Kiss Endre
Antiszemitizmus, mint metafizika
2019.12.13
Amikor az antiszemitizmust metafizikának, mégpedig az (alább részletesebben is definiálandó) újkori evilági metafizikák egyik KÜLÖNLEGES, egyben a LEGJELENTŐSEBB történelmi szerepet is eljátszó változatának tekintjük, nyomban két szempontból is módosítjuk az antiszemitizmussal foglalkozó elméleti közelítések alapvető logikáját.
Az első ilyen nem egyszerűen koncepcionális-tartalmi, de a közelítés egész logikáját érintő változás, hogy az antiszemitizmus evilági metafizikaként való értelmezése nem beszél "politikai antiszemitizmus"-ról, ehelyett tökéletesen hűen saját megközelítéséhez, olyan "politikai metafiziká"-ról beszél, amelynek konkrét tartalma a zsidóság szerepének valamely értelmezése (1). A második, a megközelítés egész logikáját érintő módosulás az, hogy a "metafizika"-tézis, tiszteletben tartva az antiszemitizmus vizsgálatának mindenkor magától értetődő pluralitását, perspektivitását és interdiszciplinaritását, olyan végső elméleti magyarázatát akarja adni az újkori antiszemitizmusnak, amelyre legitim módon építhetők rá a kutatás pluralitásának összes, produktív szempontjai.
Az antiszemitizmusnak metafizikaként való felfogása új elemeket vihet a téma kutatásának eddig meghatározó, fő szempontjaiba is. Mivel modern és EVILÁGI metafizikának tekinti az antiszemitizmust, természetes módon választhatja el egymástól az egykori és jelenlegi VALLÁSOS motíváltságú antiszemitizmust a PAR EXCELLENCE modern antiszemitizmustól. Az elválasztás kritériumát a metafizika két nagy korszakának ("túlvilági" – "evilági") természetes és történelemkonstituáló különbsége határozza meg. Amíg a vallási keretben megjelenő antiszemitizmus egy még TÚLVILÁGI metafizika fogalmi rendszerében helyezkedik el, az evilági, a pozitív metafizika, MINDEN evilági és pozitív metafizika, már egy poszt-religiózus korszak és meggyőződés terméke. A pozitív, evilági metafizikák ideje akkor jön el, amikor a vallás átfogó plauzibilitása megrendül, a társadalom bizonyos szektoraiban pedig teljesen eltűnik. Ahogy tehát a TÚLVILÁGI és EVILÁGI metafizikák egyrészt két történelmi korszakot, másrészt két egymástól lényegesen különböző gondolatrendszert jelenítenek meg, úgy válik el egymástól az az antiszemitizmus, ami még a TÚLVILÁGI, illetve az, ami már az EVILÁGI metafizika jegyében fogalmazódik meg (2).
Az antiszemitizmusnak evilági metafizikaként való felfogása rendező elvként is szolgálhat a "jobb"- illetve a "baloldali" antiszemitizmusok elkülönítésének valamelyes tárgyi megalapozásakor is. Amíg ugyanis a jobboldali antiszemitizmusok gyakorlatilag kivétel nélkül az evilági metafizika gondolkodási típusának keretei között mozognak, a baloldali (baloldali típusú) antiszemitizmusok ebből a szempontból már vegyesebb képet mutatnak, hiszen közöttük már vannak "metafizika-kritikus" felfogások is, amelyek a támadott "judaizmus" valamilyen szempontú evilági metafizikai karakterét támadják (3).
Az antiszemitizmusnak, mint evilági metafizikának a felfogása továbbá hiátus nélkül illeszthető össze mindazokkal az elsősorban társadalomlélektani, de politikai vagy akár még más diszciplinába tartozó megközelítésekkel is, amelyek az antiszemitizmust a szűkebben vagy tágabban felfogott "előítélet"-ek jelenségkörébe sorolják. Világos ugyanis, hogy az, ami a társadalomlélektan (vagy általában a lélektan) számára "előítélet", az esetek túlnyomó többségében a tudásszociológia és az ideológiakritika számára "evilági metafizika" (4).
A "vallásos-nem-vallásos"-, "baloldali-jobboldali"-megkülönböztetésekkel, illetve az előítélet-problémával való kompatibilitás nem meríti ki azoknak a lehetőségeknek a sorát, amelyek során az antiszemitizmusnak evilági metafizikaként való értelmezése a jelenség más értelmezéseivel összekapcsolható.
Az evilági metafizika, más néven a "pozitív" metafizika meghatározására az eddigiekben már több kisérletünkben tettünk lépéseket (5).
Az evilági, pozitív metafizika POZITÍV jegyei közé tartozik, hogy hűen minden metafizika alapjelentéséhez, ez is átfogóan világmagyarázó, létértelmező, LÉTTÖRVÉNYI funkciókat magára vállaló gondolati artikuláció. A filozófiai és teológiai hagyomány évezredes léttörvény-funkciót magukra vállaló, a TULVILÁGISÁGRA ÉPÍTŐ metafizikák a "világ varázstalanításá"-nak (6) folyamata során, sokat és sokszor elemzett módon dőlnek meg. A modernizáció folyamataiban azonban a mindennapi tudat szakadatlanul újratermeli az evilági metafizikák beláthatatlan sorát. A mindennapi tudatot mindazonáltal egyáltalán nem kívánjuk úgy beállítani, mintha nem állna másból, mint potenciális, metafizikus karakterű léttörvényiségek termeléséből, hiszen benne megvan a metafizika, minden metafizika kritikájának képessége is (7). Meghatározó tény azonban mégis, hogy a modern mindennapi tudatnak rendkívűli nehézségeket okoz az a PAR EXCELLENCE újkori feltételrendszer, amelynek erőterében EGYRÉSZT egy mindenoldalúan elismert (és elismertetett) tudományos, racionális világban él, amelyben mindennek megvan a "maga oka", a "maga törvénye", amelynek eltérő szféráival ugyanúgy egymástól gondosan elválasztott szaktudományok foglalkoznak, mint ahogy a modern kórházban az összes szervvel a racionálisan elválasztott, külön kórházi osztályok, MÁSRÉSZT, ezzel egyidejűleg, CSAK az EGÉSZNEK, az egyéni és társadalmi létnek nincs "értelme", azaz előre elrendezett rendje és szabályzata (8). Ez az az alapkonfliktus, amelyből a mindennapi tudat pozitív, evilági metafizika-gerjesztő képessége artikulálódik.
Az, hogy a mindennapi tudat léttörvényiség iránti vágyát csak "pozitív", "evilági" metafizika elégítheti ki, a világ "varázstalanítása", a szekularizáció folyamatainak befejezett végbemenetele után magától értetődő tény. Az új léttörvényiség nem "univerzalista". Nem tételezi fel egy, a világ fölött álló szellem létét, amelyik hordozója és foglalata lenne a léttörvényiségnek. Az uj metafizika már "evilági", "pozitív" elvet választ, olyant, ami a létezők sokféleségén át a maga "törvényszerű" működését kifejti. "Pozitív" és "evilági" ez a metafizika. "Pozitív" azért, mert egy gyökeresen és félreismerhetetlenül "pozitív", a pozitív valóság szemlélete, érzékelése és tapasztalata alapján a léttörvényiség e specifikus funkciójára kiválasztott a POZITÍV VALÓSÁGBÓL e célra kiválasztott fogalomról vagy jelenségről van szó. Lényegében ugyanezért "evilági" is. Ahhoz ugyanis, hogy beszélni lehessen a "vér", a "rög", a "vezér", a "háború" fogalmairól, mint amelyek kielégítik azokat a kritériumokat, amelyeket a léttörvényiséggel szemben állítanak, rendelkezni kell a "vér", stb. fogalmainak olyan pozitív, evilági értelmezéseivel, amelynek alapján a szóbanforgó fogalom képes lehet ellátni a hiányzó és vágyott léttörvényiséget pozitívan meghatározó új, átfogó elv funkcióját. Nem férhet kétség azonban ahhoz, hogy mondjuk a "háború" maradéktalanul evilági és pozitív fogalom, aminek vajmi kevés köze van bármiféle transzcendenciához. MINT ILYEN, azaz mint az "evilágiságból" kiválasztott, mintegy "kiemelt" elv és tartalom válik azután például a "háború" egy igencsak evilági, valóságos "háború"-metafizika kiindulópontjává. Kialakulása, megszilárdulása után a "háború"-metafizika is képes arra, hogy maradéktalanul ellássa az evilági léttörvényiség összes funkcióját (9).
Azzal hogy az antiszemitizmust evilági metafizikának tekintjük, azt mondjuk, hogy az antiszemita éppen azon a módon állítja a zsidóság történelmi szerepét evilági metafizikájának középpontjába, mint a "háború"-metafizika képviselője a háborút. Ugyanúgy pillantja meg a zsidóság e történelmi szerepében a látható világon túlmutató VALÓSÁGOS LÉTTÖRVÉNY pozitív, evilági elvét, mint amaz a háború fogalmában, illetve jelenségében. Mivel a modernség az evilági, pozitív metafizikák szinte hihetetlen számát termelte ki (10), ezért e felfogás szerint az antiszemitizmus egy a számtalan modern evilági metafizika között (amiből nyomban adódik az a dolgozatunk végén már kifejtett formában is megválaszolandó kérdés, vajon MIBEN és MIÉRT kitüntetett evilági metafizika is egyben akkor az antiszemitizmus).
Az evilági, a pozitív metafizika eddigi két pozitív tulajdonságának (a metafizika elvének nem az érték értelmében vett "pozitivitása", "evilágisága", illetve az evilági metafizika "léttörvényisége") elemző ismertetése után úgy gondolhatnánk, hogy a mindennapi tudat e spontánnak, természetesnek mondható vonzódása az evilági metafizika válfajai iránt a világ varázsoktól való megfosztottságának modern realitásai között legalábbis érthető. Emiatt még bizonyos rokonszenvező együttérzéssel is lehetséges lenne e felé a mindennapi tudat felé fordulnunk.
Az evilági, pozitív metafizikák három meghatározó NEGATÍV tulajdonsága azonban hamar eloszlathatja a mindennapi tudatnak az evilági metafizika iránti vonzalmai miatt gerjedő megértés érzelmeit. E három negatív tulajdonság közös forrása az, hogy az evilági metafizikában megtestesülő LÉTTÖRVÉNYISÉGNEK modern korunkban már új riválisokkal kell szembenéznie. Bármilyen pozitív, evilági elvnek a metafizika alapjává való választása ugyanis korunkban már nemcsak azt a POZITÍV aktust jelenti, hogy elfogadjuk például a háború pozitív, evilági jelenségét az összes többi fenomén mögött álló, azokat mozgató és összetartó "lét-törvény"-nek, hanem azt is, hogy az így kiválasztott lehetséges "léttörvény" érvényét kritika és vizsgálat nélkül előnyben kell részesítenünk a tudomány, a politika (társadalmi praxis) és a történelem ugyanarra az összefüggésre vonatkozó magyarázataival szemben. Nem lehet, nem lehetne tehát korunkban "büntetlenül" és "naívan" engedni az evilági metafizika iránti szükségletünknek, mert bármely evilági metafizika konkrét kiválasztása nyomban e háromszoros konfliktusba sodor bennünket. Az ugyanazon jelenség magyarázatára rendelkezésre álló tudományos (politikai, történelmi) magyarázat ugyanis puszta létével lehetetleníti el annak az evilági metafizikának az érvényét, amelyre esetleg a mindennapi tudat, mint összegező elvre vágyna.
Ebből az alapkonfliktusből születik az evilági metafizika kikerülhetetlen TUDOMÁNYELLENESSÉGE, TEORETIKUS POLITIKA (PRAXIS) -ELLENESSÉGE és TÖRTÉNELEMELLENESSÉGE. Hiszen - hogy mindhárom összefüggést egy példával is érzékeltessük - ha valaki mondjuk a háború evilági metafizikájának álláspontján áll, annak számára a háború keletkezésének összes tudományos vizsgálata teljesen értelmetlen, a háború politikai vetületei úgyszintén (nem franciák harcolnak németekkel bonyolult külső és belső politikai koordináták között, egy meghatározott, kényszerpályaszerű történelmi helyzetben, de mindkét fél egyszerűen beteljesíti azt a léttörvényiséget, amit a háború metafizikája számára előír). Nem más azonban a helyzet a történelemmel sem. A háborút nem bonyolult történelmi térben élő aktorok robbantják ki és vívják meg, de ők maguk is puszta marionettjei a háború pozitív, evilági metafizikájának, ami e szerint a felfogás szerint léttörvény.
A pozitív, evilági metafizikák tehát nem egyszerűen a mindennapi tudatot kétségtelenül kínzó hatalmas vákuumot spontánul kitöltő tartalmak, de hihetetlen erejű, szükségszerű, hármas destruktív potenciállal is rendelkeznek. Amíg talán hajlamosak lennénk "megérteni" pozitív létrejöttét, úgy válik világossá e destruktivitás traumatizáló hatása is (11).
A pozitív, evilági metafizika ezért legélesebb ellentétben éppen a mindenkori kritikus tudományossággal áll. Ezt az összefüggést azonban jórészt elfedi, hogy a modern evilági metafizika szelektív viszonyt épít ki a tudományokhoz. Miközben az egyszer elfogadott pozitív metafizika "léttörvényiségé"-nek érvénye ERŐSEBB, mint az ugyanarra a jelenségre vonatkozó tudományos kijelentés, az evilági pozitív metafizika rendkívül hálásnak bizonyult olyan igazolt tudományos tételekért, amelyek vélt vagy valóságos módon az ő igazát igazolják. Csak az antiszemitizmus kérdéskörénél maradva: se szeri, se száma azoknak a törekvéseknek, hogy az antiszemita álláspont önmaga igazságát "tudományosan" bizonyítsa. E problémának megvan a saját komplett kultúrtörténete, csak említjük e tézis "biológiai", "szociológiai" vagy "statisztikai" igazolási lehetőségeit (12).
Az antiszemitizmust tehát klasszikusan egyértelmű evilági pozitív metafizikának tekintjük. Az antiszemita egy evilági metafizika, voltaképpen "zsidóság-metafiziká"-nak kellene neveznünk ezt, álláspontján áll. Metafizikájának pozitív elve a korántsem túlvilági, hanem nagyonis "pozitív", nagyon is "evilági" meggyőződés, hogy a modern társadalom színes jelenségvilága mint látszat mögött meghúzódó "léttörvény" a zsidóság - többféleképpen megfogalmazott – "uralma" (13).
A zsidóság uralma, mint "metafizikai elv", mint működő léttörvény minden további nélkül kielégíti a "léttörvényiség" POZITÍV kritériumait. Az evilági metafizikai alapon álló (érzékelő, illetve gondolkodó) antiszemita hiánytalanul operál ezen kívül azonban az evilági metafizika három NEGATÍV kritériumával is. Evilági metafizikájának érvénye, a zsidóság világuralmának tézise erősebbnek fog bizonyulni szemében, mint a valóságos társadalmi hatalomra vonatkozó TUDOMÁNYOS, POLITIKAI vagy TÖRTÉNELMI érvek, amelyeknek egyes "részigazságait" akár még természetesen el is ismerheti oly módon, hogy az ne változtasson az evilági metafizika alapvető igazságtartalmán (14).
Az antiszemitizmus részletes történeti és jelenkori változatainak elemzése az "evilági metafizika" tézise alapján nyilvánvalóan monográfikus nagyságrendű feladat. Ennek teljes kidolgozása e keretek között ezért meg sem kísérelhető. Mindazonáltal az evilági "metafizika"-tézisét általánosságban alkalmasnak tartjuk arra, hogy hordozni legyen képes akár még egy monografikus feldolgozást is.
Mindenképpen válaszolnunk kell azonban arra a kérdésre, hogy miért különleges evilági pozitív metafizika az antiszemitizmus. Abból indultunk ugyanis ki, hogy igen nagy számú pozitív metafizikai koncepció közepette él a modern mindennapi tudat és a modern társadalom.
E kérdésre a következő négy szempont együttesével szeretnénk válaszolni:
1. a modern evilági metafizika mindenoldalú legitimáló funkciójához tartozik az is, hogy átfogó, szubjektumfölötti, a törvény státuszával rendelkező MAGYARÁZATOT adjon nagy krízisekre, a szubjektum vagy a közösség megrendítő kudarcaira. Ezért, hogy már többször emlegetett konkrét példánknál maradjunk, a "háború" evilági metafizikájának képzete bizonyosan nem született volna meg anélkül a szükséglet nélkül, hogy egy modern civilizációnak vagy egy-egy modern individuumnak ne kellett volna MEGMAGYARÁZNIA önmagának a huszadik század két világháborúját. Ennek megfelelően az antiszemitizmus, mint evilági metafizika nyilvánvaló támasz mélyen frusztrált, saját helyzetüket reménytelennek érző közösségek és egyének számára.
2. Minden evilági pozitív metafizika TELJES társadalomképet ad. Az antiszemitizmus különösen is alkalmas a modernizációban betöltött különösen is fontos szerepe miatt egy ilyen TELJES világmagyarázatra (15).
3. Az antiszemitizmus "titkos", nem nyilvános magyarázat, gyakorlatilag nem vethető nyilvános vita alá. Emiatt a "nyilvános" antiszemiták száma is összehasonlíthatatlanul kisebb, mint a "titkosaké". Mint olyan "léttörvény", ami "titkos" csatornákon terjed, mint amit nem lehet nyilvánosan artikulálni, különösen is kedvező helyzetben van az átfogó és "titkos" léttörvényiséget illető szerep szempontjából.
4. Az antiszemitizmus, mint agresszív etnikai orientációjú evilági metafizika végezetül azért is tett szert teljesen különleges szerepére, mert a metafizikában megfogalmazódó ellenségkép elleni harc, Elias Canetti Tömeg és hatalom című művének szellemében vett "zsákmány"-t is ígért. Az ebben a konfliktusban megjelenő "zsákmány" egyszerre volt távoli és szimbolikus, illetve közeli és konkrét, s mint ilyen, ennek is része volt abban, miért vált az antiszemitizmus ennyire különleges helyzetű pozitív, evilági metafizikává.
MEGJEGYZÉS: A "pozitív" vagy "evilági" metafizika tudásszociológiai, ideológiakritikai, filozófia- és eszmetörténeti elemzésére e tanulmány megírása előtt a következő tanulmányainkban tettünk kísérletet: "Max Horkheimer und die Denkstruktur der positiven politischen Metaphysik", in: Wissenschaftliche Zeitschrift der Universitaet Halle, XXXXI,92. 6. kötet, 55-58.; "Nietzsche, Baeumler, Heidegger und die Folgen", in: Heidegger. Technik-Ethik-Politik. Herausgegeben von Reinhard Margreiter und Karl Leidlmair. Würzburg, 1991. 229-238; "Die Stellung der Nietzsche-Deutung bei der Beurteilung der Rolle und des Schicksals Martin Heideggers im Dritten Reich", in: Zur philosophischen Aktualitaet Heideggers. Band 1. Philosophie und Politik. Herausgegeben von Dietrich Papenfuss und Otto P"ggeler. Frankfurt am Main, 1991. 425-440.; "A pozitiv politikai metafizika rekonstrukciója", in: Valóság. 1989/6. 28-39.; "Zum Begriff der positiven politischen Metaphysik", in: Berichte des 12. Internationalen Wittgenstein-Symposiums: Recht-Politik-Gesellschaft. Wien, 1988. 65-70.; "Positive politische Metaphysik als Grundstruktur faschistischen Denkens", in: Traditionen und Traditionssuche des deutschen Faschismus. Halle (Saale), 1987. S.131-137.; "Történelem és társadalomlélektan. Bibó István fasizmus-magyarázata", in: Valóság, 1984/9. 42-49.; "Nietzsche, Baeumler avagy egy teljes fasiszta metafizika problémája", in: Valóság, 1982/9. 71-79. (németül "Nietzsche, Baeumler oder das Problem der positiven politischen Metaphysik", in: Annales, Bd. XVI. 1982.)
JEGYZETEK:
(1)Mint látni fogjuk, nem minden evilági metafizika "politikai", azaz politikai, politikai-ideológiai szerepet (is) játszó metafizika, de azért az evilági metafizika összehasonlíthatatlan jelentősége éppen abból következik, hogy éppen MINT evilági metafizika az esetek túlnyomó többségében mind "felülről", tudatos intenciókkal, mind pedig "alulról", azaz spontán módon kerül be a politika szférájába.
(2)A két "metafizika" meghatározta két, eltérő eredetű antiszemitizmus között lehetségesek természetesen átfedések, nem egyszer még a kontinuitás nyomai is fellelhetőek. Megközelítésünk szempontjából mégis egészen rendkívüli fontossága van ennek a megkülönböztetésnek, hiszen felfogásunkban a releváns, az újkori antiszemitizmus, mint evilági metafizika csak az egyik fogalomnak rendelhető alá. Szigorúan tudományos szempontból egyenesen zavaró, ha az evilági metafizika e sajátos jelenségét a túlvilági metafizika előfeltételei közé helyezik vagy netán abban is vizsgálják.
(3)Nem hisszük természetesen, hogy az antiszemitizmus "jobb"- és "baloldali" változatainak elkülönítése maradéktalanul lehetséges lenne az evilági metafizikához való viszony alapján. E szempont RELEVANCIÁJÁT azonban mindenképpen mutatja, hogy a "jobboldali"-"baloldali"-megkülönböztetés részletes elemzésében fontos szempontokat szolgáltathat. A felvilágosodás, az ifjuhegeliánusok, köztük Marx (és a távolról e csoportba sorolható Heine) ú.n. "antijudaizmusa" ugyanis alapjaiban nem az evilági metafizika, hanem MINDEN metafizika, azaz MINDEN ideológia kritikájának talaján állva fogalmazódott meg. Ezért a mi szempontunkból nem is legitim a fiatal Marx alkalmankénti anti-judaista megjegyzéseit "antiszemitizmus"-nak nevezni, amely distinkcióra az elmúlt évek irodalma egyre kevésbé érzékeny. Ennek indoka éppen az "evilági metafizika, mint ideológia", illetve a "minden ideológia utópikus meghaladásá"-nak kettősségében rejlik.
(4)A szociálpszichológiának nem feladata az előítélet jelenségének további ideológiakritikai vizsgálata, azaz annak a kérdésnek a feltevése, vajon a társadalomban működő előítélet végső soron egy evilági metafizikai ítéletre megy-e vissza vagy nem.
(5)Lásd a "Jegyzetek" élén álló "Megjegyzés"-ben felsorolt publikációkat.
(6)Max Weber híres tétele, az "Entzauberung der Welt" minden evilági metafizika közvetlen geneológikus összetevői között szerepel. Egyúttal ezzel most (tudásszociológiai-ideológiakritikai) oldalról is láthatóvá válik az "antiszemitizmus" és a "modernizáció" elválaszthatatlan kapcsolata is. Ennek értéke annál is nagyobb, hiszen ez a megközelítés a modernizáció jelenségét nem a közkeletűbb szociológiai szférában ragadja meg és mutatja ki.
(7)Ld. erről e sorok szerzőjétől "A mindennapi tudat tizenhárom alapelve", in: Valóság, 1986/12. 26-31., valamint "Die Grundprinzipien des modernen Alltagsbewusstseins im Spiegel ihrer Geschichte", in: Prima Philosophia, Band 5., Heft 3. 1992. 279-293.
(8)A modern mindennapi tudatnak ez a condition humaineje természetesen önmagában is sokszorosan további elemzésekre váró jelenség. Mi egyrészt ki akartuk hangsúlyozni azt az összefüggő követelményrendszert, amelyben a modern mindennapi tudat él és amelynek végső eredője éppen az, hogy minden rész-szférának megvan a maga "racionalitása", "tudománya", "törvénye", "szabálya", miközben ugyanez a mindennapi tudat az EGÉSZ "cél"- és "törvény"-nélküliségével kénytelen szembenézni számos vitálisan és szociálisan meghatározó összefüggésben. Mindenesetre nagy kérdés, hogyan fog változni ez a közeg akkor, amikor a tudás legmagasabb formáiban előrehaladó dekonstruktív relativitás el fogja érni a mindennapi tudat szféráit.
(9)Parafrazálva ez azt jelenti, hogy a háború LÉTTÖRVÉNY, a létnek a felszíni jelenségeken, még a politikán és a felvethető okokat értelmező tudományon is túlmutató valóságos törvénye. Nem a németek és a franciák harcolnak tehát egymással egy bonyolult történeti, politikai feltételrendszer eredményeként az Első Világháborúban, hanem mindketten egyszerűen "realizálják" a háborút mint időtlenül érvényes léttörvényt, hordozzák és megtestesítik azt. Az, hogy éppen a "háború" metafizikája olyan nagy jelentőségűvé vált a huszadik században, példák nagy sorával igazolható, aminthogy az is könnyen igazolható, miért válhatott a háború e metafizikája legitimáló ideológiává (mert per definitionem igazolta a nyílt, agresszív, háborúra törekvő politikát). Mindebből az is világos lehet, hogy az evilági metafizika "evilágiságá"-nak explicit tudata egyáltalán nem akadályozza, hogy egy ilyen metafizika ellássa a maga definíciószerű metafizikai funkcióit.
(10)Az evilági pozitív metafizikák számának e nagyságrendje önmagában is önálló kutatások tárgya kell hogy legyen, hiszen az itt felvázolt léttörvényiség nemcsak a mindennapi tudat szférájában, hanem egy "örök"-nek tűnő tudományos vagy filozófiai elmélet alakjában is megszülethet.
(11)A mindennnapi tudat "természetes" feltételei között a pozitív, evilági metafizikákkal együttjáró e hármas destruktív potenciál elfogadásának kényszerét nem tekinthetjük tudatosnak. Más szóval, aki esetleg pozitív evilági metafizikának tekintette a "háború" jelenségét, bizonyosan nem volt kifejtett formában tisztában azzal, hogy ettől kezdve ő egy "tudomány"-, "politika (praxis)"- illetve egy "történelemellenes" állásponton áll.
(12)Az antiszemita álláspont "tudományos" igazolásának említett egész kultúrtörténetére természetesen ezek között a keretek között csak utalni tudunk. Arra azonban, hogy milyen mélyre nyúlhatnak e tudományos igazolás "megismerési érdekei", jó például szolgál a Harmadik Birodalomnak az a geológiai-őstörténeti intézete, ahol egy önmagában látszólag teljesen semleges geológiai elméletet kutattak. Ez az elmélet azt lett volna hivatott bizonyítani, hogy az egymást követő felmelegedési és lehűlési korszakok sorrendje nem felel meg az elfogadott koncepciónak. Az új elméletből ugyanis egy olyan feltételezés is adódhatott volna, hogy az "északi"-árja típus korábban jelent meg a Földön, mint a kaukázusi és a Földközi-tengeri kultúrák.
(13)Nincs antiszemitizmus a zsidó "világuralom" tézise nélkül. Elméleti kereteink között éppen ez a "világuralom" alkalmas a "léttörvény"-funkció tartalmi, azaz "pozitív", azaz "evilági" megalapozására. Semmiképpen sem véletlen, hogy az első nagy antiszemita alapművek együtt születnek a "világuralom" pozitív tézisével.
(14)Az evilági metafizika rendkívűl lényeges vonása ez. Az ilyen metafizika sajátos, belső verifikációs szabálya ugyanis az, hogy a konkrét metafizikai elv léttörvényiségét nem korlátozza az ezzel ellentétes realitás léte. A háborút, mint evilági metafizikai elvet képviselő "gondolkodó"-t a béke néhány évtizede vagy akár évszázada sem kell, hogy meggyőzze arról, hogy ez a léttörvény nem létezik.
(15)Témánk hosszabb kifejtése során különösen is ki kell emelnünk azt, hogy a zsidóság történeti léte, részvétele a modernizációban eleve NEMZETKÖZI. E nemzetköziségnek különösen nagy jelentősége van abban, miért az antiszemitizmus a talán legnagyobb hatósugarú evilági, azaz pozitiv politikai metafizika.