban is ez a három nő és ilyen körülmények között kellett kezdeniük valamit egymással. A Maslow-féle szükséglet-hierarchia piramis szerint amíg az ember alapvető szükségletei, úgymint például ételhez, alváshoz, menedékhez jutás nincs kielégítve, addig nem fog emelkedettebb szférákban gondolkodni és cselekedni. Márpedig nincs étel és a három nő viszonylatát kezdetben ez határozza meg.

Az orosz katona megöli a náci lány anyját, alapvetően élelemért, később ugyanennek a háznak a pincéjét fosztja ki a zsidó nő is. Mivel a német hentesbolt és kamrájának kifosztásával ideiglenesen legalábbis mindenki jól van, mármint ami az oroszokat és a zsidókat illeti, ők elkezdenének szintet lépni mind cselekedetben, mind gondolkozásban, azonban elfelejtenek enni adni az addigra már éhező német náci lánynak. Így az némi élelem fejében feljelenti a zsidó lány bújtatott beteg férjét az oroszoknál (akik a tífusz megfékezése miatt a templomba gyűjtik a lázas betegeket).

A férfit, bár minden bizonnyal belehalna a tífuszba, technikailag mégis a náci lány ezen tette és végül az orosz nő által kivitelezett eutanázia teszi el láb alól. Igen, az orosz lány végül egy párnával megfojtja a férfit, paradox módon akkor már azért, hogy legalább a feleségét megmenthesse.

Az orosz katona ugyanis megtudja, hogy hazája összegyűjteni szándékozik a zsidók közül a számukra értékeseket, vagyis mérnököket, orvosokat, értelmiségieket, hogy ezúttal Moszkvába deportálva őket velük építtessék újjá háború sújtotta birodalmukat. Vagyis a zsidók közül, aki nem hal meg a tífuszban, az jó eséllyel majdnem ugyanott folytathatja majd, ahol a németek abbahagyták, csak ezúttal az oroszok markában. Az orosz nő ezért segíteni akar pár holland zsidónak elmenekülni, ami a karantén miatt nem olyan egyszerű. A férfi beleegyezésévél végül azért rövidíti meg szenvedéseit, hogy annak felesége elszökjön végre a zárlat alatt lévő faluból és így hazajusson (haldokló férjét nyilván nem hagyná ott).

Az orosz a szökést is segíti, de mégsem ér célt végül, mivel a holland zsidó nő visszafordul, hogy – addigra már a néző elfogadja hihetőnek, hogy miért, még ha így leírva a cselekményt furán hangzik is – ápolja és megmentse a tífuszban betegeskedő náci német lányt. Ez a megmentő akció sikerül, és végül a zsidó nő a felszabadító amerikai hadsereggel indulhat el hazája felé.

Ez a három nő nem csak technikailag árulja el és menti meg egymást különféle konstellációkban, hanem mindezek hatására mindannyian egyfajta ideológiai, világnézeti utat is bejárnak. Ez persze a náci lány esetében a legnyilvánvalóbb és leglátványosabb.

Bár hozzá kell tennünk, egy kb. gimnazista lány esetében a náci elköteleződés egyértelműen a szülei sugallatára van, de ettől még pusztán az ő hiányuk (meggyilkoltatásuk) okán még nem omlana össze. Össze attól omlik, hogy a lány valós helyzetekbe kerül és igazi zsidókba ütközik.

Hogy ez az ideológia nem arról szól és ez a világ nem az hely, aminek eddig hitte, nagyon szépen kifejeződik két jelenetben is: amikor egyszer csak, minden aktuális ok vagy felszólítás nélkül leveszi nappalijuk szobafaláról a méretes Hitler-portrét és diszkréten elsüllyeszti a szófa mögött. És látványosan abban a jelenetben, amikor a tífusz okozta magas láztól vezérelve puszta kézzel tépi le hálószobájuk horogkeresztes mintás tapétáját a falról.

A világképe a zsidó nőnek is némiképp megrendül, de legalábbis megváltozik, mikor kénytelen felfedezni a Hitlerjugend egyenruhája alatt a zavart, ártatlan és szebb jövőt érdemlő, félő, remegő, éppen csak árvaságra jutott, gyámoltalan kislányt. Lehet mondani, hogy megsajnálja, még azután is, hogy elárulta őt, mert akkor már nem tud mást látni benne is, mint a háború és a hitleri eszmék szinte ugyanolyan áldozatát, mint ő maga.

Az orosz nő számára sem lesz ugyanaz a hely többet a világ. Ő ugyan nem elvakult ideológiai hittel érkezett a frontra, hanem egyszerűen a személyes bosszú vezérli, feltett szándéka minimum 200 németet meggyilkolni, de azt már nem tudja nézni, hogy a német lányt az orosz katonák megerőszakolják, megmenti őt tőlük, a sajátjaitól tehát. És kicsempészi a karanténon kívülre a három hollandot, csak mert nem tűrheti, hogy most saját hazája kínozza őket tovább.

Vagyis egyszerűen mondva hármuk találkozásának az a következménye, hogy sem a zsidó, sem a német, sem az orosz nem tudja többet merre is van arccal előre, pedig az napnál is világosabbnak tűnt nem sokkal ezelőtt. Pár nappal korábban a zsidó biztos volt benne, hogy a nácik gonoszak, a német abban, hogy Hitler jó, az orosz pedig azt hitte, a hazáját akarja szolgálni. Miután az elveszett transzport felbukkan a falu határában és az oroszok megtalálják, pár nap alatt mindez megváltozik. A három nő olyan helyzetbe kerül, amitől úgy megváltozik a világ, hogy jól bevált és dédelgetett eszméik nem adnak útmutatást többé. Így belső igazságérzetük és lelkületük szerint kénytelenek cselekedni, ebben a világban pedig csak adott helyzetek és konkrét emberek vannak, nem ideológiák.

A filmben elhangzó utolsó mondat csak ennyi: „Danke schön” – az egykori náci német lány mondja az amerikai teherautóra felszálló zsidó nőnek. Feltehetően úgy érti, köszönöm, amit értem tettél. De a lány nagy valószínűséggel túlélete volna a tífuszt akkor is, ha az asszony nem jön vissza ápolni őt.

Úgyhogy ez a köszönet nem erre vonatkozik, legalábbis a néző nem feltétlenül így érti. Értheti valahogy úgy is, hogy a lány arra utal, sosem láthattam volna meg a valóságot, sosem értettem volna meg a háborút és az ideológiát, amiben élek, ha téged és a te történetedet, személyiségedet meg nem ismerem, veled nem találkozom, Köszönöm, hogy kiszabadítottál abból a szűk és naiv látókörből, ami egy német faluban nekem adatott. Az orosz is mondhatná, sőt a zsidó is mondhatná ezt.

De legfőképpen a néző mondhatja ezt, mert az ő világképe is mindenképp tágulhat ettől a filmtől. A Holocaust-túlélők történetét, a II. világháború kevéssé ismert, rejtett történeteit, mint amilyen az elveszett transzport esete is, ezért érdemes elmesélni, megismertetni. Nem is feltétlenül a konkrét eset ismeretéért, hanem hogy újra és újra figyelmeztessen arra, az élet nem fekete vagy fehér. És lehet, hogy a történelmet ideológiák határozzák meg, de konkrét emberek a szereplői, a parancsokat ők hajtják végre, és így a kivitelezés az elképzeléstől lehet, lehetett és konkrét esetekben az is: igencsak eltérő.


[1] Rejtő Jenő: Három testőr Afrikában

 

 

A film itt megtekinthető: https://onvideo.hu/video/157325661/az-elveszett-transzport-online-teljes-film-2022/

 

A film adatai:

Az elveszett transzport (Lost transport)

holland történelmi dráma, 105 perc, 2022; korhatár: 12

rendezte: Saskia Diesing

főszereplők: Hanna Van Vliet (Simone), Eugénie Anselin (Vera), Anna Bachmann (Winnie), Bram Suyker (Isaac);

 

 

 

FEL