Kőháti Zsolt
Időzíthető histéria
Beregi Oszkár naplójegyzete a némafilmről,
Az arany ember forgatásáról
1919. I.20.
http://www.filmkultura.hu/regi/articles/prints/beregi.hu.html
2022.03.07.
Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában a Beregi-hagyaték Fond 100/73-as tételeként egy keményfedelű, gépelt színdarab-szövegkönyv található. A belső címoldal kitépve, a mű vélhetőleg nem Beregi Oszkár valamelyik szerepét tartalmazza. E füzet lapjainak beíratlan hátoldalára 1918/19-es följegyzéseket rótt az akkor már neves színművész ceruzával, tollal, nehezen olvasható, nagy betűivel. Idézetek ezek, olykor ismeretlen forrásokból, de főként a korszak általános horderejű és/vagy személyes érvényű eseményeit rögzítik naplószerűen. A helyesírás némi korrekcióival, a nyilvánvaló elírásokat kiigazítva, a szerző stílusjegyeit maradéktalanul megőrizve adjuk közre a becses dokumentumot.
Előadták az "Arany ember" filmet.1 Én nagyon élveztem. Nem azért, mert alakításommal meg lettem volna elégedve, ennyire még nem jutottam. A filmezést különben is legfőképpen azért szeretem, mert látom hibáimat.2 Mi, színészek sajnos csak ilyenkor látjuk magunkat, ilyenkor vesszük észre, hogyan is kellett volna csinálni! Mikor először láttam magamat filmen,3 megrémültem. Hogy lehet, hogy ez a nézőknek tetszik?! Néha egy-egy villanás, amikor azt merem magamnak mondani, na ez jó, de különben, az egész, jaj, de röstellem! Pedig az Arany embert egyik legjobb filmrendezőnk, Korda Sándor csinálta a Corvin filmtársaság számára, és a díszleteket Márkus László, a kitűnő tervező rajzolta, a szerepeket nagyon jó színészek - Lenkeffy Ica, Berki Lili, Makay Margit, Fáy Szeréna, Rajnay, Bartos, Kürti József, Horváth Jenő - játszották, de hát hol van ez az én elképzelésemtől! Különben is, úgy látom, a filmen másképp kell a színésznek játszani, mint a színpadon. Egyelőre. Mert lehetetlennek tartom, hogy ne tökéletesedjen a film technikája! A világítás elégtelenségéről nem is szólok. A legjobb rendezés mellett is ki vagyok szolgáltatva a világosítónak és a fotografusnak. Ha a reflektorok - ördög vitte volna el, aki az ívlámpákat kitalálta - nem jó helyen állnak, nem ismerek magamra, ha a fotografus lassan forgatja a felvevőgép fogantyúját, rohanok, ha gyorsan forgatja, cammogok, a fejemet úgy kapkodom mintha vitustáncom lenne, vagy úgy, mint valami holdkóros. De hát ez nem fontos. A közönségnek tetszik, és így a vállalkozó szempontjából minden rendben van. És a közönségnek tetszik.
Minden előadás zsúfolásig megtelik, sőt még tapsolnak is. Furcsa érzés, sohase tudok tőle szabadulni. Lenn ülök a nézőtéren, látom magamat a színpadon, sőt már megpróbáltam - nem meggyőződésből - tapsolni magamnak.
A tájfölvételek igazán minden dicséretet megérdemelnek. Az al-dunai rész majdnem olyan szép, mint a valóság. A fotografus - Farkas4- minden dicséretet megérdemel. De hogy így dolgozhattunk a Dunán, azt nekem köszöni a vállalat. Még nem volt vége a háborúnak. De engem már fölmentetett a Nemzeti Színház. Szóval én folytathattam a mesterségemet, csináltuk az Arany embert, az idő jónak ígérkezett, és Kordának és Márkusnak az az ideája támadt, hogy az al-dunai részeket csináljuk az Al-Dunán, a Vaskaput Vaskapunál. Igen ám, de nem elég leutazni és fotografálni, más is kell oda. A csodálatos sziklafalak között hajóra is van szükség, még pedig nem a mai gőzhajóra, nem is a slepperre, amin ma szállítják a terheket a Dunán, de olyanra, amilyen akkor volt a gabonahajó. De hát Korda barátomnak minden egyszerű és minden lehetséges. Utazzon le Orsovára a segédrendező, és szerezzen egy régi gabonaszállító hajót. Ha nincs, építtessen egy mai uszályra megfelelő tetőt, ahogy azt Jókai a regényében megírta, hogy mire lemegyünk Orsovára, minden meglegyen. A segédrendező - Szöreghy Gyula5- le is utazik Orsovára előre, hogy mindent előkészítsen, mert a társulat ellátása sokba kerül, és a felvételekkel sietni kell. (Ez különben nem szokása Kordának. Ő szivarozik, gondolkodik, és ha hangulata van, dolgozik. Jó, hogy nem színész, akit nem kérdeznek, van-e hangulata vagy sem, felgördül a függöny, vagy megszólal a rendező "Fölvétel ! Kész! Mehet!" vezényszava, és a színésznek játszani kell, ha van hangulata, ha nincs. Megsúghatom, hogy: van! Az igazi színésznek van hangulata, mindig van, akkor jut transzba, amikor akar, és akkor kapcsolódik ki, ha akar.
Időzíthető histéria. És minél igazabb színész, annál igazabban érez, persze csak pillanatokra. De erről majd máskor. Most a vaskapui munkáról mesélek. Leutazott tehát a segédrendező Orsovára, és néhány nappal később elutaztunk mi is, a rendező, a fotografus és a szereplők közül azok, akiknek a Szent Borbálán dolguk lesz. - Hogy időt és költséget takarítsunk meg, persze vonaton utaztunk. Megérkezünk Orsovára, a segédrendező vár az állomáson. "Minden rendben?" "Hajó nincs." "Hajó nincs?" "Hát akkor minek jöttünk le?" "Ne dühöngj"- mondom Kordának, "menjünk le a Dunához." És úgy, meg sem mosakodva indultunk a vízhez. A szereplők a poggyászokkal a szállodába vonultak.
Leérünk a Dunához, végigmegyünk a parton, és keresünk hajót, illetve színpadot, amelyiken majd dolgozunk. Sehol semmi használható. "Ugy-e mondtam, hogy nincs" - mondja a segédrendező. "Menjen innen, maga ökör, lehív ide ebbe a gőzkazánba (igazán jogosan nevezik Kazáni szorosnak) az egész társulattal, és nincs hajó, utazhatunk vissza." Ezt persze nem gondolta komolyan. Az igazi rendező mindig segít magán. De hát most igazán nagy a baj. Veszekedés közben észre se vette (Korda), amit én megláttam, és elkiáltottam magam: "Megvan!" "Mi? hol?"" "Itt a Szent Borbála", és odamutatok egy valóságos, az Arany ember korából ott árváskodó ócska gabonahajóra. "Jó vicc"- mondja a segédrendező, "ezt én is láttam, de ez lukas, azért van a parton, mert a feneke korhadt, és vízzel van tele." Most már én mondtam valami cifrát a segédrendezőnek. Megnézzük a hajót. "Kié ez az uszály?" "A Mefteré." "Menjünk oda." "Én már voltam, nem lehet, nem adják." "Ne meséljen annyit, vezessen a Mefterhez." Odaérünk. "Ki itt a legfőbb ?" "Zsengeri úr."6 "Zsengeri? Zsengeri! Ilyen nevű nevű fiúval én együtt jártam iskolába, az apja iskolaigazgató volt" - morfondérozok. De már oda is értünk. Bejelentenek. Szemben állunk. "Te vagy az, Zsengeri?" "Te vagy az, Beregi? Mit csinálsz te Orsován?" "Én a ti ócska gabonahajótokat akarom kölcsönkérni, amelyik lenn fekszik a Dunán." És elmondjuk a bajunkat és a kérésünket.."Nem lehet, ki van zárva, életveszélyes, ez különben is muzeális darab, és legfőképp én evvel nem is rendelkezhetem." "Hát nem te vagy itt a Mefter-főnök?" "De én vagyok, ellenben ez nem rám tartozik, mi ezt a hajót csak őrizzük, bár már elsüllyedt volna." Sok beszéd után végre megtudjuk, hogy evvel a muzeális darabbal a központ rendelkezhetik csak, Budapesten. Mégpedig személyesen Domony Móric.7 "Légy szíves, hívd fel most azonnal Domony Móricot." "De.." "Nincs de, hívd fel, az én felelősségemre, ha hiba, vállalom." Domony Móricot és a felesége családját, Kornfeld elnök igazgató úrékat régtől fogva ismerem, nem volt tehát túl nagy merészség, és végre is a helyzet parancsol. És Zsengeri felhívja Budapestet, a Meftert, Domony Móricot.
Én már biztosra veszem az engedélyt, és a részletekről beszélek, mit fizetünk, meddig tart, amíg vízre lehet bocsátani, milyen gőzhajót bocsáthat rendelkezésre, amelyik vontassa a gabonahajót, hogy a sziklás partok elvonulhassanak előttünk, ami persze a filmen úgy látszik, hogy emberek és lovak vontatják a hajót a Vaskapu sziklái között..--- Jön Budapest és jön a Mefter és jön Domony Móric. ---- A kagylót és veszem fel. "Halló, itt Beregi." "Halló itt Domony, mi az, hát nem Orsova hívott?" "De Orsova, én beszélek, Beregi, innen, Orsováról, a Mefter-irodából." "Mi baj?" "Semmi baj, azért hívtalak fel, hogy adj engedélyt Zsengerinek, hogy egy ócska gabonahajót pár napra kölcsön adjon", és elmondtam egész odisszeánkat. "Küldd a telefonhoz Zsengerit. "Átadom a kagylót, de minthogy soká tart a beszélgetés, újra én veszem kezembe a telefonkagylót, és ott helyben elintézem, hogy a műhely itt, Orsován kijavítja a hajót. Kölcsön kapunk azonfelül egy kis propellert, amelyikre ráakaszthatjuk a mi gabonahajónkat, vontatóköteleket, amelyekkel emberek és lovak vontatják a hajót a parton, szóval mindent elintéztünk, és mehettünk a szállodába mosakodni.
Amíg a javítások tartottak, megtettük az előkészületeket a fölvételre, és három nap múlva megkezdtük a munkát. A szállodáról (sic!) a propellerre költöztünk, ott főztünk a hajón, és dolgoztunk, amíg csak le nem szállt a nap. Felejthetetlenül szép volt minden. A perzselő nap tüzét se éreztük, annyi szépség tárult percről - percre elénk, a színes sziklák, melyek vörös, szürke, kék, sárga, zöld színben ragyogtak, egy-egy repedésből zöld folyondárok csüngtek lefelé, vagy soványka földbe kapaszkodó gyökerekből szökkent fölfelé egy-egy fa, amint a napfényben csillogott a víz, minden olyan szép, hogy Jókai tollára volna szükségem, hogy leírjam a Vaskapu gyönyörűségeit. Nagy ritkán borult volt az ég, és ilyenkor lassabban ment a munka, de amikor egyszer hirtelen vihar keletkezett, és megeredt a zápor, és Korda és a fényképész be akarták szüntetni a felvételeket, az én kérésemre mégis csak folytattuk, hogy legyen a filmen valódi vihar és valódi eső, nem pedig kannából öntött víz a felvevő lencse előtt, és nem exhauster csinálta szél. A fölvételek szépen sikerültek, és most, hogy az egész Vaskapu képet magam előtt látom, újra átélem a Robizoniádát, amit átéltünk ott Orsova körül, amikor a Duna másik oldalán, fönn a hegyen, ott állt szuronyos fegyverrel a román határőr.
És most itt ülök, és nézem az első magyar nagyfilmet, és elképzelem, hová fog fejlődni a nagy tehetségű magyar színészek, rendezők, díszlettervezők, fényképészek és vállalkozók agyában és kezében a magyar film! -
Jegyzetek
1. Beregi Az arany ember megfilmesítése (1918) előtt a regény színpadi változatában először Kadisa szerepét játszotta 1895-ben, majd a Nemzeti Színház új betanulásában Tímár Mihályként lép a közönség elé 1917. december 7-én, s vidéken is vendégszerepel ebben a minőségében. Vö.: Somorjai Olga (Összeállító): Beregi Oszkár (szerepkatalógus). Magyar Színházi Intézet. Budapest (1983).
2. Érdekes megfigyelni, hogy az elmélet kortárs szakembere, Hevesy Iván A filmjáték esztétikája és dramaturgiája c. kötetében (Athenaeum, Budapest, 1925., 120 old.) a fölvett jelenet me"gismételhetőségére s így a színészi játék korrigálhatóságára helyezi a hangsúlyt, míg a színész - pl. Szentgyörgyi István is - egyszer s mindenkorra megörökített hibáit veszi észre a filmszalagon, ellentétben a színházzal, ahol a csorbát egy másik előadáson ki lehet köszörülni. (Emlékeim. "Providentia" Nyomdai Műintézet, 1923. 77. old.).
3. Ez alighanem a Janovics Jenő dr. rendezésében készült Ártatlan vagyok c. film (1916) vetítésén történhetett.
4. Farkas Miklós
5. Szöreghy Gyula játszott is a filmben.
6. Zsengeri F. Pál Regensburgban tevékenykedett mint a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság ellenőre és ügynöke, az orsovai illetékes Popescu György volt, de talán a nyári szabadságolások miatt vagy más okból Zsengeri helyettesítette. Vö.: Magyarország tiszti czím-és névtára 1918. A Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal kiadása, XXXVII.évf., 315. old.
7. domonyi Domony Móricz dr. igazgató, miniszteri tanácsos. Ko., 314. old.
