FILOZÓFIA

Hrotkó Larissza

Értemiség – Szabadság – Zsidóság

2022.09.06.

 

Előszó

Jurij Mihajlovics Lotman

A cikk címét részben Jurij Mihajlovics Lotman orosz-észt strukturalista-szemiotikustól kölcsönöztem. A címben szereplő oppozíciókra[1]– szabadság, zsidóság – később még visszatérek. Ezek a mostani írásom kulcsszavai. Előtte azonban engedjenek meg néhány személyes szót Jurij Lotmanról és munkásságának hatásáról. Ugyanis akkor kezdtem tanulni a Szentpétervári (Leningrádi) Egyetem Filológiai Karán, amikor azt még Jurij Lotman doktori védésének hangulata töltötte be. Lotman "ember-arcú"[2] strukturális nyelvi-irodalmi szemlélete határozta meg a következő évek egyetemi kutatásainak irányát. Ez közvetlenül engem is érintett, sőt a régi rajongásom a szemiotikai strukturalista szemlélet iránt mai napig is tart.

Ki volt Jurij Lotman és miért fontos (lenne) tudni róla?

 
Lídia Lotman

Jurij Lotman 1922. február 28-án egy Pétervári (Petrográdi) zsidó családban született. Apja jogász, édesanyja ifjúkorában varrónő volt, később fogorvos lett. Jurij Lotman idősebb nővére Lídia úgy emlékezett, hogy Lotmanék egy tipikus Pétervári zsidó értelmiségi család voltak, akik sokat olvastak, sétáltak szeretett városuk utcáin és örömmel jártak együtt színházba és múzeumba. Jurij Lotman arra is visszaemlékezett, hogy születésnapokra a családtagok könyvekkel ajándékoztak meg egymást. Nem sajnálták a pénzt könyvekre és tanulásra. Jurij és nővérei a város egyik legjobb iskolájában tanultak, ahol az oktatás sokáig németül folyt. (Кузовкина, Найдич 2022)

Inna Lotman
 
 

   1940-ben Lotman legidősebb nővére Inna már elvégezte a Leningrádi konzervatórium zeneszerzői karát, Viktória az orvosi egyetemen tanult, Lídia a Leningrádi Egyetem Filológiai Karát végezte el és a Puskin-Ház aspiránsa lett. Jurij nővére nyomdokaiba lépett és a Filológiai Kar másodéves diákja volt már, amikor 1940 októberében kénytelen volt megszakítani tanulmányait. Ekkor vonult be a hadseregbe. A szünet egészen 1946-ig tartott, amikor is Jurij Lotman – kommunista katonatisztként – visszatért a Néva partjára. (Ugyanott)

Vladimir Szolomonovics Bibler

 

  1950-ben Lotman elvégezte az Egyetemet, majd évekig tanított az észtországi Tartuban, a Pedagógiai Főiskolán. 1960 óta a Tartui Egyetem orosz irodalom-tanszékének vezetője, 1963 óta egyetemi professzor volt. Ekkor alapította meg a Tartui Szemiotikai Műhelyt, amelyet Vladimir Szolomonovics Bibler (1918-2000) filozófus, kultúratörténész így jellemezett:

 

A terminológia jól felépített formalizmusával, saját, állandóan megújuló nyelvével és gondolkodásmódjával, világosan megfogalmazott kérdésekkel és válaszokkal, amelyek egy Műhely értelmi fogalmát határozzák meg…[3] (Библер, 1997.327-329)

   Jurij Lotman több európai (köztük észt, norvég, svéd) tudományos akadémia tagja volt. 1977 óta a Brit Akadémia levelező tagja. Életrajzához tartozik egy jelenet, amely megvilágítja Lotman és az akkori szovjet-orosz hatalom közötti viszonyt. 1970-ben Lotman leningrádi lakására kiszállt a KGB. Házkutatást tartottak Natalja Gorbanyevszkája költőnő, emberjogi aktivista bírósági ügyével kapcsolatban, aki baráti viszonyban volt Lotmanékkal. Párhuzamosan tartottak házkutatást a tartui lakásban is. Lotman családban legendává vált a KGB-munkatársak "belépő" szövege, amellyel elkezdték a házkutatást:

 

"Boldog Új Évet és jó szerencsét kívánunk, Jurij Mihajlovics. Ön valószínűleg nem emlékszik rám. K. vagyok, az ügyészség munkatársa. Hát, itt vagyunk, jöttünk a házkutatással." (Кузовкина 2015)

 

   Lotmanék nagy szerencséjére egyik lakásban sem találtak semmi illegális dolgot (pedig Gorbanyevszkaja levelei és versei is ott voltak, csak rosszul keresték!). Jurij Lotmant nem tartoztatták le, csak egy pártfegyelmi megrovásban részesült és korlátozták külföldi útjait. Ettől függetlenül Lotman soha nem adta le a párttagsági könyvét és az életrajzában sem mulasztotta el leírni, hogy katonatiszt volt.

   Pedig lett volna oka haragra. Legalábbis akkor, amikor az Egyetem kiemelkedően eredményes elvégzése után nem vették át aspiránsi státuszba, sőt munkát sem talált a városban zsidó származása miatt. Jurij Lotman – és Zara Minz, Lotman felesége – hátrányos megkülönböztetése köztudottan a hivatalos szovjet antiszemitizmus miatt volt. (Ugyanott)

 

   Jurij Lotman kutatási témaköréhez tartozott a kultúratörténet és a kultúra-tipológia, az orosz irodalom, az orosz nyelv és filozófia, a szemiotika, a történeti szemiotika, az információ és a kommunikáció (Jakobson modelljének fejlesztésével), a strukturális költészet, a költői szöveg elemzése, a városi (Szentpétervári) szimbolika. A történeti folyamatokat Lotman elég pesszimistán értékelte és mindig figyelmeztetett a "ki nem használt" történeti megoldások relevanciájára. Sőt hangsúlyozta, hogy a "ha" (a feltételes mód, a kondicionális) a diskurzusban igen is lehetséges. Példaként beszélt a dekabristák feltételezett győzelméről. A dekabristák radikalizmusából és politikai egoizmusából kiindulva Lotman – valódi áldozatkészségük ellenére – feltételezte, hogy győzelmük esetén az országot polgárháború és terror dúlta volna fel. A szólásszabadság elnyomása pedig még keményebb lett volna, mint II. Miklós cár cenzúrája. Igazán meglepő példa!


Lotman és felesége Minz Zara Grigorjevna (Gersovna)

   Lotman 1951 márciusában nősült meg Leningrádban. Felesége Minz Zara Grigorjevna (Gersovna) (1927-1990) irodalomtörténész, Block[4] kutatója, több, mint 200 tudományos munka szerzője, a Tartui Egyetem docense, később professzora. A házasságból három fia született: Mihail (1952), a Tallinni Egyetem szemiotikai és irodalmi Karának professzora, politikus. Grigorij (1953) festő, Alekszej (1960) biológus, politikus.

         
Mihail   Grigorij   Alekszej

   Jurij Lotman 1993-ban halt meg Tartuban.

 

Fia, Mihail Jurjevics Lotman rendezte apja tudományos hagyatékát és folytatta apjának az értelmiségről szóló munkájátt.

Értelmiség, mint értelmesség. Az értelmiség lotmani szimbolikája

Jurij Mihajlovics Lotman előadásai ma is hallhatók a You-Tube-on, fia Mihail pedig tanulmányaiban összefoglalta és fejlesztette apja jegyzeteit az értelmiségről (М. Лотман, 1997-1999/1,2.).

A továbbiakban mindkét forrásból idézek a szerzői nevek első betűjének megjelölésével.

   Jurij Lotman számára az értelmiség mindenekelőtt az értelmességet jelentette. Az értelmiség alatt Lotman nem csupán egy társadalmi réteget, hanem egy szellemi és pszichológiai jelenséget értett. Minden olyan embert értelmiséginek tartott, aki fejlett szellemi képességekkel rendelkezik és ennek megfelelően viselkedik. (Ю. Лотман, 2003.472) Lotman előadásai alapján elmondhatjuk, hogy az értelmiség (értelmesség) lényegét három szimbólum jelenti.

   Az első szimbólum – az anya és gyermeke képe. Ez a jelkép a kölcsönös megértésre, a másik ember elfogadására való törekvést és a toleranciát ábrázolja. Ahogy a még beszélni sem tudó, illetve saját nyelvén csupán "beszélő" gyermek az anyja ölében figyeli annak arcát és egy idő elteltével utánozza az anyai mimikát, úgy az anyja is elkezdi utánozni gyermekének "nyelvét". Dialógus alakul ki köztük, mert kíváncsiak egymásra és meg akarják érteni egymást. (Ю. Лотман, 2003.479)

   A kölcsönös megértésre való intelligens törekvés hatékony társadalmi szerepet játszhat, habár - szerinte - a kölcsönös megértés és a tolerancia éppen saját korának társadalmából már szinte teljesen eltűnt. Pedig a különböző nemzetek/nemzetiségek békés egymás mellett éléséhez ez a tulajdonság döntő fontosságú lenne

   Az értelmiség második lotmani szimbóluma Descartes (1596-1650). Természetesen, Descartes is tudta, hogy aki nem gondolkodik, az is létezik. Csak hogy a gondolkodás nélküli létet nem tartotta értelmesnek. Ugyanis, ha az ember gondolkodik, akkor kételkedhet is. A gondolkodó ember nem veszi át kritikátlanul az idegen gondolatokat és megoldásokat, hanem kétségbe vonva azok jogosságát saját megoldásokat és ötleteket dolgozhat ki. Ennek során tévedhet is, persze. De az értelmes ember képes belátni a hibáit és felelősséget vállalni a következményekért. És még, ha hibázik is, képes szabadon választani, azaz a szellemi függetlenséget birtokolja. (Ю. Лотман, 2003.480-481)[5]

   Az értelmiség harmadik jelképe Voltair. Ez a választás azonban nem jelenti Voltair idealizálását – hangsúlyozta Jurij Lotman, noha az előadása mégis egyfajta védőbeszédként hatott rám! Voltair igazi harcos volt, mert élete végéig harcolt az igazságtalanság ellen. Lotman több példát is hozott fel a bírósági fellebbezésekre, amelyek Voltair közbelépésére keletkeztek. Voltair annak is a bizonyítéka, hogy az értelmiség nem puhány, ahogy sokszor gúnyosan ábrázolják az intelligens embereket. Az értelmiség a lélekben erős és ezért képes győzni az igazán nehéz szituációkban. (Ю. Лотман, 2003, 488-490)

Értelmiség és a szabadság viszonya

Mondhatjuk-e, hogy a szabadság az értelmiség jele, vagy annak rendszeri ellentétje? Lehet-e független az értelmiség vagy az olyan körülmények, mint a hatalmi nyomás, a társadalmi viszonyok, a megélhetés bizonytalansága, a belső megkötések (például az idegen kultúra utánzásának kényszere) stb. meghiúsítják a függetlenségét?

   Jurij Lotman előadásainak célja nem az értelmiség társadalomtudományi leírása, hanem annak belső paraméterei kiemelése volt, amit az értelmiség önreflexiója alapján kísérelt meg. Ezért az értelmiség szabadságának kérdésére válaszolva Jurij Lotman sokszor az orosz értelmiség (és saját maga) tapasztalatából indult, amelyet az orosz kultúrával hozott kapcsolatba.

   Az utóbbi kapcsán Lotman többször utalt az értelmiség megfelelő ("kulturált") viselkedésére.[6] De felmerült az ellenkező magatartás példája is, amikor felszínre kerül a kultúra tiltó előírásai (például az etikai szabályoktól) alóli szabadulás vágya. Ehhez a vágyhoz társul az a visszataszító jelenség, amelyet Lotman "a megszálló komplexusának" nevezett. (Ю. Лотман, 2003.474)

   Az új fogalmat Lotman egy személyes emlékére alapozta. A háború alatt a fronton beszélgetett egy német fogollyal, akit az orosz katonák a szomszéd faluban fogtak el. A falusiak elmeséltek, milyen kulturálatlanul viselkedett ez a katonatiszt velük szemben. A részletekkel nem terhelem az olvasókat, bár úgy is sejtik, hogyan viselkedik egy ellenséges katona (vagy katonatiszt – a rangnak ilyen szempontból nincs jelentősége) a megszállt terület lakosságával szemben. Kiderült, hogy a német fogoly a háború előtt tanár volt, a beszélgetés során Lotmanban egy középszerű ember benyomását keltette, aki azonban értelmiséginek tartotta magát. Lotman megkérdezte a foglyot, hogy otthon is így viselkedik-e, ahogy a falusiak elpanaszolták. A fogoly meglepődött: "Dehogy! Otthon ez más!" (Ugyanott)

   Ebből és hasonló esetekből Jurij Lotman azt a következtetést vonta le, hogy némely értelmiségi a lelke mélyén arra vágyik, hogy ledobja magáról a "kulturált" ember életét szabályozó elveket, parancsokat (például a bibliai tíz parancsolatot) és a normákat. Ez a fajta szabadság iránti vágy azonban csak akkor teljesülhet, ha az embert nem vonhatják büntetőjogi, vagy erkölcsi felelősségre. Ez a "megszálló komplexusa", amely nem az értelmiség, hanem a faragatlanság (mai kifejezéssel élve bunkóság) jele. Ha az elkövető nem szégyelli magát, hanem azért viselkedik kulturálatlanul, mert nem fél a büntetéstől, ez azt jelenti, hogy valójában sohasem volt értelmiségi: "Végeredményben a megszálló komplexusa a faragatlanság egyik forrása." (Ю. Лотман, 2003.475) Az intelligens embert pont az különbözteti meg a másiktól, hogy bűntudata van, képes az önkritikára, a megbánásra és a felelősségvállalásra, ami a belső önállóságra utal.

   A fiatal forradalmi értelmiségiek társadalmi szokásoktól való szabadulásáról szólt Jurij Lotman "Между свободой и волей"[7] című esszéje. Ebben Lotman idézett egy jelenetet Paszternak "Doktor Zsivago" című regényéből, amely mutatja az orosz értelmiség tiltakozását a kispolgári konvenciók ellen. (Ю. Лотман 2002. 716-718) Paszternak és Tolsztoj regényeiből, valamint Block és Lermontov verseiből vett példák kiválóan ábrázolták az orosz értelmiség már-már apokaliptikus vágyakozását a szabadság után a 20. század elején. Izgalmasnak találtam azt, hogy az értelmiség szabadságvágyának beteljesedését Lotman az orosz februári (nem az októberi) forradalomban látta, amelynek irodalmi és művészi ábrázolásában a nőiességet ragadta meg. Az oldalhoz írt hivatkozásban párhuzamként meg is említette Delacroix "La liberte guidant le peuple" festményének női alakját. (Ю. Лотман 2002. 718)

   Egy másik, a szabadsághoz kapcsolódó kérdés a nemzeti értelmiség szellemi önállóságát érinti. A nyugati orientáció az orosz értelmiség számára pszichológiailag elsősorban éppen a szabadságot, a szellemi határok megnyitását jelentette. Ugyanakkor a nyugati modell "kölcsönzése" korlátozza a szabad kutatást és a fejlődés útjának választását. Különösen ellentmondásos ez, ha figyelembe vesszük, hogy a szlavofil ideológia képviselői szerint "a pravoszláv Kelet az ő szerves szellemi egységével szabadabbnak tűnik a Nyugat racionális és formális szabadságával szemben." (М. Лотман 1997-1999/1) Vagyis a nyugati (és más idegen) orientáció az értelmiség meghasonlásához vezethet.

   Mihail Lotman idézett tanulmánya az értelmiség és a szabadság viszonyáról kitér az értelmiség szerepére a nép felszabadításában. Az orosz értelmiség (például a dekabristák) a nép felszabadításáért az önfeláldozásáig ment. Idővel azonban az áldozatkészség és ezzel együtt az értelmiség került a figyelem (és az irodalmi feldolgozás) fókuszába, miközben a szabadságról és a népről mintha már meg is feledkeztek volna. Az értelmiség – belső függetlensége révén – szakított az állami apparátussal és a hivatalos ideológiával, de hovatovább elszakadt a néptől is. (М. Лотман 1997-1999/2). Megfigyelhető tehát a nép már szinte vallásos imádása egyrészt, másrészt pedig az értelmiség történeti szerepének felnagyítása. Ez az ellentmondás megfosztotta az értelmiséget a társadalmi szövetségestől és rombolta az értelmiség önmagáról alkotott demokratikus képét.

   Az orosz értelmiséget Jurij Lotman szerint sem lehet egy társadalmi osztályba sorolni. Ugyanis az értelmiség utánpótlása a társadalom bármely osztályából (jobbágyaktól a nemességig) kikerülhetett. (Ю. Лотман, 2003.492-498) Ez persze, nem olyan egyértelmű, vagyis nem jelenti azt, hogy mindenki, aki értelmiséginek tartja magát, automatikusan engedélyt kap a csatlakozásra. Mert a demokratikus alapelve ellenére az orosz (de talán nem csak az!) értelmiségre jellemző a "kiválasztottság" tudata. (М. Лотман 1997-1999/2)

Visszarion Grigorjevics Belinszkij

   Belinszkij V. G. (1811-1848) orosz kritikus, filozófus Herzenhez[8] 1844 májusában írt levelében következő módon magyarázta idegenkedését a szlavofiloktól, akiket nem tartott az orosz értelmiség tagjainak: "Természetem szerint zsidó vagyok, ezért nem ehetek egy asztalnál a filiszteusokkal."[9] (Ugyanott)

  

 

Nos, ez a legjobb pillanat, hogy áttérjünk az utolsó esetleges oppozíciónkhoz – az értelmiség és a zsidóság viszonyához.

Az értelmiség és a zsidóság

"Az orosz értelmiség kapcsolatát a zsidósággal általában csak filoszemitizmusa és a zsidó értelmiségi jelentős számának kontextusában vizsgálják. Az utóbbi körülményt – az orosz értelmiség zsidó reprezentációját – az értelmiség nacionalista ellenségei tárgyalják különösen energikusan, felhasználva különböző statisztikai kimutatásokat." (М. Лотман, 1997-1999/2.)

Az idézet alapján állíthatjuk-e azt, hogy a zsidóság az értelmiség egyik eleme. Vagy esetleg azt, hogy a zsidóság az értelmiség ellentétje?

Prof. Zara Minz

 

   Mielőtt a kérdésre válaszolnánk, beszéljünk először arról, milyen volt Jurij Lotman személyes viszonya a zsidósághoz. Lotman egy nem vallásos zsidó családban született és az általa alapított család sem volt vallásos. Zara Minz, Jurij Lotman felesége röviddel a hirtelen bekövetkezett halála előtt kikeresztelkedett. Lotman nem követte felesége lépését, de tolerálta azt. (Яковлева, 2017. www.)

 

   A KGB irataiban az állt, hogy Jurij Lotman "nemzetisége zsidó". Több, mint valószínű, hogy zsidósága miatt nem vették fel a Leningrádi Egyetem aspiránsi státuszába. Zsidóként a végzettségnek és a rátermettségnek megfelelő munkát sem talált Leningrádban, de még sem utazott Izraelbe. Az okot, miért nem alijázott, azzal magyarázta, hogy az orosz nyelv és irodalom Izraelben nem lenne aktuális. Később pedig egy fajta hazaszeretet alakult ki benne az új hazája, Észtország iránt. Észtországban Lotmant jól fogadták, tisztelték és becsülték, hamar megkapta az észt állampolgárságot annak ellenére, hogy nem ott született. (Лебедев STMEGI 2022. www.)

   Oroszországban viszont se ő, se a felesége – amint sok más zsidó értelmiségi, főleg zsidó tudós – nem találta a helyét. Ezért az eddigiekből inkább azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a zsidóság egy fajta oppozícióban állt az orosz értelmiséggel (de legalább is annak egy részével) szemben.

   Mihail Lotman - apjának gondolatait összefoglalva - mégis azt írta, hogy az orosz értelmiség zsidóellenességének tézise nem állja meg a helyét. Szerinte az orosz antiszemitizmust felnagyították azok a szerzők, akik a pogromok, illetve az egyes történeti időszakokban erősödő zsidóüldözések hatására írtak. Ezeket az írásokat a nyugati történészek kritikátlanul vették át. A valóságban – írta Mihail Lotman – nem a lakosságra, hanem az állami apparátusra, a törvényhozó szervekre volt jellemző a zsidók diszkriminációja.

   Valóban, meggyőződéses antiszemita volt például III. Sándor (1845-1894) és II. Miklós (1868-1918) cár.[10] Az antiszemitizmus "divatja" mindkét cár uralkodása alatt terjedt el az arisztokrácia, a művészi elit és a deklasszált elemek körében. Megjegyzem, hogy az orosz pravoszláv egyházon belül is erősek voltak az antiszemita tendenciák.

   Más forrásokból értesülünk arról, hogy III. Sándor cár állítólag azt mondogatta, hogy örül annak, ha ütik a zsidókat. Csak azt sajnálta, hogy a pogrom leverése miatt oroszok közé kell lőni. Még az a szerencse, hogy "humánus" orosz csendőrök ezt általában mellőzték! (Радзиховский, 2004)

   1881-1882-ben Oroszország déli részét elárasztották a zsidóellenes megmozdulások és pogromok. Több, mint 150 várost érintettek a zavargások, sok volt a zsidó áldozat, sebesült és halott. Az események hatására abban az időben közel 2 millió zsidó hagyta el az országot. Az orosz pravoszláv egyház a pogromokat csak 1903-ban, a Kisinyovi pogromot[11] követően ítélte el hivatalosan, addig a tiltakozások csak elszórtan voltak tapasztalhatók. Az események szemtanúi minden esetben a zsidó boltok, üzletek, üzemek, házak rombolásáról és kirablásáról számoltak be, amelyekben többnyire a deklasszált elemek (oroszul: чернь) vettek részt. (Табак, 2022)

Jurij Tabak

 

   A papok magatartását az itt idézett tanulmány (Табак, 2022) másként mutatja, mint az általam ismert negatív beszámolók. Tabak az 1881. évi "Adalékok a Herszonyi hírekhez" című mellékletre hivatkozik, amelyből kitűnik, hogy több pap a pogromok ellen szólalt fel, illetve cselekedett. A tanulmány szerzője tehát egyértelműen tisztázza az egyházat és ezzel együtt az orosz vallási kultúrát, de legalábbis jobb színben mutatja azt.

 

 
Leonyid Alexandrovics Radzsikovszkij

 

   Mihail Lotman tanulmánya pedig az orosz értelmiséget menti fel az általános antiszemitizmus vádja alól. Úgy tűnik, hogy ez elsősorban Dosztojevszkij miatt volt fontos. Dosztojevszkij antiszemitizmusáról, illetve "durva judofóbiájáról" (Радзиховский, 2021) számos írás jelent meg. Lotman megpróbálta ezt a vádat azzal cáfolni azzal, hogy Dosztojevszkijt a zsidók status in statu (állam az államban) életmódja, vagyis az orosz gyökerektől való elkülönülés zavarta csupán.

  Mihail Lotman kijelentéseit az antiszemitizmusról az orosz zsidóság enyhén szólva lelkesedés nélkül fogadta. Véleményére érkezett válasz egyértelmű és kategorikus volt: az antiszemitizmust nem tanulmányozni kell, hanem harcolni kell ellene. Mihail Lotmannak pedig zsidóként és szemiotikusként is szégyellnie kell magát azért, ahogyan ezt az érzékeny témát kezeli. (Каганов, 2021) Ennek alapján akár azt is mondhatjuk, hogy maga a zsidóság utasította el az orosz értelmiséggel való azonosítását.

Záró reflexió

Az oppozíciók szerepe a szövegfajtától függően változik. Esetünkben minden egyes eltérést oppozíciónak fogtam fel, vagyis abból indultam ki, hogy az értelmiség nem feltétlenül egyenlő a szabadsággal, a zsidóság pedig nem jellemzőaz (orosz) értelmiségre. Jurij és Mihail Lotman az orosz kultúrával kapcsolatos kutatásai alapján láthatjuk, hogy a feltevésem részben helyénvaló volt. Az értelmiség nem szabadabb, mint a társadalom más rétege. Kivételt képez az úgy nevezett belső függetlenség, amely az értelmiség önálló gondolkodásában, független értékítéletében és felelősségvállalásában mutatkozik meg látványosan. Ez azonban negatív következménnyel is járhat, mert az értelmiségnek a társadalom más csoportjaitól való eltávolodásához vezethet.

   Az (orosz) értelmiségi rétegben valóban számos zsidó volt (van most is), ami azonban nem jelenti azt, hogy az értelmiség automatikusan előnyben részesítené a zsidókat. Sőt különböző korszakokban megfigyelhető volt a zsidók masszív akadályoztatása az értelmiségi pályán. Az antiszemitizmus vádja, amely az értelmiség egyes képviselőit érintette, mégis zavarja az értelmiséget. (Amint egyébként a vallási értelmiségieket is!) Ma is megfigyelhetők különböző kísérletek Dosztojevszkij (és más nagy orosz írók, gondolkodók) antiszemita motívumainak racionalizálására.

   De akkor mégis hogyan határozhatjuk meg az értelmiséget, mint egy struktúrát? Ha a szabadság és a zsidóság nem az értelmiség rendszeri elemei, akkor mi jellemzi az értelmiséget?

  Elképzelhető, hogy egy harmadik, szövegünkben itt-ott már említett oppozíció – a faragatlanság, vagy a bunkóság – tudna legjobban segíteni az értelmiség lényegének meghatározásában. Röviden szólva: feltételezem, hogy az értelmiség egyértelmű ellentéte a bunkóság.

 Jurij Lotman újra és újra tért vissza erre a gondolatra. Párhuzamának a jó meghatározásának nehézségét hozta fel. Ugyanakkor – mondta –mindnyájan biztosan tudjuk, mi a gonoszság és ezen a tudáson keresztül el tudjuk képzelni, mi a jó. Majd így foglalja össze: "Úgy vélem, hogy az értelmiség ellentétje a bunkóság." (Ю. Лотман, 2003. 473)

És ezzel nehéz nem egyetérteni!


 

Irodalom, internetes források

Библер В.С., Ю.М.: Лотман и будущее филологии In: На гранях логики культуры. Книга избранных очерков, Москва: Русское феноменологическое общество, 1997.327-329.

Каганов, Владимир: Реакция In: Лехаим 2021

https://lechaim.ru/ARHIV/210/mail.htm

Кузовкина, T., Л. Э. Найдич, Н. Ю. Образцова (при участии Г. Г. Суперфина) Лотманы. Семейная переписка 1940–1946 годов, Таллинн: 2022

Кузовкина, Татьяна: Один день профессора Ю. М. Лотмана In: Новый Мир, 2015/3

Лебедев, Николай: Градообразующий человек (STMEGI 2022, észtországi zsidó TV)

https://stmegi.com/posts/96552/gradoobrazuyushchiy-chelovek-k-100-letiyu-so-dnya-rozhdeniya-yuriya-lotmana/

Лотман, Юрий: Беседы о русской культуре. Цикл третий. Культура и интеллигентность In: Воспитание души. Санкт-Петербург: Искусство-СПБ, 2003. 470-514

Лотман, Юрий: Между свободой и волей In: История и типология русской культуры, Санкт-Петербург: Искусство-СПБ, 2002. 714-719

Лотман, Михаил: Интеллигенция и свобода (к анализу интеллигентского дискурса). Часть 1, 2 In: Русская интеллигенция и западный интеллектуализм: история и типология. Материалы международной конференции. Неаполь, май 1997 Сост. Б.А.Успенский. Россия / Russia. Новая серия под ред. Н.Г. Охотина. Выпуск 2 (10). - М.; Венеция: О.Г.И., 1999.

Радзиховский, Леонид: Погром погрому рознь In: Лехаим, 2004

https://www.lechaim.ru/ARHIV/151/vzglyad.htm

Радзиховский, Леонид: Достоевский=еврей In: Лехаим 2021

https://lechaim.ru/events/dostoevskij-evrej/

Табак, Юрий: Думала ли об этом бесчинствующая чернь?

http://www.isrageo.com/2022/08/27/dumala479/

Яковлева, Елена: Связной во дворянстве. Как Юрий Лотман стал градообразующим человеком In: Родина, 2017

https://rg.ru/2017/02/27/kak-iurij-lotman-stal-gradooobrazuiushchim-chelovekom.html


[1] Oppozíció – itt: nyelvészeti-irodalmi fogalom, fonológiai, vagy szemantikai stb. ellentét, amely segít megérteni a vizsgálandó jelenség struktúráját.

[2] Ferdinand de Saussure (1857-1913) strukturális formalizmusához képest.

[3] Fordítás: H.L.

[4] Александр Блок – német cikkekben többnyire Block-nak írják, de a transzkripció szerint a neve helyesen: Blok.

[5] Ezeket a szimbólumokat tetszésem szerint választottam Lotman előadásainak bőséges anyagából. Ott és az általam idézett előadás-gyűjteményben más nevek és példák is szerepelnek. 

[6] A "viselkedés" alatt Lotman nem csak a magatartást, de a szavakat megerősítő tetteket is értette.

[7] "A szabadság és az akarat között"

[8] Németül többnyire: Herzen, publicista, író, forradalmár, 1812-1870

[9] Belinszkij ebben a mondatban nem "jevrej", hanem "zsid" szót használt, amely egy durva kifejezés. Feltételezem, hogy ebben az esetben Belinszkij nyomatékosabb akart lenni és ezért használta ezt a szót.    

[10] Teljes címük: "minden oroszok cárja, lengyel király és finn nagyherceg".

[11] Vö. Bialik költeményét, illetve Jabotinszkij fordítását orosz nyelvre.

 

 

FEL