Kiss Endre
Kolnai Aaurél filozófiai pályája
2024.09.03.
 Kolnai Aurél |
1970 december másodikára keltezett "Rövid életrajz"-ában megtalálhatóak mindazok az adatok, amelyek kibontása és részletes értelmezése egy ideális Kolnai-monográfiában találhatják csak meg végleges helyüket (1). E rövid életrajz azonban nem tartalmaz önmagukban közvetlenül titkokat megfejteni képes útmutatásokat az életmű labirintusában. A váratlan pillanatokban újra meg újra filozófiatörténésszé váló magyar filozófus némi elfogódottsággal áll a huszadik század utolsó évtizedében Kolnai Aurél filozófiai életműve előtt. Kolnai oeuvre-je elsősorban három rendkívüli problémát és egyben rendkívüli feladatot jelent számára.
Az ELSŐ rendkívüli probléma (és rendkívüli feladat) Kolnai gondolkodásának egzakt beágyazása a magyar századelő szellemi folyamataiba. Mindeközben nemcsak az jelent problémát, hogy a magyar századelő szellemi folyamatai szélsőségesen komplexek és mint ilyenek a szó legjobb értelmében szélsőségesen gazdagok is, de még ennél is jobban az, hogy meghatározzuk azokat a nemzedéki alapsztenderdeket, amelyek egy 1918-ban érettségizett diák és már ekkor kiemelkedő fiatal értelmiségi alapmeggyőződései és gondolkodásának működő heurisztikus szerkezetei mögött munkáltak. A rendkívülinek bélyegezett nehézségek legfőbb oka az, hogy a magyar századelő filozófiai és eszmetörténeti folyamatainak feldolgozása éppen az 1910-1914-es évekig jutott el érvényes és átfogónak tekinthető eredményekhez.
 Polányi Károly |
Ez azt jelenti, hogy éppen Kolnai Aurél (vagy mondjuk Polányi Károly) nemzedékének szellemi arcvonásai tekinthetők ma fejlődéstörténeti és tudásszociológiai szempontokból a legkevésbé feltártaknak (2). A MÁSODIK rendkívüli probléma (és ugyancsak rendkívüli feladat) a fiatal és máris emigrációba kényszeri tett Kolnai gondolkodásának konfrontálódása az Első Világháborút követő szellemi újjáépítési mozgalmak komplex tartalmaival. E probléma (és feladat) többek között ma azért is rendkívül nehéz, mert a húszas évek gondolkodásának ezen "újjáépítő" természete tökéletesen feledésbe merült és még arra is akad példa, hogy egy magyar recenzens azon a jogon vonta kétségbe Mannheim egy fő műve kapcsán a szellemi ujjáé pités döntő motívumának meglétét, hogy az "a szövegből nem igazolható" (3). Az Első Világháború mára már alig adekvátan elképzelhető civilizatórikus megrázkódtatásaira válaszokat kereső "újjáépítő" gondolkodás, amelynek (e tanulmányban részletesen kifejtésre kerülő) meghatározó koncepcionálismozzanata az egyes filozófiai alrendszerek és kérdésfeltevések szemléletének "ontologizálódása", Kolnai esetében is gyakorlatilag 1933-cal ér véget.
Ekkor adja át a helyét mindazoknak a nagy kérdéseknek, amelyek immár a HARMADIK rendkívüli problémát (és egyben rendkívüli feladatot) jelentik. E problémakör Kolnai gondolkodásának válaszait öleli fel egy sor újabb nagy kihívásra (elsősorban a fasizmus, de Kolnai esetében kivételesen is egyenlő arányban a sztálinizmus létező szocializmusa is), de egyenlő joggal szerepelnek azok a nagy, sajátosan Kolnaira jellemző tematikus egységek, amelyek egyrészt a hatalmas új kihívások mélységeiben gyökereznek, másrészt azonban korántsem merülnek ki az e kihívások puszta témává emelésében, az e kihívásokra adott puszta válaszokban, de Kolnainak a későbbi analitikus filozófiára emlékeztető sajátos és eredeti kérdésfeltevéseiben ugyancsak önálló filozófiai-szisztematikus jogosultságra tesznek szert.
E három nagy problémakörnek mind teljes feltárása, mind pedig teljes kidolgozása évtizedek munkájának eredményeként születhet csak meg. Az első összefoglaló pályakép ezért nem is lehet más, mint vázlat. Vázlatunkat azonban két megjegyzéssel bocsátjuk útjára. Az egyik az, hogy az ebben az első összefoglalásban tézisszerűen megfogalmazott megállapításainkat nem tekintjük átmenetinek. A másik előzetes megjegyzésünk azt a meggyőződésünket foglalja magában, hogy Kolnai filozófiai pályaíve a huszadik század egyetemes filozófiatörténetének kiemelkedő és koherens összetevője. Olyan életmű ez, amelyre a magyar filozófia nemcsak általános szempontból tekinthet büszkén, de olyan, amely számos meghatározó összetevőjét éppen a magyar századelő folyamataiból merítette.
Kolnai Aurélnak a pszichoanalízis és a szociológia kapcsolatát tárgyaló terjedelmében
szerény, tartalmaiban annál igényesebb monográfiája (PSYCHOANALYSE UND
SOZIOLOGIE. Zur Psychologie von Masse und Gesellschaft. Wien, 1920.
Internationaler Psychoanalytischer Verlag) számos szempontból tekinthető
kiemelkedőnek. Az egyik a szerző rendkívül fiatal kora és ehhez viszonyítva
csak kivételesnek minősíthető általánosítási képessége (a pszichoanalízis
egyik az irányzat egész történetében mindvégig rendkívül aktuális
viszonyítása a szociológiához). E képességek azonban már ekkor a filozófiai
szemlélet eredetiségével is párosulnak. A konkrét esetben ez a
pszichoanalízis és a "tömegpszichológia" viszonyának hangütése ebben a
munkában. A pszichoanalízis különböző képviselői 1918-19-ben egyszerűen a
szó jó értelmében válaszolni akarnak egy ma már nehezen felbecsülhetően
hatalmas és sorsszerű kihívásra, amikor megpróbálják kiterjeszteni az én- és
egyénközpontú pszichoanalízist nagyobb csoportok lélektanának kutatására.
Kolnai ugyan rendkívül diszkrét módon, de már művének alcímében jelzi, hogy
ő máshol látja saját feladatát. Az "a tömeg és társadalom
pszichológiája"-alcím világos jelzés arra nézve, hogy Kolnai a
pszichoanalízis tudományelméleti konfrontációját kívánja elvégezni a
"társadalom" tudományával, nem pedig rögtönzött módon rávetíteni a
"tömeg"-re a pszichoanalízis én- és egyénközpontú eljárásait.
Az 1920-ban Bécsben megjelent tematikus monográfia a legsokatmondóbb közvetlen dokumentuma a fiatal Kolnai mély belegyökerezettségének is a magyar századelő gondolkodási hagyományaiba, arról nem is beszélve, hogy abban a szociológiai szemléletben, amelyet a PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE nemcsak a századelő sajátos és kivételes hagyományai élnek tovább, de a huszadik század "magyar tapasztalatá"-nak, a háborús összeomlást követő két forradalomnak és egy restaurációnak a tapasztalata is (4). Kolnai kísérlete a pszichoanalízis és a szociológiai érdemi összevetésére ezért nem más, mint nagyigényű és nagyívű törekvés a közelmúlt történelmi és társadalmi történéseinek értelmezésére. Része ez a már röviden érintett "újjáépítő", rekonstrukciós filozófiai programnak, amelynek olyan egymástól gyökeresen eltérő gyümölcsei vannak, mint Mannheim Károly konzervativizmus-elmélete vagy a Bécsi Kör filozófiája, természetesen, mint látni fogjuk, maga Kolnai Aurél sem hagy majd fel a háború és a forradalmak utáni szellem ujjáé pités programjával. Napjaink filozófiai élete és filozófiatörténete egyébként sajátságos viszonyban van a huszas éveknek ezzel a sokak által tökéletesen magától értetődő beállítódásával, hiszen a szöveg centrikus szemlélet mértéktelen túlhangsúlyozásával csak akkor jönne tudatára a "szellemi újjáépités" programjának és egész gondolatkörének, ha egy szerző explicit módon azzal vezetné be a művét, hogy az az ujjáépités egyik darabja és hordozója.
Mivel azonban a huszas évek szerzői csak a legritkább esetben vezetik be a művüket ilyen deklarációkkal, ennek a történeti vonatkozásokat nélkülöző szemléletnek aligha lesz esélye arra, hogy megértse a huszas évek filozófiájának és egész szellemi életének legfontosabb vonásait. Az "újjáépítő" gondolkodás mai megértésének van azonban - s csak a teljesség kedvéért említjük ezt - egy civilizatórikus összetevője is. A huszadik századi európai civilizáció öntudata és önidentitása minden ez ellen szóló tény ellenére sem úgy éli meg önmagát, mint ami 1914-18-cal összeomlott és amit a huszas években a kor legjobb szellemei "ujjá akartak építeni". A modern európai civilizációnak ez a szemünkben erőteljesen hízelgő önképe magától értetődő módon akadálya lesz - több más mozzanat mellett - az újjáépítő gondolkodás rekonstrukciójának is. E civilizációs s az ebből következően látensen mindvégig jelen lévő történetfilozófiai mozzanat természetesen további olyan összetevője Kolnai Aurél gondolkodói pályájának, mely igen sok esetben oly mértékben jelenik meg evidenciaként, hogy ugyancsak nehézségekbe ütközik szövegszerű kimutatása (5).
Miközben Kolnai kiemeli, hogy a pszichoanalízis kezdettől fogva "szociális jellegű", hiszen egy másik ember, az orvos "pszichológiai együttmüködésé"-vel jön létre (6). A pszichoanalitikus tevékenységét a hagyományos pszichiáterével veti össze és ebből vonja le meghatározó konzekvenciáit, amelyek szerint a kezdetben "pszichiátriai" mozgalom kinőtte eredeti kereteit a szociológia irányában is, hiszen "még a tisztán individuálpszichológiai kategóriák is csupán a környező közösség tekintetbevételével" válnak megmagyarázhatóvá (7). Kolnai nem kevesebb éleslátással és eredetiséggel veti meg a freudi pszichoanalízis tudományelméleti alapjait. Kiemeli a pszichoanalízis anti-naturalista jellegét ("kimondottan a-fiziologikus"), miközben ugyanúgy hangsúlyozza a pszichoanalízis "metafizika-ellenes" beállítódását is, amennyiben "lényege az, hogy a tények olyan rétegébe száll alá, amelyekig még senki sem hatolt le tartósan" (8). Ha mindehhez még hozzá vesszük, hogy a freudizmus egész történetében állandó és sokféle gyökérzetű ellenállás mutatkozott meg a pszichoanalízis tudományelméletileg kifogástalanul pozitivista alapjainak kimutatása (sokszor csak kimondása) ellen (9), van okunk elismerni Kolnai éleslátását.
Ugyanez az éleslátás jelentkezik abban is, hogy Kolnai arra is utal, hogy a pszichoanalízis nem egy analitikus típusú, de egy olyan szociológia szerves kiegészítője lehet, amely nem "az egyes kultúrközösségek egymástól eltérő sajátosságait, de a társadalmi élet univerzálisabb kategóriáit" vizsgálja (10). Kolnai eljárása a pszichoanalízis és a szociológia területeinek egymásra vonatkoztatott vizsgálatában azonban még annyiban is teljesen újszerűnek mondható, hogy jóval az ezt tartalmazó terminológia megszületése előtt ő a pszichoanalízist már "paradigmá"-nak tekinti s mint ilyent veti össze más (szociológiai, illetve társadalomtudományi) paradigmákkal. Ezért a PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE tökéletesen beleilleszthető a hetvenes-nyolcvanas évek JÓ tudományelméleti vitáinak kontextusába. Mielőtt ennek egyes részleteibe néhány ponton elmélyedhetnénk, Kolnainak ezt a tudományfilozófiai képességét azért is nyomatékosan az olvasó figyelmébe kell ajánlanunk, mert Kolnai filozófiai módszerének felszínén a későbbiekben a fenomenológia és az analitikus filozófiai jelenik majd meg, filozófiája tartalmi irányultságának meghatározásakor pedig egy sajátos katolicizmust fog ő maga hangsúlyozni. Mármost meglehetősen nyilvánvaló, hogy ez a még erőteljesen pre-paradigmatikusnak tekinthető tudományfilozófiai érdeklődés a Kolnai képviselte magas színvonalon sem a fenomenológia, sem az analitikus filozófia, sem pedig a modern intellektuális katolicizmus paradigmáival nem férhetne össze.
 Sigmund Freud |
Kolnai eljárása Freudnak az emberi társadalom genealógiájára vonatkozó pszichoanalitikus koncepcióit elsősorban Durkheim hasonló genealogikus szociológiájának elemeivel veti össze. Freud totemizmus-elemzése Kolnai szemében paradigmatikusan egybeépíthetők Durkheim elgondolásaival. Az apa és a társadalmi rend közötti szoros megfelelés izomorf összefüggést alkot Durkheimnek a "szent" és a természetfölötti eszméit rekonstruáló elképzeléseivel, amelyek az egyént körülvevő társadalom megjelenési formái az egyén tudatában. Ebben a kontextusban születik meg Durkheim szerint a társadalom eszméje. Ennek tartalmi meghatározásában ugyancsak a szociológia segítségére siethet a freudi pszichoanalízis, hiszen az apa győzelme "az apagyilkosság romjain" már magában rejti a társadalom munkamegosztásban kifejeződő szolidaritásának csiráját és ezzel pszichológiai oldalról kiegészítheti és konkretizálhatja Durkheimnek a társadalom kialakulására vonatkozó genealogikusan szociológiai elképzeléseit (11).
 Emile Durkheim |
A pszichoanalízis a maga konkrét genealógiai elképzeléseivel azonban más pontokon is kiegészíti Kolnai szemében Durkheim koncepcióit, így például a társadalom konstitutív értékeinek beágyazódásának pontján. Kolnai megfogalmazásában ez azzal a kérdéssel egyenlő, vajon miként "tekintheti egy társadalom önmagát szentnek" (12). Kolnai azonban gyanúperrel él Durkheimnek azzal az ebből következő hallgatólagos tételével, miszerint "egy kollektív képzet minden esetben valami önálló", ami azzal egyenlő, hogy a közösség tudatában ez a "szupranaturalitás" jegyében jelenik meg (13), azaz az eszmének nincs megfelelő szilárd hordozója. Kolnai szemében ez is olyan kontextust jelent, amelybe a freudi pszichoanalízis geneológiai elképzelései hiánytalanul beépíthetők: "A társadalom =apjá=-t, a totemállatot, illetve istent lehetetlen pszichológiailag a társadalom eszméjéből levezetni...Az apaimágó azonban eltünteti ezt a nehézséget" (14). Kolnai koncepciójának egyik tézisszerű összefoglalása így hangzik: "Azt, hogy mily módon változott át a család legerősebb férfi tagjának fizikai hatalma a társadalom és a fensőbbség túlnyomóan erkölcsi hatalmába, a pszichoanalízis nem tudja teljes mértékben megvilágítani. Mégis betöltötte már azt a feladatát, hogy A FORMÁLIS SZOCIOLÓGIA SÉMÁIT E KÖRBEN IS KITÖLTÖTTE PSZICHOLÓGIAI TARTALOMMAL" (15).
Igen éles szemmel különbözteti meg Kolnai Durkheim és Freud "szociologizmusá"-t, Durkheimét "ismeretelméleti"-nek, Freudét "pszichologizáló"-nak találja (16). Általában az ismeretelméleti összefüggés természetesen szélesebb érvényű, mint a pszichológiai. A genealógiai folyamat értelmezésénél konkrét tartalmak és valóságos kauzális láncok rekonstrukciója esetén azonban a pszichológiai tartalmak (azaz Freud) jelentősége felnőhet az ismeretelméleti motiváció jelentősége mellé, a helyzetnek ez a felismerése ismét Kolnait dicséri.
A bécsi emigráció filozófiai-politikai publicisztikái különösen is érdekes fejezetet jelentenek Kolnai Aurél filozófiai pályáján. E publicisztikai írásokat Lenz István néven jegyezte (sokáig Polányi Károly egyik álnevének tekintették Lenz Istvánt, s még Polányi Károly bécsi újságcikkeinek teljes kiadása sem talált rá Lenz István mögött Kolnai Aurélra (17). A Lenz István-cikkek mindenekelőtt két nagy témakörben jelentenek fontos indíttatásokat. Egyrészt fontos cikkekben próbálja magyar olvasóihoz köz elhozni saját, imént elemzett munkáját pszichoanalízis és szociológiai kapcsolatáról. Másrészt ugyancsak számos bécsi cikkben körvonalazza jövőbeli világnézetének alapjait.
Az alapvetően a pszichoanalízisre épülő tematika programmatikus írása "A tömegpszichológus Freud" (18) Reik, Abraham, Federn és a kor más vezető pszichoanalitikusainak tömeglélektani kísérleteit foglalja össze, mely megjegyzésekben a PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE nagy elemzéseinek egyes tartalmait értékesíti, egy helyütt még önmagára is hivatkozik, ami nemcsak azt mutatja, hogy önmaga elismerésreméltó eredményeit is szeretné közkinccsé tenni a vitában, de azt is, miben látja ő saját tanulmánya lényegét egy mondatban: "KOLNAI a pszichoanalízist Durkheim szociológiájának s az individualista szociálreformnak szekerébe szeretné fogni" (19) Mint elemeztük, Kolnai művének alapirányultsága lényegesen tér el nemcsak a kor Freudjától, de a számos többi pszichoanalitikusétól is. Amíg azok meg szeretnék teremteni a "tömegek" lélektanának sajátosan pszichoanalitikus alapjait, Kolnai elismerésreméltó módon a paradigmaként felfogott pszichoanalízist a paradigmaként felfogott szociológia megoldatlan problémaösszefügéseibe kívánja belehelyezni.
Kolnai udvarias
távolságtartással nyilatkozik az övétől eltérő törekvésekről: "Részben a
Totem und Tabu eredményeit továbbfűzve, részben egyéb saját és idegen
megismerésekre építve írta meg az iskola feje legújabb kis könyvét
MASSENPSYCHOLOGIE UND ICH-ANALYSE címmel" , majd "Részletesen tér ki FREUD a
jól ismert, kevés újat mondó Le Bon-féle tömegjellemzésre..." (20). Kolnai a
nem túl örvendetes lényeget foglalja össze az iskola vezérének tételes
tömeglélektani munkásságából: "FREUD maga az egyházat s a hadsereget, mint a
legszervezettebb tömegeket veszi bonckés alá" (21). A megjegyzés igazi
pikantériája az, hogy az a Kolnai, aki a TOTEM ÉS TABU Freud-jára építve
hajtja végre a durkheim-i szociológia pszichoanalízissel való kiegészítését,
a TÖMEGLÉLEKTAN Freudjával többek között azért sem tud mit kezdeni, mert a
PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE-ben mind a pszichoanalízis és szociológia
paradigmatikus egymásra vonatkoztatásában, mind pedig új politikai
jelenségek pszichoanalízisének kidolgozásában már túlhaladt a freudi
TÖMEGPSZICHOLÓGIA szűkebb kérdésfeltevésein és eredményein. Ezt, mint a
huszadik évében járó fiatal emigráns nyilván tudta, azzal együtt, hogy nem
sok esélye lett volna akkor, ha közvetlenül fellép a pszichoanalízis
Rómájában saját hittételeinek közvetlen elismertetéséért.
 Gilbert Keith Chesterton |
A Lenz István-cikkek számunkra legfontosabb másik tematikája az emigráns Kolnai átfogó világnézeti alapvetéseinek együttese. Az 1921-es "A katolikus forradalmár" elemzésében Kolnai Chesterton katolicizmusával egészében összeegyeztethetőnek, egyenesen azonosnak látja az értékeknek azt az együttesét, ami a magyar századelőre volt jellemző. Chesterton egyrészt tökéletesen megfelel a hívő katolikus fogalmának: "Hívő katolikusnak vallja magát. nem holmi általános és vértelen krisztusi eszmére, hanem az örök római egyházra és ennek tanaira esküszik" (22). Mindezen bevezető után jelenik meg a fiatal Kolnai ars poeticá-jában a magyar századelő sajátos evidenciarendszere, immár mint "katolikus forradalom:"...(Chesterton) szenvedélyesen igenli az ÉLETET és az ÉSZT, sőt e két fogalom, mindkettő a maga teljes és csorbítatlan megjelenésében, egy más gondolkodónál sincs ily szervesen összekötve (!). Igenli az érzelmi őszinteséget és igenli az életet szabályozó erkölcsöt.
KATOLICIZMUS ŐNÁLA: EGYETEMES ÉS FÖLTÉTLEN TÁMOGATÁSA A JÓNAK, S A HARC A GONOSZ ELLEN, AHOL CSAK ÁLLUNK ÉS AHOL CSAK TALÁLJUK ŐKET. MINDENKI KÖTELES EZT A HARCOT, ERŐSZAKOS ESZKÖZÖKKEL IS, VÉGIG VIVNI...(Chesterton) IZIG-VÉRIG A NYUGATI KULTURA EMBERE...Nem anarchista és nem kommunista, de annál inkább forradalmár...Individualista a szó leggazdagabb értelmében: a végtelen értékű egyéni lélek magaszabta rendjét, rezonját és tárgyilagosságát akarja (!)...KIPRÉDIKÁLJA A SZOLGAI ÁLLAMSZOCIALIZMUST, A SERVILE STATE-ET ÉS A MUNKA KAPITALISTA SZOLGASÁGÁT EGYARÁNT; magántulajdonnal bíró munkások szabad szövetkezésében látja a szociális kérdés megoldását; TISZTÁBAN VAN A PARASZTBIRTOK JELENTŐSÉGÉVEL ÉS JÓL LÁTJA MINDEN FORRADALOM KÖZPONTI ÉRTELMÉT: A NAGYBIRTOK FELDARABOLÁSÁT A FÖLDMÜVES NÉPESSÉG KÖZÖTT. Tehát nem kegyesszáju keresztényszociális, hanem, MINT keresztény a javából, szociális forradalmár és MINT a nép családi és poetikus hagyományainak barátja, radikális újító" (23).
 Friedrich Nietzsche |
A magyar századelő legjobb indíttatásait tartalmazó igazi "filozófiai-politikai" koncepciót fogalmaz meg a huszas évei elején járó filozófus-emigráns. Kolnai filozófiai-politikai pályaívének későbbi megértéséhez e koncepció mindkét kulcsmozzanatának felidézésére szükség van. Egyrészt Kolnai egész pályájára nézve igaz, hogy politikai álláspontja "filozófiai-politikai", s mint ilyen - Friedrich Nietzschéhez vagy Karl Kraus-hoz hasonlóan - csak mint ilyen értelmezhető. Egy filozófiai-politikai pozíció triviális (azaz nem filozófiai) politikai pozícióként való értelmezése kényszerítő erővel kell hogy szélsőséges leegyszerűsítésekhez vezessen, de még ennél is nagyobb problémát jelent, hogy egy ilyen szélsőséges leegyszerűsítés a gyakorlatban elképzelhetetlen az önkényesség kiemelkedő nagyságrendje nélkül. Másrészt Kolnai filozófiai-politikai álláspontja ettől az időtől kezdve elválaszthatatlan a katolicizmus egy értelmezésétől, az ő esetében tehát a filozófiai-politikai pozíció értelmezésének önmagában is tekintélyes hermeneutikai nehézségeihez egy "katolikus forradalom" ugyancsak kiemelkedően nehéz értelmezési problémáitól (24). |
 Karl Kraus |
 Fraknói Vilmos |
Ugyanennek az évnek az októberében Kolnai Fraknói Vilmos egy aktuális publikációja kapcsán Martinovics Ignác alakjában keres és talál előzményt a "forradalmi katolicizmus" érlelődő koncepciójához (25) Ez az előzmény annál is plauzibilisabb szemében, mert erőteljes hasonlóságot fedez fel a Martinovics-mozgalom és 1918 októbere között: "A =LASSU HALADÁS= HIVEI VIGYÁZZANAK, NEHOGY A GYORS VISSZAESÉS HIVEI LEGYENEK. OLVASSÁK CSAK EL MARTINOVICS KÁTÉIT ÉS TEGYENEK HITET: VAN-E ENNÉL DESTRUKTIVABB, KOMMUNISTÁBB ÉS IZGATÓBB, SZABADKŐMÜVESEBB ÉS SZOCIOLÓGUSABB IROMÁNY. Akinek a mai rend nem tetszik, teljesen fölösleges Bucharint olvasnia. Martinovicsból sokkal többet tanulhat. Akinek pedig a mai rend tetszik, az Bucharint vállatvonva fogja, mint érthetetlen és értelmetlen papirost a sarokba hajítani, ellenben ha AZ EMBER ÉS POLGÁR KÁTÉJA KERÜL A KEZÉBE, ABBAN MEG FOGJA ÉREZNI AZ ŐS ELLENSÉGET, NYAKÁN FOGJA ÉREZNI A KÖZTÁRSASÁGI, AZ EGYENJOGUSITÓ, A FÖLVILÁGOSITÓ, A NÉPEMELŐ, A FÖLDOSZTÓ KÉZ SZORITÁSÁT. MARTINOVICS PROGRAMJÁBAN BENNE VAN AZ OKTÓBERI FORRADALOM PROGRAMJA" (26). Az első pillanatra nyilvánvalóan meghökkentő párhuzam új kreatív kapcsolatok felismeréséhez vezet: "...érdekes a hasonlóság Martinovics tervezete és az októberi forradalom lefolyása közt Itt is kezdetben a nagyrészt nemesi tradíciókból táplált függetlenségi párt áll előtérben, és később kerül mindinkább felszínre a proletár probléma és a proletár kormányzat, míg kezdetben forradalmi elemek a reakció felé közelednek. EZEKBEN AZ ÖSSZEVÁGÁSOKBAN ÉS ELÜTÉSEKBEN ELMÉLYEDNI NAGYON ALKALMAS MÓD RÁ, HOGY MEGSZABADULJUNK BIZONYOS GÉPIES KAPTAFÁKTÓL, MELYEKNEK ALKALMAZÁSA A VALÓSÁGOT NEM MAGYARÁZZZA, HANEM ELZÁRJA SZEMÜNK ELŐL" (27). S végül az ekkor kialakuló (s mutatis mutandis Kolnai egész későbbi pályafutását meghatározó) "forradalmi katolicizmus" további lényeges felismerése: "A MAI FORRADALMÁR LEGFŐBB HIBÁJA...HOGY NEM TÖRŐDIK AZ ETIKAI SZEMPONTTAL, HOGY MINDENÁRON TÚL AKAR LENNI AZ ERKÖLCSÖN VAGY EGYÁLTALÁN TAGADJA LÉTEZÉSÉT"(28).
 Dmitrij Szergejevics Merezskovszkij |
E gondolatkör és attitüd további elemét tartalmazza a "katolikus forradalmár" újabb konkretizációja: "...(Mereskovszkij) AKIT CHESTERTONHOZ HASONLÓAN NEVEZHETTÜNK VOLNA KATOLIKUS FORRADALMÁRNAK IS. Természetes dolog, hogy az orosz katolikus éppúgy forradalmár, mint az angol. Sőt még szükségszerűbben az, hiszen itt a katolicizmus nemcsak kisebbségi beállítást, hanem egyben nyugati, haladó és ortodox-ellenes lelkületet is jelent" (29). E katolikus forradalom "katolikus" vonása az ekkori Kolnai szemében a Mereskovszkij-cikk Goethe értelmezéséből olvasható ki leginkább: "...ÜTKÖZIK KI...GOETHE POGÁNYSÁGA, SZEMBEN AZ IGAZI KERESZTÉNYSÉGGEL, MELY AZ Ő ÉRTELMEZÉSÉBEN A TÁRSADALOMMAL SZEMBENI EGYÉNI FELELŐSSÉGET ÉS POLITIKAI REFORMTÖREKVÉST KÖVETEL" (30). GYÜLÖLETE, BÁR NÉMELYEK, NEM-LENINISTÁK, TULZOTTNAK TALÁLHATJÁK, SEMMIKÉPPEN SEM A BURZSOÁ GYÜLÖLETE A SZOCIÁLIS FORRADALOM MEGVALÓSITÁSA ELLEN, HANEM TELJESSÉGGEL A SZEMÉLYISÉG GYÜLÖLETE A SZEMÉLYTELENSÉG, A GONDOLKODÓ GYÜLÖLETE AZ ELNYOMÁS ELLEN" (31).
S végül zárjuk Kolnai "katolikus forradalmá"-nak távolról sem teljes, az egész pálya megértése szempontjából azonban megalapozó ismertetését a következő definícióval: "A kereszténység lényeges parancsolata: Az emberek egymással szemben testvérekként viselkedjenek. Ez persze nem politikai szabály, de amennyiben állami és gazdasági berendezések léteznek, ezek eleget kell hogy tegyenek a keresztény erkölcsi parancsnak, vagyis az emberek túlnyomó részének testi és szellemi érdekeit kell, hogy szolgálják. AKI EBBEN NEM HISZ VAGY EZ ELLEN CSELEKSZIK ÉS MAGÁT KERESZTÉNYNEK VALLJA, AZ ERETNEK. Az igazi kereszténynek viszont nincs ma sürgetőbb kötelessége, mint a dolgozók széles rétegeit szegénységükből kiemelni és az emberi szellem vívmányaiban részeltetni" (32)
Filozófiai pályaképünk
következő nagy állomása Kolnai 1927-ben megjelent önálló filozófiai
monográfiája, a DER ETHISCHE WERT UND DIE WIRKLICHKEIT. Ez a mű is
tökéletesen magán viseli a szellemi ujjáé pités filozófiájának jegyeit,
ebben csak Mannheim Károly 1926-ban befejezett
konzervativizmus-tanulmányával vethető össze (33). Kolnai 1927-es műve
(Mannheim említett koncepciójával egyezően) már érett formában mutatja a
magyar tapasztalat teóriaalkotó jelentőségét Magyarország volt ugyanis az az
ország, ahol a háború, a két forradalom és a restaurativ ellenforradalom kis
térre szorított és sebes egymásutánjában a huszadik század egész későbbi
története összeürüsödött. Mindennek most mint teóriaalkotó tapasztalatnak
van tiszta és egyértelmű jelentősége s aligha lehet azt mondani, hogy a
teoretikus tapasztalatoknak ez a sora ne lett volna szinguláris a huszas
évek Európájában. Teoretikus tapasztalaton természetesen nem csak a
közvetlen politikai vagy közvetlen társadalmi tapasztalatok feldolgozását
értjük, de mindazokat a nagyobb háttérösszefüggéseket is, amelyek a
közvetlen politikai vagy társadalmi tapasztalatokon keresztül érvényesültek,
így elsősorban a modernizáció vagy a modern racionalitás
megvalósíthatóságának problematikáját.
Kolnai egész gondolkodásának, de az egész "újjáépítő" gondolkodásnak sajátos vonása a társadalomontológiai irányultság. Ennek az irányultságnak a lényege elválaszthatatlan kapcsolatban van az újjáépítő gondolkodásnak teljes filozófiai látleletet készítő, mindent az alapjaiig visszavezető irányultságával. Ha Mannheim Károly a konzervativizmus-tanulmányban az európai racionalitás folyamatának továbbfolytathatóságára kérdez rá, szükségét érzi annak, hogy MINDEN racionalitás társadalomontológiai lehetőségét vizsgálatában, s csak az ilyen általános vizsgálat után tud hozzákezdeni a modern racionalitás esetleges ujabb, aktuális fejezetének kidolgozásához.
Kolnai Aurél gondolkodásában a társadalomontológiai érdeklődés pontosan a huszas évek "újjáépítő" érdeklődésének feleltethető meg leginkább, nem egy esetben mind korábban, mind későbben explicit kijelentésekben is lokalizálja a társadalomontológiának a gondolkodás egyes alrendszereivel való összefonódását (34), AZ ETIKAI ÉRTÉK ÉS A VALÓSÁG-nak már kiinduló téziseiben is hangsúlyozza etika-felfogásának "kvázi-ontológiai" dimenzióit. Így emeli ki a rá pozitív hatást tevő tomista etika következő minőségét: "A tomista =cél=-etika, azzal hogy elismeri a valóságot átvilágító objektív értékiségeket és az azokból levezethető erkölcsöt, az etika legkikezdhetetlenebb és legkielégítőbb általános alapelveként jelent meg számomra..." (35). A tézisben kiemelt "objektivitás" közös és közvetítő mozzanat a "valóság" és az "értékiségek" (Wertigkeiten) között.
Tanulmányunknak e helyén nem Kolnai etika-felfogásának immanens elemzése az elsődleges cél, jóllehet Kolnai a század igen kevés számú valóban jelentős etikai gondolkodói közé tartozik, számunkra e helyütt az az átfedés az igazán fontos, amelynek révén Kolnainál az "objektív" vagy a materiális etika a mindenkori etikai szféra társadalomontológiai kiegészítését jelenti. Kolnai jelentős és következetesen végiggondolt alapötlete ebben az összefüggésben az, hogy nem általánosságban rajzolja fel az etika (minden etika) társadalomontológiai kereteit, de a társadalomontológiai dimenziót közvetlenül érvényesíti az etikai érték meghatározásában. Szemben számos más meghatározással (közöttük a meghatározó és a maga módján mindvégig felülmúlhatatlan pozitivista meghatározással is), Kolnai nem a feszültség viszonyának fogja fel "érték" és "valóság" viszonyát, de sajátos, ontológiailag meghatározott viszonynak (36). Miután sikerült az alapvető etikai viszonylatot rögtön a maga társadalomontológiai meghatározottságaiban értelmeznie, ezért Kolnai etika-fogalma is nyomban igen közel kerül más alrendszerekhez, így az ideológiához, a pragmatikához és egy általános cselekvéselmélethez: "Minden vágy a ...valóság megváltoztatására irányul; mihelyt azonban leveti egy pusztán lökésszerű rezdülés jellegét és az ÉRTÉKEK egy KÉPÉT (Wertbild) hozza létre önmagából, máris igenli is az adott valóság egy darabját" (37).
Az egyes szóbanforgó aktus egyszerre több perspektívában jelenik meg; az "értékkép" (Wertbild) ugyanis egyszerre értelmezhető ideológikus-tudásszociológiai módon, az általános cselekvéselmélet keretein belül, de persze sajátosan etikai összefüggésében is, ez utóbbi, mint látni fogjuk, éppen minden (etikai) cselekvés immanens valóságmegváltoztató jellegére hívja fel a figyelmet. Az így keletkező komplexumban tehát etika, ideológia (világnézet vagy céltételezés) és cselekvéselmélet (pragmatika) keveredik egymással lényegében már alig szétválasztható módon. Kolnai egy megfogalmazása erről így hangzik: "Ha mindeközben minden értékalkotás adott valóságos értékekből indul ki..., úgy el kell ismernünk általában a létezőnek (das Seiende), az adottnak (das Gegebene) bizonyos alapvető értékét. Mindez azért van így, mert minden egyes akció esetén a világnak azt az egész mivoltát, amelyhez a tettnek, mint a "világ számára lényeges"-nek pozitívan kell viszonyulnia, állandóként kell előfeltételeznünk.
Az, AMIN a cselekvést kivitelezzük, már alapvetően jó, ha a cselekvésnek egyáltalán értelmesnek kell lennie" (38). E tézis további kifejtésben tartalmazza Kolnai etikájának felnyitását a társadalomontológia felé. E nyitás újabb, az előzőekben még kellően nem konkretizált eleme minden etikai cselekvés hallgatólagosan mindenkor el is ismert ontológiai előfeltevésének kiemelése és kimunkálása, ha nem lenne egy világ, AMIN cselekvéseinket végrehajtjuk, nem is lehetne szó etikai cselekvésről, a világ léte tehát a cselekvés, így azt etikai cselekvés ontológiai előfeltétele. A cselekvés, így az etikai cselekvés sem a morális színház légüres terében zajlik, de a "világon", azaz létező erők, érdekek, csoportok minden cselekvés számára konkrét és egyedi erőterében.
Amikor cselekszünk, igeneljük a világegész valamilyen számunkra értelmes olvasatát és egyben tagadjuk a világegész valamelyik, számunkra elfogadhatatlan értelmezéseit és ennek megfelelő részleteit. A praxis-gondolkodás klasszikusainak vezető szövegei hirtelen hatékonyan alkalmazhatóvá válnak Kolnai e koncepciójára, az etikai cselekvés sajátosan etikai dimenziói nyernek társadalomontológiai tartalmat. Az etikai cselekvés váratlan (ám mindenkor határozott értelmű) "konkrét" tartalmat nyer, miközben kikerül a pusztán "formális" etika meghatározásainak köréből, a formális meghatározások lényegének és szellemének megfelelő "materiális" tartalmakat ölt magára (39). Az etikai "reform" irányát is ebben az összefüggésben képzeli el Kolnai, ami tekintetbe véve az "újjáépítési" filozófiák hihetetlen közvetlen és közeli korhoz kötöttségét, rendkívül fontos utalás: "Az etikai reform ezek szerint A MEGREFORMÁLANDÓNAK és a REFORMOKKAL MEGSZÜNTETENDŐNEK az értékekre vonatkozó lényegi szemléletét követeli meg, aminek megfelelő óvatosság esetén el kell mélyednie az egyes megnyilvánulásokban is" (40).
A definíció tételesen is összefoglalja az etikai és az etikai cselekvés "alapját" és ontológiai előfeltételét képező "világ reformjá"-nak problémáját, az etika társadalomontológiai beágyazása nagy vonalakban befejeződött. Az etikai cselekvés, mint minden más cselekvés társadalomntontológiai dimenziója konkrét megfogalmazásra is kerül: "AZ IGAZI REFORM MEGKÖVETELI AZ ALAPZAT (der Untergrund) ÁLLANDÓSÁGÁT (Konstanz)" (41). Kolnai "reform"-fogalma ugyancsak gyökeresen társadalomontológiai meghatározottságú, minden cselekvés (minden etikai cselekvés is) e társadalomontológiai szemléletből következően potenciális reform, a cselekvések nem a maguk absztrakt mivoltában és terében értelmezendőek, hanem mint a valóság akart vagy akaratlan "reform"-ja, azaz akart vagy akaratlan megváltoztatása.
Ez a megfogalmazás szinte csábító közelségben van a korábbi praxisfilozófiák alapelveihez, számunkra azonban e helyütt a korhoz is kötött új társadalomontológiai jelenség kihangsúlyozása bír jelentőséggel. Nem csoda, hogy a társadalomontológiai dimenzió ilyetén előtérbe kerülésével Kolnai nem egy helyütt már az etikai vonatkozások nélküli társadalomontológia területén jár, így egy helyen például meghatározó jelentőségű tézist állít fel a "valóság" szerkezetéről: "Az empirikus valóság azonban olyan rétegekből áll, amelyek eltérő szilárdsággal vannak hozzárendelve a centrumhoz (Kern)" (42). Az etikai cselekvés (minden cselekvés) immanens társadalomontológiai dimenziója példaszerűen mutatkozik meg a "reform" Kolnai használta kategóriájában, az etikai cselekvés (minden cselekvés), akár akarja, akár nem, mindenképpen a valóság "reformjá"-t jelenti.
 Mannheim Károly |
Mannheim Károlyhoz hasonlóan Kolnai számára is kérdéssé válnak a valóság e megváltoztatásának határai és korlátai. Mannheim az irracionális reziduumainak konkretizálására törekszik a Max Weber inspirálta racionalizálási folyamat sodrában, Kolnai a valóság azon "állandói" iránt érdeklődik. amelyek a valóság minden "reform"-ja ellenére várhatóan állandóak maradnak. Kolnai erre vonatkozó összefoglaló tézise így hangzik: "Az igazi reform megköveteli az alapzat állandóságát" (43). Kolnai arisztoteliánus vonásait tekintve különösen is lényeges, hogy az etika a fentebb módon elemzett társadalomontológiai megalapozása teljességgel evilági és az is marad. Kifejtett formában is megfogalmazza: "...az etikai érték...semmiképpen sem szubsztanciális metafizikai értékek mása vagy azokból levezetett érték; elválaszthatatlanul tapad a magatartás (Verhalten) fogalmán..." (44).
 Lukács György |
A filozófusi életpálya újabb kiemelkedő állomása a THE WAR AGAINST THE WEST (London, 1938) című átfogó elemzés a fasizmus szellemi gyökereiről. E műfaj és téma éppen a hatalomra jutott fasizmusnak mind akkoriban, mind pedig a későbbiekben egyértelműen érzékelt teoretikus mozzanatai okán igen elterjedt volt, úgy is fogalmazhatnánk, hogy gyakorlatilag nem is volt olyan számottevőbb gondolkodó, aki közvetlen vagy közvetett formában ne szentelt volna koncepcióértékű munkát éppen a győzelmes fasizmus és a modern szellemi fejlődés sokrétű kapcsolatának. A magyar filozófia szempontjából különösen is fontos, hogy a fasizmus szellemi gyökereinek és összetevőinek filozófiai elemzése éppen Lukács György mélyen és korrigálhatatlanul problematikus művében, AZ ÉSZ TRÓNFOSZTÁSÁ-ban jelent meg a legteljesebb formában, Kolnai alkotása így a lukácsi mű természetes alternatívájaként is megjelenik.
Kolnai hangsúlyozza, hogy a német nemzeti szocialista gondolkodás 'új realitás'-t hoz létre. E felfogás mind 'szellemi-spirituális', mind pedig 'történeti' szempontból egyéni és jelentékeny. E tézis specifikus kvalitásait nem kizárólag nyelvi megfogalmazása, de a THE WAR AGAINST THE WEST egésze is hitelesíti, amelynek elemzéseiben a fasizmusnak összes nagy vetülete összehasonlíthatatlan gazdagságban kerül kidolgozásra. Az "új realitás"-tézise látszólagos banalitásában is kiemelkedő horderejű heurisztikus kijelentés. Csak utalni szeretnénk e helyütt azokra a korabeli vélekedésekre, elemzésekre, amelyek az öntörvényű, saját alapon álló, ÚJ REALITÁS egyértelműségét még sokáig nem ismerték fel s ezzel mindenféle értelmes praxis lehetőségét is akadályozták. Ez az attitűd tehát a fasizmus-nemzeti szocializmus jelenségeinek sokáig űzött banalizálását és "normális"-ként való bemutatását jelenti. De az "új realitás" (1938-ban megfogalmazott!) tétele egy másik összevetésben is nagy heurisztikus jelentőségű, hiszen éppen a fasizmus szellemi gyökereinek vizsgálatára szentelt összefoglaló munkák tekintik a fasiszta-jelenséget valamiféle "visszaesés"-nek, regressziónak. Az "új jelenség" és a "regresszió" alternatív szembeállása csak látszólag tetszőleges játék a szavakkal. Miközben ugyanis a fasiszta jelenség számos vetületben a klasszikus szociálpszichológiai vagy mentalitásbeli regresszió iskolapéldája, a visszaesés és a dekulturálódás középpontba állítása gyakran elterelte a figyelmet éppen a Kolnainál a kezdetektől fogva középpontba állított "új realitás" elemeinek érzékelését és reflexióját. S végül az "új realitás" tézise egy tágabb, civilizatórikus szemlélet számára is utat törhet, egy olyan szemlélet számára, ami a fasizmus regresszióktól áthatott valóságát mégis a történelmi és civilizatórikus folyamat "új realitásaként" lehessen értelmezni.
A fasizmusnak a Nyugati Világgal való "abszolút" és "tudatos" antagonizmusa első pillanatra ugyancsak tautologikus kijelentésnek tűnhet. Igazságtartalmára, megismerő erejének meghatározására ugyancsak az vonatkozik, amit az első tézissel kapcsolatban kellett említenünk. A "tudatos" és "abszolút" antagonizmus tétele persze 1938-ban még egyáltalán nem volt széles körben elismert összefüggés, elegendő csak a szövetséges, nyugati hatalmak Németország-politikájára gondolnunk. Ismét kiélezett és paradoxonszerű összefüggéshez jutunk: miközben Kolnai teljes joggal határozza meg a fasizmust a "Nyugat elleni háború"-nak, a fasizmus alapvető antikommunista alapbeállítottságának tétele sem csorbul. A látszólagos paradoxon valódi feloldása közvetlenül vezet a fasizmus-elmélet újabb területeinek kidolgozásához.
A nemzeti szocializmus ideológiájának "fundamentális" szembenállása mind a liberális demokráciával, mind annak keresztény alapjaival, mind pedig a liberális demokráciában bennefoglalt szocialisztikus trendekkel és implikációkkal szemben Kolnai kezében ismét messzemenő további felismerések garanciájává válik (egyben visszamenőleg már magyarázatot is ad a Nyugat és a kommunizmus ellen vezetett végső háború egyidejűségének tényére). Egyrészt utalhatunk arra, hogy a "szocialisztikus" és a "keresztény" mozzanatok a "liberális demokrácia" komplexumának szerves részeiként jelennek meg. Kolnai Aurél itt olyan összefüggést mond ki, ami mind a modern racionalitás problémájának egésze, mind pedig a történeti összefüggések szempontjából meghatározó. A liberális demokrácia mögött álló racionalitás ugyanis asszimilálta a kereszténység és a szocializmus számos elemét és egyáltalán csak így válhatott átfogó modernizációs ideológiává. Ez mutatkozott meg a fasizmus 'liberalizmus'-ellenességében, mint antagonisztikus mozzanatban is, azaz a fasizmus liberalizmusellenessége, komolyabb vizsgálat eredményeként, nem pusztán szimpla liberalizmusellenesség volt, de az abban rejlő keresztény- és szocialista elemek elutasítása is. Külön is figyelmet érdemel ez a tézis a magyar, a közép-európai szellemi fejlődés és az úgynevezett "magyar tapasztalat" vonatkozásában is. A liberalizmusnak a szocializmussal és a humanizmussá szublimált keresztény értékekkel való majdnem teljes asszimilációja ugyanis PAR EXCELLENCE a magyar századelő meghatározó jelensége, ebben a formában egész Európában ismeretlen. Kolnai fasizmus-koncepciójának e lényeges pontján így jelenik meg a magyar századelő értelmiség-történetének ez a talán legfontosabb összetevője. Mindez már tanulmányunknak arra a középponti gondolatára is utal, hogy az 1918-ban tizennyolc éves Kolnai Aurél gondolkodásában meghatározó és csak különleges hermeneutikai nehézségekkel rekonstruálható módon él tovább a magyar századelő hatalmas gondolati hagyománya.
Kolnai fasizmus-képének fontos vonása az, hogy a német nemzeti szocialista ideológia minden "antropológiai" és "szociológiai" koncepciójában kimutatja a politikai expanzió és hegemónia célkitűzéseit. Az egyik irányban kimutatja a látszólag ”öntörvényű", saját "logikájukat" követő antropológiai és szociológiai koncepciók állandó összehangoltságát e távolabbi expanziós és imperialista célokkal (ami az egyes konkrét példáknak az őstörténettől az egyes népek antropológiájának titkaiig való felsorolásával igen meglepő eredményekhez vezethet). A másik irányban kimutatja azt a ferde és perverz legitimációs kényszert, amellyel a már készen megfogalmazott expanziós és hegemóniaalkotó célok minden "tudományos" érvvel argumentálni akarnak fennmaradásuk mellett. Itt a legitimáció vágya minden perverziója mellett is jellemző, hiszen még a teljesen decizív és destruktív hegemón célok is szorulnak valamelyes, többnyire utólagos tudományos legitimációra.
Kolnai a továbbiakban messzeható érvénnyel fogalmazza meg azokat a veszélyeket, melyeket a német fasizmusban IS artikulálódó ún. "német probléma" Európa és a világ számára jelent. E racionalista analízis állítja egymással szembe Európának azt a "nagy" és a múltban a "legnagyobb" teljesítményeket elért népét, amelyik most a "zabolátlan" és "irracionális" hatalom hitvallását vallja. Kolnai itt a német probléma nagy antinómiáját fogalmazza meg, olyan antinómiát, ami mind az egész történeti folyamatra, mind a német társadalom számára (BELSŐKÉNT), mind pedig Európa és a világ számára (KÜLSŐKÉNT, NEMZETKÖZI ÖSSZEFÜGGÉSBEN) a szó szoros értelmében megoldhatatlan problémát jelentette. Itt a számtalanszor elemzett német problematikának nem is annyira az a vonatkozása áll középpontban, hogy a "nagyság" és a "nagy teljesítmények" miként kerülhetnek egy összefüggésbe, mint az, hogy maga a német probléma (nem utolsósorban, de korántsem kizárólagosan az utolsó antinómia miatt) szinte nyomban kezelhetetlen és megoldhatatlan, nagyságrendjei "nagyságrendekkel múlják felül az egyes nemzeti, illetve nemzetközi politikai beavatkozási lehetőségeket. Az természetesen már egy következő probléma, hogy milyen tudatosan éltek vissza a német nemzeti szocializmus képviselői a problémák e nehéz kezelhetőségével.
Kolnai a nemzeti szocializmust alapjaiban tekinti "összehasonlíthatatlanul" nyugatellenesebbnek, mint a bolsevizmust. Az inkább 'nyugat-ellenesség' tézise provokál, hiszen a fasizmus 1933-as formálisan (helyesebb lenne azt mondani: a felszínen) legális hatalomátvétele másfél évtizeddel később követte az 1917-es pétervári forradalmat, kezdettől fogva antibolsevik és éppen ebben az összefüggésben "nyugat"-barát volt. A nemzeti szocialista rendszernek kidolgozott, átfogó és legtöbb híve által őszintén vallott meggyőződése volt, hogy - ebben az egy összefüggésben - feddhetetlenül Nyugat-barátok. Ez a hangütés mindvégig megvolt a nemzeti szocialista retorikában, világosan megmutatkozott az olyan "kemény" politikai részletekben, mint Hitler Anglia-politikája és a "Kelet" teljesen instrumentalizált kolóniaként való egyértelmű teoretikus és praktikus kezelése, ami végülis a szisztematikus genocidiumokhoz, a felperzselt földhöz, a megnagyobbodott élettérhez vezetett. Különös és csak a fasizmus-kutatók által ismert hangsúlyokat vetett fel a nemzeti szocializmus "nyugati" orientációja Sztálingrád után, amikor az előrenyomuló szovjet csapatokkal szemben a hitleri hadsereg a nyugati civilizáció védelmezőjeként szerette leginkább látni magát. Kiemelkedő példája volt ennek a megváltozott felfogásnak az 1943-as Weimari Irókonferencia, ami már majdnem teljesen megközelitette az uj felfogást, majdnem teljesen csak az európai kultúra értékeinek védelme állt az értekezlet munkájának homlokterében. A másik oldalon a bolsevizmus "nyugat"-ellenessége ugyancsak közhelyesen elterjedt toposz volt, ennek 1917-tel induló kialakulásának részleteitől e helyütt nyugodt lélekkel tekintünk el.
Kolnai 1938-as, az 1933 és 1938 közötti fejlődés tanulmányozása alapján kialakított véleménye csattanósan megváltoztatja a két totalitariánus rendszerről kialakított képet. A Nyugat ellen felvonuló fasizmus elemzésében Kolnai különös intenzitással és eleganciával jut el a "fasizmus=irracionalizmus"-tézishez, elkerülve annak számos, nem utolsósorban Lukácstól jól ismert csapdáit. A tézis másik oldala és következménye (bolsevizmus annyiban sem áll teljesen távol a nyugati hagyománytól, hogy a nyugati racionalitás vulgarizált változatával hozható kapcsolatba.
Kolnai nem azonosítja a
nemzeti szocializmust a maga teljességében a "németséggel", "esszenciális"
és mély német történelmi gyökereket állapit meg, miközben a német szellemi
kifejeződéseként kategorizálja azt. Mindezzel két hatalmas, mind a mai napig
tartó vitát előlegez. Egyrészt a német történelem, ha tetszik, a német
'különút vitájára gondolunk, amelyben mindmáig számos kitűnő koncepciót
sorakoztat fel, s amelyhez e sorok szerzője a német történelemnek, mint a
"nem-klasszikus" történelmek "klasszikusá"'-nak elképzelését fűzte hozzá. A
másik hatalmas problémakör a fasizmus szellemi gyökereinek kérdése, amelyről
ismét csak ismételni tudjuk, hogy ebben a THE WAR AGAINST THE WEST
kivételesen és sokszorosan kiemelkedő szerepet játszik.
Az olasz fasizmus és a német nemzeti szocializmus viszonyának kérdését Kolnai 1938-ban ugyancsak nem csupán felteszi, de meg is válaszolja. Jóllehet ez a válasz is verbális szinten magátólértetődőnek tűnhet a mai olvasó előtt, sem akkor, sem ma nem magátólértetődő, alternatívátlan vagy éppen tautológikus. Kolnai azonosként definiálja a fasizmust a nemzeti szocializmussal, miközben a Náci Németország pán-fasiszta jellegét összekapcsolja annak pán-germán, imperialista konstrukciójával. Mind az összekapcsolásnak, mind pedig az összekapcsolás mikéntjének megvan a maga kiemelkedő teoretikus jelentősége. Kolnai megfogalmazását átalakitva azt mondhatnánk: az (olasz) fasizmus a pángermán (német) imperializmus politikai konkretizációja.
A nemzeti szocializmus Kolnai értelmezésében - saját belső természete folytán - kútfejévé válik a propagandának, léte élő háborús fenyegetés. A tézis tartalma nemcsak azért kiemelkedő fontosságú, mert 1938-ban a hitleri patológikus taktikázás mai szemmel egyenesen hihetetlen mértékben és ugyancsak szinte hihetetlen körökben adott táptalajt a fasizmussal kapcsolatos vágygondolkodásnak. A tézis erejét indokolása adja, amely a fasiszta rendszer leglényegesebb immanens tulajdonságait sűríti össze. Az expanziót egyidejűleg megalapozó "nacionalista", "religiózus" és "antropológiai" okok együttesét sorolja fel mint olyanokat, amelyek a rendszer belső lényegévé teszik a háborús fenyegetést. Ez eleve magyarázza is az olyan nagyságrendű, a szó szoros értelmében többszörösen globális problémákat, mint például az egyes hitleri hadjáratok racionalitása vagy irracionalitása.
Kolnai Aurél a huszadik század egyik legjelentőbb, s egyik legkevésbé ismert magyar filozófusa. Az
életmű jelentőségét számos olyan vonás alapozza meg, amelyek a magyar
filozófia mai helyzete és a magyar tudomány európai és nemzetközi
beágyazódása szempontjából különösen is fontosak. Kolnai Aurél egyként
jelentőset alkotott a pszichoanalízis filozófiai értelmezése, a
fenomenológia, az erkölcs- és vallásfilozófia, a politikai filozófia, a
tudásszociológia területén, munkái annak az irányzatnak készítették az utat,
amit a hetvenes évektől "analitikus" filozófiának tekintünk.
Kolnai 1919-20 és 1973 között állandó és folytonos alkotó résztvevője volt az európai filozófiának.
Pályáját ugyan két emigráció megtörte, filozófiai életművének sajátos
gazdagsága és sokszínűsége annak is következménye, hogy az osztrák-magyar
kezdetek után termékenyes és intenzíven dolgozott az osztrák, a német, az
angol, a francia és a kanadai filozófiai kultúrában.
Kolnai ugyancsak a magyar századelő szellemiségének gyermeke volt, mint Lukács György, Mannheim
Károly és annyi más társuk. 1920 utáni filozófiájával azonban még ebben az
összehasonlításban is teljesen szingulárissá válik, hiszen filozófiájának
sajátos perszonalizmusa, állandó vonzódása a szociálontológiához és az etika
analitikus kérdésfeltevéseihez, filozófiai kötődése a katolicizmushoz olyan
vonások, amelyek egyetlen magyar kortársával sem rokoníthatóak. Miközben
azonban ilymódon Kolnai nagyértékű szingularitássá vált a magyar filozófiai
életben, életművének legfontosabb üzenetei egyáltalán nem értelmezhetők
érvényes módon a magyar századelő alapos ismerete nélkül.
JEGYZETEK
(1) Ld. KURZER LEBENSLAUF (1970. december 2). Gépirat. Különösen fontosak a KURZER LEBENSLAUF adatai Kolnainak a huszas években végzett filozófiai tanulmányairól Bécsben és Freiburg-ban. Miközben a szó egy meghatározott értelmében Kolnai már teljesen kész gondolkodóként érkezett Bécsbe, tanulmányai példaszerűen mutatják mind az "ujjépítő" gondolkodás (így például a bécsi pozitivizmus ekkori alakjai), mind pedig az akkori ontológiai nagy alakjai (így Heidegger) iránti érdeklődést. E kapcsolatok kutatása természetesen alig jutott túl a kezdeteken.
(2)Annak a kérdésnek a megválaszolásánál, hogy vajon miért Kolnai nemzedéke a legkevésbé feltárt filológiailag és történetileg, adódna magyarázatként a modernség három hullámának elmélete, de talán elegendő a háború előtti és alatti évek kis száma, jóllehet éppen ezek a háború alatti szellemi folyamatok vezettek számos új gondolati minőség és új attitűd megszületéséhez.
(3)A filozófiai rendszerek pluralitásának elismerése nem jelenti azt, hogy egy filozófia történeti összetevőit el lehet hanyagolni, azokat az összetevőket, amelyek éppen azért nincsenek meg explicit módon a műben, mert a szerző számára annyira természetesek, hogy nem is artikulálják
(4)Magának a pszichoanalízisnek is van KÖZVETLENÜL (azaz a szociológiával való összevetés nélkül is) "újjáépítő" jelentősége Kolnai számára: "Azt hisszük, korrekt módon értelmezzük Ferenczi útmutatását, miszerint A PSZICHOANALIZIS INDIVIDUÁLIS-SZOCIALISTA TÁRSADALMAT AKAR. Nem a féktelen anarchizmus és a despotikus kommunizmus keveréke lenne ez, de ennek éppen ellentéte: a felszabadító individualizmus és a szabályokat nyújtó kollektivizmus, az autonómia és a kontroll egyesülése; a munkamegosztás, a gazdasági és szellemi kibontakozás, a szerződés, az igazságosság és a SZEMÉLYISÉG közössége" (PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE, 68-69.). Hasonlóan meghatározó "újjáépítő" elem a PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE-ban a mű felosztása, azaz a két nagy fejezet: "A pszichoanalízis szociológiai eredményeiről", illetve: "A pszichoanalízis szociológiai feladatairól". Az "eredmények" és "feladatok" egymásra vonatkoztatott kettőssége MAGA AZ UJJÁÉPITŐ ALAPGESZTUS.
(5)Magától értetődik, hogy Kolnai - ha különösebb pátosz nélkül is - mindvégig a civilizáció filozófusának is tekinthető.
(6)PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE, 7.
(7)UGYANOTT, 6.
(8)UGYANOTT, 7.
(9)Ennek egyik szemünkben negatív példája Karl R. Popper a szó szoros értelmében hírhedt támadása a pszichoanalízis ellen, mint ami "nem tudomány", de e sorok szerzője is keveredett már egy erre vonatkozó tudományos vitába (Ld. Jacques Le Rider, "Freud zwischen Aufklaerung und Gegenaufklaerung", in: Jochen Schmidt (kiadó), AUFKLAERUNG UND GEGENAUFKLAERUNG IN DER EUROPAEISCHEN LITERATUR, PHILOSOPHIE UND POLITIK VON DER ANTIKE BIS ZUR GEGENWART. Darmstadt, 1989. 475-496.
(10)PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE, 9.
(11)UGYANOTT, 32-34.
(12)UGYANOTT, 34. (Az eredetiben kiemelve - K.E.).
(13)UGYANOTT, 35.
(14)UGYANOTT.
(15)UGYANOTT. Kiemelés az eredetiben - K.E.
(16)UGYANOTT, 38. - A durkheimi szociologizálás "ismeretelméleti"-nek nyilvánítása nemcsak jelentős teoretikus tett, de egyben bizonyítéka Kolnai mély gondolati kötődésének a magyar századelő igazi filozófiai vívmányaihoz. Ezen a ponton jegyezzük meg, hogy Erős Ferenc egy ponton félreérti Kolnai pszichoanalízis-elemzését, amikor azt írja: "...mind Federn, mind Kolnai az emberiség őstörténetére vonatkozó freudi analógiák alapján...értékelte és ítélte meg a korszak eseményeit..." (PSZICHOANALIZIS, FREUDIZMUS, FREUDOMARXIZMUS. Budapest, 1986. 69.). Kolnai valóban analizálja a kor néhány modern politikai áramlatát, de művének MÁSIK fő iránya nem a jelen megítélése, hanem a pszichoanalitikus és a szociológiai paradigma kölcsönös egymással való kiegészítése. E fő törekvésében Freudot a genetikus őstörténet pozitív kutatójának tartja.
(17)Polányi Károly, EGY GAZDASÁGELMÉLET KÜSZÖBÉN. Cikkek a Bécsi Magyar Újságban 1921-1923. I-II. Budapest, 1985.
(18) "A tömegpszichológus Freud", UGYANOTT, II. 515-től.
(19) UGYANOTT, 516.
(20)UGYANOTT, 516 és 517.
(21)UGYANOTT.
(22)"A katolikus forradalmár. Eszmék és emberek", II. 495.
(23) UGYANOTT, II. 495-496. - Kolnai még a KURZER LEBENSLAUF-ban is "legnagyobbrészt" a Chesterton-hatással magyarázza megtérését a katolicizmushoz, "részleges" hatást tulajdonit a német fenomenológiai iskola rá gyakorolt hatásának.
(24)Lényeges hangsúlyozni, hogy a "filozófiai-politikai pozíció" nem "politikai filozófiai" álláspont. Bonyolult filozófia igazságtartalma van, nem pedig egy politikai pozíció valamelyest teoretizált változata. Nagyon sokat mond a "filozófiai politika" megértéséhez, hogy kijelentéseinek (a beszédaktus-elmélet értelmében) önmagában éppúgy nincs performatív tartalma, mint más filozófiai kijelentéseknek, s ez szöges ellentétben áll a szokványos politikai kijelentések magától értetődő performatív jellegével.
(25)"A destruktív apát és az óvatos püspök", UGYANOTT, 507-511.
(26)UGYANOTT, 508. Kiemelés az eredetiben- K.E,
(27)UGYANOTT, 510-511. Kiemelés EBBEN AZ ESETBEN NEM az eredetiben - K.E.
(28)UGYANOTT, 510. Kiemelés az eredetiben - K.E.
(29) "Mereskovszkij, az orosz katolikus", UGYANOTT, II. 521. - Kiemelés az eredetiben - K.E.
(30) UGYANOTT, II. 522. -. Kiemelés az eredetiben - K.E.
(31)UGYANOTT. Kiemelés az eredetiben.
(32)"Szocialista kereszténység. Eszmék és emberek", UGYANOTT, II. 540. - Kiemelés az eredetiben - K.E. - Itt említjük meg azt a Kolnai-Lenz-irást is, amelyben 1917 Blok versének elemzésével krisztusi perspektívában jelenik meg ("Az orosz forradalom arca", II. 568-572.)
(33)Ld. ehhez e sorok szerzőjének utószavát Mannheim Károly A KONZERVATIVIZMUS című kötetéhez ("A tudásszociológia régi és új klasszikusa. Mannheim Károly újra feltalált klasszikus művéről"), Budapest, 1993 (242-255).
(34)Ez teremti meg az intim közösséget többek között Kolnai és Mannheim említett egy-egy kiemelkedő műve között is, hiszen a morál vagy az ideológia társadalomontológiája abban közös egymással, hogy mindkettő társadalomontológia. Magától értetődő módon lehet szó minden más alrendszer alapjainak társadalomontológiai rekonstrukciójáról is. A társadalomontológiai kérdésfeltevéshez tartozik továbbá annak a ténynek a felidézése is, hogy a huszas évek - ugyanazokból a történeti motívumokból következően - a nagy filozófiai diszkusszióban is elhozták az ontológiai megközelítés átható győzelmét, gondoljunk a huszadik század olyan filozófiai életműveire, mint Heidegger, (a Kolnaira a legnagyobb hatást tevő) Scheler vagy Nicolai Hartmann. Ismét új irányban ágazik el kérdésfeltevésünk, ha utalunk arra, hogy maga ez a szociálontológiai érdeklődés mindvégig megmarad Kolnai Aurél filozófiai műhelyében.
(35)DER ETHISCHE WERT UND DIE WIRKLICHKEIT, VI.
(36)UGYANOTT, 61.- A német kifejezés nagyon sokat mond, Kolnai a következő fogalmakat használja: "die abgestufte Durchdringung der Wirklichkeit mit Wert".
(37)UGYANOTT, 29. - Kiemelés az eredetiben - K.E.- Felhívnánk a figyelmet a "Weltbild" és a "Wertbild" kifejezések szójátékszerű megfelelésére, amelynek természetesen ismét mély tartalmi, sőt, elsősorban ismét társadalomontológiai dimenziókat hordoz.
(38)UGYANOTT 30.
(39)A materiális és formális etika egymáshoz való viszonyáról, különös tekintettel a formális etika materializálódási tendenciáira ld. Kiss Endre, "Az etikai rendszerek tipologizálhatóságáról", in: ERKÖLCS ÉS VÁLTOZÁS, 1994, 122-128 és "Az etikai ítéletalkotás típusai", in: A VILÁG FELTÉTELE, 1996. 149-154.
(40)DER ETHISCHE WERT UND DIE WIRKLICHKEIT, 46. - Kiemelés az eredetiben - K.E.
(41)UGYANOTT, 47.
(42)UGYANOTT, 46.
(43)UGYANOTT ,47.
(44)UGYANOTT, 31.
KOLNAI AURÉL LEGFONTOSABB MŰVEI:
KÖNYVEK:
Psychoanalyse und Soziologie. Wien-Leipzig: Internationaler Psychoanalytischer Verlag, 1920. pp. 115.
Psycho-Analysis and Sociology. London and New York: Allen and Unwin. 1921.
Der ethische Wert und die Wirklichkeit. Freiburg i.Br. : Herder, 1927. pp. 171.
Sexualethik. Paderborn: Schöningh, 1930, pp. 447.
The War against the West, London: Gollancz and New York: Viking Press, 1938, pp. 711.
Errores del Anticommunismo, Madrid: Rialp, S.A., 1952, pp. 167.
La Divinización y la Suma Esclavitud des Hombre, Madrid: Ateneo, 1952, pp. 40.
Critica de las Utopias Politicas, Madrid: Ateneo, 1959, pp. 44.
Ethics, Value, and Reality. Selected Papers of Aurel Kolnai. University of London. The Athlone Press, 1977.
The Utopian Mind and Other Paper. A Critical Study in Moral and Political Philosophy. Athlone, London and Atlantic Highlands, NJ, 1995
TANULMÁNYOK:
"Über das Mystische", IMAGO (Wien), VII. I, 1921. pp. 40-70.
"Neigung, Pflicht und Gesinnung", ARCHIV FÜR SYSTEMATISCHE PHILOSOPHIE UND SOZIOLOGIE (Berlin), XXX. 1 és 1, 1923. pp. 55-65.
"Max Schelers Kritik der Freudschen Libidolehre", IMAGO, XI. 1925, pp. 135-46.
"Der Aufbau der ethischen Intention", PHILOSOPHISCHES JAHRBUCH DER GÖRRES-GESELLSCHAFT (München), XLI, I, 1928, pp. 1-16.
"Versuch einer Klassifizierung der allgemein-sozialen Machtideen", ARCHIV FÜR SYSTEMATISCHE PHILOSOPHIE UND SOZIOLOGIE (Tübingen), LXII, I, 1929, pp. 67-110.
"Gegenrevolution", KÖLNER VIERTELJAHRSHEFTE FÜR SOZIOLOGIE (München), X,2 és 3, 1931 és 1932, pp. 171-99 és 295-319.
"Der Inhalt der Politik", ZEITSCHRIFT FÜR DIE GESAMTE STAATSWISSENSCHAFT (Tübingen), XCIV, 1933, pp. 1-38.
"Versuch über den Hass", PHILOSOPHISCHES JAHRBUCH DER GÖRRES-GESELLSCHAFT, XLVIII, 2/3, 1935, pp. 147-87.
"Sozialismus und Ganzheit", WIENER SOZIOLOGISCH-POLITISCHE, 1934
"The Problem of Austrian Nationhood", JOURNAL OF CENTRAL EUROPEAN AFFAIRS (Boulder Colorado), II. 3. 1942. pp. 290-309.
"Austria and the Danubian Nations", JOURNAL OF CENTRAL EUROPEAN AFFAIRS, (Boulder Colorado), III 2. 1943. pp. 167-82.
"Danubia: a Survey of Plans for Solution", JOURNAL OF CENTRAL EUROPEAN AFFAIRS, III.4. 1944. pp. 441-62.
"The Humanitarian versus the Religious Attitude", THE TOMIST (Baltimore, Maryland), Oct. 1944. pp. 429-57.
"Le Mythe des =Enfants de la Lumiere=", UNIVERSITÉ LAVAL THÉOLOGIQUE ET PHILOSOPHIQUE (Quebec), I,2, 1945. pp. 199-205.
"La culte de L'Homme Commun et la Gloire des Humbles", UNIVERSITÉ LAVAL THÉOLOGIQUE ET PHILOSOPHIQUE, II.1. 1946. pp. 74-116.
"Les Ambiguités Nationales", LA NOUVELLE RELEVE (Montreal), Jan. 1946 and June 1947, pp. 533-46 and 644-55.
"Les Débuts du Formalisme dans la Philosophie Moderne", LA REVUE DE L'UNIVERSITÉ LAVAL (Quebec), I, 4. 1946, pp. 269-71.
"The Meaning of the =Common Man=", THE THOMIST, July 1949, pp. 272-335.
"Quelques Erreurs Courantes sur le Communisme", LA REVUE DE L'UNIVERSITÉ LAVAL, IV. 8, V.1.V,4 and V, 7, 1950-51.
"Reflexiones sobre el Alziamento Hungaro y la Crisis de la Utopia Politica", ORIENTE EUROPEO (Madrid), 27, 1957, pp. 259-74.
"Erraneous Conscience", PROCEEDINGS OF THE ARISTOTELIAN SOCIETY, 1957-8, pp. 171-98.
"La Mentalité Utopienne" LA TABLE RONDE (Paris) 153, 1960, pp. 62-84.
"Moral Consensus", PROCEEDINGS OF THE ARISTOTELIAN SOCIETY, 1969-70, pp. 93-118.
"Konservatives und revolutionaeres Ethos", in: REKONSTRUKTION DES KONSERVATISMUS, ed. G.K. Kaltenbrunner, Freiburg i.Br. : Rombach, 1972. pp. 95-136.
