FILM - SZÍNHÁZ - VIDEO

Kürti Pál

A SZÍNJÁTÉK

Hont Ferenc tanulmánya - Kiadta a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma

Nyugat / 1933 / 1933. 5. szám  / FIGYELŐ / Tudomány és kritika

2023.03.10.

Hont Ferenc

 

A színjáték vallásos eredetének kétségbevonása: ez talán az az új szempont, mint Hont Ferenc 54 oldalra terjedő s definiciókkal kissé túlzsúfolt könyvecskéjéből kiemelhetünk. Új s eredeti talán azért, mert nem a történelmi materializmus kényelmeinek igénybevételével keresi a maga megalapozását.

 

A primitív törzsek életében, még innen vallások és mitoszok kifejlődésén, a színjáték a törzs közösségérzésének babonás felidézése, vadászat, halászat s más hasznos funkciók sikere érdekében szervezett ösztönös játék. Csak fejlettebb társadalmakban szövődik össze vallásos érzésekkel s vesz át formákat a szertartásból... Vajjon nem önkényes-e ez a szétválasztása közösségérzésnek és vallásos érzésnek? Ha úgy tetszik, vallásos érzés már az a babonás közösségtudat is, mi fejletlen emberhordákat összetart s ha úgy tetszik, vallásos érzés már az a babonás közösségtudat is, mi fejletlen emberhordákat összetart s ha úgy tetszik nem egyéb közösségtudatnál a legfejlettebb vallás sem. Totem és tabu tiszteletétől a szentháromság tanáig mindent felfoghatunk a lélek transzcendens tudatának, de felfoghatjuk társadalmi törvényszerűségek mithikus levetülésének is...

*

S így önkényesnek érezzük ősi színjáték és legmaibb színjáték összekapcsolását is. Mindkettő vallástalan volna s mindkettő lényegében egyazon kollektív érzésből táplálkoznék; csak ami amott ösztönös volt, az ma tudatos s az eljövendő társadalmi rend, a kiteljesedett közösségtudat előhírnöke. Eszerint egy körforgás lezárulásának tanúi volnának ma: mögöttünk, a vallásos színjátszás s az öncélú színjátszás (mit a szerző, kissé megtévesztően, formalisztikusnak nevez), - előttünk az új kollektív színjáték.

Vajjon mi ad jogot, hogy a ma sivárságában is felfedezzük az új színjátszás aranykorának beköszöntét? Moszkva és Berlin néhány szép teljesítményének bűvöletében aligha szabad egy új színjáték hajnalát látnunk. Az, hogy pár rivaldát lebontottak s színpad s nézőtér összeborulását így próbálták kieszelni, statisztahadakat kergettek a széksorok között és a rangos, udvari színház öröklött korlátaiból mesterséges kivezetőutakat kerestek, még nem jelenti a valóban új színjátszást s egy friss közösségtudat spontán megnyilatkozását. Pártpolitikai progamoknak a színházba behordott erjesztő s pezsdítő ereje is legfeljebb ha tünete valamely homályos keresésnek, de a megtalálás korszakot jelző pozitívumát hiába keressük a ma színjátékában.

Tairov,kit pedig szerző a pionirok között emleget, így kiált: «Éljen a rivaldal!» S jelzi ezzel, hogy minden kísérlet, mely a színjátszást kultikus formákba próbálja visszaterelni, ma csak mesterkéltséget jelent és egyben reakcionárius, mert a színjátéknak egy fejletlenebb állapotába vágyakozik, hátrafelé. Forradalom tán csak az öncélú színjátszás síkján lehetséges ma; de hol vagyunk az olyan állapottól, amely belülről való megújhodást jelent, egy új szellem új színjátékot formáló jelenvalóságát hirdeti? ... Azaz: hol vagyunk az új drámától? Mert minél előbbre nézünk, annál kevésbé lehetséges a színjátszás hajdanvaló boldog, öntudatlan autonómiája; félő, hogy a valóban új színjátékot már csak az új dráma hozhatja el...

Addig a «formalisztikus» színjátszás megmaradt vitalitásának örvendjünk és a reakcionáriusokkal szemben kiáltsuk Tairovval: éljen a rivalda!

 

Bomlásnak és hervadásnak melankóliára hangoló tünetei között szinte csalódottan tesszük le az olyan könyvet, melyben fel sem bukkan a lét vagy nemlét nyers kérdése, eleven színház és gépszínház roppant küzdelmének előestéjén. Ki ne kereste volna lázasan - színházhívő ember - az érveket a színház örök létjogosultsága mellett s kinek ne támadtak volna egy álmatlan éjszakára való kételyei; és ki ne üdvözölné örömest e termékeny nyugtalanságnak fel-felserkenő jó hatását magán a színjátszás újabb törekvésein?

 

A könyvecske átmeneti kételyektől is megkímélt optimizmusa csalódást s egyben rokonszenvet kelt. Csalódást, mert a defiatizmus idején szinte vágyakozunk az erős védekező pozíciók után. És rokonszenvet, mert fenntartás nélkül és etikus meggyőződéssel hisz a színház jövőjében...

 

FEL